Pesti Hírlap, 1926. június (48. évfolyam, 121-144. szám)
1926-06-01 / 121. szám
fölmerülhetnek más célok is, mint tisztán a beruházások. Bécshez közeledtünk. Nem folytattam tovább de kérdezgetést. Különben is azt hiszem, hogy a dolgok mai állása szerint a miniszterelnök úrnak aligha lehetett volna ezekről a kérdésekről több mondanivalója. Benda Jenő: A nyolcvanéves Apponyi ünneplése. Magyarország kormányzója gróf Apponyi Alberthez nyolcvanadik születésnapja alkalmából a következő táviratot intézte: „A magyar nemzet tisztelettel fordul a mai napon Nagyméltóságod felé és szivében ünnepli nagy fiának a Gondviselés kegyelméből elért 80. születésnapját. Hazájának szentelt nemes életére az egész országgal együtt Isten áldását kérem. Horthy." A Magyar Külügyi Társaság nevében Lukács György és Kötterényi Olivér elnökök vasárnap átadták a Társaság elnökének, gróf Apponyi Albertnek gyöngyösapáti kastélyában azt a remekkötésű Emlékkönyvet, amelyben Csernoch János hercegprímással élükön a vezető tagok Apponyi közéleti munkásságát méltatják. Ugyanekkor báró Szterényi József vezetésével a Stefánia csecsemővédő szövetség és báró Lukasich Géza altábornagy vezetésével a Nemzeti összetartás Körének küldöttsége is tisztelgett az ünnepeltnél. Apponyi nagy meghatottsággal fogadta a küldöttség szerencsekívonatait. Székesfehérvár törvényhatósági bizottsága legutóbbi közgyűlésén Zavaros Aladár polgármester előterjesztésére határozati javaslatot fogadott el amelyben méltatva Apponyinak a magyar nemzet iránt tanúsított mérhetetlen szolgálatait, neki további áldásos munkásságához hosszú életet kívánt. A határozatot táviratban hozták Apponyi tudomására. A Gyáriparosok Országos Szövetsége meleghangú levélben ad kifejezést a gyáripar tiszteletének Apponyival szemben. Kőszegen vasárnap katholikus gyűlést tartottak, amelyen Apponyit, aki a katholicizmus világnézetéről s az egyház örökkévalóságáról előadást tartott, nagy lelkesedéssel ünnepeltek. kenységétmi méjtathatják legjobban, amellyel gróf Apponyi'lllert hazájának a mai szomorú korszakban oly megbecsülhetlen szolgálatot tett. Elsőnek Berzeviczy Albert, az Emlékkönyv-Bizottság elnöke, ismerteti az ünnepelt működését az Interparlamentáris Unióban. Csernoch János hercegprímás Apponyi egyéniségéről fest találó és megragadó képet; Köttevényi Olivér, az Emlékkönyv-Bizottság előadója, annak az óriás munkának adózik, amelyet Apponyi Albert a külügyi bizottságban mindenka kifejtett; Rákosi Jenő különösen érdekes cikket ír Apponyiról és aról, kiemelve, hogy az ő köztiszteletben álló egyéniségét a leghevesebb ostrom sortüzében sem támadták mérgezett nyilakkal. Sokoldalú tehetségét — amely sokoldalúsága mellett sem volt felületes, — a cikkek hoszszú sora helyezi még jellemző világításba. Földes Béla, Gaál Jenő, Hubai Jenő, Lukács György, Priznovszky Iván, báró Szterényi József, báró Ifrisstfs Gyula és még számosan mutatják be Apponyi Albertet, mint a politika, a kultúra ritka kiválóságát, mint a művészetek nemes barátját és mint tüneményes szónokot, amely téren őt a cikkíró, Pekár Gyula, csak Kossuth Lajossal tartja összehasonlíthatónak, akit gróf Apponyi Albert több tekintetben földtt is múl, mert harmonikusabb, klasszikusabb, felvilágosító, harcos szózatai pedig valósággal nagy tettele a külföld előtt, porbasujtott nemzetünk fajára. — A Külütvi Társaság könyvének minden sorát a legőszintébb nagyrabecsülés fűti át s hű képét kapjuk benne annak a nagyszerű életnek, amely annyira egybe van fűződve a magyar históriával, s ezért is az egész nemzetnek annál becsesebb értéke. A német sajtó melegen ünnepli Antonyit születésnapja alkalmával. A Germania azt írja, hogy Pz, egész •"'lát? meszbecsüléssel ejti ki a nagy államférfiú nevét; Apnonyi tükre az igazságnak. Ha mentszlal, az egész világ felügyel szavára. A Trift-Uhr Bundschau mint a mai kor legismertebb államférfiéinak előnkét ménya. Hasonló elismerésr pl. íj- Ar›r‡›-im-i'-nl *› Penifvhe Allarrveine 7i°itunci és a Düsseldorfer Nachrichten, amely szerint az e.prvetim› szemrehányás, amit ellenfelei vele szemben felhozhatnak, az, hogy gróf Abonyi Albert idealista. Apponyi-Emlékkönyv. A Magyar Külügyi Társaság szépen és nemesen ünnepeli meg Magyarország great old manja életének e nevezetes dátumát: vaskos kötetet adott ki, amelyben föltárul előttünk az a gazdag, tartalmas, rendkívüli értékű pálya, amely gróf Aponyi Albert háta mögött van. Azok szerkesztették és tették közzé ezt a munkát, akik az ünnepelt nagy államférfiú fáradhatlan, áldásos működésének közvetlen szemtanúi s kivált att a külpolitikai tévé- A művésznő könnyei. Irta : Csermely Gyula. Madame Vif-Alette a párizsi Jacques Offenbach-színház primadonnája volt. Gyönyörű szép leány volt, amíg leány volt és a legelragadóbb kedvességü asszony lett, mikor asszony lett. De nem ez tette közkedveltté az országban, — mert hát hire nemcsak Párizst, de az egész országot is betöltötte — nos, nem ez tette népszerűvé, körülrajongott csillagává a franciaországi színészet egének, hanem utolérhetetlen tökéletes művészi játéka és éneke. Olyan volt a hangja, olyan tiszta és csengő fő zengő, hogy elbűvölte vele az irigyét is; nem is emberi éneknek számított, hanem a földre szállt menybéli angyalé, játékának pedig minden mozdulata és árnyalata utolérhetelenül kifogástalan és finom volt. Lába előtt hevert az ország, de senki sem azért, hogy csak egy mosolygást is ostromoljon ki magának, hanem mindenki csak azért, hogy az elismerés és a hódolat babérjait rakja hálatesten elébe. Teljes harmincöt évig, huszonhároméves korától ötvennyolcéves koráig ő volt az uralkodója a deszkáknak. Minden fellépése, színházi estéje egyegy új meg új egetverő siker volt s az ötvennyolcéves művésznő Szép Helénája ugyanolyan jó volt, ugyanolyan illúziót keltő és remek, mint amilyen az a pályája kezdetén volt. Ötvennyolcéves korában azután hirtelen nyugalomba vonult Vil-Alerte asszony. Nem használt semmi, sem az igazgató könyörgése, sem a szűnni nem akaró ünneplés, amiben részesítette a közönség, mikor híre ment, hogy ő búcsút mond a színpadnak. Mert hát jól tudta madame Vil-Alette, hogy ő mit csinál. A közönséget még megtéveszthette, de már nem ámíthatta többé saját magát a nagy művésznő. Érezte az évei súlyát, estéről-estére nagyobb fáradságába került úgy énekelni és játszani, hogy saját magát is kielégítse, ne csak a színházat. Most még csak ő látta az árnyalati hanyatlást, az elfogult közönség még nem látta, de ha idejekorán nem teszi meg, — gondolta — hogy véglegesen viszszavonuljon a színpadtól, akkor észreveszi a publikum is a hanyatlást. S ez a színésznek elevenen a sírba való fektetése, semmi más. Tehát visszavonult a színpadtól, de nem egyúttal magától a színháztól is. Beállt közönségnek és estéről-estére elfoglalta földszinti páholyát, melyet az igazgató élethossziglanra neki átengedett. Madame Vil-Alerte-nek a színpadtól való viszszavonulása után a Jacques Offenbach-színház, hogy a közönség összehasonlításokat ne tehessen, olyan operettet adatott elő, amelyben madame Vil-Alette nem játszott volt; de mert ez alig vonzott publikumot a színházba, nagy áldozatok árán új csillagot szerződtetett a direktor és Szép Helénát tűzette műsorra. Dolgozott a reklámdob, harsogott a hírharsona napokon át, de hát mi történt az előadás estéjén? Az új csillag kapott ugyan sok tapsot és virágot és kihívást, de mikor a közönség észrevette madame Vil-Alertet a páholyban, mindenki felugrott a helyéről, arccal az ő páholya felé fordult és eszeveszetten neki tapsolt, csak ő neki. Amivel azt akarta kifejezni a közönség, hogy mégis csak ön, madame, az igazi, az utolérhetetlen, a legkiválóbb! Ez az új, ez csak árnyéka madame örökké ragyogó fényének! És madame Vil-Alerte úgy érezte, hogy harminchárom évi művészi pályájának minden sikere és tapsa együttvéve nem ért fel ez egy estének tapsával. Ez a páholya felé hömpölygő taps több volt, mint az, amit a színpadon állva kapott; ez már a háladatos utókor tapsa volt. És így ment ez máskor, más estéken is. Így ment ez öt és még több éven át. Csillagok jöttek és mentek, de valahányszor olyan darabot adtak, amiben Vil-Alette asszony játszott volt , így összehasonlításokat tehetett a közönség, a színház mindig őt kereste tapsával. — Te felejthetetlen nagy művésznő, — ezt zúgta páholya felé a tapsvihar — hozzád fogható még nem született a deszkákra! És madame Vil-Alette most sokkal boldogabb volt, mint amikor a színpadról köszönhette meg az ovációt. Áldotta is a Mindenhatót a jó ötletért, hogy ő idejében otthagyta a színpadot; ha ott maradok, — gondolta — lassú kimúlásom lett volna a színpad ... Így a halhatatlanságot biztosítottam magamnak! Egy este azután megtörtént a déb fele, a rettenetes katasztrófa, mely mindent elsöpört. Új, felfedezettje a színháznak, egy tizennyolcéves ragyogó százszorszép mutatkozott be először a színpadon, mégpedig abban a szerepben, mely madame Vis-i Alerte-nek minden időben legparádésabb szerepe van. S ez az új csillag olyan sziporkázással ragyogott, úgy elbűvölte énekével és brilliáns játékával a színházat, hogy a felvonás végén és sokáig még felvonás közben is mindenki csak őneki tapsolt. Az új csillag, már nem is csillag, de tündöklő égi nap nevét harsogta és ünnepelte kétezer szál, virágok repültek a színpadra, szempillantás múlva nem maradt hölgy keblén, nem maradt új gomblyukában virág és négyezer tenyér több mint orkánszerűen verődött egymáshoz. Ama bizonyos páholy felé pedig egyetlen szempár sem fordult, holott madame Vil-Alerte most is benne ült. Mikor lecsöndesedett a nagy ünneplés zaja, ama bizonyos páholyból heves zokogás fuldoklása hallatszott. Hallották-e, nem ez nem törődött vele egy lélek se; mindenki csak az új napról beszélt. Sohasem hallott, sohasem látott művészet az énekben és a játékban! Csak sokára történt, hogy a szomszédos páholyban figyelmesek lettek a sírásra és át is jött egy disztingvált urínó. — miért könnyezik, madame, tán rosszul van? És felajánlhatom segítségemet, asszonyom? — Óh, köszönöm, köszöntöm, — felelte Vil-Alette asszony még könnyek közt. — Jól érzem magam, csak örömömben és boldogságomban sírok, hogy a francia Operette végre igazi nagy tehetséget kapott, minden kritikán felül való nagy művésznőt. S mikor magára hagyta az az úrinő, madame Vil-Alette úgy érezte, hogy ha sohasem hazudott, most a legnagyobb valótlanságot mondta; akármilyen jól játszott is a színpadon, most százszor jobban alakoskodott és szint játszott. Dehogy is azért sírt, mert örült és boldog volt, hogy uj napja támadt az égnek, hanem zokogott, mert tudta, hogy ő most meghalt és saját ravatalának szóltak a könnyei. És ezután a páholyába sem ült be; kerülte a színházat, mint a temető halottascsarnokát. m7 55. PESTI HÍRLAP 1926 junius 1., kedd M stanvotQse m.m.onferia is követelik Abd el Krímet. Tanger, máj. 31. Abd el Krim tegnap Tatába érkezett. A spanyolok Abd el Krimet a maguk számára követelik, mert 18 általa elfogott spanyol tiszt hiányzik és mert Abd el Krim korábban kezdte a háborút Spanyolország, mint Franciaország ellen. A spanyol hadifoglyok állapota siralomra méltó. Panaszkodnak a bánásmódról és hangsúlyozzák, hogy a francia hadifoglyoknak jobb elbánásban volt részük. A francia kormány kritikus helyzete. A radikális szocialisták döntik el Briand sorsát. Párizs, máj. 31. (A Pesti Hírlap tudósítójának a távirata.) A belpolitikai helyzet kiélesedett. A kamara folyosóján, bár ma ülés sem volt, izgatott hangulat uralkodott. A baloldali kartelhez tartozó csoportok egyetértenek atekintetben, hogy a kormányt újabb interpellációval mielőbb az elé az elhatározás elé kell állítani, hogy milyen többséggel kíván kormányozni. Az egész harc tulajdonképen arra irányul, hogy azt a hatvan radikális szocialistát, akik a legutóbbi szavazás alkalmával a kormány mellé állottak, állásfoglalásra bírják, atekintetben, hogy hűek maradnak-e a kormányhoz, vagy sem. Briand úg iy határozott, hogy a holnap délutáni ülésen rövid nyilatkozat után bizalmi szavazatot fog kérni. Na a radikális szocialisták ez alkalommal a szocialistákkal együtt szavaznak, úgy ez föltétlenül a kormány bukását jelenti, ha azonban a hatvan radikális szocialista a jobboldali többséghez csatlakozik, úgy Briand politikájának jövőbeni megvalósítása tekintetében biztos többségre számíthat. A holnapi nap tehát kritikus és döntő jelentőségű. a fzortugál forradalom A kormány lemondott. Liszabon, máj. 31 (Havas.) A kormány lemondott. Az államfő azon fáradozik, hogy nemzeti kormányt alakítson. Liszabon, máj. 31. (Havas.) A felkelők az ország északi részében elvágták a vasúti vonalat, ami által a Portával való vasúti összeköttetés megbénult. A Tájó balpartján levő matróziskola tüzérségének a mozgalomhoz való csatlakozását várják. Lissabon és Porto garnizonjainak csapatai a mozgalom mellé állottak, amely egész Portugáliám kiterjed. A forradalmárok parancsnoka kijelentette, hogy katonai kormányt akarnak uralomra juttatni hogy elkerüljék bármelyik pártnak előnyösebb helyzetbe való juttatását. Brazília, nem emel már vétót Németország felvétele miatt. Berlin, máj. 31. (A Pesti Hírlap tudósítójánakk távirata). A Temps jelentésével kapcsolatban, amely szerint Brazília nem emel többé vétót Németországnak a Népszövetség tanácsába való beválasztása ellen és Mello Franco, Brazília képviselője, már ilyen értelmű nyilatkozatot is tett volna Hösch német nagykövet előtt. Brazília megbízottja a Neues Wiener Tarrblatt genfi tudósítója előtt kijelentette, hogy Hösch nagykövettel volt ugyan barátságos megbeszélése, azonban legutóbbi kijelentésén túlmenően semmiféle nyilatkozatot nem tett. A szóbanforgó kérdésben semmiféle újabb fordulat nem állott be és így döntét sem történhetett, se jobbra, se balra.