Pesti Hírlap, 1926. szeptember (48. évfolyam, 198-222. szám)

1926-09-01 / 198. szám

BUDAPEST, 1926. XLVIII. EVFOLYA (16.075) 3Z il SZERDA, SZEPTEMBER 1. ELŐFIZETÉSI ARAK I Egy hóra 50.000 korona, két bóra 95.000 korona, negyedévre 135.000 kot. Egyes szám ára (pálya­udvaron is)2000 kor.,va­sárnap 4000 kor. Kiili. aa előfizetési ér kétszeres. PESTI HIRLA rlasi tADV TESTVÉREI aíftisu Szerkeszt ÓKég, 'jkiaefóhi vatal As njinmdaf / Budapert.V kj/.-.yilrnrt« ea$.s7sr ut ^TS 47.ftmk Tels^m I2V-BI. Fiók­kiadAhivataf: Budapest, VIL, Erzsébet kórul L Olcsó az ember. A szerencsétlenségek, balesetek, vonat­összeütközések, robbanások, házbeomlások egy­mást kergetik, nemcsak Budapesten, de az egész világon. Nem szórványos jelenségekről van szó, hanem tömeges és sorozatos katasztró­fákról. Tehát kutatni kell ezeknek az okát is, mert a világegyetemben semmi sem történik oknélkül. A legtöbb dolognak, amit mi vélet­lennek mondunk, legfeljebb olyan oka van, amit mi nem tudunk. Az mindenesetre feltűnő, hogy a háború óta szaporodtak meg a szerencsétlenségek és a balesetek. Ez összefüggést jelent. Azóta olcsó az ember. Azóta senkisem törődik a más életével. Azóta sok ember még reflex-mozgás­ban folytatja a harcát mindenki ellen. A lélektani megfigyelésnek soha sem volt annyi alkalma és szüksége, mint most. Szinte azt lehet mondani, hogy a legtöbb em­ber lelke átváltozott. A férfiak vadabbá lettek és a nagy bábom óta idegesek és önzők. A nők még legjobban birták idegekkel a nagy iz­galmakat. De a mai fiatalok egy teljesen uj világot találtak, amelyre nem tudták a lányo­kat az anyák előkészíteni. A fiatal férfiak életfentartása megnehezült, emiatt a házassá­gok egyre fogynak és a családi élet nyugalma helyett a jövő bizonytalansága megzavarta kissé az uj nemzedék lelki és erkölcsi egyen­súlyát. Ugyanekkor az önálló emberekben meg­fogyatkozott a munkaerő, a pontosság, a sza­batosság, a lelkiismeretesség és a kötelesség­érzet. A népmnlatságok helyén vannak olyan erőgépek, amelyek azzal akarják megnyomj az ember erejét, hogy mekkorát tud ütni eg.i kitömött fejre, vagy milyen erővel tud huzn egy rugóra járó fogantyút. És a rugó hajlása egv óraművön számokban mutatja az erő nagyságát. Ezek primitiv játékszerek. De ha kitalálnának valamilyen komoly szerszámot az emberi energia megmérésére, akkor ki le­Mz oíasz íegfeísö tascista tanács proklamátni fog/a a képviselői kamara megszüntetését. (Tudósítás a 3-ik oldalon.) hetne mutatni minden pályán és mindkét nem­nél a testi és lelki erőknek általános devalvá­cióját. Ez a legfőbb belső oka, hogy nőtt a fe­gvelmetlenség mindenütt és ez az egyik oka a balesetek és szerencsétlenségek szaporodásá­nak. Azelőtt legfeljebb az járt bizonytalanul és szédelegve, akinek egy kifeszített drótköté­len kellett egyensúlyozó rúddal végigmenni, ma a legtöbb embernek ilyen bizonytalan drót­kötélen kell végigtáncolni és még egy egyen­súlyozó rúdja sincs, még a lelki egyensúlya sincs meg. Nem lehet tehát csodálni, hogy az élet szegeny kötéltáncosai lebuknak és aztán magukkal rántanak másokat is. Az idegek meglazultak és ezáltal meg­bízhatatlanokká váltak az emberek. Néhol büntetendő könnyelműséget követnek el a sze­rencsétlenség okozói. Sok helyen léhaság vagy lelketlenség gázolja el az embereket, másutt a lelketlen spekuláció okoz bajokat. A legújabb kispesti szerencsétlenségnél állítólag az elha­markodott könnyelmű énitkezés okozta a ba­jokat. De büntetésekkel és különösen bűnbakok szerzésével nem lehet a bajokat orvosolni. A vonatösszeütkö/. Veknél például legnagyobb szedő' ÍFFL iái VOÍTCÍÍ '; lat fel seidM ar eléggé f^yá-ni a mások életére Hiszen elsősorban a magáét veszélyezteti Tehát csak azt lehet feltenni, hogy nem tud eléggé vi­gyázni arra és nem kepes a régi éberséggel, figyelemmel és erővel szolgálni a maga hiva­tását. Ilyen fáradt mozdonyvezetők járnak az élet minden sínpárján, azért van olyan sok egyéni kisiklás és tömeges összeütközés. A se­gítség talán az volna, ha nem terhelnék túl munkával és gonddal az embereket. Ha keve­sebb terhe lenne az életnek. Ha minden be­csületes munka után hamarább és biztosan el­érné minden ember a boldogság állomását., Ha mindenki jobban szeretné a másik embert. A boldogtalanság, a bánkódás, mérgelő dés, civódás, a hivatali és a magánéletben elő forduló egyenetlenségek mind erőfogvasztá sal járnak és ez megérzik a teljesített * munka minőségén, "a fegyelem k uilásán és a munk kedv csökkenésén. Tessék megfigyelni akár egy családnak, vagy vállalatnak, akár egv nemzetnek anyagi helyzetet, tessék hozzászámítani lelki szenve­déseit, érzelmi csalódásait, kiábrándulását másokban és önmagában és akkor bÍ7+osan meg lehet állapítani, hogy az elért eredmény kisebb es bizonytalanabb. Bizonytalanság, ezzel az egy szóval lehet jellemezni a legtöbb egyén, férfi és nő életét. Ugyancsak a bizonytalanság jelzi a legtöbb vállalatnak sorsát is. Ez a bizonytalanság a magánéletben, a közéletben és a. vállalkozá­o­w ka Jj V7 nogv egyem Jrageü«lcat H^ toniegszerencsetlensegel Ha igazságosan akarunk ítéletet alkotni a szerencsétlenségek ós balesetek járványában, akkor az elkövetett hibáknak csak egy bizo­nyos hányadát lehet az egyének rovására írni, a nagyobb részét a járványszerü idegbeteg­Az ezüst herceg. Irta: Alexei lo/sxtoj. 7 ÖTÖDIK FEJEZET. Váratlan találkozás. Ha valaki a Moszkva partján lovagolt végig, a kerítés fölött beláthatott Morozoff kertjébe. Virágzó hársfák árnyékolták be a kristály­tiszta kis tavat, amely böjti napokon bőven ellátta hallal a bojár házát. Odébb alma-, cseresznye- és szilvafák zölcleltek. A dús gyepen keskeny kis utak kígyóztak végig. Forrón sütött a nap. A csipke­rózsa parázslóan piros virágai fölött aranvoshátu bogárkák röpködtek; a hársfák között méhek dön­gicséltek; a magas fűben cirpeltek a tücskök; a messze vöröslő ribizkebokrok mögött hatalmas napraforgók emelték magasra büszke koronájukat és mintha jól esett volna nekik a forró napsütés siinogatása. Morozoff bojár már vagy egv órája szundi­kált nyárilakában, de Jelena szolgálólányaival kinn iilt a kortben virágzó hársfa alatt egy gyeppadon, a kerítés közelében. Könnyű, világoskék selyem­bársony ruhába volt öltözve, amelyen értékes rubin­gombok ékeskedtek. A bő, finoman ráncolt muszlin­ujjakat a könyök fölött drága gyémántokkal kira­kott karkötök fogták össze. Ép ilyen hosszú fülbe­valók csüngtek le a vállaira; fején igazgyöngyök­kel hímzett kokosnikot viselt és finom szattyán­börböl való csizmácskáit aranyhimzés díszítette. Jelena vidámnak látszott. Kacagott és tréfál­kozott a leányokkal. — Bojarinva, — szólt hozzá az egyik leány — vedd fel még ezeket a karpereceket is. Olyan szé­pen illenének a ruhádhoz! — Hagyjátok abba már ezt az örökös cico­roázást! — kötődött Jelena. — Már egy álló órája díszítgettek engem, most már aztán igazán elég szép lehetek. — Igen, de ezt a gyöngyláncot még_ fel kell próbálnunk, óh igen, bojarinya, csak még ezt az egyet! Akkor aztán igazán olyan leszel, mint egy aranykeretes szentkép! — Ugyan, Pasenjka! Szégyeld magad, ilyes­mit mondani! — De bojarinya, ha már nem engeded maga­dat még jobban felékesíteni, akkor talán játszanánk valamit, fogócskát vagy építő játékot. Vagy talán inkább a halakat akarod etetni, vagy hintázni szeret­nél? Vágy inkább énekeljünk neked valamit? — Látod Pasenjka, énekeljetek nekem vala­mit, mégpedig azt a dalt, amit a múltkor énekelte­tek, málnaszedés közben. — Óh, drága bojarinya, mi szépet találsz ab­ban az énekben? Hiszen az annyira szomorú, nem ilyen vidám napra való az, mint ez a mai! — Nem baj, énekeld csak el, Pasenjka! — Ahogy parancsolod, bojarinya. de azután ne szidj meg engem, ha elszomorit a dal! No lányok, gyertek, énekeljetek velem! A leányok körülállták Pasenjkát é3 csengő hangon énekelni kezdtek: „Óh, ha fagy nem érné a virágokat, Akkor télen is teljes virágzásban nyilncnnak, Ha a bánat nem bilincselné meg a szivet, Akkor nem látnátok engem ilyen szomorúnak: Amint naphosszat az ablaknál könyökölök És kitekintek a távol, messze vidékre . . . Még éjszaka is kisértenek a szomorú álmok, Bolyongok a szobákban, az én uj szobáimban, Aggódva fogom össze suhogó kabátomat. Nehogy a szőrméje árulóan megzörrenjen a padlón, Nehogy a gombok esörrenése Felébressze apósomat az álmából És reggel elmesélje a fiának. Neki, aki engem... ah... feleségül választott." Pasenjka ránézett a bojarinyára s látta, hogy nagy könnycseppek ragyognak a szemében. Óh, én ostoba! — kiáltott fel rémülten. — Lám, mit csináltam! Miért is engedelmeskedtem a bojarinyának! Most mihez kezdjek? Ha Druzsina Andrejevics meglátja a bójarinya kisirt szemeit, jaj lesz nekünk! „Ti ostobák, — fogja majd mondani nekünk — még csak mulattatni sem tudjátok öf!" — Ah, drága szívecskéim, gyertek, sírjatok ti is velem! — mondotta hirtelen Jelena s átkarolta Pasenjkát. — Mi bajod van, bojarinya? Miért lettél egy­szerre olyan szomorú? — Nem egyszerre szomorodtam el, szivecs­kém! Már reggel óta olyan nehéz a szivem. Mikor ma a hajnali misére harangoztak és láttam az isten­félő embereket a templomba sietni, ugy elnehezedett a szivem ... és még most is szinte majd megsza­kad ... És még hozzá milyen fényes, ragyogó nap van ma és ez a sok ékszer itt rajtam, amivel feléke­sítettetek! Vegyétek le a karpereceimet, lányok, szedjétek le a kokosnikomat és fonjátok be a haja­mat ugy, mint ahogyan lánykoromban viseltem. — Az Istenért, bojarinya, az nagy bün lenne! Még hogy befonjuk a hajadat, mint ahogyan .lány­korodban hordtad! Ha ezt Druzsina Andrejevics hallaná! — Hiszen nem fogja megtudni, leikecskéim! Azután mindjárt megint feltehetem a kokosnikomat. — Nem, bojarinya! Te parancsolhatsz nekünk ! akármit, de ezt nem tehetjük meg. Ekkora bűnt nem vehetünk a lelkünkre! — Hát már az is bün, ha az ember vissza­emlékezik a múltra? — gondolta Jelena. — No jól van, — mondotta fennhangon — hát nem fogom le­vetni a kokosnikomat, de akkor gyere ide, Pasenj­ka, neked fogom ugy befonni a hajadat, mint aho­gyan én lánykoromban viseltem. Örömtől kipirulva térdelt le Pasenjka úrnője elé. Jelena kibontotta a haját, elosztotta a fürtöket és azután széles, aranyszőke fonatot kezdett fonni. Sek ügyesség kellett ehhez, mert a fonatnak eleinte lazának kellett lennie, hogy rácsosán fedje a nyakat és azután fokozatosan keskenyedve hulljon alá. Je­lena serényen dolgozott, ügyesen fonta egymásba a fürtöket és gyöngysorokat is fűzött a fonaíok közé. .Végre elkészült: művészi munka volt. Még ü I

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék