Pesti Hírlap, 1927. március (49. évfolyam, 48-73. szám)

1927-02-16 / 61. szám

6 PESTI HÍRLAP 1987 március 16 szerda. A jénai csoda Budapesten. A Stella Csillagászati Egyesület nálunk is felállítja a Zelss-planetáriumot. Akik tavaly vagy tavalyelőtt Németországban jártak, bizonyára hallották hírét a jénai csodának, a ZelsS-féle planetáriumnak, hiszen két év óta mesz-6tte földről szinte zarándokolnak az emberek, hogy megnézzék a tudománynak és a technikának ezt a gyönyörű alkotását. Ma már hat német városban készen van a planetárium, még ötben a közeljövő­ben állítják fel s valószínűleg még az idén elkészül a bécsi is, bizonyságául annak, hogy „a mestersé­ges égbolt" mindenkit lenyűgöz, aki meglátja, s hovatovább el sem lehet nélküle a kultúra. Most arról értesülünk, hogy nálunk is meg­indult a mozgalom a planetárium felállítása érde­kében s a kezdeményezés érdeme a Stella csilla­gászati egyesületé, mely pár esztendős fennállása óta máris oly sokat tett a csillagászat népszerűsí­tése érdekében. Hogyan született meg a planetárium? Még a háború előtt történt, hogy a müncheni Deutsches Museum igazgatója, dr. Miller elhatá­rozta, hogy a múzeuma újjáépítésének alkalmát fel­használja és egy új, nagy planetáriumot építtet, mely szemléltető triódon mutatja be nagyobbszámú hallgatóság előtt is a csillagos ég és a bolygók moz­gását. Egy hatalmas forgó kupolára gondolt, mely­nek belső felülete ábrázolja a csillagos eget s ez előtt karokból és csuklókból álló szerkezet moz­gatja a bolygókat jelző kis korongokat. A cél az volt, hogy a planetáriummal egyetlen óra lefolyása alatt be lehessen mutatni az égnek egész évi moz­gását. Dr. Miller megrendelte az általa elgondolt planetáriumot a Zeiss-gyárban, ahol már a háború előtt megpróbálkoztak ennek a problémának a meg­oldásával, azonban kielégítő eredmény nélkül, sőt szinte annak a megállapításával, hogy az addig használt eszközök segítségével nem is igen remél­hető egy minden tekintetben szemléltető mesterséges égbolt megteremtése. A Zeiss-gyár egyik mérnökének, dr. Bauerf­eld­nek­ jutott eszébe a megoldásnak egy olyan le­hetősége, melyet azután a háború után teljes siker­rel valósítottak is meg. Bauersfeld elhagyta a for­gatható kupolát, mely sehogysem volt technikailag kivihető s azt a tervet vetette fel, hogy ugy a csil­lagok mozgását, mint a bolygókét vetítsék a kupola belső felületére. 1918 ban kezdtek hozzá a terv meg­valósításához a öt évi kemény munka után elkészült a jénai gyár Tetején a München számára készült első Zeiss-planetárium, melynek sikere világraszóló szenzáció lett. A vetített ég. A Zeiss-planetárium alapelve a következők­ben foglalható össze: A félgömb alakú, belül fehér­re meszelt kupola jelzi az égboltot. Középen van a vetítő készülék, mely rávetíti az elsötétített tereme­k­ben a csillagokat s a bolygókat, azok napi és évi mozgásának hű utánzásával. Mikor belép az ember a Zeiss-planetáriumba, a csalódás tökéletes. Mintha csakugyan a szabad ég alatt lenne az ember, az igazi csillagokkal tele­szórt égboltozattal a feje fölött s ez a mesterséges ég csak abban különbözik az igazitól, hogy gyor­sabban mozog, sőt a mozgását tetszés szerint gyor­síthatjuk is, ha akarjuk. Mint mondottuk, a kupola belső felülete fehér s erre a fehér felületre a középről vetíti ki a bonyo­lult vetítő szerkezet az egész eget. Az állócsillagok mozgásának szemléltetése nem okoz nagy nehéz­séget, mert hiszen ez a mozgás tökéletesen egyen­letes, mint a földnek tengelye körüli forgása. Ezt a földforgást kell csak utánoznia az egész vetítő berendezésnek, hogy kelet felől felkeljenek a csil­lagok s átvonulva az égbolton, nyugaton lenyugod­janak. A vetítő forgási tengelyének tehát párhuza­mosan kell állnia a föld tengelyével, vagyis a vízszintes síkhoz akkora szöggel hajolnia, amek­kora annak a helynek a földrajzi szélessége, ahol a planetáriumot felállították. Az állócsillagok kive­títésére egy 50 centiméter átmérőjű gömbalakú ve­títő készülék szolgál, melyen tulajdonképen 31 ve­títőgép vetíti a csillagokat, diapozitív lemezekről, ezeken kívül tizennégy a Tejutat, összesen 4500 állócsillag van a diapozitíveken, vagyis valamennyi szabad szemmel látható csillag ott van a planetárium egén is. A csillagok különböző fényességét korong­jaik nagysága jelzi. A bolygók mozgása. Szinte lehetetlennek látszó feladat volt a boly­gók bonyolult mozgásának vetítőgépen való meg­csinálása. Az állócsillagok a valóságban is úgy mozognak, mintha oda lennének erősítve a szilárd égboltra, a bolygók azonban valamennyien ön­állóan keringenek a Nap körül. Miután azonban a bolygók épúgy részt vesznek az ég napi mozgásá­ban, mint az állócsillagok, ezt a mozgásukat is utá­noztatni kellett a géppel. Közös mechanizmussal nem is lehet vala­mennyi bolygó mozgását elvégeztetni s ezért a Zeiss-planetáriumban minden bolygó, a Nap és a Hold számára külön mechanizmus és külön vetítő­készülék dolgozik, rászerelve a planetárium főten­gelyére. Ezek a mechanizmusok egymástól függet­lenül működnek, mindegyikben megvan a Nap, a Föld és egy-egy bolygó miniatűr rendszere, mely szabályosan végzi ugyanazt a mozgást, mint a va­lóságban az égitestek s minden pillanatban kivetíti az illető bolygó képét az égre. Legegyszerűbb ter­mészetesen a Nap vetítése, mely szabályos kört írt le évenkint az állócsillagok között, legbonyolultabb a Holdé, melynek még fényváltozásait is utánozni kell Mit mutat a planetárium? A planetárium egész vetítő szerkezetének két­féle forgása van. Egyik a napi mozgást mutatja be, másik az évit. A planetárium-nap lehet 4 perc, 2 perc, vagy 50 másodperc, aszerint, amilyen sebes­séggel forgattatjuk a motorral a csillagvezitőt, mig a bolygók mozgását szemléltető évi mozgásnak 4 perc, 1 perc vagy 7 másodperc a sebessége. A két mozgást egymástól függetlenül lehet vezérelni s igy minden elképzelhető hatást el lehet érni velük. Már maga az is rendkivül érdekes, mikor az égbolt egy teljes napi mozgását négy perc alatt lát­juk lefolyni szemünk előtt, hiszen a valóságban sohasem figyelhetjük meg teljes huszonnégy órán keresztül ezt a mozgást. A planetáriumban azon­kívül nappal sem homályosodnak el egészen a csil­lagok s így a Nap útját is figyelemmel lehet kísérni közöttük. Ha az évi mozgást 4 perces sebességgel haj­tatjuk, akkor a Nap négy perc alatt végzi el egy­szeri keringését a föld körül. Ez idő alatt a Merkur 58, a Vénusz 148 másodperc alatt végzik el egy-egy­­ keringésüket a Nap körül, míg a külső bolygóknak,­­ a Marsnak 1­2, a Jupiternek 47.2 percre, a Satur­nusnak 2 óra 56 percre van szükségük egy-egy kör­forgás elvégzéséhez. A legkisebb évi mozgás a hat másodperc, amit akkor használnak, ha nagyon hosszú idő alatt vég­bemenő égi tüneményeket akarunk szemlélteni. A Föld sarkai például nem mutatnak az égboltnak mindig ugyanarra a helyére, hanem 26.000 esztendő alatt elvégeznek egy körforgást az állatöv sarkai körül. Ez a ptolemeusi év. Így aztán mindig más és más állócsillagok kerülnek az északi sark he­lyére s a planetáriummal könnyen be lehet mutatni, hogy az évezredek alatt milyen csillagok kerülnek majd sorra, illetve, hogy évezredekkel ezelőtt mi­lyen csillagok voltak sarkcsillagjaink. Így például körülbelül 13.000 esztendő múlva a Lant csillagkép Végára lesz a sarkcsillag, ugyanakkor a déli fél­teke Dén Kereszt csillagképe, mely ma mindig a látóhatárunk alatt van, a mi földrajzi szélességünk alatt is látható lesz télen. Az Orion, mely ma télen látható, akkor nyári csillagzat lesz, de alig emel­kedik a látóhatár fölé. Ha a planetáriumot a leg­nagyobb­­sebességgel forgatjuk, akkor 50 óra alatt mutatja végig ezt a 26.000 esztendős periódust. A budapesti planetárium kérdése: 5 • 1 A hadicsel. Iztat 8. Bokor Malvin Kedvesem, várj egy kicsit, míg letörlöm a könnyeimet Mert erre az esetre lehetetlen szívszaggató zokogás nélkül gondolni . . . Úgy kezdődött, hogy kedves apám­ azzal jött haza: ma este vacsoránál bemutat egy fiatal urat, aki neki nagyon, de nagyon tetszik. Kedves apám ízlése iránt mély bizalmatlan­sággal viseltetem. Bizalmatlanságom eredete kora ifjúságomra nyúlik vissza, mikor azt akarta velem elhitetni, hogy a köménymagos leves és a sárga­répa-püré a két legjobb étel a világon öt éven aluli hölgyek számára. Azóta is több ízben tapasztal­tam, hogy az ö ízlése szerinti ifjak ugy viszonyla­tiak az én ízlésem szerintiekhez, mint a sárgarépá­sd tel­ék az ananászparféhoz. Ellenséges érzületem még jobban megnöveke­dett, mikor megtudtam: ki ő? Ő a konkurrens nyers­hörceg egyetlen gyermeke és örököse. Kedves atyám — így gondolkodtam — fel akar engem áldozni a konkurrencia oltárán. Két szomszédvárt akar velem játszani, mint az Ohnet-regényekben. Bennem azon­ban a legcsekélyebb hajlandóság sincs meg arra, hogy az ősi család érdekeiért kössek dinasztikus házasságot Ehhez még nem elég régen vagyunk méltóságosok. A nyílt ellenkezéssel semmire sem mentem volna. Kedves atyám, középkori zsarnokallűrjeihez képest, nem riad vissza a testi fenyítéktől sem. Vi­szont, ha úgy teszek, mintha azonnal alávetném magamat a parancsának, gyanút fog. Nagyon is jól ismer. Kissé nyafogtam tehát és végre, dacosan, de megtörten elvonultam öltözködni. A haditervem akkor már készen volt. Sokszor elmondtam már neked, mi volt a ked­venc mulatságunk — enyém, meg az én drága Sally nénémé, akit tőlem olyan messzire vittek férjhez —, ha nagyon nem tetszett nekünk valakinek a társa­sága. Ezt a mulatságunkat úgy neveztük, hogy ..ad­ni a butát". Hihetetlen tökéletességre vittük ebben a művészetben: néha már nem is butáknak látszot­tunk, hanem reménytelen hülyéknek, olyanoknak, akik a Frimben is két év alatt végeznek el egyévi tananyagot Kiszemelt áldozatunk rendesen esze­veszetten menekült a közelünkből s a rokonságban suttogni kezdték, hogy mind a ketten az anyai nagy­bátyánkra ütöttünk, aki, szegény, már tizenöt éve kifelejti a mondataiból az állítmányt s épen ezért állandóan irodalmi kísérletekkel foglalkozik. Mióta Sally férjhez ment, nem gyakoroltam a művészetemet; tudja Isten, az egésznek nincs sem­mi zamatja, ha a végén nem lehet valakivel jól összenevetni . . . Most azonban, látván, hogy ked­ves apám ezt az ifjút kit nyakamba óhajt varrni, sokkal komolyabban veszi a többinél, elhatároztam, hogy kipróbálom, nem rozsdásodtak-e még meg a fegyvereim . . . Kezdtem azon, hogy amíg a hallból az aszta­lig értem, egyetlen egyszer sem néztem fel és meg is botlottam a szőnyegben, sőt el is estem volna, ha „ö" meg nem fog. Bután vihogtam és nem köszön­tem meg a segítségét. Éreztem, hogy kedves atyám vasvillaszemeket vet rám, én azonban rendületlenül a tányéromra meredtem és bambán vigyorogva vá­laszoltam igennel és nemmel a szomszédom min­den kérdésére. Kivételt csak egyes fontos esetekben tettem, mikor ugyanis alkalmam volt valami hajmeresztő butaságot mondani. Például azt kérdezte, hogy sze­retem-e Shaw-t? Erre én szendén feleltem: — Az nem Shaw, hanem shaw-girl és nekem nem illik odanézni, mikor mutogatják . . . Később azt mondta, hogy az arcom olyan csi­nos, hogy bátran elmehetnék moziszínésznőnek. Er­re azt mondtam neki, hogy az lehetetlen, mert nem hasonlítok senkire, de van egy ismerősöm, az tel-Nálunk, mint említettük, a Stella csillagászati egyesület foglalkozik a planetárium felállításának kérdésével, ámbár egyelőre még az a kérdés sincs tisztázva, h­ogy ki vállalja a felállítás költségeit, az állam-e, vagy a város? Németországban mindenütt az érdekelt városok siettek megszerezni ezt a ne­vezetességnek számítható planetáriumot. Értesülé­sünk szerint a főváros sem idegenkedik a tervtől s valószínű, hogy esetleg állami támogatás nélkül is felépítteti a planetáriumo, melynek bizonyára minálunk is annyi csodálója akad, mint Német­országban, hiszen például Jénába az első esztendő alatt más városokból 60.000 ember ment megnézni a jénai csodát. Jesen olyan arcú, mint Tigi — tudod, az a szép fahár buldogg, aki a Buster Brownnal játszik —, még monokli is van a szemén, de neki fel kell ven­ni, a Tiginek pedig mindjárt odaszületett, hacsak ez nem lesz baj. Végül kijelentettem, hogy a múltkor megnéz­tem kedves apámmal a Bánk bánt, de nem értettem meg, tulajdonképen, mi is volt a baj azzal a Me­lindával? Erre már felnéztem az arcára, hogy lás­sam a hatást és­­ végem volt! Mit mondjak neked róla, Nusikám? Ha azt mon­dom, hogy a legszebb ember, akit valaha láttam, keveset" mondok. Ha azt mondom: olyan előkelő, mint egy angol lord — hát megsértem! Nem a lor­dot: öt. Csak azt mondhatom, hogy ő volt az, akit huszonnégy éves szende lánykoromig mindig ke­restem és igazán nem gondoltam volna, hogy a nyersbőrszakmán belül fogom megtalálni . . . Barna bőre van, szénfekete, fényes haja, éles, férfias profilja és világoskék szeme . . . Meghalok, Nusi! S mindez még semmi mozdulatainak finom­sága, keresetlen eleganciája és a mosolygása — ó, a mosolygása! — mellett. Kedves apámat ez egyszer cserbenhagyta az ítélőképessége, mert ez a fiú csakugyan elragadó fiú volt . . . Hadállásomat egyszerre feladtam. Megszűn­tem egyszerre buta lenni. Kiléptem az elmelassú­sági versenyből. Ellenben előszedtem minden fegy­veremet, amelyet eddig csak nekem tetsző — vagyis szépnevű, de állástalan — ifjakkal szemben szok­tam győzedelmesen alkalmazni . . . Mit mondjak neked? Elragadó voltam . . . Ka­céran mosolyogtam a szemébe. Besztegettem és ne­vettem, mint egy tündér, vagy mint egy operett,szub­rett . . . S lassanként, mert az átmenetre kissé ügyelnem kellett, meg is okosodtam: a vacsora vége felé már a képzelhető legintellektuálisabb és leg­egyénibb véleményt mondtam a modern francia köl­tészetről és a dráma dekadenciájáról i­s .

Next