Pesti Hírlap, 1927. április (49. évfolyam, 74-97. szám)

1927-04-28 / 95. szám

I­4 • TÖRVÉNYKEZÉS. * Gróf Zichy Rafael büntetését a Tábla másfél évről tízhónapi börtönre mérsékelte. A többi vádlott büntetését is mérsékelte a Tábla. Gróf Zichy Rafael és társai hamis tanúzási és rágalmazási bűnügyének felebbviteli tárgyalása szer­da reggel folytatódott az ítélőtáblán. A tárgyalás egész anyaga zárt tárgyaláson került az ítélőtábla elé, természetes tehát, hogy a perbeszédek is a nyil­vánosság kirekesztése mellett folytak le. Dr. Fischer Erse főügyészhelyettes már kedden elmondta vádbe­szédét és szerdán reggel dr. Csernyánszky Aladár, a sértett gróf Zichy Rafaelné és Tormay Cecil képvi­selője terjesztette elő magánindítványát. Utána a védőbeszédekre került a sor. Dr. Kozma Jenő, dr. Kauser Lipót, dr. Bárdos György, dr. Brauner Mór, dr. Györki Imre, dr. Sztankovics Viktor és dr. Kiczkó Kálmán ügyvédek védőbeszéde után a vádlottak szó­laltak fel. Déli fél egy órakor fejeződött be a tárgyalás és a bíróság visszavonult ítélethozatalra. Három órai tanácskozás után fél négy órakor hirdette ki ugyan­csak zárt tárgyaláson dr. Auer Károly táblai tanács­elnök az Ítélőtábla ítéletét. A tábla a törvényszék ítéletének megváltoztatásával gróf Zichy Rafaelt csak egyrendbeli hamis tanuzásra való felbujtás bűn­tettében és rágalmazás vétségében mondotta ki bű­nösnek, mert Walter Józsefet, a grófi palota portá­sát, a hamis tanuzás megtételére felbujtotta. Ezért a törvényszék által kiszabott másfél évi börtön he­lyett tíz hónapi börtönbüntetésre és öt évi hivatal­vesztésre ítélte. Walter Józsefet, akit a törvényszék egy évi börtönre ítélt, a tábla hamis tanúzás, rágal­mazás és becsületsértés miatt tíz hónapi börtönre és kétszázötven pengő pénzbüntetésre, valamint öt évi hivatalvesztésre ítélte. Deák István grófi inast, akit a törvényszék szintén egy évi börtönre ítélt, a Tábla hét hónapi börtönre, kétszáz pengő pénzbüntetésre és öt évi hivatalvesztésre ítélte hamis tanúzás és rágal­mazás miatt. Proszlik Feren­cnét a törvényszék ha­mis tanúzásért és rágalmazásért négy hónapi fog­házra ítélte, a Tábla azonban csak kétrendbeli rá­galmazásban állapította meg bűnösségét, ezért hat napi fogházra és kétszer húsz pengő pénzbüntésre ítélte, de ezt a büntetést az elszenvedett vizsgálati fogsággal teljesen kitöltöttnek vette. Dr. Kéler Zoltán ügyvédet a törvényszék fel­mentette a rágalmazás vádja alól, az ügyvéd azon­ban felebbezett a törvényszék ítéletének az ő szerep­lésére vonatkozó megokolása miatt. A Tábla ennek a felebbezésnek helyt adott és a felm­entő ítélet meg­okolásának ezt a részét hatályon kívül helyezte. Az ítélet rendelkező részének ismertetése után az elnök röviden vázolta a rendkívül terjedelmes megokol­ás részleteit. Dr. Fischer Ede főügyészhelyet­tes semmiségi panaszt jelentett be, mert Proszliknét felmentették a hamis tanuzás vádja alól és mert a Tábla gróf Zichy Rafaelt is felmentette azon vád alól, hogy ő Proszlik Ferencnét és Deák Istvánt ha­mis tanuzás bűntettére felbujtotta. A vádlottak és a védőügyvédek viszont a bűnösség megállapítása miatt jelentettek be semmiségi panaszt.­­ Gróf Keglevich Pálné szerda délután kisza­badult a fogházból. A hatmilliárdos váltóhamisítás ügyében letartóztatott gróf Keglevich Pálné vé­dője, dr. Bárdos György, egy újabb előterjesztésben kérte védence szabadlábra helyezését. A védő elő­terjesztésének dr. Lengyel Ernő vizsgálóbíró helyt adott és elrendelte az elmeorvosszakértők vélemé­nyének figyelembevételével a grófnő szabadlábra helyezését. Az ügyészség felfolyamodást jelentett be és így a szabadlábra helyezés ügye a vádtanács elé került. Szerda délben a vádtanács az ügyészség fel­folyamodását elutasítva, elrendelte gróf Keglevich Pálné azonnali szabadlábra helyezését. A vádtanács úgy rendelkezett, hogy a grófné ügyének jogerős befejezéséig Budapest területét el nem hagyhatja. A vádtanács döntése folytán gróf Keglevich Pálné szerda délután három órakor dr. Bárdos György védő kíséretében elhag­yta a fogházat.­­ A nemzetgyalázás vádja alól felmentett plébános, Dobó István plébános, mátyásföldi római katholikus hit­oktató szerdán nemzetgyalázás vétségével vádoltan ál­lótt a büntetőtörvényszék Töreky-tanácsa előtt. A vád szerint a plébános,, amikor még Versegen volt hitoktató, az elemi iskolában a tanítás idején egy gyereknek így szólt: „Miféle rongy az a kabátodon ? Ha így viselkedel, mindjárt letépem onnan." Amit a plébános a vád szerint rongynak nevezett, az egy nemzetiszínű szalagra tűzött cserkészjelvény volt. Hermann Lajos igazgató-tanító az osztályban tartózkodott és az ő feljelentésére indult meg az eljárás a plébános ellen. A tárgyaláson Dobó István elmondotta, hogy a forradalom elején a nemzeti tanács elnöke 2011, ezért utóbb zsarolás, hatósági közeg elleni erőszak és személyes szabadság megsértésének vétsége miatt egy hónapi fogházra ítélték és ezt a büntetést ki is töltötte. Tagadta, hogy a vád szerinti kifejezseket használta volna. Kiss János tanuló rosszul viselkedett — mondta Dobó István . — Viseld magad a cserkészjel­vényhez méltóan, — szóltam rá a gyerekre, — mert kü­lönben leszakítom onnan és teszek róla, hogy ne lehess tovább cserkész. Ez volt az egész, ami történt és Hermán Lajos csak bosszúból tett ellenem följelentést. Hermán­­ Lajos igazgatótanító tanúvallomásában eskü alatt val­­­­lotta, hogy Dobó István plébános rongynak nevezte a nemzeti szinű szalagot és le akarta azt tépni. Gáspáry József kántortanító a plébánost hazafias embernek is­merte, Acsay Vilmos főjegyző pedig azt vallja, hogy a plébános prédikációiban burkoltan is tett már hasonló kifejezéseket. Több iskolásgyermeket hallgatott még ki a bíróság, akik azonban nem emlékeztek már arra, hogy­ miket mondott a plébános. A törvényszék több mint egy órai tanácskozás után Dobó Istvánt fölmentette a vád alól. Az ítélet szerint csak egy tanú bizonyította a rongy kifejezés elhangzását, de ez ellen szól a plébános eddigi hazafias magatartása és az is, hogy a tanulót rossz vi­selkedése miatt büntetni akarta azzal, hogy a nemzeti szint cserkészel­vényt leveszi a kabátjáról.­­ Ady Endre szülei megnyerték a pert Ady Endre özvegyével szemben. Ismételten beszámol­tunk arról a perről, amelyet Ady Endre szülei indí­tottak Ady Endre özvegye, született Koncza Berta most férjezett Márffy Ödön festőművész felesége el­len. Ady Endre a háború idején szerződést kötött báró Hatvany Lajossal, akinek átengedte műveinek kiadói jogát, Hatvany pedig kötelezte magát életjára­dék fizetésére. A szerződés egyik pontja szerint Ady Endre halála esetén a törvényes örökösök minden eladott példány után a vételárból tíz százalékot kap­nak. Ady Endre 1919 februárjában meghalt és 1920-ban báró Hatvany Lajos a kiadói szerződést ajándékba engedte át Ady Endre özvegyének. Ady Endre szülei, az öreg Ady Lőrinc és felesége úgy tud­ták, hogy Hatvany Lajos, az ajándékozást közvetítő Fenyő Miksa előtt kifejezte azt a kívánságát, hogy a szerzői jövedelemből részesedés illesse meg a költő öreg szüleit is. A békés megegyezés meghiúsulása után Ady Lőrinc pert indított Márffy Ödönné ellen. A törvényszéken dr. Födi Károly tanácselnök sok tanút hallgatott ki az ügyben. A törvényszék kimon­dotta, hogy Márffy Ödönné a művek jövedelmének huszonöt százalékát köteles átengedni a szülőknek. A Tábla ezt az ítéletet megsemmisítette és a kerese­tet elutasította. A Tábla nem találta bizonyítottnak azt, hogy Hatvany Lajos az ajándékozás alkalmával a szülők támogatását kikötötte volna. A Kúria dr. Papp István tanácselnök elnöklésével szerdán fog­lalkozott az üggyel. Ady Lőrinc és felesége képvise­letében dr. Kiss Sándor ügyvéd kérte a Tábla Ítéle­tének megsemmisítését és a törvényszéki ítélet meg­erősítését. A Kúria ilyen értelemben döntött, vagyis Márffy Ödönné köteles az ajándékozott kiadói jog jövedelmének tíz százalékot meghaladó részéből a szülőknek értük fogytáig huszonöt százalékot fizetni, a kereset beadásának napjától kezdve. Az iratok most visszakerültek a törvényszékre, ahol döntenek arról, hogy összegszerűen mennyit köteles fizetni Márffy Ödönné első férje szüleinek, Ady Lőrincnek és feleségének. 1907 április 28., csütörtök: PESTI HI­RL­it Ma! Radius Ma! A világ 2 legnagyobb filmje: NJU és ARANYLÁZ Emil Jannings, Elisabeth Bergner, Conrad Veidt Charlie Chaplin MA! ROYAL-APOLLO MA! ARANYLAZ és NJU Charlie Chaplin. A KÓRUST MÜLLER KÁROLY ORSZ. KARNAGY VEZÉNYLI Emil Jannlngs, Elisabeth Bergner, Conrad Veidt. %­ A­­e igazi szenzációk műsora! ! ® A­ ki a pofonokat kapja LON CHANEY legjobb film­je. Premier ma kizárólag a Forumban Navigator BUSTER KEATON legszenzációsabb burleszkje. * (Az Ufa új felügyelői.) Nagyon sokat írtak a la­pok az Ufa-filmvállalat szanálásáról. Minket ez az ügy csak annyiban érdekel, hogy példáját látjuk, mennyire igyekeznek Németországban a nagyjelentőségű vállalatot fontosságának megfelelő színvonalon tartani. Most vá­lasztották meg az új felügyelő-bizottságot. A Német * (Így kell barátokat szerezni.) Will H­a­y­s, a legnagyobb amerikai filmkonszern feje, a washingtoni As­tor-hotelben nagy lakomát adott a latin-amerikai követ­ségek tagjai tiszteletére. A lakoma folyamán bemutatták a „Meztelen igazság" című­ filmet. Az estély bevallott célja volt az illető diplomaták jóakaratának megnyerése. Hadd közöljünk néhány nevet a díszes névsorból: Hono­rio Puyerredon (A­­gentina), dr. Hernan Valerda (Peru), S. Gurgel do Amaral (Brazília), senor don Manuel C. Tellez (Mexikó), Miguel Cruchaga Tocornal (Chile), Ra­ff­­ Oreamuno (Costa Rica). Képviselve volt még Cuba, Bank képviselete négy tagról egyre csökkent. A Hugen­berg-pénzcsoport 17 szavazatot kapott 27-ből. Először tör­ténik, hogy a nehéz­iparnak oly prominensei, mint Otto Wölfl és Fritz Thyssen, érdekeltséget vállalnak filmvál­lalatban, ami annak jele, hogy a film nagyipar-képessé lett. Panama, Venezuela, Nicaragua, Salvador, Equador, Pa­raguay. * (Argentínai film.) Los­ Angelesben kétféle ki­adásban készül a Belgrano című film­, amelynek cse­lekménye Argentina történetté viszi vászonra. Az amerikai kiadásból kihagyják azokat a részeket, amelyek az argentínai lokálpatriotizmusra számí­tanak. • (Valentino első felesége.) Jean Acker asz­szony, aki a nagy Rodolphino első felesége volt, a fő­szerepet vállalta Guy Mayson Füst című szkeccsében. A premier Newyorkban lesz. * (Új dzsungel-filmek.) Martin Johnson, aki feleségével és 16—20 bennszülött legénnyel három év óta kutatja át az afrikai dzsungeleket, hazaté­rőben van. Évekig tartózkodott egy táborban, amely 250 kilométernyire van a legközelebbi lakott helytől és 1500 kilométernyire a tengertől. Hatvan­ezer méternyi filmet dolgozott fel a vadonban. Az Amerikai Egyesült­ Államok 150.000 dollár szubven­ciót fizettek Johnstonéknak azzal a kikötéssel, hogy vadászataik eredményéből elsősorban az amerikai kormány válogathat. A vadállat-filmek kereske­delmi kiadknázása azonban Johnston joga marad. Georges Eastman, aki 25.000 dollárt adott az expe­díciónak, egy ízben meg is látogatta a tábort. A táborban, amelyet villamos árammal töltött drót­sövény védett, Johnstonék nem lőttek vadállatokat. Az állatok végre is annyira megbarátkoztak a te­leppel, hogy odasereglettek élelemért. Elv volt, hogy csak száz kilométernyire a tábortól szabad lőfegy­vert elsütni. Automatikusan működő fényképező­gépeket alkalmaztak. Ha a vad egy rugóra lépett, a gép lefotografálta. Aumuon asnun h­nven otw­­/nomum/num wh­ntman § § § § § § § § § § § § Telefon: T. 263-99 CORSO Kezdete: 7,6,'/,/, l/,10 MARY PREVOST Jazz-kisasszony. Filmregény 7 felvonásban. BESSY~LOVE Pompadour nyakéke. Bűnügyi dráma 6 felv Filmfelvétel a váci­ utcai korzóról. A VILÁG SZÜLETÉSE Hogy keletkeztek a csillagok és a föld! 2 felv. FOX, MAGYAR és PATHÉ-HIRADÓ. * (Jugoszláviából.) Április 1-eje óta három di­nár beviteli vám terhel minden méter filmet, ame­lyet Jugoszláviába akarnak importálni. Az ország­nak 273 mozija van, amelyek közül 160-ban játsza­ Az attrakciók királya! Milton Sills legnagyobb filmje: Ma először! Fészek­rózsaf­körút 70 nap minden nap. A vigalmi adó 30—40% a brut­tóból. A mozisok május elejére gyűlést hívtak ösz­sze, amelyben arról fognak tanakodni, hogy ne zár­ják-e be színházaikat. MA! h'any attraakciós premier­­ GRAND GUIGNOL POMPADOUR NYAKÉKE MJ&GDE BELLAMY - MIDINETTE unnmn MA! unnmn uuAmn 17

Next