Pesti Hírlap, 1927. augusztus (49. évfolyam, 173-196. szám)

1927-08-19 / 187. szám

re® lo PESTI HIRLAP 1927. augusztus 19­, péntek. SZÍNHÁZ és zene. A Pesti Hirap olcsó jegyakciója. Tekintettel arra, hogy a Lehesinger fiú esete •Jj'fkovics Katóval jegyakciónk keretében is nagy é­r d­eklődésre talál , már mától kezdve árusítjuk a vé­lse.i jegyeket is Még pedig szerda és péntek v.­ére, valamint vasárnap délutánra. A Beke'ow-cirkusz szenzációs műsorát, mint íitát említ­ettük, jövő kedden megismételjük SZOMBAT (augusztus 20.) Budapesti Szinház. Schlesinger fia esete .Lefkovics Katóval. Kezdete 4-kor. VASÁRNAP (augusztus 21.) Budapesti Szinház. Schlesinger fiu esete Lefkovics Katóval. Kezdete 4-kor. 1 órakor. KEDD (augusztus 23.) pekd­ow-Cirkusz. Nagy disz­el­latás. Kezdete 8 órakor. SZERDA (augusztus 24.) Bud­apesti Szinház. Schle­singer fiu esete Lefkovics Katóval. Kezdete 8 órakor. PÉNTEK (augusztus 26.) Budapesti Színház. Schle­singer fiu esete Lefkovics Katóval. K­ezdete 8 órak­or. VASÁRNAP (augusztus 23.) Budapesti Színház. Schlesinger fiu esete Lefkovicz Katóval. Kezdete 4-kor. AKI 6000 Korona értékben a Pesti Hirlap tő- és Bonkiadó-a M­ 1 hivatalai V.. Vilm­os császár-út 78., VIL. Erzaék­» körút 1.­1., Krisztina-körut 1II., II Margil-körút AMELYET 6/b. VI . Andrássy-út «.. Újpest, István-út 1 « Kispest, Kossuth-tér 11. szám' szui'láz]i»?) vala­mint könyvvásárlásnál a vásárolt lelyek, illetve HIU könyvek árába a kedvezmény értéke erejéig betud. Előfizetőknek nem kell a bonokat beszolgáltatnak, MILLER példányonként vásárlóknak igen. Érvényes ésrti hónapig . Egy öreg kritikus emlékeiből. A m­etr. Operaház régi hírességei. Odry Lehel. Régi kimagasló alakja a magyar operaszin­p­adnak. Amikor az uj Operaház megnyitó elő­adásán 1884 szeptember 27-ikén elénekelte hatal­mas Pet­ur bán-ját, már húsz év dicsőséges művészi múltja állott mögötte. Mert Odry Lehel már 1863 óta szolgálta a Nemzeti Színház színpadán a ma­gyar opera művészetet. De művészetének fénykorát b­ár az uj Operaházban élvezhettük. Az Operaháznak legférfiasabb énekese és szí­nésze volt. Hatalmas, érces baritonjának csodála­tosan szívhez szóló tüm­breje volt és egyaránt meg­fogta a hallgató lelkét heroikus és liral szerepek­ben is. De szuver­én módon uralkodott a hallgató fantáziáján, mert el tudta vele hitetni, hogy az előtte Ábrázolt alak éi. Odry a Bolyó hollandit, Jagot, Brist, Lothariut nem játszotta, ő maga volt az illető alak. Odry Lehelben egyesült a nagy énekes, és még i tigyobb színésszel. Amikor nagyszerű hang­ja már kezdett veszíteni ere­jéből és fényéből, sok oldalról felhangzott a kívánság, hogy Odry a Ném­eti Színház színpadán folytassa működését. Ő lett volna kétségkívül a magyar színjátszás legnagyobb Shakespeare-színésze. De ő ezt a helyet átadta nagy tehetsége egyik örökösének, Árpád fiának. Azt a Hamletet, amelyet Odry Lehel az Operaház s­cín­pidín érel­elt és amelynek drámai alakítását a Nemzeti Színházban bám­ulhattuk volna, •most Ordy Árpád zseniális alakításában élvezzük. Odry Lehel alakításait a leghatalmasabb drámaiasság tüzelte Thomas Mignon-jában van egy híres lírai sze­rep: Lothario, az Öreg hárfás, a fájdalomtól elmé­jében megzavarodott gróf Cipriani, aki a világon ,.. bolyongva keresi elvesztett (elrabolt) leányát, Mignont. Szivettépően hangzott Odry-Lothario bán­­atos pana­za, sajnáltuk őt, sírtunk vele, amikor azután jött egy kis jelenet és Odry-Lothario két szóval félelme­­s ura lett a színpadnak, démona a darabnak. Amikor a tó partján bolyongó Mignont visszatartja attól, hogy a boldogtalan szerelemtől szenvedő gyermek a vízbe dob­ja magát, és Mignon fél­tékenységében kívánja, bárcsak a " színpadot, amelyen vetélytársnője játszik, elpusztítaná a tűz. Lothario felkiált: A Hír! A tűz! Ahogy ez a két tó Odry ajkáról vér­e mennydörgött a színpadon, •i­níifácíon, ub '..." bevilágított az eszelős öreg agyára, a szerető apa szivébe, az egy oly idegrázó, itá­bortouí­utó drú. 1í akcentus volt, hogy aki egy­ezer ha­­lon­, a legssín­ubb megrázkódtatás soha­­­ nem m­aló emléket vitte magával a színházból. 1 merek régi oper­alátogató.cat, akiknek az egész .Mignonból nem maradt más mc-m­int Sigrid Ar­nolr­son bájos m­egjelel.c Strek és ennek a démoni lkiál­ásnak az er.-.léke. O­'ry Lehel minden alaki­t,a felejthetetlen b-tnyfomást tett a hallgatóra. Odry volt a Bolygó housz.di egyetlen ma­­var személye­s'tője, kinek alakításából kisugárzott az a démoni varázs amelynek Senta áldoza­ul esik. ő volt a­­ ghösiesebb Escanfilló, a legnemesebb St. Bris, a /i félelmetesebb Jago. Mint ember, Odry Lehel mintaképe volt az ,­­azt miagyar nemes urnák. Sziklaszilárd, kristály­tiszta jelleme, neme- gordolkodv­a, példátlanul jó -zive mindenkit szemeteljen hódolatra kaszté ett, aki körébe kérdi­. Újpestnek, ahol p­alotaszemű­ há­zában hosszú éveken át élt, mondhatom, ő volt ko­ronázatlan király. Fiai közül Zuárd, Árpád, Attila, a híres sporbajnok, mind örökölték atyjuk művés­zi tehetségét, jel­en­e- és íziviságát. Nyug­­ijaz­atc­a után Odry még éveken át nagyobb vi­déki színpadokon, Aradon, Pozsonyban keresett művészi e­­oglaltságot. A színpad, a művészet volt éltető eleme. Hosszú évtizedeken át szolgálta lelke­medérsíd, a m­­agyar művészetet, és mégis túlkorán veszitet­­ik őt el. lakáss Mt'Alv. Az egész világ „Misi''-je. Alig volt a magyar r-finstaának művésze, aki a mindenkori igazgató­ságoknál, a kollégák között, a sajtóban, a közön­ség körében olyan közkedveltségnek örvendett vol­na, mint Takáts Mihály, a m­. kir. Operaház leg­magyarabb énekművésze. Nem is volt kedvesebb, szeretetreméltóbb urifiú, nemesebb barát, jobb kol­lega, vidámabb pajtás, mint Takáts Mihály. De tehetségesebb, komolyabb magyar énekes sem. Előbb , a szószékről akarta Isten nagyságát hirdetni. Kle­rikus volt. De csakhamar rájött, hogy ennek a hivatásnak nem igen felelt meg az ő erősen világi temperamentuma. De mint a szépség kultuszának papja 13, istentiszteletet végzett. A nyolcvanas évek elején került ki a Zeneakadémiából és az Andrássy­úti palota megnyitásakor, 1884-ben ösztöndíjas tagja volt az intézetnek. Az akkori vezetőség nem igen ismerte fel istenadta tehetségét és a német Mahler Gusztávnak kellett jönnie, hogy felfedezze a Takács Mihályban szunnyadó nagy művészi kvalitásokat. Mindjárt legelső újdonságát, amellyel bemutatkozik, a ,,Granadai éji szállás"-t, Takáts Mihályra és Ábrányi V. Margitra, akinek nagy­szerű­ szubrett-t ehe'ségét eddig parlagon hevertették, építi fel. Takács Miska rövid időn belül a magyar opera legkiválóbb játék- és jellembartlonává fejlő­dik és lassankint meghódítja magának a bősbari­ton szerepkört is. Minden fellépése művészi gyönyö­rűség. Meghódít magának minden stílust, Verdiét épúgy, mint Meyerbeerét, Mozartét épúgy, mint Wagnerét. Sőt egy teljesen újat is alkot: a magyar deklamatorikus stílust. Mert ő minden stílusnak a formai, ritmikai sajátosságával, még a Wagner-féle „Sprechgesang"-gal is egyesíteni tudta a magyar nyelv sajátos, gyönyörű melódiáját. Mert az olasz nyelv mellett, amely maga tiszta muzsika, Európa összes nyelvei közül a magyar nyelvben rezeg a legszebb, legédesebb melódia. De a nyelvnek ezt a zenei lelkét kiérezni, a különböző művészi stílu­sokkal összeforrasztani, az csak a legnagyobb énekművésznek van megadva. És egy ilyen nagy művészünk volt Takáts Mihály. Takáts Mihály páratlanul szép orgánuma egy oly csodáltosan magas és fényes tenorbariton volt, hogy Mahler Gusztáv majdnem Wagner-hőstenort nevelt belőle. Takáts Mihály az á-t oly könnyed­séggel ü­tötte meg, mint más baritonista az e-t. És mivel a legtöbb Wagner tenorszerep nem megy túl az á-n és mivel a „Walkür" Siegmundja Wagner legmélyebb fekvésű tenorszerepe, Mahler, a híres Walkür-bemutatónál Siegmund szerepét eredetileg Takáts Mihálynak akarta kiosztani. Takáts bírta volna a szerepet, sokkal fényesebben, mint a bécsi opera szintén baritonistából tenorrá fejlesztett Schmedel Erikje. De Mahler és Takáts is még ideje­korán meggondolták a dolgot. Takáts Miska, mint a magyar színpadi énekművészet Titta Ruffoja, a baritonista szerepkörben sokkal nagyobb értéke lett a magyar Operaháznak és a magyar énekmű­vészetnek, semmint kierőszakolt tenorista lehetett volna. A hőstenor szerepkörre különben alakja sem predesztinálta. Takáts Miska kiváló szerepeit felsorolni annyi lenne, mint gyöngyszemeket fo­­­nálra fűzni. Csak művészetének nagyméretű­ségét, skálájának széles ívelését akarom jelezni, ha utalok az ő barreutszerű Wolframjára, Telramundjára, Alberichiére, Don Juanjára, Titta Ruffot megelőző Sevillai borbélyára, Leroux felülmúlhatatlan Csa­­­vargájára, Puccini ideális tökéletességű Marcell­jére, a modern oper­aszínpad legzseniálisabb bohém­figur­­ára. Hogy Takáts Misi torkában milyen gyönyörű tenor lappangott, arról egy ízben a függöny mögött tett bizonyságot. A sok kisegítő tenoristak között, akiket az Operaház igazgatósága vendégszereplésre meghívott, volt egy kopottabb hangú német, állító­lagos tenorista is. A szerencsé­sennek a Troubadur­ban kelle­t volna bemutatkoznia. Előadás előtt már jajveszékelt a karmester előtt: — Mester, hogy fog ez ma menni. Nem va­gyok jól diszponálva, pedig nagyon szeretné­m a stret­át az eredeti c-ben énekelni. — Ne okozzon ez önnek gondot — szólt a dirigens. — Akárhány nagy tenorista b-ben énekli a strettát. jobban hangzik egy fényes, erős b, mint egy csenevész­e. Csak ne forszírozza a dolgot, különben úgy jár, mint a múlt héten a mi olasz Manriconi. — Ne ijesszen kérem. Hát mi volt avval a kol­legával? — Hát kérem, ennek az urnak (az illető mű­vész Prevost Henry volt és a szóbanforgó Trou­badur-előadás egyik legkínosabb élményem az Operaházban) egy érces D is van a torkában. De a múlt héten nem volt diszponálva. Gondolta, majd egy kis energiával kihozza a c-t, nekimegy a stret­tár­a, és kivág egy gixert, hogy az egész nézőtér kínosan felszisszent. Követeli a Stretta megismét­lését, hogy kiköszörülje a csorbát, összeszedi min­den erejét, az eredmény egy még hatalmasabb gixer. Harmadszor is meg akarja próbálni, de akkor már nem álltam kötélnek. „Elkeseredésében mi telhetett tőle , nekiment az egyik oldaldíszletnek és kard­jával dühösen kettéhasította." Hát gondolja meg a dolgot és a Cavatinánál jelezze nekem egy gesz­tussal, hogy az eredeti, vagy a transzponált hang­nemben óhajtja-e a stret­át énekelni. A vendégművész bemegy az öltözőjébe és kezdi a torkát köszörülni. Egy lassú skálában gön­gyölgeti a hangját f-ig. Elég döcögősen megy a dolog. A szomszéd öltözőben felcsendül egy hang. Valaki sima allegróban megismétli a frázist és be­végzi egy fényes g-vel. A jó tenorista bosszankodik és megismétli a skálát szintén a g-ig. Szomszédja rádupláz egy ragyogó á-val. A vendégművész most próbálkozik a Suettával. Előbb b-ben­ összeszedi minden erejét és szerencsésen megüti a b-t. Most megpróbálja az eredeti hangnemben Ne adj Lzon, hogy sikerüljön. A karmester elbeszélése még bi­zonytalanabbá tette. Négyszer-ötször is nekimegy, a c helyett valami artikulátlan sípoló zörej jön ki a torkából. Most a szomszéd öltözőben levő valaki is rágyújt a Strettára és kétszer egymásután kivág egy oly fényes c-t, hogy a vendégművész nyitva felejti a száját. Beront a szomszéd öltözőbe. Ott egy kisebb termetű úr éppen festi magát. — Bocsánat, uram, hogy így berontok. Ne­vem ! Csak azt akartam kérdezni, ma este ön énekli Mabík­ot, vagy én? — Már csak ön, tisztelt kartárs — felelt Ta­káts Misi. — Én „csak" Luna grófot éneklem. — Kedves uram, az Isten is megáldja, leg­alább a strettát énekelje helyettem. A nagynevű tenorista természetesen b-ben éne­kelte a strettát. Elég rosszul. A függöny előtt — mert udvariasságból a magyar kir. Operaházban egyszer -kétszer minden­kit kihívnak — a vendégművész a netán szabad­kőműves kritikusok előtt magát a megfelelő gesz­tusokkal szintén szabadkőművesnek jelezte. De a budapesti Beckmesserek azonban az ilyenfajta művészi test­véri­ességet nem respektálják. A tenorista másnap már felhasználta térfi­jegyét. Mit is csináljon ő egy olyan színpadon, ahol a baritonistának szebb és főleg biztosabb c-je van, mint neki. Dr. Diósy Béla. * (Az Elnémult harangok fölujitása.) Még ugyan mindig nem bizonyos, hogy Rákosi Viktor re­mekének közeli fölujitása a Városi Színház vagy a Budai Színkör színpadán fog-e lezajlani, az előkészü­letek azonban máris arra vallanak, hogy az előadás méltó lesz a darabhoz és az alkalomhoz, ami ezt a ritka érdekes és szép darabot új életre hívja. A pa­rádés előkészületek élére kívánkozik, hogy Rákosi Jenőt igyekszenek megnyerni, hogy az Elnémult harangok felújítását az első előadáson bevezesse. A főbb szereplőkkel való megegyezés napok kérdése, úgyhogy a jövő hét elején már a próbákat is meg­kezdik. * (Dráma cím nélk­ül) Indianapolis amerikai városban egy színdarabot adnak amelynek nincs cí­­me. A címet csak később fogják megadni a pályázat eredményéhez képest, amelyben a nézőkk részt vesznek. A színdarabot, amely melodráma, de gyilkosság nél­kül, nagyon dicsérik és bizonyosra veszik, hogy a próbaelőadások után be fog vonulni egy Broadovay­színházba is. A harmadik felvonást úgy kell venni, hogy tizenöt perccel a második felvonás befejezése előtt történik. A cselekmény észaakafrikai tigrisimá­dókról szól, a fő rejtély pedig az, hogy valaki ellopta a szent tigris nyakláncát A szerzőt Robert St. Clair­nek hívják és maga is játszik a drámában. * (Magányos szív.) E­dward Sheldon, a Románc szerzője, új drámát irt. Cime: The Lonely Heart. (Ma­gányos szív.) Sheldon egy régibb művének témáját dolgozta föl újra. Álomdráma, amelyben egy fiatal­embert útjaiban elkíséri anyja szelleme. * (A gödöllői Izraelita Nőegylet műsoros estje.) A gödöllői Izraelita Nőegylet sikerült műsoros estet ren­dezett minap. A mű­­sor keretében Elfer Klára csengő, képzett hangjával, meglepő énektudásával tűnt fel. A Zsidónő operából Iled­a áriáját énekelte nagy hatást keltve. Rothauser Lili kellemesen zengő hangján adta elő Kuruc­ János egyik szép dalát. Nagy feltűnést kel­tett Drucker Ibolyka művészi táncszáma, amelyben pompás ritmusérzékével és plasztikus mozdulataival ví­vott ki általános elismerést. A többi szereplők, Baláss­ Kamilla, Glausin­t Ella, Sebestyén Klára és Drucker György is hozzájárultak az est sikeréhez. *, (Színá­­zjubieum és verítéR­zsiszilés.) Ágotay Ferenc janovik vidéki színész a Kispesti színházban tegnap este ünnepelte működésének 40 éves évfordu­lóját. A Kispesti színház a Cigánybáró előadásával járult hozzá a jubileum sikeréhez, a vendégművé­szek közül Szigethy Irén­ ünnepelte különösen a kö­zönség, aki Szffi szerepét énekelte kitűnően és ala­kítása is sokáig emlékezetes marad a Kispesti publi­kum előtt.

Next