Pesti Hírlap, 1927. augusztus (49. évfolyam, 173-196. szám)

1927-08-07 / 178. szám

1927. augus 7.tus 7., vasárnap. Ilin IIII II Hill »IUII III — IIIBMIIM Hill Ili II 1927. augus tus 7. vasárnap? ' PESTI HIRLAP Bethlen Margit grófnő meséi az olasz lapokban. Az olasz sajtó a magyar életről és művészetekről. Milánó, aug. 6. (A P­esti Hirlap tudósítójától.) . Amikor gróf Bethlen István az olasz-magyar baráti szerződés megkötésére Rómába utazott és magával vitte feleségét is, az olasz sajtó hosszasabban foglal­kozott az előkelő irónő személyivel és műveivel. Több elsőrangú lap fordításban közölte a grófnő műveit s a Secolo XX interjút is közölt a magyar miniszterelnök feleségével. Ezek a közlemények Mussolini figyelmét is felkeltötték, aki Bethlen gróf­nő műveiről valóságos elragadtatással nyilatkozott. Azóta Olaszország legnagy­obb kénes hetilapja, a művészi kiállítású Illustrazione — amint erről a festi Hírlap már beszámolt, — az iróné arcképével együtt, meleg méltatás kíséretében egész kis gyűjte­ményt mutatott be az illusztris iróné alkotásaiból, a Popolo d'Italia pedig, a „Duce" lapja, melyet öccse, Arnaldo Mussolini szerkeszt, nagyobb cikkben fog­lalkozott Bethlen Margit grófnővel. Bethlen Margit grófnő meséiért azóta erős ver­sengés indult meg s többek közt az Illustrazione legújabban ismét nyolc meséjét közli, Balla Ignác és Aldo Molinari fordításában. Két teljes oldalt szen­tel a magyar művészetnek Aldo Molinari fordításá­ban. Két teljes oldalt szentel a magyar művészetnek Aldo Molinari lapja, amely eredetiben, magyarul "facsimilében (és természetesen mellette olasz fordí­tásban is") közli Bethlen Margit grófnő levelét Aldo Molinarihoz. Bethlen Margit grófnő levele, amely Inkéről kelt, a következő: Kedves Főszerkesztő Úr! Rendkívül nagy örömmel adom meg az en­gedélyt, a meséim la­ájában való megjelenésére vonatkozói­­g. Szívemből kívánom, hogy igazzá váljék az a jóslása, hogy evvel is egy lépésvel közelebb hozzuk enizmushoz az olasz és magyar nemzetet. És ha ez így lesz, akkor nyugodtan mondhatom, hogy nem hiába írtam. Szívélyes üdvözlettel Gr. Bethlen Margit.. A levelet a lap szerkesztősége meleg sorok­kal vezeti be. A cikket különben három érdekes kép tarkítja: magyar lakodalmas menet képe, tipi­kus mezőkövesdi népviseletben, debreceni subás le­gények fotográfiája és­et - kép, amely szebbnél­szebb dunántúli magyar lányokat ábrázol vasár­napi ünneplőjükben. Érdekes egyébként, hogy újabban Itáliában nagy érdeklődés mutatkozik minden iránt, ami ma­gyar. A Lettura nagy cikkben ismerteti az erdélyi magyar népszokásokat. Gino Cuchetti az erdélyi magyarságról ezt írja: A trianoni béke nagyrészt Romániának jut­tatta ugyan őket, de ez a nemes és tiszteletre­méltó eredetű nép ma szinte izoláltan él itt a he­gyek között épen úgy, mint a lapályon, Keletn­ek ebben a sarkában, ahol évszázadokon át az euró­pai kultúrát védelmezi a Kelet kultúrájával szem­ben. Az olasz közvélemény tehát kezd tiszta fogal­mat kapni mindenről, ami magyar. Románok, cse­hek, szerbek még nemrégiben is nemzetközi kiállí­tásokon a tőlünk „elhódított" területek művészetét úgy igyekeztek feltüntetni, mintha azok román, cseh, szerb művészet remekei lennének. Most aztán pár­tatlan helyről kapták meg a méltó választ újabb „hódító törekvés­eiselé", amelyek még a magyar nép­művészetet sem akarták meghagyni számunkra. B. I. A német kormány 50.000 márkával jutalmazta Riszticset és Edzardot a pénteki világrekordért. Risztics akrobatikus produkciói a szegedi repülőtéren. Az indulás napja Newyork felé még eddig bizonytalan. Risztics és Edzard 52 és fél órás rekordteljesít­ménye világszerte rendkívüli szenzációt keltett. A szakkörökben eddig az a nézet volt elterjedve, hogy Chamberlin és Acosta rekordja a mai repülőgépek időtartamteljesítményének a tetőfokát alkotja s így senki sem remélte, hogy az amerikai pilóták rekord­ját ily rövid idő alatt túlszárnyalják. Chamberlin és Acosta 1927 április 12. és 14-e között, érte el Newyork fölött az 51 óra, 11 perc és 25 másodpercre rugó rekordteljesítményét, amely hat órával lépte túl Drouhin és Landry francia pilóták előző rekordidejét. A franciák 1925 augusztus 7. és 9-e között 45 óra, 11 perc és 59 másodpercig tartóz­kodtak a levegőben leszállás nélkül. Clarence D. Chamberlin, amint ismeretes, ugyancsak ezzel a re­kordverő géppel kelt át az óceánon néhány héttel később. A magyar és a német pilóta a mai nap folya­mán beérkezett pontos jelentések szerint 52 órát és 23 percet töltött a levegőben és a hozzávetőleges becslések arról számolnak be, hogy ezalatt több mint­ 6000 kilométert tettek meg egyhuzamban. Megbízható forrásból úgy értesültünk, hogy a két pilótát Chamberlin és Acosta rekordjának meg­javításáért 10.000 márka jutalomban részesíti Német­ország kormánya. Ha a jutalmat megfelezik, még mindig tekintélyes összeg, mintegy 31.000 pengő jut egyik-egyik pilótára. Riszticsről, repülőgépéről és a transzóceáni repü­lés előkészületeiről alkalmunk volt beszélgetést foly­tatni a magyar aviatikának egyik ismert úttörőjével, aki a következőket mondotta el a Pesti Hírlap mun­katársának: — Risztics János azok közé a magyar pilóták közé tartozik, akik a repülés iránti hajlamot és egé­szen kivételes rátermettséget szinte már a bölcsőből hozzák magukkal. Nem véletlen, hogy a németek, akik annyi kiváló repülőgépvezetővel rendelkeznek, éppen Riszticsben találták meg azon pilóták egyikét, akire nyugodtan rá fogják bízni a német lobogó be­csületét a transzóceáni repülőút alatt. Nem hinném, hogy Németország, vagy Franciaország sok olyan kitűnő pilótával rendelkeznek, mint Risztics János, aki itthon is lépten-nyomon tanúságot tett rendkí­vüli tehetségéről.­­ Közvetlenül a háború utáni időkben történt, hogy a szegedi repülőtéren a jelenlevő magyar pilóták abban versengtek egymással, hogy ki tud a levegőben merészebb produkciót végezni. A többiek hajmeresztő bravúrjai után Risztics is sorra került. Akik ismer­ték vakmerőségét, valamennyien csodálkozva nézték, hogy szokásától eltérően ezúttal mennyire óvatosan, vagy, amint pilótanyelven mondani szokták: „római katholikusan" repül. Már megközelítette a földet és a nézők csalódottan várták, hogy minden bravúr nél­kül ismét visszaereszkedjék a repülőtérre, amikor gépe az országút fölé ért s abban a pillanatban, mi­dőn alig választotta el már a földtől egynéhány mé­ter, váratlanul egy teljes bukfencet vetett a levegőben, köz­vetlenül az országút fölött. A jelenlevőknek csaknem a hajuk szála is égnek me­redt a szokatlan látványra, mert a gép szinte súrolta már a földet, amikor a vakmerő pilóta a doopingba belekezdett. A harctéren is megtette a világháború alatt, hogy gépét több ezer méter magasságból engedte le­csúszni oldalt nyírsebesen s csak akkor állította visz­sza ismét egyensúlyi helyzetébe, amikor a földet már megközelítette.­­- Ami a dessaui Junkers-gyár rekordverő re­pülőgépét illeti, ez egyike a legújabb német konstruk­cióknak. Az erdőket ellepő rovarok elleni védekezésre alkalmazták legutóbb, igen kedvező sikerrel, amikor is a rovarölő méregport a törzs aljára szerelt szóró­készülékkel hintették szét a férgekkel ellepett erdősé­gek fölött.­­ A gép szerkesztője, Junkers professzor, a né­met aerotechnikának egyik régi, oszlopos alakja, aki főleg a fémrepülő­gépek építése terén szerzett magá­nak világszerte elismert hírnevet. Egyfedelű gépeit a vastag szárnykeresztmetszet jellemzi, ahol a szárny merevítő szerkezete magában a szárny belsejében foglal helyet, hogy ezáltal is csökkentse a repülőgép káros ellenállását.­­ A Junkers-repülőgépek a magyar közönség­nek is régi ismerősei. A dunai hidroplánok, amelyek Bécs és Budapest között a vízirepülőgépforgalomban több éven át használatban voltak,­ valamennyien Jun­kers gyárából kerültek ki. A német légiforgalom je­lentékeny részét ma is nagy, három motoros Junker­sekkel bonyolítják le, különösen a távolsági forga­lomban.­­ A két Junkers-gép amerikai útját értesülésem szerint a Norddeutscher Lloyd és egy német bank fogja finanszírozni. A nagy német hajóstársaság ugyanis arra számít, hogy a transzóceáni rendszeres légiforgalom bevezetésére rövidesen sor kerül s ezért az áttörés elsőségét magának kívánja biztosítani. A két gép egyikét Risztics, a másikát valószínű­leg Loose német pilóta fogja Németországból New­yorkba vezetni. Nem valószínű, hogy már hétfőn el­indulhatnak, mert számítani kell arra, hogy a ked­vezőtlen időjárás néhány napi várakozásra kénysze­ríti őket. A véletlen szerencse, hogy sikerült az egyik gépen a Pesti Hírlap leve­lezője részére helyet biztosítani, a magyar közönség tájékoztatása szempontjából rend­kívül nagy jelentőségű, mert minden jel arra mutat, hogy Riszticsék transz­oceáni repülését Magyarország újságolvasó közön­sége még feszültebb érdeklődéssel fogja kísérni, mint az amerikai repülőkét, egyrészt, mert magyar pilótáról lesz szó, másrészt pedig amiatt, hogy Európából Amerikába eddig senki sem repülte át az Atlanti óceánt. MASÁRÍMAR. Ősz fiatalember. Halántéka ősz volt, teljesen ősz. A haj ezüst keretbe foglalta ifjú arcát. Két eszten­dővel ezelőtt találkoztam vele, de akkor még hollófekete volt. Elmondta, hogy történt: — Nem egy éjszaka alatt, mint a rémre­gényekben, a fellengző költeményekben olvas­suk. Nem, barátom, nem. Sokkal rövidebb idő alatt. Percek alatt, két perc alatt, vagy egy perc alatt. Nem tudom. Ismered a kislányo­mat, öt éves. Ekkor még csak három volt. Ilyen rekkenő napon, délután kettő telt, haza­ballagtam, ebédelni. Ma is abban az ötödik­emeleti lakásban lakunk, melyben már jártál. Az ebédlő előtt kőerkély lóg, rajta — alul — petúniák, verbénák, sarkantyúvirágok. Felesé­gem szereti a virágokat. A bérpalotát f­ásított tér veszi körül, középütt bódé a zenészeknek, akik időnként cincognak valamit a fürdőző vendégek mulattatására. Ez a terep. Amint át­haladtam a téren, szokásom szerint föltekin­tettem az ebédlő ablakaira, az erkélyre. Az er­kély peremén, mely alig szélesebb huszonöt centiméternél, egy jó férfi­ arasznál, kislányom sétált egyedül, hajladozott, ide-odatipegett a kék, virágos köténykéjében, néha meg-megállt, nyilván gyönyörködött az alatta elterülő pa­norámában. Első gondolatom az volt, hogy fölordítok, a nevét kiabálom, vagy intek ka­rommal, zsebkendőmmel. Szerencsére nem így cselekedtem. Ez lett volna tudniillik a leg­rosszabb. Hangom, vagy neve hallatára okvet­lenül megrezzen, a jelre leröpül hozzám, bele­zuhan abba a szakadékba, abba a szörnyű le­vegő-örvénybe, mellyel a mit-sem-tudás an­gyali biztonságával kacérkodott. Mit lehet ilyenkor tenni! Mondd, mit tettél volna például te? Mellettem a zenekar valami émelyítő tánc­darabot nyúzott, kis cserkészek labdáztak, vil­lamosok csilingeltek. Csak pár másodperc múlhatott el. Erre már rohantam fölfelé a lépcsőn, öt-hat fokot ugorva, eszeveszetten, versenyt futva a halállal. Bensem­ döngött, mint valami fűrészmalom. Szavakat dadogtam magamban, fintorogva, hogy ne halljam gon­dolataimat. Isten, anyám segíts. No semmi baj. Ezalatt fölértem, hihetetlenül-gyorsan, a­ rémület repülőgépén. Most óvatosan fékezve sietségemet lassítottam, nesz nélkül nyitottam az ajtót, mint a gyilkos, hogy meg se nyikkan­jon. Vágatva, de ravasz csöndességgel az ebéd­lőbe osontam. A német kisasszony, akire a gyermekemet bíztuk, ép a sótartót tette az asztalra. Egy szót se szóltam. Szemem odalob­bant az erkélyre. Kislányomat kerestem, de már nem láttam. Csak az üres szék volt ott, melyről a peremre mászhatott. Még maradt annyi erőm, hogy J.7 erkélyre vánszorogjak. Itt pillantottam meg. Már egészen a falnál állott, az erkély túlsó szélén, háttal nekem, arc­cal az égnek. Közben idáig botorkált. Vadul elkaptam derekát. Bevittem a szobába. Leszál­lítottam az áldott, biztos földre. Aztán a dí­ványra rogytam, elkezdtem hahotázni, zokog­ni, üvölteni . . . Arcára meredtem, melyen még a régi iz­galom lüktetett, apró hullámokkal. Mosolygott. Én is mosolyogtam. Haja fehér volt, hideg, mint a sírboltok salétroma. Kánikulai verő­fény lángolt. K. D. 3 Rádió is lesz Riszticsék repülőgépén. Dessau, aug. 6. A Junkers-gyár igazgatói, az óceán átrepülésére kiszemelt pilóták és a hamburgi tengerészeti meteorológiai állomás vezetői közt ma folyt tanácskozások még eddig nem hoztak végleges eredményt. Még nem tisztázódott a kérdés, hogy a két repülőgép milyen útirányt kövessen, de az már szinte bizonyos, hogy a végső cél Newyork lesz. Semmi körülm­ények között sem lehet számítani arra, hogy a repülők már hétfőn startolnak. A gépeket a dessaui repülőtéren ma újra átvizsgálták s kisebb javításokat végeztek rajtuk; mind a két repülőgépbe rádiófelvevő készüléket szereltek fel, amelynek segít­ségével a pilóták az időjárási jelentésekről tudomást szerezhetnek. Adóállomást egyik gépbe sem szerel­nek fel. Loose pilóta ma nem szállt fel, de holnap még egy próbarepülést végez.

Next