Pesti Hírlap, 1927. október (49. évfolyam, 222-247. szám)
1927-10-01 / 222. szám
jegyzék 1920 április 15-én érkezett a magyar kormányhoz és ha — amint Simonyi-Semadam állítja — azonnal döntött benne a miniszertanács, akkor viszont érthetetlen, hogy miért Paléologue bukása volt az oka a szerződés megkötésének, amikor a francia külügyminisztérium helyettes vezetője csak 1920 szeptember 23-án távozott állásából. De nyilatkozik az ügyben gróf Khuen-Héderváry Sándor meghatalmazott miniszter, külügyminiszterünk helyettese is, aki kijelenti, hogy Paléologue jegyzékét sem a külügyminisztérium, sem a magyar békedelegáció nem kapta meg, s annak a reményének ad kifejezést, hogy Simonyi-Semadam helyre fogja igazítani azt a kijelentését, mintha a minisztertanács tárgyalta volna a jegyzéket. Simonyi-Semadam azonban ilyen értelmű cáfolatot nem adott ki, sőt újabb nyilatkozatában is fenntartja azt, hogy a minisztertanács elött volt az ügy. Nyilvánvaló tehát, hogy gróf Khuen-Héderváry Sándor és Simonyi-Semadam Sándor között ebben a kérdésben ellentét van. * Hogy milyen okok játszottak közre abban, hogy az akkori magyar kormány nem méltányolta a Paléologue-féle jegyzék nagy jelentőségét és az egész magyar-francia szerződési ajánlat széles perspektívájú kihatásait, arról igen beavatott információk alapján a következőket közölhetjük: Milleranddal és Paléologue-gal a folyó tárgyalások párhuzamosan haladtak a trianoni béke előkészítésével. Tekintettel a béke aláírásának közeli aktualitására, fölmerült, hogy nem fogja-e zavarni Franciaország magyarbarát politikáját az a tény, ha Magyarország aláírja a trianoni békeszerződést. Ekkor vetődött föl komoly megfontolások után az a terv, hogy ne írjuk alá a békeszerződést Francia vezető körök értesültek Magyarországnak erről a szándékáról és nem tettek ellene kifogást, sőt ellenkezőleg, az a tény, hogy Franciaország függetlenül a trianoni szerződéstől kereste Magyarországgal a megegyezést, mutatta azt, hogy Trianon nem lett volna akadály abban a tekintetben, hogy Magyarország számára kedvezőbb jövőt biztosít, sanctc. Erről a szándékról azonban időnek előtte értesülést szerzett az angol diplomácia és barátságos formában, de erélyesen figyelmeztette az illetékes magyar köröket ennek a lépésnek következményeire. A demarsból itteni körökben arra következtettek, hogy Anglia súlyos represszáliókat helyez kilátásba arra az esetre, ha a békeszerződést nem írjuk alá. Ma már azonban meg lehet állapítani, hogy ez a lépés nem járt volna olyan, súlyos következményekkel, mint ahogy külügyi politikánk irányítói gondolták, mert Törökország is visszautasította a neki felajánlott békeszerződést és a visszautasítás eredménye az lett, hogy kedvezőbb feltételeket kapott. Közben aláírták a trianoni szerződést." Hogy hivatalos francia körük jóindulata Magyarország iránt még akkor sem veszett el, amikor Magyarország a trianoni békediktátumot már aláírta, azt mindennél hitelesebben bizonyítja az a tény, hogy a magyar-francia tárgyalások ezután sem szakadtak meg, sőt kimélyítve, egy barátsági szerződés perfektuálásának szándékával tovább folytatódtak. A Pesti Hírlap hírt adott már róla, hogy a francia-magyar barátsági szerződés tervezetét Millerand aláírásával elküldték Budapestre. Ezt a kérdést is behatóan vitatták itten az akkori irányadó körök és bár a hangulat Franciaországgal szemben irányadó körökben tartózkodó, sőt talán bizalmatlan volt, néhány tekintélyes, de az aktív politikától akkor távol álló férfiú befolyására átmenetileg mégis kedvező mederben folytak a tárgyalások. Egyszerre azonban váratlanul közbejött valami, a nyilvánosság előtt egyelőre ismeretlen körülmény, ami megváltoztatta az irányadó körök felfogását. Ennek következtében az egész terv háttérbe szorult, többé nem is volt róla szó s a francia kormány nem kapott hivatalos választ tőlünk, hogy ajánlata keresztülment-e vagy sem. A magyar hivatalos köröknek ez a magatartása nagyon rossz hatást szült Franciaországban, ahol aztán lassan kint kezdett szétfoszladozni a magyar szimpátia. Kapóra jött ez a kisantant államainak, amelyek kihasználták Magyarország dacoló magatartását és fokozott erővel ostromolták a francia kormányférfiak ajtajait, amelyek végre is megnyíltak előttük. Azt a támogatást, amelyet Magyarország könnyű szerrel megkaphatott volna, a kisantant államai kaparintották meg. A franciák rossz néven vették, hogy semmi választ nem kaptak a Budapestre küldött jegyzékekre, pedig a dolog francia részről már annyira elő volt készítve, hogy a kormány kész volt a már létesítendő megállapodásokat a kamarában előterjeszteni. A terv bukásának okai sorában az elsők között az akkori hangulatot lehet felemlíteni, amely Franciaországgal szemben erős bizalmatlanságot táplált. Ez a bizalmatlanság volt az oka annak, hogy a vasút bérbeadását oly heves ellenzés fogadta s a különböző nyílt és titkos társadalmi alakulatok, amelyek akkoriban döntő súllyal szóltak bele nemcsak a politikai, de a gazdasági kérdésekbe is, a legmerevebben visszautasították a bérbeadás gondolatát. Hogy a franciák kedvét mindenképen elvegyék, siettek a vasút anyagszállítását egy német nagyipari érdekeltségnél hosszabb időre lekötni, ami a franciák részéről a további tárgyalásokat majdnem lehetetlenné tette, mert ők a vasút anyagbeszerzését a francia ipar számára szerették volna biztosítani. Nem talált kellő megértésre a Paleologue-féle tervnek katonai része sem, sőt ennek elvetése járult hozzá főkép ahhoz, hogy az egész dologból semmi sem lett. Bleyer Jakab nemzetiségi miniszter kijelentette nyilatkozatában, hogy a francia ajánlat a minisztertanács elé került, de a minisztertanács, amelyen a vezérkar képviselője is részt vett, nem hozott határozatot. A minisztertanács tehát a katonai körök meghallgatása után vetette el a francia tervet. A franciák tudvalevőleg eleinte százezer, később pedig 150.000 főnyi magyar hadsereg felállítását tervezték a bolseviki előretörés visszaverésére. Azt is meg lehet említeni, hogy ez a hadsereg nem zsoldos hadsereg lett volna, mint ahogy a trianoni szerződés Magyarország katonai rendszerét szabályozta, hanem Magyarország a védkötelezettség alapján újoncozott volna. Franciaország kész volt ezt a hadsereget felszerelni és kiképezni. Ezzel szemben azonban biztosítékokat kért, azt, hogy a hadsereg kiképzésben, felszerelésben és vezetésben teljesen a francia katonai rendszert követi s francia instruktorok vesznek részt a hadsereg kiképzésében és vezetésében. Ebben az ellenőrzésben bizonyos magyar katonai körök nagy veszélyt láttak, a franciák kívánságát elfogadhatatlannak jelentették ki. Ezen a ponton meghiusult az egész elgondolás, elejtették a katonai konvenciót s végkép megpecsételődött a francia égisz alatt felállítandó magyar hadsereg sorsa is. A franciák nagyon jól tudták, hogy Magyarország még olyan területi megcsonkítás mellett is, amilyet a Paléologue-féle vonal jelentett, súlyos gazdasági vérveszteséget szenved és az ország konszolidálását csak úgy lehet keresztülvinni, ha pénzügyi és gazdasági könnyítésekkel segítik talpraállítását. Ezért párhuzamosan a politikai tárgyalásokkal a vezető pénzügyi körök is tanácskozásokat folytattak arról, hogy milyen eszközökkel lehetne Magyarország közgazdasági alapjait megszilárdítani. A francia tőke kereste az elhelyezkedési lehetőséget Magyarországon. Az ez irányban folytatott érdeklődések hamarosan komoly eredményeket értek el. Egyik legnagyobb pénzintézetünk tranzakcióján kívül más gazdasági vállalkozások is összeköttetésbe jutottak francia pénzcsoportokkal, amelyek még a szerződési tárgyalások idejében jelentékeny tőkét helyeztek el — amint mondották — egyelőre „mutatóba", magyar vállalatokban. Ezenfelül a magyar államnak nagyobb valutakölcsönt helyeztek kilátásba. Sajnos, a A láthatatlan hajós. Regény. — Irta : Lux Terka. 10 ELSŐ RÉSZ. A gyermek. — Na most gyere, megmutatom neked a királyi palotát f ölbe kapta a gyereket, aki kacagva kiáltozott az apja és anyja után, de csak ez követte. Az apja ott maradt a likőrös üveg mellett. A nyári köd kezdett felszállni és a távoli hegyek silhouetteje, már felcsillant a nagy ebédlő, terraszáról. Ennek az ebédlőnek antik, faragott bútorai régi, főrangú kastélyok falai közül kerültek ide. Még Táncos Kovács András apja szerezte, a kincset érő, ősrégi erdélyi szőnyegekkel együtt. A falakat barna faburkolat fedte s a mennyezetet, egy rég elhalt, névtelen székely piktor festette. Aki értett hozzá, azt állította, hogy ritkítja párját. Hádes, az alvilág királyának lakomáját festette meg a névtelen művész, aki feleségének, Persephonének, a földről jövő visszaérését ünnepelte. Az asztalfőn Hádes, a komor király ült, előtte a háromfejű kutyája és mellette Persephone. Az asztalon aranyfarkú fácán sült, fehér páva és különös formájú halak. Aranykancsókban bor, virág és ismeretlen gyümölcsök. A királyi termet fáklyák világították, s a fáklyákat fekete fátyolba burkolt, láthatatlan fejű szellemek tartották kezükben. Ugyanilyen, fátyolba burkolt, láthatatlan fejű táncosok mulattatták a királyt és királynét. E művészi, muzeális-becsü, de nagyon komor falfestmény nem étvágyfokozó és étvágygerjesztő csendélet volt, az bizonyos. A molnár esküvői ebédje óta e túlpompás, főúri teremben nem volt terítve. — Ez olyan, mint egy templom, — súgta a kis Emese a molnár fülébe és fázósan húzódott a karjába. Az ebédlőből nyílott a szalon, a dolgozószoba s ezen túl a halott asszony díszes hálószobája, az öltözője s mellette a molnár hálója. Mikor a szalonhoz érkeztek, a gyerek izgatottan lecsúszott a molnár öléből és a pompás, nagy fekete ébenfazongorához szaladt. A molnár arcára bánatfelhők szálltak. A gyerek fel akarta nyitni a zongorát, de ez le volt zárva. — Nyissa fel! — könyörgött, de a molnár komor, bús tekintetére elhallgatott. A molnár dolgozószobájának ajtajában a kisleány megállott. A szemközti falról, két fiatal nő életnagyságú arcképe nézett reá. Mintha csak éltek volna. A gyerek megijedt. Két fejedelmi megjelenésű asszony, mindkettő csupa erő és báj. — Kik ezek? — kérdezte a gyerek és idegenül nézett a két képre, mintha azok útját akarták volna állni és csodálkozó, hideg szemmel nézegették őt. Nem a molnár, az anyja válaszolt a kérdésre: — Egyik a molnár bácsi édesanyja, a másik a felesége. — Ez volt az anyja? — mutatott a szebbik és szomorúbb arcú képre. *— Ez, — mondták. — Milyen szép, — súgta, de a másik képre nem mondta, hogy szép. Ezt a képet nem szerette, csak az elsőt.. — Még egy ilyen nagy kép elférne itt a falon, — mondta gyermeki eltűnődéssel. — Akkor hárman volnának. A molnár önkéntelenül megborzongott. A szalonból három nagy faragott ajtó nyílott. A gyerek, egyik ajtó kilincsére rátette a kezét. Ez le volt zárva, mint a zongora. — Ide nem lehet bemenni? — kérdezte. — Nem. — Soha? — Soha. — Ki lakik ott? — Ott a boldogság lakott. — Már nem lakik ott? — Nem. — Hova ment a boldogság? — Felült egy hajóra, amelyen egy láthatatlan hajós evez és elment. — Oh, — kacagott a gyerek, — már én is ültem azon a hajón álmomban. — És még hozzátette, kérdezte: — Mind a ketten azon a hajón mentek el? Nem kapott feleletet. A molnár kézen fogta és a harmadik ajtón kivezette a télikertbe, ami körbe futotta az épületet. Mikor visszafelé tartottak, egy percre bement a dolgozószobájába. Valahonnét elővette a régen alvó hegedűjét és vidáman elkiáltotta magát: — Kismese, itt van a zongora helyett egy hegedű! A gyerek mikor megpillantotta a hegedűt, minden kis vére a szivére futott. Olyan sápadt lett és úgy reszketett, mintha gyors rosszullét fogta volna el. Azután kipirosodott s a szeméből szinte kicsaptak a forró lángok. — Most már itthon vagyunk, — magyarázta az anyja a molnárnak. — Ez az ő élete! Otthon minden cipőtalpból, tökgyaluból, fakanálból hegedűt csinál és azt cincogatja. Én nem értem, micsoda mánia ez nála! A kisleány kezébe fogta a hegedűt, mely majdnem akkora volt, mint ő maga. Jó régi, Sweitzer-féle magyar hegedű, a molnár még diákkorában kapta az apjától. Házas boldogsága rövid idején gyakran kísérte vele zongorázó feleségét. Azóta hozzá sem nyúlt. A molnár tréfálkozott a gyerekkel. — Na, hadd lássam, híres művésznő, hogy fogod a kezedbe! És bámult. Jól fogta. — Volt már hegedű a kezedben? — kérdezte. Az anya válaszolt helyette: — Nem volt annak soha. A világ most már elveszett a gyerekre. Mindenféleképpen próbálta húzogatni a vonót, de sehogy se ment. A molnár kivette a kezéből. — Figyeld, én hogy csinálom. — A kisleány egész lelke benne volt a szemében. Szorosan odahúzódott a molnárhoz és pillantásával szinte fájdalmasan követte az ujjak mozgását. A molnár rendbe hozta a húrokat és eljátszotta primitív, kedves nótáját: A molnár a réten jár, A csillag az égen jár .... — Énekeljen is, — könyörgött a gyerek. A tragikus gyász után, először verte fel itthon a molnár éneke a gazdag 03 szomorú uriház halotti . PESTI HÍRLAP 1927. október 1., szombat. LA