Pesti Hírlap, 1927. október (49. évfolyam, 222-247. szám)

1927-10-01 / 222. szám

1927. október 1., szombat. PESTI HÍRLAP közlessílv események, ennek a perfektuálását is meghiúsították. Az akkori idők jellemzésére megemlítjük, hogy hivatalos pénzügyi körökben azzal hárították el a francia részről fölajánlott tekintélyes frankkölcsönt, hogy nem lehet megengedni a magyar koronának francia frankkal való megkontreminálását. Az egész francia orientáció visszautasításában az akkori idők francia-ellenes érzelmeitől elhintve nagy része volt annak, hogy az időtájban szövődtek az angol-magyar közeledés első szálai, amihez irányadó politikai körökben nagy reménységeket fűztek. Angliát Hohler követ képviselte akkor, aki igen lelkes magyarbarát volt, telve jóindulattal irántunk, de mint az események később megmutatták, nem tudott keresztülvinni kormányánál Magyarország érdekében annyit, amennyit szeretett volna. Az összeköttetés Hobler követ és a befolyásos magyar politikai körök között már akkor olyan szoros volt, hogy Hobler pontos értesüléseket kapott Franciaország bizalmas diplomáciai tárgyalásairól és azokról jelentést tett a Downing Streeten. Anglia, amelynek figyelme akkor már erősen ráterelődött a középeurópai kérdésre, nem jó szemmel nézte Franciaország magyarbarát szándékait és az angol külügyminisztériumnak erről az álláspontjáról értesülést szereztek a magyar kormánykörök. A budapesti angol követ kormánya megbízásából tiltakozást jelentett be a francia terv és a magyar hadseregnek francia részről való felszerelése ellen. Az angol külpolitika nagyon jól látta, hogy mit jelentett volna a francia-magyar-lengyel-román blokk megalakulása akkor, amikor még Közép- és Kelet-Európa többi országaiban bizonytalanság és zavar uralkodott. Egy ilyen erős blokk francia érdekszféra alatt veszélyeztette volna a szigetországnak befolyását Középeurópában, amelynek az akkor még gyönge, kialakulatlan és csecsemőkorát élő Csehszlovákiában és Jugoszláviában kellett volna barátokat keresnie. Angliának azonkívül akkor még a szovjettel szemben is más volt az álláspontja, nemcsak gazdaságilag tartotta fenn a kapcsolatot vele, de már akkor szó volt a szovjet elismertetéséről. Anglia idegességét fokozta még az is, hogy az angol tőke elhelyezkedési lehetőségeket keresett és talált ez időtájban már Romániában, többek közt a petroleumforrások tranzakciójában. Ilyen volt a külpolitikai helyzet 1920 derekán, amikor Franciaország vezető politikusai barátsági szerződést ajánlottak föl Magyarországnak a színmagyar területek tekintélyes részének visszakapcsolásával, csöndjét. Az öreg gazdasszony keresztet vetett magára mikor meghallotta és Miska inas nagyott kurjantott. — Hogy lóvá tudja tenni egy ilyen csöpp gyerek a felnőtt embert, — mosolygott a molnár. — Lássuk, most te húzd el a molnár nótát! Eligazította a gyerek kezében a hegedűt, vezette a húrokon a vonót, megmagyarázta az ujjak járását a hegedű nyakán és a végén elnémult. Egy rövid félórai botorkálás, cincogás, keresgélés után, a kisleány eljátszotta a nótát. « — Te Mihály, — ütött a molnár a borbély vállára, — nem volt a te famíliádban valami muzsikus cigány? A borbély előtt már majdnem üresen állott a likőrös üveg s a szeme: keresztbe. — Abba ugyan nem! — mondta önérzetesen. — Bihari és hajdúsági református magyarok voltak az őseim. A nagyapám fazekasmester, a dédem szűrszabó. Nemesi előnevünk is volt, de valm elmaradt tőlünk. Valamelyik szépapám, a Koleon-háboruból, nagy kincsekkel jött vissza. Szörén-lábán elitták az őseim a vagyont. Réttem ugy ittak mint ma! Akkor kúriákat muzsi-M.-uttak, földeket zálogosítottak el és nem pár mos garast, a napi keresetet! A molnár hallgatta. — Akármint van, testvér, hanem ezzel a gyerrel fele nem tréfa! Ezt taníttatni kell. Ez egy tini. Ölbe kapta a gyereket. — Hallod-e, te kis szöcske, mi vagy te, tulajz'd éppen? És a gyerek komolyan felelte: — Én királykisasszony vagyok — Hol a koronád? — Most csinálják. » — Hol csinálják? _ A felhők között. — Kik csinálják? — A tündérek! — Nem lesz közöttük az irigy tündér? — Nem, mert a muzsikáló angyalok ott álltk a műhelyajtóban és elkergetik onnét a rossz szellemeket. — Kik a rossz szellemek? — A bánat, a fájdalom, a szegénység és a korai halál. — Ki tanított téged ezekre? A gyerek az apjához szaladt és átölelte a nyakát. — Ez! Ö! A molnár tűnődve nézegette a borbélyt. — Te, Mihály, én azt hiszem, te tulajdonképpen nem is vagy borbély, hanem valami művész vagy. Te becsapod magadat és a világot. Te nem is ezen a földön élsz, hanem valami idegen dimenzióban, ahova haza jársz és ott éled a neked való, igazi életedet. A borbély szeme mintha befelé mélyült volna, mint a középkori barát szeme, mikor elcsigázva a magára szedett penitencia sanyarúságától, már nem tudja megkülönböztetni a valóságot a zavaros képzelődésektől. — Talán igazad van. Gyakran érzem, hogy nem tudom ki vagyok, mit akarok, honnét jöttem és hol élek. Leginkább olyan látogatónak érzem itt magamat, mint a szegény rokon, akit senki sem fogad szívesen. Hogy valahova készülnöm kell, ez egészen bizonyos. És minthogy egész életemen át olyan utakat tettem, ahol senki sem várt, ez az utam is olyan lesz. — Az út vége nem fontos Mihály ! Csak a közepe. És amíg itt tartunk, itthon kell ülnünk és visgyáznunk kell azokra, akiket a gondviselés reánk bizott. Mert mi másért küldetünk a földre, mint a pásztorkodás miatt. Ez az egész küldetésünk célja. Csöngetett, hogy Miska uzsonnához terítsen. Azután befogatott. Közbe még megbeszélte Lantosnéval a tennivalókat, pénzt adott neki és abban állapodtak meg, hogy rövidesen kiköltözködnek. Mikor útrakészen álltak, a molnár megkérdezte a gyereket: — Hát aztán, hol akarsz lakni? A malomban, vagy a királyi palotában? — Ott, ahol a hegedű lakik, — felelte a gyerek határozottan. — A hegedű Itt lakik, a királyi palotában. A gyerek mintha meghökkent volna. — Nem lakhatna a malomban a hegedű? — Miért kellene, hogy a malomban lakjék? — Csak azért, — felelte a gyerek, — mert az apám is ott fog lakni. A molnár kicsit gonoszul rázta a fejét. — Nem lehet. — Akkor én is a palotában fogok lakni. — így már jól lesz. De a kis Emese pilláján egy könycsepp reszketett . . . A kocsi eltűnt a borbély családjával az alkony ködében. A molnár sokáig nézett utána. Közbe egy gondolatra fanyarul elmosolyodott. Hogyha élne a félparaszt, józan apja, hogy ütne szét e pudvás társaság között! Egy részeges borbély és egy beteg, hisztériás-féle gyerek, kinek láthatatlan szárnyak lebegnek a vállán és zsenge kis tíz esztendejével az élet és halál között lebeg. Mit akar ő ezekkel? Mi köze hozzájuk? Honnét jöttek eléje, miért jöttek? Egy közönséges korosmai ismeretség az egész. Mi szükség arra, hogy nem együvé tartozó vadidegen emberek utjai keresztezzék egymást? Mohón szivta pipáját és a gondolatai neki iramodva futottak előre, mint a szilaj lovak, ha eltépik kantárszáraikat. Érezte, hogy valami baj ő vele is lesz, hogy ő is ahhoz a kinyithatatlan lelkű, középkori remetéhez tartozik, aki azt irta földalatti barlangjának falára: Az én lelkemnek kulcsa az Urnás vagyon és az én lelkemnek ajtaját más ki nem nyithatja, oda be nem jöhet és beléje még csak egy pillantást sem vethet . . . Érezte, hogy valami álmos méreg, az ő vérébe is bejuthatott az anyján keresztül. Visszaemlékezett ennek nagy, világos szemére, mely hasonlított a falusi kutak mély és hűvös oldalán nyiló, sápadt, kék virágaihoz, melyek tűnödő szomorúsággal nézegetik magukat a halál vizében. Benn az ebédlőben, a molnár háta mögött, Juli néni, az öreg gazdasszony, nagy dérrel-durral csörömpölt és ok nélkül húzogatta a székeket. A molnár feleszmélt. Bement. Az öreg asszony,álla alatt megkötött, kis fehér batiszt, hegyes tetejű fejkötőben, termetes csípője körül széles, kék perkás köténnyel, kötekedő kedvében várta, hogy a molnár megszólítsa. Megtörtént. " (Folytatjuk.) Tekintettel azokra a nyilatkozatokra, amelyeket egyes lapok Simonyi-Semadam Sándor volt miniszterelnöknek tulajdonítanak és amelyek szövegezésükben egymástól eltérnek, a Magyar Távirati Iroda egyik munkatársa fölkereste Simonyi-Semadam Sándort és tőle a következő hiteles nyilatkozatot kapta: — A Magyarság tegnapelőtti Szémában közzétett Paleologue-féle jegyzőkönyvre vonatkozóan a lapoknak csupán a következő nyilatkozatot adtam: Az ügyet a kormány tárgyalta. Minisztertanács döntött benne minden huzavona és haladék nélkül és a kormány a maga részéről mindent megtett, hogy az ügy perfektuáltassék. Hogy a dologból nem lett semmi, annak egyedüli oka Paléologue bukása. Minden, ami ezen kívül vagy ettől eltérő fogalmazásban nevem alatt megjelent, az nem fedi az én kijelentéseimet és azzal magamat nem azonosítom, így nem mondottam azt, hogy a Magyarságban közölt jegyzőkönyvvel azonos szövegű okmányt kapott volna a kormány. Minden további kérdésre a választ kereken megtagadtam, úgy amint a jövőben sem fogok , ebben az ügyben semmiféle nyilatkozatot tenni. „Sem a külügyminisztérium, sem a békedelegáció nem kapta meg a Paléologue- jegyzéket." A pénteki minisztertanács után a külügyminiszter képviseletében megjelent gróf Khuen-Héderváry Sándor rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter a sajtó képviselői előtt nyilatkozatot tett a Paléologue-ügyről. Gróf Khuen-Héderváry Sándor a következőket mondotta: — A kormányt meglepte a Paléologue-féle jegyzék nyilvánosságra hozatala. Nem a jegyzékben foglaltak miatt lepődött meg a kormány, hanem azon,hogy a jegyzéknek nyomát sem találjuk a külügyminisztériumban. Márpedig, ha ilyen okmány érkezett volna a magyar kormányhoz annak idején, akkor ennek a külügyminisztérium aktatárában töltetlenül nyomának kellene lenni. A leghatározottabban kijelenthetem tehát, hogy sin a békedelegáció, sem pedig a külügyminisztérium Palédoriue-nak ezt a jegyzékét nem kapta meg. Arra a kérdésre, hogy miképen tisztázódhatik ez a rejtélyes és bonyolult ügy, gróf Khuen-Héderváry Sándor így válaszolt: — Hogy miként lehet ezt a kérdést tisztázni, arra nézve nem tudok ebben a pillanatban konkrét választ adni. A kormány ebben a tekintetben nem tud intézkedni. Először be kell várni azt, hogy Franciaország részéről hogyan foglalnak állást ebben az ügyben. Ismételten le kell szögeznem azonban, hogy mi nem kaptuk meg a jegyzéket, nincs nyoma se nálunk és így mi nem is tisztázhatjuk ezt a kérdést Én nem tudom, miképen fog világosság derülni erre az ügyre. Lehet, hogy rövidesen minden részlete ismeretessé válik előttünk. Simonyi-Semadam Sándor volt miniszterelnök elismerte a Paléologue-féle akta hitelességét, kijelentette továbbá, hogy a minisztertanács annak idején a leghatározottabban el is fogadta a jegyzékben foglaltakat — vetették közbe az újságírók. Gróf Khuen-Héderváry Sándor válasza erre így hangzott: —. Simonyi-Semadam Sándor helyett nem nyilatkozhatom. Tudomásom van arról, hogy ő helyre fogja igazítani azt a nyilatkozatát, amely arra enged következtetni, mintha a minisztertanács tárgyalta volna ezt a jegyzéket. Olvastam ugyan Simonyi-Semadam Sándor kijelentését, szó szerint azonban" nem emlékszem az azokban foglaltakra, úgy tudom, az a lényege, hogy nem-e emlékszik vissza pontosan arra, hogy csakugyanez a jegyzék volt-e az, amellyel akkor ők foglalkoztak. Végezetül gróf Khuen-Héderváry Sándor megjegyezte, hogy fölfogása szerint esetleg a megfelelő francia nyilatkozatok után ez az ügy tisztázódni fog. Simonyi-Semadam Sándor, ,/ Ms ügyben a minisztertanács döntött"" A Paléologue-jegyzéke nem módosítja a mostani francia kormány álláspontját Magyarországgal szemben. A Paléologue-üggyel kapcsolatban a budapesti francia követségen gróf De Vienne budapesti francia követ távollétében a francia ügyvivő a következő nyilatkozatot tette: — Nem hiszem, hogy a kérdéses dokumentum abban a formájában, ahogy azt a Magyarság 28-i számában közölte, autentikus lenne. Egyébként ez a közlés nem alkalmas arra, hogy módosítsa a francia kormány Magyarországgal szemben elfoglalt álláspontját. A francia kormány és a budapesti francia követség is minden igyekezetével azon van, hogy azok a kötelékek, amelyek már eddig is egybefűzik intellektuális és gazdasági téren Franciaországot és Magyarországot, békésen és nyugalomban fejlődhessenek. Mindaz, ami alkalmas izgalom és nyugtalanság felkeltésére, inopportunusnak látszik.