Pesti Hírlap, 1927. november (49. évfolyam, 248-272. szám)
1927-11-05 / 251. szám
BUDAPEST, 1927. ifi evrg^A^II. (16.427) SZÁM. szombat! NOVEMBER 5. — ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy szóra 4 pengő negyedévre 10 pengő 80 fillér Egyes szám ára pályaudvaron is 10 fillér, vasárnap 32 fillér Külföldön az előfizetési ár kétszeres HÍRLAP KIADÓHIVATALOK: V., Vilmos császár út 78. és VII., Erzsébet körút 1 Fiókok : 1., Krisztina körút 133. II., Margit-.körút 5/b. II., Fő utca 23 VI., Andrássy út 4 Újpest, István út I sz. és Kispest, Kossuth tér 11. sz. Revizió. Irta: Urmánczy Nándor. Tele van a levegő a revizió hangoztatásával. Nemcsak itt a csonkaföldön, nemcsak a megszállott területeken, hanem a nagyvilágon mindenütt. Naponta írnak, beszélnek, nyilatkoznak a trianoni béke hibáiról, igazságtalanságairól. Állást foglalnak a revízió mellett, vagy ellene nyilatkoznak. A világsajtó immár úgy kezeli a kérdést, mint okvetlenül megoldásra váró problémát. Úgy kezeli, mint a háború veszedelmét magában hordó tehertételt. Miatta Európa békéje van veszedelemben. Szabadulni kell tőle. Ennek pedig egy módja van: ki kell küszöbölni belőle az igazságtalanságot. Rothermere lord akciója tette világkérdéssé a magyar kérdést. Ő egymaga többet lendített ügyünkön, mint valamennyi magyar propagandista együttvéve. Beleszámítva a hivatalos apparátust is, ha ugyan működött valahol az apparátus. Rothermere lordina az egyetlen aktív magyar politikus. Pozitív, megfogható, megérthető, élő valóságot jelentő programmol, célt tűzött ki maga elé s azért, hatalmas erővel, hittel és meggyőződéssel küzd. Tessék megmondani nekem, hogy melyik aktív magyar politikus, kormányférfi mert a világ elé állani területi követelésekkel? Egyik sem. Valamennyi meglapult. Gyáván, kishitűen. Melyik mert csak egyetlen falut visszakövetelni Erdélyből, a Felvidékről vagy Délről. Egyik sem. A mi uraink, vezetőink és nagyságaink legfenebb belső kérdésekkel foglalkoztak. Azokat is legtöbbször csak úgy előrángatták, hogy legyen mivel eltölteni az időt. Olyan kérdések fölött vitáztak, veszekedtek, izgultak, amiket bátran el lehetett volna raktározni jobb időkre. De a célt elérték. Elvonták a közfigyelmet a főkérdésről, a rájuk háruló legfőbb kötelességről, a magyar rabság, a magyar gyalázat megszüntetéséről. És ünnepeket, banketteket, díszelőadásokat, címeket, ordókat és rendeket rendeznek nyolc év óta. Tegnap láttam egy magyar államférfit. Nem volt egészen miniszter. Egy fokkal lenebb szerepel az aktív ranglétrán. Déltájt volt. Ment az utcán. Bal kezében hatalmas színházi látcsövet lóbált. Egy barátommal beszélgettem, mikor mellettünk elhaladt. — Látod — szóltam barátomhoz —, ez a kép jellemző a mai kormányzati rendszerre. Nagyon jó dolguk van ezeknek az uraknak. Azoknak, akik a szerencsétlen ország sorsát intézik. Még nappal is gukkerrel járnak. Diogenes újból megindulhatna. A csonka magyar glóbuson. Nappal, égő lámpával. Keresni az,embert. A férfit, a magyar férfit! Csak Londonban találna rá Rothermere lord dolgozószobájában. Pedig a lord programotja nem az én programaim. Az én programmom a régi határokig És mégis Rodblettal hajlok fejet előtte. Mert óriási szolgálatot tett nemzetünknek-Mindnyájunk kötelessége támogatni a lord akcióját. Hisz érettünk, a mi szent ügyünk mellett harcol. És kerülni kell minden olyan lépést, mely elkedvetleníti őt, vagy nehezebbé teszi küzdelmét. Nagy hiba volt mindjárt az akció kezdetén és később olyan nyilatkozatot tenni illetékes oldalról, hogy a kormány nem tartja időszerűnek a revízió fölvetését. Azután a külügyminiszterünk tette azt a nem helytálló nyilatkozatot, hogy jó viszonyban akarunk élni szomszédainkkal. Hát ha az egyik miniszter nem tartja elérkezettnek az időt az akcióra, a másik meg jólábon akar élni rabló szomszédainkkal, akkor mi a fenét veszkődjék velünk a nemes lord! Azután milyen pipogyaság volt lefújni a Revíziós Liga üdvözlő iratának átadását. Vagy azt kívánni, hogy suttyomban adják át a milliós aláírás húsz kötetét. Várjon ezzel a beijedt lépéssel micsoda rettenetes veszedelmet hárított el rólunk rezgő nyárfalevél diplomáciánk? De hát ki is vár a mi nagyfejű okosainktól határozott, bátor fellépést!* Csodálom a lord szívósságát, elszántságát, hogy még kedve van velünk foglalkozni. Kérdés, meddig bírja. Ő is ember. Az ő eltökéltségének is lehet határa. A magyar kormány akaratnélkülisége lelohaszthatja buzgalmát. Ha azt tapasztalja, hogy a kormány az óvatos semmittevés megcsontosodott szokásáról nem tud lemondani, kérdés, hogy nem vesz-e örökre búcsút tőlünk. Kérdés, hogy nem hagy-e a faképnél. Csalódva, kiábrándulva. A kormány ma már nem térhet ki a revízió melletti állásfoglalás elől. Az igazat megvallva, nem is lehet megérteni, hogy miért húzódozik a revíziótól. Egy nagybefolyásu, nagyhatalmú idegen a magyar ügy mellé áll. A világ elé viszi a magyar igazságot. Tanulmányozza ügyünket, fárad, áldoz, szokatlan agitációt fejt ki s akkor a magyar vezetők azt A láthatatlan hajós. Regény. — Irta: Lux Terka. 34 MÁSODIK RÉSZ. Emese. — Hát majd én, a barbár, vállalom ezt a felelősséget! Karrier!... Mit jelent ez? Hírnevet, dicsőséget! Ostobaság! Először is, ezt nem adják ingyen, ezért küzdeni kell és csak egyetlen okból van értelme ennek a küzdelemnek, akkor, ha a kenyérről van szó. A kenyér után elmegy az ember a világ végére és ha kell, követ tör érte az országúton. De puszta hiúságból, fellengés és hamis okoskodásból fúlni: a hírnév után, több mint ostobaság! Ez már valóságos bűn. Mi az a dicsőség? Szivárvány, délibáb, semmi . . . Pillanatokig gyönyörködtet, azután eltűnik. Aranyalma, szappanhabból . . . E gyerek támasza én vagyok. Köztem és e gyerek között, fájdalmas emlékek húzódnak meg és a halott apja tőlem kéri számon életét és boldogságát. Nos hát, én azt mondom magának, kisasszony, hogy nem tudnék kellőképpen beszámolni, ha ezt a gyereket hagynám az ostoba nagyravágyás szárnyán, a világba kirepülni. Az egészsége sem olyan, hogy izgalmaknak, nagy utaknak ki lehetne tenni. Ennek nyugalomra, egyszerű életre van szüksége és nem kóborlásra, cigány életre. Több szót pedig nem vesztegetek erre a kérdésre. A gyerek itthon marad, pont! Nincs tovább! . . . A molnár felállott és anélkül, hogy egyikre is ránézett volna, átment a maga szobájába. Azután befogatott és elment az irodájába. Emese halk zokogással borult le az asztalra. Nem tudta megvigasztalni egyik nő sem. Ott volt mellette az anyja, Juli néni, Berta kisasszony. Dél felé a fiatal Steinfeld két szürkéje megállott az udvaron. Már esett a hideg őszi eső, a hegyek csak úgy füstöltek, szél fújt és az ősz szomorúsága behatolt a szívekbe. A fiatalembert a rossz idő miatt nem várták ma és az öreg inas bevezette az ebédlőbe, honnét az oszlopos, nagy fedett terrasz,nyílott. Úgy látszott, az első őszi nap mindenki számára szomorúságot hozott. A fiatal Steinfeld is sápadt volt, szemében komor tűz égett és felöltőjét összegombolva, szórakozottan ült le. Máskor innét elragadó volt a kilátás, most az egész világ egy szürke folt, mindenen köd ült. Még a folyó sem látszott, csak komor zúgása hallatszott. Lenn az országúton, naevekhós szekér döcögött el, az eke alól népes cigánycsalád fekete szemének kiváncsi és szomorú pillantása ragyogott ki. Elmúlt a nyár, sietve húzódott más vidékre a karaván. Némelyik egészen a dalmát partokra lehúzódott két rossz lovával, több heti utazással. Mentek mint a vándormadár, a nap után. A fiatalember pillanatnyi érdeklődéssel nézte a szekeret, azután egykedvű unalommal eresztette le pilláját. Emese csak sokára jött elő. Sötétkék, télies ruhájában, nehéz barna hajfonataival, olyan volt, mint egy hosszúra nőtt intézeti növendék. A fiatalember még nem látta ilyen komoly és sötét ruhában s mint valami új jelenség mutatkozott előtte. Mohó örömmel ugrott fel, megszorította a kisleány kezét és belenézett az arcába. A könnyek nyoma ott égett. Emese dagadt szemhéján, pirosfoltos arcán. — Sírt? — kérdezte a fiatalember ijedten. — Sírtam, — felelte Emese őszintén. — András bácsi nem akarja engedni, hogy Párizsba menjek. És nem enged sehova. Itthon kell maradnom. Vége az álmoknak . . . A fiatalember elképedt. — Lehetetlen! És mit akar András bácsi? Emese könnyei újra megeredtek. Leült és halkan sírt. — Azt akarja, hogy itthon maradjak. Fölöslegesnek találja, hogy egy leáánynak ambíciói, művészi vágyai legyenek. A fiatalember szinte .•dűlve hallgatta. — Hát lehetséges ilyen felfogás? Mintha a fecskét csak azért tanítaná meg anyja repülni, hogy azután összetörje a szárnyait. Mintha az én apám azt mondaná nekem: elérted, amire vágytál, festő lettél, most itthon maradsz és segíteni fogsz nekem szántani és vetni. Emese egyszerre élénken felvetette a fejét: — És maga itthon maradna? — De nyomban, be sem várva a feleletet, lecsüggesztett fejjel sóhajtott : — A maga helyzete egészen más! Maga már az apja segítsége nélkül is meg tud élni. Halkan, szakgatott hangon sírt. A fiatalember szemközt ült vele. Nézte és hallgatott. Az arca sápadt volt, szeme égett és széles, szlávos orrlyukai valami erős izgatottságtól kitágultak. És egyszerre remegő, szinte rekedt hangon megszólalt: — Emese! A kisleány felkapta a fejét. Olyan furcsa volt a festő hangja. És még sohasem nevezte a nevén. Valahogy mindig elkerülte. És most ... A köhényein keresztül elmosolyodott: — Milyen furcsa, ahogy a nevemet kimondja. Még sohasem mondta ki. — Csak maga előtt nem mondtam ki! — sóhajtott a fiatalember. —Magamban annál többet. A maga nevét nem lehet másként kimondani, legalább én nem tudom, minthogy hozzáteszek egy szót, amit még nőnek eddig nem mondottam sem játékból, sem komolyan . . . Emese már nem sirt. Valami, talán a nő kíváncsisága, elfeledtető vele a könnyeket. Érezte, hogy valami nagyszerű titkot fog hallani és arca kipirult. Megkérdezte: — Micsoda szó az? A fiatalember tekintete elborult. Csupa mélység és szinte halálos áhítat volt az egész arca, mint egy fiatal papé, mikor az oltár előtt várja felszenteltetését. — Ezzel a szóval — mondta egyszerűen, de 1927 NOV.5 A román kormány megengedte Károly volt trónörökös levelének közlését• A Bratianu-kormány offenzívát kezdett a volt trónörökös ellen. (Tudósítás a 7-ik oldalon.)