Pesti Hírlap, 1928. január (50. évfolyam, 1-25. szám)

1928-01-01 / 1. szám

mpt 16.474) SZÁM JA NUÁ\H FOKIAOÓHIVATALJ mos ca. ut 78 ™ VI] Erzsibe), kr« ; Pj^ íok: l Kr 8zt ir.<( krt n , Ma'rit krt 5/1- rj., íö-u. 2;i VI AmlrAíwi „' t. V'IU ftAJinozi ni a. 'j[>e8t IstvAn Bt I M <ispe3t Kn-wuth tf, íj XPIETÉSI ÄR^K: jg. h ir» » P^ncő I^dAvi* 10 pUngf KjÁllér Egy« jzAra upál-audvaron 'if 16 j.-r. vasárnap 35 fii , Külf dön afi elő etési 41 kf -»ri>.i IRTA: RÁKOS! JENŐ — Nincs semmi bajom — állapította meg. — .>'< érzékeim teljes birtokában vagyok. Kövptkoíéeképen nem képzelődöm. A dolgok helyes megítélésében te­hát semmi sem befolyásolt.­Kintről hangos nevetés hallatszott. Csöngetett. A titkár nagy robajjal szakította fél az ajtót. — Parancs, kegyelmes uram? A kegyelmes ur összeráncolta a homltfkáf száraz hangon mondotta: — Gáspárt. —j Igenis. »* A titkár szaladt és a nagy sietesDen W»i a mögött az ajtót A kegyelmes ur új* zett^«irkójában, először ijedtség, azut bant fel benne. íme ujabb bizonyíték, vedett Á z minisztérium megb egyszerűéi ki 11 N árnak kezdeni ve) % \ tiíkST vis : -^ajött és jelentett üzeni* hogy feT«%l i«iht fog. — Mi az, hogy azonnal? - rtne- n kegvelmes ur a titkárra. A titkár nem értette a . . üett a kegyelme*? úrra. — Nekem ne azon ni" gyelmes ur —, hanem nöság ez? A titkárnak lei már rohant is kifß!- Sót perc múlva x*. Bocfeáss meg ke'qj-s mes v n' a r' asztal előjtt. — A, kegyelme _ Ne üs-engi Gáspár el?áp. — De kegyelt ~ Hagyd, kéri tudjam végre, mi VÍ # 'Gáspár Mterfe a' kezében leví' á^ac jr< 'f&^P^ß * < — El fy' ftHrtAgfeá g na» tóWteS Megrázó, de szinte groteszk volt a gon­dolat, mellyel Márkus Miksa kollégánk, a ma­gyar újságíró egyesület elnöke, a Hoitsy Pál temetésén karácsony másodnapján, szép bú­csúztató beszédét befejezte. Azt mondotta: N Te»n mondom, hogy pihenj békében, mert tu­dom, a sirban sem lehet pihenésed, mig a ha­sai föld, mely eltakar, csonka marad. Groteszk gondolat, nem kivánni halott embernek békés pihenést, mikor a sirba eresztjük. Megrázó, mert azt jelenti: hát a hajszolt és zaklatott élők mellett Magyarországon már a halottaknak siiieRon ]. Jienéee? Nem kell-e azt mondanunk, hogy valóban, nincsen. Mert van-e egy zuern ennek^T"^ 5 5^ nak, ahol a magj*« nemzetéiben, haltak meg vitéz magvarok: Van^<-gy röge, amelyré netb hullott a vérök? Van-e ország, melyiwK a tor ténet'3 gazdagabb volna mártírokkal, mint a mienk! Hiszen bosszú századokon, ozer éven i es ismét megújult a harc, a melyben nem dicsőségért, nem zsákmányért, ; nem zsoldért „hullottak el legjobbjaink", ha­uem a magyarság élet-halál harcáért, irtó há­borúk ujultak meg ellenünk s a béke fegyve­rei is pusztításunkra szolg/iltak századokon át. Ezért nem lesz pihenése Hoitsy Pálnak se, Hárkwo Miksp merész mondata szerint. Ezért, nincs piherjcotí annak, aki mostanában hal meg. Mert nekiink, a Nemzetnek, szüksége van halottaira is. Megujul Csaba királyfi regéje: számítunk ezer év vitéz halottaira, hogy eljöj jenek, mikor az óra ütni fog. Meg kell mozdul­nia minden porszemnek, amely magyar testből lett. Meg kell mozdulniok a csontoknak a föld­ben, melyek még el nem porladtak. Meg kell mozdulniok a honfoglalóktól kezdve a ma sirba térő hazafiig mindenkinek, mert nincsen helye sem a földben, sem a föld felett az olyan ma­gvarnak, aki pihenésre gondol addig, a mig a munka elvégezve nincs. ' Ilyen gondolatikkal lének át Szilveszter éjjelen az uj esztendőbe. Baesuzóm a régitől, köszöntöm az ujat. Harag íreféíi, sőt engeszte­lődött lélekkel adom nt p £árüj<l évet a mult­iSíik. Igaz, n^rr, vjirtam tőle -emirtit, mert a mi Ijfejufiknak »ein efly esztendő az «mE&ága.J^I ej jön egy, amely magával hozza « betJfi^j^ pillanatát. 1927-re két okból gondolok,. a* " érzései, mikor bues-zom tőle. eg^ hog| mikor az egész világon ugyszó.^ vizek gigsöpörtek az elemi csapások, uá's^ z) rófák és szélvészek, földrengés és t'.jj W m.' m ' ' ezek. a nem befolyásolható és nem k^ ható hatalmak a mi Magyaiojgszá^ mintha szinte kíméletesek voltak. Bízdivíst'',, on az elemek is azt gondolták vobá: íj bántsuk nek a szegeny nemzetnek eleg még mi is. Az elegek emberségesebbek, mint az emberek, ak^ békét diktálnak. Ez persze negatív kedv^g^ amelyben részesültünk. De van egy ppáitív is, melyet föl fog jegyezni a történelem s ez t hívják Rothermere-nek. Eb iedig csodálatos, ez mesébe iöó tör­ténet His. e n' 0tt feküdtünk, múit- Szvíft Jo­natán (iull!fo e r bácsij;- ott feküdtünk elterülve, a földön s i liliputi'törpék ezer és egy szállal fontak wc, ! vööztek és eövekelHk 1-, v mozdu­latlansagba, tétlenségbe benőnket. Az em­berekben J3 a gunj'v mint a szánalom irántunk, ne m is leélni. «dorn, kánjaim ' elmennünk n Éau.ii*'^^ os Tla'lt. Hánvszor*mgtak belénk, h|f imff t J™ 1 ek arcul, Láriy^pr jártak a vttf^'«"' .'J^. mázva szilaj táncot ki"»riilöílnh?,' luv ; tiz^; 1" egyszer megbotlottunk. Nem volt, aetn esett az egész világon egy szó rólunk, csak ha gú­nyolni, kisebbíteni, ba rágalmazni lehetett bennünket. És akkor egyszerre — nem is-tu­dom milyen befolyás vagy sugallat/vagy ötlet, vagy véletlen által indítva — kiáll egy idegen a világ elé, oly ponton, ahonnan mindenkinek meg kellett a szavát hallania, kiáll és megszó­lal tudtunk nélkül, egy uj Szent György-lovag Tapasz. Irta t Bibó Lajos. A mindenható miniszte. Bártfay kegyelmes ur felradt álmából. Ijedten csavarta fel a villanylám­Tj* vs mély sóhajtás fakadt ípl a melléből, amikor kéisr-bevonha'atlanul megállapította, hogy az a szörnjüséges (kl •, amely közjel két óráig kinozta és foj,ogat a, csak álom volt és iiem kell semmiféle ve­szedelei^tői tartania. Az eset, 'ami vele álmában tör­tén , neh volt valami rendkívüli dolog, mindössze FZ*. álmoa a > hogy az egyik alantasa kihivó módon is szemtelfejQi viselkedett vele;. Az incidens azért ha­tott reá ki.„ san> mert álmában épen arról morfon­dírozott, hogv hivatalában meglazult a fegyelem és alantasai nm. bánnak e.le az^al a tisztelettel, amely ot jogosan neriliette és nem remegtek többé annak a méltóságnak a láttára, amely hivatalosan lénvé­bol riáradt. ^bndezt Uirndta természetesen s miután meg­győződött, hog; a szobájában az ágyban fekszik s epreszep bizonyo^n \z esti bankett feküdte meg a gyomrát, - befo-du t a fal na. k és öt perc múlva is­mét vidámon hor,y 0got\ Reggel a ren^s időben ébredt, kipihenve, duz­zaao em-el e i fütyörészett r - öltözködéshez. Először az utcán jutott eszélo a I<ülc|nös álom. Elhessegette magatol a visszatérő gondejitokat- és könnyed Iép­• lTW j^" C m hetTkeséggel sietett a mi­n ^énum ele A hata r aasj komor épület kapujá­szobáiaf - kr sz6ntöt t' hódolatteljes alázattal. A IZTl Wv'- 1:í ,Ue k a"PÍ| á t' Gátját és az asz­m« előtt« araU &, nuI a z 4énti Kép e'^^it SLm * 8 Z' amkor a k a*un belépett s a portás, mepillantv őt, m.|, mr^najiással üdvözölte. - , ! ' 1 ~ tűnődött, - A portás még m Hoszoniör-jjyen tiszteit teljest! Az allamtitká,!Hétfalussy Wtt be a szobába. ^erv, ts z, hjydmes uram'* ... - üdvözölte. — Szervusz! V - ál.amtitkár leült. _ kezdte. — Kérle 1; szépen, kegyelmes ura:. . . .! -v v n vél-' — Ennek a Kovácsnak az ügyét márvalahö^. azz a] be kellene itr.i. Tegnap is fent járt lálam é :(1)e nt. fenyegetőzött, 'logy interpelláltatni fo; a parla mé g ben. Természet«sen kidobtam. Későbl azonbat ni e^ egyszer átnézten azokat a bizonyos altákat és győződtem, hogj Kovácsnak teljes mtrtékben \ van .és a szeremsétlen joggal követelídzik. KíilV A kegyelmes ur államtitkárt figvWte. az nős, futott át raita, milyen furcsán be^* ' ember. Ugy állitj«i be a • dolfrot, minil rl 6 lenn e " felelős azért, am* K vácfflal történt. ­s< ,m _ mondta ugyan, a hangja izonban elárulta, í! >P>' öt ok o'i a a várható kellemetk-n kö. tkpzmén)' ter t- D. c hlPze tJ az egész egy jelentéktelen ügy, ami' 51 1 osztályvezető a saját hatáskörébe^is elintézheti "Mna, mit akar tehát hétfalussy tőle\ — Intézzétek el 1 szólt - abogy jónak látjátok, azután pedig gyere bt hozzánk — Helyes — felelte Hétfabissy <s eltávozott. A kegyeb.^s u: darabig várt, aaitán az ajtóhoz ment, hogy kiszóljon a titkáriénak. As ajtót kinyitva^ a: előszobában az egvik miai^atefei ihnácsost pillan­totta meg, aki hátt; 1 téUéMl ftz asztal sar­kán ült és élénk beszélg#íéí=be mfeiilt a titkárral. Nem vették észre, hogy aj ajtó ki(iyil ; igy meg sem fordultak. . A kegvelmes ur pilla: atig -várt, 'ázután zajta lanul betette .iz ajtót. Az a\>laklíz mwvV^s g,->ndol­kozni kezdett: — Mi történt itt? — kérc?ez/e magától. — El ren vagvok-e, vagv még mindig álmodom? . . • Vagy az voK a valóság, amit álmod tan, Akárhogyan is var.^ kétségtelen, hogv a portás nei;i ug? köszönt, mint máskor, a Hétfalussy szavaiban burkolt fenyegetes volt, ezek pedig ott kint ugy v iselkednek, mintha va 'ami kurtakocsniábsn lennének. \ Hm. Megtapogatta a pulzusát, rendeseni vftj't Megvizsgálta a szobát. Valauennjhyii bútor a hel> et v«lt.,Az ablaktól kétszer az íjtóiji séíált és hangosat számolta a lépéseket.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék