Pesti Hírlap, 1928. február (50. évfolyam, 26-49. szám)
1928-02-01 / 26. szám
1928. február 1., szerda. PESTI 1/ ALAP 1848. A NÉPEK TAVASZA. Az osztrák császár és a magyar király. Irja: Marczali Henrik. (Ötödik közlemény) Már szembenállottak egymással az ellentétek, már fegyverkeznek is,le a törvény, melyet V. Ferdinánd király április 11-én szentesített, mg szilárd, rendíthetetlen alap. Őrzője a király, ki „megtartja és mindenkivel megtartatja". Bécsben vérnek kellett folynia az alkotmányos szabadságért, Magyarországon minden legálisan folyt le: a király beleegyezésével alakult át a rendi alkotmány parlamentárissá. A kormány, a nemzetgyűlés egyformán törvényes: István főherceg nádor, mint a király törvényes helyettese, nyitja meg a parlamentet, mint János főherceg a bécsit. Igaz, hogy a szerbek máris megtámadják a magyarokat és németeket, igaz, hogy a horvátok megtagadják az engedelmességet, nemcsak a kormánytól, hanem a nádortól is, de a király letette, minden állásától megfosztotta Jellasicsot. A trónbeszédben az uralkodó, kit minisztereink oly sürgetve hívtak Budára, kijelenti, hogy a lázongások ellen teljes erővel kész megvédeni koronája egységét és épségét minden támadás és elszakadás ellen. Formálisan teljesen rendben minden és még sincs bizalom. Báró Vay Miklóst, kit kormánybiztosnak követeltek Erdélyben, megkérdeztem, mikor vette először észre, hogy Bécs nem őszinte velünk szemben? Azt felelte, ezzel tisztában volt, már mikor útnak indult. Pulszky beszéli, hogy mikor Duschek a minisztérium megalakulása után lelkesen mondotta, hogy ha a kormány megmarad, Magyarország öt év alatt paradicsom lesz, ő azt felelte: örüljünk, ha egy év múlva föl nem akasztanak. Széchenyi biztos afelől, hogy a szlávság elnyomja a gyenge magyart. Egy reményt táplál: azt, hogy a király eljö. Nem csoda, ha a minisztérium nagy többsége engedményekre is kész volt, hogy mentse, ami menthető. Kossuth ellenben csak akkor volt kész hadi segélyt adni Ausztriának, ha a király előbb lefegyverzi Magyarország belső ellenségeit. Akár „kölcsönös", akár „közös" a védelem, az 1722—23. törvény és az 1848:111. t.-c. második szakasza kötelező, annál inkább, mert nem Ausztria a támadó.. Batthyány a segélyt meg is igérte. De ebbe Kossuth az ő feltétele megadása nélkül belé nem egyezhetett és így egy prókátori klauzula jö létre, melyben a kötelezettség elismerése mellett mégis kivonják magukat a hadseregnek idejében Olaszországba küldése alól. Ebben a helyzetben mondja el Kossuth július 11-iki nagy beszédét, melynek elején kijelenti, hogy meg kell mentenie a veszélyben forgó hazát. Kétszázezer főnyi hadsereg és 42 millió forint megszavazását kéri. A horvát és szerb lázadást nem tartja oly fontosnak. Az igazi nehézség Ausztriával szemben forog fenn, mely a pénz- és hadügy igazgatását nem akarja kibocsátani kezéből. Pedig „akinek keze egy nemzet zsebében és akinek kezében egy nemzet fegyvere van, az ezzel a nemzettel rendelkezik". Jellasics mellett foglalnak állást, pénzzel segítik és ha nem engedünk, fölmondják a neutralitást, az ausztriai császár hadat szen a magyar királynak. Komoly az az intés is, hogy Magyarország felbonthatja a szövetséget a pártütőkhöz szóló Ausztriával. Ez már igazán megsemmisítése a pragmatika szankciónak. Ismeretes az a nagy jelenet, melyben a nemzetgyűlés „mint egy ember" megszavazza az óriás vér- és pénzáldozatot. Ez a jelenet még teljesen egynek mutatja a nemzetet az uralkodócsaláddal, a koronával és azt Kossuth ép oly ékesen domborítja ki, mint a március 3-iki korszakalkotó beszédében. De a másik fél mégis csak a nemet olvassa ki. Ha Kossuth két héttel később, Custozza után beszél, jobban megválogatja szavait. A lényeg az, hogy Magyarországot erősnek akarja és tartja is, Ausztriát pedig gyengének. Ebben állott nagykövetkezésű tévedése. Luxburg a királynak. Bécs, július 28-án. Bécs lakossága nem örvendett annyira az Itáliából érkezett jó híreknek, mint amennyire megdöbbent a császárnak vagy egy főhercegnek meg nem érkezésén Innsbruckból. István főherceg, Magyarország főkormányzója, két nap óta itt van, vele jött gróf Batthyány Lajos miniszterelnök és nagy ellenfelük, Horvátország volt bánja, Jellasics is itt van. János főherceg nagyon fárad békeszerzésen a magyarok (Magyaren) és Horvátország közt, hogy elkerüljék az irtó nemzetiségi harcot. A szláv párt felül áll a magyaron. ET küzdelemből az kerül ki győztesen. Mialatt István főherceg azon volt, hogy szétszedje és gyöngítse a monarchiát, a volt bán és egész népe hű maradt a császárhoz és 50.000 kiváló harcost (??) ajánl föl trónja támogatására és segíti elhalványult tekintélye visszaállításában. Ez okból a Bécsben levő nem-magyar tisztek ma reggel testületileg fejezték ki hódolatukat a derék Jellasics tábornoknak. Ez a tüntetés eleget mond. Minél lazább a monarchia belső szervezete, 10- nál nagyobb súlyt kell helyezni arra, mi összetartja és a külellenség ellen biztosítja. Ezt a mindenfelől megtámadott, belsejében zilált birodalmat csakis katonai ereje tarthatta össze. Teljes joggal írhatta Grillparzer Radetzky seregéről: Táborodban van Ausztria — mi mások csak lényegtelen roncsok vagyunk. Luxburg Brau grófnak. Bécs, julius 20-án. A minisztérium és a birodalmi gyűlés visszaköveteli Bécsbe a császárt. Ha akár ő, akár Ferenc Károly főherceg nem jönne, az rossz vért szülne. A császár mindenek fölött biztonságot akar. Jó újság a magyarok és horvátok közeli és valószínű kibékülése. Tegnap és ma reggel két tárgyalás volt János főherceg jelenlétében gróf Batthyány Lajos, a magyar miniszterelnök és Jellasics tábornok, a horvátok főnöke között. Biztosítanak engem arról, hogy már majdnem megvan a béke, hogy a magyarok több igen fontos pontban engedtek a császár érdekében és átengedik a császári kormánynak a magyar és horvát haderővel való rendelkezést. Ha János főherceg még ma estére tervezett elutazása előtt ki bírja egyenlíteni ezt a nagy szétkülönbözést, végtelen nagy szolgálatot tett a monarchiának. Mi lesz, ha nem lesz itt államfő, vagy legalább a császári család egy tagja! Luxburg, augusztus 1-én. Most azon múlik minden, mit tesz a császár, vagyis inkább, mit tesz öccse, Ferenc Károly és ennek idősb fia, Ferenc József. Itt olyan a lelki állapot, hogy kiszámíthatatlanok lennének a következések, ha a császár mégegyszer elutasítaná a kérelmet, hogy térjen vissza fővárosába. A császár értesítése, hogy Innsbruckban marad, a nemzetgyűlésen három napi heves vitára adott alkalmat. Deputáció ment tegnap Innsbruckba, Hornbostel vezetése alatt. János főherceg 30-án a legrövidebb úton Innsbruckba ment. A schleswigholsteini ügyből általános háború fejlődhetik. Mégis a rend győz: Cavaignac, Radetzky, Windischgraetz, Luxburg, augusztus 7-én. Herceg Schwarzenberg Félix Itáliába megy, hogy békét szerezzen a jelen birtoklás alapján. Ezt a békét egész Európa garantálja, úgy mint a bécsi kongresszus megállapította, Franciaország nem avatkozik be. János főherceget a schleswig-holsteini ügy tartja lefoglalva, mely Angliát, Oroszországot és Svédországot is érdekli. Az innsbrucki hírek jók. Ferenc Károly főherceg, fiától kisérve, nemsokára Bécsbe jő. A császári ház visszatérése erősíti a minisztériumot. Magyarországon és Galiciában kitört a kolera. Még csak ez kellett Bécsnek. Schwarzenberg Félix, Prokenbosten és Colloredo a külügyi jelöltek. Luxburg, augusztus 11-én. Javul a helyzet Bécsben. A polgárság megfordulna, de a nemzetőrség még demokratikus érzet- Az álarcos Béka. Regény. — Irta : Edgar Wallace. 30 A két férfi közül Elk állt hamarább talpra. A szoba megtelt fekete füsttel, annyira, hogy a kezét sem látta s az első lépésnél belebotlott az altiszt élettelen testébe. Első pillanatra azt hitte, hogy meghalt. A riasztócsengők megszólaltak az egész házban, mindenünnen rendőrök rohantak oda, azután tűzoltók jöttek, akik hosszú gummicsöveket húztak maguk után. A tüzet hamarosan eloltották, de Elk szobája romhalmazzá változott. Még a safe iszonyú súlya ajtaja is kirepült sarkából. Egyetlen bútordarab, egyetlen ablak sem maradt épségben s a padló közepén hatalmas gödör tátongott. — Balder, mentse meg a táskákat! — kiáltott Elk, aki a szerencsétlen altiszt életrekeltésével volt elfoglalva. Amikor a mentők elvitték az altisztet, Elk szemügyre vette a romokat. — Valóban, ez nagyon súlyos bomba lehetett, — állapította meg. A folyosón idősebb rendőrtisztek álltak egy csoportban és a pusztulás képét nézték. — Valóban csoda, hogy még élek és Baldernak az életét én mentettem meg. Kiküldtem a szobából egy éles késért, amellyel a táskákat akartam felvágni. — Hát előzetesen nem vizsgálták meg a táskákat? — kérdezte haragosan a rendőrfőnök. Elk igenlően intett. — Tegnap valamennyit átvizsgáltam, különösen azt, amelyet Paddingtonból hoztunk. Minden darabot, ami benne volt, ide tettem az asztalomra és leltároztam. Azután a safe-ba zártam. Bomba nem volt közte. — Akkor hogyan került bele mégis? — kérdezte a főnök. Elk a fejét rázta. — Azt nem tudom. Kívülem csak egy embernek van kulcsa a safehez, Mc Clintock ezredesnek, az ügyosztályomban levő helyettes tanácsosnak, ő azonban most szabadságon van. Az a szerencse, hogy Baldert elküldtem, mert hét gyermeknek az apja. — Miféle robbanóanyag volt? — kérdezte a főnök. — Dinamit, — felelt Elk. — Lefelé robbant. A felügyelő a padlóban támadt gödörre mutatott. Azután így folytatta: — A nitroglicerin fölfelé és oldalt robbant. Egészen kétségtelen, hogy ez dinamit volt. Amikor az irodát átkutatta, vékony acélból készült és összenyomott csövet talált, később pedig egy olcsó ébresztőóra agyonnyomorított mutatólapját. — Tehát időre volt beállítva és bekapcsolták a kontaktusba, — állapította meg. Amit a saját holmijából megtalált, átvitte Balder szobájába. Nagyon kevés reménysége volt ahhoz, hogy a lapok elhallgatják a merényletet. A robbanás kivetette a falnak egy részét, s a Themze partján sok kíváncsi ember csoportosult, hogy megbámulja a hatalmas nyilást. Amikor Elk eltávozott a rendőrségről, az utcán már mindenütt rohantak az újságárusok a rendkívüli kiadással. Elk legelőbb is a kórházba ment, hogy meglátogassa a szerencsétlenül járt altisztet. Érdeklődött az állapota iránt, s az orvosok azt mondták, hogy kis szerencsével megmenthetik az életét, sőt valószínű, hogy semmi komolyabb nyoma nem marad a sebesülésnek. — Meglehet. — mondta a sebész — hogy egy vagy két ujját le kell operálnunk, mégis azt kell mondanunk, hogy szerencséje volt. Megfoghatatlannak tetszik, hogy a robbanás nem szakított a darabokra. — Én pedig azt nem tudom megérteni, hogy engem nem szakított darabokra, — jegyezte meg Elk. — Ezek a nagyfeszültségű robbanóanyagok csodálatos játékot űznek némelykor, — mondta az orvos. — Nem találom különösnek, hoy a robbanás ereje kiröpítette sarkaiból a safe ajtaját és ezt a papirosdarabot, amely szintén ott volt,, alig perzselte meg. Egy papírszeletkét vett ki a zsebéből, amelynek a sarkai kissé megpörkölődtek. — Látja kérem. — mondta az orvos — ezt a sebesültnek a ruhájában találtam. Elk kisimította a papirost és ezt olvasta: „Sok üdvözlettel, a hetes szám." Elk gondosan összehajtotta a papirost. — Ezt szeretném megtartani, — mondta és bájos mosollyal tette el szemüvegének tokjába. — Hisz ott a sejtelmekben? — kérdezte Elk. — Bizonyos mértékben igen, — felelt az orvos. Elk mosolyogva bólintott. — Úgy sejtem, hogy rövidesen nagy öröm fog érni. XXV. Balder előléptetése. Egy hét telt el a robbanás óta, s a hivatalban már a múlt legendái közé sorolták ezt az esetet. A megsérült altiszt állapota állandóan javult, s a Békákról semmi sem hallatszott. Elk optimizmusa némi csalódást okozott a kollégáinak. A robbanás után való hatodik napon ismét átkutatták a pályaudvarok ruhatárát, s ahogyan Elk megjósolta, mindenütt találtak egész új kézitáskát ugyanolyan tartalommal, mint a lefoglalt táskák. A robbantási szakértő vette először kezébe valamennyit, ő is csak a leggondosabb óger intézkedések után. A táskában azonban a belga revolvereken kívül semmi veszedelmes jószágot sem találtak, az útlevél pedig ezúttal Clarence Fielding névre szólt. 3