Pesti Hírlap, 1928. március (50. évfolyam, 50-75. szám)
1928-03-01 / 50. szám
1928. március 1., csütörtök. PEST® HíR1 AP Szegény ember szándékát boldog kormány bírja. Irta: Hegedűs Lóránt. Turistatempó, hogy a bejárt országoknak olyan nevet adnak, amely után nem felejtik el őket, így lett Finnország „az ezer tó országa", Amerika „a demokrácia hazája", Párizs „a világosság fővárosa", Stockholm „az észak Velencéje", Bukarest „a keleti Párizs" és — most azt kérdezem, hogy Magyarországnak milyen nevet adhatnék. Azt hiszem, eltaláltam. Magyarország a személyi kérdések országa. Tudniillik, kedves vagy kedvetlen olvasóm, minden dolog, jó vagy rossz, végeredményében személyi kérdéssé változik és nem miért, hanem kiért csinálunk valamit. Teszem , megjelent most a kormány törvénytervezete az öregségi és rokkantbiztosításról. Három szakasz van benne, amely azt szabályozza, hogy ha egy magánalkalmazott (értsd: banktisztviselő) szerzetessé lenne, milyen végkielégítést kapjon. Azóta nincs nyugtunk. Az öszszes budapesti bankok azt keresik, hogy ki lesz az a bankigazgató, aki le fogja tenni a szerzetesi fogadalmat. De egy kis türelem, meg fogjuk találni és akkor meg fogjuk ismerni, hogy miért is alkották meg ezt a három szakaszt. Némelyek szerint már csak a felekezeti különbséget kell legyőzni, azután a törvény menni fog. Most azonban tegyük félre a tréfát. Ki ne örülne annak, ha a magyar szociális berendezkedés kiépül. A kormány ezt akarja, dicsérjük érte. Javaslatában van jó és rossz is kétszázegynéhány szakaszban. Az összes érdekelteknek egyben igazuk van: a kormány nem állhat meg ott, hogy egyszerűen paragrafusokat csinál, de mutasson ő is jó példát. Az öregségi és rokkantsági biztosítás általános állami cél, tehát annak terhéből az államnak is ki kell vennie a részét, így van ez a világon mindenütt. Ismeretes, hogy Bismarck nagy terve szerint, amely azóta az egész világot meghódította, a balesetbiztosítást a vállalatok fizetik, a betegsegélyezés költségének felét a vállalat, felét az alkalmazott, az aggkori és rokkantsági biztosításnál pedig egyharmadot a vállalkozó, egyharmadot a munkás és egyharmadot maga az állam. Nálunk az állam semmit sem akar adni. Ez nem megy. Külföldön mindenütt így történt, tehát az állam itt is vegye ki belőle a maga részét. Ha Bismarck igazsága igazolt volt a háború előtt, úgy százszorosan igazolt ma, mert mindnyájunk életét a háború rövidítette meg és az tett minket rokkanttá, nincs ma egészséges ember Európában; a hábort pedig nem a gyárak, vállalatok és mezőgazdák csinálták, hanem az államok. Ennélfogva állami hozzájárulás nélkül csak papirost lehet csinálni, de nem szociális reformot az öregségi biztosítás terén. Cikkem azonban nem erről szól, hanem arról, hogy hiányos ez a biztosítás ha az ország legfőbb embertörzsét, a mezőgazdaságot kihagyják belőle. Furcsa játékot játszik itt a kormány és pártja. Mikor nagyon helyes szociális érzékű emberek felszólaltak, hogy miért nem terjesztik ki ezt az új javaslatot a mezőgazdasági alkalmazottakra, akik tudtommal ép úgy megöregednek és ép úgy megrokkannak, mint a városi lakók, a felelet az volt, hogy hiszen azoknak még nincs kötelező baleseti és betegségi biztosításuk sem. Hiszen ez a szégyen. Azért írtuk mi már itt a Pesti Hírlapban többször, hogy méltóztassék azt megcsinálni, amit az ipari munkások, bányászok megkaptak, mert azt megérdemli a mezőgazdasági munkásság is és végre méltóztassék a mezőgazdáknak is előállni avval, hogy ők is hajlandók szociális terheket viselni. Mert itt van, uraim, a baj. A kormány mögött mezőgazdasági közvélemény áll és ezért irtóznak a szociális biztosításnak európai értelemben vett kiterjesztésétől. De ha az egyik oldalon emeletesre akarják emelni a házat, a másik oldalon legalább az alapokat meg kell csinálni, mert különben elcsúszik az épület. Ha már egyszer a pénzügyminiszter úr kimutatásából kiderült az, hogy az őstermelők, akiknek kezében van az ország vagyonának legalább kétharmada, az összes hadikölcsönjegyzésekből csak 900 milliót, vagyis tíz százalékot jegyeztek, akkor nemcsak az tűnt ki, hogy a többi milliárdokat a városi lakosság vesztette el, hanem kezdjük megérteni azt is, hogy miért akad meg oly rettenetesen a valorizáció kérdése. Ugyanezt a játékot folytatni még egyszer nem lehet. A szociálpolitika nem tűri, hogy itt vállaljon terhet a mezőgazdaság, mert itt már nem az ország vagyona, hanem az ország emberállománya fog elpusztulni. Mennyi toaszt, mennyi öndicséret, menynyi díszpolgár! És akkor nem merjük megírni azt, ami igaz, hogy 1926-ban Magyarország népszaporodási feleslege csak 86.000 lélek volt, Romániáé pedig 242.000. Hol lesz itt integritás, hogyha így nő a románok száma és ilyen lassan csiperedik a magyar? Nem gondolják azt, hogy ember is szükséges a politikához, nemcsak frázis? Végre a magyar mezőgazdaság urainak is meg kell érteniük, hogy a szívüket keressék meg, mert különben mind elpusztulunk. Ezt nem lehet ünneplésekkel elfedni, ez kiált magától, mégpedig az egész világ előtt. De még egyet kérek. Ha igaz, hogy ez agrárország, akkor először is az agrárlakosság jólétéről kellene gondoskodni. E jólét legminimálisabb része az, hogy ha betegség bántja, vagy baleket éri, róla kötelezőleg gondoskodjék az állam. Ez hiányzik. Várjon miért? És miért nem lehet rájuk húzni az öregségi és rokkantsági biztosítást? A válasz minden gazdaggyűlésen az, hogy a mezőgazdasági foglalkozás egészen más, mint az ipari. Hát először is az úgynevezett ipari foglalkozásban benne vannak a házicselédek, a banktisztviselők, a szitakötők, kocsmárosok és a legnagyobb vállalatok kereskedelmi alkalmazottai. Mi közük van ezeknek az iparhoz? Nagyobb különbség van köztük, mint az ipari és mezőgazdasági alkalmazottak között, tehát ha ezek beleférnek a biztosításba, akkor belefér abba a mezőgazdaság is, aminthogy külföldön mindenütt belefér. De nem is a foglalkozásról van szó, hanem a betegségről és a nyomorról. A tífusz ép úgy hagymáz a vidéken, mint Budapesten, a láz ott is láz és aki megöregedett, ott sem tud dolgozni ép úgy, mint a városokban. Csak nem fogunk külön kórházakat csinálni a különféle foglalkozásiaknak. Még valami betegségi numerus clausust fogunk kitalálni a legújabb kombináció szerint, melyben végre a parlament összes pártjai megegyeztek, miután semmi értelme nincs. Ha valahol, úgy Magyarországon össze van kapcsolva a mezőgazdasági embervédelem az ipari embervédelemmel, mégpedig azért, mert ismmnt minden magyar kisiparos egyúttal szőlőtulajdonos is, azonképen ipari munkásaink legnagyobb része épen az Alföldön a nyáron mezőgazdasági munkát végez, tehát félig ipari. Az álarcos Réka. Regény. — Írta : Edgar Wallace. 50 A Browning nagyszerű fegyver még akkor is, ha nincs megtöltve. Gordon a revolver agyával fejbeütötte támadóját, azután elrohant. Most vette észre, hogy tévedett, amikor azt hitte, hogy csak hat ember van a házban. Húszan voltak és a legtöbben hallási távolságban. Dick az útra akart kijutni, amelytől csak egy sor bokor zárta el. Ezzel követte el a hibát. A bokrokban drótsövény volt elrejtve, a neki a göröngyös úton kellett tovább futnia. Cipő nélkül, az éles köveken, rettenetes fájdalommal. Olyan lassan tudott előbbre jutni, hogy üldözőinek sikerült őt elérniök. Gordon most nagy kanyarulással visszaszaladt a második gyárépülethez. Üldözői nyomában. Hallotta az üldözök vezetőjének nehéz hörgését, s az ő ereje is fogytán volt már. Ekkor észrevett a falon egy nagy, kerek tűzjelző készüléket és agyában villámcsapásként cikázott végig egy közönyös beszélgetés. Puszta öklével szétzúzta az üveget és meghúzta a vészharangot. De ebben a pillanatban már ufói is érték üldözői. Kétségbeesetten küzdött, de a túlnyomó erővel szemben hiábavaló volt az ellenállás. Időt kellett nyernie. — Hagyjátok abba, fiuk! — kiáltotta. — Hagn meghalt. Ez bizony nagyon szerencsétlen kijelentés volt, mert Hagn ebben a pillanatban megjelent a szemben levő gyárépület előtt. Bágyadt volt, de élt. Arca egészen sápadt volt a fájdalomtól és a haragtól s olyan nyelven hadart valamit, amit Dick nem értett meg. Azt hitte, svédül beszél. — Ezért meglakolsz! Te is megkóstolod avillamos áramot, te kutya! öklével Gordon arcába ütött, de Dick elfordította a fejét s az ütés a falat érte. Iszonyú dühvel rontott most neki Hagn és mind a két kezével ütni kezdte. És ennek köszönhette Gordon a megmenekülését. Azok az emberek, aki eddig a karját lefogták, most elengedték, hogy Hagn könnyebben elbánhasson vele. Gordon ebben a pillanatban jól kiszámított ütést mért Hagn gyomrára és Hagn irtózatos ordítással terült el a földön. Mielőtt valaki útját állhatta volna, Gordon elrohant, egyenest a kapunak. Már el is érte, amikor egy kéz megragadta. Lerázta magáról és kitámolygott a kapun, éppen abban a pillanatban, amikor a hosszú utcán meghallotta a tűzoltók harangját és észrevette skarlátvörös ruhájuk és sárgaréz felszerelésük csillogását a felkelő nap sugaránál. A tűzoltók autója eszeveszett sebességgel rohant a gyárhoz. A Békák egy pillanatig önfeledten bámultak a tűzoltókra, azután otthagyták zsákmányukat és elmenekültek. Gordon megmagyarázta a tűzoltóparancsnoknak, hogy mi történt. Másik tűzoltókocsi is érkezett, sok emberrel, s a tűzoltók bátor fickók, akik nem ijednek meg a Békáktól. Amíg Hagnt megkötözve az egyik autóra dobták, Gordon megnézte az óráját. Az óra a hatos számon állt. Gordon az autójához rohant és el volt készülve a legroszabbra. De Hagn nem is próbálta használhatatlanná tenni az autót. Arra gondolt nyilván, hogy neki is szüksége lehet rá. Három perccel később az autóra ugrott Gordon, hajadonfővel, piszkosan, Haga karmainak a nyomaival az arcán és Gloucester felé vágtatott. Akkor sem repülhetett volna sebesebben, ha tudta volna, hogy az órája megállt. Nyaktörő tempóban száguldott Swindon utcáin keresztül és már a Gloucesterbe vivő úton volt, amikor ismét az órájára nézett. Elállt szivének a dobbanása, amikor látta, hogy az óra most is hatot mutat. Még gyorsabban száguldott, de az út nagyon rossz volt és sok volt a kanyarodó. Egy ízben csaknem felborult az autó, az egyik gummikeréknek volt valami baja, de Gordon röptében rendbehozott mindent és vágtatott tovább. Izzadott és fázott, amin egy egyik mérföldet a másik után elhagyta, anélkül, hogy látta volna a város házait. Amikor megpillantotta Gloucester templomának tornyát, elpukkant a második kerék is. De ő nem állhatott meg. Tovább kellett robosnia, akárhogyan. A tempó azonban egyre ag..kirztóan lassúbb lett. Végre beérkezett a város külső utcáira, óriási felfordulást látott. A közúti vasúgyik koca útját állta, s amikor a rendőr figyelmeztetését nem vette figyelembe és tovább ak./. \ itatni, csaknem egy úthengerelő gőzgép alá kr . . Most látta csak, hogy milyen későn van. F. perc hiányzott nyolc órától. És a fogház még fél mérföldmire van, öszszeszoritotta fogait ésmádkozott. Amikor beért a Fő utcára és meglátta a fogház kapuját, nyolcat ütött a székesegyház ,orninal, órára. Gordont iszonyattal töltötte el ez hang, mintha az utolsó ítélet harsonáit halaná. Tudta, hogy Bennett Ray halála másodpercnyi pontossággal bekövetkezik. Hamuszürkére vált az arca, amikor erre gondolt. A fogház kapujánál megállította bukdácsoló kocsiját és odatámolygott a csengőhöz. Kétszer is csöngetett, de a kaput nem nyitották ki. Most lehúzta a harisnyáját. A teljesen átázott és bepiszkolódott dekrétum tele volt vérrel, mert a lába vérzett. A kétségbeesés dühével csengetett ismét. Ekkor kinyílt egy kirácsos ablak s egy sötétarcú börtönőr megszólalt— Nem szabad bejönni. Nem tudja, mi történt itt? -- A belügyminisztériumból! — mondta Gordo, rekedt hörgéssel. — Üzenet a belügyminisztériumból! A kivégzés elhalasztásáról! A rácsos ablakot betették s egy örökkévalóság !