Pesti Hírlap, 1928. március (50. évfolyam, 50-75. szám)
1928-03-29 / 73. szám
r 1928. március 29., csütörtök. PESTI HÍRLAP A nagyipar offenzívája és a fizetési mérleg. A nagyipar offenzívájával, amely a vámok felemelésének gondolatát dobta a közvéleménybe, majdnem egyidejűleg jelent meg a februári kereskedelmi forgalom statisztikai kimutatása, amely újabb 35,4 millió passzívummal zárul, úgy hogy a két első hónap passzívuma 66 millió pengőre rúg. A fabehozatal után első helyen a pamutszövet van 8,5 millióval, utána a gyapjúszövet hat millióval, ellenben a kivitelben sehol sincsenek ezek az iparcikkek, vagy alighogy számítanak a 60 milliós exportban. Jobb szerettük volna, hogy a nagyipar offenzívája a külföldi behozatal ellen irányult volna és a kivitel energikus forszírozásában. Mert a nagy vám, melyet még ma is élveznek és az a még nagyobb vám, melyet a cseh szerződés"életbeléptetéséig" élveztek, arra kötelezte volna a gyár urait, hogy a magyar piac védelmére jól felkészüljenek és a betörekvő idegen árut szorítsák vissza és azt a nagy erőgyarapodást, melyre a vámok segítségével szert tettek, külföldi piacok meghódítására vessék latba. Milyen más volna a kormányzat helyzete kereskedelempolitikai tárgyalásoknál, ha nagyiparunk felkészülten várhatná a vámok leszállításával megnövekvő külső versenyt és minő fegyver volna a kezében, ha olyan nagyipar állna háta mögött, amely birokra mehet a szomszédos államok iparával az agrár utódállamokban is. Ha a cukoriparunkat nem tekintjük, ha még egy-két ipari vállalatnak felsőbbséges helyzetét számításon kívül hagyjuk, nagy iparunk csak a körülzárt fogyasztóval szembenképes az offenzívára, de nagy magyar célok szolgálatában komoly erőt kifejteni nem képes. Itt van a veszedelmesen növekedő passzívuma kereskedelmi mérlegünknek, amely már tavaly 3 10 millió pengő volt és amely az idén jóval nagyobbnak ígérkezik. Ha a tartozásokból és egyéb kötelezettségekből eredő kamatterheket is számítjuk, már tavaly 500 millió pengővel volt passzív a fizetési mérleg, az idén esetleg a 600 millió pengőt is megközelítjük. Megdöbbentő szám ez, melynek fenyegető veszedelmeit eddig elhárítani azért tudtuk, mert folyton áramlott be az idegen tőke, az elmúlt évben 440 millió áramlott be, nyilvánvaló azonban, hogy ilyen mértékben ezután külföldi pénz beözönleni nem fog és akkor mivel egyenlítjük ki külföldi tartozásainkat? S milyen mértékben lesz segítségünkre a veszedelmek passzívumok eltüntetésében a nagyipar? A kormányzat egyelőre azt látja, hogy 130 millió pengő vámjövedelme van ebből a kereskedelempolitikából, a nagyipar is tudja ezt és erősségének érzi, hogy nehéz lemondani erről a bevételi forrásról, a nagyipari vállalatokon kívül álló magángazdaság jövő prosperitásának reményében. De a probléma mégsem kerülhető meg: miként lehet a magángazdaságot abba a helyzetbe hozni, hogy az állam terheken felül meg tudja fizetni egyéb belső és külföldi kötelezettségeit is. A belsők között kétségtelenül első hely illeti meg a lakosságra eső nagy vámteher, melynek egyik részét az állam kapja (az idei költségvetés 128 milliót irányzott elő ezen a címen), a másik részét a gyárak kapják, épen most alkotja vita tárgyát, mekkora összegben. A gazdák számítását, mely szerint 25,7 pengő vámteher esik egy holdra, mint tegnap kifejtettük, túlzottnak tartjuk, mert ez azt jelentené, hogy a gyárak kétszer annyit kapnának, mint a kincstár. De akármekkora is a lakosság vámterhe, a számok még korántsem fejezik ki a valóságos megterhelést és valóságos nemzetgazdasági kárt. Mert ha a túlzott vámok tömérdek egyéni kezdést nyomnak el, ha a mezőgazdaság versenyképességét olyan mértékben rontják le, hogy fejlődés helyett visszaesést, a termelés csökkenését idézik elő: a számokban kifejezhető vámteher csak egy töredéke a valóságos kárnak és veszteségnek, mert a nemzeti energiák lefokozása számokban ki nem fejezhető gazdasági és politikai veszedelem. Mi az oka annak, hogy a nagy vámok alkalmazásából az országnak oly kevés haszna mutatkozik és inkább egyéni sikerek voltak nagyok, de az is kevés? Kevés igazi organizálóképességet vetett fel az összeomlás utáni korszak és gazdag képességű egyéniségekben úgy látszik szegények vagyunk, aminek sajátságos politikai és gazdasági viszonyokban bizonyosan megvan a magyarázata. Textiliparban például látunk ugyan egy-két egyéniséget, de vállalataik gyors iramú kifejlesztésére nem igen hoztak be külföldi tőkét, hanem inkább olyan drágán adták el portékájukat a behozatali tilalmak idején, hogy a fogyasztóra beszedett haszon befektetésével építették ki üzemeiket. A szegény és lerongyolódott magyar közgazdaságtól elvont tőkék tettek naggyá egy-két textil üzemet s valószínűleg azért nem vettek igénybe külföldi tőkét, mert a külföldi tőkével jött volna az igazgatóság ellenőrzése is, vagy mondjuk inkább az igazgatóé, aki előtt el lett volna zárva az egyéni meggazdagodásnak az a lehetősége, melyre a fogyasztón megvett száz százalékos haszon önkényes felhasználása módot nyújtott. A részvények tömegeit csak ily módon lehetett majdnem ingyen összeszedni és a vállalat vagyonosodását egyéni vagyonosodássá átalakítani. Így következett be, hogy a vám védelme alatt hatalmas egyéni profilok keletkeztek, egyéni szempontokkal, de nem keletkezett olyan textilipar, mely nagyobb nemzeti szempontra emelkedni képes és amely a külföldi árut, kisebb haszonnal való megelégedéssel is távol tartja és az ország gazdasága érdekében ha kell áldozatot is hoz. A nagyobb vám követelését ma utasította viszsza ezen a helyen báró Szterényi József, a legilletékesebb, aki ehhez a kérdéshez hozzászólhat. De nem sok idő kell hozzá, hogy a közvélemény számon kérje mindenkitől, aki majdnem másfél évtizedig a nemzet vámvédelmét, élvezte: mire használta fel a drága időt a nemzet érdekeinek szolgálatában ? A newyorki Kossuth-szobor mindenki számára érthető nyelven juttatja kifejezésre, hogy milyen nagyra értékelik ez ország jótéteményeit azok, kik elhagyták őseik hazáját, hogy itteni új hazájukban részesei lehessenek az emberek elidegeníthetetlen jogainak. Legyen a Kossuth-szobor újabb kapocs, amely a jövőben még szorosabbra fűzi az óvilág és az újvilág kötelékeit. A Kossuth-zarándoklat Buffalóban. A magyar kolónia kérdést intéz az Egyesült Államok törvényhozásához, hogy hajlandó-e közbelépni Magyarország érdekében? Buffalo, márc. 28. (Reuters) A magyar zarándokok tegnap reggel megtekintették a Niagara-vízesést A látogatás idejében erősen havazott. Útjukat továbbfolytatva délután érkeztek meg Buffaloba, ahol a városházán a polgármester köszöntötte őket szívélyes szavakban. Este a Statler-szállóban a város vendégjei voltak. A lakomán mintegy nyolcszázan vettek részt. A buffalói magyar kolónia határozati javaslatot fogadott el, amelyben azt a kérdést intézik — mint az Egyesült Államok polgárai — a kongresszushoz, hogy hajlandó-e felemelni szavát Magyarország érdekében és hajlandó-e előmozdítani, hogy Magyarországnak igazságot szolgáltassanak. A bostoni lap cikke Kossuth Lajosról és a magyar zarándoklatról. A bostoni Christian Science Monitor a newyorki Kossuth-szobor leleplezése alkalmából lelkes hangú vezércikkben emlékezett meg Kossuth Lajosról. Több mint két nemzedékkel ezelőtt — mondja a vezércikk — Kossuth Lajos nevét ajkán hordozta minden amerikai polgár. Több más honfitársával együtt, akik hozzája hasonlóan azért küzdöttek, hogy Magyarországot fölszabadítsák Ausztria igája alól, a hírneves magyar hazafi az Egyesült Államokba jött, hogy itt segítséget kérjen. Az amerikai kormány azonban akkor is — akárcsak most — távol tartotta magát az európai bonyodalmaktól, de az amerikai nép lelkesedéssel fogadta Kossuth akkori látogatását. A cikk ezután rámutat arra, hogy egészen más légkörben történik a mostani látogatás, amikor ötszáz magyar zarándok érkezett az Egyesült Államok földjére, hogy részt vegyen annak a szobornak a leleplezésén, amelyet Newyork városában emeltek a szabadság magyar harcosának. Kossuth Lajos amerikai látogatása óta sokezer magyar vándorolt ki az Egyesült Államokba; ezek a kivándoroltak tevékeny részt vettek önként választott új hazájuk fölépítésében. A Kossuth-szobor leleplezését érdeklődéssel kísérik mindazok, akik szívükön viselik az idegen elnyomást sínylő és szabadság után áhítozó népek sorsát. Noha a magyar szabadságharc után az amerikai kormány nem tehetett semmit Magyarország közvetlen megsegítésére, mégis támogatására volt annyiban, hogy megakadályozta, hogy Kossuth Lajost kiszolgáltassák Ausztriának vagy Oroszországnak. Kossuth hazájának fiai mélyéges hálát éreznek emiatt az Egyesült Államok iránt; ez az érzület vezette őket, amikor most nemzeti hősük szobrát adományozzák ez ország népének. De a szabad és független Magyarország nem felejti el azt sem, hogy mit köszönhet Amerikának mai függetlensége megalapozásában. Talán soha még nem járt az Egyesült Államokban előkelőbb külföldi delegáció, mint az a magyar küldöttség, amely most báró Perényi Zsigmond vezetésével ellátogatott Amerikába. Tavaszi divatkelmék női ruhákra és kabátokra Stern József r.-t. Budapest, IV., Calvin-tér 1. 4709 5 Kelepcébe csalták a pénzeslevélhordót, hogy kifosszák. Szerdán a délelőtti órákban a Thököly-út egyik lakásában két fiatalember olyan rablótámadást kísérelt meg, amely az utóbbi időben példa nélkül áll a főváros bűnügyi krónikájában. A két fiatalember, akiket most a főkapitányság detektívjei keresnek városszerte, furfangos módon felcsalták az egyik Thököly-úti lakásba adélelőtti órákban házról-házra járó pénzeslevélhordót és annak táskáját el akarták rabolni. Az érdekes rablómerénylet részletei a következők: Szerdán délután a Thököly út 34. számú ház egyik földszinti lakásának főbérlőjénél, özvegy Frank Gusztávnénál megjelent egy fiatalember és az özvegyasszony kiadó szobája után érdeklődött. A fiatalember megállapodott a szoba bérére vonatkozóan, öt pengő előleget adott és már az éjszakát ott töltötte albérleti szobájában. Még az esti órákban kiállította bejelentőlapját, ennek adatai szerint Lányi Józsefnek hívják. Kaposvárott született, huszonöt éves kereskedősegéd, aki előzően Kaposvárott, a Honvéd tér 14. szám alatt lakott. Csütörtökön délelőtt Frank Gusztávné a lakás konyhájában beszélgetett albérlőjével, amikor az ajtón kopogtatott a pénzeslevélhordó. — Lányi József urat keresem. Pénzt hoztam. Az új albérlő beinvitálta a pénzeslevélhordót albérleti szobájába, és közvetlenül ezután egy másik fiatalember jelent meg a konyhaajtóban, akit az állítólagos Lányi József barátságosan üdvözölt. — Szervusz, csak gyere be, épen pénzt kaptam. A szobában a pénzeslevélhordó letépte a postautalvány feladói elismervényét és így szólt: — Csupán két pengőt küldtek! Valóban a pénzesutalvány két pengő feladásáról szólt. Az állítólagos Lányi József erre tréfálkozva hátbaütötte a pénzeslevélhordót és igy felelt: — Pedig abból a nagy táskából tellne több is. Ugy látszik, ez valami jel volt a támadásra, mert az időközben a levélhordó háta mögé került másik fiatalember boxerrel fejbevágta a pénzeslevélhordót. Az állítólagos Lányi József és barátja boxerekkel nekiestek a pénzeslevélhordónak és minden igyekezetükkel azon voltak, hogy a nagy bőrtáskát leszarkítsák. A pénzeslevélhordó, névszerint Schutz Lajos, hősiesen védekezett a támadás ellen, jobbra- balra lökdöste az éles boxerrel támadó fiatalembereket, majd torkaszakadtából segítségért kiáltozott. A dulakodás zaját és a pénzeslevélhordó segélykiáltásait meghallotta a konyhában foglalatoskodó Frank Gusztávné is, aki a konyhaajtót föl- szakítva kirohant az udvarra és hangos szóval hívta a szomszédokat lakásába. A nagy bérház néhány perc alatt megelevenedett, a szomszédok közül öten-hatan berohantak Frank Gusztávné lakásába, de a zavar olyan nagy volt, hogy a két fiatalember, látva a rablómerénylet sikertelenségét, elmenekült. Többen üldözőbe vették őket, de a Thököly-út és a Baross-tér délelőtti nagy forgalmában sikerült mind kettőnek kereket oldani. Schutz Lajost, a több sebből vérző postást a ház lakói levitték az Árpád-patikába, ahol sebeit bekötözték s azután értesítették a közelben szolgálatot teljesítő rendőrt, aki az esetről jelentést tett a főkapitányságon. A kiküldött detektiveknek Frank Gusztávné elmondotta, hogy lakója körülbelül százhetven centiméter magas, szőkehajú fiatalember, aki barna ruhát, fekete télikabátot, fűzős barna cipőt és világossárga sportsapkát viselt. A másik fiatalemberre már nem tudott ilyen határozottan visszaemlékezni, de azért erről is adott személyleírást, amely szerint ez szintén százhetven centiméter magas, sovány, sápadtarcú szőke fiatalember, aki sötétszürke télikabátot és fekete puhakalapot viselt. A detektívek megállapították, hogy az állítólagos Lányi József kedden délután a Dohány utcai postahivatalban a 2105-ös számú utalványon fizette be illetve adta fel saját nevére azt a két pengőt, amelynek kézbesítésével kelepcébe csalta a pénzeslevélhordót. Schutz Lajos, a megtámadott postás, sebeinek bekötözése után a 70-es számú postahivatalba ment, ahol hivatali főnökének részletesen elmondotta a megtámadtatásának történetét. A postás által adott személyleírások pontosan egyeznek azokkal a személyleírásokkal, amelyeket özvegy Frank Gusztávné adott a detektíveknek. A főkapitányság bűnügyi osztályán nagy eréllyel nyomoznak a vakmerő rablótámadás tettesei után.