Pesti Hírlap, 1928. március (50. évfolyam, 50-75. szám)

1928-03-29 / 73. szám

r 1928. március 29., csütörtök. PESTI HÍR­LAP A nagyipar offenzívája és a fizetési mérleg. A nagyipar offenzívájával, amely a vámok felemelésének gondolatát dobta a közvéleménybe, majdnem egyidejűleg jelent meg a februári kereske­delmi forgalom statisztikai kimutatása, amely újabb 35,4 millió passzívummal zárul, úgy h­ogy a két el­ső hónap passzívuma 66 millió pengőre rúg. A fa­beh­ozatal után első helyen a pamutszövet van 8,5 millióval, utána a gyapjúszövet hat millióval, ellenben a kivitelben sehol sincsenek ezek az iparcikkek, vagy alighogy számítanak a 60 mil­liós exportban. Jobb szerettük volna, hogy a nagy­ipar offenzívája a külföldi behozatal ellen irányult volna és a kivitel energikus forszírozásában. Mert a nagy vám, melyet még ma is élveznek és az a még nagyobb vám, melyet a cseh szerződés"életbelépteté­séig" élveztek, arra kötelezte volna a gyár urait, hogy a magyar piac védelmére jól felkészüljenek és a betörekvő idegen árut szorítsák vissza és azt a nagy erőgyarapodást, melyre a vámok segítségé­vel szert tettek, külföldi piacok meghódítására ves­sék latba. Milyen más volna a kormányzat helyzete kereskedelempolitikai tárgyalásoknál, ha nagyipa­runk felkészülten várhatná a vámok leszállításával megnövekvő külső versenyt és minő fegyver volna a kezében, ha olyan nagyipar állna háta mögött, amely birokra mehet a szomszédos államok iparával az agrár utódállamokban is. Ha a cukoriparunkat nem tekintjük, ha még egy-két­ ipari vállalatnak fel­sőbbséges helyzetét számításon kívül hagyjuk, nagy iparunk csak a körülzárt fogyasztóval szemben­­ké­pes az offenzívára, de nagy magyar célok szolgála­tában komoly erőt kifejteni nem képes. Itt van a veszedelmesen növekedő passzívuma kereskedelmi mérlegünknek, amely már tavaly 3­ 10 millió pengő volt és amely az idén jóval nagyobb­nak ígérkezik. Ha a tartozásokból és egyéb kötele­zettségekből eredő kamatterheket is számítjuk, már tavaly 500 millió pengővel volt passzív a fizetési mérleg, az idén esetleg a 600 millió pengőt is meg­közelítjük. Megdöbbentő szám ez, melynek fenye­gető veszedelmeit eddig elhárítani azért tudtuk, mert folyton áramlott be az idegen tőke, az elmúlt évben 440 millió áramlott be, nyilvánvaló azonban, hogy ilyen mértékben ezután külföldi pénz beözönleni nem fog és akkor mivel egyenlítjük ki külföldi tartozásainkat? S milyen mértékben lesz­ segítsé­günkre a veszedelmek passzívumok eltüntetésében a nagyipar? A kormányzat egyelőre azt látja, hogy 130 mil­lió pengő vámjövedelme van ebből a kereskedelem­politikából, a nagyipar is tudja ezt és erősségének érzi, hogy nehéz lemondani erről a bevételi forrás­ról, a nagyipari vállalatokon kívül álló magángaz­daság jövő prosperitásának reményében. De a pro­bléma mégsem kerülhető meg: miként lehet a ma­gángazdaságot abba a helyzetbe hozni, hogy az ál­lam terheken felül meg tudja fizetni egyéb belső és külföldi kötelezettségeit is. A belsők között kétség­telenül első hely illeti meg a lakosságra eső nagy vámteher, melynek egyik részét az állam kapja (az idei költségvetés 128 milliót irányzott elő ezen a címen), a másik részét a gyárak kapják, épen most alkotja vita tárgyát, mekkora összegben. A gazdák számítását, mely szerint 25,7 pengő vámteher esik egy holdra, mint tegnap kifejtettük, túlzottnak tart­juk, mert ez azt jelentené, hogy a gyárak kétszer annyit kapnának, mint a kincstár. De akár­mek­kora is a lakosság vámterh­e, a számok még ko­rántsem fejezik ki a valóságos megterhelést és való­ságos nemzetgazdasági kárt. Mert ha a túlzott vá­mok tömérdek egyéni kezdést nyomnak el, ha a mezőgazdaság versenyképességét olyan mértékben rontják le, hogy fejlődés helyett visszaesést, a ter­melés csökkenését idézik elő: a számokban kifejez­hető vámteher csak egy töredéke a valóságos kár­nak és veszteségnek, mert a nemzeti energiák lefo­kozása számokban ki nem fejezhető gazdasági és politikai veszedelem. Mi az oka annak, hogy a nagy vámok alkal­mazásából az országnak oly kevés haszna mutat­kozik és inkább egyéni sikerek voltak nagyok, de az is kevés? Kevés igazi organizálóképességet ve­tett fel az összeomlás utáni korszak és gazdag ké­pességű egyéniségekben úgy látszik szegények va­gyunk, aminek sajátságos politikai és gazdasági viszonyokban bizonyosan megvan a magyarázata. Textiliparban például látunk ugyan egy-két egyéni­séget, de vállalataik gyors iramú kifejlesztésére nem igen hoztak be külföldi tőkét, hanem inkább olyan drágán adták el portékájukat a behozatali tilalmak idején, hogy a fogyasztóra beszedett haszon befek­tetésével építették ki üzemeiket. A szegény és le­rongyolódott magyar közgazdaságtól elvont tőkék tettek naggyá egy-két textil­ ü­zemet s valószínűleg azért nem vettek igénybe külföldi tőkét, mert a kül­földi tőkével jött volna az igazgatóság ellenőrzése is, vagy mondjuk inkább az igazgatóé, aki előtt el lett volna zárva az egyéni meggazdagodásnak az a lehetősége, melyre a fogyasztón megvett száz száza­lékos haszon önkényes felhasználása módot nyúj­tott. A részvények tömegeit csak ily módon lehetett majdnem ingyen összeszedni és a vállalat vagyono­sodását egyéni vagyonosodássá átalakítani. Így kö­vetkezett be, hogy a vám védelme alatt hatalmas egyéni profilok keletkeztek, egyéni szempontokkal, de nem keletkezett olyan textilipar, mely nagyobb nemzeti szempontra emelkedni képes és amely a külföldi árut, kisebb haszonnal való megelégedéssel is távol tartja és az ország gazdasága érdekében ha kell áldozatot is hoz. A nagyobb vám követelését ma utasította visz­sza ezen a helyen báró Szterényi József, a legilleté­kesebb, aki ehhez a kérdéshez hozzászólhat. De nem sok idő kell hozzá, hogy a közvélemény számon kérje mindenkitől, aki majdnem másfél évtizedig a nemzet vámvédelmét, élvezte: mire használta fel a drága időt a nemzet érdekeinek szolgálatában ? A newyorki Kossuth-szobor mindenki számára érthető nyelven juttatja kifejezésre, hogy milyen nagyra értékelik ez ország jótéteményeit azok, kik elhagyták őseik hazáját, hogy itteni új hazájuk­ban részesei lehessenek az emberek elidegeníthetet­len jogainak. Legyen a Kossuth-szobor újabb ka­pocs, amely a jövőben még szorosabbra fű­zi az óvilág és az újvilág kötelékeit.­ ­ A Kossuth-zarándoklat Buffalóban. A magyar kolónia kérdést intéz az Egyesült­ Államok törvény­hozásához, hogy hajlandó-e közbelépni Magyarország érdekében? Buffalo, márc. 28. (Reuters) A magyar zarándo­kok tegnap reggel megtekintették a Niagara-vízesést A látogatás idejében erősen havazott. Útjukat to­vábbfolytatva délután érkeztek meg Buffaloba, ahol a városházán a polgármester köszöntötte őket szí­vélyes szavakban. Este a Statler-szállóban a város vendé­gjei vol­tak. A lakomán mintegy nyolcszázan vettek részt. A buffalói magyar kolónia határozati javaslatot fo­gadott el, amelyben azt a kérdést intézik — mint az Egyesült­ Államok polgárai — a kongresszushoz, hogy hajlandó-e felemelni szavát Magyarország ér­dekében és hajlandó-e előmozdítani, hogy­ Magyar­országnak igazságot szolgáltassanak. A bostoni lap cikke Kossuth Lajosról és a magyar zarándoklatról. A bostoni Christian Science Monitor a new­yorki Kossuth-szobor leleplezése alkalmából lelkes hangú vezércikkben emlékezett meg Kossuth La­josról. Több mint két nemzedékkel ezelőtt — mond­ja a vezércikk — Kossuth Lajos nevét ajkán hor­dozta minden amerikai polgár. Több más honfitársával együtt, akik­­ hozzá­ja hasonlóan azért küzdöttek, hogy Magyarorszá­got fölszabadítsák Ausztria igája alól, a hírneves magyar hazafi az Egyesült­ Államokba jött, hogy itt segítséget kérjen. Az amerikai kormány azonban akkor is — akárcsak most — távol tartotta magát az európai bonyodalmaktól, de az amerikai nép lel­kesedéssel fogadta Kossuth akkori látogatását. A cikk ezután rámutat arra, hogy egészen más légkörben történik a mostani látogatás, amikor ötszáz magyar zarándok érkezett az Egyesült­ Álla­mok földjére, hogy részt vegyen annak a szobornak a leleplezésén, amelyet Newyork városában emeltek a szabadság magyar harcosának. Kossuth Lajos amerikai látogatása óta sokezer magyar vándorolt ki az Egyesült­ Államokba; ezek a kivándoroltak tevékeny részt vettek önként választott új hazájuk fölépítésében. A Kossuth-szobor leleplezését érdeklődéssel kísérik mindazok, akik szívükön viselik az idegen elnyomást sínylő és szabadság után áhítozó népek sorsát. Noha a magyar szabadságharc után az amerikai kormány nem tehetett semmit Magyaror­szág közvetlen megsegítésére, mégis támogatására volt annyiban, h­ogy megakadályozta, hogy Kossuth Lajost kiszolgáltassák Ausztriának vagy Orosz­országnak. Kossuth hazájának fiai mélyéges hálát éreznek emiatt az Egyesült­ Államok iránt; ez az érzület vezette őket, amikor most nemzeti hősük szobrát adományozzák ez ország népének. De a szabad és független Magyarország nem felejti el azt sem, hogy mit köszönhet Amerikának mai függet­lensége megalapozásában. Talán soha még nem járt az Egyesült­ Államokban előkelőbb külföldi dele­gáció, mint az a magyar küldöttség, amely most báró Perényi Zsigmond vezetésével ellátogatott Amerikába. Tavaszi divatkelmék női ruhákra és kabátokra Stern József r.-t. Budapest, IV., Calvin-tér 1. 4709 5 Kelepcébe csalták a pénzes­levélhordót, hogy kifosszák. Szerdán a délelőtti órákban a Thököly-út egyik lakásában két fiatalember olyan rablótáma­dást kísérelt meg, amely az utóbbi időben példa nélkül áll a főváros bűnügyi krónikájában. A két fiatalember, akiket most a főkapitányság detektívjei keresnek városszerte, furfangos módon felcsalták az egyik Thököly-úti lakásba a­­délelőtti órákban házról-házra járó pénzeslevélhordót és annak tás­káját el akarták rabolni. Az érdekes rablómerény­let részletei a következők: Szerdán délután a Thököly­ út 34. számú ház egyik földszinti lakásának főbérlőjénél, özvegy Frank Gusztávnénál megjelent egy fiatalember és az özvegyasszony kiadó szobája után érdeklődött. A fiatalember megállapodott a szoba bérére vonat­kozóan, öt pengő előleget adott és már az éjszakát ott töltötte albérleti szobájában. Még az esti órák­ban kiállította bejelentőlapját, ennek adatai szerint Lányi Józsefnek hívják. Kaposvárott született, hu­szonöt éves kereskedősegéd, aki előzően Kaposvá­rott, a Honvéd­ tér 14. szám alatt lakott. Csütörtökön délelőtt Frank Gusztávné a lakás konyhájában beszélgetett albérlőjével, amikor az ajtón kopogtatott a pénzeslevélhordó. — Lányi József urat keresem. Pénzt hoztam. Az új albérlő beinvitálta a pénzeslevélhordót albérleti szobájába, és közvetlenül ezután egy másik fiatalember jelent meg a konyhaajtóban, akit az állítólagos Lányi József barátságosan üdvözölt. — Szervusz, csak gyere be, épen pénzt kaptam. A szobában a pénzeslevélhordó letépte a posta­utalvány feladói elismervényét és így szólt: — Csupán két pengőt küldtek! Valóban a pénzesutalvány két pengő feladá­sáról szólt. Az állítólagos Lányi József erre tréfálkozva hátbaütötte a pénzeslevélhordót és igy felelt: — Pedig abból a nagy táskából tellne több is. Ugy látszik, ez valami jel volt a támadásra, mert az időközben a levélhordó háta mögé került másik fiatal­ember boxerrel fejbevágta a pénzeslevél­hordót. Az állítólagos Lányi József és barátja boxerekkel nekiestek a pénzeslevélhordónak és minden igyeke­zetükkel azon voltak, hogy a nagy bőrtáskát leszar­kítsák. A pénzeslevélhordó, névszerint Schutz La­jos, hősiesen védekezett a támadás ellen, jobbra-­ balra lökdöste az éles boxerrel támadó fiatalembe­reket, majd torkaszakadtából segítségért kiáltozott. A dulakodás zaját és a pénzeslevélhordó se­gélykiáltásait meghallotta a konyhában foglalatos­kodó Frank Gusztávné is, aki a konyhaajtót föl-­ szakítva kirohant az udvarra és hangos szóval hív­ta a szomszédokat lakásába. A nagy bérház né­hány perc alatt megelevenedett, a szomszédok közül öten-hatan berohantak Frank Gusztávné lakásába, de a zavar olyan nagy volt, hogy a két fiatalember, látva a rablómerénylet si­kertelenségét, elmenekült. Többen üldözőbe vették őket, de a Thököly-út és a Baross-tér délelőtti nagy forgalmában sikerült mind­ kettőnek kereket oldani. Schutz Lajost, a több sebből vérző postást a ház lakói levitték az Árpád-patikába, ahol sebeit be­kötözték s azután értesítették a köz­elben szolgálatot teljesítő rendőrt, aki az esetről jelentést tett a főka­pitányságon. A kiküldött detektiveknek Frank Gusz­távné elmondotta, hogy lakója körülbelül százhetven centiméter magas, szőkehajú fiatalember, aki barna ruhát, fekete télikabátot, fűzős barna cipőt és vilá­gossárga sportsapkát viselt. A másik fiatalemberre már nem tudott ilyen határozottan visszaemlékezni, de azért erről is adott személyleírást, amely szerint ez szintén százhetven centiméter magas, sovány, sá­padtarcú szőke fiatalember, aki sötétszürke télikabá­tot és fekete puhakalapot viselt. A detektívek meg­állapították, hogy az állítólagos Lányi József ked­den délután a Dohány­ utcai postahivatalban a 2105-ös számú utalványon fizette be illetve adta fel saját nevére azt a két pengőt, amelynek kézbesíté­sével kelepcébe csalta a pénzeslevélhordót. Schutz Lajos, a­ megtámadott postás, sebeinek bekö­tözés­e után a 70-es számú postahivatalba ment, ahol hivatali főnökének részletesen elmondotta a megtámad­tatásának történetét. A postás által adott személy­leírások pontosan egyeznek azokkal a személyleírá­sokkal, amelyeket özvegy Frank Gusztávné adott a detektíveknek. A főkapitányság bűnügyi osztályán nagy eréllyel nyomoznak a vakmerő rablótámadás tettesei után.

Next