Pesti Hírlap, 1928. április (50. évfolyam, 76-98. szám)

1928-04-08 / 81. szám

4FT PESTI HIRLAP 1928. április 8., vasárnap. Velence — egy párizsi pincében. Lido a Champs'Elysées-en. — „Tenger", melyet reggel nyolckor nyitnak és éjfél után háromkor zárnak. — Hogyan varázsolták az „örök szezon"-t Párizsba ? Párizs, április. (A Pesti Hirlap tudósítójától.) Én még úgy tanultam, hogy Velence Olaszország­ban van és hogy a Lidó az olasz Riviéra. Ez így is volt tegnapig. Tegnap aztán saját szememmel győ­ződtem meg arról, hogy Velence nem az Adria part­ján van, hanem itt van Párizsban, a Champs-Elysées-en, egy pincében,­­ mert pince az, ha sous­soi-nak is mondja azt a franciát — itt van Párizs gyönyörű avenue-jének festői szépségű árkádjai miatt, pallazo-jával, a Grand-Canal-lal, gondolákkal, nőkkel, muzsikával, dallal, — itt van, Párizsban van a fiatal asszonykák álmainak városa, Velence, ide plántálták szinét, izét, talán még a szagát is és e Champs-Elysées-i hatalmas palota pincéjében van a Lidó is, selyemfinom fövenyével, csillagerdős éj­szakáival, szép asszonyokkal, akikre úgy feszül a selyem fürdőtrikó, mintha rájuk csókolták volna, a Lidó, kacagással, pezsgővel, tánccal, az előkelő nagyvilági élet minden színével és csillogásával. Ez a strandfürdő a Champs-Elysées-en, ez Pá­rizs legfrissebb szenzációja. Aki csak valami értéket is képvisel a francia főváros társadalmi életében, az már föltétlenül megtisztelte látogatásával a párizsi Velencét és a párizsi Lidót. Sőt nem is a la plage az az úr és az a hölgy, aki napjának bizonyos órá­ját nem a Champs-Elysées-i Lidón tölti. Ha az ér­deklődés csak még egy keveset fokozódik, megérjük, hogy nem lesz divat télen Nizzába, nyáron pedig Deauville-ba menni. Hiszen Párizs közepén, itt, eb­ben a pincében örök szezon van és itt is megtalál az ember mindent, amit egy világhírű fürdőhelytől megkövetel. Van elegáns étterem, van bar, van jazz­band, charleston, van kártyakaszinó és vannak nők, szépek és elegánsak. Sőt még víz is van. A tengert különben reggel nyolc órakor nyitják. Az árkádok alatt s a hatalmas kapu előtt ak­kor már fölsorakoznak a Lidó olasz katonatiszti egyenruhába öltöztetett alkalmazottai, akik szolgá­latkészen ugranak minden autóhoz, amely a Lidó közelében áll meg. Bemenni ide nagyon egyszerű. Az ember megnézi az óráját s miután már tudja az időt, a kassza fölött elolvassa az árjegyzé­ket. Az idővel tisztában kell lenni, mert — mint mindjárt kiderül — a belépődíj csekélysége vagy nagysága attól függ, hogy hány óra van. A tarifa azt mondja: nyolc órától tízig a belépődíj tíz frank, tíztől délig tizennyolc frank, déltől ötig harminc­három frank és ötven Centimes, öttől hétig huszonöt frank, éjszaka pedig száz frank. Az árakba bele is számítanak egyet és mást. Például huszonöt frank belépődíj mellett az ember meg is fürödhetik, a har­minchárom frank ötven centimes-nál már megihatuak egy cocktail-t, az esti száz frankba pedig bele van számítva egy kis üveg pezsgő. A baj itt csak annyi, hogy kis üveg pezsgő nincs. A pezsgő azonban köte­lező, kis üveg pezsgő helyett tehát nagy üveggel kell inni. Ez háromszáz frankba kerül . . . Dehát men­jünk tovább, vagy, mint a francia mondja: passons, messieurs . . . Először talán mégis csak szálljunk le a liften a tengerre, amely itt csobog, hullámzik e tündérvá­rossá átalakított párizsi pincében. Egy velencei pallazo termében találjuk magunkat. Márványosz­lopok, bársony fotösök társaságában egy hatalmas,­­vörösre lakkozott asztal, ez a bilifé. Ezer villany­körte szikrázza itt a nappali fényt. A terem folyta­tása a baj, amelynek falai tiszta márványból van­nak. Minden valószínűség szerint ez a helyiség pó­tolja majd Párizsban a deauville-i Potinier-t. Gyö­nyörű díszítések, hatalmas festmények, híres fres­kók és képek másolatai . . . Balra a színház és dancing van. Arany és vörös­ fényben úszik mind­­ két terem. A dancing közelében van a női fodrász­szalon és a szépség­intézet. Kápráztató fény vagy helyesebben: kegyetlen világítás. A falakon Cheru­bini festményei. Egy másik udvaron megyünk át és a Grand-Canal partján találjuk magunkat. A Grand-Canal itt Párizsban, ebben a pincében csak az „uszoda" nevet kapta, bár, azt hiszem, ilyen uszoda kevés van a világon. Ez az ide plántált Lidó, tearózsákkal, vörösrózsákkal a parton, a világhírű lidói homokot köröskörül óriási szőnyeg helyette­síti, amelyen olyan élvezettel sétálnak föl és alá a fürdőző hölgyek, hogy ezt a kellemes érzést már az arcukról le lehet olvasni. És a Grand-Canal fölött égszínkék mozaikból a mennyezeti, amelyen ezer és ezer villanykörte és villanynarancs csillog; a leg­szebb,­­ felejthetetlen velencei csillag­ erdős éjszakát varázsolva elénk . . . Így kapja meg Párizsban az ember az olasz Riviérát és a nászutasok szerelmetes városát, Velencét, együtt, egy helyen. Most megyünk tovább a Grand-Canal partján. A víz egyszerre eltűnik egy híd alatt; a h­íd a „Sóhajok hídja". Itt, a hídon túl fürödnek azok, akik a fürdésért jöttek a párizsi Lidóra. Százhu­szonöt kabin sorakozik föl a parton; valóságos boudoir­ok. Tükrök, rózsaszínű és világoskék pam­lagok, elképzelhető legnagyobb kényelem. Urak és hölgyek számára egyformán. A kabinok után követ­keznek a masszástermek, a pihenőszobák, zuhany­fürdők, stb. stb. Ilyen a párizsi Lidó, amikor nincs benne senki. * Mielőtt tovább mennénk, tudni kell azt, hogy a párizsi Lidónak programmja van. Reggel nyolc órakor azok jönnek, akik tényleg fürödni akarnak. Tizenegy óra, ez az aperitif idő. Négy órakor a Grand-Canal partján teázni kell. Hat órakor min­den rendes ember már cocktailt iszik itt. Este tíz óra után pedig már csak a pezsgő járja. Valószínű, hogy rövid időn belül divat lesz az éjfél utáni für­dés is. A Lidó pár hetes fennállása óta ez ugyanis még csak egyszer történt meg. Egy részeg ame­rikai fürdött még éjfél után két órakor. Úszni sem tudott. Az olasz „katonatisztek" úgy húzták ki a Grand-Canal- ból. ... A legérdekesebb események mindig a ca­nalis környékén történnek. Nappal is, meg éjszaka is. A nagyvilági és a félvilági hölgyek itt adnak ta­lálkozót egymásnak, itt nedvesítik be a fürdőtrikói­kat, hogy az urak az anatómiát minél tökéleteseb­ben tanulmányozhassák rajtuk. A párizsi Lidónak természetesen már megvannak a maga professzio­nista hölgyei is. Akik reggel nyolc órától éjjel há­romig ott sétálnak a Grand-Canal partján, fürdő­trikóban táncolnak a dancing-ban, fürdőtrikóban és szalmaszálon szívják a cocktail-t és amikor a tengert zárják, dühösen öltöznek föl, mert nem vette észre rajtuk senki azt, amit észre kellett volna venni . . . Cocktail-órában és pezsgő­órában is érdemes itt ülni a Grand-Canal partján, a tearózsák alatt. Harsog a jazz-band, a vízből néha éles sikoltás hal­latszik föl és az urak azzal szórakoznak, hogy a fürdőző hölgyeknek kenyérmorzsákat dobálnak, mint a hattyúknak a boulogne-i tavon. A fényesség olyan ebben a párizsi pincehelyi­ségben, hogy az embernek belefájdul a feje. És a hőség is rettenetes. Éppen ezért meleg ételt itt nem is lehet kapni. — Nálunk csak „hideg" van, — mint mondta az egyik pincér, miközben szalvétájával gyöngyöző homlokát törölgette. A hideg ételeken, a jazz-band-en, a fényességen, a fürdőtrikós nőkön, a Grand-Canal-on, szóval az egész lekópizált Velencén és Lidón kívül van itt még óriási mennyiségű — illúzió. És ha tudjuk, hogy az illúzió gyakran többet ér a valóságnál, és ha tudjuk, hogy ezt az illúziót ide Párizs közepébe egy magyar ember varázsolta,­­ ha semmi másért, ezért is érdemes elmenni a párizsi Lislára. Szentgyörgyi Ferenc, WANG-JIN-TAI kínai külügyminiszter. Staszotta Tata Kálmán, Pe kin«b«R W hamánkiUk CHOPIN. * A lányunk fehér ujjai alatt A billentyűkön Chopin­­énekel. Ott künn, úgy érzem, már leszállt a nap, Szobánkban már az árnyak alszanak. A kedves Hold az égre fölhalad, Csillagszemek kinyitnak ezrivel — A csillagokat Chopin kelti fel... Borong a függöny, szárnyat leeresztve, Jer, asszonyom, miénk ez édes este, — S már csak az este a miénk! Elhervad lassan a szőnyeg virága, összemosódik a sok cifra ábra, Tejüveg szűri ránk az enyhe fényt. A könyvtárról néhány arar­a"betűs Meghitt verseskönyv címe idetűz, Ködbeveszők­ a falakon a képek, Mednyánszky mester sárga, húsza, tépett Fái közül, tar ligeteibül Az ősz lirája halkan kirepül. Csitt, csöndesen! Az álom énekel. Az őszi estét Chopin kelti fel. Oly szép az est! Udvara báj a holdnak, De reggeleink, ugy­e szebbek voltak? Tűzhányó tört ki keleten a csúcson, Kigyúlt a nap, hogy mindent lángra gyújtson. A pacsirták mi ujjongásra keltek,­­ mennyi virágot ígértek a kertek! Minden galy csupa pici fehér kendő, Felénk parfümös üdvözlettel lengő. S kacagva szállt előttünk a Jövendő, Tündérleány, hajában kék szalag, S utána leng, amint szalad, szalad. Hallgasd a dalt! A reggel énekel, A reggeleket Chopin kelti fel. Eljegyeztelek örök-ifju nászra, » Hogy elvigyelek pusztában vázra, Széltől is óvni gyenge arcodat, S mint édes, drága, selymes cukrokat: Ezüstpólyába takargatni lágyan, Melyből becézve bontson ki a vágyam. S lábad elé, mint perzsaszőnyeget Teríteni a rózsás életet. S szirmok helyett sziklákon kell ma járnod .S­ velem együtt viselned gyűlölt jármot, Hogy titkon ég a szived száz sebe. Ajkad körül halovány, bús mosoly, Mosolygó hold, felhők közt bujdosol, S hajad kora ősz miderezi be. És vigasztalsz és vigasztallak én is. Oly gyönyörű a lemondó poézis, Mely szelid fejed fölött hegedül — Ha tudnád, hogy sir a szivem belül!... Hallgasd a dalt! A bánat énekel. A bánatokat Chopin kelti fel. Most rám figyelj. Fejed ölembe tartom. Szélcsendes órát ad a parton A pihenő, kegyes tengervihar. Ez óra minden balzsam aranyvedre! Most gyógyitóan csorduljon szivedre A csodatévő, égi, régi dal. Bontson bűvös sátort ránk ez óra, Küszöbét vidre jóságos kerüb. Ne törhessen két fáradt harcolóra Semmi az életből, ami szürke, rút. De jöjjön minden istenhozta vendég, Kályhánk köré telepedjék az emlék. Halkan mesélő, hű baráti kör. — Nézd, jönnek, nézd, szemük hogy tündököl!. Szobánkba, ládd, rózsásan, aranysárgán Támadnak föl a régi reggelek. S a régi tavaszok pacsirtaszárnyán Mind ott lebeg a zongora felett. Nem is a mult ez, ó de a jövendő, Mely elénekli bimbózó, derengő Szűz álmait, dús vágyait nekünk. És emlékezve forró, égő lázra Hűséges és szent, boldog, tiszta nászra, Olvad e dalban össze a kezünk. Egymást keresi két kigyúlt ajak, Két áldozatos, áldozó kehely. Odakünn, érzem, már leszállt a nap, A kedves Hold az égre felhalad, S a csókunk áldott, drága, tiszta tej. A lányunk fehér ujjai alatt A multunk és a jövőnk énekel. lu Ed*

Next