Pesti Hírlap, 1928. május (50. évfolyam, 99-110. szám)
1928-05-01 / 99. szám
1928. május 1., kedd.___ PESTI HÍRLAP HUNGARY’S DISTRESS IS WESTERN EUROPE’S DANGER. By EUGENE DE RÁKOSI, The famous Hungarian novelist, dramatist, and writer on public -affair», who, at the age of 86, is •till Hungary’» leading publicist. Lord Rothermere’s campaign fox the vindication of my country’s justice is one of the strangest things in the history of peoples and nations. Down to the very last moment, the leading politicians of Hun^ea °* a war; beinS unable to prevent tlie been our allies, but Eugene de Rákosi. had. left us in the lurch and gone over to the enemy, obtained rich spoil—for the most part Hungarian territories—as their reward; while our country was cut up and dismembered so cruelly that two-thirds of our territory and of its population were taken away from us, and well-nigh four million Magyars were transferred to countries inhabited by foreign nationalities. Európa nyugata felé, mert a Magyarországtól elcsatolt részekben a szó szoros értelmében tűzzel-vassal folyik az orthodoxia háborúja a nyugati kultúra és civilizáció ellen. A kiterjesztett Balkán a kiterjesztett tűzfészket jelenti. Ehhez járul, hogy a magyar nép bár ma még birtokában van ezeréves történelme öntudatának, Trianon bilincseiben széttépve, igaztalanul és oktalanul károsítva, és sokféleképen megalázva elkeseredésében fogékonyabb és csak hajlamosabb lesz a felforgatások iránti fizikai erejének is csökkenésével elveszti históriai hivatásának érzékét és öntudatát s akit a Gondviselés őrszemnek rendelt ki egy fontos állomásra, kényszerittetik épen azok által, akiknek biztosságát, kultúráját és kincseit őrizni és védeni volt hivatása, hogy aléltan megadja magát és ellenségei kezében fegyver és eszköz legyen régi barátai veszedelmére, romlására. Ez a jelentősége Európára nézve a trianoni békeszerződésnek. Mi magyarok tudjuk és érezzük ezt. És tíz év óta fájdalmasan és megdöbbenve tapasztaljuk, hogy Európa úgy tesz, mintha sem nem tudná, sem nem érezné. Ezért nekünk szinte divinációnak látszik, hogy egy angol ember is azon a ködön és feketeségen keresztül, melyet a trianoni békeszerződés jelent, meglátta, megérezte és Európa szeme elé tárta. Rothermere lord e cselekedetében hihetetlen férfierkölcs, kimondhatatlan államférfi, bölcseség és elbeszélhetetlen angol becsület van. P outbreak of the war, szó időt töltött a fürdőjében. Szépítési műveleteinek is hosszabb időt szentelt. Mintha tündérszépségét lehetne még valamicskével is fokozni. Ma hódítani akar. . Kedvesen bámosolyog a farizeusra. — Mi a neved? — Saulnak hívnak, — dadogja ez — míg szeme szögletéből akaratlanul előszivárognak könnyei. Andromeda ideges lesz. — Miért sírsz mindig? — kiált rája riadtan. A bennszülött pap összerázkódik. — Bocsáss meg, de arra gondolok, mily szörnyű kár, hogy tündéri tested, amely szebb és kívánatosabb a mezők liliomainál, a föld, a homok, a hangyák és a férgek martaléka lesz egykor. Hogy el kell pusztulnia az Isten legszebb remekművének is. Hát én azért sírok. Könnyei váltig omolnak arcán keresztül, szája szegélyét ellepi a tajték. — Mily borzalmas! — üvölt föl. — Habfehér testedből csak a csontok és a csupasz koponya marad meg. Hát én emiatt sírok! Andrea elkedvetlenedik. Gyorsan a szavába vág: — Ostobaságokat fecsegsz, mint valami görög filozófus. Csak még gonoszabbul fejezed ki megad. De azért kegyelemben elbocsátotta Sault. *s Andromeda korábban tért nyugovóra, mint máskor. Hosszan eltűnődik. — Ezek az ostoba bennszülöttek azért boldogtalanok, — igyekezik megvigasztalni magát — mert nem bíznak az istenekben és nem hisznek a szépség halhatatlanságában. Kinyitja az ajtót. A tükörhöz lép, hogy a csillogó fémnek még egyszer megmutassa testét, amelyet bevilágít a nyílt oszciumon át beszűrődő holdfény földöntúli ragyogása. Az egész ország osztatlan szeretetéből, tiszteletéből ismét egy hódoló fénysugár esett Magyarország nemes barátjának, lord Rothermere-nek alakjára: a Magyar Nemzeti Szövetség vasárnap délelőtt dísztagjává választotta őt. Tizenegy órakor kezdődött a Nemzeti Szövetség díszközgyűlése a Szövetség Géza utcai helyiségének nagytermében. A Magyar Hiszekegy után dr. Rakovszky Iván, ny. belügyminiszter tartott elnöki megnyitóbeszédet, amelyben aranyvértezetű Grállovaggá hasonlította a lordot, kit hiszül, jelképül, szimbólumul kell odaállítani annak a szövetségnek élére, amelynek munkássága örökké kell, hogy tartson. Azután szűnni nem akaró tapsvihar közben Rákosi Jenő állott fel, hogy ünnepi beszédét elmondja: — Felesleges dolog itt Rothermere lordot dicsérnem és ajánlanom, hiszen Hiányán itt vagyunk, sőt akik nincsenek is itt, ebben az országban mindenkinek a szíve annyira nyitva áll Rothermere lord előtt, hogy besétálhat parádésan minden akadály nélkül. Nem kell tehát őt bekonferálnom, bekísérnem. És ha ez a közgyűlés megválasztja disztagnak, — mert ez a terv — akkor ez csakugyan nem egyéb, mint szimbolikus jelenség. Szimbolizálja azt, hogy Rothermere lord disztagja lett ennek a nem ízetnek, históriánknak, ahova bevonul, s ahol örök életet fog élni a mi hálás utókorunk szivében. — Nem lehet markánsabban, s élesebben jellemezni azt a helyzetet, amelyben Magyarország volt, minthogy méltóztassék képzeletben meglátni egy nagy árvizet, ahol mezők kerültek víz alá, falvak dűltek össze a víz ostroma alatt és nem maradt egyéb, csak egy templom és torony, amely az égre mutat isteni ujjával. Ilyen vízözön árasztotta el Magyarországot, a szerencsétlenségek, a balsors, szenvedések, igazságtalanságok, gazságok oly özöne, melyből kell, hogy lassan-lassan kiemelkedjenek azok az égremutató tornyok, amelyekkel a vízözön nem bir. Ilyen torony a Nemzeti Szövetségnek az intézménye. — Én első gyermekkoromban szintén láttam egy nemzeti katasztrófát. A világosi katasztrófa idején az éjszakából indultam és végigmentem egy óriás ivén, egy nagy hídon, amely mint szivárvány emelkedett felém. S hova érkeztem el? A világosi katasztrófából, első gyermekkoromból második gyermekkoromba, a trianoni katasztrófába érkeztem. Súlyos helyzet ez, egy balsors, amely kevés nemzetet ért. De én láttam vándorlásom alatt ezen hídon, — melynek két végső cölöpje két katasztrofális idő talajába van beleverve — a nemzeti virágzást, dicsőséget, nagyságot, feltörekvést, példátlan erőfeszítést, ami a magyart a sötétségből ismét fénybe emelte és méltó versenytársává tette az európai nemzeteknek. Ennél fogva semmi kétségem sincs abban, hogy a Nemzeti Szövetség és hasonló hazafias intézmények, lerakják az uj oszlopot, amelyen új híd keletkezik, új íveléssel, uj dicsőséggel és talán a maihoz hasonló katasztrófák nélkül. — A mai idő a katasztrófák ideje. Az emberek egy öt éves háborúban kidühöngték magukat, nemzetek marcangolták egymást, gyilkoltak, öldöstek és felpörkölték úgyszólván a saját maguk által alkotott civilizációikat. És amikor ebbe belefáradtak és a békét csinálták, már nem voltak képesek erkölcsileg olyan békét csinálni, hogy a gonoszt, a szerencsétlenséget helyrehozzák, hanem megtetézték a szerencsétlenséget úgy, hogy a béke rosszabb, mint a háború volt. — Ma, ha körülnézünk, rut látványok kerülnek elénk, de ebben a sötétségben láttunk egy imbolygó fényt felénk közeledni. Egy embert, aki egy lámpással jön, egy modern Diogenest, aki jön az éjszakában és keresi az embert, bejárja azokat a vidékeket, végig vándorol az úgynevezett utódállamokon, megnézi, megkopogtatja, megtapogatja őket és elfordul tőlük, tovább megy a lámpával, s hozzánk érkezik, s ezt mondja: itt találtam végre egy embert. Ez Rothermere lord, aki embert talált Magyarországon, embereket, akikért méltó valamit tenni, embereket, akik a világ hasznára vannak, akikért érdemes kiállni egy britt embernek, annak a britt embernek, akinek hazája mindig az okosság, a józan önzés és az igazságszeretet jelszavát tűzte maga elé. — Magyarország fekvésénél, történeténél és emberanyagánál fogva van arra hivatva, hogy itt legyen az az oszlop, aki rendet tart, tekintélyt tart ezeken a tájakon. Ez a hatalom kiveszett ma Kelet-Európából. Ennélfogva Rothermere lord a maga újságírói zsenijével — mert újságírónak kell lenni, hogy egy ember ilyet meg tudjon tenni — meglátta azt, hogy itt csak a magyarban van meg az erre való készség, akin pedig a legnagyobb gazság történt a világon. Ennélfogva angol nyelven hirdeti világszerte a mi igazságunkat, nem szentimentalizmusból, hanem igazságszeretetből, nem önzetlenségből, hanem önzésből; önzetlen abban, hogy a mi ügyünket önként, jutalom nélkül, biztatás nélkül vállalja és szolgálja; önző abban, hogy nemcsak minket szolgál, hanem szolgálja Európát, az emberiséget és szolgálja a civilizációt. Tapsviharral jutalmazta a közönség Rákosi Jenő beszédét, amelyért az elnöklő Rakovszky Iván meleg szavakban mondott köszönetet. Ezután Ajtay József, a Magyar Nemzeti Szövetség ügyvezető alelnöke nyújtotta be határozati javaslatát, amely kimondotta, hogy Rothermere lordot tiszteleti taggá választja a Magyar Nemzeti Szövetség. A közgyűlés nagy lelkesedéssel és felállással ünnepelte Rothermeret. Az elnökség a választásról Rothermere lordot sürgönyileg értesíti. Dr. Szathmáry István, a Petőfi Társaság tagja adta elő ezután saját szerzeményű ódáját „Rothermere lordhoz“, majd dr. Milotay István terjesztett be indítványt Rothermere lord sajtóakciójának megörökítéséről, amelyet a közgyűlés egyhangúan elfogadott Rákosi Jenő Rothermere lord magyarbarátságáról. A Magyar Nemzeti Szövetség dísztagjává választotta lord Rothermeret. Hr a Emil válaszul a belügyminiszternek Scitovszky Béla belügyminiszter vasárnapi cikkére a következő sorok közlésére kérték meg lapunkat: Igen Tisztelt Szerkesztő Úr ! A Pesti Hírlap vasárnapi számában Scitovszky Béla belügyminiszter úr válaszol arra az én cikkemre, amelyet „Ne mutogassuk sebeinket“ cím alatt a Pesti Hírlap ápr. 25-iki számába írtam. Elolvasván a belügyminiszter úr válaszát, teljes lejalitással kijelentem, hogy a belügyminszter úrnak tökéletesen igaza van abban, hogy a kérdés lényegében egyetértünk. Ez a válasza olyan szépen domborítja ki a kérdés helyes beállítását, amelyhez én teljes lélekkel csatlakozom, de az eredeti beszédből ugyanezt a beállítást nem tudtam kiolvasni, miután a lakomán nem voltam jelen, s a belügyminiszter úr ünnepi beszédét csakis a lapokban olvastam. Nagyon örülök annak, hogy kritikámmal az illusztris szónok számára megadtam azt a lehetőséget, hogy válaszában gondolatát ilyen szervesen és ilyen szépen kifejtse, amint azt most olvasom, amire valóban szükség volt, mert magában a beszédében az a bizonyos mondat csakugyan igen sokféle fájó félreértésre adott alkalmat. Ez a kis példa is mutatja azt, hogy milyen helyes dolog az, ha a publicisztika kritikai szemmel foglalkozik az ország vezetői egyéniségeinek cselekedeteivel és beszédeivel. Ha mindig szolgalelkűen meghunyászkodnánk minden előtt, ami felülről jön, akkor egy nagy hazugság férkőznék bele a közéletbe, mert hisz sohase tudhatnák