Pesti Hírlap, 1928. május (50. évfolyam, 99-110. szám)

1928-05-01 / 99. szám

k igazán a vezető férfiak, hogy miképpen gondolkod­nak valamiről lent a közönség körében, mert a köz­vetlen környezet nem önt mindig tiszta vizet a pohárba. Nekem az én publicisztikai működésemmel igazán nincsen más célom, mint hogy a közélet tisztaságát és őszinteségét segítsem elő, valamint sürgessek helyes felfogást, továbbá reform szellemet és haladó irányt a nemzeti élet olyan mezőin, amelye­ken ezeket tiszta lelkiismerettel szükségesnek vélem. Az ilyen kritikák természetesen nem hangozhatnak el anélkül, hogy esetleg itt-ott apró személyes sebe­ket ne üssenek. Cikkem megírása közben nagyon vigyáztam arra, hogy a belügyminiszter úr általam igazán nagyrabecsült úri személyét ne érintsem, s ez nyilvánvalóan sikerült is, s a belügyminiszter úr válasza mutatja azt, hogy ő maga se vélte azt szük­ségtelennek, hogy beszédjének általam kifogásolt mondata megkapja azt a korrekt értelmezést és szép kidomborítást, amelyet válaszában olvasok, s amely­nek minden szavához örömmel csatlakozom. Szer­kesztő úr mindig kész szolgája : Nagy Emil, egypár cipő tisztításához! Eltekintve attól, hogy a Méltatian minősége felülmúlhatatlan, gazdaságos is, mert kis mennyiséggel nagy eredményt érünk el Fehér, fekete és 3 fajta sárga színben kapható mindenütt Meltonian CREAM for GOOD SHOES Mindenütt kapható! Vezérképviselő: KÁRMÁN MARCEL Budapest, IV., Piarista-utca 14. (Váci­ utca sarok) Telefon : T. 113—62. Meltonlan Works, London, N. W. 2. 6828 A mennyet hid. Regény..— Irta: Bónyi Adorján. 33 De most újból érezte azt a komor és sötét ér­zést, hogy ez az ember nem idegen, ezt az embert már látta valahol az életben és valami sötét titok van e mögött az ember mögött. Nézte és figyelte és tépelődött. Az arca . . . igen, igen, hol látta ezeket a szemeket, ezt a kerek, kicsiny, kemény, erős, fekete koponyát? Ezeket a nyers és határozott kézmozdulatokat? Ebben a pillanatban az az ember nevetett va­lamin és végigsimította az állát. Olyan volt ez a mozdulat, mint mikor valaki lesimítja a szakállát. És ekkor Péter, mintha cikázó villámfényben látná, ráismert. S már látta őt, nem így, amint itt áll, elő­kelően, nyugodtan és elegánsan, kemény és simára beretvált arcával, hanem nyitatlan, vaskos hajjal komor, fekete torzonborz szakállal, nyirkos, kopott és foltozott hadiruhában, hallgatagon, éhesen, ti­tokzatos égő szemmel — mint akkor régen, ott a fogolytáborban, Krasznojarszkban ... S hangosan mondta ki a nevét: — Teodor. Az. Kétségtelen. Teodor főhadnagy, volt pilóta­tiszt, tizenkettes darak, Isten tudja már: hányadik ágy — ott a sarokban, a vizesdézsa mellett. Magá­nyosan, idegenül, elhúzódva a többiektől, a rossz Teodor, amint maguk közt nevezték . . . Aki egész nap a pinces tetején feküdt, összeszorított ajakkal, ökölbe csukott kézzel és hallgatott. Éjszaka sem aludt, mint utóbb kiderült, talán soha. Feküdt, gon­dolkozott, várt. Izzó szeme, mint a robbanó kazán tüze — mint a kiéhezett, kitörni kész ordas két szemgolyója. Hát ő az . . . S Péter egy szempillantás alatt újra élte azt a sötét és förtelmes emléket, amely ehhez az emberhez fűződött. Amikor már második évet töltötték ott, abban a semmiféle emberi és állati élethez nem hasonlít­ható megalázottságban, szennyben, nyomorban, kó­roktól, éhségtől megtizedelve, elhullt ebek húsán la­­komázva, varjak pecsenyeszagának ünnepnapjai közt, amikor egy darab szappan volt az emberi élet legnagyobb élménye és az otthon vágyában úgy gyötrődtek az emberek, mint a pokol kénköves tü­­zében az elkárhozottak. Akkor öten végre elszánták magukat, hogy bármi lesz, szöknek, útra kelnek hazafelé. Olykor kis csoportokban megsétáltatták őket künn a város­ban. Kis kávémérés a Sterica-alicén. Ha kegyes örök kisérték a sétát, ünnepnap volt egy meleg kávé — egy civil kávé! — az öreg Bergjeff boltjában. S a kegyes öröknek természetesen némi vudki. öreg Bergjeff szerette a szegény fogoly magyar tiszteket s krétával felírta a kávéját annak is, akinek nem volt pénze. Egy suttogó gyors párbeszéd öreg Berg­­ieffel, hiszen valami pénz kellett az útra. Az öreg előbb megijedt, aztán egy hónapig küzködött magá­val, aztán egy hónap múlva odacsúsztatta a pénzt és zsebre tette a kötelezvényt, amit az öt magyar tiszt aláírt, hogy mihelyt csak egy is szerencsésen hazaér otthonába, a pénz útnak indul Kraszno­­jarszkba öreg Bergjeff címére. Olyan kicsiny, kék szeme volt az öregnek, mint egy gyermek szeme. Csak ép a környéke volt sárga és ráncos. Ezzel a két kicsi szemével sorra végignézte az öreg­ember az öt magyart és elébü­k tette a kávét. — Én megbízom az urakban — mondta vé­kony gyerekhangján. Aztán cukrot tett eléjük és lesütötte a szemét. — Isten vezérelje mindnyájukat — suttogta és reszkető vén keze összekulcsolódott a kaftánja alatt. Ha nincsenek ott az őrök a vadkis asztal mellett, az Öt magyar sírva esik eléje és megcsó­kolja a csúnya kis idegen öreg ember rossz kaf­tánja szélét, úgy, ahogyan az édesanyja kezét csó­kolja meg egy gyermek. a lázas, boldog napok, titkos reszkető készü­lődések! Milyen boldogság volt az akkor. A tizen­kettes darak mint egy néma hangyaboly. Nem le­hetett azt maguk közt titokban tartani. Tudta min­denki és szerencsét kívánt hozzá mindenki. S arra gondolt mindenki: ha nekik sikerül, akkor talán majd nekem is . . . Elszánt bátorság kellett hozzá, hiszen ha szökve elfogják őket, mi vár rájuk egyéb, mint megállni egy kőfal előtt és megvárni a sor­­tüzet, a golyót, mely keresztülfúrja a szivet vagy a homlokot. S végre igy elérkezett az idő, hogy másnap, hajnali szürkületkor ... ők öten akkor mindenkitől elbúcsúztak. Min­denki megcsókolta őket és ők arconcsókoltak min­denkit a tizenkettes barakban. Csak a rossz Teodor hevert az ágyán moz­dulatlanul, lecsukott szemmel, mintha aludnék. Esteledett. A barakra mélységes sötétség bo­rult. Senki se vette észre, hogy egy árny végig­suhan a kemény faágyak közt. Valaki később az ablakon át, az ujjnyi vastag jégvirág-függöny le­vakart foltocskáján keresztül úgy látta, mintha Teodor menne ott végig az udvaron felhúzott vil­lákkal, egy fekete vadkan a hófehér mezőn. Igen, az ágya üres volt. Akkor odagyűltek az ablakhoz és nézték, de a homály elnyelte alakját csakhamar s mégsem voltak benne biztosak: ö volt az? és hová , megy ? De a szívükben megkondult valami balsej­­telmes, ijedt harangszó: ö volt az? s ha ö volt, mi dolga, hová ment? A titokzatos ember titka még feketébb lett, amint alakját elnyelte a kegyetlenül vak szibériai este. Aztán elpihent a szívek ijedt harangszava és várták tovább az estét, aztán az éjszakát, amely után hajnal jön s a hajnalban szabadulás. Nemcsak ők öten nem aludtak, lecsukott szem­mel éberen feküdt az egész társaság. Pontban éjfélkor megrecsegett künn a hó, dübörgött a deszkapadló, zörrent a zár az ajtón. Patrull jött, inspicirozni. Ez máskor is megesett, nem volt benne semmi szokatlan. Tettették az alvást mind s pihentek nyugton. Csak öt szív dobogott vadul a ruhamocsok szegény szemfedője alatt. És ekkor . . . ekkor történt a borzalmas dolog. A patrull csak az öt ember ágyához ment sorra, ahhoz az öt emberéhez. És előkerültek a gondosan előkészített kis utiholmik, a kölcsönbe kapott kis pénzecskék, a batyuk, amikhez minden jó barát PESTI HÍRLAP 1928. május 1., kedd. Április 20-ika óta szakadatlanul tart a földrengés a Balkánon Szófia, ápr. 29 Április 29-ika óta a tegnapi napig csaknem mindennaposak voltak a többé-kevésbbé he­ves földrengések. A tegnap esti különösen erős volt, de Szófiában nem okozott kárt. A vidéken Plovdiv környékén pusztított a rengés, de emberépségben ott sem esett kár. Szófia, ápr. 29. Tegnap délután 6 óra 9 perc és 8 óra között három egymást követő rengést éreztek Filippopolban és környékén. A leghevesebb az utolsó volt, amelyet Stara Zagnorában, Haskovoban, Har­­manlyban és Pazardzsikban éreztek. Észlelték a ren­gést — jóval gyöngébben — Szófiában és egyebütt is.­­Sem károkat, sem áldozatokat nem jelentenek. Olasz segítőmisszió érkezett Bulgáriába Szófia, ápr. 30. Három tiszt és több ápoló veze­tésével olasz misszió érkezett Szófiába, a földrengés áldozatainak támogatására­ A misszió a fővárosból nyomban a katasztrófa sújtotta vidékre ment. A misszió főhadiszállását Borisszavgradban rendezi be. Sátrakat, takarókat és kötöző szereket fog a lakosság között szétosztani. Olaszország a bulgáriai és a görögországi földrengés károsultjainak. Róma, ápr. 30. Mussolini miniszterelnök a balkáni földrengés károsultjai javára 2 millió lírát bocsátott rendelkezésre. Ebből az összegből 1 millió jut a bolgár, 1 millió pedig a görög ínségeseknek. A görögországi katasztrófa, Athén, ápr. 30. (A Pesti Hírlap tudósítójának távirata.) A legutóbbi földrengésről csupán kerülő uton érkeztek jelentések, mert a katasztrófa színhe­lyével a telefonösszeköttetés megszakadt. A földren­géseket tompa moraj kísérte. Korinthusban a lakos­ság fejvesztve menekült az ideiglenes barakkokból. Assosban húsz ház dőlt romba, Derveni eltűnt a föld színéről, Xilokastroban, Agiosban, Atitiben, Chiro­­modionban összedőlt a vasútállomás és igen sok lakóház. Kiatoban és Velloban is sok ház rombadőlt és a lakosság a szabad ég alatt tanyázik. Az athéni obszervatórium Macedóniában, Xan­­tiban és Alexandropolban jelzett földrengést. A Strassbourg francia páncélos vasárnap este megér­kezett. Nyolcvan sátrat és nagymennyiségű élelmi­szert osztott ki. Korinthus közelében az utóbbi na­pokban erős sáskajárás lépett föl. Szmirnában is rengett a föld. Angora, ápr. 30. Szmirna közelében, Torbali vi­dékén két gyengébb földlökést éreztek. „A magyarok segítsége megdobogtatja a bolgárok szívét és felszántja könnyeiket.“ Szófia, ápr. 30. A bolgár közvélemény nagy megelégedéssel és rokonszenvvel fogadja a Magyar­­ország részéről megindult segélyakciót. A független Dnevnik a következőket írja: „Minden oldalról érkeznek ugyan a segélyek, de az, amit Magyarország nyújt, különösen megkapó. Valamennyi külállam közül Magyarország az, amely a legnagyobb mértékben kiveszi részét a bolgár nép fájdalmából és amely a legmélyebb rokonszenvet és barátságot tanúsítja. A magyar sajtó külön cikkeket közöl a Bulgáriát ért katasztrófáról. A bolgárokhoz a részvét és a bátorítás hangján szól, míg a magyar közönséget arra hívja fel, hogy minél gyorsabban és minél hatályosabban támogassa a bolgár népet.“ A lap kiemeli Bethlen grófné tevékenységét, va­lamint a budapesti nagybankok készségét, amelynek nyomán a társadalom valamennyi rétege meg­mozdult. „A nemes magyar népnek ez a figyelme — írja a lap —, valamint az a mély részvét, amellyel Ma­gyarország a bolgár nemzet szerencsétlensége iránt viseltetik, mélyen megindítja a bolgárokat. A magya­rok rokonszenve még közelebb hozza egymáshoz a két népet, amelyet nemcsak vérségi kötelékek fűznek egybe, hanem a közös nemzeti érdekek védelmében, úgyszintén népük kultúrájának és művelődésének megvédésében vívott harcok hősi korszakai is. A magyarok segítsége megdobogtatja a bolgárok szívét és felszántja könnyeiket.“ Szeged, ápr. 30. A város színügyi bizottsága el­határozta, hogy színházi előadást rendez a bolgár és görög földrengés áldozatainak javára. Módosítások az öregségi kötelező biztosításon. A képviselőház bizottságai hétfőn folytatták az öregségi, biztosítási javaslat tárgyalását. Lényegesen módosította a bizottság a 17. szakaszt. A módosítás az önkéntbiztosítás lehetőségeit kiterjeszti a kántor­r­okra, a karnagyokra, az egyházi énekesekre, vala­mint az egyházfiakra is. Nagyobb vita volt az állami hozzájárulás kérdésénél. Az elfogadott módosítás sze­rint az állam a fenntartási költségekhez az évi egy­­mil.(a) pengő hozzájáruláson kívül az 1933—34. évi költségvetésében — akkor, amikor a várakozási idő letelvén, megindul a járadékok fizetése — 4 millió P-vel járul hozzá a biztosítás költségeihez és ez a hoz­zá­jáulás 50 éven keresztül évi 200.000 P.-vel növeke­dik 1983-ig. Más módosítás lehetővé teszi, hogy a 2 millió pengő saját­ tőkénél nagyobb tőkével rendelkező vállalatok úl­­­nevezett Ersatzkassét létesíthessenek, ha nyugdíjalapjuk száznál több tagot számlál. To­vábbi módosítás megadja a lehetőséget arra, hogy az elismert vállalati nyugdíjpénztárak tartalékjaikat ne a törvény rendelkezései szerint, hanem az alapszabá­lyaikban megállapított módon gyümölcsöztessék. [­tökéletesen tisztit ]

Next