Pesti Hírlap, 1928. július (50. évfolyam, 162-172. szám)

1928. július 18., szerda. ■r^/^w'igtfssfisRKSsMvmP^STI HÍRLAP Miatt kedvezmények a Pesti Hírlap vasárnapi week-end kirándulásán* Egyre hatalmasabb mértékben nyilvánul meg "'a nagyközönség érdeklődése a Pesti Hírlap siófoki weekend-kirándulásai iránt. Amint már beszámo­lónkban megemlékeztünk róla, most vasárnap négy­százan vették igénybe a rendkívüli kedvezményt,­­ amelyet a kirándulóknak nyújtottunk. Az érdeklő­dés már most, a hét elején, oly nagy a legközelebbi kirándulásunk iránt, hogy elhatároztuk, hogy Sió­fokon még külön motoros hajókirándulást, is terve­zünk Balatonfüredre és Tihanyra. Azok, akik ezen a motoros kiránduláson is részt óhajtanak venni, 1 pengő 50 filléres ráfizetéssel kapnak helyet a Pesti Hírlap különhajóján, amely háromórás túrát tesz meg a Balatonon, érinti Balatonfüredet, Tihanyt és visszatér Siófokra, ahol a hajó utasai csatlakoz­nak az esti vonattal visszajövök csoportjához. Azok, akik nem óhajtanak résztvenni a hajókiránduláson, természetesen a rendes feltételek mellett Siófokon maradnak. Siófokról a Pesti Hírlap különhajója pontosan délután 4 órakor indul Balatonfüredre, ,­ott háromnegyed órát áll és 6 órakor érkezik Ti­hanyba, ahol újabb háromnegyed órát áll és Siófok­ra 7 óra 35 perckor érkezik meg. A weekend-kiránduláson résztvevők kényelmé­re lehetővé tettük, hogy a budaiak és akiknek ez kényelmesebb, Kelenföldön szállhassanak be a vo­natba, mert helyeiket az öt óra negyvenhat perckor Kelenföldről induló vonatnál fenntartjuk. Megegyezett a kormány és Hadik az OFB-javaslat minden kérdésében. Az agráriusok kívánságait a végrehatási utasításban és záros határidőn belül előterjesztendő törvényjavaslatban teljesíti a kormány. A javaslat megszavazását biztosították Hadikék. A felsőház egyesített bizottságának eseményei után, amelyekről részletes tudósításban számoltunk be, feszült kíváncsisággal várták min­den oldalon a­­felsőház szerdai ülését, amelyen el kellett volna dől­nie a kormány és gróf Hadik János harcának az OFB javaslat körül. A két legfontosabb kérdésben a bizottság tudvalévőleg leszavazta a kormányt és Ha­dik álláspontját tette magáévá. A mérkőzés a plánumban teljesen nyílt ki­menetelűnek látszott. Mindkét oldalon meg is tették az intézkedéseket arra, hogy a felsőházi szavazásnál a törvényhozók jelen legyenek. A felsőház irodája táviratokat kül­dött szét mindazoknak a felsőházi tagoknak, akik­ről feltehető volt, hogy az ülésen megjelenhetnek. Hasonló lépést tett Darányi Kálmán miniszterelnök­ségi államtitkár is, nyilván gróf Bethlen István mi­niszterelnök megbízásából. De gróf Hadik János és társai is gondoskodtak arról, hogy a felsőház agrá­rius csoportja, az OFB javaslat ellenzéke is felké­szülten vegyen részt a döntő mérkőzésben. A keddi­­ülés folyamán a felsőház folyosóján mindkét állás­pont hívei bizakodóan ítélték meg a felsőházi harc kimenetelét és nem lehetetlen, hogy valami véletle­nen fordult volna meg valamelyik álláspont győ­zelme. Ilyen előzmények után nem várt esemény történt. Vrusz József helyettes miniszterelnök, nemkülönben az érdekelt szakminiszterek és Hadikék között ked­den újra megindultak a tárgyalások. Tanácskozás kezdődött arról, nem lehetne-e abban a két kérdésben, amelyekben a kormány nem tudta a felsőház bizottságában elfogadtatni a kép­viselőház által megszavazott törvényjavaslat állás­pontját, megegyezést létrehozni. Ha ugyanis a felső­házban többsége lett volna a két Hadik-féle javas­latnak, a törvényjavaslatot vissza kellett volna kül­deni az alsóháznak. Mivel pedig az OFB-javaslat törvényerőre emelkedése a gyufaszerződés miatt, zá­ros határidőhöz van kötve, sürgősen össze kellett volna hívni a vakációzó képviselőházat. Ezek a komplikációk arra késztették a kormányt, hogy a két fontos kérdésben is egyezséget kíséreljenek meg a felsőház agrárius csoportjával. A kísérlet várat­lanul eredménnyel végződött, amennyiben teljes megegyezés jött létre a kormány és Hadikék között. A felsőházi agrárcsoport megbízásából gróf Hadik János és gróf Somssich László folytatták a tárgyalásokat Vass József helyettes miniszterelnök­kel. Hadik két, a bizottság által elfogadott határo­zatáról folyt a tárgyalás. Ezek egyike azt mondja ki, hogy a jogerősen megállapított megváltási ára­kat semmi körülmények között sem lehet vita tár­gyává tenni, másika akként bíz,­ hogy haszonbérle­teknél az eddigi törvények értelmében fennálló meg­kötöttségek hatálytalanokká válnak. Hosszas tár­gyalás után sikerült a megegyezést erre a két kér­désre nézve is biztosítani. A kormány honorálta a gazdatársadalom kívánságait, részben azzal, hogy a Hadik által előterjesztett és a bizottság által elfoga­dott összes határozati javaslatokat a törvény végre­hajtási utasításába veteti fel, részben pedig azzal, hogy egyes vonatkozásokban záros határidőn be­lül törvényjavaslatot terjeszt a kormány a képviselőház elé. A megegyezés alapján Hadikék biztosítékot vállaltak arra, hogy az OFB törvényjavaslatot a felsőházban — előreláthatóan már a szerdai ülésen — simán keresztülengedik. Ezzel eldőlt a hosszú idő óta folyt harc, amelyben — ha az megegyezéssel is végződött — az OFB javaslat felsőházi ellenzéke je­lentős eredményeket ért el, amit az agráriusok leg­nagyobbrészt gróf Hadik János nagy felkészültségé­nek, bámulatos kitartásának és akcióképességének köszönhetnek. Hazug élet. Regény. — Irta: Zobeltitz Fedor. 39 — Természetesen! Miért nem marad ön ülve, kedves Gheyn, hiszen csak csevegünk. Tehát ön tudni akarja, hogy mit mesélt nekem Heidelbachné a fiatal Petzoldról. Egykori pályatársnője szerel­mének egy ismert nevű katonatiszttel, gyümölcse volt. Az apa nevét azonban nem említette Hei­delbachné. Ezt a nevet csak az imént hallottam és pedig az ön szájából. Viszont Heidelbachné ennek a férfiúnak a tiszteletreméltó érzelmeit és szivjósá­­gát ugyancsak dicsérte. Egyetlen hibája az volt, hogy fiából katonatisztet akart nevelni . . . Nos, igen, hiszen York is házaságon kívül született, de azóta száz év telt el és az egyén rátermettsége már nem egyedül irányadó tényező. Talán a mi ese­tünkben a természetes apa azt remélte, hogy mel­lőzik a recherche de la paternité-t, mert fiának anyja időközben férjhez ment egy derék emberhez, Petzold számtanácsoshoz. Frigyes szorgalmas és értelmes fiú volt. Joachimsthalban nagyon dicsér­ték, azután a hadseregbe került és testestöl-lelkes­­től katona volt, amint hogy atyja, nagyatyja és dédatyja is azok voltak. Tökéletes ifjú volt, aki még sok­ra vihette volna. Kár, hogy . . . Nos tehát, mikor tiszti kinevezés előtt állott, valamelyik ok­­vetetlenkedő egyén utalt születési hibájára. A pa­rancsnok nagyon megszerette a derék ifjút és sze­rette volna rendbe hozni a dolgát, de az ellenzék győzött. Kijelentették Petzold Frigyesnek, hogy sohasem lehet belőle tiszt és azt ajánlották neki, hogy lépjen ki a hadseregből, még fiatal — van még száz más hivatás — és még az egész világ nyitva áll előtte. — Még az egész világ — ismételte Gheyn. Ismét mozdulatlanul ült székében. — Heidelbachné hűségesen beszámolt: valóban így történt. Petzold Frigyes, minthogy kényszerítették,­­ kilépett a had­seregből. És valóban nyitva állott előtte a világ. De lássa, erre nem gondolt a húszéves ifjú. Szen­vedélyes katona volt — és az a hihetetlen igazság­talanság, mely öt pályájáról kidobta, mérhetetlen keserűséggel vésődött szívébe. Őt magát is igaz­ságtalanná tette. Egész haragjával természetes atyja ellen fordult, aki pedig leginkább javát akarta. Fogadott apja meghalt. Frigyes megtudta, hogy a régi barát anyjához ismét közeledett, hogy anyja tőle segélyösszegeket fogad el , hogy atyja kije­lentette, hogy ha új hivatást választana, akkor is támogatni fogja őt. Édes Istenem, nem számoltak a felbőszült szenvedéllyel, a szikrával, mely már lángolt és mindent felégető tűzfészekké fog kifej­lődni! Wendroth Vilmos, képzelje csak magát a fiatalember helyzetébe! Mennyire forrott benne minden — és valami érthetetlen előtt állott, ami mégis tény volt; ne felejtse el azt sem, hogy Fri­gyesben még nem volt meg a belső egyensúly, meg­­higgadás, tapasztalat és áttekintés, mely a férfit jel­lemzi s amit az ifjúnak még csak tanulnia kell. Ítélje meg hát­ azt, ami,következett,­­ a kínzó nyug­talanság­­éveiben, a jó és rossz között való hányat­tatás közben; ezt csak akkor lehet megítélni, ha ismerjük az előfeltételeket. Akkoriban mindenek­­előtt atyját és anyját egymástól elválasztotta, és világgá ment, amely, nyitva állott előtte . . . Nos, amint gondolom, most Heidelbachné elbeszélése hiányossá vált, nemde? Wendroth igenlőleg bólintott. Szemben ült Gheynnel, változatlanul hidegvérű arcával, mely minden érzelmet álcázott. — Hiányossá lett, — igen, — mondotta. — Legalább is annyiban, hogy csak egészen röviden megemlítette, hogy Petzold mérnök, majd kereskedő lett és majdnem állandóan külföldön élt. De katonai hajlamai ismét megélénkültek, talán a kalandvágy is hozzájárult ehhez, szóval belépett a Kongó-had­seregbe. — A kalandvágynak is szerepe volt ennél a lépésnél, egészen biztosan, — viszonzó Gheyn. — De bizonyos cél is a Kongóhoz vezetett engem ak­koriban. Volt egy belga ismerősöm, akivel legutóbb Amerikában csavarogtunk. Mind a ketten megelé­geltük ezt az életet, a lehetőségek határain mozgó életet és mind a ketten súlyt helyeztünk arra, hogy múltúnk és jövőnk között szakadék legyen és hogy bizonyos, reánk nézve kellemetlen következmények­kel fenyegető nyomokat eltöröljük. A belga már volt egyszer Kongóban, semmi házi ember, de ki­tűnő katona . . . — Névszerint Janssen, — veté közbe Wend­­roht szárazon, míg Gheyn, a közbeszólásra ügyet sem vetve, folytatta: — ... És szabadságában állott, hogy oda bár­mely pillanatban beálljon. Ezzel a felhatalmazás­sal most élni akart és engem mint önkéntest magá­val vitt. A többit, legnagyobb részt, az akkok fog­ságából történt menekülésemig, ön ismeri, ha ezt a könyvet, melyet Heidelbachné önnek ajánlott, el­olvasta. Nem említette ez, hogy a könyvet anyám nyomatta ki? — Nem! Ő csak azt mondta nekem, hogy eze­ket a leveleket ön írta’, és hogy ön most ismét Ame­rikában él és pedig valószínűleg jó viszonyok kö­zött, mert segélyösszegei bőségesen és rendesen érkeznek. Ön tehát nem látta viszont édesanyját, mióta Németországba érkezett? — Nem mertem még felkeresni őt, — vála­szolta Gheyn nyomott hangon. — Holnap akartam hozzá elmenni. El kell őt innen távolítanom. Talán bele fog egyezni abba, hogy valahol délen nyaralót béreljek számára. Azt teszi, amit akarok. Mindig jó anyám volt, de ... — Értem. Az anyai szem túlélésén lát. Ez zavarja önt terveiben és mozgási képességében. Hát 5 fü­ditti volt ,la­z miniszterelnök meghalt Giovanni Giolitti, Olaszország Volt miniszter­elnöke, Cavourban levő lakásán nyolcvanhat éves korában meghalt. Halála nem keltett meglepetést, mert körülbelül tíz nap óta oly súlyos volt a nagy olasz államférfiú állapota, hogy orvosai azóta min­den percben elkészültek­ halálára. Giolittivel a háború előtti Olaszország egyik legsúlyosabb politikusa szállt sírba. Több évtizedes politikai működése során tevékeny részese volt azok­nak az eseményeknek, amelyek Olaszország életé­ben döntő fontosságúak voltak. Azok közé az olasz államférfiak közé tartozott, akik részt vettek az egy­séges Olaszország megalkotásában és azt a nagyha­talmak sorába emelték. Közel félszázad előtt lett elő­ször tagja — s azóta is megszakítás nélkül az — az olasz kamarának. Egyike ama kevés olasz ellen­zéki képviselőknek, akiket a fasizmus nem szorított ki a törvényhozásból. Első ízben 1889-ben volt miniszter a Crispi-ka­­binetben s 1892-ben maga állt élére egy rövid ideig uralkodó olasz kormánynak. 1901-ben a Zanardelli­­kormány belügyminisztere volt, de két évvel később már ismét Giolitti került a kormány élére. Azután még háromizben volt miniszterelnök (1906—1909-ig, 1911—1914-ig és 1920—1921-ig). Giolitti kormány­zásának idejére esett az olasz-török háború s az ő nevéhez fűződik Tripolisznak Olaszország által való annektálása is. A világháború idején a nagy olasz államférfin aktív politikai szerepet nem vállalt, de nyíltan Olaszország semlegessége mellett foglalt ál­lást. Ezért a háborús párt részéről súlyos támadá­sokban is volt része. A háború utáni politikában újra jelentős szerephez jutott, amikor azonban a fasiz­mus uralomra került, megszakadt az ő politikai pá­lyája, mert a fasizmus teljesért­ szakított azzal a libe­rális programmal, amelynek Giolitti belső politiká­jában egész életén át hű követője volt. A fasiszta uralommal szemben kénytelen volt a jóindulatú semlegesség álláspontjára helyezkedni, bár emléke­zetes az az állásfoglalása, amelynek során 1924-ben a Mussolini választói reformja ellen lépett föl. 1922- ben nyilvánosságra hozta két kötetben memoárjait. Giolittit az olasz sajtó terjedelmes és meleg­hangú cikkekben parentálja el. Mussolini lapja ne­krológját így fejezi be: „A Duce fellépése Olaszor­szág legrégibb és legerősebb politikusát önkéntes száműzetésbe kényszerítette, azonban többéves, hosz­­szú küzdelmei után mégis megérte az olasz nemzet igazi és végleges feltámadását.“ * Cavourból jelentik: A király, a trónörökös, továbbá a szenátus és a kamara elnökei részvét­táviratokat intéztek Giolitti családjához. A temetés szerdán délután lesz, az elhunyt egyenes kívánsá­gára minden pompa nélkül. A koporsót a családi sírboltban Giolitti feleségének koporsója mellé he­lyezik el. Mussolini — mint Rómából jelentik — felha­talmazta a torinói polgármestert, hogy részvétét tol­mácsolja Giolitti gyászoló családjának.

Next