Pesti Hírlap, 1928. július (50. évfolyam, 148-160. szám)

1928-07-03 / 148. szám

1928. július 3., kedd. P­ár­i Hi­ki LAP A­z aggkori és rokkantsági biztosítás a felsőházban József kir. herceg és Serédi hercegprímás a mezőgazdasági munkásokért, Ripka főpolgármester Budapest lakosságáért emelt szót.­­ A vitát Vass miniszter zárta be. A felsőház hétfőn az aggkori és rok­kantsági biztosítási javaslatot tárgyalta s Jó­zsef kir. herceg, Serédi hercegprímás, Ripka Ferenc főpolgármester, Huszár Károly, Mé­száros István felszólalása és Féri József nép­jóléti miniszter nagyszabású beszéde után a határozati javaslatokkal együtt elfogadta. Báró Wlassics Gyula elnök vezette a tanács­kozást. Kühne Lóránt előadó szép beszédben ismertette a­ javaslatot, amely a magyar szolidarizmus megte­remtése. Az első felszólaló József királyi herceg: — Első felsőházi beszédemben sürgősen kértem az igen t. kormányt, hogy mielőbb oldja meg a mun­kások öregségi és rokkantsági biztosításának kérdé­sét, s ime hihetetlenül rövid idő alatt elkészült ez a javaslat, amelyért hálával és elismeréssel adózom megteremtőinek. A javaslatot olvasva, nagy meg­nyugvás vett erőt rajtam, mert meggyőződtem róla, hogy ez korszakalkotó, alapos munka, amely hazánk­nak minden téren nagy szolgálatokat fog tenni, nagysúlyú,­­hatalmas alkotás, amelynek mély erkölcsi régió vannak, alapköve egy szociálisabb, nemesebb magyar életnek, amely a szociális kiegyenlítődést szolgálva, hivatva van az osztályokat egymáshoz közelebb hozni, ami hazánk felvirágoztatásához fel­tétlenül szükséges. Ha ebben az irányban tovább építünk, ez nemes értelemben vett magyar szabad­ságra fog vezetni. (Élénk helyeslés.) Gondoljuk csak meg a munkásnak eddigi, valóban súlyos helyzetét, midőn egész életén át azzal a maró kérdéssel lelké­ben küzdött a mindennapi létért, hogy mi lesz vele, ha kivénül, mi lesz családjából, ha megrokkan. A javaslat törvénnyé válásakor ezt a tudatot megnyug­tató érzés fogja felváltani. Az anyagi gondok eny­hülvén, a­ hazához való ragaszkodás és a hozzátarto­­zandóság érzete, a hazafias kötelékek erősbödni fog­nak. Ahhoz az ideális célhoz is nagy lépéssel köze­lebb jutunk, hogy minden magyar honfi és állam­polgár az internacionálé ellen vértezve örömest és meggyőződéssel vallja magát nacionalista alapon magyarnak. (Élénk helyeslés.) A javaslat a holnap­nak, a jövőnek, a megoldatlan nehéz szociális kér­déseknek nyomasztó sötétjébe reménysugarat vet. Ne felejtsük el azt, hogy e kérdéseket véka alá rejteni nem más, mint nagyfokú rövidlátás, struc­politika. Ezekkel igenis szembe kell néznünk (Helyeslés.) és törvényesen meg kell oldanunk ezeket, ha nem akar­juk azt, hogy más oldalról rosszul, az államélet ká­rára oldják meg, a társadalmi rendet és a sokat szenvedett hazát veszélybe sodorva. Kérem az igen­t. kormányt, hogy ne álljunk meg itt, egy alapkőre házat még nem lehet építeni. Nem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy a mezőgazdasági munkásokról való gondoskodás és ennek törvényes megoldása mennyire szükséges, hogy az ő sorsuk ne legyen egyesek kénye-kedvére bízva, akik azután tetszésük szerint gondoskodnak vagy sem róluk. A földművelésügyi miniszter úrnak minapi nyilatkozata, hogy ez a törvényjavaslat már készül és tán az ősz folyamán a tu­lás elé kerül, nagy megnyugvásomra szolgál és ezt igaz örömmel üdvözlöm. A képviselőháznak erre vonatkozó két határozati javaslatához teljes meggyőződéssel csat­lakozom. (Éljenzés.) Legyen szabad itt egy gondola­tot felvetnem, amelynek megvalósítása csak előnyös lehetne. A honvédelmi miniszter úr a minap kilá­tásba­ helyezte, hogy a honvédek, ha a­ toborzáskor vállalt tizenkét évet leszolgálták, nyugdíjat fognak kapni. Szükségesnek tartanám, hogy szolgálatba lé­pésük napjától a honvédek is beengedtessenek a munkás­­biztosítóba. Ebben semmi néven nevezendő erkölcsi veszélyt nem látok, mert hiszen mindez az állam kezében van. Más volna, ha párt- vagy egyéni akció volna a biztosítás. Akkor én volnék az első, aki határozottan tiltakoznám a katonák belépése ellen, mert a honvéd­ségnek sohasem szabad párt- vagy egyéni akcióktól függnie, minden párton és politikán kívül kell állnia. Úgy gondolom tehát a dolgot, hogy a honvéd, aki megrokkan, vagy előre nem, sejthető okoknál fogva kénytelen a honvédségből kilépni, mielőtt 12 eszten­deje letelt, nyugdíjra nem lévén jogosult, legalább a munkásbiztosítás gyümölcsében­­részesülhetne, vagy mint már biztosított egyén állhat be munkába, le­gyen az ipari, vagy mezőgazdasági munka. Ez eset­ben a toborzásnál sokkal többen fognak jelentkezni, mint ma. Mondom, ne álljunk meg e törvénynél, ha­nem folytassuk a szociális kérdéseknek az állami ér­dekeknek összeegyeztetett megoldását, hogy a hazá­ban senki, aki kötelességét teljesíti, ne érezhesse ma­gát mostoha gyermeknek (Helyeslés.) és így meg is óvhassunk mindenkit attól, hogy felforgató tévtanok­­nak jó alanya lehessen. (Helyeslés.) Ilyen törvények képezik a valódi demokratikus fejlődést és megdöntik a kisantant hazug vádjait, hogy itt antidemokratikus politikát folytatunk. Azt kívánja a kisantant, hogy itt demokratikus rezsi­met teremtsünk. Én úgy látom, hogy ők Magyarország demokratizálása alatt azt értik, hogy olyan állapoto­kat kell teremteni, amelyek leginkább a zavaros víz­hez hasonlítanak, amelyben könnyű lenne halászni, hogy azután halacskáikat Genfben minél gyakrab­ban feltálalhassák. Ne hallgassunk a trianoni szirének csalfa szavára, hanem haladjunk tovább emelt fővel a valódi hazafias alapra helyezkedő demokratikus uton, amely átvezet a társadalom osztályai között tátongó szakadékokon. Alkossunk továbbra is ilyen bölcs törvényeket, amelyek hivatják minden honfit hazánk és a nemzet javára egy táborba egyesíteni. (Élénk helyeslés.) Azt hiszem, hogy azoknak, akik e hatalmas törvényjavaslatot elkészítették, nemcsak az alkotás öröme lesz meg, hanem abban az elégtétel­ben is fognak részesülni, hogy majd meggyőződhetnek arról, hogy jót alkottak, amivel mérhetetlenül nagy szolgálatot tettek úgy a magyar társadalomnak, a nemzetnek, mint az országnak is, mert ez a nemzet lelki egységéhez vezető úton az az aranyhíd, amely az osztályok közötti első hasadékon át nyújt biztos átjárót. Ha e hidakat — bár elismerem, hogy nagy ál­dozatokba kerül, — felépítjük, akkor a múlt sötét vi­haraira visszapillantva, szivárványt fogunk látni, a magyar társadalmi békének szívet emelő, ragyogó szivárványát, amely a viharok elmúltát és egy iga­zán boldog jövőt igér (Éljenzés és taps) minden ma­gyar honpolgárnak, aki önzetlenül és őszintén szivén viseli a hazának sorsát és akinek lelkében nem terem a rosszakarat maszlagja. (Helyeslés.) Ne áltassuk magunkat hiú ábrándokkal, hogy majd megsegít a magyarok Istene és minden rendbe fog jönni magától is. Ezt ne várjuk. Feltámadás, bol­dog Magyarország. Isten áldása csak akkor lesz, ha áthidalunk minden szakadékot, amely a magyart el­választja a magyartól. Ha igaz, becsületes szándékkal és munkával iparkodunk minden könnyet tartósan le­törölni magyar testvéreink szemeiből, bármely osz­tályhoz tartozzanak, így lehetővé tesszük mindenkinek akiben jóakarat van, hogy lelkesen szolgálhassa ha­zánk szent ügyét. Bensőséges köszönetet mondok az igen­­. ma­gyar kormánynak, a népjóléti miniszter úrnak (Él­jenzés) e korszakalkotó törvényjavaslatért, amelyet örömmel és egy jobb jövőbe vetett sziklaszilárd hittel elfogadok. (A szónokot számosan, köztük Vass mi­niszter is, üdvözlik.) Serédi hercegprímás beszéde: Serédi Jusztinián bibornok, esztergomi érsek, Magyarország hercegprímása. Amikor ezt a kérdést törvényhozási úton iparkodunk megvalósítani, biz­tosan nagy elismeréssel tekint reánk az örökkévaló­ságból a halhatatlan emlékű XIII. Leó pápa, aki 40 esztendővel ezelőtt egyik örökemlékű enciklikájában, a „Rerum Novarum“ kezdetében ezen kérdések meg­oldására a helyes utat és módot megjelölte. Úgy hi­szem közel járok az igazsághoz, amikor azt gondo­lom, hogy jelen javaslatunk nagy koncepciója talán éppen XIII. Leó pápának sugallatára történt, mert hiszen a nagyszerű törvényjavaslat megalkotója if­júkorában éppen a nagy pápa közelében szívta magá­ba a szociális problémák iránt való érdeklődést. A javaslat kigondolója tudta jól, hogy az egyház kezdettől fógva iparkodott a mun­­káskérdést szeretettel kezelni, tudta jól, hogy a munkásoknak elsősorban munka­­alkalmat kell adni és hogy ha az a munkás becsüle­­tesen, lelkiismeretesen végzi dolgát, akkor olyan bért érdemel, hogy abból megélhessen, hogy annak idején családot alapíthasson, hogy istenadta gyerme­keit felnevelhesse és jövőjét biztosítva lássa. Az egy­ház hatalmas jótékonysági intézeteket létesített, amelyek az idők folyamán összezsugorodtak és elsat­­nyultak. Szükségképpen az államhatalomnak kellett közbelépnie, amely csak kötelességét teljesíti, mert az államnak egyedüli és igazi kötelessége az alattvalók boldogulásának előmozdítása és biztosítása. Ezt az elvet hangoztatja már XIII. Leó pápa is híres encik­likájában, amelyben azt mondotta, hogy a munkás­nak munkaalkalmat kell biztosítani öregség, rok­kantság, baleset, betegség esetére pedig a közadókból kell megélhetését biztosítani. Ez az elv irányítja most a mi törvényhozásunkat. Nagy örömmel üdvözlöm a nagyszabású, korszakalkotó törvényjavaslatot, mert úgy érzem, hogy ennek megvalósítása, törvényerőre jutása a lakosság széles rétegein segít, ha nem is fé­nyesen, de emberségesen fogja az öregek, rokkantak, özvegyek és árvák jövőjét biztosítani. Amikor a tör­vényjavaslatot áttanulmányoztam, az a gondolat merült fel bennem, milyen kár, hogy ez a javaslat nem terjed ki a mező­­gazdasági munkásokra. De örömmel hallom, hogy ehhez hasonló javas­latot fog készíteni a kormány a mezőgazdasági munkások részére. Igen szükségesnek tartom, hogy ez az ígéret beváljon. Ha ilyen törvényünk nem lesz, az a veszedelem fenyeget, hogy itt az agrár Magyar­országon előbb-utóbb nem fogunk mezei munkásokat kapni. Ma minden állam iparkodik mezőgazdasági szükségleteit otthon kielégíteni. Magas beviteli vámokkal iparkodnak megakadá­lyozni a bevitelt. Az őstermelő Magyarország ilyen körülmények között előbb-utóbb csak a belső fogyasz­tására támaszkodhat, a külső, a kivitel egyre pro­blematikusabbá válik. Az árak leszállításával leszáll­­nak a munkabérek is és a mezőgazdasági munkás ha látja, hogy megélhetése, jövője kellőképpen biztosítva nincs, nagyon könnyen elfordul majd a mezei mun­kától. Ha a magyar földmunkásnép csak öt-hat órát dolgozna, akkor nem ehetnénk puha kenyeret. A kormány korszakalkotó, nagyszabású törvényjavas­latát nagy örömmel és nagy lelkesedéssel fogadom, általánosságban és részleteiben elfogadom és őszinte köszönetemet fejezem ki a nagyméltóságú miniszter úrnak és munkatársainak a törvényjavaslatért. (Hosz­­szantartó élénk éljenzés és taps. Szónokot a miniszter üdvözli.) Ripka főpolgármester Budapest lakosaiért. Ripka Ferenc, a sz főváros főpolgármestere. Bu­dapest szempontjából foglalkozik a javaslattal, amely elsősorban a főváros lakosságát érinti. Nemcsak azért, mert lakosainak nagy számánál fogva sokkal nagyobb százalékban érdekli minden olyan rendel­kezés, amely a nemzetre vonatkozik, hanem azért, mert ez a javaslat speciálisan a főváros rendkívül nagyszámú ipari és kereskedelmi munkásait és egyéb alkalmazottait veszi a gondozottak körébe. Budapest főváros lakossága hatékony támogatásra szorul, mert társadalmilag nehezebb helyzetben van, mint a vidék. Budapesten idegenül élnek az emberek egymás mel­lett, a legtöbb esetben az ugyanabban a házban lakók sem ismerik egymást. A vidéki ember, aki ide feljön, már az első generáció után elveszti minden kapcso­latát a vidékkel, különösen, ha szegény ember. Aki­nek nincs anyagi biztosítéka, az lassan elveszti ér­zékét az erkölcsi alapok iránt is. A nagy nyomor megbénítja a tömegeket és észrevétlenül szedi a maga áldozatait, de az egyre növekedő sze­génység kirobbantja az elégedetlenséget és ha a ka­zán falai valahol megmozdulnak, akkor a robbanás elkerülhetetlen. Aki tehát az anyagilag tehetetleneket meg­erősíti az a társadalmat erősíti meg. Budapest ez idő szerint 960.000 lakosából a keresők sorában van 60.000 magántisztviselő, 194.000 munkás és segédszemélyzet. Fizetési statisztikával mutatja ki, hogy családtagonként legfölebb 50 pengőt költhet a főváros 72 százaléka. Ezek nem gyűjthetnek tőkét önerejükből, nem gondoskodhatnak semmiképen biz­tosításukról. Budapest lakosságának nagyobb felé­ről van szó, több mint félmillió ember kétséges hely­zetben várja tehát nyugalmát ez által a javaslat, ál­tal. Az ő lelkükből csapódik ki ez által a gyűlölet és foglalja el helyét a gondolat, hogy ez a haza, mégis gondoskodik az ő gyermekeiről. Nincs a nyomor enyhítésének olyan módja, amelyet a főváros ki ne használna a népjólét emelésére. Az ország színe előtt hirdetem, hogy Magyaror­szág fővárosának nagy és nemes szíve van, érzékeny antennája felfog minden olyan hullámrezgést, amely a magyar szenvedések leadóállomásairól száll felénk. Ez a javaslat a főváros életére mély benyomást tesz. Ez a hatás a lelkek megnyugvásában nyilatkozik majd meg. A városi ember a természet meghódítá­sára indul elejétől fogva és hogy a természeti erő olyan sok fajtája áll most az emberiség szolgálatá­ban, az a városok munkájának eredménye. (Élénk helyeslés minden oldalon.) Budapest vezetősége, polgársága mindent megtesz, hogy tökéletes lelki kapcsolatot létesítsen a vidékkel és testvéri megér­tésben s összefogásban szolgálja a nemzet nagy ideáljait, mert Budapest a nemzet nélkül, a nemzet pedig Budapest nélkül nem tud megélni. (Zajos he­lyeslés minden oldalon.) A javaslat különösen elő­mozdítja Budapest ilyen irányú törekvéseit. Amíg az önkényuralom milliókat dönt szenvedésbe, ez a ja­vaslat milliókat akar kiemelni a szenvedésből. Öröm­mel fogadja el a javaslatot. (Élénk éljenzés és taps. A szónokot számosan üdvözlik.) Huszár Károly, a Munkásb­iztosító elnöke szerint ez a vita iskola­példája annak, hogy egy konzervatív felfogású tes­tületben a legdemokratikusabb szellem lehet ottho­nos, mikor embertársaink javáról van szó. Beszélt a Munkásbiztosító pótolhatatlan nagy fontosságáról. Hosszas történelmi visszapillantást vetett a magyar munkásbiztosítás fejlődésére. A budapesti körzetben összesen 333.000 a pénztárhoz tartozó munkások száma. Az ipari munkaadók száma 30.000, a háztar­tási munkaadóké 54.000, összesen tehát 84.000 munka­adó járul hozzá az intézmény fenntartásához. 1927- ben ingyen orvosi kezelésben részesült 1.901.651 mun­kás. Nyugtalanító nagy baj, hogy az 50 éven felüli munkásokat a gyárakból, üzemekből elbocsátják. A Munkásbiztosító 1200 gyermeket visz a Gizella-telepre nyaralni évenként. Majd a családi gondozónők intéz­ményének fontosságáról és a munkajog kodifikáció­­jának szükségességéről szólt és kérte a kormányt. Az egyéves női­­V-Hisan.iv kereskedelmi szaktanfolyamra fenntart a Keresk. Tiszta Or?7. Egyesülete a beiratkozások megkezdődtek Vilmos császár-at 73. 11189 Államérvényes bizonyítványok. Meflémis pénzkölcsönnel Breiffeld széles, Váci­ utca 21. 30790 ul szeretnék cseheíteni a viliig­­hir-n néhai J­emessányi Sámuelt. Nemessányi Sámuel világhírű hegedűkészítő-mester hol és kinél tanult, ezt a nagy vitát végleg eldöntötte Mogyoróssy Gyula hangszergyáros, I., Budapest, Rákóczi­ ut 71., aki Ne­messányi élettörténetét pontosan összeállította és azt ingyen megküldi bárki kívánságára. 11023 5

Next