Pesti Hírlap, 1928. július (50. évfolyam, 148-160. szám)

1928-07-03 / 148. szám

hogy a Munkásbiztosító önkormányzata őszre meg­kezdhesse működését. A javaslatot elfogadta. (Éljen­zés és taps. A szónokot számosan üdvözlik.) Mészáros István a mezőgazdasági munkások felsőházi képviselője, be­szélt ezután. Mezőgazdasági munkás vagyok — mon­dotta —, de örülök az ipari munkásság védelmének, amelyet e törvényjavaslat foglal magában. Ha a háború előtti kormányok ennyit törődtek volna a munkássággal, mint a mostani, akkor nem követke­zett volna be a katasztrófa. Szegény egyszerűségem­ben megköszönöm ezt a javaslatot. Megnyugvást vált ki belőlem, hogy József főherceg úr és a hercegprí­más úr olyan szépen foglalkoztak beszédeikben a munkásnéppel. Nagy megnyugvás az, ha a munkás­ság látja, hogy a főurak törődnek vele, mert ez ad reményt egy szebb jövőre. A javaslatot elfogadta. (Élénk helyeslés.) Elnök a vitát bezárta. Vass miniszter záróbeszéde. Vass József népjóléti miniszter nem csekély meghatottsággal kér szót, hogy a vita végén beszá­moljon benyomásairól, mert ha a magyar katonák édesapját, József főherceget (Élénk éljenzés.), mint kezdő láncszemet tekinti, s a láncsor végén a magyar nép képviselőjének, Mészárosnak a fölszólalását fűzi bele, és a láncsorba kerül a hercegprímás és a többi felszólaló, azt kell mondania, hogy ime, az az elgondolás, amely vezette őket a javaslat kodifikálá­sánál, tökéletesen illusztrációt nyert a mai tárgya­láson. A javaslat indító gondolata a szolidaritás ideálja volt, amely egy nagy szociálpolitikai orga­nizmusba próbálja összefogni a nemzet minden tag­ját, s a felszólalók sorozata ezt a szolidaritást illusztrálta. Egy nemzet minden vonatkozásban ele­ven organizmus. Nagyon mámorosító gondolat az emberi szuverenitás gondolata, hogy az ember sza­­badíttassék fel minden gyámkodás alól. De a sza­badság magában hordja a határokat is, abszolút szabadság nincs, csak az Isten szabadsága. Senki egy nemzet közösségéből nem szakítható ki, ha csak nem, büntetőjogi úton. Egységre kell törekedni és mind­­annyiunknak arra kell vigyáznunk, hogy a felekezeti tagoltság ne legyen ártalmára a nemzet erejének. (Nagy taps.) Nem szabad megengedni, hogy olyan erőkké izmosodjanak fel a vagyoni és kereseti kü­lönbségek is, amelyek veszélyeztetik a nem­zet egységét. A szolidarizmus valóra váltva azt eredményezi, hogy kiáltó nagy vagyon és kiáltó nagy jövedelem csak abban az esetben legyen megnyirbálás nélkül, ha az alsó limiten mindazok az igények ki vannak elégítve, amelyek kielégítésre várnak. A vagyonukból el kell venni bizonyos mértékben, hogy ez az egyen­lőtlenség kiegyenlíttessék. Legyen szabad rámutat­nom, hogy mikor én a „Derum novarum“ szellemé­ben hirdetek ilyen igazságokat a magyar törvényho­zás felsőházában, tulajdonkép az állami bölcselet legkardinálisabb alapgondolatát hirdetem. Újabban nagyon sok szó esik racionalizálásról, koncentrációról a termelés terén. Az üzemnek és a termelésnek minden racionalizá­lása több munkás alkalmazását teszi szükségessé, de nagymennyiségű nem kvalifikált munkást tett feles­legessé. A szolidarizmus gondolata nem tűri, hogy a termelés belső törvényeinek érvényesítése a munkás­tömegekre való minden tekintet nélkül történjék. Ezért van szükség szociálpolitikára, hogy a termelő tőke a maga óriási berendezéseivel figyelemmel le­gyen és rászoríttassék ezekre a momentumokra. A termelés alá van rendelve a nemzet érdekeinek és az emberi méltóság nagy szociális követelményeinek. (Nagy taps és helyeslés.) Bizonyos, hogy szociálpoli­tikai törvényalkotással egyedül nem oldjuk meg az úgynevezett szociális kérdést. A magyar munkásság évtizedes szervezése révén a szociáldemokratáknál van szervezve és politikai pártként is jelentkezik a törvényhozás alsóházában. A marxizmus lomtárba került. Érdekes, hogy a marxismus, a szociáldemokrá­cia elv megalapozása az illetékesek véleménye sze­rint a történelem lomtárába kerül, mint már annyi rendszer. Ezt a szocialisták is jól tudják és kísérlete­ket tesznek újjáélesztésére, de semmiféle filozófiai Voronov nem tudja többé a marxizmusnak szociál­politikai elgondolását új életre kelteni. (Derültség.) Ezt tudják a vezetők és én csodálkozom, hogy azok, akik magukon viselik még a marxi ideológia köpe­nyét, ha egymás között vannak, nem nevetnek. A marxizmus ideológiája betöltvén a magyar munká­sokat, kezdi őket elszakítani a magyar ideológiától. Itt látom a legnagyobb baját a magyar szociáldemo­kráciának, amelynek szívósságát itt is megdicsérem, amelynek fanatizmusát itt is elismerem, de éppen, sajnos, hogy e nagy történelmi herézis megtörtén­hetett, hogy a magyar munkásság lelkébe ez az ide­gen ideológia úgy beletermeltetett, hogy nem tudja kitermelni a maga magyar szisztémáját. A szociálpolitikai rendszert ki kell építeni, ha áldozatokat kell hozni népünk emelkedése érdekébe, a magyar termelés károsítása nélkül. Amíg idegen zongorán idegen marsot játszanak bele a magyar munkásság százezreinek lelkébe, addig a magyar munkásság nem fogja megérteni a magyar társada­lomból feléje szűrődő most még halk zenét. A szoli­darizmus zenéjének olyan orchesterré kell kifejlődni, amely túlharsogjon minden más zenét. A szeretet zenéje hatoljon le a pincelakásokig, hatoljon el a padláslakásokba. (Élénk tetszés.) József kir. herceg fölvetete azt a gondolatot, hogy a honvédség tagjait szintén vonják be a biz­tosításba. Köszönöm a gondolatát és megjegyzem, hogy termé­szetesen mindenki, aki megfelelő munkaviszonyban áll, a honvédséghez való belépése előtt áldja tarto­zik a törvénynek. A nehézség ott van, hogy amikor belép a honvédségbe, megszűnik ez a munkaviszony, amely alapja volt a törvény hatása alá tartozásnak. Módot kell találni tehát arra, hogy ez a folytonosság ne szakadjon meg. Nagyon szívesen megígérem és ki­jelentem, hogy a honvédelmi miniszter úrral a legkö­zelebbi jövőben tárgyalást kívánok folytatni. Ezen a törvényen már nem tudok változtatást eszközölni, ellenben akár a honvédség ellátásáról tervbe vett törvényjavaslatban, akár pedig a honvédhadsereg tagjainak illetményéről készített javaslatban lehet a gondolatot értékesíteni. A népbiztosítás. Érdekes gondolatot vetett föl Ripka Ferenc fő­polgármester úr. Említette az általános kötelező nép­­biztosítást. Megvallom, erre törekszem. Ha nem tu­dom megcsinálni egy törvényben, megcsinálom szin­tetikus módon. Különböző rétegeket vonok be egy­­egy törvénybe és akkor majd ezen az úton meg lehet csinálni, mert úgyis mindenki beletartozik valami­lyen ágazatba. Készülök a szegényügy rendezésére is. Ripka­ főpolgármester úr által felvetett gondolat, hogy az állam, a főváros és a szegény munkás együt­tesen fizessék be a befizetési járulékokat, nagyon kedves előttem A főváros nagy összeget fordít jóté­kony célra, remélem, hogy ebből a generális összegből talán nagyobb nehézség nélkül szakíthatjuk ki azt, ami ennek a gondolatnak a megvalósításához szük­séges. Hálás vagyok Huszár Károlynak, hogy az inté­zet szervezetével olyan behatóan foglalkozott és szóvá tette, hogy az ötven esztendős munkást kezdik olyan elbánásban részesíteni, mint a­ sokgyermekes lakót. Megbélyegzem azt az eljárást, hogy a sokgyermekes családokat kimondottan azért ne akarják a háztulajdonosok befogadni. Figyelmez­tetem, nem retorikai felháborodás formájában, ha­nem a kormány nevében a háztulajdonosokat, hogy nem fogom tűrni ezt az erkölcstelenséget. (Általános helyeslés és taps.) Ez a nemzet érdeke ellen van és ha törvény kell, úgy törvénnyel fogom kimondatni, hogy elsősorban köteles a háztulajdonos a sokgyer­mekes családnak lakást adni és a gyermektelennek csak akkor, ha majd felesleges lakás jut. Beszéde végén köszönetet mondott József főher­cegnek és a hercegprímásnak a megbecsülhetetlen támogatásért. Jégen át, közömbösségen, ködön át és a jelenlegi magyar éjszakán át szilárd hitem, hogy megvalósul mindaz, amit mi mindnyájan vágyunk, remélünk és szeretünk. (Élénk éljenzés és taps. A Ház tagjai valósággal ünnepelték a minisztert.) A felsőház a javaslatot általánosságban, rész­leteiben, majd végszerkezetében egyhangúlag elfo­gadta, a határozati javaslatokkal együtt. PESTI HÍRLAP 1928. Július 3., kedd. Kassala pilóta Rómából hazaérkezett Budapestre. Olaszország­ lelkesen ünnepelte a bátor magyar pilótát, aki miniatűr gépével átrepülte a Karsztot, az Adriát és az Apennineket. A jugoszláv kormány nem tagadta meg tőle az átrepülési engedélyt.­­ A Pesti Hírlap tudósítójától,­­ Vitéz Kaszala Károly, aki a világ legkisebb sportrepülőgépeinek egyikén példátlan bátorsággal és sikerrel átrepülte a Karsztokat, az Adriát és az Apenninek déli láncait, bravúros útjáról vasárnap délelőtt váratlanul visszatért Budapestre. Kaszalát és a repülőgép konstruktőrjét, Lampich Árpád szi­gorló mérnököt, akik a Műegyetemi Sportrepülő Egyesület kiküldöttjei voltak, Olaszországban me­leg ünneplésben részesítették. Az Olasz Aero Club plakettel tüntete ki őket, egymást érték a tiszte­letükre rendezett bankettek, arcképeik megjelentek a legnagyobb olasz lapokban s amerre jártak, a magyar népnek mindenütt becsületet szereztek. Vitéz Kaszala Károly a legismertebb és leg­bátrabb magyar pilóták egyike. A világháború alatt megfordult valamennyi hadszíntéren, de legjobban kitüntette magát az olasz fron­ton, ahol érdemeinek elismeréséül soronkí­­vül léptették elő tiszthelyettessé és ezáltal elérte a legmagasabb altiszti rendfoko­zatot. Közben igen sok kitüntetést is szerzett, köz­tük két arany vitézségi érmet és három nagy ezüs­töt. Kaszala olaszországi útja alkalmával, Rómá­ban egyik háborús ellenfelével, gróf Fereti-vel is összetalálkozott, aki jelenleg a milánói Aero Club elnöke. Gróf Feretti kitüntető barátsággal fogadta a régi ellenfelet. A 18 lóerős kis sportrepülőgép mindenütt nagy feltűnést keltett, amerre megfordultak vele, mert Olaszországban ilyen apró gép, amely elfér egy közepes nagyságú szobában is, nincsen ez idő­­szerint. De nem csak Olaszországban, hanem a többi államokban is csak elvétve akad egy-két ilyen miniatűr aeroplán abból az időből, amikor a kis motoros repülőgépekkel leginkább azért folytattak kísérleteket, hogy velük a sportrepülés népszerű­sítését esetleg előmozdítsák. A legtöbb kis motoros repülőgép azonban a hosszabb túráknál megbízhat­­atlanna­­ bizonyult, ezért a mai sportrepülőgépek leginkább 80—100 lóerővel repülnek. Ezzel magya­rázható, hogy a 200 kg­-nál kisebb önsúlyú gépek kategóriájában világrekordot sem állítottak fel még eddig s így Kaszala 650 kilométeres repülése zárt körben a múlt év szeptember 14-én és a mostani túrája leszállás nélkül Budapesttől Póláig ezen a téren a legelső ízben felállított világrekordokat jelenti. Visszaérkezésük után alkalmunk volt beszél­ni vitéz Kaszala Károly pilótával és Lampich Ár­dal, a repülőgép konstruktőrjével, akik a kö­­zkezöket mondták el a Pesti Hírlap munkatár­ának. — Mindenekelőtt kötelességünknek tartjuk megcáfolni azokat a híreszteléseket, amelyek valami tévedés folytán néhány reggeli lapban is megjelen­tek, hogy azért érkeztünk vissza vonattal Buda­pestre, mert a jugoszlávok megtagadták volna az át­repülési engedélyt. Ez a Mr nem felel meg a való­ságnak, mert az átrepülési engedélyt a jugoszláv hatósá­goktól annak idején megkapták.­­ Igaz, hogy ez június 20-án lejárt, de való­színűnek tartjuk, hogy ha megtettük volna a szük­séges lépéseket, az engedélyt meghosszabbították volna, azonban erre nem volt szükség, mert időköz­ben arra az elhatározásra jutottunk, hogy vonaton fogunk visszatérni Budapestre. — Az Apenninek átrepülése rendkívül ke­mény feladat, nemcsak a törpe repülőgépek részére, hanem még az olasz gépek részére is. Az időjárási viszonyok ott annyira megbízhatatlanok és a leszál­lási eshetőségek oly kezdetlegesek, hogy az olasz pi­lóták szívesebben körülrepülik háromszor egész Olaszországot, mint egyszer az Apennineket. Balbo államtitkár, az olasz légügyi miniszté­rium főnöke, hosszú kihallgatáson fogadott bennün­ket. Gépünk szárnyára ráírta a nevét és azt mondta, hogy ezt, mint névjegyet küldi Magyarországra, ahová rövidesen el szeretne látogatni. Daisy di Carpenette grófnő, aki gépünket „Róma“ névre keresztelte, a szokásos formaságok között, — egy palack pezsgővel — szintén meg­ígérte, hogy az ősszel visszaadja a látogatást Buda­pesten. A bájos fiatal grófnő, aki írónő egyébként, büszkén mutatta meg nekünk egyik régebbi novellá­ját, amely magyar fordításban is megjelent egy bu­dapesti folyóiratban. Amerre jártunk, mindenütt szívesen láttak bennünket és csaknem széttépték a ruhánkat, hogy valami emléket vigyenek tőlünk. Külön meg kell emlékeznünk a kis Thorotzkai-motorról, amely az egész út alatt kifogástalanul működött. Miért mondott le Pilsudsstt a miniszterelnökségnél ? Varsó, jul. 1. Pilsudski marsall beszélgetést folytatott a Glos Pravdi szerkesztőjével, aki előtt kifejtette, hogy micsoda okok késztették lemon­dásra. Kijelentette, hogy nem az orvosok tanácsára tette ezt, mert az orvosok véleménye alapján to­vábbra is helyén maradhatott volna. Az alkotmány következtében azonban a miniszterelnökre ma szinte emberfeletti munka hárul, mert örökösen lényegtelen részletkérdésekkel kell foglalkoznia, emellett ezek a csip-csup ügyek minduntalan vi­szályba sodorják a diétával. A miniszterelnök lát­szólagos teljhatalma a valóságban az alkotmány rendelkezései következtében hatálytalanná és med­dővé válik. Noha tisztában volt a parlamentáris kormányzat hibájával, mégis egybehívta annak ide­jén a diétát és mindig szigorúan alkotmányos szel­lemben működött, tehát nem lehet azzal a szemre­hányással illetni, hogy demokrata-ellenes elveket követett volna. Befejezésül a marsall kijelentette, hogy válságos pillanatokban mindig kész szemé­lyét a köztársaság elnökének rendelkezésére bocsá­tani és szükség esetén hajlandó újból vállalni a miniszterelnöki tiszttel járó feladatokat.

Next