Pesti Hírlap, 1928. szeptember (50. évfolyam, 198-222. szám)
1928-09-01 / 198. szám
a Iasi jegyzékre és miért, kellen abhan a jegyzékben az eddigi ajánlatokat fenntartani? A kommüniké szerint Románia nem tartja lezártnak a békés megegyezésittját, újból kéri, kezdjék meg a megbeszéléseket. Azt pedig ellenzi, hogy a tanács újból napirendjére tűzze az optáns kürrdést, mert az nem jelentene egyebet, mint annak elismerését, hogy a két kormány között a békés megegyezés lehetősége el van zárva. Itt látszik ki a lóláb. A román kormány tehát azért küldte el a semmitmondó jegyzékét a magyar kormányhoz, hogy most a Népszövetség előtt azzal az állítással szédelsghessen, hogy a tárgyalások tovább folynak és a Népszövetségnek az ügy újabb napirendre tűzésével nem szabad elvágni a békés megegyezés lehetőségének a fonalát. Egyúttal perfid módon vermet ás a magyar kormánynak, mert ezt mondja: „amennyiben a magyar kormány kijelenti, hogy minden baráti megegyezés lehetetlen, vállalja is ezért kijelentésért a felelősséget.“ Vagyis: vállalja a szakítás ódiumát. Apponyi ugyan nyomban kijelentette, hogy a tanács előtt rá fog mutatni ennek a jegyzéknek a tévedéseire és azokra a következ- tetésekre, amelyeket a hamisan megállapított tényekből helytelenül levonnak. Ezzel a felvilágosító munkával azonban Appoiyinak nehéz munkája lesz. A Népszövetséget ebben az ügyben könnyű becsapni, mert a Népszövetség maga akarja, hogy becsapják és ezzel újabb ürügye legyen arra, hogy kitérjen a végleges döntés elől. Chamberlain helyettese, lord Cushendun, már pedzi is egy nyilatkozatában, hogy a Népszövetség „a türelmes békéltetés, nem pedig a kényszerítés útján“ igyekszik ezt a kérdést megoldani és „ezen az úton tovább is kitart. Ez úgy hangzik, mint előzetes beharangozása annak, hogy a Népszövetség milyen formula segítségével fogja újra elhalasztani a bíróküldés kérdésében való döntést? Lord Cushendun nyilatkozatában különben van egy mondat, amelyik a diplomata világban szokatlan őszinteséggel mondja meg az igazat, kijelentvén, hogy: „az időelőtti kényszerítés minden kísérlete a Népszövetség hitelét veszélyeztetné, anélkül, hogy a Népszövetség érvényre tudná juttatni az akaratát." Ebben a nyilatkozatban csak az „időelőtti“ szó ellen lehetne kifogásunk. Mert ez a szó azt jelenti, hogy az idő elérkeztével a Népszövetség abba a helyzetbe kerülhet, hogy a nemzetközi jog elemiszabályaival dacoló féllel szemben en enyre tudja juttatni a maga akaratát. Mi már régen nem hiszünk abban, hogy ez az idő valaha is elérkezik. Lord Cushendun nyilatkozatát tehát úgy tekinthetjük, mint a Népszövetség tehetetlenségének hivatalos beismerését. Mert ha a Népszövetség amúgy sem tudja érvényre juttatni az akaratát, még olyan ügyben sem, amelyben íj ,békeszerződések, őt tették meg, az írást a foglalt és aláírásokkal megerősített megállapodások őrének, akkor a Népszövetség nem egyéb, mint nemzetközi sóhivatal. Akkor szerződéses megállapodás, Kellogypaktum, döntőbírósági szerződés, mind-mind szemfényvesztő komédia, éljen az ököljog! — és ne nagyképűsködjenek nekünk Genfben olyanképen, mintha ott a nemzetközi igazság és a háborúkat kizáró örökbéke ügyét szolgálnák! A titkos hang. írta Somlay Károly. 1. Bódi Mátét nem tepte az élet, nem bántotta a szegénység. Bajok, betegségek soha nem térítették le az útjáról. Mint afféle féltelkes gazda, négy csákószarvú ökörfinon ugarok Szérüskertjében nagy kazlak, duzzadó szénaosztagok bámulnak. Aztán pénzkapar, fösvény ember, aki igencsak szopogatja evéskor a csontokat. Bár özvegy, de azért akkurátus rend van a háznál. Fehér ég tűzpiros muskátlik, fukazsák az ablakban, a kiskertben verbéna, meg legénysarkantyú. Egyetlen leánya, a Marcsóka, nem holmi árnyékleső, kényes teremtés. Három helyett jár kezében a munka. Olyan gazdaasszony, aki talán még álmában is összead, sokszoroz és kivon. Osztani azonban nem szeret, legalább nem szívesen. Az ilyen dereshajú, zömök gazda, mint a Bódi Máté, megteheti, hogy hetenként egyszer, szombat este bekullog a hajlába és egy kis borral ereszti fel a beszélgetést. — Aki rozmaringja van ennek a mostani időjárásnak, talán már elég volna az esőből. Az árpát egészen fölvetette a vadrepce, — mondja a kerekasztalnál egy fiatal gazda. — A tavaszi mag ott gombásodik meg a barázdákban, a rétet pedig ellepi a szik, — fűzi hozzá Bódi Máté. — Eddig azt gondoltam, hogy az idén cserépre rakatom a házikómat. — A szalma bizony tűzfészek. Mindig ott silbakol felette a vöröskakas. Sose tudja az ember, mikor vet lángot. A cserép mégis biztosabb. Nem bontogatják meg a viharok se, — állapítja meg a cserepezőmester, aki szintén ott kétdecizget a gazdák között. — Az idei búza árát arra szántam, hogy átrakatom a viskómat cserépre. Vagy tán jobb a pala. Majd meglátjuk... Fogom a fillért. Vékony füstű a konyhám is, csak suhantott levesen meg krumplin tengődöm, hogy betakarítsam a költséget. Dehát a szándékom aligha csütörtököt, nem mond. Silányul ígérkezik a termés, — mormolta Bódi Máté. Megszólal az esti harang, haza kell menni. 2. Nagyon csülkön állott Orbán legényben a mehetnékje. Nem volt sehol maradása. Kinézett az udvarra. Csillagos este volt, enyhe tavaszi szellő csókolgatta a virágba zsendült gyümölcsfákat. Orbánnak ilyenkor van útja a világba. Hosszában nőtt, magas, vállas legény. Ha megnyújtózkodik, kiszedhetné a toronyból a csókafészkeket is. Féloldalra csapta a keskenykarimájú kalapot, eligazította a ráncostorka csizma szárait és a pitykés zekét, aztán kiment az utcára. Körülnézett, van-e valaki a házak előtt. Óvatosnak kell lennie az embernek, ha lányos házhoz készül, mert az emberek fülei hegyesebbek a nyulénál, nyelvük élesebb a beretvánal. Mihamar pletykát habarnak a lányról. Rágyújtott. A cigaretta bodarodó füstje karikára bomlott a levegőben. Virágnyílás van az Orbán szivében is. Valamelyik leányban leli szivének mennyországát. A rétek felé kerülve, megtorpan a Bódi Máté szilvájának hátsó kerítésénél,a bangita-, fagya- és kökénybokroknál. Átugorja a bozótokat, aztán beóvakodik a ház faláig. A ház fala egy kis pajta az istálló mellett. Itt tartják a lovak szénáját és egy hombárban a szecskát. A szénán keilemetes fekvés esik, Orbán hát lefeküdt és várakozott. Ilyen későn kire vár a legény? A lányra. A Bódi Máté lányára, a Marcsókára. Meg is érdemli, hogy várja valaki. Karcsú, kemény, szép lány. A szemében tüzek gyulladoznak. Genf, aug. 31. Népszövetségi körökben mély benyomást keltett a Genfben ülésező kisebbségi nagygyűlésnek az az egyhangú határozata, mely éles szavakkal rója meg a Népszövetségnek a kisebbségi panaszokkal szemben tanúsított magatar tását s megállapítja, hogy a Népszövetség nem teljesítette idáig azt a feladatát, amely a kisebbségek védelme körül reá hárul. E határozattal foglalkozik ma William Martin a Journal de Genève-ben írt vezércikke s bizonyos mértékben megokoltnak mondja a kisebbségeknek a Népszövetséggel szemben elhangzott kritikáját. Tarthatatlan ez a mostani állapot — írja William Martin —, amikor formaszerű kifogásokkal és túlzott bürokratizmussal elütik a kisebbségeket attól a joguktól, hogy panaszaikat a Népszövetség elé vihessék. Bizonyos kormányok hajlandók bűncselekménynek tekinteni azt, ha a kisebbségek felemelik hangjukat. Különös, hogy rendszerint ama népek kormányai viselkednek így, amelyek ezelőtt elnyomatásról panaszkodtak. Ez a felfogás tarthatatlan. Amikor a kisebbségek védelmét megteremtették, ez nem azért történt, hogy a kisebbségek kedvében járjanak, hanem azért, hogy biztosítsák a békét. Jó lenne — végzi cikkét William Martin — ha ezt nem felednék el. Orbán csak nézegeti a bujdosó Holdat és az egymást űző felhőket. Csak má’ jönne az a lány... — Mondtam neki ezerszer, hogy becsületes szándékkal vagyok iránta. Aztán én is tudom, hogy az Isten egy pillantásra se veszi le rólunk a szemét, még itt, a setédben sem. Hát bátran jöhet, ha akar, tűnődik és a cigaretta szikráját a csizmatalphoz dörzsöli. Ilyenkor már járja a falut dárdahegyre akasztott lámpással a bakter. Micsoda pirongatás kerekednék abból, ha a cigaretta parazsát észrevenné a vén ordas. Pennás, a kutya megszimatolta, hogy valaki behúzódott a kispajtába. Morog, berreg, rohan a gyanús irányba. Mikor aztán megbizonyosodik, hogy ismerős üldögél a szénán, pártfogása jeléül csóválgatja a farkát, aztán megyen a dolgára. Ugatja a titkos árnyékokat, amiket csak a kutya lát. Nemsokára kijött a lány. — Hát te itt vagy? — kérdezi, pedig tudja, hogy a legénye már egy órácska óta a pajta alatt lesi a jöttét. Orbán nem felel, csak cirókálja a fejét. Talán valami alkalmatos gondolatot akar onnan kicsiholni. A gondolat azonban késik, Orbán hát az eget szemlélgeti. — Ha az ég egy nagy legelő volna és a sok csillag mind birka volna, — mondja lassan. — Valami járja benned a bolondjai, — kacaráz arcám. — Aztán, ha a puskám is, a birkák is az enyémek volnának ... — Akkor te lennél a birkakirály. — Akkor apád elé állnék ... Hallja kelmed, de nem várok én egy minutumot se, hanem viszem a lányát, mondanám néki. Ha adja, jó. Nem adja? Akkor is viszem... Hallod-e, Marcsóka, micsoda búza fakadna azon a nagy birkanyomáson ... — Várj a sorodra. Majd én megmondom, mikor állj az édsapám elé. Ebben aztán megállapodtak. El is hallgattak. Nem kell a szót szaporázni. Miért adjon az ember k *van • K LAi* A román kormány legújabb kommünikéje az optánsügyben. Gént, aug. ül. A Nemzetek Szövetségének főtitkára egy közleményt adott át a genfi magyar képviseletnek. A közlemény címe: A tanácshoz és a magyar kormányhoz intézett kommüniké. A közleményben a főtitkár Románia képviselőjének kérdésére közli Antoniádénak az optánsügyre vonatkozó levelét. A főtitkárhoz címzett levélben Antóniádé kijelenti, hogy a román kormány csodálkozással fogadja a magyar kormány ama lépését, hogy az oplánsügy napirendre tűzését kéri a jelen ülésszakban. A román kormány fenntartással fogadja, vájjon a magyar kormánynak ezt a kívánságát el lehet-e fogadni, mert hiszen szerinte olyan kérdést vet fel, amely felett a tanács június nyolcadikán véglegesen döntött, kijelentve, hogy eláll a kérdés tárgyalásától. Antóniádé rámutat ezután arra, hogy Titulescu, a június nyolcadiki tanácsülésen felolvasta azt az ajánlatot, amelyet a magyar kormánynak tett. Ismerteti a július 21-én kelt magyar válaszjegyzék, valamint az augusztus 9-én kelt román válaszjegyzék tartalmát. Antóniádé szerint ez az utóbbi jegyzék nyitvahagyja a további tárgyalások lehetőségét a magyar kormány részére. A magyar kormány — folytatja Antóniádé. levele — augusztus 23-án válaszolt és válaszában elutasította a román kormány álláspontját.. Amikor a magyar követ Bukarestben ezt a magyar jegyzéket átnyújtotta, közölték vele, hogy augusztus 26-án fog rá választ kapni a román kormánytól. A magyar kormány mindazonáltal nem várta ki ezt a választ, hanem a tanács elé vitte ismeretes kívánságát. Antóniádé felhívja a tanács figyelmét arra a jegyzékre, amelyet augusztus 29-én adtak át a magyar kormány bukaresti követének. Ebben a jegyzékben a román kormány megállapította, hogy a magyar kormány elutasítja a románoknak azt az ajánlatát, hogy nevezzen ki delegátusokat, és azok lépjenek érintkezésbe a román delegátusokkal abból a célból, hogy bizonyos megszabott körű tárgyalások folyamán megállapítsák a magyar optánsoknak nyújtandó ellenértékét. Ezeket a tárgyalásokat már augusztus 15-én felajánlották, ennek következtében a román kormány csak sajnálkozással fogadhatja, hogy a magyar kormány elutasította a gyakorlati megállapodás egyetlen lehetőségét. Mindazonáltal a román kormány — folytatja Antóniádé, levele — nem tekinti végleg lezártnak a békés megegyezés útját és újból kéri, hogy kezdjék meg minél előbb teljes jóhiszeműséggel ezeket a megbeszéléseket, mert nem hiszi, hogy a régletekig ragaszkodni lehetne ahhoz a makacs magatartáshoz, amely a Népszövetség legutolsó tanácshatározatával is ellentétben ál. Amennyiben a magyar kormány kijelentené, hogy minden baráti megegyezés lehetetlen, vállalja is ezért a kijelentéséért a felelősséget. A jelenlegi helyzetben a román kormánynak az a nézete, hogy Ha a tanács a kérdést hamrendre tűzné, ez egyet jelentene annak elismerésével, hogy minden békés megegyezés útja el van zárva a két kormány között. Ez azonban nem felelne meg a valóságnak s annyival súlyosabb megítélés alá esnék, mert a tanács maga is elismerte, hogy a viszály elintézésének egyetlen lehetősége az, ha a két fél közvetlen tárgyalásokba bocsátkozik egymással. A levélhez Antóniádé csatolta a bukaresti kormány augusztus 29-én kelt jegyzékét. HA’ Ám MOilibd Apponyi a legújabb román kommünikéről Genf, aug. 31. Gróf Apponyi Albert ma levelet intézett a Népszövetség főtitkárához. A levélben elismeri, hogy átvette a főtitkárnak a magyar delegációhoz intézett közleményét, amely Antóniádé román delegátus letteit, az augusztus 29-én kelt román jegyzéket tartalmazta. Gróf Apponyi Albert kijelenti a levélben, hogy nem kíván részletes vitába bocsátkozni azokkal az állításokkal, amelyek Antóniádé levelében foglaltatnak, de már most jelzi hogy a levél olyan ténybeli és megítélésben tévedéseket tartalmaz, amelyekre részletesen rámutat majd a tanács előtt, kiemelve mindazokat a következtetéseket, melyek ezekből a tévedésekből folynak Chamberlain helyettese az optánsügyről" Genf, aug. 31. Lord Cushendan tegnap a sajtó képviselői előtt nyilatkozva, a többi között az optánsügyet is érintette. Rosszul cselekszenek azok — mondotta —, akik türelmetlenkednek a Népszövetséggel szemben, akkor, amikor olyan kényes kérdésekről van szó, mint aminő a magyar-román optánskérdés, vagy Lengyelország és Litvánia vitája. A Népszövetség a türelmes békéltetés, nem pedig a kényszerítés útján igyekezett ezeket a kérdéseket megoldani, ezen az útán továbbra is kitart, mert az idő előtti kényszerítés minden kísérlete, a Népszövetség hitelét veszélyeztetné anélkül, hogy a Népszövetség érvényre tudná juttatni akaratát. A népszövetségi tanács holnap zárt ülésben foglalkozik az optánsperreh Genf, aug. 31. A magyar-román optánsüggyel az tanács holnap reggel zárt ülésben fog foglalkozni. A tanács holnap nem érdemben fogja a románmagyar optánsügyet tárgyalni, csakis azt fogja megbeszélni, hogy az optánsügyet ki lehet-e tűzni a napirendre, vagy sem. Tarthatatlan a Népszövetség és a kisebbségek között fennálló mai helyzet.