Pesti Hírlap, 1929. április (51. évfolyam, 74-97. szám)
1929-04-03 / 74. szám
1929. április – szerda. PESTI HÍRLAP Mussolini és Chamberlain találkozása. Róma, ápr. 2. (A Pesti Hírlap tudósítójának távirata.) Firenze mellett a Gloiosa villában kedden váratlan találkozó történt Chamberlain angol külügyminiszter és Mussolini, között. Chamberlain néhány nap óta feleségével a Romagna kerüleiben levő oalpenai birtokán töltötte az Ünnepeket. Korán reggel Firenzébe érkezett Rómából Grandi külügyi államtitkár. Mussolini gépkocsin délelőtt tíz órakor érkezett a villa elé, amelynek kapuja előtt Chamberlain várta. Az üdvözlés és a Lady Chamberlainnek való bemutatás után a két külügyminiszter a dolgozószobába vonult vissza. A megbeszélés félóránál tovább tartott és a kiadott hivatalos jelentés szerint a két államférfi megvitatta az Olaszország és Anglia közötti viszonnyal, kapcsolatos összes kérdéseket és Valamennyi, kérdésben teljes egyetértés volt konstatálható. A megbeszélés után Mussolini a közeli Montalbano kastélyban reggelit adott Chamberlain és felesége tiszteletére. A reggelin Grandi és a hatóságok fejei is résztvettek. Délután Mussolini visszatért Rómába. A megbeszélések anyagáról eddig semmi sem szivárgott ki. Glock Tivadar tábornokot, a Ludovika Akadémia tanárát a pekingi egyetem katedrájára hívják. Elkészítette Kína számára az egységes gyorsírást. — Törökország és Bulgária kitüntetése. A Ludovika tanárának tudós karrierje, aki egyforma biztonsággal kezeli a kardot, a stenografáló ceruzát és az ecsetet... Az egyetemes kitartással dolgozó magyar tudás és erő — mint legutóbb dr. Germanus Gyula egyetemi tanár kalkuttai utazásával is — újabb diadalához érkezik. A magyar tábornoki kar egyik neves tagja, Glock Tivadar, a Ludovika Akadémia nyelvtanára, elfogadja a pekingi egyetem meghívását és egyetemi professzor lesz. A messzi Kína tudósainak figyelme már hét évvel ezelőtt terelődött Glock Tivadar tábornokra, már 1922-ben, amikor a Népszövetség képviselői s közöttük a kínai birodalom megbízottja is Budapesten tartózkodott. A pekingi egyetem meghívását akkor tolmácsolta első ízben a kínai kormány képviselője, a tudós magyar tábornok azonban nem adott azonnali választ. Most az ügy nemsokára aktuálissá válik s a pekingi egyetemen a külföldi professzorok között fel fog tűnni egy szálas magyar katona fez feje, aki hosszú évek emberfeletti munkájával, a közismerten nehéz és európai ember számára szinte alig elsajátítható kínai nyelv számára Gabelsberger-rendszerű, 12.000 szóbőséget felölelő tökéletes gyorsírást készített, amely a kínai írás- és nyelvtudósok között már az első közlés alkalmával a szenzáció erejével hatott. A negyvenkét értelmű „Fu", Glock Tivadar évtizedeken át foglalkozott a gyorsírás tökéletesítésével. Miután megtanulta anyanyelvén kívül a német, francia, angol, olasz, spanyol, török, bolgár, tót és a kínai nyelvet s minthogy már fiatal tiszt kora óta kitűnő gyorsíró volt, az a szerencsés ötlete támadt, hogy az összes, a magyarral rokon nyelvek számára közös alaprendszerű gyorsírást készít. S mikor 1913-ban a párizsi nemzetközi gyorsíróversenyen aranyérmet nyert, elhatározta azt is, hogy mint a kínai nyelv alapos ismerője, Kína számára is megteremti a gyorsírást. Bő erejű kitartással folyt a munka. Közben elkészült a törökök számára tervezett gyorsírással is ... Ez a teljesítmény igen sok elismerést szerzett a nevének. A török nagykövet éppen a napokban kérte fel, hogy a követségén, vagy bármely nyilvános csarnokban tartsa meg szemléltető előadását a török gyorsírásról, amely az ő módszerével időben és munkában kétszerte gyorsabb, mint az eddigiek. A széles folyamként előretörő munka idejéből három szakaszt foglalt le a kínaiak számára készülő stenográfia. Ez a különös, szinte titokzatos nyelv óriási feladatok elé állította a tábornokot. Hallatlan akadályokkal kellett megküzdenie a homonim szavak miatt. A kínai nyelvben ugyanis rengeteg az olyan szó, amely azonos betűösszetétele mellett harminc-negyven fogalmat jelent. Egyik ilyen érdekes szó például a „Fu“, amelynek negyvenkét értelme van és kizárólag a kiejtésen múlik, hogy az elhangzott szóval a beszélő a negyvenkét jelentés közül mit akar kifejezni. Méltó párja a „Fu‘-nak a „Dau amely amellett, hogy kést, tengeri kalózt, hadosztályzászlót s a „ledönteni“ igét jelenti, még 35 fogalom kifejezésére alkalmas. Glock tábornoknak tehát a három hangból álló Dau-val szemben 30 gyorsírási képet kellett megszerkesztenie, hogy a beszédet stenografáló kínai könnyen, gyorsan és megtévesztés nélkül vesse papírra a Dau-t akkor is, ha az szerves mondatban tengeri kalózt, vagy éppen hadosztályzászlót jelent. Már 1922-ben bámulattal tanulmányozták a kínaiak az egy évtizedet igénybevevő munkát. Azóta évről-évre felkeresik a pekingi egyetem megbízottai, de még eddig Csock Frigyes tábornok nem tudott megválni hazájától . . . A kínai szakkörök közölték a tábornokkal, hogy otthon már sok kísérlet történt gyorsírásuk megteremtésére, de a tónusfinomságokat még senki sem tudta olyan precízen megoldani, mint ő. És ime, a távol kelet szellemi világától idegen országban, éjszakánként, amikor nem kellett a Ludovikán tanítania, vagy a festékes palettát sem tartotta kezében,de egy magyar tábornok hajnalig tanult és dolgozott, hogy egy 300 milliós nép számára a mai életben már szinte nélkülözhetetlen gyorsírást megteremtse . . . És a munkát a pekingi egyetem egyre ismétlődő meghívásai koszorúzzák elismeréssel. Négy világrész egy kis kávéházi asztal körül. A török és kínai gyorsírás mellett Clock Tivadar még a bolgár gyorsírást is tökéletesítette. 1928 ban részletesen kidolgozott könyvét Brüsszelbe vitte, allot a nemzetközi kongresszus ezüstéremmel tüntette ki. Brüszelben, amint megérkezett, körülvették a törökök, bolgárok és kínaiak, másnap már a többi nemzet képviselői is és megtörtént, hogy rövid két óra alatt Glock Tivadar kilenc nyelven fejtegette újítási törekvéseit ... Ez a kulturbábel itt Budapesten számtalanszor megismétlődött. A Rákóczi-úti Pannonia-kávéházban hosszú évek óta tartja fenn törzsasztalát a tábornok. A szomszéd,asztaloktól kíváncsian fülelnek át az emberek, mert egyszer német, egyszer francia, majd angol, máskor török vagy spanyol és később kínai nyelvű társalgást hallanak. Glock Tivadart állandóan keresik és nincs az a Pekingből jött tanulmányutazó, tudós, diák vagy professzor, aki ugyancsak ne keresné az odakünn már közismert nevű, előkelő magyar katonatisztet. De ennél a kis kerek asztalnál a tábornok nemcsak mint az internacionális gyorsírás-tudomány képviselője van jelen, mert neves festő is, akinek már 1009 ben Bécsben tartott kollektív kiállításáról a sajtó az őszinte elismerés hangján számolt be. — Igen — mondja Glock Tivadar, mialatt egy hosszú török mondatot vet papírra — végtelenül szeretett hivatásom mellett, bár sok időt töltök festészettel is, életem egyik fő ideája megteremteni a turáni népek közös gyorsírását. — Érdekes és izgalmas munka. Különösen, ha olyan azonos mondatokkal találkozom, mint a következő: Anyám, zsebemben jó alma van... Ezt a török szóról szóra így mondja: Amim, dzsebinde éji el ma var... — A’turáni nyelvekbe való elmélyülésem sok-sok érdekes meglepetéssel járt, amikről ugyan kutatásaim folyamán tudományos forrásokból tudtam, de az egyéni meggyőződés esetenként is végtelen örömet szerzett. — A piktúra, a nyelv- és gyorsirótudomány énemben szomszédként élnek a mondhatom, jól megférnek egymással. Nagy ambícióval festek s egyik, a Hadtörténelmi Múzeumban lévő nagyobb képem Türr István és Garibaldi együttes harcának részletét ábrázolja, olasz földön. — Most foglalkozom nagybányai Horthy Szabolcs huszárfőhadnagy hősi halálának megfejtésével is, akit egy galiciai erdőszélen igen hősies harc közepette ért a halálos golyó. A Ludovika katedrájáról a pekingi egyetem felé... Glock Tivadar tábornok még nem határozott afelől, várjon mikor indul a messzi Keletre. Évek óta várja az új pozíció, de a szinte állandósult belső harcok súlyos indokkal tartják vissza a külföldieket. Elindulásával azonban bizonyos, hogy a magyar tudás fáklyája fényesen fog lobogni a pekingi egyetem aulájában s mikor egy-egy felavatott kínai fiatalember meglátogatja Budapestet, ferdén metszett, sötét szeme tekintetéből kicsillan a tudat: ez az a város, ahonnét a magyar tábornokot Pekingbe hívták... Bay. A névtelen levél. Irta: S. Bokor Malvin. Klára már lefelé ment a lépcsőn, mikor ismerős illat ütötte meg az orrát. Ez a furcsa keverék, mely a sáfrányra és az akácvirágra emlékeztetett, mindig olyan hatással rá, mint a hintósparipára az autóbenzin füstje. Undorodott tőle és egyúttal rossz sejtelmek fogták el. Csakugyan ő volt: Marietta, asttiált nevével, affektált illatával és affektáltan hűvös lényével. A harmadik emeletről tartott lefelé. Gyönyörű volt, de hidegebb és előkelőbb, mint valaha. — Te vagy? — kérdezte azon az unott, közönyös hangon, mely Klárának már kislány kora óta arcába kergette a vért. — Persze, a Kracsek-nővéreknél voltál. Mit csináltatsz? — Nem várt feleletet, gyorsan folytatta. — Én a harmadik emeleten jártam, felfedeztem egy kis kalaposnőt. A lakásán dolgozik . . . kitűnő. No, csókollak, sietek. Pá. Klára utána nézett. Olyan karcsú és bájos volt, mint valami fiatal leány. Pedig harmincnégy éves volt már, akárcsak Klára. Ezt biztosan tudta, hiszen valamikor egymás mellett ültek az iskolapadban. Ott szövődnek az egész életre szóló barátságok és az egész életre szóló ellenségeskedések Klára nem is tudta volna megmondani, hány éve gyűlöli Mariettát. Régesrégen kezdődött. Marietta fogaton járt az iskolába, igaz, hogy a gyár fogatján, de az már egyre megy. Klára villamoson ment és keserűen gondolta, hogy pedig néki talán jobban tennék . . . Marietta selyemblúzban járt. Klára kartonban, meg flanellben. Klára kitűnően tanult, Marietta ellenben házibált adott és teásdélutánokra járt, amelyeken olykor a tanárokkal is találkozott. Ezért-e vagy másért, de sohasem bukott meg, ami pedig némiképen lehűtötte volna Klára lángoló keserűségét. Egymáshoz kapcsolt ellenségek voltak az iskolában és azok maradtak az életben is. Egy társaságuk volt. Folyton találkoztak. Most már Klára is megkapta a maga selymeit és kreppszaténjait, de Marietta egészen másképen tudta a ruháit viselni. Megdöbbentő nemtörődömséggel fogta fel a helyzetét: a nagyralátó, nagy igényekben felnőtt leány szerepét, akinek semmije sincs, de mégis olyan gőgös, hogy örülhet, akivel szóba ereszkedik. Klárának a neve is jobb volt, vagyonos szülei is voltak, iskolatársnője mégis háttérbe tudta szorítani. Olyanformán viselkedett, mintha Klárára nézve lenne nagy kitüntetés, hogy kénytelenségből, a múltakra való tekintettel tegezi és olykor meg is látogatja . . . Ebből lett a legnagyobb baj. Klára ugyanis örületesen beleszeretett egy fiúba. A fiú szép volt, érdekes, gazdag. A kedves arcú, jól nevelt kislány nagyon tetszett neki. Úgy látszott, nem lesz semmi kifogása ellene, ha valahogyan, véletlenül belecseppen ebbe a házasságba . . . Akkor jött Marietta. Mikor fehér arca először ragyogott fel Kláráék kopott ampir-szalonjában, a lusta és elkényeztetett fiú akkorát ugrott, mint egy labda. Mindjárt első este hazakisérte Mariettát Kláráékhoz el sem jött többet. És egy hónap múlva eljegyezte szegény Klára riválisát . . . Hogy ez mit jelent: hiába magyaráznánk annak majd nem ment keresztül rajta. Akivel pedig megesett, hogy leggyűlöltebb barátnője elvitte előle az Egyetlent, aki nélkül nincs élet és napvilág, annak fölösleges magyarázni. Persze, Klára is férjhez ment később, nyugodtan, lemondóan, megalkuvással. De a szívébe mindig belehasított, ha együtt látta Mariettánkat. A férj úgy imádta a feleségét, amint csak ezeket az üresszívü, gőgös szépasszonyokat lehet imádni. Marietta pedig gyönyörű ruhákat hordott, flörtölt és unatkozott. Utóbbi időben lehetett róla egyetmást hallani. Ezért volt az, hogy Klára megcsóválta a fejét és pár percnyi habozás után visszament a belvárosi házba, melynek kapualját ellepték a különböző szalonok márványos táblái. Volt ott ruhaszalon, kalapszalon, ékszerszalon és fehérnemüszalon. A harmadik emeletről semmiféle szalont nem jelzett a tábla. Klára beült a liftbe és végigment a folyosón. Az utolsó üveges ajtón kézzel írott névjegy szerénykedett: „Kapuhegyi Kapuhegyi Imre dr.“ Az asszony fejében gonosz és átható világosság gyulladt ki. Ez a kettős Kapuhegyi egy ragyogó semmittevő volt, egy felséges Senki, egy jó származású, de homályos múltú, remek fiatalember. Voltak, akik azt állították, hogy földbirtokos, sőt álnév alatt versenyistállója is van. Mások szerint festőművész, akinek külföldön nagy sikerei vannak. Többen azonban úgy vélekedtek, hogy asszonyok pénzéből él. Klára egyszer látta őt Marietta mellett, ősszel, a Zugliget egy elhagyatott útján. Szorosan összesimulva tűntek és az asszony jéghideg arca valami ismeretlen, alázatos mosolygásba melegedett, amig a szeme a férfi ajkát leste. Klár akkorra már eléggé tapasztalt volt ahhoz, hogy megsejtse: a gőgös Marietta mesterére talált ebben az emberben. Most pedig mindent tudott Szinte fölösleges volt, hogy betérjen a házmesternéhez. Nem, odafönt sohasem lakott kalaposnő. Garzonlakások vannak, előkelő lakókkal . . . Klára, míg hazaért, azzal áltatta magát, hogy nemes felháborodás dúl benne. Egy asszony, akit a férje szerelemből egyetlen fillér nélkül vett el és imádja, mint a szenteket szokás! Megszűnne az ember hite mindenben, ha ez megtörténhetnék! A belsejében azonban egy őszinte és vérszomjas hang egyre ezt kiáltotta: bosszú, bosszú ! Bosszú mindenért. A kocsiért. A selyemruhákért. A leereszkedő fej biccentésekért, és főképen a férfiért, akit elvett tőle. Klára korrekt és úri gondolkodású asszonynak hitte magát. Azonban mindenkiben ismeretlen mélységek rejtőznek és egy asszony se tudja magáról ma, mi lesz belőle holnap). Klára megírta becsületes életének első névtelen levelét. 3