Pesti Hírlap, 1929. július (51. évfolyam, 146-171. szám)
1929-07-02 / 146. szám
f lomáciai szokások szerint csak a követeket, a követségek tagjait, a katonai attasékat és ezek családtagjait illetik meg. A területenkívüliség joga már a konzulokra is csak akkor vonatkozik, ha ezt külön szerződésben megállapították. Mindezeken a személyeken kívül aztán egészen különleges és kivételes esetektől eltekintve a külföldi államnak egyetlenegy polgára sem igényelheti az exterritorialitás védelmét, amiből az következik, hogy akármilyen bűncselekményt követ el, amiatt az idegen állam törvényei szerint kerül feleletrevonásra. A cseh vasutasok és a cseh hatósági közegek tehát addig, amíg magyar területen tartózkodnak, a magyar törvények uralma alatt állanak és minden cselekedetükért a magyar törvények szerint felelnek. A magyar törvények szerint a kémkedés büntetendő cselekmény. A magyar hatóságok tehát jogszerűen jártak el, amikor a kémkedésen rajtakapott cseh vasutast feleletre vonták és miután szökésétől alaposan kellett tartani, letartóztatták. A dolog jogi része tehát teljesen tiszta és bárki előtt könnyen kimutatható. Az eset politikai oldala pedig a következő: A csehek attól a perctől kezdve, hogy külön államiságuk megszületett, az egész Csonkamagyarországot elárasztották kémekkel. A hidasnémeti eset azt mutatja, attól sem riadnak vissza, hogy olyan embereket bízzanak meg kémkedéssel, akik más nemzetközi szerződésben megszabad kötelesség teljesítése céljából tartózkodnak magyar területen. Ha aztán megtörténik, hogy a magyar hatóságok egy-egy cseh kémet rajtacsípnek és elfognak, Prágában nyomban világraszóló sérelmet csinálnak az esetből, magas lóra ülnek, fenyegetőznek. Sőt, amint a hidasnémeti eset mutata, az is megtörténik, hogy rögtön a legmesszebbmenő konzekvenciákat vonják le, mintha őket érte volna valamilyen példátlan jogsérelem. • A nemzetközi közvéleményt aligha fogja a csehek feltűnő és a nemzetközi jogszokásokat durván kicsúfoló eljárása megtéveszteni. Ha ez a nemzetközi közvélemény jogi szempontból vizsgálja a dolgot, azt látja, hogy a magyar hatóságok teljen jogszerűen jártak el. Ha pedig politikai szempontból nézi a kérdést, azt látja, hogy a cseh kormány visszaélt a vendégjoggal, antikon ire más céltól kiküldött funkcionáriusokat bízott meg a magyar állam ellen való kémkedéssel. A csehek, tehát sem jogi, sem politikai szempontból nem érik el azt a célt, amit a Prágából rendezett komédia el szeretne érni, hogy maguk iránt rokonszenvet keltsenek és a világ szemében a méltatlanul üldözött szerepét játsszák. Külföldi szemmel nézve így áll a Hidasnémetiben történt incidens képe. Magyar szempontból ennek a képnek a kiegészítéséül még hozzátehetjük a következőket: A magyar közvélemény már torkig van a cseh provokálásokkal és az egymás után rendezett botrányokkal. Megelégeltük azt, hogy a közöttünk élő csehek nagy része a cseh kémirodák szolgálatában működik. Ezért a legerélyesebb eljárást követeljük a magyar kormánytól. Mégpedig nemcsak az adott esetből kifolyólag, hanem a kémkedő csehek ellen általában. Nem vagyunk méltók az önálló állami életre, nem vagyunk méltók a magyar névre, ha mindig újra zsebrerakjuk a csehek provokációját és kötekedését. Mindehhez jogunk van, még a trianoni szerződésben szűkre szabott jog keretei között is. Sashalom és környéke a felsőkereskedelmi iskoláért. A vallás- és közoktatásügyi miniszter, amint ismeretes, elrendelte a sashalmi négyévfolyamú fiú felsőkereskedelmi iskola megszüntetését. A rendelet kézbesítése után a község és környéke egyházi, társadalmi és politikai érdekeltségeinek monstre küldöttsége Csiszarik c. püspök vezetésével megjelent a kultuszmiiiisztériumban, hogy Kornis államtitkárt fölkérje a rendelet visszavonására. Az államtitkár azonban nem fogadta a küldöttséget, amely erre a nyilvánossághoz fordult, hogy a kultuszminiszter azonnali intézkedését kérje az iskolát megszüntető rendelet visszavonására. Illetékes helyről részletes nyilatkozatban mutattak rá ezután azokra az okokra, amelyek a közoktatásügyi minisztérium megítélése szerint a sashalmi felsőkereskedelmi iskola megszüntetését szükségessé tették. Ennek a nyilatkozatnak következményeképen a Pestvármegyei Felsőkereskedelmi Iskolai Egyesület június 29-én közgyűlést tartott, amelyen tömegesen jelentek meg a sashalmi és környékbeli községekben lakó érdekelt szülők is. A közgyűlés pontokba foglalta az illetékes helyről elhangzott kijelentésekre adandó válaszát. Többek között kijelenti, hogy „az érdekelt szülők megdöbbenéssel értesültek az illetékes nyilatkozatról“. Tiltakoznak az ellen, mintha az iskolafenntartó egyesületben vagy ennek vezetőségében egyenetlenségek volnának. A közgyűlés nem látja megokoltnak a kultuszminisztériumnak azt az álláspontját, hogy az iskola zavartalan menete nincsen biztosítva. Tiltakozik a közgyűlés az ellen a beállítás ellen is, amely szerint az iskola fölszerelése nem megfelelő... Az érettségi jegyzőkönyvekre utalással tiltakozik továbbá az ellen a megállapítás ellen, hogy az iskola tanulmányi eredménye nem kielégítő. Különösen tiltakozik pedig az ellen, mintha Sashalmon a kereskedelmi iskolára nem volna szükség. Igazolni óhajtja, hogy az iskolát a váci püspök kérésére a római katholikus egyház alapította és hogy sohasem fordult elő olyan momentum, amelynek alapján az iskola ellen valláserkölcsi szempontból kifogást lehetett volna emelni. Kijelenti a közgyűlés, hogy a minisztériumnak minden személyi kérésre vonatkozó óhajtását teljesíteni kívánja. Kijelenti to-A csehek újra olyan affért provokáltak, amelyben nem övék, hanem a méltatlanul kihívott magyar államé lesz az erkölcsi győzelem. Egy esettel több, a fiaikat Európa és az egész világ megláthatja, kik azok, akik állandó akadályai Közép- Európa végleges megbékélésének és kik azok, akik kerékkötői annak, hogy tűrhető viszony alakuljon ki Magyarország és az úgynevezett utódállamok között.vábbá, hogy Rothermere lordot örömmel választotta díszelnökévé és egy pillanatig sem gondolt arra, hogy ezt a minisztérium ellenezni fogja. A tényekkel ellenkezőnek mondja a közgyűlés azt az állítást, mintha az iskola háromféle pecsétet használt volna. Végül határozatilag kimondotta a közgyűlés, hogy mivel Sashalom és a környékbeli községek lakói gyermekeiket máshol, mint a sashalmi felsőkereskedelmi iskolában elhelyezni nem tudják, azonnali intézkedést kérve, táviratilag fordul a kultuszminiszterhez, akitől százhárom aggódó szülő és a környékbeli községek nevében kéri a megszüntető rendelet hatályon kívül helyezését. Sztrany avííz ki a munkásság nemzeti alapra helyezkedését sürgette. 2 A lángész. Irta: Szekula Jenő. Uj tisztiszolgát kaptam. Arbinger Mihálynak hívták. A régit hátra kellett hagynom még Lembergben, mert koleragyanus körülmények között hirtelen megbetegedett. S megfigyelésre valami barakkkórházban helyezték el. Nem tudom ugyan megmagyarázni, hogy mitől lett kolerás. Vizet nem ivott soha, elvből, mindig az én boromat és konyakos palackjaimat dézsmálta meg. De néha a mankó lecsap a csalánba is. Arbingert azért vettem magamhoz, mert nagyon ijedtarcú fiatalember volt, s bizonyára szörnyethalt volna az ijedtségtől, ha valahol rohamra vezénylik. S ettől szerettem volna megkímélni. Ártatlan és tiszta tekintete volt, régi zárdák falára kifestett, halálra kínzott szenteknek van ilyen ibolyaszínű, meleg és értelmes szemük. Amellett olyan szomorúan tudott nézni, hogy az embernek a szíve megesett rajta. Hogy milyen nemzetiségű, azt sohasem tudtam meg. Magyarul csak törve és akadozva beszélt, tótul is alig gagyogott, legerősebb még a német nyelvben volt. De ebben sem tökéletes. Eredetileg kereskedősegéd volt egy trencséni fűszerüzletben, mikor a trombiták hivó szavára ő is bevonult. Mikor magamhoz hivattam és megkérdeztem, hogy akar-e nálam tisztiszolga lenni, eleinte szabadkozott. «» Hacsak lehet, mentsen föl a hadnagy úr. Csodálkoztam. A pucérség ideküna a fronton irigyelt foglalkozás volt. Azt szívesen vállalták volna előkelő emberek is. Nem értettem meg Árbinger úr vonakodását. Hiszen egyetlen felhívásomra százan meg százan jelentkeztek volna szívesen. — Ezt nem vállalja? Árbinger makog. — Tetszik tudni, én nazdrovicei ember vagyok. És ott nagyon csúfondároskodó emberek élnek Könnyen kifigurázzák az embert. — Hát aztán. — S itt is vannak nazdroviceiek. Sokan vannak a falumból. Könnyen a nyelvükre vehetik az embert, már puszta irigységből is. Még nótát is csinálnak rólam, hogy én szolga voltam, és hátul a podgyászt és a zsákokat őriztem, míg ők szuronnyal és puskával harcoltak. Komisz fráterek ezek nagyon. Sohasem mehetnék a hazámba vissza. S nem kapnék onnan feleséget. A legszegényebb lány sem merne hozzám jönni. — Iiát ahogyan gondolja, Arbinger. Én csak jót akartam. — Huszonnégy órai meggondolási időt kérek Megadom neki. Másnap nagy zavarban mégis jelentkezik. Ötöshatol, végre nagynehezen kinyögi. — Mégis fölcsapok pucernek. Bánom is én, akármilyen csúfságot is csinálnak velem. — Hát meggondolta a dolgot? — Igenis. Egész éjszaka törtem a fejemet rajta. És végre, arra a meggyőződésre jutottam, hogy inkább leszek én egy eleven szolga, mint egy halott hős. — Mégis csak okos ember maga. Vigyorog. — Ezt mindenki mondja, — jelentette ki elégedetten. — Nono... Egészen más volt róla a közvélemény. Némelyek még hülyének is tartották. De talán csak azért, mert néha elgondolkozott, tudja az Isten, hogy micsoda világraszóló nagy problémákon törte a fejét, s ilyenkor, ha megszólították, értelmetlen és zavaros feleleteket adott, mintha holdkóros lenne. Egyik altisztem még szemrehányásokat is tett nekem, mikor meghallotta, hogy a választásom Árbingerre esett. — Kár volt ezt a kelekótya embert fölfogadni. — Egy pucernek nem kell lángésznek lennie. — De ahhoz is kell egy kis ész. Talán igaza van a káplárnak. Lám, a múltkor is, mikor egy kis galíciai faluban néhánynapos pihenőnk volt, odaadom Árbingernek a zubbonyomat. Vasárnap Tóth Pál képviselő beszámolóján, Szarvason beszédet mondott Sztranyavszky Sándor államtitkár. — Békés megyében — mondta többek közt — kísérletek történnek arra, hogy a nemzetiségeket szembeállítják a magyar hazával. Meggyőződésem, hogy nem lesz szükség a magyar államhatalom erejére, mert ezeket a kísérleteket a nemzetiségek önmaguk fogják kiirtani. Számítok arra, hogy a nemzetiségek a haza szeretetében versenyre fognak kelni a magyarokkal, mert érzik, hogy az ő sorsuk és létük is e hazának sorsától és jövőjétől függ. A felekezeti kérdésről szólva, azt hangsúlyozta, hogy a többség ereje nem a türelmetlenségben rejlik, hanem a kisebbségnek, a gyengébbnek megbecsülésében és a gyengébb érdekeinek felismerésében is. Azután a közigazgatási reform intencióját fejtegette. A megye kapuit — mondta — nem azok számára kell megnyitni, akik a közgyűlést a maguk érvényesülési területének tartják. A megyeháza kinyitott kapuján ne a csörtetők vonuljanak be, hanem azok ,akik a megyében is önzetlenül kívánnak dolgozni. Lesz titkos választójog a törvényhatósági válaszásoknál kiváncsi vagyok arra, hogy miként fog ezzel élni a magyar falu társadalma, mert a magyar ember jelleme az ezeréves múlt után nem kívánkozik a titkossághoz, a magyar ember nyíltan is meg meri mondani azt, amit akjar. — A magyar munkásságnak — fejezte be szavait az államtitkár — a magyar egységen belül a nemzeti eszme talaján van a helye. Szabad-e lelkiismeretes embernek szembeállítani a munkásságot a magyar társadalom többi rétegével? Nincs szükség arra, hogy mások szónokoljanak nekünk demokráciáról, a nemzet ezt maga valósította meg, hogy kefélje ki, és egy pár bakancsot is adok neki, hogy pucolja ki cipőfénymázzal, visszahozza. De mikor föl akarom venni a zubonyt, azon gyanús foltokat veszek észre. Mintha előbb valami kenőcseset bedörzsölték volna, s utóbb vizes kefével próbálták volna eltüntetni a sötét nyomokat. Előszólítom Arbingert Mi történt ezzel a blúzzal? — kérdezem gyanakodva. Dadog. — Tévedésből előbb a blúz akadt a kezembe, 3021 közt nem bedörzsölni cipőkenőccsel. — Megőrült ? — Nagyon elgondolkoztam valamin ... s ilyenkor egy kicsit szórakozott vagyok. Méregbe gurulok. — Maga csak ne gondolkozzon soha és mindig csak azon legyen az esze, amit a föllebvalója parancsol. Megértette? Haptákba vágja magát. Kihúzza szikkadt mellét. — Igenis, hadnagy úr. Talán el is csaptam volna a szolgálatból, de izmos és inas ember. Az Isten is teherhordónak teremtette. Pedig mikor fölfogadtam, éppen azért aggódtam, hogy nem bírja majd el a podgyászomat. Magas, de nagyon sovány fiú volt, halovány arcán keresztülvilágítottak a kék erek. — Azután elbír-e maga két hátizsákot? — Erős vagyok, akár a teve — mondja mosolyogva. Kipróbáltam. Mikor a kettős zsákot a hátára illesztettem, játszi könnyedséggel mozgott vele a szobában, sőt könyörgött, hogy terheljem meg még néhány terniszterrel. — Mikor boltoslegény voltam, százkilós ládákat is emelgettem, — jelenti ki kevélyen. Különös ember volt. Néha úgy tűnt föl, hogy ostobább az utolsó közlegénynél is, máskor meg azt a benyomást tette, hogy több esze van, mint magának a zászlóaljparancsnoknak. A vonaton egyszer meg- PESTI HÍRLAP 1929. Julius 2. kedd.