Pesti Hírlap, 1929. július (51. évfolyam, 146-171. szám)

1929-07-02 / 146. szám

1929. Július 2. kedd. PESTI HÍRLAP Franciaország nem kapott halasztást Amerikától az augusztusi adósságrészlet fizetésére. A Poincaré-kormány egy napos válsága. Párizs, júl. 1. (A Pesti Hírlap tudósítójának távirata.) Politikai körökben elterjedt hírek szerint Poincaré esetleg le fog mondani, mert nem sikerült az Egyesül­ Államokat rábírni, hogy adjanak hala­dékot Franciaországnak az augusztus 1-én esedé­kes adóssági részlet elhalasztására. Egy másik hír szerint nem lemondásról van szó, hanem a kormány­nak részleges újjászervezéséről olyképpen, hogy Poincaré megszabadul a szélső­jobboldali miniszterektől, ellenben beveszi kormá­nyába a radikális szocialistákat. Ily módon nemcsak az adósságegyezmények és a Young-terv ratifiká­lása számára kapna többséget, hanem biztosítaná magának a háború végleges likvidálásával össze­függő politikai kérdések elintézését is. A kamara pénzügyi és külügyi bizottságában Poincare beszámolt az Északamerikai Egyesült­ Ál­lamoknak arról a válaszáról, amelyet Franciaor­szágnak arra a kérésére adott, hogy halasszák el­­ az augusztus 1-én fizetendő adósságrészlet esedékes­ségét december 31-re. A kérést Washingtonban Paul Claudel nagykövet terjesztette elő. Stimson külügyi államtitkárnak, aki meghatóban hangoztatta, hogy régóta őszinte barátja Franciaországnak, három esztendeig dolgozott azon, hogy az Unió a szövetsé­gesek oldalán avatkozzék be a háborúba és maga is beállott önkéntesnek. Az adósságfizetés elhalasz­tásának kérdésével az illetékes amerikai tényezők már többizben foglalkoztak. Az Unió alkotmánya azonban neo­ adja meg az elnöknek azt a jogot, hogy adóssági ter­minust kitoljon. De még ha meg is volna ez a joga, akkor is meg­kötné kezét a kongresszus május 19-i határozata. Hogy most rendkívüli ülésezésre hívják össze a kongresszust, az azért lehetetlen, mert a szenátorok és a képviselők már szabadságon vannak, sőt szá­mosan már nincsenek is Amerikában. Így tehát az augusztus 1-én esedékes adósságrészlet elhalasztása a lehetetlenség. A miniszterelnöknek ehhez a közlésé­hez hosszabb vita fűződött. Úgy látszik, hogy a mi­niszterelnök a kamara plénumában hajlandó jelen­tést tenni a washingtoni tárgyalás balsikeréről, de azzal a föltétellel, hogy a kamara mondjon le,ezúttal a miniszterelnöki fölvilágosítás megvitatásáról. A francia kormány válasza az angol meghívásra. London, júl. 1. (A Pesti Hírlap tudósítójá­nak távirata.) Angliának meghívására, hogy a po­litikai kormánykonferencia Londonban legyen, de lehetőleg július 15.-e után, amikor az angol alsó­házban már befejeződött a nagy felirati vita, a francia kormány előzékenyen válaszolt. Kijelen­tette, hogy még mindig legszívesebben látna a kon­ferencia helyéül valamely semleges várost,­­ a francia nagykövet Luxe­mburgot emlegette szóbeli előterjesztésében de azért Londont nem utasít­ják vissza feltétlenül. Arra figyelmezteti azonban a francia kormány az angol kormányt, hogy a parlamenti tárgyalások miatt a francia miniszterek július 29.-e előtt nem vehetnének részt a kormány­­konferencián, még jobban szeretnék pedig, hogy a konferencia megnyitása augusztus 1.-e előtt ne tör­ténjék meg. Londoni politikai körökben most aug. C.-át emlegetik, mint a konferencia összehívásának dátumát. Ilyen körülmények között azonban bajos föltenni, hogy a­­ Dawes-tervr­ől a Young-tervre való átmenet, mint a terv kontemplálja, szeptember 1-én végbemehessen. Radikálispárti támadás Amerika ellen. Párizs, júl. 1. (A Pesti Hírlap tudósítójának távirata.) Daladier, a radikális párt egyik vezére, kijelentette egy besangoni gyűlésen, hogy a­­ radi­kálisok hajlandók az adósságegyezmény és a Young-féle tervezet ratifikálására, még Franciaor­szág­­részéről hozandó áldozatok árán is. Ez a vi­lágbéke érdekében történik. Európa népeinek a közeljövőben arra a súlyos kérdésre kell felelniük, hogy mit akarnak inkább, az Európai Egyesült Ál­­lamokat-e, vagy pedig azt, hogy az amerikai nagy­bankárok járma alá hajtsák fejüket. Hamarosan kell dönteniük és választaniuk a megegyezés vagy a rabszolgaság között. leplem, hogy a padon ülve, fölhúzott térddel valami könyvet olvas, az acetilénlámpa világánál. A töb­biek már aludtak és horkoltak mélyen, ő még min­dig a könyvecskét forgatja. Valami kárpáti falucs­kában rekvirálhatta, ahova be voltunk szállásolva. Megnézem a könyvet. Kíváncsian, hogy mit ol­vas. Eötvös Karthausi­ ja. — Aztán érti is azt, amit olvas? — kérdezem csodálkozva. Furcsán mered maga elé. — Talán értem... — dadogja. Szeme kidagad. A könyvecskét visszacsúsztatja széles nadrágzse­bébe. Cigarettára gyújtok. Őt is megkínálom. — Most már tudom, hogy miért suvickolta ki múltkor a zubbonyomat, — mondom neki. — Mert maga filozófiával foglalkozik, barátom. — Hát sok mindennel foglalkozik a szegény, — dadogja , a szeme kimered, mint mindig, ha va­lami újabb nagy problémán töri a fejét. Nem is há­borgatom tovább. Tudom, hogy már úgysem vesz tudomást a jelenlétemről. Olyan vagyok számára, mint a levegő. Przem­islyana állomáson egy házaló­ kereskedő­től igen jutányos áron öt rúd szalámit, három kiló csokoládét és tíz palack jerzsabinkát vásároltam. Arra gondoltam, hogy majd meg fogom vendégelni a bajtársaimat, nehéz időkben, mikor a lövészárokban fogytán leszünk ételnek, italnak. — Aztán, vigyázzon rá, mint a szeme világára, — mondom Arbingernek. — Igenis, hadnagy úr. Lefeküdtem aludni. Csak szűkösen volt hely. A pályaudvar zsúfolva volt katonasággal. Egy bakter­­házban voltam kénytelen tölteni az éjszakát, egyik hadnagytársammal és két hadapródnak a társasá­gában. De nagyon nyugtalanul aludtam. Többször föl­riadtam álmomból. — Ejnye, ez a fránya Arbinger talán elaludt va­lahol, és még ellopják tőle az öt rúd szalámit és a csokoládét. Prága, jul. 1. (A Pesti Hírlap tudósítójának távirata.) A hadosztálybíróság hétfőn hozta meg íté­letét háromnapi titkos tárgyalás után Falout Jaroszláv­­vezérkari kapitány perében. A vádlottat katonai áru­lás és csalás miatt 19 esztendei börtönre ítélték, sú­lyosbítva magánzárkával minden esztendő első és hatodik hónapjában, böjttel havonként egyszer és Sütétzárkával minden esztendő szeptember 28-án. Az ítélet azon­kívül elrendeli Falout lefokozását is. Az indokolás szerint a kapitány felajánlotta szolgálatait a német Freichswehr-minisztériumnak és a német kémkedési szolgálattal állott összeköttetésben. Hivatkozik az ítélet arra is, hogy Falout egy meg nem állapított személy útján fel akarta ajánlani szolgálatait egy idegen katonai attasénak is. A német kémkedési szolgálat számára hivatalos ! Az aggodalmam nem volt teljesen alaptalan .Nem­csak a mi zászlóaljunk állomásozott a kis helység­ben, a falu meg volt szállva mindenféle katonaság­gal. Még német katonák is voltak itt, huszárok és szekerészek is, a domb mögött három tüzérüteg vá­rakozik, készen az indulásra, nagy melegben töme­gesen alusznak a bakák a pályaudvar környékén és a nyírerdő szélén, szabad ég alatt. Az ilyen forgatagban haivar lába kel valaminek. Fölkelek és elindulok Arbinger megkeresésére. Nem is kellett nagyon messzire botorkálnom. A hű inast megtalálom a vasúti sínek mentén, alig néhány lépésnyire a pályaudvartól. Ébren van és virraszt. Melette hevernek a csomagok. Mikor megállok előtte, alig vesz észre. — No, Arbinger, hát mit csinál maga ? — Elmélkedem, — mondja bánatosan. — Aztán miről elmélkedik? * —­ Hát azon töröm a fejemet, kérem, hogy annyi sok füst száll ki a puskacsövekből és az ágyuk öb­lös torkán, amit egy esztendő alatt ellövöldöznek. Hát hova lesz a sok füst... hova lesz? — Ezen töri maga a fejét? —­ Igen. Barátságosan megveregetem a vállát, még egy cigarettával is megkínálom. — Jól van, Arbinger. Csak elmélkedjék tovább. Megnyugodva térek vissza éjszakai menedékhe­lyemre. Mégiscsak nagy öröm, ha valakinek ekkora nagy filozófus a tisztiszolgája. Amíg ébren van, ad­dig a fejét töri, s ha a fejét töri, el nem alszik, s ha nem alszik el, nem lophatják el tőle a szalámit és a drága italt. Hajnali két órakor újra fölébredtem és elindul­tam hű inasom fölkeresésére. ----Megnézem, hogy Arbinger mit csinál, sze­gény ? Ugyanabban a helyzetben találom, mint ahogy elhagytam. Csakhogy most két tenyerében nyugszik széles álla és még jobban töri a fejét. — Hát most miről elmélkedik, — kérdezem tőle mosolyogva. — Most már sokkal komolyabb problémám akadt.. — Halljuk... ki vele. — Hát a nagy tűzön gondolkozom, — mondja, s széles gesztussal kelet felé mutatva, ahol még min­dig piroslik az ég. — Egy cipőraktárt gyújtottak föl az oroszok, visszavonulás közben, petróleummal öntöttek tele mindent s aztán fölgyújtották. Még mindig ég a sok cipő. Legalább harmincezer ba­kancs pusztult el. Hát nem kár azért a sok szép ba­kancsért ... Hát nem kár? — Bizony kár, — hagyom rá magam is, tökéle­tesen igazat adva Arbingernek. — Hát nem lett volna okosabb, — fontoskodik a pucér, — ha az oroszok, ahelyett, hogy felgyújtják a cipőket, inkább eladták volna az egész raktárt, va­lami lembergi nagykereskedőnek? Olcsó áron szíve­sen megvették volna. Hát nem kár azért a sok szép portékáért? Nem akarom folytatni a balga eszmecserét. Rá­hagyok mindent, fejemmel bólogatva. — Jól van, Árbinger barátom, csak törje a fejét tovább. A nap pirosló arccal készül már fölbukni távoli kísérteties fenyőerdők közül, mikor újra fölkelek, hogy föl­váltsam Árbingert. Pihenje ki magát a bol­dogtalan. A holmit majd én őrzöm, amíg tovább vo­nulunk. Aludja ki magát a szegény ördög. Arbingert úgy találom a reggeli világosságnál is, mint­ az éjszaka. Csak még elbusultabbnak látszik. — Hát most meg min töri az eszét? — kérdem már mesziről. Riadtan tekint föl. — Hát azon elmélkedem, — mondja igen mérge­sen, — hogy hova tűnt el az öt rúd szalámi, a három kiló csokoládé és a tiz palack jerzsabinka, mikor én egész éjszaka ébren voltam és elmélkedtem. Szeme kidiózik. Olyan dühös, hogy össze sem merem szidni. A Poincaré-kormány helyzete megszilárdult. Megkapja az adósságok rendezéséhez a parlament többségét. Párizs, júl. 1. (A Pesti Hírlap tudósítójának távirata.) Amióta Amerika elutasította Franciaor­szág halasztási kérelmét, francia,parlamenti körök­ben sokkal józanabbul ítélik meg a helyzetet. En­nek az új felfogásnak a felülkerekedése jelentéke­nyen tisztázta a belpolitikai helyzetet. Poincaré, akinek huszonnyolc órával ezelőtt még sejtelme­sen, volt arról, hogy honnan veszi az adóssági egyezmény ratifikálásához szükséges többséget, ma már minden gond­jától megszabadult. A baloldali pártok feladták ellenzéki állás­pontjukat, a radikális szocialisták és a szocialisták is kijelentették, hogy figyelembe veszik a külpoli­tikai kényszer és meghozzák az egyezmény elin­tézéséért a szükséges áldozatokat. Poincaré tehát most már biztos abban, hogy megkapja az adóssá­gok rendezésére szükséges többséget. A polgári pártok körében arra számítanak, hogy Poincaré a Marin-csoport elvesztése miatt még a parlament szünete előtt baloldali irányban át akarja alakítani kormányát.­ ­ A kémkedő cseh kapitányt tizenkilenc évi börtönre ítélték és lefokozták­ minőségében megszerzett katonai aktákat és elárulta azokat. Ezek között az akták között voltak a hadmű­veleti osztály aktái is. A csalást olyképpen követte el, hogy Németországba való utazása alkalmával meg­hamisította szabadságolási igazolványát és útlevelét. Az indokolás megemlíti többek között, hogy Falout Németországgal „Lohengrin" és „Bolygó hol­landi“ álnéven intézte levelezését. Tizenkét bizalmas iratot árult el. A szakértők szerint a vezérkar hadmű­veleti osztálya okmányainak elárulásával az állam­nak igen nagy kárt okozott. Súlyosbító körülmény­nek tudták be, hogy nyereségvágyból és alapos meg­fontolás után cselekedett és tettét vezérkari tiszt lé­tére követte el. Enyhítő körülménynek vették büntet­len előéletét és beismerését. Falout 1929 március 10-én, április 11-én és ma­

Next