Pesti Hírlap, 1929. szeptember (51. évfolyam, 197-221. szám)

1929-09-01 / 197. szám

1929. szeptember 1., vasárnap. PEST­I HÍRlAP Báró Fejérváry Géza levelei báró Beckhez és báró Bolfvashoz, Ferenc József katonai kabinetirodájának a főnökeihez. Érdekes kulisszatitkok Magyarország közelmúltjának politikai történetéből. Az elmúlt évek során a Pesti Hírlap nem egyszer általános feltűnést ért el a bécsi titkos levéltárban rejtegetett, magyar vonatkozású, rend­kívül fontosságú írások közlésével. Abban a sze­rencsés helyzetben vagyunk, hogy legközelebb hasonló értékes csemegével szolgálhatunk olva­sóinknak. Ezúttal azokat a leveleket fogjuk nyil­vánosságra hozni, amelyeket báró Fejérváry Géza, volt honvédelmi miniszter, a darabont-kor­mány későbbi elnöke, írogatott előbb báró Beckhez, később pedig báró Bol­háshoz, akikről tudvalévő, hogy mindketten Ferenc József katonai kabinetirodájának a főnökei voltak és fontos szerepet játszottak Magyarországnak a világháborúval lezáródott korszakában. Báró Fejérváry Gézát, aki maga is mindig kedves em­bere volt Ferenc Józsefnek, meleg barátság fűzte mind a két úrhoz, akik már állásuknál fogva is nagy befolyással lehettek és tényleg nagy befo­lyással is voltak az uralkodókra. Fejérvárynak a kabinetiroda főnökei­hez intézett levelei ezért nem egyszerű magánlevelek, amelyek barát kezétől barát szeme számára íród­tak. Fejérváry ezekben a levelekben — néhány csekély jelentőségű kivételt leszámítva — mindig közérdekű ügyekkel foglalkozik, saját ügyei is olyanok, amelyek élénk vonatkozásban állanak a köz­élettel. Emellett Fejérváry tudta, hogy ezeknek a levelek­nek a tartalma, legalább is bő beszámoló formá­jában az uralkodó elé kerül. Ennek a bizonysága, hogy abban az egy esetben, amikor nem ez volt a szándéka, külön figyelmeztetést küld barátainak arra, hogy a levélben foglaltakat tekintsék magán­közlésnek. Mindez együtt nagyon emeli és meg­sokszorozza a Pesti Hírlapban leközlendő Fejér­­váry-levelek kortörténeti értékét. A közös ügyes világba visznek vissza ben­nünket ezek a levelek. Abba a tessék-lássék alkot­mányos korszakba, amelyet sem az osztrák csá­szár, sem az osztrák poltikai világ, sem pedig a legmagasabb rangú katonák szövetkezete nem né­zett jó szemmel. A hatvanhetes alkotmány is csak korcs alkotmány volt, Bécsből azonban gondos­kodtak arról, hogy még ez a korcsalkotmányos kormányforma se teljék meg igazi tartalommal. Magyarországnak nagy nehezen megenged­ték azt, hogy fölállítsa a honvédséget, de arra már vigyáztak, hogy a honvédségből, amelynek nem adtak tüzérséget, amelynek a hadosztályon felül nem voltak magasabb egységei, kitűnő katonai erényei és lelkes magyar szellem dacára se lehes­sen önálló magyar hadsereg. A közös ármádia volt a tengelye és fő támasztó pillérje ennek a rendszernek, amely vágyó szívvel mindig vissza­kacsingatott az abszolutizmus és a birodalmi egy­ség felé. A közös hadsereggel szemben támasz­tott magyar nemzeti igények visszautasítása rob­bantotta ki azt a nemzeti küzdelmet, amely ennek a századnak az elején az egész ország lelkét meg­mozgatta és éles összeütközésre vezetett a hazafias gondolat és Ferenc József csökönyössége között Ebből az összeütközésből sarjadt ki a darabontkor­szak, amelyben Fejérvárynak olyan nagyfontos­­ságú szerepe jutott. Az osztrák császári abszolutiz­mus és a magyar alkotmányos nemzeti gondolat összecsapása között azonban Fejérvárynak nem­csak a kifejezett alkotmánysértés korszakában volt fontos szerepe. Hanem már azt megelőzőleg is év­tizedeken keresztül. Fejérváry Géza, aki osztrák katonai in­tézetekben nevelkedett, aki — saját be­vallása szerint, — élete előrehaladot­tabb korában sem tudott rendesen ma­gyarul, a két eszmekör, a két irányzat­­harcában kezdet-kezdetétől fogva az osztrák császár oldalára állott. Évtizedeken keresztül volt tagja az egymást kö­vető magyar kormányoknak. Előbb mint állam­titkár, azután pedig mint honvédelmi miniszter. Ezekben a magas pozíciókban mindig úgy visel­kedett, mint az uralkodó bizalmi embere, alá nem a parlament akaratából, nem a nemzet kí­vánságából vállalkozott magas tiszte betöltésére, hanem az uralkodó parancsára. A Pesti Hírlap­ban közlendő levelek különösen éles megvilágí­tásban mutatják meg Fejérvárynak ezt a szere­pét. A hadsegédeken keresztül mindenről tájé­koztatta az uralkodót, ami az ő szempontjából fontosnak látszott. •­ »■ Szókimondó, erőteljes kifejezésekkel és haragos kifakad­ásokkal megspékelt stí­lusával adott képet a magyar politikai élet kulissza mögötti dolgairól. Félelmes hatásuk lehetett ezeknek a leveleknek a maguk korában. Emberek megbuktak és kegy­vesztettek lettek. És azt sem tudták, hogy miért? Azt a legkevésbé tudhatták, hogy katasztrófájuk oka báró Fejérváry Gézának egy sokszor szelle­mesen maliciózus megjegyzése. Báró Fejérváry Gézáról, amíg élt, sokszor mondották, hogy hatal­mas ember. A nagyközönség azonban csak a Pesti Hírlapban közlendő levelekből fogja tel­jesen megérteni, hogy Fejérváry való­ban milyen hatalmas ember volt. Abban a korszakban, amelyben az uralkodó tet­szésére vagy nem tetszésére épült föl minden karrier, minden pozíció. Fejérváry Géza, aki min­dig minden kisebb és nagyobb kérdésben számít­hatott Ferenc József támogatására, valóban egyik legbefolyásosabb embere volt az országnak. Ha nem épen a leghatalmasabb. Tragikusan meg­ráztak ezért a Pesti Hírlap­ban közlendő levél­sorozatban az utolsó, a darabont-korszak után írott levelek, amelyekben már mély keserűség és csalódott kiábrándulás hangja árad Bécs felé. A Habsburgok hálátlansága mindig közmondásos volt az egész történelem folyamán. Fejérváry leve­leiből kiderül, hogy őt sem kerülte el a fátum, abban a pillanatban, amikor őt Bécsben nem hasznos eszköznek látták, hanem terhes nyűgnek érezték, a Habsburgok hálátlanságával és kegyet­len önzésével neki is meg kellett ismerkednie ... A Pesti Hírlap vasárnap, szeptember nyol­cadikén kezdi meg ezeknek a leveleknek a közlé­sét. Bizonyosak vagyunk benne, hogy mint az ed­digi hasonló természetű cikksorozatainkkal, úgy most ezzel is sok érdekes és eddig ismeretlen ada­lékot nyújtunk a közelmúlt korszak politikai tör­ténetének a megismeréséhez. No de most már mi legyen a macskával? — A mi gyerekünk lesz! — mondta boldogan Pista. — Én leszek az apukája, János az anyukája. János egy pillanatig gondolkodott rajta, váj­jon elég méltó szerep­e az anyuka szerepe egy olyan fehérfogú fekete betyárnak, mint ő, de azután anyai­ érzések ébredtek benne s bólintott: — Pólyázzák be! Megtörtént. Kerítettek valahol néhány öreg harisnyaszárat meg egy gyapottal átvarrt bélés­­darabot: az volt a pólya. Megtette, csak két cipő­­zsinórt kellett még összekötni hozzá, de azzal már szinte fényűzően festett. S megkezdődött a kis család élete, melyhez hasonló gyöngédséggel sohase neveltek macskát. Hol apuka dajkálta a csecsemőt, hol anyuka. Közben-közben össze is pofozkodtak rajta s Pista az anya természetes elsőbbségére sandítva, a maga részére akarta kisajátítani az anyuka szerepét. — Nem, — tiltakozott János — Anyuka én vagyok! — s vitte a bokrok közé gyermekét, hogy alul volt a feje s felül a farka. S a macska elfogadta cserébe a korlátok közé szorított életet — azért a másik életért, ahol sza­badság ugyan van, de nincs ennivaló, így napon­ként ötször étkezhetett, mint a szanatóriumokban szokás s közben fekhetett hanyatt vagy hason, mint ahogy hasonló esetben tudós emberek rendelik. Később egészen elvesztette akaratát és önren­delkezését. Behunyt szemmel s keresztberakott első lábakkal feküdt a pólyában, mint valami múmia s hátul kilógó farkában nem volt semmi élet. Óh, de ilyenkor a legkedvesebb a csecsemő, mikor magával tehetetlen! A szülök becézése az őrjöngésig fokozódott. János úgy ölelgette gyerme­két, hogy félóráig se tudta a füleit helyre egyen­getni, Pista viszont kihúzta a pólyából egyik hátsó lábát, szilvabörböl harisnyát készített rá s hogy idő előtt ki ne lukadjon a harisnya, ollóval vagdalta kl az egymás mellett szorongó horgas körmöket. Erre m­ár mégis felnézett a macaka s szemmel­láthatólag foglalkozni kezdett helyzetével. Szemé­ben az eszmélés fénye derengett, mely idővel szelíd szomorúságba csapott át, de mert részletezném, hi­szen túlontúl ismerős ez a kifejezés a börtönbe zárt rabok tekintetéből. Egy-két nap múlva már sóvárgást fejezett ki az arca s a két parázs a két élénken mozgatott ba­jusz fölött olyan vad elhatározástól sugárzott, mely nem latolgatja többé tettének következményeit. Egy délelőtt aztán csak arra várt, hogy eléje tálalják tízórai eledelét s utána a „szülök* ‘beállja­­nak a teknőbe s akkor mint valami kipattanó acél­rugó döfte ki négy lábát a pólyából s nekiszaladt a világnak, gyapottal, harisnyával s repkedő cipő­­zsinórokkal, mint soha csecsemő a világ fennállása óta. — Szabad a pólya! — ordította János. — Szökik a macska! — sikoltotta Pista. — Utána! — Utána! Hanem annak örökre elég volt már az „elké­nyeztetett gyerek­ szerepéből s amint meghallotta maga mögött az üldözök lármáját, felugrott a kút kávájára s vad elhatározással levetette magát a mélységbe. A viz nagyot loccsant odalent, azután ijesztő csend lett. A két gyerek reszkető szájjal állt meg a kút mellett. — Beugrott! — mondta sírásra hajló hangon János. — Meghalt! — susogta sápadtan Pista. Azután álltak, megrettentve álltak az új foga­lom, a Halál fogalma előtt. Halál és szabadság! Szabadság és halál! Mi­lyen fény és milyen árnyék egymás mellett... De talán a fény, a szabadság mégis nagyobb, mert farkasszemet mer nézni az árnyékkal, ha az életét fenyegetik! Várjon ezt érezték-e, vagy sem: elválik... Megmondják ők ezt egyszer, még valakinek,­­ de majd csak úgy — húsz év múlva. Tíz angol nemzet adóssága. London, aug. 31. A mai angol kincstári jelentés szerint az angol nemzeti adósságszolgálat az angol adófizetőknek naponta több mint 1.000.000 fontjába ke­rül. Az elmúlt évi adósságszolgálat 377 millió fontra rúgott. A belső adósság 6510 millió, a külföldi 1084 millió, egyéb hitelezők 120 millió font, beleértve bi­zonyos külföldi államok kölcsönéért való angol­­ke­zességet, úgyhogy Anglia egész államadóssága 7714 millió font sterling. Moszkva elmozdította az angol kommunisták káros vezetőjét. London, aug. 31. A Daily Telegraph szerint az angol kommunista párt titkos utasítást kapott Moszk­vából, hogy a jelenlegi három vezetőt mozdítsa el és hogy erélyesebb politikát folytasson. Az elbocsátandó angol kommunista vezérek között első helyen szerepel Campbell, akit az 1924. évi MacDonald-kormány lázi­í­tás miatt letartóztatott, majd újból szabadon bocsá­tott. Ez annak idején lényegesen hozzájárult a Mac­Donald-kormány bukásához. Campbell ellen azt a ki­fogást emelik, hogy túlságosan jobboldali. Moszkva olyan vezéreket követel, akik szorosabb kapcsolatban állanak a munkássággal és azt a legszélsőségesebb politika követésére tudják rávenni. 71 francia parlamenti ülésszakot korábban hívják egybe. Párizs, aug. 31. A francia parlament őszi ülés­szaka rendesen november hó első felében szokott meg­kezdődni. Valószínű azonban, hogy az idén korábban hívják össze a parlamentet, hogy a kormány közölni tudja a hágai értekezlet eredményeit az országgyűlés két házával és hogy a Young-terv ratifikálását mi­előbb keresztül vigye. Minthogy a szenátusi válasz­tások október hó 26-án zajlanak le, valószínű, hogy a parlamentet október hó utolsó napjaira hívják össze. Kína közös delegáció kikülde­tését javasolja Oroszországnak. Moszkva, aug. 31. (A Pesti Hírlap tudósítójának távirata.) A nankingi kormány legutóbbi jegyzékében hozzájárulását nyilvánítja ahhoz az orosz jegyzékhez, amely a keletkínai vasút dolgában támadt konfliktus békés elintézésére vonatkozik. A kínai jegyzék közös delegáció kiküldését javasolja és azt indítványozza, hogy a tárgyalásba vonják bele azt a kérdést is, hogy a keletkínai vasútnak orosz tulajdonban levő részvé­nyei Kína által átvétessenek. A szovjet kormánynak figyelmeztetni kell alkalmazottait az orosz-kínai szer­ződés hatodik szakaszára, amely a kommunista pro­paganda eltiltásáról szól. A szovjet kész arra, hogy az 1924-ik évi szerződés alapján tárgyalásokba bo­csátkozzék, a keletkínai vasúthoz azonban új segéd­igazgatót, mint ahogy Kína kívánja, csak akkor haj­landó kinevezni, ha Kína is új igazgatót nevez ki Oroszország arra kéri Kínát, hogy a maga részéről is legyen tekintettel a szerződés hatodik pontjára és ne folytasson antikommunista propagandát. 71 litván külügyminisztérium kipszepző főnökét halálra ítélték Kovno, aug. 31. (A Pesti Hírlap tudósításának távirata.) Az itteni hadbíróság titkos tárgyaláson vonta felelősségre Karosas osztályfőnököt, a litván külügyminisztérium­­hírszerzőosztályának fejét, akit hazaárulással vádoltak. Karosas hosszú évekig fontos bizalmi állást töltött be a külügyminisztériumban. A tárgyaláson rábizonyították, hogy állandó összekötte­tésben volt vilnai emigránsokkal, ezért a hadbíróság bűnösnek mondta és halálra ítélte. Közvetlenül a ki­végzés előtt Smetena köztársasági elnök megkegyel-­l mezett Karosasnak és a halálbüntetést életfogytiglani­­ fogházbüntetésre változtatta, 3 ........................................ i10

Next