Pesti Hírlap, 1929. szeptember (51. évfolyam, 197-221. szám)

1929-09-14 / 208. szám

1929. szeptember 15., vasárnap. Gyönyörű a Gellérthegy. Nagy szeretettel és kertművészeti hozzáértéssel képezték ki a Gellérthegy egyes részeit. Irta: Bertich Béla. Alig négy évtizede annak, hogy még „kirándu­lásról“ beszélt a belvárosi pesti polgár, amikor ar­ról volt szó, hogy felmenjen a Gellérthegyre. Akko­riban bizonyos idegenkedéssel ment át Budára a régi pesti „burger“, mert valahogy bosszantó volt az, hogy a Lánchíd pesti oldalán két krajcárt kellett lefizetni a bádogjegyért és azt a budai hídfőnél álló „hídjegyszedő“ előtt a „kiszli“-be bedobni (igaz, hogy visszafelé nem kellett semmit sem fizetni). A pro­peller (melyre hiába igyekeztek a hivatalos tényezők a „csavargőzös“ elnevezést ráerőszakolni) sem volt valami gyors és kellemes eszköz, aztán ezen pláne már egy-egy „négykrajcárost“ kellett leszúrni, hogy átvigye az embert a Fővám térről a Gellérthegy lábá­nál levő „Sárosfürdő csavargőzös kikötő állomáshoz." A Lánchid vajmi messze esett a Gellérthegytől és megépítésénél az 1840. XXXIX. t.-c. biztosította azt, hogy tőle egy mérföldnyi távolságra más hid 87 éven belül nem építhető. A Ferenc­­ József-híd utolsó, ezüstből készült szegecsét (mely a Vámház felőli pesti hídfőnél üvegbura alatt látható) 1896 ok­tóber 4-én vette be a hídfelavatási ünnepségen Fe­renc József király, az Erzsébet-hidat pedig 1903 ok­tóber 4-én adták át a forgalomnak. A budai polgár akkor még egészen más volt, mint a pesti: ha valakinek rálépett a lábára, azt mondta, hogy „hopp­lá“, míg a pesti már azt mondta, hogy „pardon.“ Az inkább német ajkúak „Blocksberg“-nek hív­ták a Gellérthegyet, boldogult jó anyám dehogy is tudta volna kiejteni azt a szót, hogy „Gellért“, a St. Gerhard elnevezést pedig sohasem használták. Nem tudni biztosan, hogy honnan ered a hegynek az a német elnevezése, hogy „Blocksberg“. Schamz Ferenc 1822-ben megírt könyvében, melynek az a címe, hogy „Vollständige Beschreibung der Königl. freyen Hauptsta­dt Ofen in Ungarn“ azt az elneve­zést annak magyarázza, hogy a törökök 1598 körül azt a kápolnát, melyet András herceg Belius sze­rint a vértanú halált halt Gellért püspök emlékére építtetett,­ (amelyről azonban sohasem sikerült sikerült megállapítani, hogy tényleg itt állt-e és nem a Tabánban) — egy faerőditménnyel („Block­haus“) vették körül, melyet csak az „Egyetemi Csil­lagda“ idehelyezésekor távolítottak el. — Az a kö­rülmény, hogy ,,Blocksberg“-ek más városokban is vannak, melyek a boszorkányok tanyáját képezték, inkább amellett szól, hogy ezt a hegyet is a boszor­kányok tanyájának tekinthették. Az, hogy később a Gellérthegy alján lévő, viskók és düledező házak a legalsóbbrendű utcai nőszemélyek százainak szol­gáltak menedékül, Siklóssy Lászlónak „A régi Buda­pest erkölcse“ című könyve szerint, szintén az utóbbi felfogás mellett szól. A Gellérthegyet eredetileg Kelenhegynek vagy Kelénybérc­nek hívták, egyesek szerint, az „Ének Pannónia megvételéről“ népies szókötése után, melynek értelmében a Dunántúl meghódítására induló honfoglaló magyarok a „Ke­lenföldén a Dunán elkelőnek“. (Nem is hinné az ember, hogy akkor én is már ennyire „pestiesen“ beszéltek.) Mások szerint a Kelenbegy a német Kreenberg-ből ered. Jelenlegi nevét a 224 méter ma­gas festői dolomit előőrs, melyet a geológusok sze­rint a víznek évmilliós munkája választhatott el társától, a várhegytől, az István királlyal és Imre herceggel egyidejűleg, 1083-ban, szentté avatott Gel­lért püspöktől kapta, kit eredetileg Györgynek hiv­­tak és nevét atyjától vette át. Atyja velencei patrí­cius volt és a velenceiknek Jeruzsálembe rendezett zarándoklata alatt az arabok gyilkolták meg. Gel­lért apát lemondván apáti tisztségéről, régi vágya szerint a szentföldön akart letelepedni. Parenza kö­zelében, Razin pannonhalmi apát Magyarországra hívta István királyhoz, hogy a királyi segítséggel a Dunán folytathassa útját Konstantinápolyig. Gel­lért apát így lett nevelője a korán elhunyt Imre her­cegnek, Istvá­n király fiának, kinek 16-ik életévének betöltése után, Bakonybélbe vonult vissza, remete­életet élvén. 1030-ban István király marosvári (csanádi) püspöknek nevezte ki és azzal a feladattal bízta meg, hogy a Tisza-maros dunaközi területeket, me­lyeket Ajtony visszafoglalt, térítse meg. Gellért püspök, az első csanádi püspök, az orosz­­lánosi görög-keleti monostorban telepedett le, áldá­sosan jótékony és aszkéta életet élvén. Mint tudós főleg csillagászattal foglalkozott, — a magyar nyel­vet azonban a föl­jegyzések szerint sohasem tanulta meg tökéletesen. A Szűz Mária magyarországi tiszteletének ő volt első kezdeményezője. Midőn a Fekete Henrik német császárnak hűbéresül szegődött Péter királlyal elégedetlen urak követei visszahívták András herceget Oroszországból, hogy magyar királlyá válasszák meg. Gellért püspök Beszkeréd, Bőd és Benita püspökökkel útrakelt, hogy András herceget a határon üdvözölje, de a pesti rév­nél (a mai Erzsébet-hídnál) a régi vallásnak vissza­. Számos női bajnál a természetes „Ferenc József” keserűvíz használata vég­telen nagy megkönnyebbülést szerez. F­ nő­orvosi klinikák bizonyítványai tanúsítják, hogy a rendkívül enyhe hatású Ferenc József vizet különösen a szülészeti osztályon a leg­jobb sikerrel alkalmazzák. A­ Ferenc József keserűviz gyógyszertárakban, drogériákban és fűszerüzletekben kapható. t V ., , ,, 7 Csdfí MiMdtiGX. ifijén megeléejedésV. Vim-mel tisíth­ani öröm. Minden kis rumot kitisztít, konyhája pillanatok alatt tiszta és fa?Y°gó lesz. A tűzhely fénylik, evőeszköz, lábas vil­log, fatárgyak pompás fehérré válnak, padló, ablak, makulátlan tiszta lesz. A Yim szagtalan és savmentes, tehát valóban higienikus tisztítószer a konyha részére. A Yim nem karcol és nem ken össze semmit. A Yim nagyon kiadós. Yim-et használni annyi, mint takarékoskodni, állítását követelő csőcselék egy Corregiani nevezetű egyénnel az élükön, megtámadja az agg püspököt, kétkerekű talyigán a „Kelenhegyre“ vonja és a mélységbe löki. Ez 1046 szeptember hó 24-én történt. Mint már említettem, állítólag a szentéletű püspök emlékezetére a török hódoltságig kis kápolna állt a hegyen. József nádor közbenjárására 84.000 ezüst forint költséggel csillagdát építenek a hegyen, ame­lyet 1815 szeptember 15-én adnak át rendeltetésének. Midőn azonban a magyar hadak 1849 május 4-én el­foglalják a Gellérthegyet és ágyúzni kezdik a várat, Montedigoi Albert segédcsillagász csak nagy szeren­csével tudja a „csillagda“ felszerelésének egy részét az odahulló mozsár- és bombalövedékek pusztítása elől a Rudasfürdőben biztonságba hozni, melynek épülete már akkor is ott állt a mai helyén. A mai citadellát vagy fellegvárat, melynek kör­vonalai este vasárnapok és ünnepélyes nyári alkal­makkor oly meseszerű képet nyújtanak a reflektorok fényében, az osztrák kormány építtette fel 1852-ben. Miután mint erődöt harcképtelenné tették, 1905-ben a főváros vette meg a katonai kincstártól. Az idők során sok minden célra akarták átépí­teni a Citadellát. Medgyaszay építész pantheont ter­vezett helyébe. Alpár Ignác a fürdőügyi kongresszus alkalmából mulatóhellyé akarta átvarázsolni. Idáig, hála a jó sorsnak, azonban megmaradt a Citadella, mint a mi gyönyörű pestünk egyik érdekes szimbó­luma és a régi időkből úgy is annyira kevés számú emlékeink egyike. Ha területben elég nagy lenne, leg­alkalmasabb helye lehetett volna a Hadtörténelmi Múzeumnak a milánói Sastello mintájára, mely a milánói városi múzeum anyagának ad most méltó és történelmileg megszentelt helyet. De térjünk át most már magának a Gellérthegy­nek megtekintésére. A Dunaparton alig néhány mé­terre a Duna vizétől áll ez a sziklacsalak „Az idő vér­­tezetlen hőse“, ahogy Schamz Ferenc nevezi és ez­által, a pesti oldalról nézve, úgy fest, mintha a bu­dai várost két részre osztaná. Azt jegyezte meg egy­szer egy külföldi barátom, hogy szebb lenne ez a bu­dai part, ha a Gellérthegy vagy 300 méterrel távolabb állna a Dunától; ez persze nem tudta, hogy akkor már régen ötemeletes vakolatmammutok állanának itt. A Gellérthegy följárata a Ferenc József-híd felől kedves közvetlen egyszerűséggel van megoldva és ez által a pestiek annyira kedvelt Gellért-fürdője erről az oldalról mintegy parkban áll. Egy monu­mentális nagyszabású lépcsőmegoldás sokkal éleseb­ben választaná el ezt a két mostan összefüggő dolgot. Erős ellentétben van ez a hegynek vaskerítéses du­nai oldalával. Erre a kerítésre alig van szükség. Az utak a hegy alakjához szépen hozzásimul­nak, úgy a Kelenhegyi-úti, mint a Hadnagy-utca fe­lőli oldalon. Itt szeszélyesebbek, mozgalmasabbak a vonalai, ott egyszerűbbek, lágyabbak, nagyobb vona­lunk. Mindjárt a följáróhoz közel kedves dologra bukkanunk. Nevető, mosolygó gyermekdad­ás, ka­pál és épít egy homokjátékhelyen. Itt egy csuzda, amelyről nevetve és ragyogó arcocskával csuszkálnak le az apróságok egy homokbuckára, amott egy kis forgópad, gyermekivók. 1912-ben próbálkoztunk ilye­neket csinálni Sztankovits Szilárd kezdeményezésére Gerentsér Lászlóval, az akkori testnevelési igazgató­val, de a lelkes elgondolás akkor nem ölthetett tes­tet A tiszti főorvosi hivatal kifogást emelt, hogy az ilyen játékok terjesztik a gyermekbetegségeket stb. Most már hála Istennek, úgy látszik, nem terjesztik, de­ megerősítik, mosolygóssá, napbarnítottá teszik a mi gyermekeinket. Igaz, hogy Bécsben azóta már minden kerületben van két-három ilyen gyermek­­játszóhely, homokjátékkal, lubickoló medencével. Az utak helyes vonalvezetéssel szépen vannak megépítve. Rézsűiket szikladarabokkal rakták ki, hogy a földtömeg könnyebben megálljon. Megtették ezt Bécsben a Türkenschantz-Parkban és más tájké­­pies parkokban. Ez a „mesterkélten­ természetes“ ré­­zsűalakítás olcsó és könnyen kivihető és valószínű­leg ezért csinálták itt is. A szépen „domborművezett“ (reliefiett) domboldalakat smaraerdzöldszinű bárso­nyos pázsit borítja. Csak az, aki ismeri azokat a ne­hézségeket, melyeket a pázsit részére gyilkos pesti klíma képez, az tudja csak méltányolni azt a mun­kát, amit itt végeztek. Sokféle tűlevelű és örökzöld növény ragyog itt a napsugárban és bájosan lengetik fejecskéiket a sokszínű évlelők és egynyári virágok mindenfelé. A­­ változatosságra, a nézőnek az ide-oda nézésre való ■ örömére alapította itt elsősorban az ültetés elvét a­­ kertművész, mely elv itt el is fogadható. Willi Lange, a tájképies kert modern apostola, az ökológiára ala­pítja a modern tájképies parkban a növények össze­állítási módját, olyan növényekkel telepíti be a tá­jat, amelyeket a hely geológiai és klimatikai viszo­nyai természettől fogva magukhoz vonzanak és ezt a „növényi társaságot“ odavaló, de még ott hiányzó rokonokkal bővíti ki. Ez a módszer vajmi nehezen lett volna itt követhető, mert ezzel a barátságtalan, forró testű, száraz és terméketlen szikla óriással nem igen barátkozik a növényvilágnak kertészeti szempontból „előkelő“-nek mondható társasága. Itt tehát színes, tarkabarka „bohémes" társaságot kel­lett összeválogatni, amely megfér egymással, elbírja egymást és azt a kényelmetlen, forró lakást, kevés táplálékkal megelégszik és örül a napsütésnek. Változatosan kanyargó, de a hegyoldalhoz si­muló utak visznek felfelé, kedves pihenő­helyek, kör­­alakú bástyaszerű kiugrásokhoz. Nagyszerű ez a séta, amint az ember mind-mindink­ább eltávolodik a nyüzsgő város poros atmoszférája fölé a csendes nyugalmas magányba. A Kelenföld tájképeitől elbá­jolva, egyszerre látjuk a legfelsőbb kilátó bástyáról a Duna egész hatalmas panorámáját, a Margit­szigettől le egészen az összekötő hídig. Néhány ide­gen szó banálisan siklik el a fülem melletti „fabel haft“, mondják itt, ott meg két angol hölgy azt mondja, hogy: „wonderfull“, — aki azonban igazán élvezi ennek a helynek szépségét, az cseák hallgat­hat a meghatottságról. Kedves, sziklalapokkal kirakott kanyargós lépcső vezet fel a legfelső platóig, a citadelláig és ámulva állok meg itt régi pesti létemre is ennél a panorámá­nál. A bergeni Flöien­ről való kilátás sem vetekedhet ezzel. A hegy északi oldalát nagyvonású utak, nagy és egységes pázsitterületek borítják; itt már valami­vel könnyebb lehetett a kertépítő dolga. Ez a rész igen szépen van megoldva. Úgy tudom, Morbitzer Dezső, a székesfőváros kertészeti főfelügyelője intézte ezeket a munkákat Räde Károly kertészeti igazgató­val egyetemben. Lassan-lassan és mintegy meghatottan a sok szépségtől, lépdelek lefelé a közeledő ősznek még erősen ellenálló nyár hangulatában. Elmegyek a kedves, bájos pihenőhelyek mellett, meg-megállok egy-egy kilátópont mellett. Új jövevények jöttek, ide­genek helyett régi ismerősöket látok itt-ott, nem tu­dom, hogy hívják őket, nem tudom, honnan jöttek, de ismerem őket, mindenütt látom őket és mindenütt­­örülök nekik. A szép kilátás, a küzdelem, a zajtól való megszabadulás az, hogy a poros, nehéz levegő fölött vagyunk, szebb és tisztultabb légkörben, az kedvez az ábrándozóknak. Valahol azt hallom most suttogni, hogy „gyönyörű“. Ezt most már nem tu­dom biztosan, várjon a Szent Gellérthegynek szólt-e? Gyorsabban megyek tovább, talán azért, hogy távolabb legyek tőlük? Eléggé eltávolított már ezek­től, sajnos, az idő . . . Lejebb a sziklatemplomból halvány fény szűrő­dik ki és ájtatos templomi ének foszlányai jutnak fülemhez. Odamegyek és olyan meghatottsággal hall­gatom, mint csak az tudja, aki őszinte szívvel tér vissza oda, ahova mindenkinek vissza kell térnie. A Gellért-terraszon zökkenek csak vissza a sok benyomástól és emlékektől tele hangulatból a rendes életbe. Amikor a halk tangó hangjai közben lassan kigyulladnak a felfelé kanyargó utakat szegélyező lámpák százai és mágikus fényben izzanak a Citadella kőkolosszusai, hálából azok iránt, akik ezt a sok gyö­nyörűséget alkották, elhatározom magamban, hogy meg kell mondani sok-sok embernek, meg kell írnom mindenkinek, hogy milyen szép a Gellérthegy.

Next