Pesti Hírlap, 1931. július (53. évfolyam, 146-172. szám)
1931-07-01 / 146. szám
1931. július 1., szerda. PESTI HÍRLAP Kétszáznegyvennégyezer választó szavazott le Budapesten. A választók 74 százaléka vett részt a választásban. — Kedden a fővárosban és a vidéki titkos szavazási kerületekben is befejeződött a választás. — A fővárosi választás eredményét csütörtökön hirdetik ki. hárommal gyarapodott a megválasztott képviselők száma. A keddi napon befejeződött a választás a fővárosban, a pestkörnyéki kerületben és azokban a vidéki városi kerületekben, amelyek titkos szavazással lajstromosan választották meg képviselőjüket. A fővárosban a két napig tartott szavazást este kilenc órakor mindenütt befejezték és az urnákat késő este beszállították a kerületi választási elnökök hivatalos helyiségébe, ahol erős őrizet alatt tartják őket reggelig, amikor megkezdődik a szavazatok felbontása és megszámlálása. Megállapítható, hogy a választás második napja még lanyhább volt, mint a hétfői nap, mert míg hétfőn 140.000 választópolgár adta le szavazatát, addig kedden mindössze 104.000. Végeredményben a főváros 328.093 országgyűlési képviselőválasztója közül 244.030 járult az urnákhoz, ami százalékosan kifejezve 74,36 százaléknak felel meg. Ez az eredmény határozott emelkedést jelent az 1926. évi választással szemben, amikor a választóknak csak 69 százaléka szavazott le. Kerületenként a leszavazott választók száma és százalékaránya a következő: Budai kerület------— 58.638 vagyis 74.36% Északi kerület---------- 88-933 „ 73.68% Déli kerület------------- 96.499 „ 75.06% Összesen: 244.070 választó, ami 74.36 átlagos százaléknak felel meg. Szerdán reggel mind a három kerületben hozzáfognak a szavazatok összeszámlálásához és előreBudán, ha lehetséges, kedden még nagyobb volt a csönd, mint hétfőn. A budai kerület 78 000 választójából 59.140 főnyi választó szavazott le, tehát az öszszes választóknak mintegy 74 százaléka. Vontatottan ment a szavazás, csak délután élénkültek meg kissé a szavazóhelyiségek, azok jöttek el, akik a kettős ünnepet fölhasználták egy kis vidéki üdülésre, utazásra. Morvay Zsigmond, a választási bizottság elnöke, azt reméli, hogy legkésőbb csütörtök estig elvégzik a szavazatok megszámlálását. Az est folyamán erős őrizet alatt beszállították az urnákat a választási helyiségbe és szerdán reggel kezdik a megszámlálást. Az eredmény kihirdetése csütörtök estére várható. Az északi kerületben. Az északi választókerületben a választás első napján, hétfőn estefelé élénkültek meg a szavazatszedő bizottságok helyiségei. A választóknak mintegy 51 százaléka szavazott le hétfőn. Kedden délelőtt ismét megélénkültek a szavazatszedő helyiségek. Délután azonban megcsappant a választók száma és csak az esti órákban keresték föl nagy csoportok a választási bizottságokat. A záróra minden kerületben este nyolc órára volt kitűzve, hét és nyolc óra között megmozdultak a pártok bizalmi férfiai, hogy fölhajszolják híveiket. A szavazás a keddi napon is a legteljesebb rendben folyt le. Egyes szavazóbizottságok előtt természetesen fordultak elő jelentéktelenebb incidensek. Így például több helyen megtörtént, hogy egyesek mások nevére szóló szavazóigazolvánnyal akartak leszavazni. A visszaélés azonban egy-kettőre kiderült és a bizottságok mindenütt megakadályozták a dolgot. A körzetek csaknem minden szavazóhelyiségében egyforma volt a helyzet egész nap. Rend és nyugalom. A Szemere utcában működő választási bizottság előtt este nyolc óráig a választók 70—80 százaléka szavazott le. A Honvéd-utcában 1741 választó közül 1120-an szavaztak le, a Damjanich-utcai választóbizottság előtt hétfőn 800-an, ma kedden, 600-an adták le voksaikat, ami a körzet választóinak 80 százalékát jelenti. Az északi választókerület bizottságának elnöke, dr. Lázár Ferenc a választásokról a következőket mondotta: — A szavazás mindenütt a legteljesebb rendben és példás fegyelemben folyt le. Hogy pontosan mennyien szavaztak le, azt még nem tudjuk megállapítani, de az egyes körzetekből beérkezett jelentések szerint véleményem az, hogy néhány százalékkal kevesebben szavaztak most, mint a községi választások alkalmával. A zárórát minden körzetben este nyolc órára tűztük ki, a beszállított urnákat erős őrizet alatt tartjuk szerda reggelig és akkor fogunk hozzá a szavazatok megszámlálásához. Csütörtök estig feltétlenül elkészülünk a munkával. Lehetséges, hogy még csütörtök este folyamán kihirdetjük az eredményt. A déli kerületben. A déli kerület hetvenkilenc szavazókörzetében kedden délelőtt nagyobb számmal jelentek meg a választók. Délben, a tűző napsütésben ismét ellangláthatólag csütörtök estére készülnek el a munkával. A választás eredményét csütörtökön este, legkésőbb pénteken délelőtt hirdetik ki a fővárosi kerületekben. Kedden véget ért a választás Hódmezővásárhelyen, amely titkos szavazással lajstromosan választott két képviselőt. Báró Berg Miksa visszalépése következtében Östör József a sopronkörnyéki kerület képviselője lett. Meskó Zoltán pedig egy pótválasztást jelentő téves híradással szemben szótöbbséggel megválasztott képviselője Kiskörösnek. A megválasztott képviselők névsora ezek alapján a következőkkel bővült: Mayer János (egysp.) Hódmezővásárhely, östör József (egysp.) Sopronkörnyék, Meskó Zoltán (egysp.) Kiskőrös, Kun Béla (függ. kisg.) Hódmezővásárhely. hult a választási kedv, hogy azután kora délután mégegyszer friss erőre kapjon. Délután öt órától kezdődően azonban már csak szórványosan jelentkeztek a szavazók. A szavazó küldöttségek az utolsó órában csupán néhány szavazatot vettek át. Este nyolc órakor mindenütt befejezték a szavazást és a lepecsételt urnákat, megfelelő biztonsági kísérettel a Cukor utcai iskola tornatermébe szállították át. Az iskola egyik első emeleti termében székelő választási bizottság elnöke, dr. Verebély Jenő vette át hivatalosan az urnákat, amelyeknek felbontását szerdán reggel kezdik meg. A választás lefolyásáról és a szavazatok összeszámlálásáról dr. Verebély Jenő választási elnök a következőket mondotta a Pesti Hírlap munkatársának. — A szavazás mindkét napon — miként a hozzám beérkezett jelentésekből megállapítható — a legnagyobb csendben és rendben folyt le. Semmiféle incidens sem történt. A déli kerületben a választók száma 127—128.000. Hivatalos adataink nincsenek arról, hogy a két nap alatt a választók hány százaléka szavazott le. Ezeknek számát hozzávetőlegesen az egyes pártirodák tartják nyilván. Azt hiszem azonban, hogy 80—90.000-nél semmiesetre sem több a leszavazott választók száma. Ezeknek nagyobb része kedden szavazott le, mert sokan voltak, akik a hétvégi kettős ünnepet kirándulásra használták fel. — A szavazóurnákat az éjszaka folyamán megfelelő karhatalommal őriztetjük. A szavazatok számlálásához szerdán reggel nyolc órakor kezdünk hozzá. A választási főbiztos úgy intézkedett, hogy az összeszámlálás munkája reggel nyolc órától déli egy óráig és délután három órától este nyolc óráig tartson. A szavazatokat tizennégy bizottság olvassa meg és még így is lehetetlenség, hogy az összeszámító bizottságok munkáját vezető bírók munkásságát napi tíz óránál hosszabb ideig vegyük igénybe. Csütörtökön azután ugyanilyen munkabeosztással folytatjuk a számlálást, de lehetséges, hogy ha az esti órákra már jelentéktelen mennyiségű szavazat összeszámlálása marad hátra, akkor a számlálás idejét meghosszabbítjuk. Ilyenképpen leghamarabb csütörtökön késő este hirdethetjük ki az eredményt, de az is lehetséges, hogy péntekre halasztjuk. A pestkörnyéki kerületben. A pestkörnyéki választókerület egy részében hétfőn este befejezték a szavazást. Huszonegy körzetben tartott csak egy napig a választás, mert ezeknek a körzeteknek mindegyikében hatszáznál kevesebb választó volt. További 99 körzetben — amelyek mind a sűrűn lakott területeken voltak — kedden is folytatták a szavazást. Napközben gyér számmal jelentkeztek a szavazók, estefelé azonban már sűrű sorokban álltak a szavazóhelyiségek előtt. Este nyolc órakor tűzték ki minden körzetben a zárórát és kilenc órakor be is fejezték a szavazást. Aki jelentkezett az a záróra befejezése előtt le is szavazhatott. A majdnem 99.000 választónak több mint 70 százaléka szavazott le két nap alatt, de a szavazatok számát pontosan még nem állapították meg. Mialatt a 99 körzetben kedden folyt a szavazás, azalatt az újpesti városházán megszámlálták a hétfőn este lezárt 21 körzet szavazatait. Hét kispesti, öt pesterzsébeti, hat újpesti, egy pestújhelyi, egy pestszentlőrinci és egy nagytarcsai urnát bontottak fel. Öt bizottság dolgozott reggel nyolc órától úgyszólván megszakítás nélkül este hét óráig, dr. Miklós Antal nyug. újpesti polgármester, választási elnök vezetése mellett. A 21 körzet szavazatainak megoszlása pártok szerinta következő: Ennek a 21 körzetnek a szavazatai úgyszólván kizárólag munkáslakta környékről valók. A 99 körzetből kedden este megérkezett a jelentés, hogy a szavazást mindenütt szabályszerűen befejezték és az urnákat még az éjszaka folyamán beszállították az újpesti városházára. Ezeket az urnákat szerdán reggel bontják fel és tíz bizottság fogja a szavazatokat számolni. A pestkörnyéki választás eredményét csak szerdán este, vagy szerdán éjjel tudják megállapítani. Részletes jelentéseink alább következnek: A fővárosi választás második napja. Ezzel a pártok számarányára vonatkozó statisztika a következőképen módosul: Egységes párt---------------------- 137 Ker. Gazd. Párt------------------- 21 Pártonkívüli---------------------- 17 Független Kisgazdapárt----------- 6 Fajvédő------------------------------ 2 Nemzeti Radikális Párt---------- 1 Eldöntetlen (pótválasztás)--------------17 Összesen: 201 Egységespárt ________ 1300 Szabadelvű és demokrata párt — — 1018 Keresztény gazdasági párt — — 944 Szociáldemokrata párt — — — 2961 Keresztény ellenzék — — — _ 429 Keresztényszocialista párt — — 227 Frontharcosok — — — 285 Hódmezővásárhelyen Mayer Jánost és Kun Bélát választották képviselővé. Hódmezővásárhely, jan. 30. (A Pesti Hírlap tudósítójának távirata.) A hódmezővásárhelyi titkos kerületben kedden éjjel hirdették ki a választás eredményét. Három lista futott a választáson: az egységespárti, amelyet Mayer János földmivelésügyi miniszter, a független kisgazdapárté, amelyet Kun Béla és a szociáldemokrata párté, amelyet Peyer Károly vezetett. Leadtak összesen 15.240 szavazatot, ebből 680-at érvénytelenítettek, a legtöbbet azért, mert a szavazólapokon ilyen felírásokat találtak: „Éljen Kun Bélák" A szavazatokból az egységes párt 5293 a független kisgazdapárt — — 5052 a szociáldemokrata párt — — — HH szavazatot kapott. Eszerint a hódmezővásárhelyi lajtsromos kerület képviselőiül Mayer Jánost, és Kun Bélát választották meg. A szavazás egyébként a legteljesebb nyugalomban folyt le. Érdekes, hogy a földmivelésügyi miniszter szavazatainak többségét a választókerület belső, városi területei adták. A külterületek, a tanyák lakosságának, szavazataiból több jutott az ellenzéki kisgazdapárt jelöltjének, mint a kisgazda-miniszternek. Miskolcon Eckhardt Tibor és a szocialista lista vezet. Miskolc, jan. 30. (A Pesti Hírlap tudósítójának távirata.) Miskolcon kedden este nyolc órakor fejezték be a szavazást. A leadott szavazatok száma 16,5 ezer. Három lista vett részt a választási harcban. Az egységes párt listáját Görgey László vezeti, a független kisgazdapárt listájának élén Eckhardt Tibor áll, a szociáldemokrata lista vezetője Reisinger Ferenc. A lezárt urnákat a szavazás befejezése után a városháza nagytermébe szállították, ahol nyomban megkezdték az urnák felbontását. Kedden éjjel féltizenkét óráig négy urna tartalma vált ismeretessé. A hátralevő tizenhat urna felbontását szerdán reggel folytatják. A felbontott urnák alapján négy körzet szavazatainak eredménye a következő: Görgey László — — — — — 879 Eckhardt Tibor — — — — — 1068 Reisinger Ferenc — — — — — 1390 szavazatot kapott. A legutóbbi választáson az egységespárti és a szocialista párt kapott Miskolcon madátumot. Most az eddigi eredmények alapján az egységespárti listával szemben előtérbe került a független kisgazdapárt lajstroma, élén Eckhardt Tiborral. A szavazás eredményének kihirdetése iránt a városban igen élénk az érdeklődés. A késő éjjeli órákban is nagy tömegek várják a városháza környékén a részleges eredmények közreadását. Nagy felfedezés a kozmetikában a Morisson tej forgalombahozatala, mert a por- és krémdepilátoron kívül folyadékalakban is forgalomba került egy megbízható, ártalmatlan szőreltávolító. A MORISSON TEJ egy perc alatt, leviszi karjáról, hónaljáról a feleslegre hajszálakat és így nagy szolgálatot tesz a fürdőzőknek. Kapható minden patikában, drogériában és illatszertárban. 8872 Magyarországi főraktár, Korraorhemia rt. Budapest, VII., Hermina ut 8/a.