Pesti Hírlap, 1931. július (53. évfolyam, 146-172. szám)

1931-07-26 / 168. szám

12 LEPKE AZ EUSTACH-CSŐBEN. Az egyik balatoni penzióban hűvös, zárkózott és mél­tóságteljes magaviseletével tűnik ki Beimnek hajóskapi­tány. Teljes nevén lovag Beimnek Szigfrid,­­ ahol is a lovagi cint jelképezi a hűvös e­lőkelősséget, a Szigfrid ke­­resztnév a méltóságteljes magatartást s a közéjük zárt Keimnek azt az évszázados zárkózottságot, mellyel elég­­gyakran találkozunk a középkori vántrak leszármazottai­­nál, különösen ha az illetők már nem felvonóhidakat, ha­nem dunai propellereket igazgatnak. Ezzel nem azt aka­rom mondani, hogy Keimnek lovag maga is olyan kapi­tány, aki c­sak a Duna hátáról látta a Fekete-tengert. Dehogy. Beimnek olyan kapitány, aki a Fekete-tengert ,sehonnan­­se látta, akinek sohase voltak kiskirályok az­­ ősei, aki talán nem is kapitány, az pedig egészen bizon­­­nyos, hogy nem lovag, mert ekkora gőg csak gyalog em­­­­berek unokáiban fér el, azokban is csak akkor, ha előbb­­ tengerészsapkát tesznek a fej­re.­­ Mert Baimnek kapitány fején állandóan pompás tengerészsapka­­honol. Hófehér vászontetővel, fényes lakk szíjjal és ellenzővel, elől két keresztbetett a­rany horgony­éval, alul pedig egy Illába játszó vörös orral, mely tulaj­donkénen nem is a sapkáé, hanem Beimnek kapitányé, vagy az övé se, hanem a szőlőé. A szőlőnek vannak tudni­illik i­l­yen pompás virágai, ha előbb kipréselik, azután valaki napról-napra megisszi a levét s elveti a gyomor a szőlőhegyeibe a csodálatos növény színét, tüzet és illa­tát . . . Equitibus cancs Beimnek kapitány e fölött az orr fölött szokott azoknak visszaszalutálni, akik köszönnek neki. Nem mind­járt s nem minden habozás nélkül, no de ezt nem is lehet tőle rossz néven venni, mert elvégre egy Bőhm­eknek meg kell előbb győződnie róla, hogy kit ért az a hallatlan sze­rencse, hogy Beimnek Szigfridnek köszönhetett. Fitzzel a köszönési ökonómiával fel is verte szalutálásai értékét s aki nagyritkán részesült bennük, büszkén súgta oda a parti sétányon barátainak. — Beimnek lovag! A hires Bohun­k! Nos a Hi­res Bőimnek kapitánynak valamelyik este vacsorázás közben berepült a fülébe egy éjjeli lepke. Hogy minek nézte a fület, csak az éjjeli lepkék tudhat­ják. De bizonyára valami egzotikus zuzmónak, ahol mézet lelhet, vagy talán egy taplóval ellátott faodúnak, amilyet harkályok szoktak az almafák derekán kivájni madarak, poszméhek is lepkék számára. Elég az hozzá, hogy Beim­nek kapitány nagyot kiáltott, lecsapta a villát a hegyére­­szúrt borjúszeggyel együtt, a füléhez kapott, beletúrta a balkeze kisujját s a diszkérmével kétségbeesett kapará­szást végzett a fü­lcsatornában, mialatt a hozzátartozó kagylót olyan bőszü­lten rázta, mintha ki akarná tövestül szakítani. A szomszéd asztaloknál ülők érthető csodálko­zással néztek Beimnek kapitányra, aztán a fü­lére, aztán megint a kapitányra, de sehogyse tudták fölérni ésszel, hogy mit vétett a fü­l a kapitánynak s mért akar ezért a kapitány a saját fülén bosszút állni.­­“ Berepült a fülembe! — ordította Bohunek ka­pitány. — De mi,repült bele? — kérdezték csodálkozva a vendégek, akik már azon is elbámultak, hogy Bohm­ek kapitány megs­zjtásával tüntette ki őket. — Egy ke! — Miféle lepke? Miféle lepke? Ostobaság! Mit tudta azt maga Boimnek kapitány is, hogy miféle lepke? Ki tudná a fü­lébe repült lepkét genus, família és species szerint meg­határozni, mikor az éjjeli lepkéknek kétszer annyi isme­retlen válfajuk létezik, mint a nappaliaknak, nem is be-­e­szélve róla, hogy ami egyszer a fülben van, az a szem számára egyszerűen elveszett. — Bent van! — hadonászott rémülten a kapitány. — Nem akar kijönni! No ezt már nem hihette el komolyan senki. Ugyan mért ne akarna kijönni? Talán bizony olyan jó dolguk van a lepkéknek Bohunek kapitány fülében? Az egész csak érzéki csalódás. Biztosan régen kijött már a lepke, csak a kapitány nem vette észre. — De érzem, hogy bent van! — tombolt a kapitány. — Röpköd! — Micsoda? Röpköd? — gondolták a vendégek. — Hát mekkora füle lehet ennek belül, hogy lepkék röpköd­hetnek benne ... És ha röpköd, mért röpköd? Ennek a lepkének biztosan valami szándéka van Bohunek kapi­tány fülével. — Biztosan be akar gubózni ! — mondta komolyan egy természetrajzszakos tanár. — Begubózni? — bömbölte Bohunek. — Az én fü­lemben ? — Persze. Ilyenkor a lepke valami csendes zugot keres magának. Meghúzza magát egy sarokban s begubó­­zik. Először begubózik, azután petézik. Szervusz világ! — sápadt el Bohunek s azt már meg se merte kérdezni, hogy hány petét rak egy lepke. Uramisten! Biztosan százat is s az ő szerencsétlen fülén úgy fognak utoljára ki-­s beröpködni a lepkék, mint szarmaképün a méhek. Megroggyant a térik s gyenge h­­ingon kérdezte: — Mit tegyek? Hát mit is lehetett itt csinálni? Valaki azt aján­lotta, hogy a lepkét legokosabb lesz a fülből egy hajlított dróttal kihúzni. — Dróttal? — á­iuldozott a kapitány. —­ Vagy valami csavaros szerszámmal. Olyasmivel, mint a dugóhúzó. Ez nyugtatta csak meg a kapitányt igazában. Már se nem élt, se nem halt, szeme sarkában a félelem könnyei reszkettek. — Vagy ki kell a fület valamivel fecskendezni! — Igen, fecskendezni. — kapott a leghumánusabb­­nak látszó megoldáson a kapitány. — Hamar egy fecs­kendőt! A közelben természetesen nem volt sehol fecskendő, felfedezték ugyan a konyhában a hurkatöltőt, de ez ellen a kapitány kézzel-lábbal tiltakozott, hiába biztatták őt, hogy csak egy fröccs az egész: ebből a fri­ccsből nem kí­vánt magának se egyet, se többet. Inkább maradjon a lepke ott, ahol van. Igen, de a lepke nem maradt ott. Egyre hevesebben verdeste szárnyát s a kivülről beszűrődő zavaros hangok elől beljebb-beljebb menekült. — Ha bemegy az Eustach-csőbe — jósolta egy első­éves orvosnövendék —, akkor a­­fülnek vége! A kapitány megsikerül. — Az Istenre kérem, segítsenek rajtam! — tördelte kezét a kapitány. A penzió vendégei egymásra néztek s megérezték, hogy csakugyan segíteniük kell Bohunek kapitányon. Ke­rítettek egy öntözőkupát, lefektették a delikvenst, beön­töttek a fülébe három kupa vizet, az akkor már úgy hörgött és ordított, mintha nyárson sütötték volna s egy­úttal őrjöngve ellenkezett, hogy egyetlen kupával se töb­bet, mert a lepke nem hogy m­egcsendesedett volna a víz­től, hanem olyan mozdulatokat végez odabent, hogy azt élő ember ki nem bírhatja tovább. , — Orvost! — kiáltotta az orvosnövendék. Megfogták két oldalról az agyonkinzott Bohunek kapitányt s vitték a legközelebbi orvoshoz. Hanem az orvos arcáról mindent se lehetett olvasni, csak épen biz­tatást nem. Hümmögött, a fejét csóválta, aztán hozott egy fülfecskendőt, kétszer, háromszor beleszorította a tar­talmát Bohunek kapitány fülébe, azután felhúzta a vállát s kijelentette, hogy a kapitány azonnal utazzék Testre, mert a lepkét csak műtét útján lehet a fülből eltávolitan­i. — És merre? — kérdezte az orvosnövendék. — Talán az orron keresztül! . . — Az orron keresztül!! — bődült el Bohunek ka­pitány és m­a' nem volt rajta semmi lovagi ábrázat. Mint valami vizbem­ártott rongyot hurcolták a vasúti állomás felé. Volt azonban a társaságban egy jótorkú gömöri pa­lóc, annak az egyik kocsma előtt mentő ötlete támadt. Kihozott a söntésből egy üveg szódát és se szó, se beszéd befreccsentette az egészet a kapitány fülébe. Kétségbe­esett orditás hallatszott, — de kint volt a lepke! Leragadt szárnyakkal, feldúlt csápokkal, — szóval talán még re­ménytelenebb testi és lelki állapotban, mint Bohunek ka­pitány. — Hát, kedves atyámfiai, kellett ez nektek? Kellett bizony. Mert azóta van itt a penzióban egy kedves, szerény, előzékeny, rokonszenves úriember: lovag Bohunek kapitány. Most már semmi kétség, hogy kapitány ,és egészen biztos, h­ogy lovag . . . Egy éjjeli lepke azzá tette. Maróthy Jenő. PESTI HÍRLAP 1931. július 26vasárnap. Magyar nevek a repülés világrekordlistáján. A magyar óceánrepülés mind külföldön, mind pedig idehaza ráterelte a figyelmet a magyar repü­lőkre s a magyar repülésügy helyzetére. A magyar aviatika úttörői közül, a sikeres óceánrepülés előtt is többen beírták már nevüket az aviatika történe­tének nemzetközi évkönyveibe. Sajnos, vannak közöttük olyanok is, akik a nemzetközi rekordlistán nem a magyar színeket képviselik, ez azonba­n nem­ változtat azon a té­nyen, hogy nevük és származásuk múltjukat mégis Magy­arországhoz köti és mindenesetre több joggal vallhatjuk magyaroknak, mint a csehek Madáchot vagy a szerbek Petőfi Sándort. Az első magyar név, akit a repülés világre­kordjait feltüntető nemzetközi nyilvántartáson ta­lálunk. Risztics János, aki a németországi Dessauban, 1927 augusztus 3. és 5.-e között, Edzard német pilóta társaságában, egy Junkers-gépen 52 órát és 22 percet töltött a le­vegőben, leszállás nélkül, miközben 4660 kilométert repült zárt körön. A Nemzetközi Aero Szövetség a teljesítményt mindkét vonatkozásban (időtartam és távolság) világrekordnak ismerte el. Risztics ugyanebben az évben még öt másik világrekordot is állított fel. Hármat Gothe Alfréd német pilóta társaságában, július 10-én, amely az 1000 kg. és külön az 500 kg. hasznos súllyal meg­terhelt repülőgép 2000 kilométeres távolságra meg­állapított sebességére vonatkozott (183 kilométer óránként), továbbá az 500 kg.-mal megterhelt re­pülőgép új távolsági rekordját 2125 kilométerrel. A másik két rekordot Risztics János egyedül állí­totta fel, hárommotoros Junkers-gépen. A repülő­gép 2000 kg. hasznos súlyt vitt és ebben a kategó­riában 13 óra 1 perces repülése 1621 kilométer tá­volságon új távolsági és időtartamrekordot jelentett. Időrendi sorren­dben a következő magyar pi­lóta, akinek nevét a nemzetközi rekordlistán ta­láljuk: vitéz Kaszala Károly. 1927 szeptember 14-én Budapest és Monor között repülve, a sportrepülőgépek legkisebb kate­góriájában állított fel távolsági rekordot, zárt kö­rön. Ezt a távolságot a Nemzetközi Aero Szövetség 650 kilométerben állapította meg. Repülőgépe és an­nak motorja Magyarországon készült, Lampich Árpád, illetve gróf Thorotzkai Péter tervei szerint. Egy év múlva, olaszországi repülőútján új rekordot állított fel Kaszala, aki Budapesttől Pó­­láig meg sem állott a kis 18 lóerős „Rómá“-val. Ezáltal a könnyű sportrepülőgépek egyenes vo­nalú távolsági rekordját sikerült felállítania. A Nemzetközi Aero Szövetség 517 kilométerben álla­pította meg az új rekordot. Még ugyanabban az évben Riszticsnek is volt egy új világrekordja, amely a zárt pályás időtar­­tamrepülésre vonatkozott, Risztics és a német Zim­mermann ezúttal 65 órát és 25 perct töltöttek a le­vegőben. Risztics rekordjai azonban nem számítot­tak magyar világrekordnak, sem 1927-ben, sem pe­dig 1928-ban, mert időközben felvette a német ál­lampolgárságot. 1929-ben Fauvel francia pilóta intézett táma­dást Kaszala két rekordja ellen és sikerült is azo­kat megjavítania. Ezután került a rekordlistára a harmadik magyar név: Lampich Árpád, aki eddig csak a konstruktőrök közt szerpelt, gróf Thorotzkai Péterrel együtt. Lampich 1930 június 14-én Fauveltől ismét visszaszerezte a könnyű sportgépek zártpályarekordját, Mátyásföld és Mo­nor között végrehajtott 1033 kilométeres repülésé­vel, de ennek csak rövid ideig maradhatott birto­kában, mert Fauvel már szeptember 12-én felállí­totta az 1258 kilométeres új távolsági rekordot. A felsorolt magyar nevek közül ma már egyik sem szerepel a nemzetközileg elismert világrekor­dok tulajdonosai között. Risztics és Zinmmermann időtartamrekordját megjavította 67 óra 13 percre az azóta hősi halált halt két kiváló olasz pilóta: Mad­­dalena és Cecconi, akik ugyanakkor új távolsági rekordot értek el, 8188 kilométerrel. (Ezt az idén két francia: Paillard és Mermoz 8960 km­-re vál­toztatta meg.) Risztics többi rekordjait pedig ré­szint német, részint francia és spanyol pilóták szár­nyalták túl. A sikeres óceánrepüléssel két új magyar név kerülhetett ismét a nemzetközi nyilvántartásba: Endresz György és Magyar Sándor, akiknek a 2000 kilométeres és az 5000 kilométeres sebességi rekord megszerzéséhez van esélyük, ha teljesítményük adatai pontos megállapítást nyernek és ha azok igazolják a francia és a spanyol pilóták teljesítményeinek túlszárnyalását. Itt említjük meg, hogy a Nemzetközi Aero Szövetség legutóbb elfo­gadta 2000 kilométeres távolságon 500 és 1000 kg­-os megterheléssel Paris francia hadnagy 228 kilométe­res sebességi rekordját s ez a magyar rekordot már eleve veszélyeztetheti a 2000 kilométeres távon. Meg kell emlékeznünk még egy magyar név­ről, amely a nemzetközi rekordlistában található s ez Székely O. E., aki nem mint pilóta került a név­jegyzékre, hanem, mint motorszerkesztő. A könnyű sportrepülőgépek sebességi rekordját Székely-típusú repülőmotorral állította fel Prest amerikai pilóta. A magyar származású Székelynek Hollandban (Michigan) virágzó repülőmotorgyára van, amely 20—70 lóerős léghűtéses motorokat állít elő, sport­­repülőgépek számára. Zogu király merénylőit vérbosszútól féltik. Bécs, júl. 25. (A Pesti Hírlap tudósítójának táv­irata.) Az ügyészség, mint jelentettük, már néhány nappal ezelőtt azt a kérést intézte a legfelsőbb tör­vényszékhez, hogy Ahmed Zogu albán király me­rénylőinek bűnügyében a tárgyalást ne Bécsben, ha­nem a felsőausztriai Sn­edben tartsák meg. Az ügyészség azzal okolta meg kérését, hogy az albán vérbosszú szokása következtében attól kell tartani, hogy a vádlottak ellen gyilkos merénylet készül. Ezt pedig az osztrák fővárosban nehezebb megakadá­lyozni, mint egy kisvárosban, ahol csekélyebb a for­galom és könnyebben lehet kellő óvintézkedésekről gondoskodni. A legfelsőbb törvényszék elfogadta ezt, az érvelést és­ úgy döntött, hogy a tárgyalást Eled­ben fogják megtartani.

Next