Pesti Hírlap, 1931. október (53. évfolyam, 222-248. szám)
1931-10-16 / 235. szám
SPORT. Az október hó 17-én és 18-án a Boketov cirkuszban este 8, illetve 7 órakor az UTE által megrendezendő Újpest város szabadstílusú birkózóbajnokságaibra jegyek elővételben kaphatók a Pesti Hírlap Vilmos császár út 78., Erzsébet körút 1. és Rákóczi út 9. sz. alatti főkiadóhivatalaiban. TORNA. Még egyszer Niels Bukh-féle tornarendszer. Stockholmból küldött torna kongresszusi közleményeire választ kaptam .1. Kundsen den testnév. szakfelügyelő úrtól. Ezekhez a válasz sorokhoz óhajtok néhány szót tűzni: A Niels Bukh-féle mitozsásos torna egy rajtában, pillantető nélkül 20—fő percin dolgoztatja a textet. Ezt a tornát a skandináv államokban, úgy mint azt Niels Bukh csinálja, nem láttam sehol, iskolákban sem. A kongresszus nem foglalkozott Niels Bukh módszerével. Amikor ennek okát kérdeztem, azt a választ Unitiam, amit néhány nappal ezelőtt főiskolánk igazgatójának jelenlétében a lengyel testnevelési főiskola nálunk átutazó igazgatója mondott: Mielslukh virkunzi mutatványai" nem szolgálhatnak alapul komoly iskolai -vagy felnőtt testnevelésnek. Mi csak a falusi ifjúság részére használunk fel ebből a módszerből könnyebb gyakorlatelemeket.“ De kaptam régi, tapasztalt kartársaimtól és kartársnőimtől is olyan választ, amely az iskolai testnevelés nézőpontjából ítélve, ideg- és szirtésleröltető hajszának minősítette ezt a módszert. Ellenüen kiemelték és dicsérték azt a mozgásos tornát, amelyet Elli Björksteil finn testnevelő tanárnő vezetett be, akinek gimnasztikáját nemcsak nők és férfiak, de iskolásgyermekek is szorgalmasan és haszonnal gyakorolják. Ez a mozgásos torna szindebb hatású, minden egyes gyakorlat után megfelelő szünetet enged a szervezet pihentetésére. Niels Bukh tornáját régen ismerem és nálunk magyaroknál elsőnek ismertettem. Csinálom is ezt kellő mértékkel, különösen a hűvösebb idő beálltával, erős, fejlett testnevelő tanárjelöltekkel, de egyfolytában legfölebb.—7 percig, — de ez a módszer a fejlődő iskolai ifjúságra nézve káros és így elvetendő. Amikor egy alkalommal Niels Bakchnál jártam, lét teljes héten át részt vettem a gyakorlatokban s azt tapasztaltam, hogy ez a pihenés nélkül való, 'Ki—10 percig tartó szakadatlan munka fárasztó hatást gyakorolt szerveze■temre. Csak úgy dúlt rólam — a több mint 30 éven át kemény tréninghez szokott testemről — a verejték, és bizony nem tudtam lelkesen felkiáltani, hogy milyen pompás ez a text gyakorib. Aki látta Budapesten a Zeneművészeti Főiskola színpadán Niels Bukh primitív, egészségi tornáját és látta azt is, hogy 20 teljes peren át mint ömlött a verejték azokról .A hosszú éveken át kemény tréninghez szokott falusi emberekről, K. A. Karnison és Niels Bukh nélkül is megállapíthatja, hogy ez a módszer fejlődő, gyenge szervezetű városi iskolás fiúknak és leánykáknak semmaiképen sem való. És aki látta azokat a merész alapvető szakoriortálékat, amelyekkel a dán legények a közönséget bámulatba ejtették, ugyancsak Knudsen és Bukh nélkül is megállapíthatja, hogy ezek a gyakorlatok sem alkalmasak az iskolás leányok és fiuk testnevelésére, a tornát Mirls Bukh nem iskolák számára csinálta s nem lehet róla, hogy túlbuzgó híveinek egy része ezzel a tornával kínozza a gyenge városi iskolás gyermekek szervezetét. Szeretném, ha a derék, lelkes jóratörekvő magyartestnevelő tanárok nem esnének bele a túlhajtásokba. .Nem követnék az olyan külföldi példát, amely: 1. a mértéktartást előíró állami tanterveket és utasításokat sutba vágja; 2. még a kisebb tanulókat is, még télvíz idején is, egészségi szempontból (?) majdnem teljesen levetkőztetve gyakoroltatja ; 3. a városi gyenge szervezetű gyermekeket, idegen nemzet felnőtteitől látott foglalkoztatás szélemében. JO-1’/O percig tartós ízület-, ideg- és szívromboló hajszáitserkent;4. a testnevelő inakon más, az ifjúság Ilikének is örömet nyújtó textgyakorlatokat (könnyűszertorna és atlétika, játék) figyelmen kívül hagy, és a kimert,11 kisebb tanulókkal is a csarnokot naponta többször is felnosogattatja. Nemcsak mint testnevelő tanár, de mint szülő is a legerélyesebben tiltakoznék az ilyen eljárás ellen. A testnevelő óra a tornán kívül tartalmazzon könnyű atlétikai és játékgyakorlatokat is ha csak lehet, jó levegőben, szabadban, napsugárban folyjon, az évszakoknak megfelelő ruházatban, a magyar gyerekek korához, neméhez s testi-lelki fejlettségéhez okosan méretezve. Elesüljük meg X. .1. Knudsen és Mil’s Bukh tanítását írta azt, ami minőnk magyarokra nézve hasznos és csináljuk az itt talált értékesebb gyakorlatokat úgy, amint azt a mi fajtánk teste és lelke megkívánja. A külföldet szolgai módon ne kopirozzuk, mert ezzel legtöbbször csak mosolygás és megszokás az osztályrészünk. Kmetykó János, a Testnév. Főiskola tanára. ATLÉTIKA. Bácsalmási a dekatlonbajnok. Csütörtökön fejezték be a MAKz országos dekatlon-bajnoki versenyét. Második nap a 110 m.-es gát, diszkoszvetés, rúdugrás, gerelyvetés és 1500 ín. futás került sorra. Eddig még egyetlen dekatlon-versenyen sem volt ilyen nagyszámú jelentkező és ami még örvendetesenb!): a 30 versenyző közül 25 végigállta a tizes küzdelem nem mindennapi fáradalmait. A bajnok Bácsalmási l’éter lett, de lényegesen gyengébb eredménnyel, mint ahogy tavasszal nyerte a kerületi bajnokságot. Közel 800 ponttal maradt el a 7170.81 pontos rekorderedményétől, sőt alatta maradt a múlt évi bajnok, Somfay Elemér 7108.00 pontos eredményének is. Második nap még szembetűnőbb volt gyenge szereplése, mert csak’egyetlen számban, a gerelyvetésben tudja túlszárnyalni tavaszieredményeit. 110-es gáton 17.7 (tavasszal 17.8), diszkoszvetésben 40.20 (43.17), rúdugrásban 340 (352), gerelyvetésben 54.25 (52.56) és 1500 méteren 5 p. 59.8 mp. (5 p. 0.8 mp.) volt az eredménye. A másodiknak helyezett Zsuffka is elmaradt képességeitől. Lényegesen jobb helyezést érhettek volna el Arany és Farkas Mátyás, de egy-egy számban nem indultak és így 4—500 ponttól estek el. Végeredmény: Bajnok Bácsalmási Péter TFSC (11.7 mp., 692 cm., 11.29 m., 175 cm., 55.8 mp., 18.7 mp., 40.20 cm., 540 cm., 54.25 m., 5 p. 59.8 mp.) 6867.495 ponttal, 2. Zsuffka MAC 6158.295 ponttal, 3. Késmárki BBTE 5853.51 pont. 4. Arany LASE 5773.635 p.. 5. Kálmay TFSO 5663.62 p.. 6. Farkas MAC 5563.30 p„ 7. Farkas TFSO 5559.415 p.. 8. Füzesy MAC 5478.405 p.. 9. Friedrich MAFC 5311.04 p„ 10. Tölgyesy TFSC 5063.07 p, 11. Szabó UTE 4952.315 p. 12. Nyáry FTC 4859.84 p., 13. Molnár Törekvés 4816.825 p., 14. Herr Soroksári AC 4748.52 p., 15. Varga-Papp BfszKRT 4720.66 p., 16. Paksy MAC 4561 p., 17. Balatony MAC 4457.11 p., 18. Szabó TFSC 4430.04 p., 19. Sziklay FTC 4350.77 p., 20. Mélykuthy TFSC 4062.96 p., 21. Koronghy B.BTE 4022.20 p., 22. Sugár UTE 3991.05 p., 23. Kerékjártó TFSC 3981.55 p., 24. Lóránt TFSC 3927.715 p p., 25. Horváth Törekvés 3492.15 p. Az egyidejűleg megtartott főiskolai bajnokságban első Bácsalmási Péter TFSC. 2. Arany LASE. 3. Halmay TFSC. Bankverseny. A Pénzintézetek Sportligája bankközi mezei futóversenyt rendezett juniorok részére a Népligetben, 3 kilométeres távon. Eredmény: Az egyéni versenyt Vajnai (Ivei. Bank) nyerte 11 perc 585 mp-es idővel 2. Ciliért, (P postatakarék) 12 perc, 3. Vigh (Tisztviselőtak.) 12 p. 38 mp., 4. Tass (Tisztviselőtk.) 12 p. 40 mp. A csapatversenyben: 1. Postatakarék(Ildiért, Vigh, Baubach, Balogh, Péter) 40 pont. 2. Tisztviselőtakarék 44 pont. 3. OKH 51 pont. LABDARÚGÁS. Bécsiek veresége Prágában, Prágából jelentik: A Slavia-pályán csütörtökön a Slavia 11.000 főnyi közönség előtt 5:1 (2:1) arányban győzött a WAC ellen. A mérkőzés mindvégig a Slavia fölényét mutatta és Hiden jó formájának köszönhető, hogy a kitűnő Slavia- csatársor további négy góllal nem terhelte a bécsiek hálóját. A bécsiek közül hiányzott Becher, akinek helyén a durva játékáról ismert Tandler játszott. A Slavia góljait ,Junet (2), Svoboda, Soltvs, és Dusek lőtte, míg a bécsiek becsületgólját Huber balszélső szerezte. A mérkőzést Cajar (Prága) vezette. OLIMPIA: Ausztria nem küld versenyzőt Los Angelesbe. Jeleztük már, hogy az európai államok között mozgalom indult meg, hogy csak abban az esetben vesznek részt a los angelesi olimpián, ha Amerika beváltja ígéreteit és lényegesen, megkönnyíti tíz európaiak számára a költséges utazást. A gazdasági válság még jobban megnehezítette az európaiak helyzetét és több államban már komolyan foglalkoznak azzal, hogy egyáltalában nem küldenek versenyzőt Losangelesre. Az első határozott lépést Ausztria tette meg. Az osztrák testnevelés legfelsőbb sporthatósága legutóbbi ülésében elhatározta, hogy a kedvezőtlen gazdasági viszonyok miatt Los Angelesben hivatalosan nem képviselteti magát, azonban jó néven vesz és támogat minden oly akciót, mely az egyes kiválóbb sportférfiaknai támogatók révén lehetővé teszi az olimpiai játékokra való kiutazást. Az osztrák testnevelési tanács csütörtöki elnökségi ülésén azt az eszmét vetették fel, hogy abban az esetben, ha a los angelesi olimpiai játékokra való kiküldetés lehetetlenné válnék, osztrák olimpiai hetet rendezzenek. PESTI HÍRLAP 1931. október 16., péntek. CÉLLÖVÉSZET Céllövő.hírek. A Hunor PLE hadonúlmiversenyt rendezett. Az eredmények a következők: Tasnády-Szits András-vándordíj: 1. dr. KranzJózsef (Hunor), 2. Jármay J. János JBJ*LE)rt' A Honvédelmi miniszter vándordíjáért: 1. Gyerki Ferenc, 2. dr. Kranz József. — Egyesületközi egyéni verseny: 1. Beregi István (BPLE), 2. Tarics Tibor (BPLE), 3. Selmeczy Miklós (BPLE), 4. Jármay J. János (BPLE). — Házi, egyéni verseny: 1. Caidenecker István, 2. Füsti Molnár Lajos, 3. Nyerki Ferenc, 4.Polányi Imre. — Csapatverseny a 2.Hunor‘4-kupáért: 1. Budapesti PLE, 2. Műegyetemi LE, 3. Hunor PLE. „Hunor“ házi bajnokság: 1931. évi bajnok dr. Kranz József. A MOVE Veszprémi SE jubilárú céllövőbajnoki versenyének eredményei: Mesterlövész miniatűrverseny: 1. Kolomi István 167 p., 2. Lecouve Endre 164 p., 3. Takács I. 160 p. — Kezdők miniatűrversenye: 1. Tóth Uhui 147 p., 2. Király Ferenc 146 p. — Vendégek miniatűrversenye: Kolomi István 171 p., Nagy István 166 p., Darvas József 165 p. Vaskúton nyolc község versenyzőinek részvételével körzeti céllövő-verseny volt. A csapatversenyben egyénileg 1. Kittgasser István, 2. Pinkovics József. Mátételke. A ceglédi MOVE céllövőversenyt rendezett, amelyen a ceglédi, nagykőrösi, abonyi és szolnoki céllövő egyesületek versenyzői vettek részt. Eredmények: Csapatversenyben: 1. Dégi. MOVE 1730 p., 2. Sz. MOVE 1624 p. Mester és főlövészversenyben: 1. Gál Cégi. MOVE 363 p.. 2. Kádár Cégi. MOVE 354 p. Pisztolyverseny: 1. Wicker APLE 70 p.. 2. Gál Cégi. MOVE. Szarva- alaklövésben: 1. Gál. Cégi. MOVE 40 p.. 2. dr. Szüle Cégi. MOVE 44 p. Kapáslövésben: 1. Kádár Cégi. MOVE. 2. Széll Sz. MOVE. BIRKÓZÁS. Az UTE kétnapos bajnoki versenye. Az Újpesti Tónin Egylet szombaton és vasárnap rendezi Újpest városi szubfulstílusú birkózóbajnokságát. A versenyen nemcsak a teljes magyar válogatott birkózógárda indul, hanem szőnyegre lép a válogatott keret valamennyi tagja is. A bajnoki verseny egyik szenzációja Földeák János Európabajnok és Lemke német könnyűsúlyú válogatott indulása. Földeák összecsapása Zmabory Gyulával — aki az Európabajnokságban sérülése miatt nem állhatott ki az Eb ról ifi bajnok ellen — eldönti, hogy ki az idén Európa legjobb kisközépsúlyú birkózója. Hasonló nagy érdeklődéssel tekintenek a szakértők Kárpáthi szereplése elé is, akit a mostani európabajnoki■ versenyen valósággal üldözött a balszerencse. A viadalon elindul még Hirschl osztrák nehézsúlyú bajnok és Stiedl is. A mérkőzést népszerű helyárak mellett mindkét napon a városligeti Beketowcirkuszban rendezik meg. A MOVE Veszprémi SE birkózóversenye. A veszprémi MOVE jubiláns versenyén a székesfehérvári ARAK résztvételével birkózóviadal is volt, amely a következő eredményekkel végződött. Jégsúly: 1. Moldovány Tibor (MOVE), 2. Fekete Killman (MOVE), 3. Poor Ferenc (ARAK). Pehelysúly: 1. Schmidt Károly (MOVE), 2. Pék György (ARAK), 3. SztrakaGyula (MOVE). Könnyűsúly: 1. Halász Gábor (MOVE), 2. Tóth Antal (ARAK), 3. Tóth József (ARAK). Kisközépsúly: 1. Nagy Ferenc (ARAK), 2. Vadila Károly (APAK), 3. Kollács Jenő (MOVE). Nagyközépsúly: 1. Tóth István (ARAK), 2. Löhnert István (MOVE), 5. Zimmermann Ferenc (ARAK). Pontarány 15:15. VÍVÁS. A Detektív Atlétikai Club megkezdte vivótréningjét. A DAC vivői a napokban már megkezdték a rendszeres tréninget. Kádár Ferenc, a vivószakosztály kapitánya, a fejlődőképességű csapat mesterének Schletzer Gáspárt szerződtette. A vivószakosztály vezetősége az idei vivóévadban jelentősebb eredményt vár a női tőr-vívócsapattól is, mivel ez az országos női tőrbajnokság egyik legjobban helyezett hölgyvivójával, Kolbe Rózsival, jelentékenyen megerősödött. ÖKÖLVÍVÁS. Hétvégi ökölvívóeservények. A hét végén a következő floxversenyek nyernek lebonyolítást. Pénteken este fél 8 órakor az ISC meghívásos versenye az igazságügyminisztériumban.Szombaton este 7 órakor csapatbajnoki mérkőzés a Bentkárt—HAC között a Sferminaut 23. sz. alatti iskolában.Ugyancsak szombaton este fél 8 órakor a BTC meghívásos versenye a Klotild utca 15. sz. alatti tornacsarnokban. Vasárnapon délután 6 órakor FTC meghívásos verseny az üllői- úti sporttelepen. LÓVERSENY. Egy sportsman tragikus halála. Salgó Lajos, kinek haláláról a’esti Hírlap olvasóközönsége egy gyászjelentésből értesült, sportkörökben nagy részvétet keltett. Salgó Lajos, az ismert ügető-tenyésztő és futtató tragikus módon halt meg. Még a nyáron baleset érte: lova, amikor nyergébe szállni készült, megrúgta és lábán súlyos sérülést okozott. Salgó rövid ideig nyomta az ágyat és már úgy látszott, hogy balesetét kiheverte, hetek múlva azonban trombózis lépett fel, mely újból ágyba döntötte. Betegsége annyira elfajult, hogy szivét is megtámadta, mely reá végzetessé vált. Salgó Lajos 1912-ben a Homoki ménest és birtokot szerezte meg s azóta nagy passzióval hódolt az ügetősportnak. A háború alatt bevonult a hetes huszárokhoz és amikor az összeomlás után visszatért, birtokát és a hires ménest a románok által teljesen kifosztva találta. Salgó rendkívüli energiával és áldozattal 1920-ban újjáteremtette a ménest.Megszerezte az amerikai J. Colorado-t és 14 anyakancát, köztük a derbynyerő Lilly Caid-ot, Hermionell.-t, Todd Fthelwyrr-t, Buzz Fast-ot stb, amelyek kiváló ügetőket produkáltak, köztük Orimbusz-t, Colocaid-ot és a Magyar Ügető Derby-győztes Colorado Icalous-t. Salgó Lajost pénteken délelőtt 1A 12 órakor temetik a Kerepesi úti temető lmlottasházából. Az engesztelő szentmise áldozat az elhunyt lelkiüdvéért szombati, délelőtt 10 órakor megy végbe a Regnum Marianum plébániatemplomban. A Cesarcvnch, a híres angol előrefogadási verseny, szerdán került eldöntésre Newmarketban. Az 1000 fonttal díjazott, 3000 méter távolságú futamban H. W. Candell Mohil Star-ja (F. Fox) győzött Six Wheeler és Son of Mint ellen. A részletes eredmény: Cesarewitch Stakes, Handicap, 1000 ft., távolság 3600 méter. F. H. W. Candell 4 éves Noble Star-ja 56 kg. lov. F. Fox 1. H. F. Clayton 6é. Six TWheeler-je 48j kg. lov. Baines 2. Jesse Brown 4é. Son of Mint-je 49 kg. lov. C. Richards 3. Huszonkilenc ló futott. A kedvencek: Friendship, Blue Vision és Aga Uhun herceg 3 éves Kiborseed-je a vert mezőnyben végeztek. Fogadások: 100:5 1., 100:1 II., 100:7 111. Könnyen Ibid., 14 a. harmadik. Budapesti ügetőversenyek. Az októberi meeting ötödik napja pénteken kerül eldöntésre. Ezzel nyilván a téli versenyek veszik kezdetüket, melyek díjazását az egyesület a nyomasztó gazdasági viszonyok miatt tavaly is leszállította. A díjak redukálása ellenére az egyes futamok nagyszámú nevezésekkel zárultak, sőt előreláthatóan a sport nívóján sem esik csorba. A főfutamban, a nemzetközi jellegű Ibolya-díjban Gitana II, Kedves, Erika, Kositta, Ljubimac, Maplopó, Fregoli és Dárda találkoznak egymással. Érdekesnek ígérkezik az Amateur-hajtás, melyben a valószínű startereje: Ipse v. Ili (Laudon), Hajnalka v. Gézengúz (Steinitz), Karola (Tornallyay), Carabogra (?), Jeles Ö. S. (Hantzmann I.), Kópé v. Matyóka (Deák), Munkács (ifj. Baranyai), Savi (Bajk I. ), Sellő v. Feri (Stein) és Ibrány (Leherbel). Trainernap. A budapesti trainerek egyesülete vezetőségének vasárnap délelőttre kitűzött versenynapja iránt mindinkább nagyobb érdeklődés mutatkozik. Az attrakciók közül a katonatisztek ügetőlovaglásában szerepelni fognak: Fehér, Kleite, Kaxx századosok, Sternolák, Tonika, Misley, Ehrenberger Turcsyn és Sárossy főhadnagyok. Az egyesfogalú hajtásban sulkyba szállnak: Fehér, Kiss, Fördös, Kuss századosok, Bernolák, Sárossy és Turcsiig főhadnagyok. A művésznők közül eddig Kun Magda, Titkos Ilona és Décsey báróné, az Operaház tagja közreműködése van biztosítva. 4 szobás hallos, 3 szobás hallos és 2 szobás lakás igen jutányos áron azonnalra vagy november 1-re kiadó Verpeléti út 22. szám. Telefon : 590—29. A Keresk. Tisztv. Oroz. Egyesületének XXI. évi szaktanfolyamán a következő tanfolyamok kezdődnek: 1. Esti kereskedelmi szaktanfolyam felnőttek részére. 2. Kereskedelmi szaktanfolyam leányok részére. 3. Gyors-, gép- és helyosirói tanfolyamok. (Államvizsga.) A szaktanfolyamok időtartama: hat hónap. Tantárgyak: könyvvitel (az átíró módszerek is), keresk, levelezés és ismeretek, váltó tó csekk ismertetése, folyószámlák, gyors- és gépírás. A tanfolyamok elvégzése után a növendékek államérvényes bizonyítványt kapnak. . A szaktanfolyamok havi tandíja 20.— P, a gyors- és génbős tanfolyamoké havi 10.— P. A Pesti Hírlap előfizetői és családtagjaik, megfelelő igazolás mellett, a tandíjak felét fizetik. Jelentkezés október hó 31-ig az igazgatóságnál a tanfolyam helyiségeiben: V., Vilmos császár-ut 20. Buda legszebb lakóvidékén 200 négyszögöles bérháztelek. (Böszörményi - út 3/d. Istenhegyi - útnál) jutányosan eladó. Bővebb felvilágosítást 818—51 telefonszám alatt. Háromszobás ZVLV" lakás mérsékelt bérért november 1-re kiadó. II., Medve utca 19. Házfelügyelő. 13-12 Kiadó négy szoba hallos, modern kertes lakás két terasszal november 1-re. Thüköly-ut 178 .19117 a—B—BBB—maaaiMBBaiwaML BÚTOR ÉS LAK BERENDEZÉSEK Összecsukóságy-, vas - rézbutor-, ágybetét legolcsóbban PROHASZKA-gyárból, VI., Gróf Zichy Jenő-utca 46. Fióküzlet Üllői-ut 9. — Javítást vállalok. Telefon 890—30. Isina