Pesti Hírlap, 1932. június (54. évfolyam, 119-142. szám)
1932-06-09 / 126. szám
BUDAPEST, 1932. Előfizetési árak: Egy hónapra, 4 pengő, negyedévenként 10 pengő 80 fillér. Egyes példányszám ára (pályaudvarokon is) 16 fillér ,vasárnaponként 32 fillér. — Külföldön az előfizetési ár kétszeres Pesti LIV. ÉVFOLYAM, 126. (17.783) SZÁM. dgr. '' Imnte C ÜTÖRTÖK, JUNIUS 9. Szerkesztőség: Vilmos császár-ut 78. Telefon: Aut. 1221—95. Főkiadók: Vilmos császár-ut 78. Tel. mint a szerkesztőségnél, Erzsébet-körut 1 . Tel. J. 352-96. A fiókok jegyzékét az apróhirdetések élén közöljük Egy vagon egres. Irta: Báró Szterényi József. Határincidensünk van legújabban Csehszlovákiával. A határincidens látszólag jelentéktelen, valójában azonban a fele sem tréfa. Hamburgi rendeltetéssel egy vagon egrest adtak fel egy magyar állomáson. A vagonnak a csehszlovák államvasutakon kellett útja egy részét megfutnia. A vagont a cseh vasutak szobi határállomása szabályszerűen át is vette és továbbította annak rendje és módja szerint. A szállítmánynak már régen a német birodalmi vasutakon kellett volna robognia, amikor a feladó azt az értesítést kapta Szob magyar államvasút állomásról, hogy a csehek Párkánynánán feltartóztatták a vagont és visszaküldték Szobra azzal, hogy a prágai kormány rendelete szerint tilos egresnek átszállítása, mert az egres révén behurcolható a kaliforniai pajzstetű. Ez a tényállás, úgy, amint az cáfolat nélkül megjelent. Nem vitatom, hiába is tenném, különben egészen, közömbös is az eset érdemére nézve, hogy egres egyáltalán terjeszt-e kaliforniai pajzstetűt és tranzitó szállítás zárt kocsikban alkalmas-e ilyen terjesztésre! Mert még abban az esetben is a legkomolyabban sérelmezném a csehszlovák államvasutak eljárását fuvarozási jogi alapon, ha az egres révén tényleg terjeszthető ez a pajzstetű. A vasutaknak ugyanis nemzetközi jogszabályai vannak, melyeken nem teheti túl magát semmiféle vasútigazgatás, hacsak flagráns szerződésszegést nem akar elkövetni. Ezek a jogszabályok rendelkeznek tilos szállítmányok tekintetében. Márpedig a jelen esetben nem lehet ilyenről szó, mert hisz akkor Szob csehszlovák határállomás nem vehette és nem vette volna át azt az utóbb Párkánynánán feltartóztatott és kifogásolt szállítmányt. Nem tételezhető fel ugyanis az a képtelenség, hogy a csehszlovák államvasutakon eltérő utasítások állnának fenn az egyes állomásokra nézve. Azután meg a határállomásokon a szerelvények átvétele gondosabban és részletesebben is történik, mert hisz az átvétellel beállott a csatlakozó állam vasútjának felelőssége is, attól kezdve szerelvényért és áruért már az felel. Ha tehát az egres átszállítására nézve tilalom állana fenn a csehszlovák államvasutakon, amelyet mellesleg megjegyezve a berni árufuvarozási egyezmény értelmében ki kellett volna hirdetnie, akkor arról Szob állomásának természetszerűleg szintén tudomással kellett volna bírnia. Nem is szólva arról, hogy a csehszlovák államvasutaknak minden tranzitó tilalomról értesítenie kell a csatlakozó vasutakat, tehát a Máv-ot is, amely természetszerűleg nem indíthatta volna el ebben az esetben azt az egresszállítmányt. Megállapítást nyert, hogy ilyen értesítés a Máv-hoz nem érkezett, ilyen tilalmat a csehszlovák államvasutak ki nem hirdettek. Rideg, száraz okfejtéssel kívántam magát a tényt leszögezni, menten minden színezéstől, hogy mindenekelőtt levonjam belőle a nemzetközi fuvarjogi következtetést. Az ügy ebben az esetben nemcsak bennünket érdekel, mint feladó országot, hanem érdekli Németországot és Angliát, mint tranzitáló és rendeltetési országokat is. Hamburg ugyanis csak átrakodó kikötő lett volna ennél az egres szállítmánynál, a rendeltetési hely London volt. A csehszlovák államvasutak a nemzetközi árufuvarozási egyezményt sértették meg ezzel a feltartóztatással és visszaküldéssel, nyílt szerződésszegést követtek el. Ez a kérdésnek fuvarozásjogi része, mely súlyos gazdasági károkat okoz nekünk, mert elzár bennünket egy konjunktúra kihasználásától. Romlandó áruról lévén szó, bizonyára már tönkre is ment a visszaküldött egres. Ez azonban csak egyik és hozzáteszem rögtön, csak kisebb jelentőségű része az ügynek. Ez úgy amint az eset történt, valószínűleg csak izlelítő akar lenni számunkra és ez is az oka annak, amiért az etettül ezen a hel-ra, külön foglalkozunk. Az országgyűlésen lesz a helye az azzal való behatóbb foglalkozásnak, mert ilyent mégsem lehet szó nélkül hagynunk. Nincs kizárva, hogy ez az egyes-eset valahogyan ki fog magyaráztatni. Ismerjük már ennek módját. Amint azonban a Csehszlovákiával ez idő szerint fennálló kereskedelempolitikai helyzetünk állani látszik, itt egy régi, előttünk nem ismeretlen taktikával állunk szemben. Még a régi kettős monarchia idejéből emlékezem reá. Arra a nagy küzdelemre, amielyet Ausztriával folytattunk a Németországgal való közvetlen — Az új doktor bácsi? — nyafogta kényeskedve és alig akarta elhinni, hogy nem Somló úr vagyok, az orvos, hanem a család rokona, húszesztendős jogászgyerek Pestről. Néném az asztalfőn foglalt helyet, mellette jobbra Klára, vele szemben András, Klára mellett én. Reggeli alatt nagyjában tisztába jöttem a helyzettel. Klára árva leány, a néném tartja magánál. Egyetlen szót sem szólt a csodálatos teremtés, de mégis minden tele volt vele. András lopva-lopva rápillantott, aztán mikor a tekintetük összetalálkozott, ijedten és ravasz közönyt színlelve, hirtelen belebújt a kávécsészéjébe. Ez volt minden foglalkozása. Reggeli után a kis öreg férfiú nyomban elpárolgott. Klára is felkelt a helyéről, kezet csókolt a nénénknek, felém biccentette a fejét és vontatott, lusta imbolygással elhagyta a szobát. — Rendkívüli jelenség, — sóhajtottam utána anélkül, hogy szándékomban lett volna Klárára megjegyzést tenni. — Szegényke ... — Ida néni is sóhajtott és hozzátette: — és leirhatatlanul szerencsétlen. Két éve él nálam s azóta egyetlen szó sem hagyta el a dajkát. — Hihetetlen. Beteg? . — A tetteiből semmi sem mutat arra. Olvas, sétál, töpreng, mint mindenki, aki erős s boldogtalan lelki életet él. De kérdéseinkre csak fejbólintással, vagy mimikával válaszol; sohasem kiváncsi semmire és úgy látszik, nincs semmi mondanivalója. Ez az egész. — Hát azelőtt? — Néném szomorúan bólintott. — Természetesen semmi sincs ok nélkül. Boldogtalan szerelem. — Gondolhattam volna. — Néhány esztendővel ezelőtt még ő volt a legszebb nő . . . talán a világon. ■ y ................ g ►— Elhiszem, És a másik? vasúti csatlakozásért, mezőgazdasági kivitelünk és különösen a romlandó áruk gyorsabb szállíthatása érdekében. Magam is két évtizeden át szinte késhegyig menő harcot folytattam ezért és csak az 1907. évi kiegyezésben sikerült az u. n. annabergi csatlakozást — a kassa—oderbergi vasúthoz — keresztülvinnem. Ausztria fegyverül használta fel a kedvező helyzetet Magyarország ellen és ezen a réven teremtett kényszerhelyzeteket számunkra. Vagy tavaszszal a gyors szállítást igénylő zöldségfélék, vagy ősszel a gyümölcs idején. Csehszlovákiával nem tud létrejönni a már annyiszor megígért kereskedelmi szerződésünk. Minden igaz gazdasági ok nélkül provokálták a fennállott szerződés felbontását és több egy évnél, hogy az új szerződésre vonatkozó tárgyalások folynak. Olyan megszakításokkal, amelyek akár teljes szakítást is jelenthetnének. Hányszor hallottuk onnan is, részünkről is ,az illetékes kijelentéseket, hogy már csak igen rövid idő kérdése a végleges megegyezés. Az igaz, hogy az állategészségügyi egyezmény még teljesen vitás. Márpedig ilyen nélkül semmi értelme sem lenne a szerződéskötésnek. De különben — hogy egy triviális kifejezéssel éljek — a „fülük botját sem mozgatják“ szomszédaink a részükről is kedvező befejezés előtt állónak kijelentett szerződés tényleges megkötése érdekében. Sőt ellenkezőleg, most jelent meg az ottani legszélesebb agrár-behozatali monopólium terve, melyet a’kormányuk kebelében már régebben tárgyalnak, mely — lm létrejön — egészen más szerződési föltételeket fog szabni, mint amelyekről velünk eddig tárgyaltak és amelyek alapján a tulajdonképeni szerződés tekintetében már meg is egyeztünk volna. Legalább így tudjuk mi kívülállók. Nem tartozik reánk, nincs is jogunk firtatni, milyen belső politikai okok indították a csehszlovák kormányt erre a gyökeres kereskedelempolitikai rendszerváltozásra? Vannak vélemények — csak regisztrálom ezt is —, melyek szerint ez a rendszerváltozás nem új keletű, régen folynak erre nézve a belső bizalmas tárgyalások és a velünk más alapon folyt tárgyalások csak időnyerésre szolgáltak. A következmények el fogják dönteni, hogy ezek a vélemények mennyire alaposak. — Andrásra gondolsz? Ő sem volt mindig ilyen, mint aminőnek most látod. Tudod-e, hogy még csak negyvenöt éves? Amikor te születtél, akkor ő már országosan híres lovas, nagyszerű táncos, mulatós, kedves, vidám és tékozló gavallér volt, most negyvenöt éves aggastyán, szánalmas figura, szenvedések és kínosan kergetett élvezetek szomorú és nevetséges mártírja. Valósággal élőhalott. Előrehaladott paralizis. Kétségbeestem. Megbántam, hogy eljöttem ide. Egész nap nem tudtam szabadulni attól az igézettől, amellyel Klára titokzatos, hallgatag, baljóslatú s tragikus szépsége elborított. És mellette ott kisértett a kis gnóm árnya, egy szörnyű memento, mindenki számára, aki nem tud takarékoskodni az életével. Egy mennyei szépségű asszony, aki néma s egy ráncos arcú aggastyán, aki gyermek módra nyafog. Mit keressek én ebben az elátkozott világban? Vacsora után, sötét, felleges, csendes és meleg nyári éjszakában a tető alatt levő szoba erkélyén üldögéltem és ezen a két tragédián járattam az eszemet. Ott ültem éjfélig. Halálos csend volt körülöttem, de bennem valami szomorú mámor tombolt, mintha lerészegedtem volna. Ez, ahol most vagyok, maga a pokol. A fájdalom, a kétségbeesés,, a lelki élve-eltemettetés, a testi haldoklás pokla. A testilelki csőd. E nagy tragikus semmiben nem érdemes embernek maradni. Magam is úgy éreztem, hogy valami tébolyodott kényszer hatása alá kerültem és őrült elhatározás fogamzott meg a szívemben. Elvesztettem az eszemet. Úgy éreztem, hogy be kell rohannom Klárához és kényszerítenem kell őt, hogy megszólaljon. Igen, azt a néma ajkat meg fogom szólaltatni. Beszélnie kell, hogy újra ember és ne legyen, hogy felolvadjon a szívén fekvő keserves jégpáncél, hogy újra meginduljon testében a vérkeringés. Elhatároztam, hogy bemegyek hozzá. Tudom, hogy a balszárnyon lévő utolsó szobában találom. Ez is szerelem. Irta: Surányi Miklós. Gyermekkori emlék, néhány évtizede bujkál az emlékezetemben. Néha felriadok álmomból, mert magam előtt látom azt a szörnyű jelenetet, amelyet úgy cipelek a lelkemen, mint valami nehéz batyut. Valósággal megmérgezi az életemet, megpróbálom, hátha segít rajtam, ha elmondom, talán sikerül ledobnom a hátamról a batyut. Hát úgy volt, amint itt következik. Húsz esztendős koromban meglátogattam rokonaimat, akik egy dunántúli falu közelében az országút mellett épült öreg kastélyban laktak. A reggelinél összejött a család. Öreg nagynéném volt a ház úrnője, — hideg, száraz és sima keze volt és szúrós, fekete szeme, — megsimogatta a homlokomat és végignézett rajtam. — Édesapádra nem hasonlítasz. Anyádra is csak a szemed pillantása emlékeztet. Egy öreg nagybátyám, megyei kirurgus, az volt szakasztott olyan, mint te. Mindjárt bemutatlak a házbelieknek. Magas, túlságosan fehér, átlátszó kőrű, harminc esztendős hölgy jelent meg az ebédlőben. Gyönyörű lehetett valaha, még most is elkápráztatott bágyadt, szinte lemondó mosolyával és szoborszerű termetével. Klára volt, néném unokahuga. Aztán a nagyablakos, teremszerü ebédlő ajtaján betáncolt egy sovány, apró, ráncos emberke, rövid vadásznadrágban, világoszöld harisnyában, s nőies, finom kis lábán szandálszerü, sárga cipőcske csatijai csillogtak. — Jó reggelt, jó reggelt, — csipogott a kis gnóm, apró kezével kétfelé simította őszülő haját, odaszaladt nénémhez, kezet csókolt és kislányosan meghajtotta magát. — András öcsém, — mutatta be a groteszk kis öreget néném. András összecsapta apró bokáit, megrántotta derekát és felém nyújtotta kezét.