Pesti Hírlap, 1932. június (54. évfolyam, 119-142. szám)

1932-06-09 / 126. szám

BUDAPEST, 1932. Előfizetési árak: Egy hónapra, 4 pengő, ne­gyedévenként 10 pengő 80 fillér. Egyes pél­dányszám ára (pálya­udvarokon is) 16 fillér ,vasárnaponként 32 fil­lér. — Külföldön az előfizetési ár kétszeres Pesti LIV. ÉVFOLYAM, 126. (17.783) SZÁM. dgr. '' Imnte C­ ÜTÖRTÖK, JUNIUS 9. Szerkesztőség: Vilmos császár-ut 78. Telefon: Aut. 1221—95. Főkiadók: Vilmos­­ császár-ut 78. Tel. mint a szerkesztő­ségnél, Erzsébet-körut 1 . Tel. J. 352-96. A fiókok jegyzékét az apróhir­detések élén közöljük Egy vagon egres. Irta: Báró Szterényi József. Határincidensünk van legújabban Cseh­szlovákiával. A határincidens látszólag jelen­téktelen, valójában azonban a fele sem tréfa. Hamburgi rendeltetéssel egy vagon egrest ad­tak fel egy magyar állomáson. A vagonnak a csehszlovák államvasutakon kellett útja egy ré­szét megfutnia. A vagont a cseh vasutak szobi határállomása szabályszerűen át is vette és to­vábbította annak r­endje és módja szerint. A szállítmánynak már régen a német birodalmi vasutakon kellett volna robognia, amikor a fel­adó azt az értesítést kapta Szob magyar állam­­vasút állomásról, hogy a csehek Párkánynánán feltartóztatták a vagont és visszaküldték Szobra azzal, hogy a prágai kormány rendelete szerint tilos egresnek átszállítása, mert az egres révén behurcolható a kaliforniai pajzstetű. Ez a tényállás, úgy, amint az cáfolat nél­kül megjelent. Nem­ vitatom, hiába is tenném,­­ különben egészen, közömbös is az eset érde­mére nézve, hogy egres egyáltalán terjeszt-e kaliforniai pajzstetűt és tranzitó szállítás zárt kocsikban alkalmas-e ilyen terjesztésre! Mert még abban az esetben is a legkomolyabban sé­relmezném a csehszlovák államvasutak eljárá­sát fuvarozási jogi alapon, ha az egres révén tényleg terjeszthető ez a pajzstetű. A vasutak­­nak ugyanis nemzetközi jogszabályai vannak, melyeken nem teheti túl magát semmiféle vas­­útigazgatás, hacsak flagráns szerződésszegést nem akar elkövetni. Ezek a jogszabályok ren­delkeznek tilos szállítmányok tekintetében. Már­pedig a jelen esetben nem lehet ilyenről szó, mert hisz akkor Szob csehszlovák határállomás nem vehette és nem vette volna át azt az utóbb Párkánynánán feltartóztatott és kifogásolt szál­lítmányt. Nem tételezhető fel ugyanis az a kép­telenség, hogy a csehszlovák államvasutakon elt­érő utasítások állnának fenn az egyes állomá­sokra nézve. Azután meg a határállomásokon a szerelvények átvétele gondosabban és részlete­sebben is történik, mert hisz az átvétellel beál­lott a csatlakozó állam vasútjának felelőssége is, attól kezdve szerel­vényért és áruért már az felel. Ha tehát az egres átszállítására nézve tila­lom állana fenn a csehszlovák államvasutakon, amelyet mellesleg megjegyezve a berni árufuva­rozási egyezmény értelmében ki kellett volna hirdetnie, akkor arról Szob állomásának termé­szetszerűleg szintén tudomással kellett volna bírnia. Nem is szólva arról, hogy a csehszlovák államvasutaknak minden tranzitó­ tilalomról ér­tesítenie kell a csatlakozó vasutakat, tehát a Máv-ot is, amely természetszerűleg nem indít­hatta volna el ebben az esetben azt az egres­­szállítmányt. Megállapítást nyert, hogy ilyen értesítés a Máv-hoz nem érkezett, ilyen tilalmat a csehszlovák államvasutak ki nem hirdettek. Rideg, száraz okfejtéssel kívántam magát a tényt leszögezni, menten minden színezéstől, hogy mindenekelőtt levonjam belőle a nemzet­közi fuvarjogi következtetést. Az ügy ebben az esetben nemcsak bennünket érdekel, mint fel­adó országot, hanem érdekli Németországot és Angliát, mint tranzitáló és rendeltetési országo­kat is. Hamburg ugyanis csak átrakodó kikötő lett volna ennél az egres­ szállítmánynál, a ren­deltetési hely London volt. A csehszlovák állam­vasutak a nemzetközi árufuvarozási egyez­ményt sértették meg ezzel a feltartóztatással és visszaküldéssel, nyílt szerződésszegést követtek el. Ez a kérdésnek fuvarozásjogi része, mely súlyos gazdasági károkat okoz nekünk, mert elzár bennünket egy konjunktúra kihasználásá­tól. Romlandó áruról lévén szó, bizonyára már tönkre is ment a visszaküldött egres. Ez azonban csak egyik és hozzáteszem rögtön, csak kisebb jelentőségű r­észe az ügy­nek. Ez úgy amint az eset történt, valószínű­leg csak izlelítő akar lenni számunkra és ez is az oka annak, amiért az etettül ezen a hel-ra, külön foglalkozunk. Az országgyűlésen lesz a helye az azzal való behatóbb foglalkozásnak, mert ilyent mégsem lehet szó nélkül hagynunk. Nincs kizárva, hogy ez az­ egyes-eset valaho­gyan ki fog magyaráztatni. Ismerjük már en­nek módját. Amint azonban a Csehszlovákiával ez idő szerint fennálló kereskedelempolitikai helyzetünk állani látszik, itt eg­y régi, előttünk nem ismeretlen taktikával állunk szemben. Még a régi kettős monarchia idejéből emlékezem reá. Arra a nagy küzdelemre, ami­elyet Ausztriával folytattunk a Németországgal való közvetlen — Az új doktor bácsi? — nyafogta kényes­kedve és alig akarta elhinni, hogy nem Somló úr vagyok, az orvos, hanem a család rokona, húsz­­esztendős jogászgyerek Pestről. Néném az asztalfőn foglalt helyet, mellette jobbra Klára, vele szemben András, Klára mellett én. Reggeli alatt nagyjában tisztába jöttem a hely­zettel. Klára árva leány, a néném tartja magánál. Egyetlen szót sem szólt a csodálatos teremtés, de mégis minden tele­ volt vele. András lopva-lopva rá­pillantott, aztán mikor a tekintetük összetalálko­zott, ijedten és ravasz közönyt színlelve, hirtelen belebújt a kávécsészéjébe. Ez volt minden foglal­kozása. Reggeli után a kis öreg férfiú nyomban el­párolgott. Klára is felkelt a helyéről, kezet csókolt a nénénknek, felém biccentette a fejét és vontatott, lusta imbolygással elhagyta a szobát. — Rendkívüli jelenség, — sóhajtottam utána anélkül, hogy szándékomban lett volna Klárára megjegyzést tenni. — Szegényke ... — Ida néni is sóhajtott és hozzátette: — és leirhatatlanul szerencsétlen. Két éve él nálam s azóta egyetlen szó sem hagyta el a d­ajkát. — Hihetetlen. Beteg? . — A tetteiből semmi sem mutat arra. Olvas, sétál, töpreng, mint mindenki, aki erős s boldogta­lan lelki életet él. De kérdéseinkre csak fejbólintás­­sal, vagy mimikával válaszol; sohasem kiváncsi semmire és úgy látszik, nincs semmi mondani­valója. Ez az egész. — Hát azelőtt? — Néném szomorúan bólintott. — Természetesen semmi sincs ok nélkül. Bol­dogtalan szerelem. — Gondolhattam volna. — Néhány esztendővel ezelőtt még ő volt a legszebb nő . . . talán a világon. ■ y ................ g ►— Elhiszem, És a másik? vasúti csatlakozásért, mezőgazdasági kivitelünk és különösen a romlandó áruk gyorsabb szál­­líthatása érdekében. Magam is két évtizeden át szinte késhegyig menő harcot folytattam ezért és csak az 1907. évi kiegyezésben sikerü­lt az u. n. annabergi csatlakozást — a kassa—oderbergi vasúthoz — keresztülvinnem. Ausztria fegy­verül használta fel a kedvező helyzetet Ma­gyarország ellen és ezen a réven teremtett kényszerhelyzeteket számunkra. Vagy tavasz­­szal a gyors szállítást­ igénylő­ zöldségfélék, vagy ősszel a gyümölcs idején. Csehszlovákiával nem tud létrejönni a már annyiszor megígért kereskedelmi szerződé­sünk. Minden igaz gazdasági ok nélkül provo­kálták a fennállott szerződés felbontását és több egy évnél, hogy az új szerződésre vonat­kozó tárgyalások folynak. Olyan megszakítá­sokkal, amelyek akár teljes szakítást is jelent­hetnének. Hányszor hallottuk onnan is, ré­szünkről is ,az illetékes kijelentéseket, hogy már csak igen rövid idő kérdése a végleges megegyezés. Az igaz, hogy az állategészség­ügyi egyezmény még teljesen vitás. Már­pedig ilyen nélkül semmi értelme sem lenne a szer­ződéskötésnek. De különben — hogy egy tri­viális kifejezéssel éljek — a „fülük botját sem mozgatják“ szomszédaink a részükről is ked­vező befejezés előtt állónak kijelentett szerző­dés tényleges megkötése érdekében. Sőt ellen­kezőleg, most jelent meg az ottani legszéle­sebb agrár-beh­ozatali monopólium terve, me­lyet a’kormányuk kebelében már régebben tár­gyalnak, mely — lm létr­ejön — egészen más szerződési föltételeket fog szabni, mint ame­lyekről velünk eddig tárgyaltak és amelyek alapján a tulajdonképeni szerződés­ tekinteté­ben már meg is egyeztünk volna. Legalább így tudjuk mi kívülállók. Nem­ tartozik reánk, nincs is jogunk firtatni, milyen belső politikai okok indították a csehszlovák kormányt erre a gyökeres kereskedelempolitikai rendszerválto­zásra? Vannak vélemények — csak regisztrá­lom ezt is —, melyek szerint ez a rendszervál­tozás nem új keletű, r­égen folynak erre nézve a belső bizalmas tárgyalások és a velünk más alapon folyt tárgyalások csak időnyerésre szol­­­­gáltak. A következmények el fogják dönteni,­­ hogy ezek a vélemények mennyire alaposak. — Andrásra gondolsz? Ő sem volt mindig ilyen, mint aminőnek most látod. Tudod-e, hogy még csak negyvenöt éves? Amikor te születtél, ak­kor ő már országosan híres lovas, nagyszerű tán­cos, mulatós, kedves, vidám és tékozló gavallér volt, most negyvenöt éves aggastyán, szánalmas fi­gura, szenvedések és kínosan kergetett élvezetek szomorú és nevetséges mártírja. Valósággal élő­halott. Előrehaladott paralizis. Kétségbeestem. Megbántam, hogy eljöttem ide. Egész nap nem tudtam szabadulni attól az igézet­től, amellyel Klára titokzatos, hallgatag, baljóslatú s tragikus szépsége elborított. És mellette ott kisér­tett a kis gnóm árnya, egy szörnyű memento, min­denki számára, aki nem tud takarékoskodni az éle­tével. Egy mennyei szépségű asszony, aki néma s egy ráncos arcú aggastyán, aki gyermek módra nyafog. Mit keressek én ebben az elátkozott világ­ban? Vacsora után, sötét, felleges, csendes és meleg nyári éjszakában a tető alatt levő szoba erkélyén üldögéltem és ezen a két tragédián járattam az esze­met. Ott ültem éjfélig. Halálos csend volt körülöt­tem, de bennem valami szomorú mámor tombolt, mintha lerészegedtem volna. Ez, ahol most vagyok, maga a pokol. A fájdalom, a kétségbeesés,, a lelki élve-eltemettetés, a testi haldoklás pokla. A testi­lelki csőd. E nagy tragikus semmiben nem érdemes embernek maradni. Magam is úgy éreztem, hogy valami tébolyodott kényszer hatása alá kerültem és őrült elhatározás fogamzott meg a szívemben. Elvesztettem az eszemet. Úgy éreztem, hogy be kell rohannom Klárához és kényszerítenem kell őt, hogy megszólaljon. Igen, azt a néma ajkat meg fogom szólaltatni. Beszélnie kell, hogy újra ember és ne legyen, hogy felolvadjon a szívén fekvő keserves jégpáncél, hogy újra meginduljon testében a vér­keringés. Elhatároztam, hogy bemegyek hozzá. Tudom,­­ hogy a balszárnyon lévő utolsó szobában találom.­ ­ Ez is szerelem. Irta: Surányi Miklós. Gyermekkori emlék, néhány évtizede bujkál az emlékezetemben. Néha felriadok álmomból, mert magam előtt látom azt a szörnyű jelenetet, amelyet úgy cipelek a lelkemen, mint valami nehéz batyut. Valósággal megmérgezi az életemet, megpróbálom, hátha segít rajtam, ha elmondom, talán sikerül le­dobnom a hátamról a batyut. Hát úgy volt, amint itt következik. Húsz esztendős koromban meglátogattam ro­konaimat, akik egy dunántúli falu közelében az or­szágút mellett épült öreg kastélyban laktak. A reg­gelinél összejött a család. Öreg nagynéném volt a ház úrnője, — hideg, száraz és sima keze volt és szúrós, fekete szeme, — megsimogatta a homloko­mat és végignézett rajtam. — Édesapádra­ nem hasonlítasz. Anyádra is csak a szemed pillantása emlékeztet. Egy öreg nagybátyám, megyei kirurgus, az volt szakasztott olyan, mint te. Mindjárt bemutatlak a házbelieknek. Magas, túlságosan fehér, átlátszó kőrű, har­minc esztendős hölgy jelent meg az ebédlőben. Gyönyörű lehetett valaha, még most is elkáprázta­tott bágyadt, szinte lemondó mosolyával és szobor­­szerű termetével. Klára volt, néném unokahuga. Aztán a nagyablakos, teremszerü ebédlő ajtaján betáncolt egy sovány, apró, ráncos emberke, rövid vadásznadrágban, világoszöld harisnyában, s nőies, finom kis lábán szandálszerü, sárga cipőcske csati­jai csillogtak. — Jó reggelt, jó reggelt, — csipogott a kis gnóm, apró kezével kétfelé simította őszülő haját, odaszaladt nénémhez, kezet csókolt és kislányosan meghajtotta magát. — András öcsém, — mutatta be a groteszk kis öreget néném. András összecsapta­ apró­ bokáit, meg­rántotta derekát és felém nyújtotta kezét.

Next