Pesti Hírlap, 1932. november (54. évfolyam, 246-269. szám)

1932-11-03 / 246. szám

■ ---..... ' '*r "i. I V" . * é sLj , f KJ ' „-ff. BUDAPEST, 1932.­­­UV. ÉVFOLYAM, 24S. (17.903) ,f CSÜTÖRTÖK, NOVEMBER 3. vj tommitm,-- - ■ - - — • ........................... .. b \ c. . ... ? igg|) ‘H., Előfizetési érák: Egy MMHtt MMB|} fjMSB 9H) E&& gHp Szerkesztőség: Vilmos hónapra 4 pengő, ne­­amu? TfijjS&j sEgP&iJ £31 graft. Jmh jgpSMB császár ut 78. Telefon: gyedé­ven­ként, 10 pengő (Hjg2 Mragj WM leg ' KraM Kw Mh Sflvv&Si IffffikIS Aut. 122—95. Főkiadók: 80 fillér. Egyes pél- IBM SEy wsKfl ^ M sjgjjg m&É­jaja Vilmos császár­ ut 78. dány.stani ám­­pálya- XgMHgl MrS Mgtt Tel, mint a szerkesztő­udvarokon is) 16 fillér, fiSBa jvftSX pl­­ngji wWf »égnél. Erzsébet-körút 1 vasárnaponként 32 fil. SraSs _____Tel. 1. 352—96 A fiókok tér. — Külföldön i­7. Ma mM glBa ffiBt BBI H 1» fiMljMi gR| jegyzék»»!, az apróhír« előfizetési ár kétszeres VWH9 MNMM MMM^i MM MM MH MM M MH iM MM MM hetesek élén közöljük ... ...-r ■' J Hóditó igazság. Vannak igazságok, amelyek előtt hiába zárják be az ajtókat és az ablakokat. Mert az erejük akkora, hogy minden torlaszon és min­den akadályon keresztül is utat törnek maguk­nak. Ki hitte volna csak pár esztendővel ez­előtt is, hogy ez lehetséges! A francia kamara külügyi vitájában fontos és komoly kijelentések hangzottak el a békeszerződések revíziója ér­dekében. Most nem akarunk hosszasabban időzni Chasseigne forradalmi szocialista föl­­kiáltása mellett, aki Romániát egyszerűen „ra­gadozó nemzetinek nevezte. Szívünk dobbaná­sával erősítjük meg ezt a véleményt. De ismer­jük a forradalmi szocialisták heves vérmérsék­letét. Ezért óvakodunk attól, hogy ebből a ke­mény megbélyegzésből általánosító következte­téseket vonjunk le a francia közvéleményt ille-­­­tőleg. Románia mindenesetre így is csodálkozik­­ rajta, hogy a francia képviselőházból vágják ilyen goromba őszinteséggel szemébe az igazat. A francia kamara vitájából ezúttal Pierre Cot beszéde és Herriot jellemzően érdekes nyi­latkozata érdekel bennünket. Pierre Cot, Her­riot pártjának egyik legkitűnőbb és legértéke­sebb tagja, évek óta hangoztatja azt a meggyő­ződését, hogy a­ békeszerződéseket revízió alá kell vetni. Mostani állásfoglalása tehát nem je­lent új dolgot számunkra. Legfeljebb újabb bi­zonyítékot nyújt arra, hogy Pierre Cot továbbra is híven kitart a maga revíziós meggyőződése mellett. Franklin­ Bouillon nacionalista képvise­­j­ősivel való vitájában Cot bölcs igazságokat ta­­j­tált a revízió szükségének bebizonyítására.­­ Olyan igazságokat, amiket mi is régen ismer­­ rünk. Sőt régen hirdetünk. Példának okáért. A revíziót békés után kad megcsinálni. A tria­noni békeszerzők nem voltak csalhatatlanok. Sőt ellenkezőleg. Olyan em­­berek voltak, akik nagyon is súlyosan tévedtek. Ha a revíziós kö­vetelések előtt bezárják a jogi megoldások ka­puit, kétségbeesésbe hajtják azokat a nemzete­ket, amelyek úgy érzik, hogy jogaikban megrö­vidültek. Erkölcstelenség és elővigyázatlanság volna az a­ kijelentés, hogy a revíziós követelése­ket minden egyes esetben vissza kell utasítani, végül még egy szép gondolat, amelyet Pierre Cot saját szavaival idézünk: „A társadalmak ál­landó átalakulásban vannak. A múltban ezt az átalakulást vérömlés kísérte. Mi azt akarjuk, hogy a fejlődés az igazság és a jog útján tör­ténjék.“ A magyar nemzet a legnagyobb hálával fogadja Pierre Cotnak ezeket a kijelentéseit, amelyek alkalmasak arra, hogy a revíziós gon­dolat iránt rokonszenvet ébresszenek a francia közvéleményben. Sajnáljuk azonban, hogy még az olyan tárgyilagos és jóindulatú ember is, mint ő, beleesik ellenségeink hazug érveinek há­lójába. Pierre Cot a kisantant propagandistái­nak elhiszi, hogy a békekötésekkel megteremtett helyzet egészben véve „méltányosabb a háború előttinél“. Itt a kérdés tüzetesebb tárgyalása nélkül csak egyszerűen hangsúlyozni kívánjuk, hogy ez olyan tévedés, amelyről Pierre Cot is könnyen meg fog győződni, ha hiteles adatok alapján elmélyed a kérdés tanulmányozásába. Legalább, ami a trianoni szerződést illeti, a helyzet az, hogy ez a szerződés sokkal több új rabságot teremtett, mint amennyi szabadságot ál­tólag hozott. A „fölszabadított“ tótok és hor­vátok maguk is elégedetlenek azzal a helyzettel, amelyet a cseh és a szerb elnyomás teremtett számukra. Az erdélyi románok sem tudnak ki­békülni a történelmi Romániában élő fajroko­naik balkáni uralmi eszközeivel. Az utódálla­mok féktelen imperializmusa és éretlen gőgje pedig olyan sanyarú helyzetet teremtett a cseh,­­ román és szerb uralom alá került kisebbségek­­ számára, hogy ahhoz foghatót keresve sem za­­j­lolhatnánk a háború előtti Európában. Mind­ezeken az állapotokon semmit sem változtattak a kisebbségi szerződések intézkedései, mert­ eze­­i­ket az intézkedéseket (lem­ben elsikkasztották és­­ meghamisították. Aki egyszer megindult az igazság útján, az előbb-utóbb elérkezik a teljes­­ igazsághoz. Ezért nem kételkedünk benne, rövid idő múlva Pierre Cot is megérti, hogy a mai helyzet nem jobb, hanem sokkal rosszabb a háború előttinél. Herriot miniszterelnök az idén áprilisban már kijelentette a Volonté szerkesztője előtt, hogy nem ellensége a békeszerződések revíziójá­nak. Álláspontja azóta sem változott. A minisz­­terelnöknek a kamara külügyi vitájában el­hangzott felszólalása pedig azt bizonyítja, hogy le tudja vonni meggyőződésének gyakorlati következményeit. Franklin­ Bouillon h­ivatkoz­­ván arra, hogy a világ ma két táborra oszlik: revíziósra és revízióellenesre, azt kívánta, hogy Franciaország tegye szorosabbá a revízióelle­­nes országokkal való szövetségi kötelékeit. Her­riot ezt a kívánságot határozottan visszautasí­totta s ezt igen helyesen indokolta meg. Rámu­tatott arra, hogy Franciaország ezzel a lépéssel nem szolgálná a világbéke érdekeit. Mert az antireviziós blokkal szemben föltétlenül meg­alakulna egy reviziós blokk, ismét előállana a háború előtti helyzet, amikor az országok két egymással mereven szembenálló szövetségi rendszerbe tömörültek és ezzel kirobbantották a háborút. Herriot igazsága is olyan igazság, amely alkalmas arra, hogy új felismerések és új meg­látások számára megnyissa a francia közvéle­mény szemét. A revízió útja ma a béke útja. A revízióellenesség ellenben erőszak, gyűlölködés, biztos összeütközés, a háború felé vezeti Euró­pát. Ezt igen helyesen megérezte Herriot. De a dolgok ilyen összefüggését megérezte maga a francia kamara is. Alert, ne felejtsük el végül annak a megemlítését, hogy a revíziós vita tu­lajdonképen a leszerelés kérdésének megtárgya­lásából indult ki. A francia kamara tagjai, ami­kor a fegyverkezési őrület megszüntetéséről és az állandó béke megteremtéséről kezdtek be­szélni, egyszerre csak megérkeztek a revízióhoz. Magától értetődőkig. És elkerülhetetlenül. A francia kamarában lezajlott vita jelzi azt az utat, amelyet a nemzetközi politika is követni fog. Akár akarja, akár nem. Mert nincsen igazi béke és nincsen végleges megnyugvása a telkeknek a gonosz és elhibázott békeszerződé­sek revíziója nélkül. A revízió a francia kamara külügyi vitájában „Elővigyázatlanság és erkölcstelenség volna kijelenteni, hogy a revíziót minden esetben vissza kell utasítani“ — mondotta Pierre Cot, radikális képviselő, népszövetségi delegátus. Párizs, november. A kamara külügyi vitájá­nak középpontjában ezúttal a leszerelés kérdése ál­lott. Maga a kormány csak azzal a feltétellel járult hozzá előzetesen a vita kitűzéséhez, hogy a felszóla­lók nem fognak eltérni ettől a tárgytól.­ De lehetetlen volt, hogy a leszereléssel kapcso­latban a revízió is szóba ne kerüljön. Hiszen a két kérdés között szoros összefüggés van: annak, aki őszintén kívánja a fegyverkezések csökkentését és a fegyverkezési versennyel járó háborús veszély elhá­rítását, el kell fogadnia azt a gondolatot is, hogy a békék tarthatatlan és igazságtalan rendelkezéseinek módosítása békés uton keresztülvihető legyen. Aki pedig a leszerelés ellen foglal állást, azért kívánja a mai fegyverkezési arányt változatlanul fenntartani, mert az antirevizionisták katonai túlsúlya révén re­méli biztosítani a békék fennmaradását. Nagyon he­lyesen állapította meg beszédében Léon Blunt, a fran­cia szocialisták vezére, hogy a békék nem szerződé­sek, m­ert ehhez hiányzik belőlük a felek kölcsönös­­ beleegyezésének elengedhetetlen kelléke, hanem a há­ború folytán előállott erőviszonyt szentesítő végzések.­­ Éppen ezért érvényt csak a győzők, illetve a revíziót ellenzők hatalmi túlsúlya szerezhet nekik. A leszere­lés azonban a fegyverkezések arányosítására vezetne, teh­át a két tábor erőviszonyát lényegesen megváltoz­tatná s így a­ békéknek békés, vagy erőszakos után­­ való revízióját elkerülhetetlenné tenné. A vitában felvonult szónokok ezt a két irány­­­ zatot­ képviselték. A szocialista Léon Blum és a for­­­radalm­i szocialista Chaisseigne fejtették ki a lesze-­­­relés híveinek álláspontját, Franklin Bouillon és Louis Marin pedig a szélsőintd­omilista felfogást is­mertették. Chasseigne fiatalos hévvel, leplezetlenül­­szállt­­ síkra a revízió mellett; Romániát például „ragadozó nemzetnek“ nevezte jogtalan területi gyarapodásai miatt. Léon Blum­ szintén a revízió lvi álláspontján áll, de ezúttal közvetlenül nem szólott a revízióról, amiben nagy része van annak, hogy a jelenlegi né­met kormánnyal ő is lehetetlennek tartja a meg­egyezést mindaddig, amíg leszerelés helyett fölfegy­­verkezni kíván. Ebben egyébként az összes szónokok egyetértettek, sőt abban is, hogy a Schleicher—La­pen-kormány magatartása háborús veszélyt is rejt­het magában; felfogásuk csak abban a tekintetben tért el egymástól, hogy miként kell Franciaországnak ezzel a veszéllyel szemben védekeznie. A baloldali politikusok, köztük Harriott miniszterelnök felfogása szerint is-mindenekelőtt arra kell törekedni, hogy Franciaország a világ közvéleményét és a nagyhatal­makat komoly leszerelési programjával a maga olda­lára állítsa, a német kormányt pedig elszigetelje. A nacionalisták — miként az Franklin Bouillon és Louis Marin beszédéből kitűnik — a francia haderő és­ a szövetségi politika erősítésében látják az egye­düli komoly biztonsági garanciát. Az egyik irányzat hívei abból indulnak ki, hogy az államok közti jog­viszony átszervezése útján az ellentétek békés meg­oldása lehetővé fog válni, a szembenálló irányzat képviselői pedig elkerülhetetlennek tartják a háborút s ezért kellően fel kívánnak rá készülni. Jellemző a két tábor alapvető felfogáskülönbsé­gére az a vita, mely a revízió tekintetében folyt la egyfelől Franklin Bouillon és Louis Marin, másfelől Pierre Cot radikális képviselő, népszövetségi delegá­tus között Franklin Bouillon beszéde során szemére ve­tette Pierre Cotnak, hogy ezelőtt két évvel a békere­­vízió érdekében tartott előadást­ Berlinben. Pierre Cot erre a következőképen foglalta össze revíziós állás­pontját: „Azon az előadáson, amelyre Ön céloz, hatá­rozottan kijelentettem, hogy az erőszakos, egyoldalú revíziót semm­iesetre sem fogadom el. A Herriot-kor­­mány állásfoglalásának megfelelően nyilatkoztam, midőn azt m­ondottam, hogy a revíziót csak békés el­járás útján lehet keresztülvinni. Mindenki tévedhet, a­ szövetségesek 1919-ben Éppúgy tévedhettek, mint a többiek. Le kell tehát mondanunk arról, hogy alko­tásukat átjavítsuk? Ha a jogi megoldások előtt be­zárjuk az ajtót, kétségbeesésbe hajthatunk olyano­kat, akik megnyomorítva érzik magukat. Szavait az egész baloldal helyesléssel és tapssal fogadta. Franklin Bouillon azonban azzal válaszolt, hogy a háború kétfelé osztotta a világot:­ a revízió­sokra és antirevíziósokra s azt ajánlotta, hogy Fran­ciaország vonja szorosabbra szövetségi kötelékeit az antirevíziós országokkal. Ugyanezt a tételt fejtegette Louis Marin is. Majd Pierre Colhoz intézve szavait, felhívta a figyelmét arra, hogy azok között a népek között, melyek m­a elnyomottaknak érzik magukat, olyanok is vannak, amelyek tegnap még elnyomók voltak­. Pierre Cot ezt maga sem tagadta másodszori felszólalásában, sőt elismerte azt is, hogy a békék által teremtett helyzet egészben véve méltányosabb a­ háború előttinél. De hozzátette: „Nem szabad bizo­nyos reménységek előtt bezárnunk az ajtót. Elővi­gyázatlanság és erkölcstelenség volna kijelenteni, hogy a revíziót minden esetben vissza kell utasítani. Nem szabad azt mondanunk, amit­ Tardieu mondott egy ízben, hogy a revízió lehetetlen, mert a béke ösz­­szes aláíróinak egyhangúságát föltételezi, Franciaor­szág fjettig nem szavazná meg. A társadalmak ál­landó evolúcióban vannak. A múltban ezt az evolú­ciót­ verő intés kísérte. Mi azt akarjuk, hogy ezentúl az igazság és a jog útján történjék.“ Kijelentéseit ismét az egész baloldal tapsvihara követte. Herriot miniszterelnök az interpellációkra adott válaszában magára a revízióra nem tért rá; min­denki tudja, hogy a revízió békés uton való megva­lósítása elöl nem zárkózik el. Mint Pierre Cot is je­lezte felszólalásában, a Herriot-kormány felfogása e tekintetben nem kétséges. Visszautasította azonban a miniszterelnök azt az ajánlatot, hogy Franciaország egy antirevíziós szövetségi rendszer élére álljon, mert ezzel egy re­víziós blokk megalakulását hívná ki. Már­pedig ez a legbiztosabb módja annak, hogy ismét előálljon a háború előtti helyzet, mely a két ellenséges szövetsé­ges tábor fegyveres összeütközésére vezetett. Utalt arra is, hogy Franciaország győzelmét nemcsak kato­nái hősiességének, hanem Anglia, Amerika és Olasz­ország támogatásának is köszönhette.

Next