Pesti Hírlap, 1932. november (54. évfolyam, 246-269. szám)
1932-11-03 / 246. szám
■ ---..... ' '*r "i. I V" . * é sLj , f KJ ' „-ff. BUDAPEST, 1932.UV. ÉVFOLYAM, 24S. (17.903) ,f CSÜTÖRTÖK, NOVEMBER 3. vj tommitm,-- - ■ - - — • ........................... .. b \ c. . ... ? igg|) ‘H., Előfizetési érák: Egy MMHtt MMB|} fjMSB 9H) E&& gHp Szerkesztőség: Vilmos hónapra 4 pengő, neamu? TfijjS&j sEgP&iJ £31 graft. Jmh jgpSMB császár ut 78. Telefon: gyedévenként, 10 pengő (Hjg2 Mragj WM leg ' KraM Kw Mh Sflvv&Si IffffikIS Aut. 122—95. Főkiadók: 80 fillér. Egyes pél- IBM SEy wsKfl ^ M sjgjjg m&Éjaja Vilmos császár ut 78. dány.stani ámpálya- XgMHgl MrS Mgtt Tel, mint a szerkesztőudvarokon is) 16 fillér, fiSBa jvftSX plngji wWf »égnél. Erzsébet-körút 1 vasárnaponként 32 fil. SraSs _____Tel. 1. 352—96 A fiókok tér. — Külföldön i7. Ma mM glBa ffiBt BBI H 1» fiMljMi gR| jegyzék»»!, az apróhír« előfizetési ár kétszeres VWH9 MNMM MMM^i MM MM MH MM M MH iM MM MM hetesek élén közöljük ... ...-r ■' J Hóditó igazság. Vannak igazságok, amelyek előtt hiába zárják be az ajtókat és az ablakokat. Mert az erejük akkora, hogy minden torlaszon és minden akadályon keresztül is utat törnek maguknak. Ki hitte volna csak pár esztendővel ezelőtt is, hogy ez lehetséges! A francia kamara külügyi vitájában fontos és komoly kijelentések hangzottak el a békeszerződések revíziója érdekében. Most nem akarunk hosszasabban időzni Chasseigne forradalmi szocialista fölkiáltása mellett, aki Romániát egyszerűen „ragadozó nemzetinek nevezte. Szívünk dobbanásával erősítjük meg ezt a véleményt. De ismerjük a forradalmi szocialisták heves vérmérsékletét. Ezért óvakodunk attól, hogy ebből a kemény megbélyegzésből általánosító következtetéseket vonjunk le a francia közvéleményt ille-tőleg. Románia mindenesetre így is csodálkozik rajta, hogy a francia képviselőházból vágják ilyen goromba őszinteséggel szemébe az igazat. A francia kamara vitájából ezúttal Pierre Cot beszéde és Herriot jellemzően érdekes nyilatkozata érdekel bennünket. Pierre Cot, Herriot pártjának egyik legkitűnőbb és legértékesebb tagja, évek óta hangoztatja azt a meggyőződését, hogy a békeszerződéseket revízió alá kell vetni. Mostani állásfoglalása tehát nem jelent új dolgot számunkra. Legfeljebb újabb bizonyítékot nyújt arra, hogy Pierre Cot továbbra is híven kitart a maga revíziós meggyőződése mellett. Franklin Bouillon nacionalista képvisejősivel való vitájában Cot bölcs igazságokat tajtált a revízió szükségének bebizonyítására. Olyan igazságokat, amiket mi is régen ismer rünk. Sőt régen hirdetünk. Példának okáért. A revíziót békés után kad megcsinálni. A trianoni békeszerzők nem voltak csalhatatlanok. Sőt ellenkezőleg. Olyan emberek voltak, akik nagyon is súlyosan tévedtek. Ha a revíziós követelések előtt bezárják a jogi megoldások kapuit, kétségbeesésbe hajtják azokat a nemzeteket, amelyek úgy érzik, hogy jogaikban megrövidültek. Erkölcstelenség és elővigyázatlanság volna az a kijelentés, hogy a revíziós követeléseket minden egyes esetben vissza kell utasítani, végül még egy szép gondolat, amelyet Pierre Cot saját szavaival idézünk: „A társadalmak állandó átalakulásban vannak. A múltban ezt az átalakulást vérömlés kísérte. Mi azt akarjuk, hogy a fejlődés az igazság és a jog útján történjék.“ A magyar nemzet a legnagyobb hálával fogadja Pierre Cotnak ezeket a kijelentéseit, amelyek alkalmasak arra, hogy a revíziós gondolat iránt rokonszenvet ébresszenek a francia közvéleményben. Sajnáljuk azonban, hogy még az olyan tárgyilagos és jóindulatú ember is, mint ő, beleesik ellenségeink hazug érveinek hálójába. Pierre Cot a kisantant propagandistáinak elhiszi, hogy a békekötésekkel megteremtett helyzet egészben véve „méltányosabb a háború előttinél“. Itt a kérdés tüzetesebb tárgyalása nélkül csak egyszerűen hangsúlyozni kívánjuk, hogy ez olyan tévedés, amelyről Pierre Cot is könnyen meg fog győződni, ha hiteles adatok alapján elmélyed a kérdés tanulmányozásába. Legalább, ami a trianoni szerződést illeti, a helyzet az, hogy ez a szerződés sokkal több új rabságot teremtett, mint amennyi szabadságot áltólag hozott. A „fölszabadított“ tótok és horvátok maguk is elégedetlenek azzal a helyzettel, amelyet a cseh és a szerb elnyomás teremtett számukra. Az erdélyi románok sem tudnak kibékülni a történelmi Romániában élő fajrokonaik balkáni uralmi eszközeivel. Az utódállamok féktelen imperializmusa és éretlen gőgje pedig olyan sanyarú helyzetet teremtett a cseh, román és szerb uralom alá került kisebbségek számára, hogy ahhoz foghatót keresve sem zajlolhatnánk a háború előtti Európában. Mindezeken az állapotokon semmit sem változtattak a kisebbségi szerződések intézkedései, mert ezeiket az intézkedéseket (lemben elsikkasztották és meghamisították. Aki egyszer megindult az igazság útján, az előbb-utóbb elérkezik a teljes igazsághoz. Ezért nem kételkedünk benne, rövid idő múlva Pierre Cot is megérti, hogy a mai helyzet nem jobb, hanem sokkal rosszabb a háború előttinél. Herriot miniszterelnök az idén áprilisban már kijelentette a Volonté szerkesztője előtt, hogy nem ellensége a békeszerződések revíziójának. Álláspontja azóta sem változott. A miniszterelnöknek a kamara külügyi vitájában elhangzott felszólalása pedig azt bizonyítja, hogy le tudja vonni meggyőződésének gyakorlati következményeit. Franklin Bouillon hivatkozván arra, hogy a világ ma két táborra oszlik: revíziósra és revízióellenesre, azt kívánta, hogy Franciaország tegye szorosabbá a revízióellenes országokkal való szövetségi kötelékeit. Herriot ezt a kívánságot határozottan visszautasította s ezt igen helyesen indokolta meg. Rámutatott arra, hogy Franciaország ezzel a lépéssel nem szolgálná a világbéke érdekeit. Mert az antireviziós blokkal szemben föltétlenül megalakulna egy reviziós blokk, ismét előállana a háború előtti helyzet, amikor az országok két egymással mereven szembenálló szövetségi rendszerbe tömörültek és ezzel kirobbantották a háborút. Herriot igazsága is olyan igazság, amely alkalmas arra, hogy új felismerések és új meglátások számára megnyissa a francia közvélemény szemét. A revízió útja ma a béke útja. A revízióellenesség ellenben erőszak, gyűlölködés, biztos összeütközés, a háború felé vezeti Európát. Ezt igen helyesen megérezte Herriot. De a dolgok ilyen összefüggését megérezte maga a francia kamara is. Alert, ne felejtsük el végül annak a megemlítését, hogy a revíziós vita tulajdonképen a leszerelés kérdésének megtárgyalásából indult ki. A francia kamara tagjai, amikor a fegyverkezési őrület megszüntetéséről és az állandó béke megteremtéséről kezdtek beszélni, egyszerre csak megérkeztek a revízióhoz. Magától értetődőkig. És elkerülhetetlenül. A francia kamarában lezajlott vita jelzi azt az utat, amelyet a nemzetközi politika is követni fog. Akár akarja, akár nem. Mert nincsen igazi béke és nincsen végleges megnyugvása a telkeknek a gonosz és elhibázott békeszerződések revíziója nélkül. A revízió a francia kamara külügyi vitájában „Elővigyázatlanság és erkölcstelenség volna kijelenteni, hogy a revíziót minden esetben vissza kell utasítani“ — mondotta Pierre Cot, radikális képviselő, népszövetségi delegátus. Párizs, november. A kamara külügyi vitájának középpontjában ezúttal a leszerelés kérdése állott. Maga a kormány csak azzal a feltétellel járult hozzá előzetesen a vita kitűzéséhez, hogy a felszólalók nem fognak eltérni ettől a tárgytól. De lehetetlen volt, hogy a leszereléssel kapcsolatban a revízió is szóba ne kerüljön. Hiszen a két kérdés között szoros összefüggés van: annak, aki őszintén kívánja a fegyverkezések csökkentését és a fegyverkezési versennyel járó háborús veszély elhárítását, el kell fogadnia azt a gondolatot is, hogy a békék tarthatatlan és igazságtalan rendelkezéseinek módosítása békés uton keresztülvihető legyen. Aki pedig a leszerelés ellen foglal állást, azért kívánja a mai fegyverkezési arányt változatlanul fenntartani, mert az antirevizionisták katonai túlsúlya révén reméli biztosítani a békék fennmaradását. Nagyon helyesen állapította meg beszédében Léon Blunt, a francia szocialisták vezére, hogy a békék nem szerződések, mert ehhez hiányzik belőlük a felek kölcsönös beleegyezésének elengedhetetlen kelléke, hanem a háború folytán előállott erőviszonyt szentesítő végzések. Éppen ezért érvényt csak a győzők, illetve a revíziót ellenzők hatalmi túlsúlya szerezhet nekik. A leszerelés azonban a fegyverkezések arányosítására vezetne, tehát a két tábor erőviszonyát lényegesen megváltoztatná s így a békéknek békés, vagy erőszakos után való revízióját elkerülhetetlenné tenné. A vitában felvonult szónokok ezt a két irány zatot képviselték. A szocialista Léon Blum és a forradalmi szocialista Chaisseigne fejtették ki a lesze-relés híveinek álláspontját, Franklin Bouillon és Louis Marin pedig a szélsőintdomilista felfogást ismertették. Chasseigne fiatalos hévvel, leplezetlenülszállt síkra a revízió mellett; Romániát például „ragadozó nemzetnek“ nevezte jogtalan területi gyarapodásai miatt. Léon Blum szintén a revízió lvi álláspontján áll, de ezúttal közvetlenül nem szólott a revízióról, amiben nagy része van annak, hogy a jelenlegi német kormánnyal ő is lehetetlennek tartja a megegyezést mindaddig, amíg leszerelés helyett fölfegyverkezni kíván. Ebben egyébként az összes szónokok egyetértettek, sőt abban is, hogy a Schleicher—Lapen-kormány magatartása háborús veszélyt is rejthet magában; felfogásuk csak abban a tekintetben tért el egymástól, hogy miként kell Franciaországnak ezzel a veszéllyel szemben védekeznie. A baloldali politikusok, köztük Harriott miniszterelnök felfogása szerint is-mindenekelőtt arra kell törekedni, hogy Franciaország a világ közvéleményét és a nagyhatalmakat komoly leszerelési programjával a maga oldalára állítsa, a német kormányt pedig elszigetelje. A nacionalisták — miként az Franklin Bouillon és Louis Marin beszédéből kitűnik — a francia haderő és a szövetségi politika erősítésében látják az egyedüli komoly biztonsági garanciát. Az egyik irányzat hívei abból indulnak ki, hogy az államok közti jogviszony átszervezése útján az ellentétek békés megoldása lehetővé fog válni, a szembenálló irányzat képviselői pedig elkerülhetetlennek tartják a háborút s ezért kellően fel kívánnak rá készülni. Jellemző a két tábor alapvető felfogáskülönbségére az a vita, mely a revízió tekintetében folyt la egyfelől Franklin Bouillon és Louis Marin, másfelől Pierre Cot radikális képviselő, népszövetségi delegátus között Franklin Bouillon beszéde során szemére vetette Pierre Cotnak, hogy ezelőtt két évvel a békerevízió érdekében tartott előadást Berlinben. Pierre Cot erre a következőképen foglalta össze revíziós álláspontját: „Azon az előadáson, amelyre Ön céloz, határozottan kijelentettem, hogy az erőszakos, egyoldalú revíziót semmiesetre sem fogadom el. A Herriot-kormány állásfoglalásának megfelelően nyilatkoztam, midőn azt mondottam, hogy a revíziót csak békés eljárás útján lehet keresztülvinni. Mindenki tévedhet, a szövetségesek 1919-ben Éppúgy tévedhettek, mint a többiek. Le kell tehát mondanunk arról, hogy alkotásukat átjavítsuk? Ha a jogi megoldások előtt bezárjuk az ajtót, kétségbeesésbe hajthatunk olyanokat, akik megnyomorítva érzik magukat. Szavait az egész baloldal helyesléssel és tapssal fogadta. Franklin Bouillon azonban azzal válaszolt, hogy a háború kétfelé osztotta a világot: a revíziósokra és antirevíziósokra s azt ajánlotta, hogy Franciaország vonja szorosabbra szövetségi kötelékeit az antirevíziós országokkal. Ugyanezt a tételt fejtegette Louis Marin is. Majd Pierre Colhoz intézve szavait, felhívta a figyelmét arra, hogy azok között a népek között, melyek ma elnyomottaknak érzik magukat, olyanok is vannak, amelyek tegnap még elnyomók voltak. Pierre Cot ezt maga sem tagadta másodszori felszólalásában, sőt elismerte azt is, hogy a békék által teremtett helyzet egészben véve méltányosabb a háború előttinél. De hozzátette: „Nem szabad bizonyos reménységek előtt bezárnunk az ajtót. Elővigyázatlanság és erkölcstelenség volna kijelenteni, hogy a revíziót minden esetben vissza kell utasítani. Nem szabad azt mondanunk, amit Tardieu mondott egy ízben, hogy a revízió lehetetlen, mert a béke öszszes aláíróinak egyhangúságát föltételezi, Franciaország fjettig nem szavazná meg. A társadalmak állandó evolúcióban vannak. A múltban ezt az evolúciót verő intés kísérte. Mi azt akarjuk, hogy ezentúl az igazság és a jog útján történjék.“ Kijelentéseit ismét az egész baloldal tapsvihara követte. Herriot miniszterelnök az interpellációkra adott válaszában magára a revízióra nem tért rá; mindenki tudja, hogy a revízió békés uton való megvalósítása elöl nem zárkózik el. Mint Pierre Cot is jelezte felszólalásában, a Herriot-kormány felfogása e tekintetben nem kétséges. Visszautasította azonban a miniszterelnök azt az ajánlatot, hogy Franciaország egy antirevíziós szövetségi rendszer élére álljon, mert ezzel egy revíziós blokk megalakulását hívná ki. Márpedig ez a legbiztosabb módja annak, hogy ismét előálljon a háború előtti helyzet, mely a két ellenséges szövetséges tábor fegyveres összeütközésére vezetett. Utalt arra is, hogy Franciaország győzelmét nemcsak katonái hősiességének, hanem Anglia, Amerika és Olaszország támogatásának is köszönhette.