Pesti Hírlap, 1933. február (55. évfolyam, 26-48. szám)
1933-02-01 / 26. szám
31 1928—29-ben ötmilliárd pengő volt, ma még a hárommilliárd pengőt sem éri el. E sötét kontúrokkal kívánja megrajzolni a hátteret, hogy az adóemelések logikai, kényszerűségét indokolja. Általános teoretikus gazdaságpolitikai fejtegetésekbe kezd. Ilyeneket mond: A termelés fejlesztése helyett igazi értékeket kell termelnünk. Hitel nélkül ez nem lehet. És hitel viszont csak a pénzérték stabilitása mellett érhető el, amihez szükséges az államháztartás egyensúlya. Elért tehát a kényes ponthoz. Hogyan lehet biztosítani ezt az egyensúlyt. Az adóztatási terhet összehasonlítja a nemzeti jövedelemmel és megállapítja, hogy hárommilliárd nemzeti jövedelem mellett 1,2 milliárd közterhet viselhet el a társadalom. Hamar beadja rá az enyhítő pirulát. Az állami kiadásokat csökkenteni kell. Átmenetileg ugyan passzív gazdasági terület vagyunk, de ezen is segíteni fogunk. Külföldi kölcsön nem áll rendelkezésre, tehát belső kölcsönt kell igénybe venni. Az inflációt, devalvációt egy tiltakozó szakértői gesztussal elintézi és levonja a premisszákból a következtetéseket. A deficit eltüntetésének módjai a transzfer alapból engedély alapjain igénybe vehető 50 millió pengő pénztárjegyek kicserélésével, a kiadások 30, millió pengővel történő apasztása, 45 milliós belső kölcsön, amiből az ipar milliót, a mezőgazdaság 20 milliót vállalna. E kölcsön ellenében kétéves lejáratú pénztárjegyeket adna. Még mindig csak a financiális keretről beszél. Most következnek az adóemelések. Az egész Ház izgatottan figyel. Az ellenzék itt-ott felmorajlik. Néha egy erősebb közbekiáltás, az izgatott bírálatnak egy-egy felszisszenő hangja. A kormánypárt némán ül és mint a jeges eső a házfedelen, kezdenek kopogni az adóemelési tervek. A forgalmi adót nem emeli — mondja. — A fázisrendszert fogja kiépíteni. A fogyasztási adózás terén új adónem az izzólámpa, a rádiókészülékek, a szivarkapapír és szivarkahüvely adója. A szeszadót, 1,90-ről 2 pengőre kerekíti, a tea, kávé, fahéj vámját 50 százalékkal, a többi külföldről érkező gyümölcs vámját 100 százalékkal emeli. A teherautók adótételét megkétszerezi. Az autófuvarozás illetékét kiterjeszti. A benzinbeniStfeisei161A vittbtnVS rmu. VI. A közvetett adózás terén a hirdetési illetékek felemeléséről számol be. A bevételek fokozását azonban túlnyomóan az egyenes adóknál kívánja elérni. Ezek a vagyon állagát sem fogják kímélni. A házadóknál az elapadó 20 százalékos pótlékolását rendeli el. A lakások kötöttségét felfüggeszti. Egyre fokozódó izgalom ömlik el a Házon. — Mi ez? — kiabálják. — Földönfutókká teszik a lakókat? Imrédy pénzügyminiszter egy pillanatramegáll, az elnöki csengő berreg, a kitörő izgalom szavait elfojtja a miniszter úr bejelentése, amelyre aztán a képviselők kórusa újra fölzúg. Az alkalmazottak különadóját — jelenti ki a miniszter — 25 százalékkal fogjuk pótlékolni. A jövedelemadó újabb 30 százalékos pótlékolást fog elviselni. A társulati adót 40 százalékkal emeli. A rokkantadó pótlékolása 100 százalékkal fog történni. Ezek az új adónemek — mondja ki a rezümét — 25 millió többletbevételt fognak biztosítani az államháztartásnak. Óriási felzúdulás a Ház ellenzéki oldalán, amely azonban csak kétségbeesett tiltakozásokban merül ki. A miniszter tovább folytatja: az egyes tárcáknál 18 milliót kíván megtakarítani, további 7 millió pengőt a személyzeti kiadásoknál. Mintegy villanyütésre megmozdul az ellenzék egész völgye: — Mit ígértek? Hogy nem szállítják le a tisztviselők fizetését? Homonnay Tivadar a Gömbös mögött ülő többségipárti elnök, Sztranyavszky felé kiáltja: — Hiszen Sztranyavszky éppen a tisztviselői fizetéscsökkentés miatt lépett ki Károlyi Gyula pártjából! Pillanatig kínos csönd. A kormánypárton átkiáltanak az ellenzékre. Imrédy zavartalanul folytatja. Most a tisztviselői fizetéscsökkentések indokolásával próbálkozik. Maguk az állami alkalmazottinyugdíjak meghaladják a 200 millió pengőt. A Ház elé vetíti az előirányzott 806 millió pengő költségvetés monstruózus árnyékát. Kimutatja, hogy 716 millió pengőre kell leszorítani és ezt az összeget kell fedezni a bevételekből. Jósol is. Az 1984/35. évi költségvetés már végleges bázison fog mozogni. Beszél aztán a megtakarítások végrehajtási módjairól, a MÁV átszervezéséről, a dohánytermelés más irányba való fejlesztéséről. Beszéde vége felé ellentámadásba megy. Ironikusan állapítja meg az ellenzékről, hogy minden pénzügyi intézkedés ellen tiltakozik, de helyébe konkrét javaslatokat nem tesz Ez megint vihart vált ki, ülési éles hangon kiáltja a kormány felé: •— Mondják ki az államcsődöt! , . „ Mások visszhangként zúgják: — Elárverezik az országot! Nem látják a nyomort! Már koldusok népe vagyunk! Imrédy csípőre tett kézzel hidegen hallgat, szinte megdöbbentő a nyugalma. S most egy papírlapot vesz fel és arról olvas. Újabb meglepetés, amely azonban örömet kíván okozni. A Népszövetség pénzügyi bizottsága megengedte, hogy a magyar kormány a transzferpénzekből külön 15 millió pengót produktív beruházásokra fordíthat. Az ellenzék gúnyos derültséggel fogadja a meglepetést. — Hol a nemzeti szuverenitás? — kiáltja Friedrich. Biró Pál replikáz: — Ötezer munkásnak fogunk kenyeret adni! Rassay legyint a kezével: — Teoretikus dolog az egész! A pénzügyminiszter már fel is sorolja a beruházási munkálatokat. Motorokat készíttetnek, az útépítési programot végrehajtják, a főváros a közművek kiépítését fogja elvégezni, tatarozási munkák indulnak meg. Szól még néhány szót a mezőgazdasági termékek külföldi piacainak szükségességéről, a devizagazdálkodás rendszerének elasztikusabbá tételéről, a mezőgazdasági adósok rövidlejáratú adósságainak könnyítéséről. És itt újabb meglepetés éri a parlamentet. Alapot fog teremteni — mondja — arra, hogy a rövidlejáratú mezőgazdasági adósok kamatszínvonala csökkentessék. Ez az alap a betétek kamatilletékének felemeléséből fog megteremtődni. 5-ről 10 százalékra kívánja emelni az illetéket. — Ez már brutalitás! — kiáltják a baloldalon. — Szegény özvegyek takarékbetétjeit adóztatják meg Az izgalom még háborog, Imrédy hangja enged merevségéből, líraivá válik. Meg kell menteni az országot, áldozatost kell hozni! — mondja és leül. A jobboldalon obligát taps, lelkesedés nélkül, az elnök felfüggeszti az ülést. Ülés után a folyosó képe rendkívül mozgalmas. A képviselők csoportokba verődve tárgyalják az expozét, a hangulat nagyon levert, minduntalan felhangzik a kérdés, hogyan bírják el mindezt az adózó polgárok? Szünet után, a napirendi vitánál, az ellenzék alkalmat keres arra, hogy válaszoljon Imrédynek. Peyer Károly és gróf Hunyady Ferenc végezték el ezt a feladatot. Közben, még az ülés tartama alatt, a 33-as bizottság hozzáfogott a pénzügymminiszter adókérdeletéineke megvitatásához. * A képviselőház ülését délután öt órakor nyitotta meg Almásy László elnök. Az előterjesztések után jelentette az elnök, hogy a pénzügyminiszter kíván szólani-mány a legfontosabb és a nemzet életgyökerét érintő kérdésekben is hirtelen, rendeleti úton, a maga felelősségére intézkedjék. Ezt a rendszert azonban nem lehet az alkotmányosság súlyos sérelme nélkül állandósítani. A mai alkotmányos helyzet tarthatatlansága sohasem mutatkozott meg olyan kirívó színekkel, mint ma, amikor a pénzügyminiszter egy napirendi vita előtti felszólalásban adta elő a maga fontos mondanivalóit és a képviselőház tagjai csak egy napirendi vita keretében tehették meg erre a megjegyzéseiket. Vájjon a maga szempontjából is nem okosabban és helyesebben cselekednék a kormány, ha felelősségét csökkenteni igyekeznék azzal, hogy a súlyos és áldozatokat követelő új elhatározások tekintetében a parlament döntését kikérje? Végül még egy megjegyzést. A pénzügyminiszter azt mondotta, bárom út kínálkozik az állami háztartásban mutatkozó hiány eltüntetésére. Az egyik: külföldi kölcsön szerzése. Erre azonban nincsen semmi kilátás. A másik: az állami kiadások apasztása. Ezen a téren azonban gyorsan beleütközünk a lehetőség határaiba. Marad a harmadik ut: az adóemelés. Mi még egy negyedik utat is látunk. És ez a lassú gazdasági sorvadásra ítélt ország minden egészséges fejlődést lehetetlenné tevő megcsonkításának megszüntetése. Imrédy Béla arról álmodozott, hogy az állami közigazgatás újjászervezésével az állam igényeinek mérséklésével olyan alapot lehet teremteni, amelyen az ország háztartása állandó egyensúlyba kerülhet. Mi nem hiszünk ennek az álomnak a teljesedésében. Magyarország mai határai között pusztulásra van ítélve. Ebből a pusztulásból ma mentheti meg más, csak a revízió. Ez volna a magyar költségvetés egyensúlyának igazi és végleges helyreállítása. — Őszinte magyar emberek parlamentjében ülünk — kezdi beszédét Imrédy B Béla pénzügyminiszter. — Beszédemben tehát kíméletlen őszinteséggel fogom feltárni a helyzetet, azért, mert úgy érzem, hogy a magyar nemzetnek, amely sorsának intézését kezünkbe adta, tudnia kell, hogy sorsa milyen elemekből tevődött össze. Azok a problémák, amelyek a magyar nemzetre nehezednek, erkölcsi és anyagi természetűek. Zajos felkiáltások az ellenzéken: Tíz évig nem voltak őszinték! Kabók Lajos: Még jobban tönkreteszik az országot! Imrédy: Amikor az állam pénzügyi és gazdasági porblémáiról beszélek, mint pénzügyminiszternek le kell szögeznem, hogy a gazdasági problémák elsődlegesek. A gazdasági problémákon van a hangsúly, ezeken keresztül kell keresnünk bajaink gyógyítását. Mielőtt azonban a gyógyítás módjára rátérnék, a pénzügyi helyzetről kell beszámolnom. A folyó költségvetési év első hat hónapjában 364,7 millió pengő bevétellel szemben 352,2 millió kiadás mutatkozik, ha azonban figyelembe vesszük azt az összeget, amit a transzfer-alapba kellett volna befizetni, továbbá a népszövetségi kölcsönszolgálatra tényleg befizetett összeget, 12,7 millió pengő deficit jelentkezik. A bevételi oldalon az előző év hasonló időszakával szemben 10 százalék kiesés állott elő. Az állami üzemeknél az volt a helyzet, hogy 178 millió pengő bevétellel szemben — figyelembe véve az 1,5 millió pengő fügyi adósságot — 195 millió pengős kiadás jelentkezik. Most végeredményben a hasonló előző időszakkal szemben a kiadásoknál 28 millió (12.6 százalék) csökkenés mutatkozott. Ami az állami igazgatás készpénz-készletét illeti, az 59.6 millióról 86.2 millióra növekedett, ami 12.8 millióval kevesebb, mint egy évvel ezelőtt volt. Az első félév eredménye tehát látszólag elég kedvező képet mutat. E becslések, amelyek a folyó költségvetési évre várható deficitre vonatkoznak, részben a Tyler jelentés alapján, részben a pénzügyminisztérium útján készültek és körülbelül ugyanarra az eredményre jutottak: 150 millió pengő deficitre kellett terveinket fölépíteni. Áttérek a gazdasági helyzet ismertetésére. Ha egy nemzet jólétét, megélhetésének lehetőségét, élet- Standardjának elérhető fokát egyetlen statisztikai adattal akarom kifejezni, akkor a nemzeti jövedelem nagyságát kell keresni. Nemzeti jövedelmünk, amely a háború alatt a legjobb években, 1928-ban, 1929-ben körülbelül 3 milliárd pengő körül mozgott, újabb becslés szerint most 3 milliárd pengőt sem ért el. Peyer Károly: Fellner professzor mást mond. Imrédy: Tulajdonképen a piacra kerülő menynyiség az, amely meghatározza a nemzeti jövedelem nagyságát. Nemzeti jövedelmünk fejenként 350 pengő körüli összegre tehető, tehát olyan alacsony fokot ért el, amelyet feltétlenül fokozni kell, ha egy történelmi hivatásának tudatában élő és kulturális hagyományokkal bíró nemzetnek hozzá méltó megélhetést akarunk biztosítani. Ennek útja csak a termelés fejlesztése lehet. Olyan értékeket kell azonban termelnünk, amelyeket valóban értékesíteni tudunk. Ezért igyekeztünk piacok megnyitásán fáradozni. (Felkiáltások az ellenzéken: Hol?) A kereskedelmi szrződések megkötése, az exportintézet megszervezése, a márkázás, mind ennek az érdekében történt. Peyeli Károly: Laskay is márkázott. Imrédy: Ha azonban termelésünket fejleszteni akarjuk és értékesítési lehetőségeket akarunk szerezni, ezt hitel nélkül nem tehetjük. A hitel, mint bizalmi viszony csak stabilitáson alapulhat. Ennek legfontosabb eleme a pénzérték állandósága. Ez pedig az államháztartás egyensúlya nélkül el nem képzelhető. Ezt biztosítanunk kell, mert enélkül a kitűzött célt el nem érhetjük. Ismeretesek azok a számítások, amelyek a nemzeti jövedelemmel állítják szembe a közterhek nagyságát és ebből számítják ki, mennyire elviselhető az adóztatási teher. Az 1932-—33. évi költségvetésben az autonómia-háztartások együttes összege 1,2 milliárd pengő. Ez az az összeg, amelyet a három milliárdos nemzeti jövedelem viselni tartozik. Kétségtelen, hogy olyan magas arányszámhoz jutunk, amely meghaladja azt az arányt, amely a megterhelés józan határát jelenti. Ezt az arányszámot azonban mégsem szabad mereven nézni, mert nagyon sok függ az állami és társadalmi berendezkedés minőségétől. Bizonyos, minden korrektívum figyelembevételével, hogy a nemzeti jövedelem aránya nálunk a közterhekhez képest helytelen arányban tolódott el, aminek oka elsősorban a termelési eredményekben mutatkozó visszaesés. Ebből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy állami és közületi kiadásaink mérvét a lehetőséghez képest csökkenteni kell. Élő szervezettel állvála szemben, ezt a csökkentést nem lehet erőszakosan végrehajtani, mert ha hirtelen lefaragjuk a személyi vagy akár a dologi kiadásokat, egész csomó termelő, iparos és kereskedő veszíti el rendes vevőkörét. Bizonyos egyensúlyzavarok állhatnak elő a gazdasági életben, amelyeknek elsimítása a célunk. A pénzügyminiszter beszéde. PESTI HÍRLAP 1933. február 1., szerda.