Pesti Hírlap, 1933. február (55. évfolyam, 26-48. szám)

1933-02-01 / 26. szám

3­1 1928—29-ben ötmilliárd pengő volt, ma még a há­­rommilliárd pengőt sem éri el. E sötét kontúrok­kal kívánja megrajzolni a hátteret, hogy az adó­emelések logikai, kényszerűségét indokolja. Álta­lános teoretikus gazdaságpolitikai fejtegetésekbe kezd. Ilyeneket mond: A termelés fejlesztése helyett igazi értékeket kell termelnünk. Hitel nélkül ez nem lehet. És hitel viszont csak a pénzérték stabilitása mellett érhető el, amihez szükséges az államház­tartás egyensúlya. Elért tehát a kényes ponthoz. Hogyan lehet biztosítani ezt az egyensúlyt. Az adóztatási terhet összehasonlítja a nemzeti jöve­delemmel és megállapítja, hogy hárommilliárd nem­zeti jövedelem mellett 1,2 milliárd közterhet visel­het el a társadalom. Hamar beadja rá az enyhítő pirulát. Az állami kiadásokat csökkenteni kell. Át­menetileg ugyan passzív gazdasági terület va­gyunk, de ezen is segíteni fogunk. Külföldi kölcsön nem áll rendelkezésre, tehát belső kölcsönt kell igénybe venni. Az inflációt, devalvációt egy tilta­kozó szakértői gesztussal elintézi és levonja a pre­misszákból a következtetéseket. A deficit eltünteté­sének módjai a transzfer alapból engedély alapjain igénybe vehető 50 millió pengő pénztárjegyek ki­cserélésével, a kiadások 30, millió pengővel történő apasztása, 45 milliós belső kölcsön, amiből az ipar milliót, a mezőgazdaság 20 milliót vállalna. E kölcsön ellenében kétéves lejáratú pénztárjegye­ket adna. Még mindig csak a financiális keretről beszél.­ Most következnek az adóemelések. Az egész Ház izgatottan figyel. Az ellenzék itt-ott felmorajlik. Néha egy erősebb közbekiáltás, az izgatott bírálat­nak egy-egy felszisszenő hangja. A kormánypárt némán ül és mint a jeges eső a házfedelen, kezde­nek kopogni az adóemelési tervek. A forgalmi adót nem emeli — mondja. — A fázisrendszert fogja ki­építeni. A fogyasztási adózás terén új adónem az izzólámpa, a rádiókészülékek, a szivarkapapír és szivarkahüvely adója. A szeszadót, 1,90-ről 2 pen­gőre kerekíti, a tea, kávé, fahéj vámját 50 száza­lékkal, a többi külföldről érkező gyümölcs vámját 100 százalékkal emeli. A teherautók adótételét meg­kétszerezi. Az autófuvarozás illetékét kiterjeszti. A benzin­beniStfe­isei161A vittbtnVS rmu. VI.­ A közvetett adózás terén a hirdetési illetékek felemeléséről számol be. A bevételek fokozását azonban túlnyomóan az egyenes adóknál kívánja elérni. Ezek a vagyon állagát sem fogják kímélni. A házadóknál az elapadó 20 százalékos pótléko­lását rendeli el. A lakások kötöttségét felfüggeszti. Egyre fokozódó izgalom ömlik el a Házon. — Mi ez? — kiabálják. — Földönfutókká te­szik a lakókat? Imrédy pénzügyminiszter egy pillanatra­­meg­áll, az elnöki csengő berreg, a kitörő izgalom sza­vait elfojtja a miniszter úr bejelentése, amelyre az­tán a képviselők kórusa újra fölzúg. Az alkalma­zottak külön­adóját — jelenti ki a miniszter — 25 százalékkal fogjuk pótlékolni. A jövedelemadó újabb 30 százalékos pótlékolást fog elviselni. A tár­sulati adót 40 százalékkal emeli. A rokkantadó pót­lékolása 100 százalékkal fog történni. Ezek az új adónemek — mondja ki a rezümét — 25 millió több­letbevételt fognak biztosítani az államháztartásnak. Óriási felzúdulás a Ház ellenzéki oldalán, amely azonban csak kétségbeesett tiltakozásokban merül ki. A miniszter tovább folytatja: az egyes tárcáknál 18 milliót kíván megtakarítani, további 7 millió pen­gőt a személyzeti kiadásoknál. Mintegy villanyütésre megmozdul az ellenzék egész völgye: — Mit ígértek? Hogy nem szállítják le a tiszt­viselők fizetését? Homonnay Tivadar a Gömbös mögött ülő többségipárti elnök, Sztranyavszky felé kiáltja: — Hiszen Sztranyavszky éppen a tisztviselői fizetéscsökkentés miatt lépett ki Károlyi Gyula párt­jából! Pillanatig kínos csönd. A kormánypárton át­kiáltanak az ellenzékre. Imrédy zavartalanul foly­tatja. Most a tisztviselői fizetéscsökkentések indoko­lásával próbálkozik. Maguk az állami alkalmazotti­­nyugdíjak meghaladják a 200 millió pengőt. A Ház elé vetíti az előirányzott 806 millió pengő költség­­vetés monstruózus árnyékát. Kimutatja, hogy 716 millió pengőre kell leszorítani és ezt az összeget kell fedezni a bevételekből. Jósol is. Az 1984/35. évi költségvetés már végleges bázison fog mozogni. Beszél aztán a megtakarítások végrehajtási mód­jairól, a MÁV­ átszervezéséről, a dohánytermelés más irányba való fejlesztéséről. Beszéde vége felé ellentámadásba megy. Ironikusan állapítja meg az ellenzékről, hogy minden pénzügyi intézkedés ellen tiltakozik, de helyébe konkrét javaslatokat nem tesz Ez megint vihart vált ki, ülési éles hangon kiáltja a kormány felé: •— Mondják ki az államcsődöt! , . „ Mások visszhangként zúgják: — Elárverezik az országot! Nem látják a nyo­­mort! Már koldusok népe vagyunk! Imrédy csípőre tett kézzel hidegen hallgat, szinte megdöbbentő a nyugalma. S most egy papír­lapot vesz fel és arról olvas. Újabb meglepetés, amely azonban örömet kíván okozni. A Népszövet­ség pénzügyi bizottsága megengedte, hogy a magyar­ kormány a transzferpénzekből külön 15 millió pen­­gót produktív beruházásokra fordíthat. Az ellenzék gúnyos derültséggel fogadja a meglepetést. — Hol a nemzeti szuverenitás? — kiáltja Friedrich. Biró Pál replikáz: — Ötezer munkásnak fogunk kenyeret adni! Rassay legyint a kezével: — Teoretikus dolog az egész! A pénzügyminiszter már fel is sorolja a beru­házási munkálatokat. Motorokat készíttetnek, az út­építési programot végrehajtják, a főváros a közmű­vek kiépítését fogja elvégezni, tatarozási munkák indulnak meg. Szól még néhány szót a mezőgazda­sági termékek külföldi piacainak szükségességéről, a devizagazdálkodás rendszerének elasztikusabbá té­teléről, a mezőgazdasági adósok rövidlejáratú adós­ságainak könnyítéséről. És itt újabb meglepetés éri a parlamentet. Alapot fog teremteni — mondja — arra, hogy a rövidlejáratú mezőgazdasági adósok kamatszínvonala csökkentessék. Ez az alap a beté­tek kamatilletékének felemeléséből fog megterem­tődni. 5-ről 10 százalékra kívánja emelni az illetéket. — Ez már brutalitás! — kiáltják a baloldalon. — Szegény özvegyek takarékbetétjeit adóztatják meg Az izgalom még háborog, Imrédy hangja en­­ged merevségéből, líraivá válik. Meg kell menteni az országot, áldozatost kell hozni! — mondja és leül. A jobboldalon obligát taps, lelkesedés nélkül, az elnök felfüggeszti az ülést. Ülés után a folyosó képe rendkívül mozgal­mas. A képviselők csoportokba verődve tárgyalják az expozét, a hangulat nagyon levert, minduntalan felhangzik a kérdés, hogyan bírják el mindezt az adózó polgárok? Szünet után, a napirendi vitánál, az ellenzék alkalmat keres arra, hogy válaszoljon Imrédynek. Peyer Károly és gróf Hunyady Ferenc végezték el ezt a feladatot. Közben, még az ülés tar­tama alatt, a 33-as bizottság hozzáfogott a pénzügy­­mminiszter adókérdeletéineke megvitatásához. * A képviselőház ülését délután öt órakor nyitotta meg Almásy László elnök. Az előterjesztések után je­lentette az elnök, hogy a pénzügyminiszter kíván szólani-mány a legfontosabb és a nemzet életgyökerét érintő kérdésekben is hirtelen, rendeleti úton, a maga felelősségére intézkedjék. Ezt a rend­szert azonban nem lehet az alkotmányosság sú­lyos sérelme nélkül állandósítani. A mai alkot­mányos helyzet tarthatatlansága sohasem mu­tatkozott meg olyan kirívó színekkel, mint ma, amikor a pénzügyminiszter egy napirendi vita előtti felszólalásban adta elő a maga fon­tos mondanivalóit és a képviselőház tagjai csak egy napirendi vita keretében tehették meg erre a megjegyzéseiket. Vájjon a maga szempontjá­ból is nem okosabban és helyesebben cseleked­nék a kormány, ha felelősségét csökkenteni igyekeznék azzal, hogy a súlyos és áldozatokat követelő új elhatározások tekintetében a parla­ment döntését kikérje? Végül még egy megjegyzést. A pénzügy­­miniszter azt mondotta, bárom út kínálkozik az állami háztartásban mutatkozó hiány eltün­tetésére. Az egyik: külföldi kölcsön szerzése. Erre azonban nincsen semmi kilátás. A másik: az állami kiadások apasztása. Ezen a téren azonban gyorsan beleütközünk a lehetőség ha­táraiba. Marad a harmadik ut: az adóemelés. Mi még egy negyedik utat is látunk. És ez­ a lassú gazdasági sorvadásra ítélt ország minden egészséges fejlődést lehetetlenné tevő megcsonkításának megszüntetése. Imrédy Béla arról álmodozott, hogy az állami közigazgatás újjászervezésével az állam igényeinek mérsék­lésével olyan alapot lehet teremteni, amelyen az ország háztartása állandó egyensúlyba ke­rülhet. Mi nem hiszünk ennek az álomnak a teljesedésében. Magyarország mai határai kö­zött pusztulásra van ítélve. Ebből a pusztulás­ból m­a mentheti meg más, csak a revízió. Ez volna a magyar költségvetés egyensúlyának igazi és végleges helyreállítása. — Őszinte magyar emberek parlamentjében ülünk — kezdi beszédét Imrédy B Béla pénzügyminisz­ter. — Beszédemben tehát kíméletlen őszinteséggel fogom feltárni a helyzetet, azért, mert úgy érzem, hogy a magyar nemzetnek, amely sorsának intézését kezünkbe adta, tudnia kell, hogy sorsa milyen ele­mekből tevődött össze. Azok a problémák, amelyek a magyar nemzetre nehezednek, erkölcsi és anyagi ter­mészetűek. Zajos felkiáltások az ellenzéken: Tíz évig nem voltak őszinték! Kabók Lajos: Még jobban tönkreteszik az or­szágot! Imrédy: Amikor az állam pénzügyi és gazda­sági porblémáiról beszélek, mint pénzügyminiszter­nek le kell szögeznem, hogy a gazdasági problémák elsődlegesek. A gazdasági problémákon van a hang­súly, ezeken keresztül kell keresnünk bajaink gyógyí­tását. Mielőtt azonban a gyógyítás módjára rátérnék, a pénzügyi helyzetről kell beszámolnom.­­ A folyó költségvetési év első hat hónapjában 364,7 millió pengő bevétellel szemben 352,2 millió kiadás mutatkozik, ha azonban figyelembe vesszük azt az összeget, amit a transzfer-alapba kellett volna befizetni, továbbá a népszövetségi kölcsönszolgálatra tényleg befizetett összeget, 12,7 millió pengő deficit jelentkezik. A bevételi oldalon az előző év hasonló idősza­kával szemben 10 százalék kiesés állott elő. Az állami üzemeknél az volt a helyzet, hogy 178 millió pengő bevétellel szemben — figyelembe véve az 1,5 millió pengő fügyi adósságot — 195 millió pengős kiadás jelentkezik. Most végeredményben a hasonló előző időszakkal szemben a kiadásoknál 28 millió (12.6 szá­zalék) csökkenés mutatkozott. Ami az állami igazgatás készpénz-készletét illeti, az 59.6 millióról 86.2 millióra növekedett, ami 12.8 millióval kevesebb, mint egy évvel ezelőtt volt. Az első félév eredménye tehát látszólag elég kedvező képet mutat. E becslések, amelyek a folyó költségvetési évre várható deficitre vonatkoznak, rész­ben a Tyler jelentés alapján, részben a pénzügymi­nisztérium útján készültek és körülbelül ugyanarra az eredményre jutottak: 150 millió pengő deficitre kellett terveinket fölépíteni. Áttérek a gazdasági helyzet ismertetésére. Ha egy nemzet jólétét, megélhetésének lehetőségét, élet- Standardjának elérhető fokát egyetlen statisztikai adattal akarom kifejezni, akkor a nemzeti jövedelem nagyságát kell keresni. Nemzeti jövedelmünk, amely a háború alatt a legjobb években, 1928-ban, 1929-ben körülbelül 3 milliárd pengő körül mozgott, újabb becslés szerint most 3 milliárd pengőt sem ért el. Peyer Károly: Fellner professzor mást mond. Imrédy: Tulajdonképen a piacra kerülő meny­­nyiség az, amely meghatározza a nemzeti jövedelem nagyságát. Nemzeti jövedelmünk fejenként 350 pengő körüli összegre tehető, tehát olyan alacsony fokot ért el, amelyet feltétlenül fokozni kell, ha egy történelmi hivatásának tudatában élő és kulturális hagyomá­nyokkal bíró nemzetnek hozzá méltó megélhetést akarunk biztosítani. Ennek útja csak a termelés fej­lesztése lehet. Olyan értékeket kell azonban termel­nünk, amelyeket valóban értékesíteni tudunk. Ezért igyekeztünk piacok megnyitásán fáradozni. (Felkiál­tások az ellenzéken: Hol?) A kereskedelmi szrződések megkötése, az exportintézet megszervezése, a már­kázás, mind ennek az érdekében történt. Peyeli Károly: Laskay is márkázott. Imrédy: Ha azonban termelésünket fejleszteni akarjuk és értékesítési lehetőségeket akarunk sze­rezni, ezt hitel nélkül nem tehetjük. A hitel, mint bizalmi viszony csak stabilitáson alapulhat. Ennek legfontosabb eleme a pénzérték állandósága. Ez pe­dig az államháztartás egyensúlya nélkül el nem kép­zelhető. Ezt biztosítanunk kell, mert enélkül a kitű­zött célt el nem érhetjük.­­ Ismeretesek azok a számítások, amelyek a nemzeti jövedelemmel állítják szembe a közterhek nagyságát és ebből számítják ki, mennyire elviselhető az adóztatási teher. Az 1932-—33. évi költségvetésben az autonómia-háztartások együttes összege 1,2 mil­liárd pengő. Ez az az összeg, amelyet a három mil­liárdos nemzeti jövedelem viselni tartozik. Kétségte­len, hogy olyan magas arányszámhoz jutunk, amely meghaladja azt az arányt, amely a megterhelés józan határát jelenti. Ezt az arányszámot azonban még­sem szabad mereven nézni, mert nagyon sok függ az állami és társadalmi berendezkedés minőségétől. Bi­zonyos, minden korrektívum figyelembevételével, hogy a nemzeti jövedelem aránya nálunk a közterhekhez képest helytelen arányban tolódott el, aminek oka elsősorban a termelési eredményekben mutatkozó visszaesés. Ebből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy állami és közületi kiadásaink mérvét a lehe­tőséghez képest csökkenteni kell. Élő szervezettel áll­vála szemben, e­zt a csökkentést nem lehet erőszako­san végrehajtani, mert ha hirtelen lefaragjuk a sze­mélyi vagy akár a dologi kiadásokat, egész csomó termelő, iparos és kereskedő veszíti el rendes vevő­körét. Bizonyos egyensúlyzavarok állhatnak elő a gazdasági életben, amelyeknek elsimítása a célunk. A pénzügyminiszter beszéde. PESTI HÍRLAP 1933. február 1., szerda.

Next