Pesti Hírlap, 1933. július (55. évfolyam, 146-171. szám)

1933-07-01 / 146. szám

2 nyomást gyakorolni és vele szemben követeléseket támasztani. Megegyezés várható a Vatikán és Németország között. Párizs, jan. 30. (A Pesti Hírlap tudósítójának távirata.) A félhivatalos Tempsnek rendesen jólér­tesült olaszországi levelezője Papén német alkan­­cellár római látogatásával kapcsolatban azt je­lenti, hogy már legközelebb megegyezés várható a Vatikán és a német birodalom között. Hitler azt kéri a Vatikántól, amit Mussolini már elért a la­­teráni szerződésben. Igaz ugyan, hogy a Vatikán a legutóbbi belpolitikai események után hűvösen állott szemben a német kormánnyal, de azért alig tehető föl, hogy vissza fogja utasítani Hitler kí­vánságait. Mindenesetre el akarják kerülni azt a látszatot, hogy kétféle mértékkel mérnek a Vati­kánban, amikor fasizmusról és nemzeti szocializ­musról, Olaszországról és Németországról van szó. Előrelátható, hogy a Vatikán hajlandó lesz Németországnak ugyanazokat az engedményeket tenni, mint amilyeneket Olaszországnak tett. Ró­mában nyíltan azt beszélik, hogy a pápa véleményt­ szerint a katolikus egyháznak Németországban kevésbé kell félnie egy szilárd uralomtól, mint olyan belpolitikai ellenzék kifejlődésétől, amely alapjában véve csak szocialista és kommunista jel­legű lehetne. Egyébként nem titok, hogy a pápa elsősorban a bolsevizmus ellenszerének látja Hit­ler mozgalmát. Öt lengyel katonai repülőgép német terület fölött. Berlin, jún. 30. A birodalmi légügyi miniszté­riumhoz érkezett, jelentések szerint kétségtelenül megállapították, hogy tegnap délelőtt öt lengyel ka­tonai repülőgép, tehát egy egész katonai egység, a pomerániai Bytow és a Keleti-tenger partja közötti területen egy óránál tovább német terület fölött re­pült. Az egyik repülőgép mindössze 200 méter ma­gasságban szállt. Német részről a legélesebben tiltakoznak a len­gyel kormánynál ez ellen az újabb határsértés ellen, amely ezúttal különösen súlyos. Betiltották a csehországi német nemzeti diákszövetséget. Prága, jun. 30. (A Pesti Hírlap tudósítójának távirata.) A csehországi német nemzeti szocialista diákszövetség elnöke rendőrségi végzést kapott, amellyel betiltják a szövetség tevékenységét. A vég­zés szerint a szövetség, amely voltaképen a német birodalmi nemzeti szocialista diákszervezet egy része, noha eredetileg nem politikai egyesület, poli­tikai tevékenységet fejtett ki és ezzel túllépte hatás­körét. A szövetség tevékenységének betiltását elő­reláthatóan a végleges betiltás fogja követni. Az elnök lakásán házkutatás volt. A rendőrség végzése ellen a diákszövetség vezetősége fel­folyamodással fog élni. Bocsásson meg édes nénikém írt­a : Szép Ernő. Érdekes, gyerekkoromban mindig megakad­tam rajta, ha az emberek elmentek egymás mellett, vagyis szembe jöttek egymással és nem szólt egyik a másikhoz. Nem, nem szóltak, nem köszöntek, sok még csak rá se nézett arra, aki közel járt hozzá, mentek tovább, kiki a maga útjára. Egyszer meg is kérdtem az apámtól, mikor a piacon mentünk utal és láttam, hogy egy nadrágos ember úgy hagyja el a másikat, aki szembe jött, hogy oda se fordultak egymás felé: — Apa, mér van ez a két bácsi haragba? Mink tudniillik olyan kis utcában laktunk (persze vidéken), hogy aki ott járt, igen csak isme­rős volt egymással, én aztán úgy tanultam az em­bereket, asszonyokat, hogy köszönnek, ha találkoz­nak, de ez nem elég, mert meg is állanak, az egyik gazda megvizitálja az új kaszát, akit a másik gazda vett az Ornsteinnál, meg is zengeti ott a járdán a kövön, nem győzik mind a ketten emelgetni, tapo­gatni, meg aztán az árát megtárgyalni. Hát még ha két asszony találkozott, egyik jön a piacról, másik megy a patikába, előkerül az egyiknek a kaskájá­­ból a fejrevaló kendő, a szalag, a pióca, meg min­den, amit viszen haza, a másik, mikor őrajta a sor, kipakkol a nyavalyával, ami elővette a gyereket, vagy a napaasszonyt, hát aztán elfelejtik a sürgős dolgaikat, ott poredálnak egy jó félórát a járdán. De nem is kellett, hogy valami különleges tár­­gyalnivalójuk legyen, akik az utcán találkoztak, elpolitizáltak egy kicsit, ha emberek voltak, ha asz­­szonyok voltak, pletykáltak egy porciót. De leg­alább is köszöntötte egymást, mondom, akit a mi utcánkon láttam menni, úri nép, paraszt nép egy­formán, ha véletlenül nem is voltak beszédes ked­vükben. Mikor már Debrecenben iskoláztam, mindig megfájult egy kicsit a szívem, amint a sok-sok deb­receni lakos közt szétnéztem az utcán és láttam, hogy jönnek-mennek és a legtöbb észre se veszi egymást. Ezek itt mind magyarok, mind egy idő-Szabó Papp Károly orsz. képviselő, mezőket vesztesi mandátumát a kisebbségben maradt je­lölt, Tildy Zoltán hívei annak idején petícióval tá­madták meg. A közigazgatási bíróság néhány hét előtt több napon át foglalkozott a panasszal és pénteken hirdette ki a végzést. A bíróság a legszén­­esebb körű bizonyítást és ellenbizonyítást rendelte el a panaszolt visszaélések megvizsgálására s a biz­zonyítási eljárás befejezéséig elnapolta a tár­gyalást. m­ire, de olyan vékony volt, olyan picike volt, va­lami csenevész nyolcesztendős lánykának lehetett volna nézni, aki földigérő szoknyát vett magára. Igazán annak is nézhettem volna, az arcocskája jó­formán nem is látszott az esteledés homálya alatt, oly szénrajz-sötét volt az egész kicsi jelenség, oly árnyékszerű, akárcsak a hirdetőoszlopról lebbent volna le, valamely nyomorenyhitő­ plakátról. Hallga csak: — Bocsánatot kérek, drága jó uram, méltóz­­tassék meghallgatni, szerencsétlen özvegyasszony vagyok, senkim ezen a kerek világon, elhalt az egyetlenegy lányom is, aki még eltartott, oly árva lettem itt, most már senkim sincs, akihez fordul­hatnék ... Olyan halovány gyenge cérnahangja volt sze­génykémnek, az is el-elszakadozott, mert a néni ahogy megszólalt, rögtön pityeregni is kezdett. No, hallgassuk szépen türelemmel tovább: — A jó Isten szent nevére kérem kegyedet, édes jó uram, egy nagy jótéteményt méltóztassék gyako­rolni, elveszett a pápaszemera, olyan szerencsétlen lettem, egyedül járok az utcán a gyenge öreg sze­meimmel, ilyen nagy veszedelembe kerültem, ara­nyos jó uram, segítsen nekem, hogy pápaszemet ve­hessek, két pengőbe kerül az a pápaszem, drága jó uram, méltóztassék ezt a nagy jótéteményt meg­tenni egy szerencsétlen elhagyottnak, a jó Isten szent nevére kérem, édes, aranyos jó uram. Odaadtam az árva nénikémnek a két pengőt. Botozni való gazember volnék, ugyebár, ha oda nem adtam volna. Oda kellett volna azt a két pengőt adnom pápaszemre akkor is, ha egy fitying nem marad utána a zsebemben. Édes Istenem. Úgy megszégyeltem magam, mi­kor elléptem a nénike mellől. Mintha az én bűnöm volna minden szegénység, minden bánat és minden árvaság ezen a világon. Szegény, szegény kis gyászba borult pihécském. Az a madárijesztő kala­­pocska a feje tetején. Azt a kalapocskát tartottan szemmel, míg elnyivákolta a nénike a tragédiája! Az a kalapocska bársony volt valaha, fekete bár­sony, most csak olyan szín, mint a tavalyi szénpor az udvarokon, és csupa lyuk, csupa kopás, csupa szakadás; fölfedeztem egy kis bársony bokrot is az PESTI HÍRLAP 1933. Julius L. szombat A volt népjóléti minisztérium tisztviselőinek kinevezése és nyugdíjazása. Most egy éve szüntették meg a népjóléti mi­nisztérium önálló működését és a 262 főből álló tiszt­viselő kar minden egyes tagját rendelkezési állo­mányba helyezték. Túlnyomó részüket részben a régi ügykörük ellátására, részben új ügykörben szolgálat­tételre rendelték be a belügyminisztériumba, de sokan voltak közöttük, akiket a belügyminisztérium, vagy más hatóság nem tudott átvenni és azóta nem is tel­jesítettek szolgálatot. A volt népjóléti minisztérium­beli tisztviselők ügyének rendezése és ezzel az egész minisztérium végleges felszámolása tulajdonkép csak most történt meg, amikor a belügyminisztérium és más minisztériumok létszámába kinevezték közülük azokat, akiknek szolgálatára tovább is igényt tarta­nak. Ugyanekkor a rendelkezési állományban volt, de szolgálatra be nem rendelt tisztviselőket részben nyugdíjazták, részben végkielégítették. Kinevezték a belügyminisztérium létszámába a következőket: Scholtz Kornél orvos-államtitkár a II. fizetési osztály cím és jellegét kapta; dr. Weis Ist­ván c. és jelleggel felruházott miniszteri tanácsos he­lyettes államtitkári rangban az Országos Társada­lombiztosító Intézet vezérigazgatója lett. Az új vezér­­igazgató egyike a legjobban képzett társadalomtudo­mányi szakembereinknek, több nagyszabású munkája jelent meg a társadalmi kérdésekről és a társadalom­biztosításról. Az OTI ügyeinek központi vezetőjét, dr. Lengyel Ervin osztálytanácsost, miniszteri tanácsossá nevezték ki. Miniszteri tanácsosok lettek a régi rang­jukban Kádár László Levente, Fekete Béla, lovag Ahsbahs Sándor, Szitás Jenő, Várady Miklós, Hepp Baján Ernő, Jausz György, Pölzel Jenő, Németh Nán­dor, Szekeres János miniszteri osztálytanácsosokat, Smoling Sándor, Csiky József, Gaál Gyula, Nyomár­­kay Kázmér, Winkler Bertalan, Lukács Imre, Nemes Tibor, Kamocsay Jenő, vitéz Máthé Lajos, Kenyeres György, Czakó István és Scheinhardt Emil miniszteri titkárokat, Sebess Jenő és Antal József miniszteri se­­gédtitkárokat szintén kinevezték. A honvédelmi minisztériumba nevezték ki Pa­rády Jenő miniszteri osztálytanácsost, a miniszterel­nökség státusába Bery Tibor miniszteri titkárt. Az orvoskari tisztviselők közül kinevezték Grosch Károly miniszteri tanácsost, Gorsvay György, Aczél Elemér, Mozsonyi Sándor, Báthory Aladár és Dávid Mihály osztálytanácsosokat, Fabricius Endre miniszteri titkárt. A volt népjóléti minisztérium számvevőségéből kineveztek egy igazgatót: Bajza Gézát, 4 számvevő­ségi főtanácsost, 9 számtanácsost, 2 számvizsgálót. Nyugdíjaztak 4 főtanácsost, 10 számtanácsost és 22 számvizsgálót, számellenőst. Nyugalomba vonulnak a következő népjóléti tisztviselők: dr. Győry Tibor helyettes államtitkár, Pettkó Szandtn­er Aladár c. államtitkár, Angyal Kál­mán, Hétfalvy Gyula, Gyulay József és Barabás Jó­zsef min. tanácsosok. Varró Sándor, Kávássy Béla, Csepely György, Nagy József és Egyed Ferenc mi­niszteri osztálytanácsosok. Nagy Barna, Dull Jenő, Szalavecz Bertalan, Kovács Béla, Plaveczky Oszkár, Teutenberg Béla, Papp Rezső, Valentiny Armand miniszteri titkárok. Vida Béla miniszteri segédtit­­kár végkielégítéssel távozik. ben élnek és igy el tudnak egymás mellett menni és igy élnek itt az ég alatt és igy fognak elhalni, hogy világéletükben egy jó szót nem szóltak egy­máshoz. Nagy kamasz lettem, felkerültem Pestre, még akkor is összehúzta némelykor a szívemet ez a gyerekérzékenység, megállottam a Rákóczi-úton, meg az Andrássy-úton a hemzsegés közepét­, el­­csudáltam a siető vagy sétáló népek idegenségét, egymás ellen való némaságát . . . aztán lehajtott fejjel mentem tovább, a flaszterre hullott szemétnek meséltem azt a bánatot, amivel nem tudtam itt hova és merre fordulni. Noh­át, ma már valamennyire más világ van. Vannak már olyanok, akik nem engedik el szó nél­kül maguk mellett a másik embert, akik köszön­nek, akik megszólítanak, akik megállítanak, ha nem is volt szerencsénk egymással szabályszerűen meg­ismerkedni­­üh, mindennap többen vannak. Jön egy valaki oldalt, hirtelen derékszögben nekifordul az embernek: nagyságos uram, tehetet­len, szerencsétlen ember vagyok, családom van ... Meg a másik, megáll az orrom előtt, mintha meg akarna támadni: két éve nem kapok munkát, uram... Vagy egy fiú somfordál oda az ember mellé, olyan derék fiú, birkózni kéne neki horgos nevetés közt, vagy harciasan ordítani az állóhelyen a tri­bünön az FTC-pályán, halkan mond valamit az embernek, sebesen, sürgősen, könyörgöm, bár­milyen kis segítséget.. Meg a gyerekek, a gyerekek, kicsi fiuk, kicsi lányok, akik a mosolyt eldugták a zsebükbe s az uj kis emberarcukból kietlen lárvát csinálnak: ke­zeit csókolom, éhes vagyok, egy fillért tessék adni, kezeit csókolom ... Nem öröm, nem boldogság, hogy ennyi isme­retlen szól már az emberhez; nem, hanem szomo­rúság és boldogtalanság. Múltkor különösen megható kis ismerkedési ünnepem volt a járdán. A Lipót-körúton, kérem, közel a Margit-hídfő­­höz. A papírüzletbe iparkodtam. Ott az üzlettel szemben áll egy kövér hirdetőoszlop. Amellől az oszlop mellől tippent elébem egy hervadt öreg né­ Herriot a magyar miniszterelnök javaslatáról. Párizsból jelentik: Herriot az Ere Nouvelle­ben említést tesz a magyar miniszterelnök leg­utóbbi felsőházi külpolitikai nyilatkozatáról és figyelemreméltónak mondja a miniszterelnöknek azt az ötletét, hogy célszerű lenne, ha a londoni értekezletet követően az európai államok külön értekezletet tartanának az európai gazdasági kér­dések megoldására. Imrédy pénzügyminiszter beszámolója a londoni értekezletről: A kormány tagjai pénteken reggel kilenc órakor minisztertanácsot tartottak, amelyen Göri­­bos Gyula miniszterelnök elnökölt. A miniszter­tanácson Imrédy Béla pénzügyminiszter ismer­tette a londoni világgazdasági értekezlet eddigi le­folyását. Ezután a minisztertanács megállapította a kormány őszi munkaprogramját. A miniszterta­nács folyó ügyek letárgyalása után két órakor véget ért.­­ A kormányzói jogkör kiterjesztése. A kormány, mint már többízben jeleztük, tör­vényjavaslatot készül benyújtani a kormányzó jogkörének kiterjesztéséről. Erre vonatkozóan több tervezet készült el, amelyeket az illetékes tényezők megvitattak, s a tervezetek legközelebb a miniszter­­tanács elé kerülnek. Az a hír, mintha a pénteki minisztertanács tárgyalta volna a kérdést, nem felel meg a valóságnak. Illetékes helyen szerzett értesüléseink szerint a törvényjavaslat kérdésében a kormány még nem foglalt állást, nem lehetetlen azonban, hogy a legközelebbi minisztertanácson a javaslat napirendre kerül, s amint a kormány végleges formába öntötte, Gömbös Gyula minisz­terelnök beterjeszti a képviselőházban. Ebben az esetben még a nyári szünet előtt tárgyalni fogja az országgyűlés a javaslatot. A jövő héten az or­szággyűlés két háza együttes ülést tart, amelyen megválasztja a két új koronaőrt. Előreláthatólag július tizedike táján megkezdődik a parlament nyári szünete, amely október elsejéig tart. A közigazgatási bíróság bizonyítást rendelt el a mezőkeresztesi petíció ügyében.

Next