Pesti Hírlap, 1933. augusztus (55. évfolyam, 172-197. szám)
1933-08-29 / 195. szám
1933. augusztus 29., kedd. PESTI HÍRLAP iiOTOR Kitűnő eredmények az F. T. C. bajnoki futár versenyén nagy átlagsebességgel. A Puch motorkerékpárok sikeres szereplése. Vasárnap reggel fél hat órakor jelentkeztek a Balaton körüli gyorsasági versenyre benevezett autók és motorkerékpárok az FTC pályáján. A verseny rendezősége Walter József elnök és Veres János titkár vezetésével átvette a gépeket és hat órakor már útnak is indult az első gépkocsi. Három autó és harminc motorkerékpár indult egy perces időközökben. A derült, nem túlságosan meleg idő megmaradt a verseny egész útvonalán. A városokban rendőrök, míg az országutakon az egyes elágazásoknál csendőrök irányították a vezetőket. A Baracska—Szakonfehérvár közti járhatatlan szakasz nemcsak az átlagokat rontotta, hanem gumidefekteket, sőt az egyik oldalmotoros gépnél még gáztörést is okozott. Székesfehérvár volt az első ellenőrző állomás. Polgárdinál jobbra eltérve, a versenyzők csapata a Balaton északi oldalán már reggel fél nyolc órakor Kenesén robogott keresztül. Balatonfüreden újabb ellenőrző állomás volt, majd meglehetősen rossz állapotban lévő utakon folytatódott az út Keszthelyre. Az ottani ellenőrző állomásra 10 óra előtt néhány perccel futott be az első autó. A magyar tenger déli oldalán már jó uton telies sebességgel haladtak a gépjárművek. Siófokon volt az utolsó ellenőrzés s innen ma teljes gázzal igyekeztek visza verseny résztvevői. Fél négy órakor már a budapesti FTC-pálya céljához futott az első gépkocsi, majd néhány perc múlva egymásután érkeznek autók és motorkerékpárok. Harsányi Lancia-ja hűtési, míg Wiesengrund DKW gépkocsija gázosító zavarokkal küzdött. Mind a három autó büntetőpont nélkül a helyezettek sorába került A motorkerékpárok közt feltűnőek voltak a Puchgépek kitűnő eredményei, mindazokban a csoportokban, ahol indultak, sikeresen szerepeltek. Bravúros és a motorkerékpársportban ezideig egyedülálló teljesítménye volt Kozma Endrének, aki 500 kcm-es szól. Puch motorkerékpárján a hosszútávú gyorsasági versenyben utast is vitt magával és így a lényeges súly elenére is első lett csoportjában. A szólógépek a hoszú távot és a nagy sebességet jobban bírták, mint az oldalkocsis motorkerékpárok. Mindkét oldalkocsis gép 123 perc késéssel érkezett a célba ,, így sem Bauer, sem Eckmayer idejét nem mérték hivatalosan. Minthog mindkté versenyző a bajnoki pontokért küzd, végeredményben a KMAC fog mint sportfenhatóság az ügyben dönteni. Kitűnően oldották meg az óragyár újtípusú időmérő óráival az útvonalellenőrzést. A magas átlagsebességek kiírása nem vallott kudarcot, sőt megmutatta, hogy versenyzői gárdánk nyílt országúti terepen is megállja helyét. Sajnálatos, hogy gépkocsik nem szerepeltek nagyobb számban az érdekes, jól megrendezett versenyben. A hivatalos eredmények a következők: Gépkocsik: 1. Holtverseny- Hulbert Antal KAG (Mt'-ray) 2 bea Harsányi István BSE (Lan- büntetőpont,4. Nemes László fia), 2. Tószeghy Vilmos (Fiat) FTC (MÁG) 12 büntetőpont, 5. 3. Wiesengrund Ferenc BSE Andó Antal FTC (Velocette) 16 (DKW) 0 büntetőpont, büntetőpont, 6. Kovács Béla Motorkerékpárok: 250 kcm-ig FTC (Velocette) 26 büntető-1. Holtverrsenyben Kiss László pont, 7. Lichtler Géza KAO FTC (Puch), Földszin János (Humber) 52 büntetőpont. DAMC (Ariel), 0 büntetőpont, 2. Máté Lajos TTC (Puch) 1 500 kcm.-ig. Holtversenyben büntetőpont, 3. Ször József elsők 0 büntetőponttal: Kozma FTC (Puch) 3 büntetőpont, 4. Endre BSE (Puch), Dobos Imre Hofer János FTC (Puch) 6 bűn-DAMC (Budge), Martinék 1sztetőpont, 5. Frühwirt Sándor van KMAC (Gilera), Schuster FTC (Puch) 9 büntetőpont. 6. Vilmos FTC (Ariel) és Varga Altmann László FTC (Puch) Tibor FTC (Standard), 2. Egy 42 büntetőpont, büntetőponttal holtversenyben: 350 kcm-ig. 1. Mohacsek Je- Ehrenbach Károly OMC (Sunne KAO (Calthorpe) 0 büntető- beam), Jordán Richárd BSE pont, 2. Politzer György TTC (BSA), 3. Ujj László KAC (Dia(Velocette) 1 büntetőpont, 3. mant). Az FTC motorosztályának kitűnően megrendezett versenye biztosítékot nyújt az október 2-iki guggerhegyi verseny sikerére is, pólózásukat. A nemzetek közötti mérkőzést a magyarok 55:43 pontaránnyal nyerték. A verseny után és verseny közben is a közönség nagy szeretettel fogadta a magyar versenyzőket és élénken tüntetett mellettük. Eredmények: Toronyugrás: 1. Vajda 107.73, 2. Kovács 105.64, 3. Biachi 104.74, 4. Pozzi 97.10. — 1500 m: 1. Perentin 20 p. 42.5 mp., 2. Costoli 20 p. 57.3 mp., 3. Lengyel 21 p. 28.3 mp., 4. Bozsi 22 p. 45.7 mp. — 200 m. mellúszás: 1. Mezei 2 p. 57.5 mp., 2. Hild 2 p. 59.9 mp., 3. Manzoni 3 p. 4.8 mp., 4. Bonuzzi 3 p. 5.6 mp. — 4X200 A nápolyi úszóstadion mindkét este zsúfolásig megtelt. A közönség a leglelkesebb ünneplésben részesítette a magyar versenyzőket. A versenyen végig jelen volt Schiavi, a fasiszta párt nápolyi főtitkára, a párt vezetőségének tagjaival, Nápoly városának vezető tisztviselői a főpolgármesterség irodai főnökének vezetésével, magyar részről ifj. Horthy Miklós, a Magyar Tisza Szövetség elnökén kívül jelen volt Királdy-Lakáics György kriinált magyar ügyvivő vezetésével a magyar követség személyzete. A versenyek után a nápolyi Royal-szállóban 250 terítékes bankett volt a magyar vendégek tiszteletére. A banketten elsőnek teintve tábornok, az olasz úszószövetség elnöke mondott beszédet. Utána ifj. Horthy Miklós köszönte meg Nápoly városának az olasz úszószövetség vendégszeretetét, majd Királdy-Lukács György magyar ügyvivő a magyar kormány nevében mondott köszönetet a nápolyi szíves fogadtatásért. Az olasz sajtó meleg cikkekben emlékezett meg a magya versenyzőkről, akiket vízipólóban és a gyorsúszó-számokban verhetetleneknek mond. A magyarok felkészültsége, lelkesedése és technikai tudása — írták az olasz lapok — megérdemelt győzelemhez segítette a magyar együttest. m. staféta: 1. Magyarország 9 p. 27.7 mp., részidők: Abai 2 p. 20.7 mp., Mészöly 2 p. 23.8 mp., Wannie 2 p. 216 mp., Székely 2 p. 21.6 mp. 2. Olaszország 9 p. 51 mp. — Vizipóló: Magyarország— Olaszország 12:1 (7:0). Góldobók: Német (7), Halasi (4), Keserű (1), Bandelli (1). A magyar úszócsapat győzelme Nápolyban. A magyarolasz úszómérkőzés második napján, vasárnap igen nagy közönség előtt folytak a versenyek. Távúszóink nem tudták felvenni a versenyt az olaszokkal, de a mellúszók és különösen a staféta tagjai nagyon kitettek magukért és a jelenlegi európai rekordnál jobb eredménnyel nyerték meg versenyüket. Valamennyien lényegesen jobb időt úsztak, mint idehaza a magyar-német versenyen, amikor a németektől váratlanul kikaptak. A vizipóló inkább csak bemutató jellegű volt, mert az olaszok még nagyon messze vannak attól, hogy komoly játéknak lehessen nevezni vizi- III. o. 52.— P II. o. 62.— P Kívánatra a repülőjegyhez utalványt adunk, melyet AVienben ráfizetés nélkül vasút, autóbusz vagy hajós jegyre cserélhet be jegyek . a Foci-u. 1. és a MAI fillei menetjegy-1 :01 világosítás wVIbLeu 18 irodákban Kombinált repülő-vasúti 130 napos menet- B,, J _intérti jegyek a cUfl3pGSI’WiCil vonalon. Az egyik út repülőgépen, a másik gyorsvonaton Fényes Fiuinternátus Budapest, V., Csanády utca 19. Fennáll 1888 óta. Mérsékelt dijak! LÓVERSENY. Budapesti augusztusi versenyek. A meeting befejező napján, vasárnap, a Kozma Ferenc emlékverseny jó időben, közepes számú közönség jelenlétében került eldöntésre. A kísérleti jellegű futamban a kétévesek kerekedtek felül. Fölényük jó fényt vet a fiatalabb évjárat jóságára. Az 1200 méteres versenyben Csacsogó győzött biztosan Kurkud Khan ellen, amely mögött a hároméves Csapodár lett harmadik, kortársa, Pillanat előtt. A nap másik jelentősebb futamában, az Augusztusi handicapben, az öregsúlyt vívó Fokos ráduplázott trainingtársa győzelmére. Egyébként Issekutz gondozottjai a két napon előnyösen szerepeltek egyedül Vádlott nem mutatott formát, az ügyefogyott megkésett a startnál. Nem hagyhatjuk szó nélkül Matejka idomár fonák szereplését, akinek két lova közül a vélelmezett helyett ismét a másik győzött. Végül megemlítjük, hogy a kettős fogadásokat, nyilván a megcsappant érdeklődés miatt, a M. L. Sz. igazgatósága végleg beszüntette. E helyett, — tekintet nélkül a mezőny nagyságára — a befutó fogadásokat léptette életbe. A részletes eredmény: Kilencedik nap. Vasárnap, augusztus 27. I. Eladóverseny: 1500 P. 2000 m. Ibikus 56 Ceuta (8:10 reá) 1 Suta 57 Tamási (2%) 2 F. még: Szelindek (2%), Lesbia (10), Algir (12), Csibész (10). Igen könnyen négy hoszszal nyerve, két hosszal harmadik. A győztes 650 pengőért visszavásároltatott. Totálisa teur: 10:18; helyre: 10: 15, 23. II. Handicap. 2500 P. 2400 m. Alvincz 48 Tamási (4) 1 Csicsóné 57 Balogh (10) 2 Legyes 43% Klimscha (1%) 3 F. még: Tilinkó (2%), Puszta (12), Róna (12), Samaki (12), Horniss (12). Küzdelem után fél hosszal nyerve, háromnegyed hosszal harmadik. Totalisateur: 10,73; helyre: 10,21, 31, 15. III. Augusztusi handicap: 4000 P. 1200 m. Fokos 60 Balog (6) 1 Dorna 49 Teltschik (8) 2 Pici 44 Klimscha (4) 3 F. még: Felka (10), Pakcei (12), Puskapor (8), Vindobona (6), Casanova (4), Búzavirág (12), Szép Angyal (10), Pertinax (8), Kereső (4), Fontos (10), Reménység (10). Biztosan háromnegyed hosszal nyerve, fejhosszal harmadik. Tot.: 10:58; helyre: 10:23. 42, 18. IV. Kozma Ferenc emlékverseny: 20.000 P. 1100 m. Csacsogó 45% Tóth A. (3) 1 Kurkud Khan 47 Weiss. (2) 2 Csapodár 57% Gutai (4) 3 F. még: Pillanat (3), Pátria (10), Babieka II. (20), Nordland (10), Palmyra (10), Arsenio (10), Hercules (10). Biztosan ötnegyed hosszal nyerve, másfél hosszal harmadik. Tot.: 10:50; helyrefogadások: 10,15, 15, 15. V. Kétévesek versenye: 3000 P. 1200 m. Léka 54% Scheibal (2) 1 Queenie 57 Teltschik (3) 2 Murat 58% Esch (6) 3 F. még: Vonzó (3), Outrune (5), Vádlott (5), Dulcinea (12). Vádlott megkésett az indításnál. Könnyen két és fél hoszszal nyerve, egy hosszal harmadik. Scheibal József Jockey figyelmeztetve lett, hogy az általa lovagolt lovak egyenletes futásaira nagyobb gondot fordítson. Tot.: 10:24; helyre: 10:13, 14, 17. VI. Kétévesek handicapje. 2500 P. 1100 m. Effendi 46% Csuta (3) 1 Charles 49% Rózsa (12) 2 Tammuz 48% Weiesb. (4) 3 F. még: Balzac (6), Életke (12), Dénes (10), Aviator (20), Simla (20), Bonaparte (3), Retyezát (5), Minek? (6). Dénes megkésett az indításnál. Küzdelem után fél hosszal nyerve, fejhosszal harmadik. Tot.: 10:41; helyre: 10:16, 70, 14. VII. Handicap. 1500 P. 1600 m. Kobenzl 37% Gosztov (10) 1 Csetepaté 52% Hála (8) 2 Sylva 41 Szeltner (6) 3 F. még: Feldherr (3), Sweetheart (12), Harem (3), Tücsök (6), Robinson (10), Suhanc (6), Túzok (20), Etoile Filante (10), Pimpóka (6), Csopak (12). Pimpóka külső starthelyről indult. Biztosan egy hosszal nyerve, nyakhosszal harmadik. Tot.: 10:103; helyre: 10:34, 29: 27. Kettős fogadás: II. futam Alvincz, III. futam Fokos Tot.: 5:240.50. (37 nyerő ticket.) Canadát és Avantit törölték az Erzsébet királyné díjból. Johannes, a nemzetközi Magyar Ügető Derby jelöltje, vasárnap mint főkedvenc megnyerte a badeni meeting legértékesebb díját, a Preis der Stadt Badent 1:23.7 mp. idő alatt. A részletes eredmény: Preis der Stadt Baden. Die 4000 S. Táv: 2500 m. Haidhoft ménes 4é m Johannes (1:23.7) hajt. Raymer 1 , Rollo hajt. Fekete 2 Elly hajt. Sreiegler 3 F. még: Nagy Péter, Bajadere, Lambras és Gardist. Könyvfogadások: 8:10 reá I., 3 II., 1% III. Tot.: 18. helyre: TÖRVÉNYKEZÉS. — Dohánygyári tisztviselők külügye. Hetekkel ezelőtt, — amint megírtuk, — több dohánygyári alkalmazott ellen bűnvádi eljárás indult. A vád szerint ugyanis a dohányraktárból rendszeresen vitték el a dohányárut, amelyet magánúton értékesítettek, így letartóztattákAsarnóczay Ernő dohánygyári osztályvezetőt, Papp László és Tompó Béla dohánygyári irodai alkalmazottat, valamint Stein József dohánygyári ügyelőhelyettest és Novii Károly magántisztviselőt. Horti ellen orgazdaság, a másik négy alkalmazott ellen pedig hivatali sikkasztás büntette cllén indult meg az eljárás. Az ügyben már lefolytatták a vizsgálatot. Dr. Sándor László és dr. Szentpétery Gyula védők indítványára hétfőn dr. Medves Medico István vizsgálóbíró elrendelte Stein József, Tompa Béla és Horti Károly szabadlábra helyezését, míg Zsarnóczay Ernő és Papp László továbbra is fogvaságban maradnak. A vizsgálóbíró döntését a kir. ügyészség is tudomásul vette. — A szombathelyi zálogházi visszaélések. A szombathelyi zálogházi visszaélések bűnügyének hétfői tárgyalásán az ügyész bejelentette, hogy harminckét folytatólagosan elkövetett csalás vádját elejti Simon Miklóssal szemben. Ennek ellenére azt indítványozta, hogy a bíróság Simon Miklóst a tárgyalás idejére helyezze előzetes letartóztatásba, mert a legutóbbi tárgyalási napon kitűnt, hogy Simon külső befolyás alatt adja elő védekezését. A törvényszék a vád egy részének elejtését tudomásul vette, a letartóztatás ügyében pedig később dönt. Ezután a bíróság megkezdte a tanúkihallgatásokat. Elsőnek dr. Dénes Imre ügyvédet hallgatták ki, akinek 150 pengős zálogjegyét Simon 1500 pengő értékre emelte fel. Dénes kijelentette, hogy a zálogjegy értékének felemelésére nem adott megbízást. Hasonló ügyben hallgatta ki a bíróság Jámbor István óvást is. A tárgyalást kedden folytatják. METEOR CSILLÁR GYÁR új modeljei szenzációsak! 30 lángú csillár P 800 óriási választék! Részletre is. SAJÁT ÜZLETEINK: Podmaniczky u. 27. József-körút 44. Váci utca 2 DEBRECEN Vámház-körút 11. MISKOLC PÉCS Kérje most megjelent árjegyzékünket. 15 sorozatos győzelmet az FTC balatonkörüli futárversenyén: az 500-as kategóriában első KOZMA ENDRE seria 500-as PUCH-motorkerékpáron a 250-es kategóriában PUCH ELSŐ MÁSODIK HARMADIK NEGYEDIK ÖTÖDIK HATODIK Az eredmény a PUCH-gép megbízhatóságának újabb bizonyítéka. Gyári fiók: VI., Lehel utca 25 923—40. A baden-badeni nemzetközi meeting megnyitó napján, vasárnap, a Fürstenberg Rennenben a hároméves Unkenruf győzött Arjaman és Calva ellen. Részletes eredmény: Fürstenberg-Rennen. Tiszteletdíj és 14.000 márka. Távolság 2100 méter. M. Friedheim 50 m.-je Unkenruf lov. M. Schmidt 1 Arjaman lov. Grabsch 2 Calva lov. Cachmeier 3 Futottak még: Makarus, Blitz és Flercog. Erős küzdelem után fejhosszal első, három hosszal harmadik. Tot.: 10-19- helyre: 10:13, 16. A Grand Prix de Deauville 200.000 frankos díját vasárnap A. Hobson St. Queen of Scots (Libritt) nevű háromévese nyerte meg biztosan Pickup (Keogh) és Assucius ellen. A 2000méteres versenyben tizenhárom ló futott. A nemzetközi Ostendei díjban az olasz Craponi győzött nagy mezőnyben, heves finish után, az angol Pitschin és a francia Cris Perle ellen. 1. részletes eredmény: Crand National d'Ostende. Díj 600.000 frank. Távolság 2200 méter. C. Del Soldo 3é m.-je Crapom lov. Caprioti 1 D. Kennedy 5é k.-ja Ritsichin lov. M. Beary 2 James Hennessy 4é fll.-je Gris Perle lov. H. Breites 3 Küzdelem után nyakhosszal első, rövid nyakhosszal harmadik. Tot.: 10:38; helyre: 10:17, 17: 23.