Pesti Hírlap, 1934. március (56. évfolyam, 48-72. szám)

1934-03-11 / 57. szám

4 A Légi bombázás kérdése a leszerelési konferencián. Bernard Shaw, mint ismeretes, nemrég elő­adást tartott a londoni rádióban a jövő háború légi bombázásának előrelátható kimeneteléről Bármily humoros volt is Shaw elképzelése a légi háborúról, nem lehetetlen, hogy az ő jövendölése szerint fog le­folyni a jövő légi háborúja. Amint ezt már a franciák nagy hadvezére, Foch is megállapította, Anglia légi flottája képes megsemmisíteni Párizst, épúgy képes azonban a francia légi haderő eltüntetni Londont a föld szik­éről. Előreláthatólag tehát egyik eset sem fog bekövetkezni. Joggal kérdezzük azonban, hogy mi lesz a kime­netele egy olyan háborúnak, ahol csak az egyik fél rendelkezik a megtorlás eszközeivel. Erre a legjobb példát ép az angol történelemből vehetjük. Ha jól em­lékszem, III. Edward csak azzal a feltétellel fogadta el egy város meghódolását, ha a város vezető polgá­rai már a kötéllel a nyakukon járulnak eléje kegyel­met kérni a város részére. Hogy a gyengébb szívű angol királyné kegyelmet eszközölt ki az akasztófa árnyékában állók részére, egyáltalában nem változ­tat a moral­on, amely igen megközelíti azt, amit a leszerelési konferencia követ akkor amikor a le­győzött államoknak nem enged egyenjogúságot a légi fegyverkezés terén és a felfegyverzett államok kénye­­kedvének szolgáltatja ki őket. ­ A bombavető repülőgép nem zárható ki a hadviselés fegyverei közül. A bombavető repülőgép époly tisztességes fegy­ver, mint a messzehordó ágyú, egyformán alkalma­sak katonai objektumok megsemmisítésére és ép ezért teljesen eredménytelen lesz a leszerelési kon­ferenciának azon igyekezete, hogy a bombázó repülő­gépek használatát küszöböljék ki a következő háború esetére. Lehetséges volna a bombázó gépek gyártásá­nak megtiltása béke idején, — ha sikerülne egy ilyen határozatot az összes érdekelt hatalmakkal elfogad­tatni, — de abban a pillanatban, amikor a háború felhői megjelennek az égen, minden résztvevő összes energiájával arra fog törekedni, hogy minél nagyobb mennyiségben és minél jobb teljesítményű géppel szerelje fel magát. Nem állítható az sem, hogy­ háború esetén minden, a háború viselésére vonatkozólag kö­tött szerződést megszegnek. Erre még­­élénken emléke­zetünkben élő­ példák is? Várjnak a világháborúból, amikor is, eltekintve a szerb komitácsik hadviselési módszereitől, egyik hadviselő állam hadserege sem használt dum-dum golyókat, nem terjesztett bacillu­­sokat a hátországok lakói között és nem kínozta ha­lálra­ hadifoglyait. Ebből következik, hogy éles vonal húzható a háborús atrocitások és a legitim hadvise­lés között. Az előbbit tiltó szerződésekkel meg lehet akadályozni, azonban az utóbbi, amely alá a bomba­vető repülőgép is tartozik, nem zárható ki a hadvise­lés fegyverei közül. A légi támadás ellen alig van védekezés. A fegyverkezés csökkentésére, illetve korlátozá­sára a leszerelési konferencia új elmélettel kísérlete­zik és pedig a „Támadó“ és a „Védelmi" fegyverek megkülönböztetésével. A bombázó repülőgép kétségte­lenül támadó fegyver a szó szoros értelmében, azon­ban, ha azt vesszük alapul, hogy légi támadás ellen nincs más védelem, mint a visszaütés, retorzió, ami­vel a támadó felet a támadás végrehajtásától elriaszt­hatjuk, akkor máris védelmi fegyvernek minősíthet­jük. Szakértő körökben mindjobban kialakul az a vélemény, hogy légi támadás ellen nincs védekezés. Bármily erős legyen is az elhárító tüzérség és a várost védő légierő, a bombavető gépek nagy százaléka ké­pes lesz rakományát a célba dobni. Másrészről a va­dászgépek kétségtelenül védelmi célokat szolgálnak, fő rendeltetésük a támadó repülőrajok visszaverése, azonban, ha bombázó gépeket kísérnek el ellenséges területek fölé, így már a támadó erők részeivé vál­nak. Lehetetlen tehát az éles megkülönböztetés a tá­madó és védelmi fegyverek között. A vadászrepülő­gépek alkalmazásának betiltása esetén minden pol­gári, magán, légiforgalmi repülőgép könnyen lenne, mint bombázó gép felhasználható. Ez a tény már eleve kizárja a légi lefegyverzés sikerét, mert még nem sikerült elfogadható­­tervet sem kidolgozni arra, hogy forgalmi repülőgépek hadicélokra való felhasz­nálása be ne következzék. Vadászrepülőkkel szemben átalakított forgalmi gépek nem vehetik fel a harcot, eltekintve attól, hogy a legjobb forgalmi pilóta sem lesz képes azt a feladatot betölteni, amit egy katonai bombázásban kiképzett pilótától megkövetelnek, de viszont, ha ebben a feladatában senki sem zavarja, úgy époly tökéletes rombolást vihet végbe, mint bár­mely katonai bombázó gép. Ezek szerint tehát tiszta a helyzet, a leszerelési konferenciának nemcsak a katonai repülőgépek épí­tését és alkalmazását kellene megtiltani, hanem a közlekedési eszközök közül is törölni kellene a repülő­gépet. Aki tud hinni ennek a keresztülvitelében, az bátran remélheti az örök béke megvalósítását a le­szerelési konferenciától. ___ Magyar Sándor. PESTI HÍRLAP 1934. március 11., vasárnap. Gömbös Gyula beszéde az ifjúsághoz a Turul dísztáborában. A Magyar Egyetemi és Főiskolai Bajtársi Egye­sületek Központja, a Turul Szövetség, szombaton este tartotta ünnepélyes keretek között a Vigadó összes termeiben ezévi dísztáborát, amelyen megje­lent vitéz c­sákfai Gömbös Gyula miniszterelnök és József királyi herceg is. A Vigadó előcsarnokában és lépcsőházában a Turul Szövetség díszszázada állt sorfalai, itt fogadta Verbovszky József országos fő­vezér vezetésével a Szövetség vezérkara Gömbös Gyula miniszterelnököt és József királyi herceget. Gömbös Gyula miniszterelnök érkezésekor fel­öltötte magára a Turul Szövetség jelvényeit és ke­zében a Bocskay-föveggel, kürtszó hangjai mellett szűnni nem akaró lelkes éljenzés közben haladt fel a lépcsőházban. Percekig tartó tomboló taps fogadta a miniszterelnököt és József kir. herceget, amikor a terembe lépett és elfoglalta helyét a főasztalon. Kö­rülötte foglaltak helyet a Turul Szövetség magisterei és patrónusai. Ott voltak Szily Kálmán államtitkár, Kenyeres Balázs s Balás Károly egyetemi tanárok, Huszár Aladár főpolgármester, Baross Gábor, a TESz elnöke, Szörtsey József, a TESz ügyvezető elnöke, dr. Antal István miniszteri tanácsos, a miniszterelnök­ség­ sajtóosztályának vezetője, Mengele Ferenc kö­­vetségi tanácsos, a külügyi sajtófőnök, Balogh Ele­mér, báró Feilitzsch Berthold s még sokan mások a magyar közélet kitűnőségei közül. Balás Károly egyetemi tanár megnyitó beszédé­ben meleg szeretettel köszöntötte József királyi herce­get és Gömbös Gyula miniszterelnököt. Verbovszky József országos fővezér a hagyomá­nyos külsőségek között megnyitotta a dísztábort, am­ely a hagyományos keretek között folyt le. Basch Gyula krónikás a szövetség 15 évi működéséről szá­molt be, dr. Báring a szövetség taglétszámáról tett je­lentést, majd megkezdődött a vacsora, amelynek so­rán Kenyeres Balázs mondott pohárköszöntőt a kor­mányzóra, akit a dísztábor percekig tartó lelkes taps­sal köszöntött. Babusik László országos nádor szólalt fel ezután s lelkes beszédben juttatta kifejezésre az egyetemi ifjúság lelkületét és érzelmeit. — Nem vagyunk csodavárók — mondotta többi között —, tudjuk, hogy dolgoznunk kell, ha boldo­gulni akarunk. 1934 március idusán a nagy ősök szellemében arra kérlek benneteket, szeressetek to­vábbra is mindent, ami magyar. Fajotok és hazátok boldogabb jövője lebegjen mindig szemetek előtt, ne csüggedjetek, dolgozzatok, ha kell, nyomorogjatok is! A miniszterelnök felszólalása. A­ nagy tetszéssel fogadott beszéd után Gömbös Gyula miniszterelnök állt fel helyéről s szűnni nem akaró lelkes ünneplés közben percekig állott helyén, mig megkezdhette beszédét: — Kedves Bajtársaim! Valahányszor az ifjúság előtt megjelenek, mindig sokat szeretnék meríteni a nagy magyar múltból, hogy megmagyarázzam a je­lent és megrajzoljam a jövőt. A magyar múltból elsősorban azt a tanulságot vonom le, hogy ha sike­rül egyszer valakinek a nemzet egészét rendszerbe foglalni és a benne rejlő nagy erőket az igazság és tehetség törvényei szerint működtetni, nagy és lebír­­hatatlan lesz a magyar. — Ez a nemzet az elmúlt századok során sok­szor idegen ösvényekre tévedett. Testétől-lelkétől el­ütő eszmékkel mételyezték meg a gondolatvilágát, s majdnem kipusztították belőle az igazi magyar ér­zést. A „turáni átok“ jelszavával , amelyet ugyan­csak idegenből importáltak, lenyűgözték cselekvésre teremtett energiáit. A huszadik században csak az a nemzet tudja megállni a helyét a történelem porond­ján, amely még tud önfeláldozó életet élni, s enge­delmeskedni. — A magyar ifjúság már másfél évtizeddel ez­előtt ösztönszerűen megérezte velem együtt, hogy itt a Kárpátok medencéjében csak egy fajilag megerő­södött, lelkéb­en életerős nemzet tudja megállni a he­lyét a történelem viharában, hogy még igen nagy feladatok előtt áll ez a nemzet. A magyar ifjúság ve­lem együtt tudja, mik a múlt bűnei, s hogy a puha­­gerincű magyar elveszti a játszmát — a jövő csak a gerinces magyaré, mert csak ez lúd még akkor is, ha nyomorúságos a jelen — minden körülmények kö­zött harcolni a jogaiért. A protekció és a nepotizmus — tehát az a politika, amely a tehetségeket félretolja, s amely csak az úgynevezett „összekötteté­sekre“ építi fel az érvényesülés lehetőségét, s nem a tehetség révén való előrejutást istá­­polja, idejét múlta. Az ifjúság, de a nemzet is csak úgy prosperálhat, ha az igazságos kiválasztódás útján — amelynek alapja a tiszta erkölcs — termelődik ki a nemzetnek hivatott vezetőrétege, amely ízig-vérig ragaszkodik a magyar röghöz, mert csak az ilyen vezetőréteg tudja biztosítani a jövőt a nemzet számára. Kötelességem a mai nehéz viszonyok ellenére is olyként haladni előre, hogy minden cselekedetemben azokat a nagy eszméket tartsam szem előtt, amelyek erősítik és nem gyengítik a magyart! (Éljenzés.) Nem azok az igazi vezérek, akik kicsinyes hiúságból útjába akarnak állani a másik ve­zérnek, hanem azok, akik egy nagy cél ér­dekében — ha úgy kell — alá tudják rendelni magukat a másiknak. (Viharos éljenzés és taps.) — Lejárt a politikai primadonnák korszaka (viharos éljenzés), lejárt a politikai táncosnők és táncmesterek korszaka is (óriási derültség és taps), különösen azoké, akik az elvek hegyvi­hátán kötél­táncos módjára igyekeznek előre jutni! (Megújuló percekig tartó éljenzés.) Olyan világnak kell következnie, amikor min­denki tiszta bort tölt a poharába, amikor va­lamennyiünket világos belső és még világo­sabb külső a nemzeti öncélúság jegyében megfogamzott­­ célkitűzések irányítanak. (Viharos éljenzés és taps.) — Most pedig, miután az országos fővezér az előbb állandóan úgy nyilatkozott, hogy „parancsolom és elrendelem“, — foglalkozni kívánok a közelmúlt ismeretes eseményeivel is. — Szomorúsággal és szeretettel néztem azt a vajúdást, amelyen a Turul Szövetség nemrég átment. Ha a fővezérnek, bajtársatoknak most a nagytábo­rozás során joga van parancsolni, kell, hogy joga legyen parancsolni akkor is, amikor a szürke, küz­delmes hétköznapok során az élet nagy kérdéseiről van szó. — És ha ti itt most a fővezér bajtársatok pá­rán­­sára engedelmesen felálltak, s referálnak a „ná­dorok“, a „krónikások**, a „darufőnökök“, s az egyéb más tisztséget viselő bajtársak, kell, hogy elfogad­ják a közemberek is a fővezér parancsszavát, mert nem ér semmit az a hadsereg, amely engedelmes­kedni nem tud, amely széthúzást szít soraiban. Akik így cselekszenek, azok eltávolítandók a szervezet so­raiból. (Úgy van. Helyeslés.) Őszintén megmondom nektek, nekem sokkal erősebb rendszabályokat kellett volna életbe­léptetni az elmúlt diákzavargások alkalmá­val. De türtőztettem magam, mert fiatal magyar testvéreimmel álltam szemben. (Él­jenzés.) Én azonban csak egyszer türtőztetem magam. (Viharos éljenzés.) Másodszor már nem, még­pedig azért nem, mert aki ismeri múltamat, az jól tudja, mily rajongó szere­tettel viseltetem az egyetemi ifjúság iránt. De tudja azt is, hogy engem nem kell a nemzet, a jövő és az ifjúság iránti kötelességeimre ösztökélni. (Viharos éljenzés és taps.) Tudjátok jól rólam, hogy ugyanannak a világnézetnek vagyok előharcosa, amelyért ti. a magyar ifjúság síkra szálltok, ismét­lem, vagyok és nem voltam. Vagyok anélkül, hogy ezt mindennap a cégtáblámra festeném, s ezért el­várhatom tőletek, hogy bizalommal viseltessetek irán­tam és a vezetésem alatt álló kormány iránt, biza­lommal annál is inkább, m­ert ajtóm mindig nyitva előttetek. (Percekig tartó tomboló éljenzés.) — A­em szeretem az úgynevezett „ifjúsági parla­ment''-gondolatát sem. (Nagy éljenzés és taps.) Be­szélő, szónoki­ magyar éppen elég Van. (Nagy derült­ség.) Ha mi már korán hozzászoktatjuk az ifjúsá­got ahhoz, hogy hiábavaló szócsatákat vívjon és üres szalmacsépléssel töltse idejét, mi lesz később? Mi nem vénasszonyokat, hanem nagy akarással, nagy célo­kért hallgatagon dolgozni tudó magyarokat, férfia­kat akarunk nevelni. (Viharos éljenzés és taps.) Az úgynevezett „diákparlamentnek" az a hibáia és ve­szedelme, hogy olyan eszméket szolgál és hirdet, ame­lyekről hirdetőik eleve tudhatnák, hogy a mai viszo­nyok között nem valósíthatók meg. Ezzel pedig nem szolgálják a magyar ügyet. — őseink — értve ezeken ősatyáinkat, az ázsiai síkságon — egyik jellegzetes tulajdonsága az volt, hogy csendben tanácskoztak. — Az előttem szóló bajtárs rengeteg bajt és hibát hozott fel, amely e nemzet fáját rágja, pusz­títja. Én elismerem, hogy sok a baj és a hiba a magyar életben — bár talán mégsem annyi, mint ahogy azt a szónokotok előadta, — de mégsem tar­tom helyesnek azt a politikai módszert, amely baj­­ként akarja megtisztítani a nemzet fáját a bajok és a hibák előidézőitől, hogy kivágja ezt a fát tövestül. (Úgy van! Úgy van!) Kivágja olyan idegenből importált nyilask­e­­resztes kezekkel, amelyeket mozgató erő és szellem, lehet az akármilyen tiszteletreméltó is egyébként, nem a magyar lélek sugallata és nem a magyar vér terméke. (Nagy éljenzés és taps.) Ne feledjétek kedves bajtársaim, hogy ha ilyen idegen sugallat által vezetett kézzel nyúlnátok hozzá a magyar fa sudarához, esetleg veszedelembe sodor­játok az apostoli kettőskeresztet. (Úgy van! Úgy van!) Nem a külsőségekben megnyilatkozó s bár tiszteletre­méltó, de mágis idegen formákat utánzó szellemre van szüksége a magyar ifjúságnak, de a magyar föld lehelletéből táplálkozó eredeti magyar elgondolá­sokra s ez elgondolásokra felépülő egységes tisztult magyar világnézetre. Ha ez a világnézet végképp ki­alakul közöttetek, s annak jegyében egy akarattal sorakoztok oldalam mellé, könnyű és biztos lesz a munkám: elérjük a boldog magyar jövendőt. (Per­cekig tartó éljenzés és taps. A jelenlevők felállva ünnepüik a miniszterelnököt). A vacsora folyamán József királyi herceg is fel­szólalt. Szeretettel üdvözölte a Turul Szövetség vala­mennyi tagját, akikben azt a nemzedéket látja, amely Nagy-Magyarország boldog polgársága leszen. Ehhez azonban — mondotta — arra van szükség, hogy nagy egységbe tömörüljön a magyar, hogy együttes erő­vel tudjunk a nagy célért küzdeni. Fogjatok össze, legyetek összetartó magyarok, hallgassatok vezé­reitekre, akik a feltámadás felé vezetnek benneteket. Ezután diákballagás következett, majd bajtár­sak és bajtársnők magyar táncokat mutattak be régi magyar ruhákban. A megjelentek a késő éjjeli órákig lelkes han­gulatban maradtak, együtt.

Next