Pesti Hírlap, 1934. december (56. évfolyam, 271-294. szám)

1934-12-27 / 293. szám

2 vel hosszasan tárgyalt. A francia nagykövet először összeköttetésbe lépett angol kollégájával, majd tele­fonbeszélgetést folytatott a Quai D’Orsayval. Musso­lini, hír szerint, Chambrun elé terjesztette Olaszor­szág kívánságait élesen körülhatárolt és végleges formában és Franciaország ezekhez a kívánságok­hoz elvben hozzájárult. A gyarmati kérdésekben Franciaország messzebbmenő előzékenységet tanúsí­tott Olaszország kívánságaival szemben, mint eddig és állítólag hajlandónak nyilatkozott lemondani a Szomáli­föld egy jelentős részéről Olaszország javára. Ausztria tekintetében is teljesítette Franciaország Olaszország kívánságát. Úgy látszik, hogy Ausztria függetlenségét nemcsak a három nagyhatalom fogja biztosítani, hanem az Ausztriával határos összes államok, tehát Németország is. A Temps felhívja Németországot, hogy térjen vissza a Népszövetségbe. Párizs, dec. 28. A Temps vezető helyen nyíltan felhívja Németországot, hogy térjen vissza a Nép­­szövetségbe. Az európai béke folyamatban levő meg­szervezésének műve Németország együttműködése nélkül nem volna teljes — írja a lap. — A német fegy­verkezések miatt nyugtalankodó nemzetközi közvéle­mény azonban nem elégednék meg Németország ré­széről általánosságokban mozgó megnyilvánulásokkal, hanem az együttműködésre irányuló jó szándék ha­tározott bizonyítékait kívánja. Az első­­, de nem egyetlen — bizonyíték Németországnak a Népszövet­ségbe való visszatérése volna. Németország csak Genf­ben nyerheti el a legelső és legfontosabb jogegyenlő­séget, az összes békebarát hatalmakkal az egyenlőség alapján való tárgyalási jogát. A francia diplomácia, amint annak legutóbb már jelét is adta, hajlandó előmozdítani Németországnak a közös műhöz való csatlakozását, de nem feledheti el, hogy első köte­lessége a francia biztonság megóvása. Annál békülé­­kenyebbek lehetünk, minél szilárdabban óvja bizton­ságunkat nemzetünk ereje. Schmitz bécsi polgármester tárgyalásai a vezető francia politikusokkal. Párizs, dec. 28. (A Pesti Hírlap tudósítójának távirata.) Az Oeuvre abból az alkalomból, hogy Schmitz Richard bécsi polgármester és az osztrák szövetségi gyűlés külügyi bizottságának elnöke Pá­rizsban időzik és érintkezést keres Franciaország vezető politikusaival, a többi közt ezeket írja: „Egy francia-olasz szövetség Ausztria részére biztonsá­got jelent arra vonatkozóan, hogy a belső nyugtalan­ságok kétségtelenül többé nem fognak megismét­lődni, de nem fog végbemenni a szomszédos államok mozgósítása sem, mint ahogy a múlt nyáron tör­tént.“ A lap szerint Schmitt polgármester meg fogja győzni a francia politikusokat arról, hogy Ausztria belső és külső helyzete szinte napról-napra javul. Ausztria és Magyarország között igen szoros viszony jött létre, Bécs és Róma között pedig már több hete tárgyalások folynak a római jegyzőkönyv kibővíté­séről és kiterjesztéséről. Mindezek a kérdések, ame­lyek szoros összefüggésben vannak az osztrák füg­getlenség kérdésének megoldásával, természetesen a legnagyobb mértékben érdeklik a francia külügyi hivatalt. (Sz.) ! A kedves rokon. Irta : Ifj. Hegedűs Sándor. Nemes Kerényi Sándor agglegény volt és va­gyona kamataiból élt kényelmesen, okos beosztás­sal. Hogy idejét eltöltse, nyelvtanulásba kezdett és igy ismerkedett meg Adele Leroux-val, egy francia tanárnővel, aki akkortájba jött az országba, hogy nyelvleckéket adjon. Kerényi hatvanon felül volt már, Mademoiselle Leroux pedig úgy harmincéves. Szel­lemes, kecses francia nő volt. A tanóráknak az lett a vége, hogy Kerényi beleszeretett a francia nyelv­mesterébe, meg is kérte kezét és ő hozzáment. Ed­dig rendes a dolog, nincs benne semmi rendkívüli. Az emberi élet játéka ez, amely szerelmet, házas­ságot kever, szakít és létrehoz. A dolog igazi része ott kezdődött, mikor­ Ke­rényi családja, testvérei és azoknak gyermekei megtudták, hogy az agglegénynek hitt nagybácsi megnősült, mert a házasság, amint már ilyen kor­ban történni szokott, titokban köttetett, azon csak a francia követség egyik tagja és Kerényi egy benső barátja volt jelen. A rokonság elképedése nem ismert határt. Még a serdülő lánykák is úgy sóhajtottak a családban, mintha valami vészterhes szerencsétlenség érte volna őket, a gyerekek sze­­pegtek és azt mondogatták: — Sándor bácsi megnősült. Vége a karácsonyi ajándéknak! Kerényi nem vette tudomásul a család kétség­­beesését, elment testvéreihez bemutatni feleségét. Egyiket se találta odahaza. Rendben van — gon­dolta magában —, én megtettem kötelességem, majd várni fogunk és meglátjuk a fejleményeket. A csa­lád haditanácsot tartott és az a nézet kerekedett felül, amelyet különösen a legidősebb testvér, Ne­mes Kerényi Pál erőszakolt, hogy a Sándor test­vér még gyerek, tehát ha szamárságot csinált is, nem lehet rá haragudni, el kell menni hozzájuk. Erre egy szép napon a család fölkerekedett, hogy meglátogassák Sándor bácsit és Leroux asszonyt, a kedves rokont. A gyerekek is elmentek. Egész után csípősen szellemeskedő kedvük volt, az idősebb ka­masz folyton a Leroux szón­nyargalt, hogy az any­­nyit jelent: lerúgni. Az öregek mosolyogva hall­gatták a fiatalok élcelődéseit, csak az ajtó előtt in­tették le őket. — Most már illedelmesen viselkedjetek és ne vi­tatkozzatok; ha egyszer Pál bácsi követeli a látoga­tást, akkor minden vita be van fejezve. Sándorék odahaza voltak. Nagyon kedvesen fogadták az érkező, rokonokat. Az asszonyok fél­oldalt tartották arcukat, míg a fiatalasszony csó­kot kínált nekik­. Leültek. Megkezdődött a társal­gás, amelyet a rokonság leginkább fejbólogatással kísért. A háziasszony nem vesztette el lélekjelenlé­tét. Elmondta többek között, hogy milyen kellemes meglepetés érte, az esküvő napján kapott egy sors­jegyet nagybátyjától nászajándékba, aminek egy millió frank a legnagyobb nyereménye, levelet írt hozzá, amelyben az volt, hogy az életem legszeren­csésebb napján kivánja, hogy a szerencse istenasz­­szonya ezzel a sorsjeggyel se hagyjon cserbe. Az­tán nevetni kezdett és folytatta,­­ így legalább nem mondhatja senki, hogy hozomány nélkül mentem férjhez. A rokonok egymásra néztek, mintha azt mon­danák, szép kis hozomány, de Sándor bácsira való tekintettel csak bólogattak a fejükkel, mire Adél a bútorokról kezdett beszélni és azt mondta: — Ezeket a régi bútorokat majd máskép ren­dezem el. Janka néni, Pál felesége, ezt már nem állta szó nélkül: — Családi bútorok, azokat nem szokás ren­dezni, azokat akárhova teszi az ember, mindig jó helyen vannak. Adél erre azt mondta: —­ Tudom, tudom, de én szeretem a grupiro­­zást. Minden szobának legyen meg a maga han­gulata. A másik asszony gúnyosan megjegyezte, hogy a régi bútor, az a mi családunk hangulata, az nem szorul grupirozásra. Aztán teát hoztak, a rokonok kóstolgatták, Adél kínálta őket. — A süteményeket — dicsekedett vele Adél — magam sütöttem. Az egyik megkóstolta és elfintorított szájjal fölkiáltott: — Hiszen ez sós! — Igen, — Szólt Adél — külföldön mindig sós süteményt adnak a teához. — Furcsa szokás, nálunk nem, — mondta Pál felesége — más a mi szánksze. Ezzel elbúcsúztak s lefelé vonultak a lépcsőn, de már a lépcsőházban elkezdték: — Ilyet elvenni, behozni a mi nemesi csalá­dunkba, akinek semmi modora, semmi ízlése nincs. Megbotránkoztató gondolat. A régi családi bútorom kát akarja rendezgetni. A másik azt felelte rá: — Sós süteményt ad a teához. — Engem nem az bosszant,— szólt Pál fele­sége — hanem az, hogy a hozományával kérkedik. Vettek neki valami vacak sorsjegyet, mert ő azt mondja, hogy nem hozomány nélkül jött a házhoz. A gyerekek vitatkoztak, de rájuk szóltak, hogy ne csináljanak lármát a lépcsőházban. A na­gyobbik lány visszafelelt: — A Pisti nem hiszi, hogy fuccs a kará­csonyi ajándéknak! Egyik asszony kezével legyintett. —­ Bizony sok mindennek fuccs, fiam. Egy félév múlva nagy dolog történt. Adél sorsjegyét kihúzták egymillió frank nyereménnyel. Maga Sándor telefonozta meg a rokonságnak. Jöj­jenek el mind vacsorára, mert ennek az örömére nagy evés-ivást rendeznek. Az egész rokonság fel­vonult az ünnepi estebédre. Volt minden, mi szem­szájnak ingere. A gyerekek még külön dobozban Gerbeaud-cukrot kaptak, öregek, fiatalok mind el volt ragadtatva. Adél megmutatta a lakást, hogy ho­gyan rendezte el a családi bútorokat. Pál felesége meg is jegyezte: •— Látszik, hogy francia nő vagy, jó az íz­lésed. A másik asszony folytatta: — Nekem az tetszik, kedves Adél, hogy ma­gában családi érzés van. Onnét látom, hogy a csa­ládi bútorokat mind egy szobába rakta és ezáltal megteremtette annak a szobának a hangulatát, a stílusát. Ha nagyanyám élne, büszke volna magára. PESTI HÍRLAP 1934. december 29., szombat. Megkezdték Kirov szovjetvezér merénylője és társai bűnügyének tárgyalását. London, dec. 28. Csütörtökön kezdték tárgyalni Leningrádban a Szmolenszk-intézetben Nikolavej­­nak, Kirov szovjetvezér merénylőjének és tizenhárom vádlott társának bűnügyét. A szovjet hatóságok az utolsó pillanatban úgy találták, hogy nem lenne ta­nácsos a tárgyalást Moszkvában megtartani. A Daily Express jelentése szerint a Szmolenszk­intézetet éjjel-nappal kétezer válogatott vöröskatona őrzi s a legszigorúbb ellenőrzés nélkül az intézet ka­puján senkit sem eresztenek se be, se ki. Kaganovics, Sztálin egyik bizalmasa, Moszkvából Leningrádba érkezett, hogy részt vegyen a tárgyaláson. Érkezése alkalmával a pályaudvart teljesen elzárták. A kezü­­kön-lábukon megbilincselt vádlottakat szuronyos őrök kísérték a tárgyalóterembe. A tárgyalásvezető­nek arra a kérdésére, hogy bűnösnek érzi-e magát, Nikolajev harsány hangon így kiáltott fel: — Megszabadítottam Oroszországot egy gya­lázatos gazembertől! Mások követik majd példámat és befejezik a művet, amelyet én megkezdtem! Ezzel hangosan felkacagott: A tárgyalás első napját Leningrádban proletár­ünnepnek nyilvánították, az összes gyárakat, hiva­talokat és üzleteket bezárták. Az utcákon hivatalos menetek vonultak fel, ilyen felirású táblákkal: „Ha­lál a Zinovjev-csoport valamennyi tagjára A Daily Telegraph szerint a legújabb vöröster­ror áldozatai között van számos ukrán kommunista. Ezek a lengyel rendőrség elől menekültek szovjet­területre, ahol most agyonlőtték őket. Az áldozatok között vannak továbbá a német Grieg­er­ fivér­ek­, aki­ket a napokban vörös terroristák kínoztak halálra a szovjet börtönben, valamint számos bolgár kommu­nista is, akik a szófiai székesegyházban elkövetett merénylet után Oroszországba szöktek. A kivégzett állítólagos fehéroroszok száma többszázra tehető. Az angol külügyminiszter a jövő héten Olaszországba utazik. Róma, dec. 28. Az olasz lapok londoni értesü­lése szerint Sir John Simon angol külügyminiszter a jövő héten néhány napi tartózkodásra Olaszor. Nyugdíjazták a belgrádi rendőrfőnököt állítólag a magyarok kiutasítása miatt. Belgrád, dec. 28. A minisztertanács csütörtökön este nyugdíjazta Lazarevics Manojlot, a belgrádi rendőrség vezetőjét. Lazarevics 1908 óta állt a belg­rádi rendőrség élén és bizalmasa volt az elhunyt Sándor királynak. Nyugdíjazása általános feltűnést keltett. A belgrádi rendőrség vezetésével egyelőre Filipovicsot, Lazarevics eddigi helyettesét bízták meg. Belgrádi politikai körökben elterjedt hírek szerint Lazarevics bukását az pecsételte meg, hogy összeüt­között a régens-tanáccsal, amiért Jeszics külügymi­niszter távollétében ő rendelte el a jugoszláviai ma­gyarok tömeges kiutasítását. Miért nem adott tanácsot Johnson az újjáépítési tanács új vezetőinek? London, dec­. 28.Mint­ Washingtonból jelentik, Johnnson­ iábo¥noK' Volt ameikai újjáépítési diktátor, amidőn azt kérdezték tőle az újságírók, hogy volt-e valami javaslata az újjáépítőtanács új vezetői szár­mára, ezt felelte: — Az újjáépítőtanács nemcsak halott, de telje­sen kihalt, mint az ősbölény. Javaslatot már csak azért sem tettem, mert az én időmben is az volt a legnagyobb baj, hogy túlságosan sok jótanáccsal hal­moztak el. A rutén autonómia. Ismeretes, hogy Sir Robert Gower, az angol parlament tagja, interpellációt intézett Sir John Si­mon­ külügyminiszterhez a ruthén autonómia ügyé­ben. Erre az interpellációra a külügyminiszter levél­ben válaszolt, melyhez szemmel láthatóan a cseh kormány bocsátotta rendelkezésre az adatokat. Ter­mészetesen ezek nem álltak teljes összhangban a valósággal. Most a volt ruszka-krajnai magyar mi­nisztériumnak közszolgálatban nem álló tagjai, élü­kön Kacsanovszky József ny. h. államtitkárral, leve­let intéztek úgy az interpellálóhoz, mint a külügy­miniszterhez s magából a cseh statisztikából és Be­nes nyilatkozataiból mutatják ki, hogy a cseh állítá­sok nem felelnek meg a tényeknek. Az őslakók alkal­mazása a hivatali állásokra sem közigazgatásilag, sem egyébként nincs megvalósítva, ellenben a beho­zott cseh tisztviselők magasabb fizetései megakadáá­lyozzák, hogy a ruthén terület maga viselhesse közi­­gazgatásának költségeit. A terület kétségkívül sze­gény ugyan, azonban az autonómia megvalósítását nem ez akadályozza, hanem, amint Benes ez év ta­vaszán maga beismerte, az, hogy a cseheknek szük­­ségük van a területre, mint összekötő kapocsra Ro­mánia és Oroszország felé, a pánszláv terjeszkedés szolgálatában. Már­pedig a ruthén autonómia meg­­valósítása esetén rá bevándorolt­­ cseh hivatalnokok visszaözönlenének Cseh- és Morvaországba, ami ott súlyos szociális zavarokat okozna:', a 'téríttet maga pedig-' csatlak­oznék Magyarországhoz. ' Az ürügyül felhozott szegénységet a cseh kormány nemcsak meg­­szüntetni nem igyekszik, hanem intézkedéseivel, me­lyek még , a régi ipartelepeket is megszüntették s a fakivitelt lehetetlenné tették, egyenesen maga moz­dítja elő. Az, hogy a Nemzetek Szövetsége tudomásul vette a cseh jelentéseket e tekintetben, csak úgy tör­ténhetett, hogy megelégedett egyoldalú felvilágosí­tásokkal.

Next