Pesti Hírlap, 1935. július (57. évfolyam, 147-172. szám)

1935-07-02 / 147. szám

­­ tárgyról később Mussolinival is beszélt Rómában s tárgyalásai befejeztével abban a helyzetben volt, hogy megállapíthatta az európai békemű felépítése tekintetében fennálló összhangot. Minden remény megvan arra, hogy hamaro­san megtalálják a legalkalmasabb utat a tár­gyalások folytatására. Nem kételkedik abban sem, hogy — noha a három kormány a londoni program különböző problémái­nak nem tulajdonít egyforma fontosságot és sür­gősséget — mégis meg tudnak majd egyezni olyan módszerekben, amelyeknek segítségével egyenrangú tárgyalások révén a többi kormányt is bele lehet vonni a felmerült kérdések megoldásába. 2­1^———i—MW— Sikertelen tárgyalások Mussolinival. Eden ezután áttért beszéde legfontosabb ré­szére, az olasz-abesszin konfliktus ismertetésére. Erről a kérdésről kimerítő tárgyalásokat folytatott június 24-én és 25-én Mussolinival — mondotta — s közölte az olasz miniszterelnökkel, hogy milyen súlyos aggodalmakkal tölti el az angol kormányt az a fordulat, amely az olasz-abesszin­i ügyben leg­utóbb beállott. — A mi módszereink nem egoisztikusak, — mondotta Eden — és nem is az afrikai angol érde­kek diktálják politikánkat, hanem kizárólag az a tény, hogy tagjai vagyunk a Népszövetségnek. Ki­jelentettem Mussolininaak, hogy az angol külpoli­tika a Népszövetségen épül fel. Az angol kormány tehát nem nézheti közömbösen az eseményeket, amelyek mélyen belevágnak a Népszövetség jövő­jébe. Az angol közvélemény azon az állásponton van, hogy a békét csakis a kollektív biztonság ga­rantálhatja és hogy Anglia kizárólag a Népszövet­ség révén tudja érvényesíteni európai szerepét. Az angol kormány ennélfogva behatóan megvitatta azt a kérdést, hozzá tud-e járulni az olasz-abesszin vi­szály konstruktív megoldásához. Közöltem Musso­linival, hogy miben állana ez a hozzájárulás az angol kormány részéről. Javaslataim nagyjában véve a következők voltak-az olasz-abesszin viszály végleges rendezése érdekében az angol kormány hajlandó a szomáliföldi angol gyarmat területén meg­felelő földsávot adni Abesszíniának s ily­­módon biztosítani Abesszínia számára a szabad kijáratot a tengerhez. Ezt a javaslatunkat az a szándék szülte, hogy meg­­k­özönyítsük Abesszíniának az Olaszországgal való megegyezést és lehetővé tegyük számára, hogy te­rületi és gazdasági engedményeket ajánljon fel a megegyezés érdekében az olasz kormánynak. Az angol kormány semmiféle ellenértéket nem kért ajánlatáért, eltekintve attól az egy kéréstől, hogy az Olaszországhoz csatolandó területek törzsei meg­felelő legelőhöz jussanak. Javaslatainkat nem könnyű szívvel tettük és csak a helyzet súlyos volta igazolja azt az elhatározásunkat, hogy angol terü­letet ajánlottunk fel idegen államnak minden ellen­szolgáltatás nélkül. — Nagyon sajnálom — fejezte be Eden beszé­dét —, hogy Mussolini nem járult hozzá ehhez a javaslatunkhoz. Az olasz miniszterelnök kijelen­tette, hogy ezt a javaslatot nem fogadhatja el a vita megoldásának alapjául. Eden végül kijelentette, hogy Rómából visz­­szatérőben Párizsban ismét megszakította útját és részletesen tájékoztatta a francia kormányt Musso­linival folytatott megbeszéléseiről. Abesszínia megszállta a Róma, jul. 1. Az addisz-abebai olasz követség újabb jegyzéket nyújtott át az abesszin kormánynak a dzsimmai szultánság megszállása miatt. A jegyzék megállapítja, hogy a négus legújabb intézkedései az abesszin császárság egyik tartományává akarják süllyeszteni ezt t­ultánságot. Ezek az intézkedések perig veszik tehi­­tbe a dzsimmai szultánság jogait és új szakaszt te­lenek abban a politikában, amely-­­ nek célja az át­d­in határvidéken élő mohamedán törzsek leigázás. z Abesszíniától délnyugatra fekvő dzsimmai szultá­­got eddig Abba Gifar szultán kor­mányozta. Ez o­rszág, az olasz kormány felfogása szerint izlám k­orcentrum volt Keletafrikában. Me­­nelik császár t­anult évszázadban ugyan meghódí­totta, de nem p­rektálta, mint az északi tartományo­kat, hanem cs abesszin protektorátus alá helyezte a szultanátus üggetlenségének és külön dinasztiájá­nak fenntartó­ival. A malt év óta abesszin részről következetese folyik a szultanátus megszállása. A­ dzsimmai szultánságot, addisz abebai kormány tisztviselőket küldött ki Dzsimmába, hogy előkészítse a közigazgatás átvéte­­lét és a szultanátus függetlenségének felfüggesztését. Olaszország ezeket az intézkedéseket a fennálló poli­tikai jogrend önkényes megsértésének tartja és a leg­határozottabban tiltakozik ellene. (Inf.) Az abgessziniai hadsereg felszerelése. London, jul. 1. A Star szerint az abesszíniai had­sereg felszerelése 5—600.000 puska, de ennek alig egynegyede modern, viszont még hátultöltő puskáik is vannak. Ezzel szemben az abesszinek kitűnő lö­vészek. Van ezenkívül 2000 gépfegyverük és nyolc üteg könnyű ágyújuk, továbbá körülbelül húsz kis­teljesítményű és elavult polgári repülőgépük, ame­lyeket részben idegen pilóták vezetnek. A köröm nélküli ember. Irta: Legény Elemér. A kéz most ott feküdt a hirtelen kigyuló csil­lár fényhullámában a színházi páholy vörösbár­sony könyöklőjén. Irma asszony idegenkedve, enyhe borzalommal nézte ezt a vörösre duzzadt roppant kezet, a formátlan ujjakat, melyeknek hegyén majdnem teljesen hiányzott a köröm. Milyen furcsa, hogy rövid mátkaságuk alatt, de később sem vette észre, hogy ilyen szörnyű ke­zei vannak az urának. A barátnői, főkép Lola, fi­gyelmeztették rá, aki nyersei­ rá is kérdezett — ugyan hogyan is tudtál hozzámenni ehhez a köröm nélküli emberhez? — Azóta a barátnői csak így emlegették Valért egymás közt: a köröm nélküli ember. Néha magát is rajta kapta, hogy az urát magában igy nevezgeti: a köröm nélküli ember . . . Színház után Irma asszony kívánságára egy divatos vacsorázóhelyre szállította őket Guszti áramvonalas Fiat-kocsijukon. Étkezés alatt az asszony le nem tudta venni szemét az ura körömnélküli kezeiről. Valér több­ször furcsálkodva, kérdőn nézett fel rá a tányérjá­ról, majd kedvetlenül megszólalt: — A kezeimet nézi, no azt már igazán meg­szokhatta volna, hiszen néhány hét múlva eszten­dős házasok leszünk. " Irma a gyöngysoráig elvörösödött, aztán za­vartan mentegetőzött: — Nekem fel sem tűnt a kezének furcsasága akkoriban, ne haragudjék, Valér, de van egy barát­nőm . . . ő elnevezte magát köröm nélküli em­bernek. Valér gyorsan kiitta a poharát, hogy leöblítse vele a nyelvére tolált és Lolának szóló goromba­ságot. —­ Papa tehát nem mondott el magának sem­mit, igazán semmit? — kérdezte erőltetett nyuga­lommal és rágyújtott a szivarjára. — Semmit a világon, ami a maga köröm nél­küliségével összefügg, kedves Valér — jelentette ki Irma. — Hát édes Irmikém, a maga papája, Zoltvány kormányfőtanácsos, a Seculia szerszámárugyár ve­zérigazgató-tulajdonosa, a legmodernebb, a legbe­csületesebb úriember, akivel valaha dolgom volt! Most pedig elmondok magának egy amerikai törté­netet a körömnélküli emberről, mely azonban Bu­­­dapesten esett meg és amelynek hőse itt ül magával­­ szemben — erősen szívta a szivarját, néhány pilla­­­­natra belemeredt a kavargó füstfellegekbe, aztán­­ beszélni kezdett. — Egy fiatal mérnök, aki megszerezte a dok­tori diplomát, aki külföldön is ösztöndíjas diák volt, kisebb és rövid ideig tartó munkán kívül, se­hogy sem tudott elhelyezkedni, mert nem volt mö­götte befolyásos, hatalmas pártfogó, a mindenható protekció. Pedig kötelezettsége, súlyos kötelezett­sége volt özvegy édes­anyjával szemben, aki min­den megtakarított pénzecskéjét ráköltötte, abban a reményben, hogy képzett, külföldet járt szorgalmas és tehetséges fia majd tisztességben eltartja öreg­ségében. Eddig igazán pesti történet ez Irmike, tö­röl metszett magyar történet az is, hogy a fiatal­ember végül beállott hómunkásnak és egy csapat­tal kiküldték az előkelő és finom villákkal szegé­lyezett Virányos-útra havat lapátolni. A mérnök úr tizedmagával buzgón, fürgén hányta a gyönyörű, kenyeret adó fehér havat, mi­kor az egyik igen finom villa rácskapuján kilépett rövid kiberbundácskában, karcsún és aranyos sző­kén maga Izmike és a járda szélére kukoricát szórt, erre éhes verebek, galambok, félénk fekete rigók röppentek le a Virányos-út­cáiról és boldogan ve­tették rá magukat az aranysárga kukoricaszemek gazdag szalagjára. A hamunások lapátszélre tá­maszkodva nézték a lányt, a madarakat és a sze­gényemberek szívével örültek a jóság csodájának, amit maga varázsolt eléjük. A fiatal mérnök-doktor pedig úgy nézte ma­gát, mint valami téli álomcsodát, a nagy fehérségbe alászállott látományt és a munkavezetőnek két­szer is rá kellett szólni, hogy nem azért fizeti a főváros ám, hogy szép úrikisasszonyokban gyö­­­­nyörködjék, hanem hogy havat lapátoljon . . . Csak néhány álomszép napig tartott a nagy hótorlasz eltávolítása a Virányos-útnak ezen a szakaszán. Maga minden reggel pontosan megje­lent a villa előtt és nagy csomag kukoricát szórt a madarainak. Aztán váratlan hirtelenséggel betört a tavasz, a hó langyos déli szél szárnyán egy éjszakán át meghalt, vízzé vált. Eltűnt a fehérség, a tél, a kenyér . . .• Újra itt állottam keveset, munka nélkül, sze­gény jóanyám vakra sírt szemmel nézett rám, — mi lesz velünk?! Fiam, mi lesz velünk?! — Én nem tudtam rá mit felelni. Sötét kora tavaszi haj­nalon elmentem hazulról, mentem valamerre, mind­egy, ki a környékre, hogy valami munkát találjak, akármit, mindegy! így vetett jó szerencsém a pest­­szentmirei szeméthegyek közelébe. Itt tanultam meg, mi az a guberáló, itt­­ütem rá, hogy a szemétből is életet, pénzt, keres­t csikar ki egy rövidnyelű, villaféle szerszám segélyével a munkanélküliek se­rege. Mindenféle csomag, élelmiszer, hasznos és ha­szontalan dolog kerül elő a szeméthegyek mélyé­ből, főképpen pedig koksz! De az állandó szemét­­bányászás tönkreteszi, ellúzítja az ember kezét. Hiába takarja be a guberáló a kezét rongydarabok­kal, vagy húz vastag börkesztyűt, a köröm lassan lekopik, majd teljesen eltűnik az ujjak végéről, ki se nő többé, íme, látja! . . . Valér feléje mutatta a jobbját aztán mohó mozdulattal nyúlt a pezsgőspohár után. Irma forró részvéttel, enyhe borzalommal nézte a pohár köré fonódó ujjakon a körmök helyét. — Rut dolog ez, kedves Irmike, — folytatta a férfi hosszú kortyok után — de a szeméthegyek mégis a legnagyobb jóltevői életemnek. Egyik na­pon, mikor villámmal türelmetlenül túrtam, szag­gattam a szeméthegy gyomrát, tetőtől talpig, fekete porral fedetten, de mohón és szívósan, mert az anyámra gondoltam aki aznap még nem evett, egy­szerre valami csillogó holmi fordul ki villám alól. Gondoltam, valami vacak fémdoboz, értéktelen sem­miség, de a guberáló mindent tüzetesen vizsgálat alá vesz, mert ha valahol, a szeméthegyek körül történtek már csodák . . . Velem is csoda történt azon a boldog napon, Irmike, kicsiny régi­módi óraláncra való aranysze­lence, inkább apró doboz feküdt a tenyeremben, gyorsan elrejtettem, mert odakünn az értékes talált dolgokat, elkobozták a guberálóktól. A szeméttelep PESTI HÍRLAP 1935. Július 2., kedd. Etten beszéd­e Rómában nem keltett meglepetést. Róma, jul. 1. Olasz körökben Eden ma délutáni beszéde egyáltalában nem keltett meglepetést. Beava­tott olasz körökben hangoztatják, hogy Mussolini ter­mészetszerűen nem fogadhatta el azokat a javaslato­kat, amelyeket Eden minden felhatalmazás nélkül tett. Rámutatnak olasz körökben arra is, hogy magá­ban az angol képviselőházban igen sokan helytelení­tik Eden javaslatait, amelyek mögött semmiképpen sem áll az angol közvélemény, sem pedig az angol kormány a maga súlyával. Hangsúlyozzák, hogy az Eden-féle javaslatok mindenhol csak ellenszenvet kelt­hettek volna. Anglia egyáltalában nem egyezett még bele a javaslatok megtételébe, Franciaország nem nézhette volna jó szemmel, hogy Abesszínia kereskedel­mi forgalma angol-szomáli területen keresztül bonyo­lódjék le, Olaszország pedig nem fogadhatta el a javaslatot, amelynél már kedvezőbb javaslat történt hosszú évekkel ezelőtt, amikor az olasz területen levő Asszat kikötőjét ajánlották föl Abesszíniának keres­kedelmi forgalma lebonyolítására. De nem lehet ked­vező a javaslat magára A­lessziniára sem, amely egy nemzetközi bonyodalom központjába kerülve, csak hátrányt láthatott volna az angol terv megvalósításá­ból. Megelégedéssel emelik ki egyébként olasz körök­ben, hogy Eden is elismerte azt, hogy az olasz minisz­terelnök a legnagyobb határozottsággal utasította vissza, hogy erről a tárgyról megbeszélésekbe vagy, tárgyalásokba bocsátkozzék. Lattal a német-angol flottaegyezményről és Franciaország pénzügyi helyzetéről. Párizs, júl. 1. Laval miniszterelnök vasárnap nagy beszédet tartott Clermont-Ferrandban, amelyben az összes fontosabb bel- és külpolitikai kérdésekre ki­tért. Külpolitikai fejtegetései központjában a német­angol flottaegyezmény állott, amellyel kapcsolatban Laval a következőket mondotta: — Olyan hangon beszéltem Angliával, ahogyan kellett. Egyesek szerint túlságosan mérsékelt voltam, mások szerint kissé túl messze mentem. Az igazság az, hogy burkolt formában mindent megmondottam. Franciaországnak hidegvérre van szüksége. Magunk­nak kell gondoskodnunk biztonságunkról és nem sza­bad a sorsra bízni magunkat. Ne mutassunk bizony­talanságot és gyávaságot, mert ahhoz, hogy Német­ország megbízottjaival szóba álljunk, tekintélyre van szükségünk. Laval ezután az ország pénzügyi helyzetéről beszélt, amelyet meglehetősen komolynak mondott. A költségvetési deficit már tizenegy milliárd fölött jár és napról-napra nő, míg az állami bevételek állan­dóan csökkennek. Ebből a helyzetből csak két kiút van: vagy lefaragják az állami kiadásokat, vagy pe­dig hamis pénzt gyártanak. Minden polgárnak meg kell hoznia a reá eső áldozatot. Ő maga semmitől sem fog visszariadni, még a népszerűtlenségtől sem. (Inf.)

Next