Pesti Hírlap, 1935. szeptember (57. évfolyam, 198-222. szám)
1935-09-01 / 198. szám
BUDAPEST,935. / 1 . LV11. ÉVFOLYAM, 198. (18.739) SZÁM, VASARNAP, SZEPTEMBER 1. Előfizetési árak: Est hónapra 4 pengő, negyedévenként 10 pengő 80 fillér. Egyes példányszám ára (pályaudvarokon is) 10 fillér, vasárnaponként 32 fill., a Pesti Hírlap Vasárnapja nélkül 12 fillérPesti Hírlap Szerkesztőség: Vilmos császár-ut 78. Telefon 122—95. — Főkiadók: Vilmos császár-ut 78. Tel. mint a szerkesztőségnél. Erzsébet-körút Tel. 352—96. A fiókok jegyzékét az apróhirdetések élén közöljük TREUGA DEI! IRTA: HERCZEG FERENC. Megint egyszer felhők torlódnak Európa egén. Vagy ki sem tisztult még! Ezúttal elsötétítik az egész láthatárt. Nem bizonyos még, mit hoznak, termékenyítő eset-e vagy jégverést. A nyugati nagyhatalmak megérettnek látják az időt, hogy „állandó állapotokat“ teremtsenek a Duna völgyében. Rejtély egyelőre, hogy a dunai konferencia kezdeményezői, akiknek természetesen az a fő törekvésük, hogy szilárd frontot alakítsanak Ausztria függetlenségének biztosítására, mi módon vélik összeegyeztethetőknek a dunai államok ellentétes érdekeit. Mert ezek az érdekek, még magának a kisantantnak körében is, erős szög alatt szétfutnak. Csak egyben ért egyet a három kisantantkormány: szeretnék az alkalmat arra használni, hogy újabb kínai fallal bástyázzák körül mai birtokállományukat. De már például abban, hogy mitől féljenek jobban: a Habsburgrestaurációtól vagy a német csatlakozástól, eltérő a véleményük. Míg Csehország, mely földrajzi helyzeténél fogva a német sárkány torkában ül, a Birodalom újraéledésében halálos veszedelmet lát, addig Jugoszlávia láthatóan nem idegenkednék a gondolattól, hogy a német erőt megnyerje saját nemzeti céljai szolgálatának. A magyar álláspontot a dunai blokk kérdésében precízen körvonalazta Gömbös Gyula miniszterelnök. Csak olyan megoldást fogad el, mely elismeri nemzetünk egyenjogúságát, nem zárja el a revízió útját és nem teszi lehetetlenné a kisebbségek védelmét. Minden megegyezéssel, mely rácáfol a Gömbös-féle formulára, a nemzet lemond önmagáról. Ha józan emberi ész intézné az európai nemzetek sorsát, akkor kizártnak tarthatnék, hogy a nagyhatalmak erejük és tekintélyük latbavetésével reánk akarjanak kényszeríteni olyan megoldást, mely ellenkezik nemzetünk életérdekeivel. A párizsi békeszerződéseknek hatalmi szó szerzett érvényt és a tapasztalatuk, melyeket velők gyűjtöttek, legkevésbé sem ajánlják ezt a módszert. Nem volna benne sem logika, sem köszönet, ha egyik életképtelen kényszerszerződést fölcserélnék a másik életképtelen kényszerszerződéssel. A mai nemzedék jóllakhatott már a Trianonokkal. Az általános bizonytalanságban csak egy dolog bizonyos: hogy a dunai értekezlet, ha egyszer összeül, nagy feladatok elé fogja állítani a magyar politikát. Szüksége lesz minden éleslátására, tapintatára, bátorságára és szívósságára, hogy szerencsésen keresztül kormányozza az államhajót az aknamezőkön. Külügyi politikánk vezetőjében megvannak mindezek a tulajdonságok, de ezeken kívül szüksége lesz még valamire: arra a tekintélyre és erkölcsi erőre, melyet egy fegyvertelen és szegény nép képviselőjének egyedül csak az egységes és fegyelmezett nemzeti közvélemény adhat meg. Mert hiszen számolnia kell azzal a lehetőséggel is, hogy hatalmas külföldi barátaink a változott világhelyzet következtében nem állhatnak olyan imponáló módon mellettünk, mint állottak nem egyszer a múltban. Pedig lehet, hogy ezúttal évszázadokra eldől a nemzet sorsa. Úgy hisszük, az egész nem-politikus közvélemény egyetért velünk, ha kifejezést adunk annak az óhajtásnak, hogy,tekintettel a zavaros európai helyzetre, meg kell teremteni a magyar közéletben a Treuga Dei-t! Lehetővé kell tenni, hogy mindaddig, míg nem enyhül a külső feszültség, az egész magyarság testvéri egyetértéssel sorakozzék a hatalmon levők közül. Méltatlan és veszedelmes lenne, ha abban az órában, mikor a Sors bírói széke elé szólítja a magyart, egy önmagával meghasonlott, kicsiszámára csipkézte ki kis kalapácsával a fehéren izzó vaskapu egyik darabját... Különös ember volt ez a Rudán ... A falusiak maguk se tudták, hogy került közéjük. Egyszer csak közöttük volt... Körülbelül tíz esztendeje annak, hogy az öreg kovács, a Szemen Alexi munkába fogta. Szükség volt a hatalmas erejű, ügyes kezű emberre, mert maga már alig tudta megemelni a nagy kalapácsot. A falu és messze az egész környék pedig nem maradhatott kovács nélkül. Rubán akkor ugy látszik cél nélkül rótta az országutat. Fáradt volt és elcsigázott. Megállt a műhely előtt és szakértő szemmel nézte a lassú munkát. Egy-kettőt szólt csak és azon nyomban megegyezett Szemen Alexival. Attól fogva minden munkát ő végzett és bárból bármiféle csavaros dolog adódott elő, azt ő mind el tudta végezni. Ezért a boszorkányos ügyességéért nevezték el ördögük kovácsának. A különös elnevezéshez azonban az ügyességén kívül hozzájárult titokzatos egyénisége is. Mert szíves és jóindulatú volt ugyan mindenkihez a faluban, de nem jártsenkihez, bizalmasan egy szót sem váltott senkivel, pedig tanácsot mindenben jobbat tudott adni még az öreg papnál is. A falubeliek szerették volna magukba olvasztani. Derék embernek ismerték, aki ha bajban voltak, velük érzett és nem egyszer síkra is szállt értük, ha veszélyben forogtak. Egyik-másik öregasszony feleséget is ajánlott neki a jómódú gazdák leányai közül, akiknek a szeme ugyancsak megakadt a szép szál testű, hatalmas erejű kovácson. Tie Ruhán csak nevetett a kommendáláson és tréfával hintott el magától minden tisztességet. Azt szokta mondani, hogy az ő medvemancsai között darabokra törnék minden asszonyszemély. Hagyják hát őt egyedül, békében. Belenyugodtak tehát, hogy az ördögök kovácsának nem kell asszony és hogy éppen olyan csennyes viszályokba merült nép jelentkeznék. Egy nép, amely a napi politika szegényes morzsáit többre becsüli az ország jövőjénél. Ne feledjük: sem Mohács, sem Trianon nem tiporta volna porba Magyarországot, ha a pártszenvedély a kellő pillanatban háttérbe tudott volna vonulni a nemzeti nagy érdek előtt. A Fax Sacrát, az Isten-békét, a pártok politikai fegyverszünete alakjában képzeljük. Közös megegyezéssel távolítsanak el a közéletből minden robbanóanyagot. A vitás kérdések és törvényjavaslatok tárgyalását, melyek nincsenek közvetlen összefüggésben a nép anyagi érdekeivel, de melyek — akár joggal, akár jog nélkül, az most mellékes! — alkalmasak arra, hogy bizalmatlanságot és nyugtalanságot ébresszenek a társadalom egyes rétegeiben, függesszék fel és halasszák el a külső feszültség enyhüléséig. Ereje érzetében a kormányzó párté legyen a kezdeményezés. Bizonyos, hogy ilyen nagystílű és nobilis gesztust éppen a mostani pillanatban örömmel és elismeréssel fogadna az ország. Ne az igazságot keressük most, hanem a békét. Politikában az igazság egyébként is relatív fogalom és azok, akik mindig és minden körülmények közt a vélt vagy valódi igazukat vitatták, együttvéve többet ártottak már ennek az országnak, mint szilső ellenségeink. Már Rákóczi fejedelem megállapította, hogy a török uralmát nem a moszlimok fölényes ereje, hanem a pártharcokban szétmállott magyarság gyöngesége hozta az ország nyakára. Nincs jogunk hozzá, hogy személyes érzékenységünknek és egyéni önérzetünknek szerepet engedjünk a fórumon, mikor a nemzet jövőjéről kell gondoskodni. A történelem komoly időszakaiban minden valamirevaló nép életében elhalkulnak a pártharcok és uralomra jut a közös eredet és a közös célok gondolatcsoportja. Amely nép ezredes és tartózkodó marad végig, mint volt tiz évvel ezelőtt. Gyönyörű munkájának azonban hire ment a messze környéken s a legelőkelőbb urak is nála csináltatták meg a kényesebb kovácsmunkákat Kis kalapácsának most is szikrázva engedelmeskedett az izzó vas. Meztelen felsőtestét pirosra festette a lobogó tűz, amikor visítozó gyerekek rohantak be hozzá és rémülten kiabáltak össze-vissza mindenfélét: — Összetört a repülő szekér! — Nekiment a sánta Nyikola diófájának! — Az asszony meghalt! Ott fekszik az árokban! — Senki más nem volt a kocsiban, csak ő! Lecsapta a kalapácsot és futva indult a sánta Nyikola háza felé. Cs hugyan igaz volt.» Felborult automobil hevert a sérült diófa mellett s az árokban eszméletlenül feküdt az asszony. Hirtelen nem tudta, mihez fogjon. De tanácstalansága csak pillanatokig tartott. Azután az asszonyhoz sietett, karjába kapta és visszaszaladt vele a műhelybe. A műhely mögötti kis szobácskájából kihozta matracát, gyorsan fekhelyet készített és ráhelyezte a mozdulatlan teremtést. Végigtapogatta testét, nem törött el semmije. A szíve dobogott. Talál, csak ájulás lesz az egész és nem történt semmi baj. Vizet hozott és megnedvesítve kezét, éppen dörzsölni akarta vele az aszszony homlokát, amikor az arcára nézett ... Hajlott tartásából hirtelen kiegyenesedett. .. Kezében táncolni kezdett a vizes korsó s barnapiros arca elsápadt. . Percekig állott így csendesen, sötét arccal, azután hideg szóval fordult az ott ácsorgó gyerekekhez : * — Egy-kettő! Szaladjatok Marikuca anyáért! Mondjátok meg neki, hogy azonnal jöjjön a műhelybe az idegen asszony miatt! A gyerekek visitázva rohantak tova, ő meg Az ördögök kovácsa. Irta: Büky György. A halványbarna, hosszú túrakocsi álomszerű gyorsasággal úszott a hegyek között kanyargó országút fehér patakján fölfelé. Nyomában fátyolszerű uszályként lebbent fel a könnyű por, az égbolt áttetsző, ezüst üvegkelyhéből kiesőt dúlt a nap s mint gátszakadás után az áradt víz, mohón ömlött végig a lombvesztő erdők rozsdás foltjain A volán mögött asszony ült. Karcsú, fehér ujjai nyugodtan ölelték át a kis acélkerék cifra küllőit, mély, fekete szeme komoly figyelemmel mérte a távolságokat és sötét haja rakoncátlan fürtökben hullámzott a smaragdzöld autófátyol alatt. Arca kipirult. A hideg, őszi levegő belemart a bőrébe s izmos alakján szoborszerben állott a sötétzöld autókosztüm. A kocsi repült. A pálya tiszta volt és kitűnő s az asszony lelkéből boldogan fakadt fel a száguldás mámora... Pompás kanyarulat után hirtelen előtte termett a falu szétszórt, apró házaival és templomának égretörő tornyával ... Ami azután történt, arra alig emlékezett... Az első házaknál felére csökkentette a gyorsaságot. Ki tudja, hátha eléje botlik valaki? S amikor a kisgyerek váratlanul az út közepére szaladt, mégis készületlen volt... Ujjai görcsösen rántottak egyet az acélkeréken ... Szeme előtt összefutott minden . .. Az út, a házak, a szegélyfák örült zűrzavarban táncoltak előtte... Hatalmas ütést érzett... Azután semmit.. Ruhán, az ördögük kovácsa, a visóiuraság