Pesti Hírlap, 1936. november (58. évfolyam, 251-274. szám)

1936-11-03 / 251. szám

Történelmi szavak ezek, amelyeket talán márványba vésnek majd otthon, s amelyeket iskolákban kell tanítani, mint a magyar erényeket magasztaló legszebb költeményt. De kétségtelen, hogy otthon nem láthatták Mussolini arcát, amikor ezeket a szavakat mondta. Csupa tűz, csupa dacos elszántság volt ez az arc, mintha csak ott az emelvényen most perbeszállna ellenségeinkkel, egyenként mindegyikkel és együtt valamennyivel, hogy vagy meggyőzze, vagy megsemmisítse őket. És a tömeg ujjongott, mint beszéde egyetlen részénél sem. — Mussolini pedig még hozzáfűzte: „Talán már rövidesen ünnepélyes alkalom kínálkozik, amelyben az olasz népnek ezek az érzései nyilvános és hangos kifejezésre fognak jutni.“ Még ujjongott, tapsolt a tömeg, de máris öszszebújtak a fejek és megkezdődött a találgatás, vájjon mi lesz ez a nagy esemény, amelyet a Duce ilyen ünnepélyes keretek között az egész világnak bejelent. Megindult a fantázia s a leglehetetlenebb tervek bukkantak fel másodpercek alatt. De akik Mussolinit ismerik, tudják, hogy nincs szó semmiféle fantasztikumról. És azt is tudják, hogy ez az ünnepélyes alkalom már annyira elő van készítve, hogy a világnak már nem is kell sokáig várnia rá. És akkor its be fogják látni a kételkedők is, hogy Mussolini nem fantaszta, hanem reálpolitikus, aki gondosan előkészíti a nagy eseményeket. Egy azonban bizonyos: Mussolini senkiért és semmiért nem áldozza fel a magyar barátságot, s az Ő szívét nemcsak felháborítja a Magyarországgal elkövetett igazságtalanság, de keresi is az utat, hogy végre igazságot szolgáltassanak Magyarországnak. A tömeg érzi is ezt. Minden diplomata fondorkodás mellett és ellenére ... És ha Magyarországon hallhatták a rádión át a tömeg ujjongó lelkesedését, érezhették azt is, hogy az olasz és a magyar nép szíve mint dobban össze e percekben, hegyeken és tengereken keresztül. Bennünket magyarokat talán csak távolabbról érint mindaz, amit Mussolini Franciaországról, Angliáról és a szovjetről mondott, de a világbékét szolgálják ezek a kijelentései is, éppen úgy, mint mindaz, amit a demokráciáról mondott. Félóráig tartott Mussolini beszéde. Mikor utolsó szava elhangzott, egyszerre kigyúltak a dómtér palotáinak homlokzatán a lámpafüzérek, a világítótornyokká átalakított ■ kandellábepek és a fehérfényü tűzös-ízlopok 'k’hzöt!''10' Dux betűi, 'szemben a szónoki emelvénnyel, ahonnan még percekig nem tudott lejönni a fasiszta diszkáplárt egyenruhába öltött1ft pwces !^a lapok,-zászlók, kendők lobogása közben száz- és százezer kéz integetett feléje. Katonák, fasiszták puskájukat emelték a magasba, és zengett, zúgott ez a felkavart embertenger, mint vihar után az óceán, amikor még órák kellenek, hogy a hullámok lecsillapuljanak. Balla Ignác. Ilyen előzmények után érkezett Ciano gróf október 20-án Berlinbe. Azt, hogy a július 11-ikétől október 20-áig terjedő időszak alatt Róma és Berlin között élénk diplomáciai tárgyalások folytak, mindenki sejtheti. Neurath külügyminiszterrel folytatott többnapos tárgyalás után október 24-én nyilvánosságra hozták, hogy Németország hivatalosan elismerte Olaszország abessziniai hódítását. Október 25-én gróf Ciano Berchtesgadenben Hitlerrel tárgyalt. Ugyanezen a napon nyilvánosságra hozták a hivatalos kommünikét, amely tudatta, hogy Németország és Olaszország kormánya a jövőben együtt fog működni az általános béke és újjáépítés érdekében. Az osztrák-német szerződéstől a berlini megegyezésig a fejlődés útja tehát teljesenegyenes. A berlini hivatalos közlemény után csak az maradt még nyitott kérdés, hogy milyen széles körre terjed a két birodalom együttműködése és mi lesz annak a formája? Franciaországban abban reménykedtek, hogy Berlinben nem kötöttek formaszerű szerződést, csak olyan laza összefüggését teremtették meg a két állam külpolitikájának, amely nagyjában és egészében nem sokat fog különbözni az osztrák-német megegyezés és a berlini tárgyalások közé eső időben kialakult párhuzamos haladástól. Mussolini milánói beszéde egyszeriben véget veti ezeknek a találgatásoknak. Elárulja, hogy Berlinben „ünnepélyesen“ aláírtak bizonyos jegyzőkönyveket. Ez az „ünnepélyesen“ szentesített írásbeli forma azt mutatja, hogy az olasz-német együttműködés állandósult s amint Mussolini mondotta, Berlin és Róma között kialakult egy politikai „tengely“. Ez az új helyzet pedig csak azért jöhetett létre, mert — ismét a Duce szavaival élve, — „a július 11-iki szerződéssel eltűnt Németország és Olaszország között a súrlódási felület". ■* Európa ezzel teljesen új helyzet elé került. Mussolini hangoztatja, hogy az új tengely „nem elválasztó vonal, hanem inkább olyan kristályosodási pont, amely körül csoportosulhat valamennyi európai állam, amelyet áthat az őszinte békeakarat. Ez a megnyugtatás nyilván azoknak szól, akik Európa békéjét féltik az ellentétes érdekű blokkok kialakulásától. Tekintettel arra a vesékig ható nyugtalanságra, amellyel bizonyos oldalról az olasz-német közeledést figyelték, előre nyilvánvaló volt, hogy ez a megnyugtatás nem fogja a Mussolini milánói bejelentése nyomán támadó izgalmakat lényegesen enyhíteni. Ezért az izgalomért azonban nem Mussolinit kell felelőssé tenni. A blokkalakítás veszélyes játékát az ellentáborban kezdték, ahol politikai céljaik biztosítása érdekében attól sem riadtak vissza, hogy a szovjet befolyását Európa szívébe bevezessék. Ezt a szempontot sem hagyhatta figyelmen kívül Mussolini. Viszont azzal, hogy milánói beszédében a bolsevizmus ellen is „felemelte a zászlót“ csak szaporítani fogja az izgalmi okokat. Ez is olyan szempont, amelyből nézve a milánói beszédet támadni vagy dicsérni fogják az egész világon. Bizonyos, hogy Mussolini legújabb megnyilatkozásának éppen ezek a részei lesznek a legszenvedelmesebb nemzetközi megvitatás pergőtüzében. ■ír Mi azzal a tárgyilagossággal, amely a sorsukért aggódó kis nemzetekre kötelező, megállapítjuk, hogy Olaszország és Németország együttműködése a berlini jegyzőkönyvek aláírása után megszervezett élő valóság lett. Ezzel kapcsolatban elsősorban azt vizsgálgatjuk, hogy ez az együttműködés milyen hatással lesz Magyarország sorsára és a magyar reménységek teljesedésére? Itt be kell kapcsolnunk a Duce beszédének egy olyan részletét, amelyet eddig nem említettünk meg. Azokat a drámai szakaszokat, amelyekben leszámolt a nemzetközi életben forgalomban levő „ábrándokkal, közhelyekkel és hazugságokkal“. Nincs ésnem lesz leszerelés, mert senki sem akar leszerelni. Nincs és nem lesz együttes biztonsági rendszer, mert férfias nép nem hajlandó sorsát harmadik kézbe letenni. És nincs és nem lesz oszthatatlan béke, mert az oszthatatlan béke csak oszthatatlan háborút jelent. A Nemzetek Szövetsége vagy megujhodik, vagy megszűnik. Mivel pedig nem tud megujhodni, meg fog szűnni. Ellentétes érzelmek húrjai rezdülnek meg a magyar lélekben, amikor a Dacénak ezeket a kemény ítéleteit olvassuk. Kánya Kálmán magyar külügyminiszter okt. 29-én mondott expozéja bizonyos mértékig előfutára volt a milánói megállapításoknak. „Magyarország, — mondotta akkor a magyar külügyminiszter — azzal a fölfogással, amely a kollektív biztonságot és kölcsönös segélynyújtást nem tekintette helyes és megfelelő útnak az európai béke biztosítására, igen jó társaságban találja magát.“ A magyar külügyminiszter jogosan gyakorolhatta ezt a kemény kritikát. Magyarországnak minden oka megvan arra, hogy kiábránduljon a kollektív biztonság rendszeréből. Ez a rendszer soha sem volt egyéb, mint a győzők zsákmánybiztosításának egyik módja. Magyarországnak arra is megvan minden oka, hogy csalódást érezzen a Nemzetek Szövetségével szemben. A Nemzetek Szövetsége mai szellemében nem egyéb, mint a győzők porkolábja. A magyar nemzetben azonban mindig élt az a reménység, hogy a Nemzetek Szövetsége végre is megváltozik, hogy a Genfben folyó munka olyan irányzatot vesz, amely élő valósággá teszi a wilsoni elvekben összefoglalt ábrándokat. Nagyon erős volt ez a reménység. Olyan erős, hogy még most sem halt ki belőlünk teljesen, amikor Mussolini ke- Mussolini beszél... Gyönyörű napfényes időben vonult fel vasárnap délután több mint 250.000 ember a székesegyház előtti nagy térre, hogy meghallgassa Mussolini beszédét. A felvonuló tömegek előtt feketeinges különítmények haladtak. A város utcáit valóságos zászlóerdő borította, a lelkes néptömeg a fasiszta forradalom indulóit énekelte nagy lelkesedéssel. A székesegyház előtti díszemelvényen ott volt a kormány majdnem valamennyi tagja, Bohle, a német nemzeti szocialista külföldi szervezetek vezetőivel és több külföldi küldöttség, továbbá nagyszámú katonai és fasiszta alakulatok. Pontban négy órakor érkezett meg Mussolini gróf Ciano külügyminiszter, Alfieri sajtó- és propagandaügyi miniszter, valamint Starace fasisztapárti főtitkár kíséretében. A tömeg ütemes Duce! Duce!-kiáltással üdvözölte. Négy óra után három perccel kürtszó jelezte, hogy a Duce meg akarja kezdeni beszédét.5 — Milánói feketeingesek! — kezdette meg beszédét Mussolini. — Mai beszédemben le akarom szögezni a fasiszta Olaszország álláspontját a mai nyugtalan és zavaros pillanatokban az európai államokkal való kapcsolataiban. Politikai neveléstek magas foka lehetővé teszi, hogy kifejtsem azokat a problémákat, amelyeket az úgynevezett parlamentekben és az úgynevezett demokratikus lakomákon vitatnak meg. Rövid leszek — folytatta a Duce —, de hozzáteszem, hogy minden egyes szavamat jól megfontoltam, harmadik kézbe letenni. Az oszthatatlan béke szintén, ilyen közhely. Az oszthatatlan béke csak az oszthatatlan háborút jelenti, mert természetes, hogy népek sohasem lesznek hajlandók olyan érdekekért harcolni, amelyek nem érintik őket. A leszerelés és az együttes biztonság ábrándképei. — Mindenekelőtt meg kell szabadítanunk a nemzetközi életet az ábrándoktól, a közhelyektől és a hazugságoktól, amelyek mind a wilsoni ideológia maradványai. Az egyik ábrándkép, amely már porba hullott, a leszerelés. Senki sem akar elsőnek leszerelni és teljes lehetetlenség, hogy valamennyi állam együtt szereljen le. Megtörténik, hogy sokan összegyűlnek Genfben, léggömböket fújnak fel, azért, hogy belőlük politikai hegységet alkossanak. Amikor az egész világ feszülten figyeli, mi lesz a léggömbökből készült hegységekkel, kiderül ,hogy más nem születik belőlük, mint kis egérke, amely elvész az eljárásmódok rengetegében. Másik ábrándkép az együttes biztonság, amely sohasem volt meg, soha sincs meg és sohasem lesz meg. Férfias nép nem hajlandó sorsát bizonytalan A Népszövetség. — Térjünk át a Népszövetségre. Számunkra a Népszövetség problémája egészen világos. Vagy megújhodik, vagy eltűnik. Mivel rendkívül nehéz lesz megújhodása, számunkra nyugodtan elszenderülhet. Mi nem felejtettük el és nem felejtjük el soha, hogy a Népszövetség ördögi pontossággal gazdasági megszállást szervezett az olasz nép ellen és megkísérelte kiéheztetni asszonyainkat, gyermekeinket és férfiainkat. Nem sikerült! Nem mintha nem akarta volna, de azért, mert szemben találta magával az olasz nép legteljesebb egységét, erejét, áldozatkészségét, amellyel képes lett volna harcolni ötvenkét nemzet ellen. Békepolitika folytatására a Népszövetség nem szükséges. — Most körvonalazom álláspontunkat az egyes nemzetekkel szemben. A francia-olasz egyezményt hivatva lett volna eloszlatni tizenhét év félreértéseit és súrlódásait. Új korszakot kellett volna nyitnia a két nép életében. De jöttek a megtorló intéz- l kedések és természetes, hogy a barátság elhidegült. Legalább két hónap óta Addisz-Abebában voltunk és a megtorló intézkedések még mindig érvényben voltak. Klasszikus esete annak, hogy a betűk megölik a szellemet és a formalitás megfojtja az élet valóságát. Egészen nyilvánvaló, hogy amíg a francia kormány várakozó álláspontot foglal el, addig mi sem tehetünk mást, mint ugyanezt. — Aszomszédos Sváj^^l .kapcsolataink mindig kitűnőek voltak, most is azok és azok lesznek. A július 1II.-i egyezmény új korszakot nyitott meg a mai Ausztria történelmében. Az osztrák-német egyezmény valamennyi rosszul értesült kommenztálója vegye tudomásul, hogy én az egyezményt június 5.-e óta ismertem és helye- seltem. Ez az egyezmény megerősítette Ausztria általános helyzetét és állami függetlenségét.