Pesti Hírlap, 1937. március (59. évfolyam, 49-71. szám)
1937-03-07 / 54. szám
1937. március 7. vasárnap PESTI HÍRLAP színház és zene Jack Hyltonék a Városi Színházban A híres angol-amerikai jazz zenekar — amelynek jóképű, jókiállású vezetőjét, joggal számíthatjuk korunk legnépszerűbb emberei közé —, Jack Hylton zenekara ismét útba ejtette Budapestet, ahol már zajos sikerei voltak. A Városi Színházban lépnek fel néhány napon át Hyltonék és a kedvükért szombaton délután is, este is zsúfolásig megtelt az óriás nézőtér. A jazz ezermesterei haladnak a korral. Vagyis azonfelül, hogy új meg új zenei anyagot vesznek műsorra, az együttes összeállítását és az előadás technikáját is fölfrissítik. Most például a mindenféle hangszeren remekül dolgozó muzsikusok közt öt fiatal hölgy is helyet foglal, zeneszerszám nélkül. Ők csak szépen mosolyognak, diszkréten ringatóznak a zene ütemére. Néha egyenként, vagy csoportosan kilibbennek a zenekar elé és elénekelnek egy-egy refrén-strófát. Újítás az is, hogy mikrofonba énekelnek, aminek kövekeztében megesik, hogy a proscénium két sarkán elhelyezett hangszórókból érces basszbariton árad a női hang nyomán. Rögtön utána egy férfi ugrik a mikrofon elé és lágy artot hallunk a hangszóróból. Mindez szándékolt és jól kiszámított, vicces hatás, de egy sereg más trükk is fűszerezi a műsort, amely a maga nemében és változatos összeállításában mindvégig elegáns, ízléses, fölényesen szórakoztató. A fősztár természetesen maga Hylton, akinek minden szava, mozdulata, járása-kelése, no és persze a dirigálása megnyerő és mulatságos. Van aztán három remek muzsikus-bohóca a társulatnak: a kövér pikulás, aki egyebek közt azt is megcsinálja, hogy a homlokán egy csellót egyensúlyozva pikulázik, aztán a nagyon eredeti fogásokkal kacagtató hegedüs-clown és egy boszorkányos hárfavirtuóz. Az accordeon-csodagyermek is hatalmas tapsot kapott. A varieté- és cirkusz-elemek célszerű bekapcsolása talán annak a jele, hogy a jazz napja, letűnőben van. De Hyltonék maguk nagyszerűek és sok kedves, szinte gyermekes zenei bolondéria közt néhány finom vokál-betéttel is remekelnek. tv. * Operaház. A Varázsfuvola vezénylését szombaton — az Olaszországban időző Failoni helyett. — Ferencsik János dirigálta a rendes együttes élén. Nem beugrásszerűen vállalta a vezénylést, hanem néhány próbával készült el rá, így módjában volt Mozart halhatatlan alkotásáról való egyéni felfogását érvényre juttatni az előadás szellemében. A Varázs fuvola zenéje kétségtelenül csábít a formai finomítóadásra, ami esetleg mélységesen emberi alaphangjának rovására megy. Ferencsik általában ellent tudott állni a kísértésnek és a mű igazi lényegéhez férkőzött. Könnyű és biztos keze, ösztönös stílusérzékű, becsületes művészi akarása garancia arra, hogy idővel el fog érkezni a Varázsfuvola nehéz dirigálási feladatának teljes értékű megoldásához. Iv. : Csererendezés Budapest és Hamburg között. Dr. Németh Antal, a Nemzeti Színház igazgatója, hazaérkezett Hamburgból, ahol eredményes tárgyalásokat folytatott „Az ember tragédiája“ ottani színrekerülése érdekében. Madách remekműve előreláthatólag április 14-én kerül színre a hamburgi állami színházban. Karl Wilstenhagen, a hamburgi színház intendánsa hétfőn viszonozza Németh Antal németországi látogatását és beszéli meg az április 23-án felújításra kerülő budapesti „Faust“-előadás részleteit. A Faustot, mint már ismeretes, Kari Wüstenhagen rendezi. A P. H. OLCSÓ JEGYAKCIÓJA Ma húsz, hétfőn kilenc előadás - Jack Hyltonék búcsúja . Csütörtökön is : Menaka Mai húsz előadásunk közül négy délutáni kiesik, amennyiben az Opera, Magyar, Belvárosi, Pesti délutáni előadására minden jegy elfogyott. Egyébként is igen nagy a keletre vasárnapi műsorunk jegyeinek. Holnap, hétfőn, kilenc, előadás — a pesti színpadok sikersorozatával. Kedden tíz előadás. Újra a rendkívül érdekes Beethoven. E napon veszt búcsút a pesti közönségtől Jack Hylton. Tekintettel a Menaka hindu csoport sikerére, csütörtökön ismét fellépnek a Művész Színházban. A többi estén természetesen a szenzációs sikerű Egy pohár víz kerül színre. Az Operaház ezen a héten a Sybill vasárnap délutáni előadását juttatta el hozzánk. “X* Jegyakciós előadásaink rendjét a műsortáblázatban vastag betűvel emeljük ki. ■5£ Mai jegyárusításunk rendje: 9—2-ig: Vilmos császárút 78 (Tel. 1—122—93, 94, 95) Rákóczi-út 9 (Telefon 1—343—71) és Apponyi-tér 5 (Tel. 1—133—99). — 10—5-ig: Erzsébet-körút 1. (Tel. 1—352—96.) Vig. Ma d. e.: Gyermekkabaré ('/ill). -J Ma este', h., k., szer., cs., p., vas este: akcióban. — 2) Ma d. u. és este, h., k., szer., cs., p., szerk., vas. d. u. és esteakcióban. — 3) Ma este, h., k., szer., cs., p., vas este: akcióban. — 4) Ma d. u., h., k., szer.: akcióban. — Zeneakadémia. Ma: Kosztolányi-emlékest C/*9) — Metlo Ma d. e.: Gyermekmatiné (11). SZÍNHÁZAK OPERA (3, V18) NEMZETI (V24, V28) VIG pici, 8) MAGYAR (V.4, 8) BELVÁROSI (4, 8) MŰVÉSZ (4,8) PESTI (4,8) VÁROSI (4,8) Vasárnap — A mosoly országa Szülők lázadása János A szűz és a göd. Édes Anna Egy pohár víz Vihar az Egyéni. Jack Hylt. (3, '/:6) ester . Álarcosbál Amer. Elektra (7) Háromlevelü löh. V. A szűz és a göd. Édes Anna Egy pohár viz Vihar az Egyéni. Jack Hylton ('s9) Hétfő ••»•••«» --- . Szülők lázadása K. János F. A szűz és a göd. Édes Anna Egy pohár viz Vihar az Egyéni. Jack Hylt. (Vs5,10) Kedd •••••■••• Lohengrin A. (9& 7) Beethoven Háromlevelü löh. B.A szűz és a göd. Édes Anna Egy pohár viz Vihar az Egyéni. Jack Hylt. ('/a 6,9) Szerda .................. Márta N. B. Amer. Elektra C. (7) _ ___.____ . . •,*nus A senj és a göd. Édes Anna Egy pohár viz Vihar az Egyéni. Passió (nj. 12:T Csütörtök . .. . . iDoh Jüap B. ., JRjCto inpkri (kjpóse ji Hei Három levelű lóh. K. A szűz és a göd. Édes Anna Menaka Vihar az Egyéni. Pajsii D (Ifj. 124) Péntek ....... Salome. G. A mer. Elektira ‘ (7)' Három levélű lóh. E. A szűz és a göd. Százéves cég Egy pohár viz Vihar az Egyéni. Zenekari est Szombat ...... Fau#f 'D. A mér. 'Elembra (1)Három levelűlslóh. A szűz és a göd. Százéves vég Egy pohár viz Vihar az Egyéni. ___ Sybill Hódítás Jánlg A szűz és a göd. Édes Anna Egy pohár viz Vihar az Egyéni. Három a kislány Lakmé N. B. Beethoven Háromlevelű lóh. A szűz és a göd. Százéves cég Egy pohár viz Vihar az Egyéni. Három a kislány Minden este, va-ANDRÁSSY (4, 8) KAMARA (4,8) ROYAL (V»4, 8) BETHLEN (4,8) TERÉZ ('/«5, 9) PÓDIUM (át5, 9) KOMÉDIA ('/!5. ',«9!! ERZS. ('/.4, 6, V.9) Tündérl. lányok O Marika hadn. 2)— — Vén szamár! 3) Kabaré A szűz és a vén 4) Egy lány. SZÍNHÁZAK MŰSORA: .VASÁRNAP, MÁRCIUS 8. Opera. A mosoly országa. Lehár 5 ív. .regényes operettje (Relle G., Gere L., Maleczky, Toronyi, Laurism, Komáromy) (3). —^"Az, áilarcokbál Verdi 5 képes darkműve (Németh M., Halmos, Lendvai, Budánovits M., Ladányi I., Komáromy) (98). — Nemzeti. Szülők lázadása. Jens Locher 3. ív. vigjátéka (Márkus E., Tasnády I., Rápolthy A., Táray, Somogyi E.,Lehotay, Pethea) (944). — Amerikai Elektra.. O’Neill 3 részes , drámai trilógiája (Bajor G., Makay M., Csontos, Sáray, Lehotay, Szörényi É., Hosszú) (7). — grg. Gyermekmatiné (D. e. 1/211). — János. Bus Fekete László 4 Lépes vigjátéka (Somlay, Aczél I, Muráti L., Ráday, Dénes, Zátony) (944). Három levelű lóhere. Szép Ernő 3 fv. vigjátéka (Szombathelyi B., Somló, Kabos, Sulyok M., Gárdonyi) (V. 9. bérl.) (8). — Magyaar. A szűz és a gödölye. Zilahy Lajos 4 Lépés színműve (Törzs. Könyves Tóth E. (V. este: Makay M ) Titkos I., Földényi. Hajmrássy (944 és 8). — Belvárosi. Édes Anna. Kosztolányi Dezső—Lakatos László 9 képes regénye (Bulla E., Peéry B., Haraszthy M., Boray, Baróthy, Báráthy, Fenyő) (4 és 8). — Művész. Egy pohár víz. Seribe 3 fv. vígjátéka (Lázár M., Mezei M., Egry M., Góth, Békássy) (4 és 8). — Pesti. Vihar az Egyenlítőn. Elis Edit 5 képes trópusi történe-te (Fedák S., Ajtay, Bereg, Ladomerszky. M., Tolnay K., Perényi) (4 és 8). — Városi. Jack Hylton jazz-zenekara (3, V26, v29). — Andrássy-uti. Tündérlaki lányok. Heltai Jenő 13 fv. vigjátéka (Mihályfi, Vizvary M., Sennyei V., Turay I., Kiss M., Szaplonczay É., Bilicsi, Vizy) (4 és 8). —Kamara. Marika, hadnagya. Jénes Gyula—Sally Géza 5 képes operettje (Sándor A., Zala K., Gellért M., Déky, Szűcs) (4 és 8). — Royal. Nincs előadás. — Bethlen. Nincs előadás. — Teréz-körúti. Vén szamár (Muráti L., Som,Lay) (946 és 9).— Pódium. Kabaré (945 és 9). — Komédia. A szűz és a vén kecske (945 és 929). — Erzsébetvárosi. Egy lány, aki mindenkié (944, 6. 9 9). HÉTFŐ, MÁRCIUS 9. Opera. Nincs előadás. — Nemzeti. Szülők lázadása (K. 7. bérl.) (948). — Vig. János (F. 8. béri.) (8). — Magyar. A szűz és a gödölye (8). •— Belvárosi. Édes Anna (8). — Művész. Egy pohár viz (8). —Pesti. Vihar az egyenlítőn (8). — Városi. Jack Hylton jazzzenekara (125 és 10). — Andrássy-uti. Tündérlaki lányok (8). — Kamara. Marika hadnagya (8). — Royal. Nincs előadás. — Bethlen. Nincs előadás. — Teréz-köruti. Vén szamár! (9). — Pódium. Kabaré (9). — Komédia. A szűz és a vén kecske (949). — Erzsébetváross. Egy lány, aki mindenkié (6, 9). MOZIK MŰSORA: Átrium Filmpalota, Margit- Zenés háromszög. Rendezte: körút 55. Tel. 1-540-24 ég 1 László Sándor, a Kotanyi nővérek filmprodukciója. Híradók. Előadások: 5. 948. 9410; szombat, vasár- és ünnepnap: 9£4. 946. 948. 9410. 630-34. Mária nővér. Irta: Lázár István. Rendezte: Gertler Viktor. Zene: Fényes Szabolcs. Fősz.: Svéd. Jávor. Szörényi Éva, Berky Lili, Habany. — Casino Filmszínház, Eskünt 1. Tel, 1831-02. Mária nővér. Irta: Lázár István. Rendezte: Gertler Viktor. Zene: Fényes Szabolcs. Fősz.:, Svéd, Jávor, Szörényi Éva, Berky Lili, Halmay. Híradók. Előadások: Y26. y48. y210; szombat és vas. y24. y26. y28. y216. City Filmszínház, Vilmos császár-ut 36. Teli 1-111-40. Balaklava. Az angol, lándzsások élete a csodás Indiában. Rendezte: Kertész Mihály. Fősz.: Errol Flynn és Glivia de Hawilland. Híradók. Előadások: 946. 948. 9410; szombat és vasárnap: 944. 946. 948. 9410___________________ Corso, Váci-12. 9. T. 1-809-50. Charles Laughton: Rembrandt (Korda rendezése). Híradók. Előadások: 5, 7. 9; szombat, vasár és ünnep: 944, 946, 948, 940.___________________ Décsi Filmszínház, Terézkörút 28. Tel. 1259-52 és 1- 213-43. Hetenként egyszer láthatom. Rendezte: Szlatinay Sándor. Fősz.: Perczel Zita, Kabos, Földesgy, Vaszary Piroska, Salamon, Mály. Híradók. Előadások: 5. 948. 9210; szomb. és vasárnap 4. 6. 8. 10. Fórum Filmszínház, Kossuth Lajos u. 18. T. 1895 43. A lázadó asszony. Fősz.: Katharine Hepburn és Herbert Marshall. Előadások: 146. 948. 9410. szombat, vasárnap és ünnepnap 124. 946. 928. 9210. Kamara Mozgó, Dohány-u. 40. Tel. 1440-27 Hetenként egyszer láthatom! (Fősz.: Perczel Zita, Ivabos, Földessy) Előadások: 4, 6, 8, 10. Metro Filmpa’daVI., Teréz-körút 60. Tel. 1122-30. Az ördög bábuja (Tod Browning grand-guignolja. A főszerepekben : Lionel Barrymore, Maureen O’Sullivan). — A tengerészek réme (Laurel és Hardy legújabb vigjátéka). Híradók. Előadások: 946? V28, 94 10; szombat, vasár- és ünnepnap: 9 4, V26. Va8. 1^10. — Vas. d. e. 11-kor: Gyermek* matiné. ______. Omnia Filmszínház, VIII., Kölcsey-utca 2. Tel. 13-01-25. Harmadik hétre prolongálva! Balaklava (Kertész Mihály világfilmje. Fősz.: Olivia de Havilland, Errol Flynn). Híradó. Előadások: 5, 148. V210; szombat. vasár- és ünnepnap: 4, 6, 810._____________ . • Palace, Erzsébet-körút 8. T., 1-365-23. Asszony a hadihajón. Claude Farrére regénye filmen. Fősz.: Annabella, Robert Vidolin. Híradók. Hetik... 4. 6. 8. 10; vasár- és ünnepnap: 2. 4. 6. 8. 10. Az első előadáson mindennap félhelyárak. Rárius Filmszínház, VI., Nagymező u. 22—24. T. 1-292- 50 és 1-320-98. Mefizió az Operában (Boris Karloff és Warner Oland). A kisérő műsorban: Lerajzolom az ideálom (2 tv varietéfilm). Magyar és Fox világhiradók). Előadások: 5. 348. y210; szombat, vas. és ünnepnap: 3, 5. 08. y210. — Március 7-én: Shirley Temple-matiné.________ Royal Apolló, Erzsébet-körút 45. Tel. 1-429-46 és 1-419-02. Mária nővér. Irta: Lázár István. Rendezte: Gertler Viktor. Zene: Fényes Szabolcs. Fősz.: Svéd. Szörényi Éva. Jávor. Berky Lili. Halmay. — Zenés háromszög. A Kotányinővérek személyes felléptével hat zongorás filmprodukció, a Budapesti Hangversenyzenekar és 24 tagú cigányzenekar közreműködésével. Híradók. Előadások: 1.6. 128 9410, szombat és vasárnap: 4 6. 8 10. ITánia Filmszínház, Rákóczi út 21 Tel. 14-60 46 Prolongálva! Szabadság szerelem... Főszereplő: Willy Birgel. — Betürő a világbajnoknál. Világhiradók. Előadások: 5. 148. V210 szombat, vasárlé ünnep: 943, 5. 948- V210 — Március 7-én (vasárnap) de. 11-kor matiné. Takács: Cseresznyevirágok-lótuszok. MÁSODHETES MOZIK: Admiral. Aranyember (V.: 11. 912, y24, 1/26, 1/28, 1/210. H.: y24, 1/26, 1/28. 1210). Alkotás. Pacsirta (V..: 11 ^2, 3,24. 1^6. 1/08. 1/210. H.: 1/24. 9^6, 948, 9é 10). Belvárosi. Aranyember (V. jobb t.: 9^3, 5, 948. 9, 10; bal t.: 944,*6, 949. H.: jobb t.: 925. 7. 9. 10; bal t.: 8). Budai Apolló. Aranyember (V.: 1, 944. 1/26. 1 8, 10. H.: 4. 1L-7. 9). Capitol. Lovagság ügy (V.: 1/22 1/24 v 26, 348. 9410. H.: 944, 116. V28, 94 10). Corvin. Dunaparti rendevú (V.: 942. V24, 146 V 8, 9410. H.: 144. 146, 948 1410). Damjanich (V.: 2. 4. 6. 8. 10. H.: 944, 946, 948. 9410). E. Aranyember (V.: 2. 4. 6. 8. 10. H.: 4. 6. 8. 10). Fortuna. Az igazi férfi (V.: 2. 4. 6. 8. 10. H.: 4. 6. 8. 10). Glória. Aranyember (V.: 142, 944. 946. 948. 9410. H.: 945. 917. Q). Humoros. Ahogy tetszik. K'v'rő műsor (V.: 942, 944. 946. 948. 9410. H.: 945. 7. 9410). Józsefvárosi. Aranyember (V.: 942, 944. 946. 948. 9410. H.: 945. 947. 9410). Nyugat. Pacsirta (V.: 2. 4. 6, 8. 10. H.: 945. 7. 1410). Odeon. Aranyember (V. 942, 944, 146, 948. 9410. H.: 145. 7. 1410). Olympia. Aranyember (V.: 2. 4. 6, 8. 10. H.: 4. 6, 8. 10). Oient. Dalol a lotta (V.: 142, 144. 946 108. 9410. H.: 1,45. *47. Viol. Otthon. Dalol a flota (V.: 942, 944, 946, 148. 9410. II.: 144. 946, 948. 9410). Pátria. Aranyember (V.: 2. 4. 6. 8. 10. H.: 4. 6. 8. 10). Blaltó. Ramóna (V.: 10. 12, 2. 4. 6. 8. 10. H.: 1.211. 941. 943, 5. 148. 1,410). Savoy. A szív nem eladó (V.: 944. 946. 948 . 9410). H.: Megváltó szerelem (4. 947. 9). Simpon. Mulat a csszá- város (V.: 942. 944. 1,46. 948. 1410. II : 144. 146. 148. 1410). Stúdió. Tisztelet a kivételnek (V.: 2. 4. 6, 8. 10. H.: 4. 6, 8. I0). Tiszti Kaszinó. Március 7-én: Szent hazugság* (Wiener Sänger Knaben). 9-én Anthony Adverse* (Frederic March, Olivia, de Havilland). 10-én :Port Arthu * (A. Wohlbrück). 11-én: Nászút a hóban* (Margaret Sirlavan). 1,4-én: Burgzinház (Werner Jfránss, Olga Cehova) (945. 947. 9). Tivoli. Aranyember (V.: ■ 942. 1/44. 146, 948. 1/210.1 H : 4. 947. l6). Túrán. Arany*ember. Popeye és Sinbad kalandjai (V.: 2. 4. 6. 8. 10. H.: 4. 6. 8. 10). Vesta. Dalol a flotta (V.: 2. 4. 6. 8. 10). H.: Stuart Mária (944. 147. 9410). RÁDIÓ MŰSORA: Budapest l. vasárnap műsora. 9.30 Hírek. 10 A f. is-' tentis’szeret. 11 Egyházi zene és szt. beszéd. 12.20 Időjelzés, időjárás, vizálás. 12 30 Zenekari hangv. 1.45 Felölv. 2 Lemezek. 3 Gazdáknak. 3.50 Szalonzene. 4.25 Előadás. 4 55 Honvédzene. 6 Előadás. 6 30 Magyeri nóták. 7.30 Sport. 7 40 B'’.”a?s*a Emil—Szántó Mihály: A feleség csókja, zenés hangjáték. Utána kb. 9 40 Hírek. 10 05 Jazz. 10 45 Zenekari hangv. 12.05 Hirek. — Budapest II. mű óra. 12.30 Lemezek. 3 Lemezek. 4 30 Sz.al.tinzene. 7 Sakk-előadás. 7 30 Haydn: Évszakok* folmi orátorkima Szombathelyről. I Budapest I. hétfői műsora. 6.45 Torna, lemezek. 7.20 Étrend. 10 Hírek. 10 20 Felölv. 10 45 Föld v. 11.10 Vizj élezés. 12 Harangszó, időjárás. 12.05 Áriák és dalok. 12 40 Hírek. 1.15 Időjelzés, időjárás, vízállás. 1.20 Szalonzene. 2 40 Hírek. 4.15 Diákfélóra.. 4.45 Időjelzés, időjárás., hírek. 5 Előadás. 5.30 Jazz. 6.20 Előadás. 6.40 Zongoraranvek. 7.15 Előadás. 7.45 Egyetemi Énekkarok. 8 35 Hírek. 8 55 Cigányzene. 9 55 Időjárás. 10 Zenekari hangv. 11.15 Hírek nemetül. 11.20 Tánclemezek. 12 05 Hírek. — Budapest II. műsora. 6.45 Német lecke. 7 20 Lemezek. 7.45 Előadás. 8.20 Lemezek. My Hírek. 17