Pesti Hírlap, 1938. április (60. évfolyam, 73-96. szám)
1938-04-08 / 79. szám
fi ■11B1LUJL----11_ ............. '■»' »■■................ A kormányzó rádiószózatának visszhangja Kolozsvárról jelentik, hogy az elszakított területek magyarságának lapjai vezető helyen közüik Horthy Miklós kormányzó rádiószózatét. Megállapítják, hogy az államfő nagyjelentőségű beszéde általános megnyugvást keltett a magyar közvéleményben. Rámutatnak arra is, hogy a rádiószózatot egész Európa azzal az elismeréssel fogadta, amelyet a bölcs államférfi megérdemel. Genfből jelentik, hogy a bázeli National Zeitung elismerő hangon számol be a kormányzó rádiószózatának visszhangjáról. A Courrier de Geneve cikkét így fejezi be: „Magyarország sorsát bizalommal helyezi a kormányzó kezébe, aki párttusákon felülállva vezérli boldogulása útján“. Gyuláról jelentik, hogy Békés megye közigazgatási bizottságának ülésén Geist Gyula megemlékezett a kormányzó rádiószózatáról. Kijelentette, hogy minden magyar embert a legnagyobb tisztelet és hála tölti el a kormányzó. Személye iránt a mindenkit megnyugtató beszédért. Ricsey-Uhlarik Béla főispán hangsúlyozta, hogy minden igaz magyar szivet hódolat, tisztelet és hála tölti el a kormányzó fenkölt személye iránt, akinek rádiószózata alkalmas arra, hogy az indokolatlan nyugtalanságot lecsillapítsa. Az új költségvetés pénteken kerül a Ház elé Csütörtökön letárgyalta a képviselőház a választójogi javaslatnak azokat a szakaszait, amelyeket viszszaküldtek a bizottsághoz. Rövid vita után, amelyben az ellenzék részéről főként az ellen emeltek szót, hogy a kis pártok hátrányos helyzetbe kerülnek, a Ház véglegesen elfogadta a választójogi javaslatot. Amikor a baloldalról azt kiáltották, hogy a törvénnyel nem kerül nyugvópontra a választójog sorsa és új harc kezdődik majd, Sztrányovszky Sándor a közbeszólókra csengetett: — Kérem a képviselő urakat, tartózkodjanak a jóslásoktól! A képviselőház 1938—39. évi költségvetésének előirányzatát fogadta el ezután a Ház, majd Gaal Olivért jegyzővé választották. Letárgyalták még az üzemi balesetek elleni védekezésről szóló nemzetközi egyezményt, a kisebb községek határrendezéséről, az Itália hajóstársaság engedményének módosításáról szóló javaslatokat, valamint a 33-as bizottság működésére vonatkozó jelentést. Pénteken 11 órakor lesz a legközelebbi ülés, amelyen Reményi-Schneller Lajos pénzügyminiszter beterjeszti az új költségvetést. Várakozó állásponton a kereszténypárt A kereszténypárt csütörtökön délután pártértekezletet tartott gróf Zichy János elnöklésével. Az értekezleten Ernszt Sándor hosszabb beszédben tájékoztatta a pártot a belpolitikai helyzetről és azokról a tárgyalásokról, amelyeket — részben gróf Esterházy Móriccal együtt — illetékes politikai tényezőkkel folytatott. Ismertette a kormány szándékait és beszámolt azokról a tanácskozásokról, amelyeket Darányi Kálmán miniszterelnökkel folytatott, az ellenzéki pártvezérekkel együttesen. A párt semilyen irányban nem foglalt állást, mert a Ház pénteki ülésén beterjesztendő javaslatok, továbbá a rendeletek és intézkedések részletes ismerete nélkül határozni nem kívánt. már a vén Kecegét. Kecege kéregető volt, a tanyákat, falvakat járta. Rongyos, piszkos tarisznyája kenyérrel volt teletömve, bozontos ősz hajából, szakállából szalmaszálak csüngtek ki, mert kazlakban, elhagyott istállók padlásain aludt. Kecege mindig csak kenyéren élt és a nyomásokban, gödrökben felgyülemlett esőlevet itta, meg azokban mosakodott minden hónapban egyszer, éspedig hetedikén éjcaka éjfélkor. Senki se tudta, hogy hány éves. Én magam gyerekkorodban is olyan állapotban láttam volt, mint tíz évvel ezelőtt ... tíóra este volt már, mikor otthagytuk az útszéli házat és tele kísértetekkel, lidércekkel, félősen trappoltunk az országúton a falu felé. Erősen megfogtuk egymás kezét, úgy szaladtunk, mert a bokrok alján, rekettyék mögött az öreg becegét véltük állni, amint felénk fenyegetőzik. É v. Másnap reggel gomboztunk a piactéren, egyszercsak látjuk, hogy a tanítónak a kisfia, Pityu elsápad és a kövesút felé mutogat, majd elkiáltja magát: — Recege! És futni kezd, hogy a lába se éri a földet, haza. Teletömött zsebéből potyogtak a gombok, de ő nem bánta, iszkik tovább: — A üdére jön a faluba! — kiáltotta el magát egy másik. — Erre aztán mindannyian megeredtünk, mert a kövesútról letért a piactér felé egy rongyos alak, szakasztott olyan, mint amilyet tegnap Kirinyi bácsi leirt nekünk. Bozontos ősz haja volt, piszkos tarisznya csüngött a vállán és lehetett vagy százéves is már. A tanítói ház közel volt, odaszaladtunk be mindannyian, felmásztunk a kerítés tetejére és onnan néztük a szörnyű emberfélét. Leült a kis templom mellett lévő padra. Ült felt mozdulatlanul. Később már emberek állták körül, tisztes távolból nézték, mint valami panoptikumi csodát. Lassan-lassan mi is kimerészkedtünk. Oda bújtunk a nagyok háta mögé, meresztettük a szemünket. Egyszercsak valamelyikünk elkiáltotta magát: — Lidérc ez!... A nagy emberek arcán különös színt láttam ekkor. Egynémelyike hátrább lépett, rántott egyet a vállán, a pipát kikapta a szájából, marokig vette, összesúgtak, csóválták a fejüket, tanakodtak nagyon halkan. És gyűlt az embergyűrű a lidérc körül, aki mosolyogva ült a padon. Később már ellenséges szavak hangzottak el. — Akárki, de nem jóban töri a fejét! — Az ez, lidérc, hogy a nyavalya törje ki... — Vagy kém, hogy a ragya verje meg! — Vén Kecege nem ilyen volt!... — Meg is hótt mán Kecege, én ott vótam a temetésin! A tömeg nőttön nőtt és hangosabb lett. — Kisértet!... Agyon kell ütni! És akkor valaki kavicsot dobott a vén ember felé, de nem találta el. De már akkor rázták az öklüket az emberek, szűkült a gyűrű a kísértet körül és mikor már a bátrabbak rá akarták vetni magukat a százéves emberre, abban a pillanatban érkezett meg zihálva Kirinyi bácsi. (Később tudtuk meg, hogy a kis Pityu szaladt el érte s adta hírül neki, hogy megjött a vén hecege, vagy a kisértet.) — Várjanak!... Hadd lám! — kiáltotta Kirinyi bácsi. — Mi van itt? Utat tört magának és megállt három lépésre a kisértettől, nézte sokáig. Azután ünnepélyesen felemelte a kezét: — Engedjetek utat ennek a nagy embernek!... Menj Isten hírével vándor, hazánk nagy fia! A százesztendős vén felállt, lassan kicammogott az embergyűrűn támadt résen. Ment-ment, vissza se fordult, húzta száradt testét a kövesúton. Kirinyi sokáig fent tartotta kezét a levegőben és akkor úgy festett, mint széjjeltárt karú kisértet, az emberek hangtalanul álltak mellette. Nem mert szólni senki, csak sok idő múlva a harcsabajuszu kovács, Dávid Áron bátorkodott szólásra. — Hát ki volt ez, Kirinyi apám? ... Kirinyi bácsi leengedte kezeit és kenetteljesen szólt a néphez: — Hát bizony atyámfiai, ha nem jövök idejében, akkor agyonütitek ezt a nagy embert!... Mert tudjátok ki volt ez? ... Ez nem volt más, mint Rudolf!.. Rudolf trónörökös, akiről tudjuk, hogy nem halt meg Májerichbe, ha így bolyong a magyar nép közt iikognyitóba! Másnap ültünk a kajla akác alatt az országút szélén, a rogyadozó viskó előtt vén barátunkkal, Kirinyivel. Az öreg most sült csirkét evett, amit én sajátítottam ki neki édesanyám éléskamrájából, dobálta a csontokat az út közepére és beszélt: — Máskor fiatal ecséim, ha újra megjelenik valaki a faluban, azonnal jelentsétek nékem ... Mert ki tudja, hogy ki lakik abban a valakiben!... Aztal nem tudhatja más, csak én! Mer nékem nagy az ismeretségem. Bécsbe találkoztam többizben Rudolffal, kezet is fogott velem eccer katonakoromba .. . — Mer úgy tudjátok meg, hogy eljön eccer Petőfi Sándor is, aki tudnivaló, hogy nem esett el Segesváron, ha úgy bujdokol, mint Rudolf, szegény! ... Lehet, hogy éppen ez a tegnapi vót Petőfi, a fele meg jobban tudja . .. A csirke elfogyott és záradékul azt mondta Kirinyi bácsi: — De azonban az is lehet, hogy Rudolf se vót, se Petőfi Sándor, hanem igazában egy kiséri let vót... PESTI HIRLAP 1938 április 8., péntek A Nobel-díjas Szent-Györgyi Albertet a szegedi egyetem tiszteletbeli doktorává avatta „Az egyetem az emberiség legdrágább kincsének, a tudásnak őrzője és fáklyavivője, a tanulásnak tűzhelye, ahol nincs keresnivalója a tülekedő pártharcoknak és a gyűlölködésnek“ — mondotta beszédében Szent-Györgyi professzor Szeged, ápr. 7. (A Pesti Hírlap tudósítójától.) Csütörtökön délben a szegedi egyetem dísztermében nagyünnepség keretében avatták dr. Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas szegedi egyetemi tanárt a bölcsészettudományok tiszteletbeli doktorává. A kormány képviseletében dr. S2111 Kálmán államtitkár jelent meg; ott volt dr. Glattfelder Gyula Csanádi megyéspüspök, vitéz dr. Imecs György főispán, dr. Pálfy József polgármester, dr. Bélák Sándor, a budapesti egyetem orvoskari dékánja, dr. Csikesz Sándor, a debreceni egyetem rektora, dr. Imre Sándor, a közgazdaságtudományi kar dékánja, dr. Berde Károly a pécsi egyetem, dr. Mansfeld Géza a pécsi egyetem orvosi kara képviseletében, dr. Joó Gyula kecskeméti jogakadémiai dékán, dr. Löiv Immánuel felsőházi tag, az egyetem tanára kara csaknem teljes számban és még számosan. Géléi József rektor megnyitója után dr. Fröhlich Pál, a matematikai és természettudományi kar dékánja ismertette a diszdoktori avatás előzményeit, majd Szent-Györgyi Albert diszdoktori fogadalmát. Dr. Géléi József rektor intézett beszédet az egyetem új díszdoktorához. — A jelen évszázad magyar történelmének egyik világraszóló eseménye a világháborúban zajlott le —mondotta a rektor —, amikor Limanova mellett nagyrészt a magyar karddal vívott győzelem eldöntötte a világháború egyik felét, a másik világraszóló esemény 1937 október 28-hoz fűződik, amikor a nemzetközi tudományos világ elismerte a magyar lángelme nagyságát és dr. Szent-Györgyi Albertet Nobel-díjjal tüntette ki. Szent-Györgyi Albert a rektor üdvözlő szavaira meghatott hangon válaszolt. — Mély megilletődéssel veszem át a díszdoktori oklevelet, — mondta, — a legnagyobb kitüntetést, amelyet egyetem adhat. Az egyetem a legmagasztosabb intézmény, amelyet a társadalom eddig magából kitermelt. Az egyetem lényegében ma is az, ami volt századokkal ezelőtt: professzorok gyülekezete és az azok köré csoportosuló tudást kereső ifjúság. A professzor a szó értelménél fogva az, aki nyíltan tesz hitvallást a maga legbensőbb meggyőződéséről, aki keresi az igazságokat és ha azokat megtalálta, azokról félelem nélkül tesz nyíltan tanúbizonyságot, tekintet nélkül minden külső hatalomra. Az igazságoknak ez a törhetetlen keresése és szeretete, a szellemi szabadság az egyetem éltető levegője s maga az egyetem is csak addig élhet és tarthat számot magas helyzetére, amig ennek a hivatásának eleget tesz és nem adja el magát a nap divatos jelszavainak, nem helyez pártnézeteket az örök igazságok helyébe. — A nyilt hitvallók köré csoportosuló ifjúság a nemzet világa, amely tudásvágyát akarja kielégíteni. Itt az egyetemen forr egybe az öregek bölcsessége, a fiatalok tudásvágyával. Az egyetem az emberiség legdrágább kincsének, a tudásnak őrzője és fáklyavivője, a legszebb érzések és vágyak kielégítésének helye, a tudás keresésének, a tanításnak és a tanulásnak tűzhelye, ahol nincs keresnivalója a tülekedő pártharcoknak és a gyűlölködésnek. A mai háborgó világban különösen megbecsülhetetlen menhely az egyetem a megnyugvásra vágyó életnek. Az egyetem a közös nagy emberi ideálok szolgálatával felette áll a történelem pillanatnyi ingadozásainak, megmutatja azt az irányt, amely felé az emberiség jobb jövője fekszik. Ez a nagy történelmi távlat azt tanítja, hogy nem állhatunk mindannyian egymás felett, hanem egymás mellett kell élnünk, ha békességben akarunk élni és hogy nem az a lényeg, hogy a magunk nemzetségét, faját vagy pártját helyezzük mindenki más fölé, hanem az, hogy a tudást helyezzük a tudatlanság fölé, a képességet, szaktudást, tehetséget a protekció és pártérdem fölé, a szeretetet a gyűlölet, a megértést a marakodás, az építést a rombolás fölé. De az egyetem nemcsak a közös emberi ideáloknak, hanem egyben a legmélyebb hazaszeretetnek a hirdetője is. Azé a mélységes hazaszereteté, amely nem merül ki jelszavak kurjongatásában, mások gyűlöletében, hanem azt tanítja, hogy minden erőnket, képességünket, idegszálunkat a haza szolgálatába kell állítanunk, hogy a hazát naggyá, a közös emberiség hasznos, méltó tagjává tegyük. — A diszdoktori oklevél értékét megkettőzi az, hogy az egyetem, amely átnyújtja, saját egyetemem. Meghatódottan mondok köszönetet tanártársaimnak, akik mindig támogatták tudományos munkásságomat és akik nélkül nem érhettem volna el tudományos eredményemet. — Már hetek óta szégyenkezve állok a jóindulatnak és szeretetnek sok megnyilatkozásával szemben. Mert mit tudok én mindezért adni? Én nem állíthatok ki díszoklevelet, nem önthetek szobrokat. Én a laboratórium egyszerű munkása vagyok. Mégis: nem tudom legyőzni a vágyat, hogy ha csak jelképesen is, ne viszonozzam valamiképpen az egyetem ajándékát. Ezért méltóztassanak megengedni, hogy letegyek az egyetem oltárára egy darabka papirost, amelyen néhány kézzel írott szó áll csupán. Ez a távirat hozta meg nekem a stockholmi Nobel-díj hírét. Engedjék meg, hogy hálom jelképes kifejezéséül az egyetem oltárára tegyem. Dr. Szent-Györgyi Albert befejezte beszédét és a tanács asztalához lépve odahelyezte a kis összegyűrődött táviratot. Gélei József rektor megköszönve az egyetemre értékes ajándékot, a diszülést berekesztette. Végül az egyetemi énekkar a Himnuszt énekelte el. A jelenlevő előkelőségek Szent-Györgyi Albertet elárasztották jókívánságaikkal. A lassan szerteoszló ünneplő közönség jelenlétében az egyetemi énekkar Szent-Györgyi Albert tiszteletére magyar dalokat adott elő. Este folytatódott Szent-Györgyi Albert ünneplése az egyetem aulájában, ahol az egyetem barátainak egyesülete rendezésében a Nobel-díjas professzor az égési folyamatról és a vitaminról tartott előadást. Szent-Györgyi Albert előadásában a laikusok előtt is könnyen érthetően beszélt az energiakutatás lényegéről, az oxidációs folyamatokról, saját kémiai búvárkodásáról, a C-vitamin felfedezéséről, ennek jelentőségéről a kémiában és a gyógyászatban s végül hangoztatta, hogy tudományos kutatásának eredményességét a tudományos világ áldozatkész szolidaritásának köszönheti. Viharos taps fogadta az előadást, amelyért Ereky Károly mondott köszönetet a Nobel-díjas tanárnak.