Pesti Hírlap, 1938. november (60. évfolyam, 247-272. szám)
1938-11-06 / 252. szám
A kassai marathonfutást a kiíró Kassai Athletikai Club ezentúl minden évben november 10-én, a felszabadulás napján rendezi. A leányközépiskolák mintajelvényszerző tornaversenyét a MOTESz női játékbizottsága szombaton délután négy órakor rendezi a Szilágyi Erzsébet leánygimnáziumban (Mészáros utca 8. sz.) Résztvesznek a mintaversenyen a Mária Terézia, Szilágyi Erzsébet, Veress Pálné és Zrínyi Ilona leánygimnáziumok, a Kereskedelmi Akadémia és a Zichy-Pallavicini őrgrófné felsőkereskedelmi iskola csapatai. A Mária királyné-serleg, amelynek női tenniszküzdelmeit a közelmúltban Varsóban megtartott döntőmérkőzésen a magyar hölgycsapat nyerte meg, végre elkészült és a jugoszláv külügyminisztérium futárja hozza Budapestre. December 4 a legutóbb elmaradt Kispest—Nemzeti bajnoki labdarúgómérkőzés új időpontja. A B. Vasutas ökölvívói november 16-án Magdeburgban szerepelnek az ottani amatőr ökölvívók ellen. LÓVERSENY A csütörtöki megyeri versenyek eredményei A Megyeri nagy gátversenyben Fék könnyen verte ellenfeleit. A síkversenyekben nagy mezőnyök startoltak. A Wester-hendikepben Tékozló ért elsőnek a célba, győzelmére harmincnyolcszoros osztalékot fizetett a gépkaszsza. A részletes eredmények: Harmadik nap. November 30. I. Hadseregi gátverseny. (2800 m.). 1. Simpang (Wolbert), 2. Vesta (Horák). F. m.: Vihar (III-ik), Fullánk (IV-ik), Négus. Háromnegyedh., 8 h., 10 h. Tot.: 10,24, 20, 29, befutó 204 — II. Megyeri dij. (1850 m.): 1. Pandora (Pfendler), 2. Bon-Pas (Schwedlenka), 3. Crataegus (Esch Gy. II.). F. m.: Argument (IV-ik), Perelő (V-ik), Virulj, Padisah, Maréchal Soult, Siber, Wail-abit. Fejd., fejd.: 5 h. Tot.: 10,55, 15, 20, 17, befutók: 154 és 106. — III. Megyeri nagy gátverseny. (2400 m.): 1. Fék (Szovátai), 2. Signorina (Blazsek), 2. Cigánybáró (Berta). F. m.: Faun (IV-ik), Hali-Gani (V-ik), Regulus, Quarnero, Lectica. 3 h., 3 és félh., nyakhossz. Tot.: 10,105, 25, 18, 39, befutó 528. — IV. Eladó kétévesek versenye. (1100 m.): 1. Fiumára (Horváth K. N.), 2. Blaas (Bihari), 3. Kigyó (Tanácsos). F. m.: Mester (IV-ik), Bajusz (megkésett) (V-ik), Hajrá, Pontos, Lókötő, Vásárfia, Libia. Fejd., ötnegyedh., fejh. Tot.: 10,48, 18, 24, 43, befutók: 245 és 416. — V. Welterhendikep. (1600 m.). 1. Tékozló (Tanácsos), 2. Minek? (Horváth K. N.), 3. Bomba (Bakonyi). F. m.: Óhaj (IV- ik), Nincs több (V-ik), Kékes II., Fruit-Stall, Dolova, Limanova, Mindenes (megkésett), Gyergyó II., Perepáty. Háromnegyedh., fejd.: 2 h. Tot.: 10:382, 55, 20, 25, befutók: 1396 és 942. — VI. Hendikep. (1000 m.): 1. Tisane (All), 2. Farandole (Kolonics), 3. Mécs (Esch T.). F. m.: Hédié (IV-ik), Hindu (V-ik), Rojtos, Pitypalaty, Pir, Fergeteg, Babvirág, Cinus, Széltoló, Kundry. Fejh., fejh. Tot.: 10:48, 19, 14, 35, befutók: 73 és 10:698. TÖRVÉNYKEZÉS — Egyévi börtönre ítéltek egy orvost. Egy halálosvégű tiltott műtét miatt a nyáron kétévi börtönre ítélte a törvényszék dr. Halmai Aladár orvost. Mellékbüntetésül örökre eltiltották az orvosi gyakorlattól. Az ítélőtábla Kállay tanácsa, most a büntetést egy évi börtönre mérsékelte, az orvosi foglalkozástól való eltiltást azonban jóváhagyta. A tábla ítélete jogerős. A Nemzetgyalázásért négy hónapi fogház. Pécsről jelentik : A törvényszék ötös tanácsa Kövér Ibrahimot sajtó útján elkövetett nemzetgyalázás miatt négyhónapi fogházra ítélte. Kövér elítélően írt a revízióról, a magyarságot és a jelenlegi nemzedéket pedig gyávának és pipogyának nevezte. Az ítélet nem jogerős. (MTI.) — Idősebb embereknél, kiknek székletére rendellenes és fájdalmas, sokszor már napi 3—4 evőkanál természetes ,,Ferenc József a keserűvíz is meghozza a megfelelő bélkiürülést és a kielégítő anyagcserét s így jelentős megkönynyebbülést idéz elő. Kérdezze meg orvosát. DOKTOR JORDÁN REGÉNY IRTA M. KATONA ILONA (66) — Most pedig én megyek öltözni — mondtam —, addig is vigyázz magadra, Erzsike tündér, nehogy összetörjön a szép ruhád! Sietve mentem a szobámba, ahol ügyes kézzel segített a fürge szobalány. Már úgy megszoktam a szolgálatait, hogy nem is emlékeztem a régi időkre, amikor magam szedtem fel villámgyorsan örökös egyszerű szoknyácskáimat, fehér, tiszta kis ingblúzokat. Én is világos ruhába öltöztem. Ezüstös szürkébe, ami csaknem fehér volt. A raffinált divattervező furfangos művészettel jól tudta vele érvényre juttatni mindazt, amit a ruhának tulajdonképen takarnia kellett volna. Az alakom tökéletes volt. Esztendők folyamán nem volt ideje túlzott pihenéstől elformátlanodni. Acélos és fiatalos volt egész megjelenésem. Hajam, arcom, vonásaim most az esti világításban bámulatosan megtartották a régi üdeségét. Csak a szemem, a százszor emlegetett szép, okos szem, lett különös hideg tekintetű. Észrevettem, amint tárgyilagos szigorúsággal vizsgáltam magamat, hogy a szemem pillantása nem az asszony megadásteli, vagy érzékekre ható, álmosan bágyadozó, mégis hívogató csillanása. Az örökös gondolkodás, fontolgatás, emberi sorsok, nyomorúság látása rányomták a bélyegüket a szemem röppenő mozdulataira. Okos, rettenetesen, félelmesen okos szem. Aztán újra végignéztem magamon. Meg lehettem elégedve. Villámgyorsan Kurthoz szállott a gondolatom. Odaképzeltem magam mellé. Szálas alakjával, kicsit őszülő hajával az én diadalmas szépségem mellé. Hiszen összetartozunk. A lelkünkkel, a munkánk emlékével, testi állapotunkkal egyformán. Az a pár év, ami kettőnk között az ő javára esik, nem számít. Nem számít semmi, ha szeretjük egymást. A szemem, a hideg, okos szem, most csodálatos fénnyel szikrázott. Felkacagtam, csengő hangon, boldogan. Nini, a jéghideg tekintet is menynyire megforrósodik, ha . . . A szobalány hangja térített magamhoz álmodozásomból. — Olyan szép a méltóságos asszony, hogy össze fogják téveszteni kettőjüket Erzsiké kisasszonnyal. Nevettem újra, boldogan, szeles mozdulattal indultam az ajtó felé. Tudtam, hogy a nagy kék szalonban várnak rám, Erzsiké és Kurt. Régen készen vannak, nem is illik ilyen sokáig várakoztatnom őket. Aztán meg késő is van, indulhatunk. Három szobán kellett keresztül mennem, majd le a lépcsőn. A földszinten balra van a kék szaimon, előtte kisebb fogadószoba. Csöndesen benyitottam. Tudtam, hogy ma szép vagyok. Meg akartam lepni őket, hogy egyszerre eléjük álljak teljes ragyogó, ezüstös szépségemben, mint valami idegen világból ideröppent tündérasszony, aki virágszál gyermekét viszi az első báljába. A kis fogadószobában megálltam egy percre. Nagy csönd várt. Azt hittem, hogy nincsenek itt. Vissza akartam fordulni, de aztán mégis csak bizonyos akartam lenni, hogy a szalon üres. A lépésem nem hallatszott a vastag, süppedő szőnyegen. Egy pillantást vetettem a csöndes szobába. Ott legmesszebb, a fehér kandalló mellett, egymást szorosan átölelve állott két ember, akik nekem legkedvesebbek voltak a világon. Kurt erős karja gyöngéden ölelte a karcsú, törékeny alakot. Erzsike, az én Erzsikém, édes, szépséges, egyetlen gyermekem drága arcocskája a széles férfimellre simult. Kurt szája hosszú csókban forrott a harmatos rózsaszirom ajkakra. Egyetlen pillanat . . . Hideg kéz nehezedett a fejemre. Valami megpattant a szívemben talán? . . . Halkan, ahogy jöttem, visszaosontam. Odafönt kértem a bundámat és a szobalányt küldtem értük, hogy indulhatunk már. És mosolyogva, ezüstfehéren, hideg pillantással, megfagyott szívvel vittem édes szép kislányomat az első báljára. Hajnalpirkadásra öregasszony lettem. Elmúlt a varázslat. Még aludt az édesem, még csöndes volt a ház, amikor elutaztam. Világosan és nyugodtan magyaráztam meg a szobalánynak, hogy sürgősen Svájcba kell mennem. Makai professszor úr táviratozott értem, írtam is pár sort Erzsikémnek, Kurtnak és Vilmának is. Kértem, hogy Kürtöt semmiesetre ne zavarja a távollétem, maradjon csak a házunk kedves és szívesen látott vendége. Remélem, hogy rövidesen viszontláthatom mindnyájukat. Aztán elutaztam. (Vége köv.) pesti hírlap 1938 november 11., péntek KÖZGAZDASÁG Nagy káposztakészletek Csepelen Vagontételben hozzák a borszőlőt Csütörtökön ismét a káposzta volt a tömegcikk, miután a szabolcsi és győrvidéki árun kívül a kisteleki körzet is szállított. A vidéki 4—4.50, a környékbeli 3—3.80 pengő volt mázsánként. A népkonyhák savanyítási célra jelentős tételeket vásároltak. A gyökérzöldség és sárgarépa árát 1—2 pengővel mérsékelték arra a hírre, hogy a körceli napokban itt lesz a csallóközi zöldség is Farkasd állomásról. A zöldfőzelékek közül csak a zöldbab drágult, a paraj 10—16, a sóska 8—20 fillérig olcsóbbodott, a sütőtök árát 0 pengőig mérsékelték. A dunántúli népélelmezési Ella burgonya árát 6.20 pengőig mérsékelték, a nyári rózsa 30, a Gülbaba 20 fillérrel drágult, az őszi rózsát 7—7.50 pengőért árusították. A borszőlőből egy teljes vagon alföldi árut hoztak, amely minőség szerint 28—40 fillérjével került forgalomba. A héjas dió 100—130, az új dióbél 3.60—4.10 pengő. A baromfipiacon az élő, hízott pulyka 90—110, a vágott 70—135 fillér volt kilónként. A tojáspiacon a hűtőházi áru 2 fillérrel drágult, a friss láda és kosáráru 185 fillérig szilárdult. élelmiszerárak kicsinyben Marhahús: rostélyos, felsál kg. 170—260, leveshús 128— 200. Borjúhús: comb 280—320, vésés 180—240. Juhhús: hátulja 140—180, eleje 100—150. Sertéshús: karaj 200—250, tarja, comb, lapocka 176—200, oldalas 156—180, zsírnak való szalonna 152—164, háj 166— 176, zsír 168—170. Élő csirke drb. 100—280, tyuk 250—350. Tisztított tyúk 140—180, csirke 160—280, lúd 130—160, ruca 125—160. Tojás: tea drb. 11—113, kilója 195—210, főző és apró drb. 8—10, kilója 170 —190. Halak: élő ponty 140— 200, jegek 100—140. Tej literje 30, tejfel 100—120, teavaj kg. 320—340, pasztőrözött 340 —360, tehéntúró 50—70. Kenyér: fehér 42—46, félfehér 34—37, félbarna 32—36, barna 20—22. Szárazfőzelék: bab 86—52, borsó 40—56, lencse 56 —96. Zöldségfélék: burgonya Gülbaba és nyári rózsa 10— 12, Ella 8—10, vöröshagyma makói 13—16, fokhagyma 30 —40, fejeskáp. 5—10, kel 8— 14, savanyúkáp. 26—32, vegyes zöldség 16—24, kalarábé 12—20, sóska 24—32, paraj 16 —24, zöldbab 46—100, tök 8— 12, zöldpaprika 32—66, karfiol 8—12, zöldborsó 28—56, tengeri cső drb. 3—7. Gyümölcs: alma nemes 56—140, közönséges 46—70, körte nemes 70—160, szőlő 40—140, gesztenye 48—100, birsalma 34 —76. Hivatalos termény árfolyamok Hivatalos búzaárfolyamok: Tiszavidéki 77 kilós 20.60— 20.70, 78 kilós 20.80—20.90, 79 kilós 21.00—21.10, 80 kilós 21.10 —21.20, felsőtiszai, duna-tiszaközi, dunántúli 77 kilós 20.55 —20.65, 78 kilós 20.75—20.85, 79 kilós 20.95—21.05, 80 kilós 21.05—21.15, fejérmegyei 77 kilós 20.65—20.75, 78 kilós 20.85 —20.95, 79 kilós 21.05—21.15, 80 kilós 21.15—21.25. Egyéb hivatalos árfolyamok: Rozs, pestvidéki 15.20—15.30, más szárm. 15.20—15.35. Tak.árpa: elsőrendű 18.30—18.50, középmin. 18—18.20. Sörárpa: kiváló 21—21.75, prima 20—21 sörárpa 19.50—20. Zab: elsőrendű 19.65—19.75, középmin. 19.55—19.65. Tengeri uj: tiszántúli 13.85—13.95, egyéb áll. 13.65—13.80. Őrlemények: korpa 12.80—13. 8-as liszt 15.80 *—16.00. A Magyar Nemzeti Bank bankjegyforgalma a november 7-iki kimutatás szerint az október 31-iki forgalommal szemben 50.6 millió pengővel csökkent. A csökkenést az állami giroszámlákra történt befizetések és váltóvisszaváltások idézték elő. Az állami giroszámlákra 16.4 millió pengő folyt be, ellenben egyéb számlákról 10.5 millió pengő folyósítás történt, úgyhogy végeredményben a girokövetelések állománya 5.9 millió pengővel emelkedett. A váltóesedékességek összege a váltóbenyújtások összegét 46.5 millió pengővel haladta meg. Az érckészlet 0.4 millió pengővel csökkent. A váltópénzkészlet 0.6 millió pengővel növekedett. Az állami adósság törlesztésére 0.3 millió pengő folyt be. Az „Egyéb követelések“ 3 millió pengővel, az „Egyéb tartozások“ pedig 1.6 millió pengővel gyarapodtak. (MTI.) Értékpiac A mai értéktőzsde külföldi szilárd jelentésekre barátságosan indult, a kínálat az árakat kissé visszanyomta, de zárlat előtt kisebb javulás jelentkezett. Az utótőzsde üzlettelen. A Magyar Cukoripar 7.50, Bauxit 4, Kőszén 2, Délcukor és Georgia 1.50, Rima 1, Salgó 0.90 pengővel olcsóbbodott. A bankpapírok magánforgalmában néhány tájékoztató árfolyam (zárjelben a tegnapi árak): Kereskedelmi Bank 63 (65), Hitelbank 42 (44), Leszámítoló Bank 35 (35), Pesti Hazai 64—65 (64—65) pengő. A járadékpiacon az 1914. évi fővárosi kötvény 2 pengővel, az 1927. évi kibocsátás 0,125 százalékkal gyengült. A nem jegyzett kötvények iránt ma is volt érdeklődés s különösen az Aranyjáradék jobb. Részvényárfolyamok (Zárjelben a zárlat és az áremelkedés [+], vagy esés […] mértéke a tegnapi zárlathoz képest A zárlat utáni jel azt mutatja, hogy tegnap óta az árfolyam nem változott, ha jelzés nincs, úgy nem volt kötés az előző napon.) Nemzeti Bank 168 (168, 1), Hungária Gőzmalom 26—25.50 (25.80, —0.20), Bauxit 243—237 (239, —4), Borsodi Szén 11.80 (11.80, 1), Kohó 25.50 (25.25, —0.25), Magnezit 160 (160), Aszfalt 9 (9, 1), Kőszén 335—327 (330, —2), Nagybátonyi 43.25 (43.25, ·), Salgó 37—35.70 (36, —0.90), Urikányi 44—42.50 (42.50, —0.75), Fegyver 55—53.75 (53.75, —0.25), Ganz 23.40—22.80 (22.90, —0.30), Vagongyár 31 (30, ·), Rima 100—96.50 (97, —1), Tröszt 68—65.75 (66.25, +0.25), Délcukor 68.50—69.50 (69.50, —1.50), Magyar Cukor 90—87 (87.75, —7.50), Georgia 19—18 (18.50, —1.50), Pamut 33 (33. 5), Ruggyanta 73—71.50 (72, —0.80), Vasutforgalmi 21.75 (21.50), Telefon 11.50 (11.50, —0.25) pengő. CSILLÁR Fővárosi kölcsön. 1914. évi 315—318.50 (318) pengő, 1927. évi 86.5—86 (86.25) százalék. Valutazárlat: Font 16.10— 16.30, Belga 57.35—57.95, Kanadai dollár 332.00—337.00, Cseh 7.50—10.00, Dán 71.90— 72.70, Dinár 6.75—7.70, Dollár 338.95—342.95, Frank 8.95—9.15 Holland 184.40—186.40, Zloty 60.00—61.40, Lei 2.60—3.45, Leva 3.00—3.60, Lira 16.90—17.90 Norvég 80.95—81.85, Svájci fr. 76.85—77.75, Svéd 83.00— 83.90 pengő. Devizazárlat: Amsterdam 184.80—186.40, Athén devizacomb. 3.025—3.055, Belgrád 7.82—7.88, Berlin 135.70—136.70 Brüsszel 57.54—57.98, Buka bérlet VOCEL-nál. Vételnél a bérleti díjat beszámítjuk a vételárba. IV., Károly körút 28. (Városháza.) Vill., Mária Terézia tér 1. Telefon: 130—123. rest 3.41—3.44, Istanbul 268— 271, Kopenhága 72.125—72.725, London 16.145—16.295, Milánó 17.66—17.8864, New York 340.35 —342.95, Oslo 81.15—81.85, Párizs 9.02—9.12, Prága 11.79— 11.93, Szófia 4.11—4.15, Stockholm 83.20—83.90, Varsó 63.75 —64.25, Zürich 77.05—77.75 pengő. Zürichi devizazárlat: Berlin 176.75, Amsterdam 239.80, New York 441.50, London 20.96, Párizs 11.7225, Milánó 23.20, Prága 15.15, Bukarest 3.25, Varsó 82.87, Brüsszel 74.60. U is Legkisebb hirdetés 100% P 4.0, vasárnap P 6.80 Osztálysorsjegy viszontelárusítók kedvező fizetési feltételek mellett fix átvételnél igen magas jutalékkal kerestetnek. „Főelárusitó 2392“ jeligére főkiadóba Kis bolthelyiség szoba-konyhás lakással kapcsolatban azonnalra is kiadó. .Olcsó bér** lenigére főkiadóba-