Pesti Hírlap, 1938. december (60. évfolyam, 273-297. szám)
1938-12-01 / 273. szám
1938 december 1. csüte: PESTI HÍRLAP Preszdy Elemér nyilatkozata Preszly Elemér titkos tanácsos, a Nemzeti Egység Pártjából történt kilépésével kapcsolatban a következő nyilatkozatot tette: — A pártból való kilépésem alkalmával semmiféle pártba, csoportba be nem léptem, a jövőben sem óhajtok belépni, mert a politikai élettől teljesen távol óhajtok maradni! Jaross Andor Ipolyságon Ipolyságról jelentik: Jaross Andor miniszter, mint közöltük, Vasárnap megjelenik az Egyesült Magyar Párt ipolysági nagygyűlésén, ahol beszédet mond. Az egész Ipolyvölgy készül a miniszter fogadására. Czettler Jenő — felsőházi tag A kormányzó ur őfőméltósága a miniszterelnöknek a minisztérium nevében tett előterjesztésére az országgyűlés felsőházáról szóló 1926. évi XXII. törvénycikk 23. szakasza alapján dr. Czettler Jenő m. kir. titkos tanácsost, egyetemi nyilv. rendes tanárt, volt országgyűlési képviselőt a felsőház tagjává élethossziglan kinevezte. A parlamenti pártok számaránya Azóta, hogy a Nemzeti Egység Pártjából a képviselőknek nagyobb csoportja kilépett, eltolódás következett be a parlamenti pártok számarányában. Néhány disszidens tudvalévően visszalépett a kormánypártba, két kilépés történt az Egyesült Kereszténypártból, az egyik kilépett volt kormánypárti képviselő pedig a nemzeti szocialista mozgalomhoz csatlakozott. Mindezek figyelembevételével a pártok mandátumai számszerűen a következőképpen oszlanak meg: Nemzeti Egység Pártja — — — 99 mandátum NEP-ből kilépettek--------------------62 99 Független Kisgazdapárt------------23 99 Egyesült Kereszténypárt-------— 15 99 Szabadelvű Ellenzék---------------Keresztény Nemzeti Szocialista H Front (Rakovszky—Matolcsy) —8 99 Népakarat Párt, Reformnemzedék2 99 Pártonkívüliek---------------------------13 99 Szociáldemokrata Párt----------------11 99 Nemzeti szocialisták --------------—4 99 Megüresedett mand. (Esztergom)1 99 összesen —----- 245 mandátum „A békeszerződések“... Róma, nov. 30. Bastianini külügyi államtitkár Torinóban előadást tartott „A békeszerződések, amilyenek voltak és amilyenek há“ címén.Az államtitkár rámutatott a versaillesi békerendszer hibáira és hangoztatta, hogy azzal nem az igazságot akarták szolgálni, hanem örökre biztosítani akarták a győztesek túlsúlyát a legyőzöttek fölött. Jellegzetes példája volt a szerződések békés felülvizsgálásának, ami Csehszlovákiával, a békeszerződéseknek ezzel a legkülönösebb, legönkényesebb alkotásával történt. A csehszlovák válság megoldása az olasz külpolitikai állandó elveinek alapján történt: 1. A nemzetiségi elv, amely az olasz királyság megalakulásánál és Olaszországnak a háborúba való beavatkozásánál is irányadó volt; 2. a békeszerződések revíziójának mussolinii elve. Az államtitkár részletesen ismertette Ciano külügyminiszternek a cseh-magyar vita megoldásában játszott szerepét, majd a következő következtetéseket vonta le: A békeszerződések, amelyeknek rendeltetése az volt, hogy fenntartsák az alkotók számára kedvező helyzetet, nem érték el céljukat. A békeszerződéseket nem akarták békés utón alkalmazni a megváltozott erőviszonyokhoz és helyzetekhez és így alkotóiknak ölhetett kézzel kellett nézniök, hogy azok egymásután összeomlanak. Azok a kérdések, amelyeket a békeszerződésekkel látszólag megoldottak, ma mind ismét szőnyegen vannak, sőt a húszéves hibák folytán még súlyosabbakká váltak és új kérdésekkel egészültek ki. Bastianini államtitkár előadása végén kijelentette, hogy Mussolini, miután Olaszországnak birodalmat adott, a világnak meg fogja adni azt a békét, amelyet csak a római „aequitas“, méltányosság biztosíthat. Vita a lordok házában a nemzetközi béke megszilárdításáról London, nov. 30. A lordok házában lord Ponsonby (munkáspárti) azt kérdezte a kormánytól, hajlandó-e lépéseket tenni nemzetközi tanácskozások létesítésére a nemzetek közötti súrlódások kiküszöbölésére. Lord Newton kijelentette többek között, hogy a Népszövetség nem igyekezett a pártatlanságnak még csak látszatát sem kelteni. Lord Cecil emlékeztetett arra, hogy a Népszövetség hasznos munkát végzett Ausztria és Magyarország újjáépítése körül. Lord Halifax külügyminiszter kijelentette, hogy a háború megakadályozására pozitív eszközökre van szükség. Ismételten hangoztatták azt a kívánságot, hogy alkalmazzák a gyakorlatban a népszövetségi alapokmánynak azt a szakaszát, amely a békés változásokat lehetővé teszi. Szólott még Anglia és az Egyesült Államok viszonyáról s utalt az uralkodópár amerikai útjára, amelynek célja személyes érintkezés létesítése. Ezt a célt szolgálja Eden útja is, aki az angol kormány legteljesebb beleegyezésével ment Amerikába. Gróf Ciano ismertette a cseh válság okait és a müncheni egyezmény előzményeit Ünnepélyes ülést tartott a fasiszta kamara • Megismétlődő lelkes tüntetés az olasz képviselőházban Magyarország mellett Rómában a fasiszta képviselőház ülésén nagy beszédet mondott gróf Ciano olasz külügyminiszter. Áttekintő képét adta annak a nagy világválságnak, amely szeptember utolsó napjaiban majdnem háborúhoz vezetett. Főképpen arra helyezett súlyt, hogy bemutassa, milyen szerepet játszott Olaszország a krízis időszakában. Három dolog derül ki ebből az előadásból. Az első az, hogy Itália az első pillanattól az utolsóig a béke megőrzése érdekében dolgozott és bár végül sikerült megmenteni Európát egy szörnyű katasztrófa borzalmaitól, ebben főrésze volt az olasz külpolitikának és Mussolini személyes ténykedésének. Szeptember 28-án Chamberlain kérésére Mussolini járt közbe Hitlernél, hogy a Prágának átnyújtott ultimátum lejárati idejét hosszabbítsa meg huszonnégy órával. Hitler teljesítette Mussolini kérését s ez a huszonnégy óra tette lehetővé a világbéke megmentését a müncheni értekezleten. Ciano nem kételkedik benne, hogy Hitler viszszautasította volna mindenki másnak a hasonló kérését. A müncheni értekezlet viszont aligha végződhetett volna ilyen szerencsés eredménnyel a Duce személyes részvétele nélkül. Ez bizonyítja, hogy Hitler a müncheni értekezlet tervéhez csak azzal a feltétellel járult hozzá, hogy Mussolini is személyesen vegyen részt rajta, mert csak ez biztosíthatja az értekezlet sikerét. A második dolog, ami kiderül Ciano beszédéből, hogy Olaszország, mialatt a béke érdekében dolgozott, sokkal inkább készen állott a háborúra, mint azt általában hitték. Az olasz külügyminiszter imponáló részleteket mondott el az olasz előkészületek arányairól és arról a gyorsaságról, amellyel az olasz szárazföldi, tengeri és légi haderő készen állott feladata teljesítésére. Mindabból, amit gróf Ciano erről elárult, ország-világ tisztán láthatja, hogy Olaszország hű barát és hatalmas szövetséges. A harmadik dolog, ami Ciano beszédéből kiderül, elsősorban bennünket magyarokat érdekel: "Cí ano “elmondja, hogy Chvalkoszky akkori római cseh követ, a későbbi külügyminiszter, több hasonló lépése bevezetéséül már egy évvel ezelőtt, 1937 december 18-án érdeklődött az olasz kormánynál, mi lenne Olaszország magatartása egy cseh-német válság esetére. Az olasz kormány ekkor is, később is mindig azt tanácsolta Csehszlovákiának, hogy kössön sürgősen és teljes szabadságban egyezményt Berlinnel, Budapesttel és Varsóval, mert ezt írja elő az események alakulásának kérlelhetetlen kényszere. Mussolini és külügyminisztere, gróf Ciano tehát már akkor hirdették a Magyarországgal való megegyezés szükségét, amikor még csak a diplomáciai műhelyek érzékeny műszerei jelezték a közeledő földrengést. A Duce nem feledkezett meg Magyarország jogos igényeiről s ezeket rögtön a gyakorlati érvényesülés útjára terelte, amikor a legelső alkalom kínálkozott. A közelmúlt eseményeinek ez az eddig még ismeretlen részlete mindennél jobban megmutatja, hogy Magyarország igazsága milyen közel áll Mussolini szívéhez és a Duce mennyire komolyan veszi azt a követelését, hogy a világháború „Nagy Megcsonkítottjának“ elégtételt kell szolgáltatni, mert Európa Különvonat KASSÁRA! december 4-én. A Pesti Hírlap kassai különvonata vasárnap kora reggel indul a Keleti p.u.-ról és este érkezik vissza. A résztvevők megtekintik Kassa város nevezetességeit és megkoszorúzzák II. Rákóczi Ferenc sírját. Vasútjegy: III. osztályon oda-vissza 12.— P II. „ „ 17.50 ” Minden résztvevő 1—1 pengőt adományoz a „Magyar a magyarért“ mozgalom javára. Jelentkezést december 1-én, este 6 órakor lezárjuk. Jelentkezés alkalmával 1 drb fénykép beszolgáltatandó és a személyazonosság igazolandó. Köztisztviselők részére a M. A. V. arcképes igazolvány elegendő. Jelentkezés kizárólag: HUNGARIAN TOURS PESTI HÍRLAP UTAZÁSI IRODÁJÁBAN Budapest, V., Vilmos császár ut 78. n