Pesti Hírlap, 1939. július (61. évfolyam, 147-172. szám)

1939-07-01 / 147. szám

1939 július 1. szombat PESTI HÍRLAP A felvidéki képviselők hálája a kormányzónak és a honvédségnek Király József a felvidéki képviselők nevében mondott köszönő szavakat: — Köszönetet mondok — úgymond, — elsősorban imádságos lélekkel a magyarok Istenének, akiben bíz­tunk akkor is, amikor reményeink már-már füstbe­mentek és testvéreink már-már csüggedtek, másodsor­ban a legelső magyar férfiúnak, vitéz nagybányai Horthy Miklósnak . . . A szerep írta Simonfay Margit Még sötét volt, amikor felébredt. Csendesen feküdt, mozdulatlanul, pedig nem kellett attól fél­nie, hogy megzavar valakit. Külön hálószobája volt. Szemei kerekre nyíltak a sötétben. Semmi kedve sem volt lehunyni őket. Tudta, hogy alvás­ról már szó sem lehet. Egyre gyakrabban fordult elő, hogy éjjel felébredt s azután már nem tudott elaludni. Az idegeivel volt baj. Nappal nem érezte. Nappal sok dolga volt. Játszotta a szerepét. Nem gondolkozott. Este a kimerültségtől azonnal el­aludt. De pár órai pihenés után felriadt és akkor megrohanták a gondolatok. Ilyenkor tudni szerette volna, hogy mások is kínlódnak-e úgy, mint ő? Néha azt hitte, az ő esete egyedülálló, páratlan eset a földkerekségen. Más­kor meg azt gondolta, hogy mindenkivel ugyanaz történik. Minden lány férjhez akar menni. Szerelemből vagy anélkül, de mindegyik tetszeni vágyik. Rész­ben öntudatosan, részben önkénytelenül olyannak mutatja magát, amilyennek a választott férfi látni kívánja. Minden lány született színésznő. Mindegyik meg tudja játszani a szerepét. Talán olyan is akad a sok közül, aki beleéli magát a szerepbe. Hozzásimul, átalakul s a végén már nem is tudja, hogy szerepet játszik. Ágnes felsóhajtott. Bár az ő esete lenne! Csakhogy nála megfor­dítva történt. Régebben valahol külföldön látott egy mú­zeumban olyan páncélt, amelyik belül szögek­kel volt bélelve. Akire ráadták azt a páncélt, an­nak húsába beletéptek, belenyomultak a szögek. Ilyen páncélnak érezte az ő szerepét. Önként vállalta, de most napról-napra jobban iszonyodott tőle. Lassan kint odáig jutott, hogy a halálra gondolt ilyenkor éjjelenkint, amikor fel­ébredt és nem tudott újra elaludni. Mindent in­kább, mint reggel felvenni azt a páncélt!... Ebben a pillanatban nagyszerű ötlete támadt. Nem is értette, hogy eddig nem jutott az eszébe. Hogy lehet az, hogy nem gondolt erre? Mi lenne, ha a sarokba hajítaná a szerepet? Hi­szen most már egy éve felesége Ervinnek és Ervin szereti őt. Miért komédiázna neki tovább? Szép és fiatal, mindenki ezt mondja róla. Miért ne élhetne kedve szerint? A kis Lilit, ezt a neveletlen cseme­tét intézetbe adná és csak szünidőkre hozná haza. Akkor a gyerek is megbecsülné magát. A szalon­ból kidobná azt a nagy olajfestményt. Az első asz­­szony életnagyságú képét. Nem is dobná ki. Egy­szerűen odaajándékozná. Legyen a kép az asszony anyjáé. De Julist már igazán kidobná. Ez a vén boszorkány mindig a régi időket emlegeti és főzni sem tud. Rendes, jóképű szakácsnőt fogadna. Az­tán? Mit is még? Persze utazni mennének Ervin­nel. Eddig Lilike miatt egyetlen napra sem voltak távol a háztól. A házat is át lehetne alakítani, vagy legalább átrendezni, így a sötétben, az ágyban fekve egyszerre min­den könnyűnek és csodálatosan egyszerűnek lát­szott. Milye furcsa, hogy az előbb még fuldokolt az elkeseredéstől. Elviselhetetlenül terhesnek érezte a szerepét és eszébe sem jutott, hogy le is rázhatja magáról. A halálra gondolt. Nevetséges. Ágnes sehogysem értette magát. — Lehet, hogy nem megy majd zökkenő nél­kül — gondolta —, de menni fog. Mingyárt reg­gel nekilátok... Az elhatározás annyira megnyugtatta, hogy mire a háznép ébredezni kezdett, mélységes álomba merült. Aznap ünnep volt s a rendesnél későbben reggeliztek. Ágnes ennek dacára elkésett. Először késett el, de nem izgatta magát. Ezt is ki fogja hozni a szerepből — döntötte el öltözködés köz­ben —, ezeket a korai felkeléseket. Miért kellene neki hajnalban, elsőnek talpon lenni? Meg fogja mondani Ervinnek ... Frissen, jókedvűen lépett az ebédlőbe, de egyetlen pillantás Ervin arcára és máris elszorult a szíve. — Mit jelent ez a pontatlanság? — kérdezte Ervin mogorván. Ágnes békítően mosolyogva felelte, hogy éjjel fájt a foga és nem tudott aludni. — Az más — mondta Ervin derültebben —, holnap elviszlek a fogorvoshoz. Már azt hittem, csak lustaság. Hogy olyan lusta lettél, mint a többi asszony. Ágnes arra gondolt, hogy minden nőt óva kel­lene inteni attól, hogy elhitesse valakivel, hogy ő nem olyan, mint a többi. — Remélem, az ebéd nem fog elkésni — je­gyezte meg Ervin — és remélem, hogy kifogás­talan lesz. Ágnes nem mert megjegyzést tenni Julis tu­dományára. Szó nélkül sietett ki a konyhába. Ebédre vendégek voltak. Az első feleség anyja, aki a gyermek nagyanyja volt. Aztán Ervin nővérei a férjeikkel. S a rokonokon kívül Ágnes egyik barátnője szintén az urával. Ágnes az asztalnál Lilike mellett ült és etette a gyereket, mert a kisasszony a szobalánynak se­gített. A gyerek rakoncátlan volt és kiköpte az ételt. — Forró! — kiáltotta, pedig nem volt forró. — Az ilyen kicsi gyereket nem ültetném a vendégek közé — jegyezte meg Nelli, a barátnő. — Különben is ebben a korban már egyedül kel­lene neki enni. Meddig akarjátok etetni? Az érett­ségi bizonyítványig? Ágnes már-már hálásan rámosolygott, mikor az ura hangját hallotta. — Ágnesnek örömet szerez, ha a kislánnyal foglalkozhatik. Az én kis feleségem nem olyan, mint a többi asszony. Ágnes Ervinre mosolygott és úgy érezte, hogy ­ A Ház ünnepi ülésén lelkes szeretettel fogadta a visszatért területek képviselőit A szlovákajkú és a kárpátaljai magyarság képviselői az egész Ház tapsai között tettek hitet felszabadult testvéreink hűségéről . A képviselőház lelkesedéssel ünnepelte a kormányzót és a honvédséget Történelmi nevezetességű ülést tartott pénte­ken a képviselőház. Ünnepi külsőségek között, lel­kes, felemelő hangulatban elfoglalták helyüket a képviselőházban a visszatért felvidéki és kárpát­aljai területek képviselői. Meleg, bensőséges hangulatban folyt le a kép­viselőház ünnepi ülése. Jóval az ülés megkezdése előtt megteltek a Ház folyosói. A képviselők úgy­szólván kivétel nélkül fekete zsinóros magyar ru­hában jelentek meg. Közben a társalgóban gyü-Az ülést tizenegy óra után nyitotta meg Darányi Kálmán elnök. Amikor előterjesztései során bemutatta a visszacsatolt területek behívott képviselőinek meg­bízólevelét, az ülésterem egyik bejáratánál feltűnt Putnoky Móric háznagy s mögötte sorban a felvidéki és kárpátaljai képviselők. A miniszterek és a képvi­selők felálltak helyükről és percekig tartó lelkes, ki­törő tapssal fogadták a visszatért területek képviselőit. Amikor az új képviselők a Ház megilletődött han­gulatában kijelölt helyüket elfoglalták, Darányi Kál­mán elnök a következő szavakkal üdvözölte a felsza­badult területek képviselőit: — Alig fél esztendeje annak, hogy Magyarország törvényhozása meghívta és az országgyűlés tagjaivá fogadta az anyaországhoz visszacsatolt magyarlakta felvidéki részek képviselőit és a húsz évi idegen ura­lom alól felszabadult felvidéki testvéreink képviselőit itt üdvözölhettük. Most már megnövekedett létszám­mal jelentek meg közöttünk a visszacsatolt felvidéki és kárpátaljai területről a magyarok, ruszinok, vala­mint a szlovákok képviselői, hogy az országos kérdé­sek megoldásában, de különösen a maguk országré­szeinek problémái tekintetében tanáccsal s javaslatok­kal támogassanak bennünket és velünk együtt vegyék ki részüket a törvényhozás alkotó munkájában. Azt hi­szem, valamennyiünk szívéből szólok, amikor meleg testvéri szeretettel köszöntöm őket törvényhozói mun­kásságunkba történt bekapcsolódásuk alkalmából.­­Ál­talános éljenzés és taps.) — Az ezeréves történetünk folyamán sokat szen­vedett, küzdött és harcolt országrészek népe, a magya­rok, ruszinok, szlovákok mindig együtt osztoztak, vé­lekeztek a felszabadult területek behívott képvi­selői, akiket Putnoky Móric, a képviselőház ház­nagya vezetett be az ülésterembe. A Ház minden tagja kitörő lelkesedéssel, sze­retetteljes tapssal fogadta felszabadult testvéreink­nek a Házban megjelent képviselőit. A házelnök üdvözlő szavai után a felvidéki, a szlovákajkú és a kárpátaljai képviselők részéről hangzott el egy­­egy deklarációszerű felszólalás. Azután az ünne­pélyes órában felhangzott az ülésteremben a ma­gyar nemzeti imádság, lünk balsorsban és jószerencsében egyaránt. A másfél százados hódoltság korában a most visszakerült váro­sok voltak a létért küzdő magyarság végvárai Kelet hatalmasságaival szemben. Együtt harcoltunk szabad­­■ Ságunkért Rákóczi fejedelem seregében. Hűségesen együtt küzdöttünk 1848-ban s a világháborúban egy­aránt. E testvéri nép, a „gens fidelissima“ a tűzpró­­bát számtalanszor kiállotta velünk. (Taps a Ház min­den oldalán.)­­ Amikor húsz esztendei keserves elnyomatásból felszabadulva, ennek a hűséges népnek választottjai most e Házban első ízben megjelentek, mindannyiunk nevében hálás szívvel mondok köszönetet képviselő­­társaimnak és rajtuk keresztül Kárpátalja egész né­pének, hogy a húszesztendei megpróbáltatás idején is mindig megőrizték a magyar haza iránt való szerete­­tüket és hozzánk való hűséges ragaszkodásukat. (Zugó helyeslés.) Amikor kezet szorítunk s egymással szem­benézünk, ünnepszentelésünk áldást hozó lesz. Fenyő­illat, szabadság levegője, régi harcok emléke, a „Sur­­sum corda“ magasztos érzése hatja át lelkünket. — Ebben az ünnepélyes pillanatban arra kérem képviselőtársaimat, hogy a húszesztendei szenvedés alatt megedzett és kipróbált hazaszeretetükkel dolgoz­zanak velünk vállvetve egy szebb és boldogabb ma­gyar jövő érdekében, ahogy együtt harcoltak velünk Rákóczi seregében és együtt védtük a múltban a Kár­pátok bércein a közös magya haza határait. Sokáig tartó, tapssal fogadta a trá­­az­ örök sza­vait, azután három napirend előtti felszólalás hangzott el a­­bevonult képviselők részéről.... 'I.’’ver. A Ház tagjai felálltak és lelkes tapssal ünnepelték a kormányzót. Király József: ... akit titokban hosszú évek során szivünk mélyén hordoztunk, akiért imádkoztunk és akire Isten áldását kértük. A legkisebb falvak apró kis magyarjai is boldogan hallják nevét és kérik rá az Isten áldását. Köszönetet mondunk pártkülönbség nél­kül a Ház minden képviselőjének a nagy magyar egy­séges szeretesért, amellyel a törvényjavaslatot elfo­gadta. Valamiképpen megcsillant az egységes össze­tartás, ami után annyira vágyódott túl a Dunán, Tiszán és a Garam mentén a magyar nép. Ez a nép várja is tőlünk az összefogást, amellyel a magyar hazáért való harcot folytassuk. Utalt ezután a képviselő arra a megállapításra, hogy a visszatért területek képviselőit nem egy párt és nem a kormány, hanem maga a nemzet hívta, hogy kö­zös összefogással dolgozhassanak a szebb magyar jö­vendőért. Többen mint újoncok jelentek most meg a Házban, a nemzetért és a hazáért vívott harcban azon­ban egyikük sem újonc, mert a húsz év nehéz harcát megvívták odaát. (Taps.) Voltak, akik a prágai parla­mentben, a pozsonyi országgyűlésen, vagy kisebb gyű­léseken csaknem csendőrszuronnyal szemben hangoz­tatták, hogy a magyarnak élnie kell.­­ — Ebben a percben arra is gondolok — mondta a továbbiak során —, hogy a kellő pillanatban előruk­kolt az álmainkban annyiszor megálmodott vitéz hon­védsereg, (Nagy éljenzés és taps.) amely nemcsak min­ket, a Csallóköz és a határszélen élő magyarság töme­geit, hanem ruszin testvéreinket is vissza tudta hozni az ősi hazába. Magyar tűzzel köszöntöm a t. Házat. A Ház nagy többsége jobboldali ke­resztény magyar nemzeti irányzatú. Ezt a jobbolda­­liságot, nemzeti érzést a magunk lelkével fokozni akarjuk. Van komoly, haladó magyar kormányunk, amelynek van komoly alapokon nyugvó munkapro­gramja. A munka részleteiben lehetnek talán kisebb különbségek a kérdések meglátásában, valljuk azon­ban, hogy a magyar haza megmentésében a magya­roknak egynek kell lenniük. „ ... mi csak magyar testvért éreztünk“ — Felajánlom a mi munkakészségünket a nemzet jövőjén fáradozó, alkotó munkára. Hisszük, hogy itt minden munka csak a nemzetért és nem személyi ér­dekekért fog folyni. A nemzet az ellenforradalom óta várja azt a társadalmi átalakulást, amely erősebb tem­pójú fejlődést és összefogást igényel. Ez az átalakulás olyan időpontra tolódott ki, amikor a Kárpátok me­dencéjében és magyar nemzetnek nagyobb szerepet juttatott a Gondviselés. Hisszük, hogy a Ház többsé­gében, úgy­, ellenzékben, és a magyar köteles­ség­tudat, hogy a nemzet erősbödéséért össze kell fogni. Minket eggyé kovácsolt a kisebbségi sors,m­i nem tud­tunk különbséget tenni sem társadalmi, sem felekezeti, sem más tekintetben, mi csak magyar testvért érez­tünk. Befejező szavaiban a képviselő újólag háláját fe­jezte ki a kormányzónak, hogy parlamenti megnyitó beszédében kiadta a jelszót: egység, haladás, erősség legyen a belső munkánk, függetlenség és megerősödés kifelé. Darányi Kálmán elnök üdvözlő szavai

Next