Pesti Hírlap, 1941. március (63. évfolyam, 50-73. szám)

1941-03-05 / 53. szám

A Pesti Hírlap 1941 márc. 5. szerda lett a bolgár kormányhoz. A jelentésben foglalt tények előzményei szombaton délelőtt, tehát még akkor folytak le, mielőtt Filov miniszterelnök Bécsben aláírta volna a berlini hármas egyez­­m­ényhez való csatlakozásról szóló jegy­zőkönyvet. Szombaton délelőtt a bolgár kormány magához kérette a Szovjet­unió szófiai követét és közölte vele, hogy engedélyt adott a német csapa­toknak Bulgáriába való bevonulására. A követ nyomban érintkezésbe lépett Moszkvával, ahol azután vasárnap át­adták a szóbanforgó jegyzéket a bolgár követnek. A jegyzékből megállapítható, hogy a Szovjet nem osztja a bolgár kormány véleményét, hogy a német csapatok bevonulásával kapcsolatban a háború kiterjesztését meg lehetne aka­dályozni A jegyzéket azért intézte a bolgár kormányhoz és azért hozta rá­dión is nyilvánosságra, mert Bulgáriá­ban olyan hírek terjedtek el, hogy Szovjet-Oroszország helyesli a német haderő átvonulására adott bolgár enge­délyt ______ Hadműveletek Berlin, márc. 4. (Német TI) A véderő főparancsnoksága közli: A német csapatok Bulgáriába való be­vonulása tervszerűen folyik. Hétfőn délután könnyű harci repülő­gépek vadászrepülőgépek védelme alatt bombákat dobtak le az egyik délangliai légi kikötőre. Több legénységi laktanyát és repü­lőgépszínt szétromboltak a bom­bák. A Londontól északra levő különböző repülőterek ellen intézett támadások al­kalmával a német repülőgépek repülő­­gépszíneket, laktanyákat, üzemanyag- és lőszerraktárakat, valamint néhány földön tartózkodó repülőgépet szétromboltak. Egy harci repülőgép Anglia déli part­jainál elsüllyesztett egy 3000 bruttó re­­gisztertonna Űrtartalmú kereskedelmi ha­jót. Egy további kereskedelmi hajó Aber­­deentől keletre kétszeri támadás után oldalára dőlt. A légi­erő március 2-án a hétfői hadijelentésben már említett angol hajó veszteségeken kívül elsüllyesztett még egy, mintegy 8000 bruttó regisztertonna űrtartalmú kereskedelmi hajót a Hebri­­dáktól 25 kilométerre nyugatra. A Földközi-tengeren működő légi köte­lékeink Agedablánál eredménnyel támad­tak angol gépesített erőket. Számos talá­lat ért gépkocsigyülekezőhelyeket és osz­lopokat Az ellenség a legutóbbi éjszakán Nyu­­gat-Németország több helyén néhány robbanó- és nagyszámú gyújtóbombát dobott le. Katonai kár nem keletkezett, ezzel szemben több házat találat ért s néhány polgári személy meghalt, vagy megsebesült. Olasz ha­dijelentés Valahol Olaszországban, márc. 4. (Ste­fan I.) Az olasz főhadiszállás 270. közle­ménye: A görög harctéren bomba­vető alakulataink eredményesen bombáztak ellenséges támaszpontokat és védelmi ál­lásokat A légi harcok során három el­lenséges repülőgépet lelőttünk. Két olasz repülőgép nem tért vissza. É­s­z­a­k-A­frikában egy német osz­tag megütközött ellenséges páncélos ala­kulatokkal, amelyeket megfutamított. Az ütközet eredményeként a németek több foglyot ejtettek és hadianyagot zsákmá­nyoltak. Az ellenség újult erővel táma­dást intézett Dzsarabub ellen és meg­adásra szólította fel a helyőrséget, amely tüzérségi tűzzel válaszolt. Angol rajtaütés­ kísérlet Észak-Norvégiában Berlin, márc. 4. (Német TI) Kedden a délelőtti órákban könnyű­­angol tengeri erők rajtaütést kíséreltek meg az észak­­norvégiai szigetvilág egyik meg nem erősí­­tett szigete ellen. Rövid tüzelés után, amelynek néhány ott álló halászhajó ál­dozatul esett, katonákat tettek partra, akik néhány német és norvég halászt el­fogtak. Rövid ott tartózkodás után az el­lenséges hajók, hogy a német ellenintéz­kedések elől kivonják magukat, teljes sebességgel elhagyták a norvég vizeket Mint szakértő német részről a Német Távirati Irodával közlik, kétségtelenül angol propagandaakcióról volt szó, amely­nek semmiféle katonai jelentőséget sem kell tulajdonítani. Cáfolják az angol partraszállást Athén. márc. 4. (Bud. Tud.) Görög hi­vatalos körökben kijelentik, hogy bizonyos külföldi sajtójelentésekkel ellentétben nem tudnak arról, hogy angol szárazföldi egy­ségeket szállítottak volna partra görög kikötőkben. Ankara és Athén Német küldöttéig vitte Hitler üzenetét Ankarába Belgrád, márc. 4. (NST) A német kül­döttség, amely hétfőn este Istanbulba ér­kezett, kedden délelőtt már Ankarában volt. Déli tizenkét órakor Pápai ankarai német nagykövet a küldöttség tagjaival Inönü török, köztársasági elnökh­ez ment, ahol félórás megbeszélést folytattak az elnökkel és Szaracsoglu külügyminiszter­rel. A megbeszélésen szóba került kérdé­sekről nem közöltek nemrait hivatalos vagy félhivatalos formában. Minisztertanács Hitler üzenetével kapcsolatban Belgrád, márc. 4. (NST) Mint Ankará­ból jelentik, a török kormány kedden dél­után többórás ülést tartott. A tanácskozás tárgya Hitler kancellárnak Inpnü köztár­sasági elnökhöz intézett üzenete volt. A török minisztertanács délután két órakor ült össze és hat órakor még nem fejezte be ülését Az ülésen Saydam miniszter­­elnökön és Szaracsoglu külügyminiszteren kívül Csakmak vezérkari főnök is részt­­vett. Ankarában azt várják, hogy Saydam miniszterelnök a legközelebbi huszonnégy óra folyamán rádióbeszédet tart, amely­ben Hitler kancellár üznetével kapcsolat­ban állást foglal. Eden meghosszabbítja athéni tartózkodását London, márc. 4. (NST) Illetékes helyen közölték a sajtó képviselőivel, hogy Eden külügyminiszter meghosszabbította athéni tartózkodását és néhány napig még a gö­rög fővárosban marad. Az elutazás idő­pontját egyelőre nem közlik a nyilvános­sággal. Olyan hírek is voltak Londonban, hogy Eden esetleg Belgrádba is ellátogat, ezt ,azonban később megcáfolták. Beava­tott körökben utalnak arra, hogy Eden a jelen körülmények között igen kínos helyzetbe hozhatná a jugoszláv kormányt, ha felajánlaná, hogy ellátogat Belgrádba. A külügyminiszter eddigi athéni tárgya­lásaival kapcsolatban illetékes helyen is­mételten hangsúlyozzák, hogy a megvita­tott katonai kérdésekben teljes megegye­zés jött létre Anglia és Görögország kö­zött kedden délben Edent és kísérőit a ki­rályi palotában látták vendégül. Anglia és Amerika Fokozni és gyorsítani fogják Anglia támogatását Washington, márc. 4. (KH) Az USA hadügyi államtitkára, Patterson, hétfőn kijelentette, hogy a lend and lease-javas­­lat csak a kezdetét jelenti az Angliának nyújtott támogatásnak. Winant az amerikai segítség meggyorsítását ígéri London, márc. 4. (NST) Winant, az Egyesült Államok új londoni­­nagykövete, az angol sajtó munkatársai e­lőtt nyilat­kozott a várható amerikai segítségről. Ki­jelentette, hogy a segítség mértékéről nincs módjában felvilágosítást adni, csu­pán azt hangsúlyozta, hogy a hadianyag­­szállítmányokat igyekeznek meggyorsítani. Az újságírók megkérdezték, mi a vélemé­nye arról az állításról, hogy minden ame­rikai segítség későn érkezik Anglia szá­mára és várjon meg lehet-e tényekkel cáfolni ezt az állítást? Winant erre a kér­désre csupán ennyit felelt: „Azt hiszem, igen." Amery: „Új arcvonal előtt lebbent fel a függöny“ London, márc. 4. (KH) Kedden Amery indiai államtitkár beszédet mondott Lon­donban. Ennek során óva intette hallgató­ságát és figyelmeztette arra, hogy Nagy- Britannia népe a megpróbáltatás nehéz hónapjai előtt áll Ezekben az időkben nem lankadhat az erő, amelynek teljes kifejtésére van szükség. A népnek bíznia­­kell önmagában, mert egyedül a saját erejével és saját lelki felkészültségével­­küzdheti át magát a veszély és a nehéz­­­­ségek küszöbön álló hónapjain. „A né­met csapatok bulgáriai bevonulásával — mondotta az államtitkár végül — új arc­vonal előtt lebbent fel a függöny." ­ A német csapatok Bulgáriában Borisz király névaláírásokat vádolt a német katonáknak Szófia, márc. 4. (Német TI) III. Borisz király polgári öltözetben néhány helyen megfigyelte a német csapatok átvonulá­sát Az egyik alkalommal egy német ka­tona felismerte s a német csapatok lelke­sen üdvözölték. Borisz király elbeszélge­tett a német tisztekkel s élénken érdek­lődött a katonák és a hadianyagok iránt A király névaláírásokat adott a német katonáknak. Megszakadt az angol-bolgár diplomáciai viszony Amsterdam, márc. 4. (Német TI) Az angol rádió bejelentette, hogy Nagy- Britannia megszakította a Bulgáriával fennálló diplomáciai kapcsolatait Az an­gol követ a folyó ügyek elintézéséig Szófiában marad. Belgrád, márc. 4. (KH) Kedden a kora­esti órákban Szófiából érkezett jelentések szerint megkezdték a fontos iratok elége­tését az angol követségen. Ezzel egyidőben megtettek minden előkészületet az angol diplomáciai képviselet elutazására. A szovjet kormány és a bulgáriai események Berlin, márc. 4. (TP) A Transkontinent Press diplomáciai tudósítója a követke­zőket írja: Az a jegyzék, amelyben a szovjet kormány közli a bolgár kormány­nyal állásfoglalását Bulgáriának a hár­mas egyezményhez való csatlakozásáról és Németországnak abból eredő katonai biztosító­i intézkedéseiről, nem tartalmaz semmi meglepőt. Oroszország olyan biro­dalom, amelynek érdekei több földrészre terjednek. Éppen ezért nem is­­lehetett elvárni, hogy a szovjet kormány befolyá­sának súlyát a bolgár kormány érdeké­ben fogja érvényesíteni. Érthetőnek lát­szik az is, ha Moszkvában a Balkán biz­tonsági szükségletét bizonyos tekintetben másként ítélik meg, mint egyebütt. A szovjetorosz jegyzékből azonban minden­esetre világosan kiderül, hogy az a lépés, amely megakadályozta Angliát abban, hogy délkeleteurópai támaszpontokkal dol­gozzék, éppen úgy német érdek, mint orosz érdek. Az az éles ellenhatás is, amellyel annak idején Törökország vá­laszolt, amikor kitudódtak a bakui olaj­­mezők ellen irányuló brit tervek, bizo­nyíték arra, hogy Törökország sem kíván abban a térségben angol műveleteket. Az angol ügynökök romániai és bulgáriai felforgató tevékenységéről Oroszországban, ahol az ilyen külföldi elemektől teljes mértékben védve vannak, talán még nem alkottak helyes képet Másrészt éppen a Szovjet­ Unió katonai megfigyelői ismerik és több­­ ízben elismerték­ azoknak a kato­nai értesüléseknek fontosságát, amelyek­­­kel Németország rendelkezik ellenfelei­nek szándékairól és mozdulatairól. Az angolok kétségbeesett harcot vívnak és a katonai történelmük bizonyítja, hogy ki­látástalan vállalkozásoktól sem riadnak vissza. Gondoljunk csak Gallipolira, az archangelszki és déloroszországi expedí­ciókra. Hasonló helyzetnek most elébe kellett vágni. A szovjet kormány jegyzé­kének tehát inkább az a jellege, hogy megállapítja: Oroszország a balkáni hely­zet komolyságáról tudomással bír. Nem tudnak elutazni az angolok Belgrád, márc. 4. (TP) A bolgár határ­zárlat következtében több olyan angol ál­lampolgár kénytelen volt a bolgár határ­ról visszatérni, aki az utolsó pillanatban akarta elhagyni Bulgária területét. A bol­gár hatóságok ugyanis nem engedték meg a határátlépést azoknak az angol állam­polgároknak, akik Bulgárián keresztül Törökországba akartak utazni Az angol utasok arról panaszkodnak, hogy konzu­látusaik és követségeik nem gondoskod­nak kellőképpen róluk és nem nyújtanak nekik elegendő segítséget a jelenlegi sú­lyos viszonyok között. Róma a revíziós követelések méltányos megoldásáról Róma, márc. 4. A Stefani-iroda diplo­máciai szerkesztője írja. A legközelebbi na­pok eseményei talán mozgalmasak lesz­nek. A következők mindenképpen megál­lapíthatók: 1. A katonai és politikai kezdeményezés gyakorlatilag a tengelyhatalmak kezében van. 2. Immár nyilvánvaló, hogy az egész európai szárazföld egyesül az új politikai és gazdasági rend felépítésére. 3. A tengely támogatja a Balkánnak azt a szándékát, hogy kívül maradjon a hábo­rún. A délkeleteurópai méltányos revíziós követelések méltányos megoldásra fognak találni az új Európában, mégpedig véron­tás és gyűlöletkeltés nélkül, úgy hogy a földrajzilag egymás mellé rendelt orszá­gok jószomszédi viszonyban élhetnek. 4. A tengely szembeszáll Nagy-Britan­­nia ama törekvésével, hogy a Balkánt há­borús arcvonallá fejlessze ki. Leahy Pétainnél Vichy, márc. 4. (NST) Pétain tábornagy francia államfő rövid kihallgatáson fo­gadta Leahy tengernagy északamerikai nagykövetet A megbeszélésről nem ad­tak ki hivatalos közlést Jól értesült kö­rökben úgy tudják, hogy az államfő a tá­­volkeleti helyzetről és a Franciaország­nak szánt amerikai élelmiszerszállítmá­­nyokról tárgyalt a nagykövettel Cincár-Markovics a jugoszláv békepolitikáról Genf, márc. 4. (MTI) A „Journal de Geneve“ keddi számában Cincár-Marko­vics jugoszláv külügyminiszter hosszabb nyilatkozatát közli. A nyilatkozat során idézi a külügyminiszter alábbi szavait . Külpolitikánk fő- és mondhatni egyetlen célja a béke megőrzése és az or­szág biztonságának emelése annak a jó­viszonynak fokozása útján, amely össze­kapcsolja mindazokat az államokat, ame­lyek hasonlóan békés érzelmeket táplál­nak irányunkban. Minden erőfeszítésünk főképpen a szomszédainkkal fennálló jó­viszony megszilárdítására irányul. Leg­utóbbi budapesti tartózkodásom alatt örömmel állapíthattam meg, hogy Ma­gyarország vezetőit ugyanezek a békés és építőirányú érzelmek hatják át. Politi­kánk jelszava a megértés és az együtt­működés minden hatalommal, de főként szomszédainkkal, hogy Délkelet-Európát a háború továbbterjedésétől megóvhassuk, az európai háború következtében súlyosan megzavart gazdasági együttműködés fo­kozódjék, végül hogy a sokat szenvedett földrészünk és ezeréves civilizációnk egyedüli üdvét jelentő európai megbékülés útját előkészítsük. 42 tonnás repülőgép New York, mára 4. (KH) Az Atlanti­­óceán fölött rendszeresített légi járatok történetében új fejezet nyílik meg a „New York Times“ jelentése szerint A lap ezt a megállapítást abból az alkalom­ból teszi, hogy közvetlenül befejezés előtt áll a 42 tonna súlyú új Clipper-gép. Ez a légi jármű lesz a világ legnagyobb utas­szállító repülőgépe. Az új Clipper egyéb­ként az első abból a hat darabból álló csoportból, amely május elejére üzemké­pes állapotba kerül. Ettől az időponttól kezdődően az európai járatok számát heti négyre emelik. A többi gép elkészültekor a járatok további sűrítését hajtják végre. Rövid hírek VI. György angol király kedden a Buckingham-palotában első ízben fogadta kihallgatáson de Gaulle-t. A király ezen­kívül fogadta Churchill miniszterelnököt és Donovan ezredest, Roosevelt rendkívüli kiküldöttjét is. Churchill miniszterelnök a Downing­ Streeten fogadta Sigemitszu japán nagy­követet Úgy tudják, hogy a kihallgatás a nagykövet kérésére történt, de a kihall­gatás tárgyát nem ismerik. A legutóbbi két hétben ez volt Churchill és Sigemi­szu második megbeszélése. Jól értesült körök véleménye szerint ezek a megbeszélések nagy mértékben hozzájárultak a távol­keleti helyzet tisztázásához A brit kormány az alsóház keddi ülésén bejelentette, hogy tervet készített, amely a polgári ipar mozgósítását célozza a há­borús szükségletek számára. A terv sze­rint a polgári szükségleteket kielégítő üzemek számát és termelését korlátozzák s az így felszabadult üzemeket hadiszük­ségletek gyártására használják fe. A Reuter-iroda parlamenti tudósítója szerint több mint ötven főiparágat érint a kor­mány tervezete. A fényűzési iparokat sokkal szigorúbban korlátozzák, mint a mindennapi élethez szükséges árucikke­ket gyártó iparágakat. Raoul Bossy volt budapesti és jelenleg berni román követet berlini követté ne­vezték ki. A román népszavazás eredménye a kö­vetkező: Az egész ország területén össze­sen leadtak 2.020.975 szavazatot, ebből 2.018.417 bizalmát fejezte ki Antonescu­­nak, 2558 pedig nemmel szavazott. A „Seal“ nevű angol tengeralattjáró, amelyet 1940 tavaszán a német vízirepülő­­gépek megadásra kényszerítettek, kedden indult útnak Anglia ellen, miután beol­­tották a német haditengerészet szolgála­tába. A „Seal“ vízkiszorítása 1475 tonna, fegyverzete 8 torpedóvetőcső, egy löveg és egy könnyű légvédelmi ágyú. A „Seal“ Anglia korszerű és nagy tengeralattjárói közé tartozott és három évvel ezelőtt ál­lították szolgálatba. Antonescu tábornok törvényrendeletet adott ki, amelynek értelmében az idege­nek Romániában levő javait zárlat alá veszik. Az idegenek Romániában levő javai fölött csak a nemzetgazdasági mi­nisztérium előzetes engedélyének birto­kában rendelkezhetnek. Az idegenek kö­telesek tíz napon belül a nemzetgaz­dasági minisztériumnak bejelenteni az összes tulajdonukban levő részvényeket, kötelezvényeket stb. Azok az idegenek, akik nem laknak Romániában, de érté­keik Romániában vannak, az illetékes román követségeknél kötelesek a bejelen­tést megtenni, még­pedig húsz­­ napon belül.

Next