Pesti Hírlap, 1941. október (63. évfolyam, 223-249. szám)

1941-10-01 / 223. szám

■a*. A szobor visszatér... Irta Paulay Erzsi „Fogy az élet é­s nemsoká­ra ...“ Mennyire benne van e verssorban írójának, Kazinczy Fe­rencnek az egyénisége! Milyen ne­mes és zengő mélabú csendül ki e pár sorból. Bizony fogy az élet és nemsokára ... Gondolatjelek nélkül is tudjuk — mi követke­zik. A nemsokára fogalmának el­lentéte a régesrégen s oda nyúl vissza az emlékezés, hogy felidéz­ze egy szeptember végi napnak az emlékét s annak az ünnepélynek a látomását, ami akkor, harminc­négy esztendővel ezelőtt Érsem­­j­énben, Kazinczy Ferenc szülőfa­lujában lezajlott Tündéri szép ősz volt. A fák levelei aranyszinüek voltak a ragyogó napfényben s könnyű kis őszi ködpára takarta a táj képét, mint szép asszony ábrázatát a lenge fátyol, ami még szebbé varázsolja a már úgyis gyönyörűt. Nagy volt a sürgés-forgás ezen a napon az ősi Fráter-kúrián, a pompás négyes fogatok a megye minden részéből egymás után for­dultak be a kert széles kapuján. Az urak átadva a gyeplő szárát az árvalányhajas kalapu kocsis ke­zébe, sietve léptek be az ajtón, a­hol Fráterné, Rédey Claudina grófnő fogadta vendégeit, kiket Ha, Lóránd, mutatott be neki egy­másután. Nemcsak a megyei elő­kelőségek csókolták meg hódo­lattal a nagy dáma kis kezét, de Pestről érkezett hivatalos küldött­ségek urai és a velük jövő jóbará­tok, akik mind egyszerre özönle­nek be a Fráter-kúria vendégsze­rető termeibe. A díszes tömegben uniformisok ragyognak, komoly Ferenc József­­kabátok feketéllenek a hölgyek színes öltözetei között, az egész összejövetelben van valami csalá­dias meghittség. A lelkes és emel­kedett hangulat ünnepi levegőjé­ben parolázó, egymást üdvözlő urak és hölgyek érzik és tudják, hogy a mai ünnepen való részvé­telük egy magasztos és hazafias eseménynek ad méltó keretet. Ma van a nagy napja annak, hogy le­leplezik Kazinczy Ferencnek a szobrát, amit a falu másik nagy­szerű gyermeke, Fráter Lóránd ajándékozott Érsemjének és amit Ilosvay János, neki hűséges paj­tása, mintázott remekbe. A nagy­­izlésü és rendkivülien sikerült em­lékműről lehullott a lepel és előt­tünk van a költő, amint tollával, tehát fegyverével kezében, nemes homlokát emelten hordva, a ma­gasba tekint, hová szellemének erejével mindig igyekezett és el is jutott s hol az egekben trónol szí­vének bálványa, a magyar sza­badság. Igen, testvérszülöttei ők Érsem­jének és ha kettejük életének fo­lyásából nem is lehet párhuzamot vonni, a magyar nyelv szereteté­­nek és tökéletesítésének gondola­ta az, ami mindenkorra összekap­csolja őket. Kazinczyra mint a nyelvújítás nagy mesterére néz fel az utókor, a Fráter Lóránd be­szédének, jobban mondva, magyar szóejtész­ek makulátlanul magyar voltát a szívükben hordozták mindazok, akik tanúi voltak azok­nak az esztendőknek, mikor az ő nótáitól zengett az egész boldog hajdani nagy Magyarország. Itt alig négyesztendős korában kezdte el a muzsikálást, kis játék­­hegedűjével a kezében kilopód­­zott az ősi kertbe és az első han­gokat egy orgonabokor aljában megbújva „pityegtette ki“ a hú­rokból, ahogy mesélte, és itt ta­nulta a nótázást is az éneklő ma­daraktól. Minden elbeszélés­­csak gyenge képét adhatja annak a minden izében, szavában és gesz­tusában szinporípás, mindenekfe­­lett eredeti egyéniségnek, aki itt járt közöttünk, sarkantyúját pen­getve s dalolva mindarról, ami az emberi szívnek kedves, ami meg­­könnyeztet és megkacagtat. Középmagasságu, kicsit tömzsi alakján megfeszült a világos hu­száratilla, kicsit félrecsapott csá­kója alól barna szempár kiincut­­kodott a világ szemébe, s szája felett, amiből­­ zamatosan repült ki a magyar szó, felpedzett ba­juszka ékeskedett. Az atilla váll­­paszományában mindig egy szál virág díszlett 4­ szerelmes lány, szép asszony ajándéka — persze, minden előírás­­ellenére. De Ló­ránd nem tartott a paragrafusok­tól — ő volt az ország kedvence. És zengett a nóta, szállt a tréfa, jókedv áradt a közellétéből, s mi­kor megállt a f cigány előtt, s he­gedűjét az álla alá kapta és rá­húzta, önfeledten hallgatta min­denki, mindenhol és mindenkor. Egyszer egy nagy magyar lélek és művész, Feszty Árpád, — aki valami véletlen­ folytán nem ke­rült még össze vele —, kifejezte azt az óhajtását, hogy hallani sze­retné. Mi sem volt könnyebb s egy kis baráti csoport összehozta a ré­gi Wampetics-vendéglő különszo­­bájában a találkozást. Öreg Ber­kes Béla volt a cigányprímásuk. Vacsora után Lóránd rágyújtott a nótára, látszott, hogy Feszty Ár­pádnak egyre nő az elragadtatása. Mind nagyobb, lett a hangulat, s mikor már az izzásig tüzes volt, Lóránd hirtelen elkomolyodott s egy pillanatnyi szünet után fel­hangzott a „Száz szál gyertya“. Mindenki elcsendesedett s a szi­vével hallgatott, érezték, hogy a magyar puszta balladáját soha többé igy nem fogják hallani. Fráter Lóránd Feszty Árpádnak dalolt, egyik magyar zseni a má­siknak. Valami vad öröm töltötte el a lelkeket, a­ dal az ősi haza fe­lől hozott üzenetet, a puszták vi­hara zúgott utolsó sorában, s mi­kor Lóránd ezt az utolsó sort a magyar virtus m­inden erejével el­harsogta, összeroppant a pohár a felindulástól a­ Feszty Árpád ke­zében és sápadt orcáján végigsza­ladt a szeméből kibuggyanó könnycsepp. " Az ércemberek az igazság tanúi s igy azok, akik azon a szép őszi napon összegy­ültek Érsemj­énben, joggal hihették, hogy a Kazinczy­­szobor helyén marad majd az idők végéig. Nem igy történt. Besöté­tedett Bihar felett, jött a földin­dulás s annak, aki életében Kuf­steinben szenvedett mártírrabsá­­got, ércképmását is börtönbe hur­colták. Elmúlt egy negyedszázad, kide­rült az égbolt,­a Szabadság szellő­je elkergette a bánat felhőit s Kazinczy Ferenc szobra, amit ne­ki a testvég hódolata emelt Ér­semj­énben, otthon van ismét és innen eltávozni többé nem fog, nem — nem — soha többé! Amsterdam, szept. 30. (Német TI) Az angol hírszolgálat jelentése sze­rint Churchill kedden az alsóházban kijelentette, hogy az angol és az amerikai kiküldöttek moszkvai meg­beszéléseik folyamán „világos és tö­kéletes tudomást szereztek arról, hogy mostantól kezdve Anglia ha­vonta mennyi segítséget juttathat a Szovjet­ Uniónak“. Churchill megje­gyezte még, hogy az angol népnek a legkomolyabb természetű áldozatot kell hoznia, hogy a Szovjet­ Unió, mint hadviselő hatalom, továbbra is fennmaradjon. Churchill azután ki­jelentette, hogy rövidesen nyilvános­ságra hozzák azt az új és "lojális szö­vetséget­, amelyet Anglia és a Szov­jet­ Unió Iránnal köt és amelyben Irán ,Anglia oldalán fog fellépni a háború további menetében“. A miniszter miután óvta az angol népet attól, hogy a télen a német nyomás enyhülését várja, megje­gyezte, hogy még hevesebb harcokra lehet elkészülve, mint eddig. Az angol miniszterelnök másrészt ismét kijelentette, hogy nem helyes­li, ha a miniszterek túlságosan gyak­ran nyilatkoznak a kormány politi­kájáról és áttekintést adnak a hadi­­helyzetről. Churchill ezzel kapcso­latban megjegyezte, hogy ezentúl sem szándékszik havonként rendsze­resen közölni a brit hajózást ért veszteségeket. Churchill a legutóbb mondott beszédéhez hasonlóan az angol védelmi intézkedései­ sikeré­nek tekintette azt, hogy az elmúlt három hónapban csökkent az angol és az angol szolgálatban közlekedő hajók elsüllyesztésénél, mértéke. Ebben a beszédében is kilátásba he­lyezte hallgatóinak az Egyesült Ál­lamok segítségét. Ez a segítség — mint mondotta —, már „szemmel lát­­ható távolságra van“, de sajnálatos lenne, ha bárki is ezek felett „a si­kerek­ felett idő előtt örvendeznék. Azt is hangoztatta, hogy a jövőről nem mondhat semmiféle ,megbíz­ható jóslatot“. Inkább az várható, hogy az ellenséges tengeralattjáró háborút majd több tengeralattjáró­val fogják folytatni, mint eddig és ezt az akciót a német légi haderő fokozottabb mértékben támogatja majd. ..Bátorító természetű“ meg­jegyzésként utalt arra, hogy Anglia támogatást kap a Szovjet­ Uniótól és ugyancsak bátorítónak mondotta „az Egyesült Államok eltökéltségét is“. A Távol-Keletről szólva hangoz­tatja, hogy Kína (Csungking) Anglia mellett van. Churchill elismerte, hogy az ellenség „kezében tartja a kezdeményezést“ és Angliának nincs hatalmában elvenni ezt az ellen­ségtől, töltheti ki azt az űrt, amely az el­szenvedett veszteségek és a hadi­­szergyártás csökkenése között egy­részről, a kilátásba helyezett angol és északamerikai támogatás között másrészről fennáll. Nagyon is lehet­séges, mondotta Churchill, hogy in­kább a szállítási lehetőség, mint a mi jóindulatunk és támogatási kész­ségünk szab határt végeredményben ebben a kérdésben. Bár Angliának a legnagyobb érdeke, hogy a Szovjet­ Uniót amennyire csak lehet támo­gassa, azonban egyidejűleg mégis más védelmezendő érdekei is van­nak. A jelenlegi kérdések sok tekin­tetben hasonlítanak a múlt év fel­adataihoz, amikor Anglia „vérző szívvel volt kénytelen megtagadni, hogy a még fennmaradó vadászrajt Franciaország segítségére küldje. Churchill azután az angol had­sereg kérdésével foglalkozott. El­ismerte, hogy Anglia sohasem ren­delkezett akkora hadsereggel, amely számszerűit összehasonlítható lett volna az európai szárazföld hadse­regeivel. Angliának nem is lesz soha ilyen hadserege. Sok időbe és nagy fáradságba került — mondotta —, hogy középnagyságú, de nagyon jó hadsereget állítottunk fel. Az angol hadseregnek azonban nincsenek meg azok a­ ismételten szerzett eredmé­nyes tapasztalatai, mint a német hadser­egnek voltak. Ezek a tapasz­talatok kétségtelenül igen nagy té­nyezőt jelentenek a véderő javára. Az angol alsóház illése Churchill miniszterelnök beszámolóia a hadihelyzetbről Osztálysusjegyet vegyen vagy rendeljen bank r.-t. főárusitónál, Budapest, Kossut­­ Lajos-B. 4 (Városház-u. sarok.) Tel. 189-280. Rendeléshez LEVELEZŐLAP elegendő. Vacsora 1941-ben írta Nagy Lajos A Kerekes testvérek, András, Pista és Ilonka, együtt­­laknak ugyan, de vendéglőből hozatják a kosztot, Ilonka lenézi a háztartási munkát. A Györgyi házaspár hol az asszony anyjánál, hol otthon, hol kisebb kocsmában étkezik. Kovácsék meg egész kalandosan intézik el a táplálkozást, sem idő­ben, sem helyben nem kell nekik rendszer, hanem büffé, halászcsár­da, rokon család, vásárlás a hen­tesnél, a sajtosnál, mindez össze­vissza követi egymást. Egy rosszul sikerült vacsora után Kovács elborultan emlegette a társaságnak a régi nagy lako­mákat, mire a beszélgetés az evés­re terelődött.­ A vendéglőkben ki­csiny az adag, az ételek ízetlenek,­­ így elégedetlenkedtek. A nők az otthoni főzés, vagyis a bevá­sárlás nehézségeiről panaszkod­tak. De ott ült köztük maga az intő példa, Györgyi, aki nemrégen halmérgezésben betegedett meg, hetekig nyavalygott s nyolc kilót fogyott. Végeredmény: Kellene már egyszer egy jó vacsorát enni! Persze nem valami elsőrendű ét­teremben, mert ott drága. Hanem csakis otthon. így állapodtak meg azután abban, hogy a legközelebbi szerdán Kerekeséknél vacsoráz­nak, heten, a három Kerekes test­vér, Györgyiék és Kovácsék. Egy­szerű legyen a vacsora, olcsók le­gyenek az ételek, nem kell sok­féle, mert az a mai­ világban nem is lenne illő. Kovácsné, aki kitű­nően főz, majd korán elmegy Ke­rekesékhez s Ilonkával elkészítik a vacsorát. Györgyiék kávét visz­nek, Kovács meg bort. Ennél töb­bet nem is beszéltek a dologról, mert a kocsmában, ahol a vacso­rát kitervezték, megjelent a rik­kancs a legkésőbbi estilappal s el­kezdődött némi enyhe fecsegés. Kovácsné és Ilonka már más­nap találkoztak, hogy megtárgyal­ják a részleteket. Először is tisz­tázták, hogy mi mindent kell ki­zárni. Cifra étel ne legyen, mert azzal sok a bibelődés. Nem lehet tehát torta, rétes, sem holmi sült á la Napóleon, sem vargabéles, kürtőskalács, általában semmi olyan, amihez az anyagot sem le­het könnyen beszerezni. Halászlé, töltött paprika, nyúlgerinc, még vagy százféle étel került sorra, végül is ez lett a műsor: marha­gulyás, túróscsusza, gyümölcs és feketekávé. Akinek kevés, az eny­­nyit sem érdemel. Nem tobzódás lesz, hanem egyszerű vacsora: fő, hogy az anyag elsőrendű legyen, kell pedig hús, krumpli, paprika, zsír, hagyma, kenyér, csuszatész­ta, túró, tejföl, jaj, töpörtyű alig­ha lesz, de az nem baj. Elérkezett a szerda, a nagy nap, mindenki előre tente a fogát a vacsorára. Azaz talán nem is min­denki, mert Ilonka kisétá. Györ­gyiék aggódtak, mivelhogy ők vá­logatósak. András meg Pista fiata­lok, az ő eszük az élet más gyö­nyörein jár, az evéssel nem sokat törődnek. Szóval csak Kovácsot és Kovácsnét töltötte el az izgalmas várakozás. Kovács tud enni, Ko­vácsné meg abban leli örömét, ha másokat táplálhat, gyermeke nincs, ő az egész világot szeretné szakadatlanul etetni. Kovácsné elkésve állított be Ilonkához. Nem baj, vigasztalgat­­ták egymást, kicsit majd várakoz­nak a kosztosok, annál jobb lesz az étvágyuk. Húst Ilonka vásá­rolt, csont és mócsing nélküli fi­nom húst, a tésztát Kovácsné vitte, szép sárgát, nullás lisztből, volt zsír, krumpli, minden, semmiről sem feledkeztek meg, csupán a túró hiányzott, nem egészen fris­set árult a kofa, ezért tehát lip­­tó is lesz a csusza, az is jó. Hozzá­láttak a munkához. Közeledett a félnyolc. A két kerekes fivér egyszerre érkezett haza, majd sorra jöttek a többiek, Györgyiék a kávéval, Kovács két liter borral, rendben van, a va­csora rögtön kész lesz. Vártak. Eleinte csak úgy egyszerűen vár­tak, csevegtek, később türelmesen vártak. Elégedetlenkedni csak Ko­vácsnak volt szabad, az ő felesége a szakácsnő, a többiek udvariasan csitítgatták. Nevetséges, zsémbe­­lődött Kovács, már negyedkilenc! És hogy ő nem érti, dohogta to­vább, hogyan késhet így el két nő, akiknek semmi dolguk, akik már délben elkezdhették volna a kotyvasztást. Váratlan vendég is érkezett közben. Szemesné, a Kerekesék nagynénje. Kár, mert a társalgás már nem lehet oly bizalmas, de haszon is, mert rengeteg az enni­való, jó egy kis segítség. Nagy vacsora lesz, éppen jókor jött, — mondták a néninek. A néni ked­vesen mosolygott, sajnálta, hogy ilyen rosszkor jött, mert ő bizony egy falatot sem eszik, rá ne szá­mítsanak, ő csak egy kis maláta­kávét szokott este inni. Így is nap­­ról-na­­pra hszik. Fél kilenc! Kovács rosszasan csó­válta a fejét. András kinézett a konyhába s azzal a jelentéssel tért vissza, hogy no még két perc. Kovácsné is bekukkantott, izzott az arca, talán a tűztől, talán az izgalomtól. Öt perc! — mondta csitítólag. Kovács magyarázattal szolgált: az ő percei rosszabbak, mint a borbélypercek, ha ötöt mond, az legalább félóra! Mind­egy, végre mégis csal: kitárult az ajtó, Ilonka nyitotta ki, s Ko­vácsné hozta a gulyást és letette az asztalra. Hála Istennek! Nagy tálban ott párolgott a barnáspiros lé, kiemelkedő hús- és krumpli­darabokkal. Kis zavar keletkezett, mert a legtöbben meglepődve, né­mi idegenkedéssel, sőt ellensége­sen nézték az ételt. Kovácsné ér­zékeny lélek, már tisztában volt a helyzettel s megjegyezte: And­rásnak csakugyan kicsit paprikás lesz. — Nem, nem, szabadkozott András, én szeretem a paprikásat, csak az a baj, hogy most hurutos vagyok s attól félek, hogy majd köhögök tőle. — Majd óvatosan eszegetünk belőle — csatlakozott A Szovjet támogatásának kérdése Churchill fejtegetései során az­után kitért arra a támogatásra is, amelyet Anglia és az Egyesült Álla­mok a Szovjet­ Uniónak szánnak. A Szovjet­ Uniónak, mondotta a mi­niszterelnök, joga van tudni, hogy havonta mennyi fegyvert és hadifel­szerelést küldhetünk neki. Minden­esetre ezzel kapcsolatban figyelem­mel kell lenni a háborús véletlenek­re is. A Szovjet­ Unió csak a lehet­séges havi mennyiségek ismeretében Két budapesti Vasnapon 58.409 fiú ócskavas gyűlt öss­ze Az első két budapesti vasnapon 58.400 kilogram ócskavas- és fém­hulladék gyűlt össze a háztartások felajánlásaiból. A használati tár­gyak, háztartási cikkek változatos tömege került elő a pincéből és lom­tárakból. Olyan házakból, amelyek­ben tavaly nem akadt ócskavas, most jelentős mennyiséget szolgál­tattak be. A Fémgyűjtő részletes statisztikát vezet az egyes körzetek gyűjtési eredményeiről. Az ócskavas között sok olyan tárgy akadt, mely­nél­ művészi értéke is van, s a Fém­­gyűjtő ezeket nyomban a Nemzeti Múzeum elbírálása alá bocsátja. A Nemzeti Múzeum kéréssel fordult a Fémgyűjtőhöz, hogy­­az előkerülő, esetleg történeti értékű tárgyakét mutassa be, mert az előző vasnapok alkalmából már sok ilyen tárgyra akadtak. Harminc napig tart a budapesti vasnapok gyűjtési munkája. A gyűj­tőközegek minden lakásban megjelennek és összeszedik az év során felgyűlt ócskavasat. A Fém­­gyűjtő ezzel kapcsolatban kéri a háziasszonyokat, hogy készít­sék elő a hulladékanyagot, amelyet a gyűjtőközegek erre az alkalom­ra megállapított áron, pontos mérle­gelés mellett átvesznek. Kéri egyben a házfelügyelőket is, hogy azoktól, akik hivatalos elfoglaltságuk miatt a gyűjtőkocsik érkezésekor nem tud­nak ottho­n tartózkodni, gyűjtsék össze az anyagokat és elismervény ellenében ők adják át a gyűjtőköze­­geknek. 3 P 5 G-ot, ha egy nyolcad, 7 P­t, ha egy negyed, 14 Pt, ha egy fél és 28 P­t, ha egy egész sorsjegyet vessek az október 18-án kezdődő új osztálysorsjátékra Újabb két letart­óztatás a vizumhakiseltési bűnügyben Megírtuk, hogy a rendőrség nagy­arányú vízumhamisítási ügyet lep­lezett le és letartóztatta egy volt mi­niszter fiát és három bűntársát. A főkapitányság bűnügyi osztálya to­vább folytatja a nyomozást és ked­den délelőtt letartóztatott egy évek óta Budapesten tartózkodó fiatal olasz grófot. Előállították, majd le­tartóztatták azt az álnéven szereplő pót, akit eddig úgy ismertek a fő­városban, mint a volt miniszter fiának a feleségét. A fiatalember első feleségétől ugyanis elvált­­és m az utóbbi időben ezzel a fiatal nővel mutatkozott ismerősei körében. A rendőrség a volt miniszter fiá­nak állítólagos feleségét is letartóz­tatta. Mivel valódi nevét nem tud­ták megállapítani és a nő sem haj­landó megmondani, mint „N. N. asz­­szonyt’* kísérték a főkapitányság fogdájába és egyelőre így is tartják nyilván. A rendőrség kutatja, hogy mi a letartóztatott nő igazi neve? Esélyes olasz cárlatok Róma, szept. 30. (Bud. Tud.) Olasz hivatalos körök és a sajtó élesen visszautasítja azokat az esztelen ál­hit­eket, amelyek az utóbbi időben Londonból és Moszkvából szárnyra keltek.

Next