Pesti Hírlap, 1942. szeptember (64. évfolyam, 197-221. szám)

1942-09-01 / 197. szám

2 Pesti Hírlap 1942 szept. 1. kedd jelentéseket, hogy a harcok heves­sége alábbhagyott. Megállapítják azt is, hogy a harcok további ala­kulása kizárólag attól függ, tud-e Zsukov tábornok még megfelelő létszámú tartalékerőt bevetni és van-e elegendő hadianyaga, hogy ellensúlyozza a német védelem ál­tal okozott hatalmas veszteségeket. Az Exchange Telegraph megálla­pítja, hogy Rzsev térségében július 13-án indultak meg a nagyobbsza­­bású szovjet támadások, azóta a küzdelem kiterjedt Kaluga, sőt Orel szakaszaira is, de a Sztálin­grádra egyre súlyosabban neheze­dő német nyomásban mindeddig semmi enyhülést nem hozott. A ke­leti arcvonalon — írja az angol hír­szolgálat — olyan óriásiak a távol­ságok, hogy az olyan akciók, mint a Rzsev térségében megindított tá­madás, csak elszigetelt jelentőségű marad mindaddig, amíg a szemben­álló hadsereg ellenálló ereje meg nem törik. A moszkvai hadvezető­ség tehát nem reménykedhetik ab­ban, hogy Zsukov tábornok had­műveletei belátható időn belül eny­hítő hatással lehetnek Sztálingrád helyzetére. A Kaukázusban folyó harcokat is a brit sajtó jellemzi legszínesebben. A Times haditudósítója azt jelenti, hogy a németek a hegyek között elért tagadhatatlan sikereiket an­nak köszönhetik, hogy itt vonul­tatták fel az Ardennekben, a nor­vég havasok között, a balkáni szik­larengetegben és a görög hegyek közötti harcok folyamán megedzett és tapasztalatokat gyűjtött csapa­taikat. A magas hegyvidéki har­cokban a szovjet hadsereg odave­zényelt csapatai a németekkel szemben éppen olyan járatlanok és ugyanolyan nehézségekkel küzköd­­nek, mint a múlt nyár folyamán a szovjet hadvezetőség az előretörő német erők taktikájával szemben. A német hegyicsapatoknak felfegy­­verzése és utánpótlásának meg­szervezése is határtalan előnyt biz­tosít a szovjet csapatokkal szem­ben, úgyhogy ezen az arcvonal­szakaszon a közel­jövőben még je­lentős német előrehaladással kell számolni. A németek nyilvánva­lóan azon igyekeznek, hogy még a tél beállta előtt birto­kukba vegyék a magas hegyi átjáró utakat, hogy azokon leereszkedve, meg­támadhassák a Kaukázus déli lej­tőjének vidékét. A Kaukázus gerin­cének és átjáróinak birtokában a német haderőnek egyáltalában nem kell attól a meglepetéstől tartania, hogy egy újjászervezett szovjet hadsereg dél felől megtámadja, sőt igen jelentős haderő szabadulhat fel, amelyet a déli térség más sza­kaszán lehet döntő súllyal harcba vetni. Ha pedig a németeknek si­kerül megszerezniök az egész déli térség két sarokpillérét, Sztálingrá­dot és Asztrah­ánt, akkor a szov­jet és szövetséges haderők ellen­­támadásának legerősebb kiinduló támaszpontjai mennek veszendőbe. A keleti hadszíntér általános helyzetét a svájci Neue Zürcher Zeitung katonai szakírója abban foglalja össze, hogy az­­ősz bekö­szöntése, illetőleg a nyár vége még egyáltalában nem jelenti, hogy a német­ hadműveletek akár időben, akár térségben korlátozásokat szen­vednének. Az indiai mozgalmak Indiában az elmúlt két nap fo­lyamán a forrongások tovább tar­tottak. Hétfői jelentéseink szerint Karachiban és Bombay vidékén súlyosabb összeütközések és zavar­gások zajlottak le. Karachiban egy tüntető csoport összeütközött egy csapatkülönítménnyel, amely szét akarta szórni a tüntetőket. A tün­tetők kövekkel dobálták meg a ka­tonákat, akik erre tüzeléssel vála­szoltak. Mindkét részről sokan meg­sebesültek. Bombayban a rendőr­ség újabb letartóztatásokat hajtott végre. Egyes csoportok megkísérel­ték, hogy az utcákon gyűléseket tartsanak. Szétoszlatták őket. A bombay-i kormány közölte a tün­tető diákokkal, hogy amennyiben az előadásokról elfogadható indok nélkül távol maradnak, nevüket törlik a hallgatók névsorából. Az angol hírszolgálat közlése szerint a városban vasárnap ismét több em­bert letartóztattak. Almedabadban a tüntetők menetet akartak alakí­­tani, de a rendőrség szétszórta őket. A Madrasz­ tartomány több városá­ban az egyetemi hallgatók zava­­rogtak. India valamennyi körzetének ka­tonai parancsnoka teljhatalmat ka­pott arra, hogy egyes területeken japán invá­zió vagy inváziós fenyegetés esetén elrendelje a kiürítést. Bose indiai nacionalista vezető, aki Szingapúrba érkezett, a Domen­­iroda képviselője előtt kijelentette, most nincs idő beszédre, mert In­dia azonnali akciók nélkül nem küzdheti ki szabadságát. A kelet­ázsiai hinduknak ebből a szem­pontból kell a kérdést megítélniök. Kétségtelenül még sok akadály és nehézség fog jelentkezni — mon­dotta —, de a hinduknak még a legnagyobb áldozatkészség árán is meg kell valósítaniuk hazájuk sza­badságát. A kaukázusi petróleum A Kaukázus déli oldala az észak­amerikai petróleummezők után a földkerekség leggazdagabb petró­­leumtermő területe. Az Egyesült Államok évi 150 millió tonna nyers­olajtermelésükkel az első helyen állanak, utánuk a Szovjet­ Unió kö­vetkezik. A kaukázusi petróleum­­vidék több területre oszlik s ezek a következők: Baku­, Groznij, Ba­­tum, Majkop és Emba. Valamennyi között Baku a leggazdagabb, mely­nek petróleumtermelése az előző világháború után hatalmas ará­nyokban megnövekedett. A bakui petróleumvidéken 1913-ban a cá­rizmus alatt 7,627.000 tonnát tett ki az évi termelés. 1918-ban 22,119.000 tonnát, 1941-ben 27,000.000 tonnát. Jóval kevesebbet termel Groznij vidéke. Ennek termelése 1913-ban 1.007.000 tonnára rúgott; 1918-ban 2.657.000-re; 1941-ben 4.100.000-re. A batumi területé jóval csekélyebb. Ennek termelése mindössze 600.000 tonnát tett ki 1941-ben. A majkopi már jelentékenyebb (1941-ben 3.700.000 tonna). Az embar 2.020.000 tonna. A Kaukázus-vidéken kívül a Szovjet­ Uniónak még az Ural-vidé­­ken, Közép-Ázsiában és egyéb vi­dékein vannak számbajövő nyers­olaj forrásai. Ezek több mint három­millió tonnát termelnek évenként. Baku vidéke szállítja az egész Szov­jet termelésnek 73 százalékát. A föld alatt levő tartalékokat közel 3 milliárd tonnára becsülik. A többi nyomában sem jár ennek a meny­­nyiségnek. A bakuvidéki petróleu­mot a hetvenes esztendők elején fedezték fel; az orosz kormány az egész petróleumtermelést állami monopóliummá tette. Hatalmas ösz­­szegeket fektettek be a termelésbe, nagyrészt külföldi, első­sorban an­gol tőkét. A bolsevista kormány 1918-ban az egész termelést „nacio­­nalizálta“ s teljesen kizárta a kül­földieket a források haszonélveze­téből.­ A moszkvai kormány „trösz­töket“ alakított, a vezetést azóta a moszkvai központ irányítja. Egy ideig a termelés fennakadt, de 1924 óta a hivatalos szovjet kimutatások mind nagyobb terméseredmények­ről számolnak be. A Szovjet­ Unió olajkivitele igen csekély. 1932-ben, amikor a termelés már jóval felül­múlta­ az évi 20 millió tonnát, mind­össze 6 millió tonnát szállítottak külföldre. Újabb­an a népbiztosok kormánya elrendelte az uralvidéki petróleummezők nagyobb arányú kihasználását, nem valószínű azon­ban, hogy ezek az olajforrások eb­ben az esetben, ha a németek a Kaukázust birtokukba vennék, a bakui petróleummezők hozamát pó­tolnák. Pétain beszéde A francia légió Clermont-Fer­­randban nagy ünnepséget tartott, melyen Pétain tábornagy mondotta az ünnepi beszédet. A tábornagy len­dületes szavakkal ismertette az „új francia forradalom“ nagy céljait s többek között ezeket mondotta: Há­la tinektek, a francia egység ismét önmagára talált. Nehéz órákat él­tetek át ti is, mint az ország. De ezeket a nehézségeket ugyanúgy, mint az ország, bátran leküzdötté­tek. A reformtörvények végrehaj­tásában még sok akadállyal talál­kozom, — mondotta. — Egy szek­ta, amely gúnyt űz a legnemesebb érzelmekből, hazafias mezbe öltöz­ködve, ma is folytatja az árulás és a forradalom romboló munkáját. De kijelentem nektek: történelmi könyvünkben vég­legesen új lapra fordítottunk és a múlt visszahozhatatlanul meghalt-Az országnak most a jövő felé kell fordulnia, bátran, türelemmel, egy­ségesen. Ezen múlik boldogulása. Éppen ezért Laval miniszterelnök­kel és a kormány tagjaival együtt folytatjuk és minden akadállyal szemben is, befejezzük a nemzeti forradalom munkáját, amely a ve­reségben összeomlott régi kor­mányzat romjain felépíti az új Franciaországot. " Az Usztasa-szervezet nagygyűlése Lorkovich horvát külügyminisz­ter az Usztasa-szervezet nagygyű­lésén beszédet mondott, melyben a szervezet érdemeit ismertette, majd hangoztatta, hogy Horvátország mennyit köszönhet a szövetséges hatalmaknak. Megállapította, hogy az Usztasa-szervezet a horvát nép gerince és ennek az intézménynek csődje veszélyeztetné a horvát nép életét. A horvát nép saját erejé­ből kultúrájával és a poglavnik széles látókörű politikájának se­gítségével szerezte meg szabadsá­gát. Németország és Olaszország tá­mogatása nélkül a horvátok erőfe­szítései eredménytelenek marad­tak volna. Ez a két szövetséges ma is hathatósan támogatja a horvát terület védelmére indított akció­kat. Ennek ellenére sem a német, sem az olasz hadsereg fenntartása nem kerül pénzébe Horvátország­nak. Horvátország minden erejével támogatja az új Európáért folyó harcot, aminek legjobb bizonyíté­ka, hogy több mint négyszázezer horvát katona és munkás serény­kedik a győzelem kivívásában. _ India. (A Pesti Hírlap beszélő térképe.) „Ezt a háborút a jelek szerint elvesztettük– vallja a politruk-kapitány Doni arcvonal. A foglyokat a Don vonaláról hátrakisérő két honvéddel mi is útbaindultunk gépkocsin. A hadosztályparancsnokságon a százados szakavatott szeme végignéz a foglyo­kon. Megakad a szeme egy nyurga, sarócköpenyes legényen. Tolmács se­gítségével beszélgetni kezd vele. He­lyesebben, hivatalosan: megindul a vallatás. Már az első mondatoknál kiderül, hogy a harcelőőrs jó fogást csinált. A fogoly szolgálati beosztása „sztarsij politruk“ volt. A kommunista párt po­litikai megbízottja a 45. szovjet had­osztály 253. ezredében, tehát politikai biztos. A nyurga legény meglepően értel­mes. Vallomása során először elmeséli, hogyan tagozódik a politikai megbí­zottak rangsora a szovjet hadsereg­ben. — Az intézmény hivatalos neve — vallja —, politicseszkiji rukovogyitelj — politikai vezető. Első rendfokozata a mladsij politruk, ami a hadnagyi rangnak felel meg. Ezt követi a politruk, főhadnagyi, majd a sztarsij politruk, századosi rendfokozattal. A patak­onny komiszár a zászlóaljbiztos, a zászlóalj élén a polkovij komiszár ezredesi ranggal az ezred élén áll. Ezek felett tábornoki rendfokozattal már a hadosztály, hadtest- és hadse­regbiztosok állnak. — A mi feladatunk a politikai ve­zetés volt, — feleli a százados kérdé­sére. — Felelősséggel csak a pártnak tartoztunk. A zászlóaljparancsnok, vagy a századparancsnok és általában a katonai parancsnok csak akkor ad­hat ki harcban is parancsot, ha a po­litikai biztos ellenjegyzi. Ha hadászati, vagy harcászati kérdésben nézetelté­rés támad a katonai parancsnok és a politikai biztos között, a vezénylő tiszt véleménye döntőbb. — Az egész hadseregben kiépítettük a legkisebb részletekig a sejtrend­szert. Minden alakulatnál bizalmi embereink vannak a közlegények kö­rében is, így aztán mindent tudunk, mindenről hallunk, még idejében. — Hallott, barátom — vág közbe a százados. — Beszéljen már csak múlt időben. Nehéz dolog polítruknak lenni Kalacsnikov Alexander Fjodorovics, mert így hívják a politikai biztost, elmosolyodik, aztán tovább vall. „­­ Minden katonáról kartotékot ve­zettünk, amelyre az illető személyi adatait a legpontosabban rávezettük. Politruk nem lehetett, akinek szülei vagy rokonsága megszállott vagy az ellenség által meghódított területen lakott, vagy akit bármily oknál fogva elítéltek, továbbá, aki fogságban volt, vagy aki a háború során már ellen­séges bekerítésben, gyűrűben vagy katlanban volt. Arra gondolt ugyanis a párt, hogy az ilyen helyzetbe ke­rült politrukot az ellenség megkör­nyékezhette. De nem lehetett politruk az sem, akinek apja pap volt, vagy fehér hadseregbeli tiszt.­­ A politikai iskolát megelőzte a katonai kiképzés. Csak ezt követhette az agitátor iskola, ahol megtanulták, milyen fogásokkal lehet befolyásolni a hadsereg tagjait. Ugyancsak ott látták el őket bőségesen agitációs nyomtatványokkal is Személyi kérdéseket tesz fel a szá­zados. — Nős vagyok — feleli Kalacsnikov politikai biztos — két gyermekem is van. Nem tudom, hol a családom. Legutoljára Nikolajevkában hagytam őket. Azóta nem hallottam hírt fe­lőlük. Egy pillanatra elgondolkodik, de nem veszi túlságosan szívére, hogy családjáról mit sem tud. — Az apám földmíves volt — foly­tatja —, én hétosztályos iskolát vé­geztem, aztán a műszaki iskolába iratkoztam. Mozdonyvezető lettem. — Hány éves? — Huszonnyolc. — Hogyan lett politjuk? — 1941 novemberében katonai szol­gálatra hívtak be. Fő feladatom volt a fiatal katonák politikai nevelése. Há­romhetes politikai kiképzést kaptam. Kéthónapi elsővonalbeli szolgálat után kaptam meg a századosi rangot. — Mit tanult a politruk iskolában? — A szeminárium — így mondja — tíz hónapig tartott. Megtanultam ott a politruk kötelességét, hogyan kell foglalkozni a legénységgel. Irányelve­ket kaptam. Mit tud egy politikai biztos Európáról — Mit csinált az utolsó két hét alatt? — kérdezzük. — Két héttel ezelőtt már láttuk, hogy a szétbomlás előtt állunk. Erő­sen igyekeztünk befolyásolni a le­génységet abban az irányban, hogy a mi részünkről azért nem indult meg a támadás, mert várjuk az angolszá­szok által beígért második arcvonal megteremtését. Felolvasásokat tartot­tam, újságcikkeket olvastam fel, be­szédeket tartottam. — Mi volt a beszédeinek a hatása? — Visszavonultunk . . . — És mit tud az európai helyzetről, politikai berendezettségéről? — Egyet tudok mondani: mi Ang­liát prostituált földnek tartjuk.. Az Egyesült Államokról pedig azt tart-l­juk, hogy ott az emberek csak a ke­resőelemmel foglalkoznak, így is ér­tékeltük ezeket az országokat, mind­addig, míg Németországgal meg nem bomlott a jóviszonyunk. Míg Néme­t­országgal szemben szerződéses köte­­lezettségeink fennállottak, azt hirdet­ték sorainkban, hogy Németország nem fasiszta állam, hanem nemzet szocialista. Mikor pedig kitört a há­ború, azt kellett hirdetnünk, hogy Anglia jó berendezésű ország, az Egyesült Államok is. Németország lett a fasiszta áruló. Nehéz volt mindezt a legénységgel elhitetni. — Mint vélekedik a második arc­­vonal megalakításáról? A fogoly elgondolkodik. Legyint — Mi politrukok tudjuk jól, hogy Anglia és Amerika nem fogja meg­teremteni a második arcvonalat. Ez­ abból is látszott, hogy eddig csaló ígéreteket kaptunk. Megsegítettek ugyan bennünket műszaki hadianyag­gal, de ezt mi nehéz pénzen vásárol­tuk meg. — Mit kaptak főleg? — Tankokat, repülőgépeket, teher­gépkocsikat és úgy tudom, tűzfegy­vereket is. Amikor az első hadianyag­­szállítmányok megérkeztek, nekünk parancsot adtak, utaljunk arra, hogy ezredünknek eddig nem voltak tank­jai, most pedig vannak, nem voltak automatafegyverei, most vannak, nem voltak páncélelhárító­ lövegeink, most vannak. Az agitációs anyagot, tehát a politikai részt, ezekkel a tényekkel kapcsolatban kellett elhitetni a le­génységgel Hiábavalónak, bizonyul az agitációs munka . Mi politikai biztosok természete­sen hiába agitáltunk. Felettünk egyre több német és magyar repülőgép je­lent meg. A katonaság annak hitt, amit saját szemével látott. Látta a légi fölényt és a harci kedv nagyon esett. Nekünk minden angolszász se­gítség ellenére sem voltak nagyszám­ban repülőgépeink. Katonáink nem hittek az újságoknak sem. — Elhibázták a hivatalos propagan­dánkat, — folytatja a politikai biztos. — Amikor például a c­arkovi csata dúlt, azt jelentették hivatalos szovjet körök, hogy győztünk, saját vesztesé­günk mindössze ötezer ember volt, hetvenezer emberünk pedig eltűnt. Akkor a legénységünk arra gondolt, hogyan lehet egy csatát megnyerni, ha hetvenezer ember eltűnik? A hi-­­­vatalos szovjet jelentések saját magu­­kat cáfolták meg... — Hogyan vélekedik a háború ki­meneteléről? — Egyedüli mentségünk az lett vol­na, ha egy hónappal ezelőtt az angol­szász hatalmak megteremtik a máso­dik arcvonalat. Mivel ez nem követ­kezett be, a jelek szerint, ezt a hábor­­­rút mi elveszítettük. Hibás a mi leg­felsőbb katonai vezetőségünk, gyak­ran leváltották őket, a felsőbb pa­rancsnokokban nincsen kezdeménye­zés és ez lefelé, a csapat felé abban nyilvánul, hogy nincs ennivaló. Orosz­ország ezt a háborút elveszítette. — Mikorra várja mégis az összeom­lást? — Egy hónapon belül. — Milyenek a magyar csapatok? — Eleinte tévedésben voltunk a magyar csapatok harci értékét illetően. Lebecsültük a honvédeket. A jefroszi­­movkai és a kutorkalinovi támadá­soknál azonban meggyőződhettünk ar­ról, hogy a magyar katonák méltó utó­dai a világháborús magyar katonák­nak. Mire költötte egy politruk a fizetését ? — Mennyi volt a fizetése?­­— Havi 750 rubelt kaptam. Egy, szoba-konyhás lakásban laktam csalá­dommal. Lakásért 47 rubelt fizettem, 50 rubelt hadikölcsönre kellett je­gyeznem, 28 rubel volt a kulturadó, 10 rubelt kellett adnom a pártnak, 2 rubelt fizettem ivóvízért, 5­80 rubelt villanyáramért, de csak egy villany­­körtét égethettem. Alexander Fjodovics számol. Mi is gyorsan összegezzük az általa bemon­dott számokat. Száznegyvenkét rubel 80 képek a végösszeg. — Egy kiló kenyér három rubelba került Naponta két kilót fogyasztot­tunk. A ruházkodás nagyon drága volt. Csak úgy tudtunk megélni, hogy feleségem varrogatott odahaza. — Azt mesélik — teszi fel a kér­dést a százados, aki a foglyot vallatja —, hogy a politikai biztosok között sok volt a zsidó. Igaz ez? — Elég sok zsidó volt a politrukok között, de csak­ a magasabb parancs­nokságoknál és ott is főleg ellátó osz­lopoknál, szerelőüzemeknél, kórházak­nál. Csapatnál kevés volt. A harctéren alig egy-kettő . . . — Volt-e antiszemita érzés a had­seregben? — Volt, de rettenetes szigorral ül­dözték. Ezért a szóért: zsidó, ötévi bör­tön járt — Én mi volt oka ennek? — Sztálin felesége, Kaganovics Ró­za zsidó származású . . . Tombor Tibor tart. hadnagy Honvéd haditudósító század.

Next