Pesti Hírlap, 1943. március (65. évfolyam, 49-72. szám)
1943-03-30 / 71. szám
* kA‘‘ osztálysorsjegy (pálicigrób ^®® sorrendben IWCSt U&BiUK, ajánlják sorsjegyeiket: BENKS “ANK Andrássy ut S6.Tel.: 128-647 TM nemo József cek“ 777 vitézlilíalu szólnak 7777 m EhDIC ÍUUÜ£ jiJoUBSOIIS“ Teréz-körut 41 SORSJEGY ÁRUSÍTÓ RT. T. 127-091 ysee “"“Uä“ Elk 1 3.9 GŰI Kossuth Lajos-utca 6. W ” Telefon: IBS—242. MMIMM Du» dt Tel. 20—072. I., Horthy Miklós-út ,■ vitéz Lipcsey és Tsa Apponyi-tér 3. (Klotild-palota). Tel. 118-554. I f Sorsjegyárusító Rt I f f A Erzsébet-körút 15. *■41 1 &. VT Telefon: 221-888. Kliiv Károly Baross-UJQ. Tel.:M. operfáV SÁNDOR ÉS TÁRSA El fls «3 II El I Dorottya-utca 3. a» un ■ Wurm-u. earok. T.; 181*435 Pihlinger és Társa V., Juhász Andor-utca 5. Tel. 125—901. fa fi I# IP SORSJEGY RT Ala tll József-körut9 Telefon : 143—333 Wrafl'lfl'i BANK KTI * JL^S .Int.! Viiei-ut s. LBeaMmizXU Tel.: 133-293 l'filTOM SSB J fti % J k" Szervita-tér 3 Zalai László ( Feladta: Leopold Gyula hirdetővállalat* 14 Pesti Hírlap 1943 marcha ), IcW Elzárásra ítélték a Teleki-téri élelmiszerjegyüzéreket A VIII. ker. kapitányság erélyes intézkedéseket tett, hogy a Teleki-téren az élelmiszerjegyek „tőzsdéjét“ megszüntesse. Míg a detektívek állandóan figyelik és leleplezik az élelmiszerjegyárusokat, a kapitányság büntetőbírái soron kívül folytatják le az eljárásokat és szigorúan megbüntetik őket. Az erélyes intézkedések folytán naponta történnek előállítások. , A rendőri büntetőbíróság legutóbb Stein Sámuel alkalmi munkást 4 havi, Ordentlich Ede kifutót 4 havi és Halbert Zoltánt 3 havi elzárásra ítélte. Az utóbbit internálási javaslattal a toloncházba küldték. Simon Mór gyári munkást 3 havi, Sulyok László villanyszerelő segédet 3 hónapi, Davidovics Izsák szabósegédet 1 hónapi és Vas Béla szabósegédet, aki rendőri felügyelet alatt áll, másfél havi elzárásra ítélték, Vast internálási javaslattal a toloncházba küldték. Grünwald Ferenc rákospalotai szabósegédet 21 napi elzárásra, Friihlinger Jenő kifutót 2 és fél hónapi elzárásra, Steinberg Áron tollmunkást 5 hónapi és Erdőháti József állásnélküli asztalossegédet ugyancsak 5 hónapi elzárásra ítélték. Az utóbbit — mint viszszaesőt — internálási javaslattal átadták a toloncháznak. Az elítéltek közül többen 50—70 pengőért vettek és adtak tovább egy sorozat élelmiszerjegyet, sőt akadt köztük, aki egyetlen kenyérjegyért 20 pengőt vett át. Az ítéletek jogerősek. A rendőrség tovább folytatja a Teleki-tér megtisztítását és felhívja a közönséget, hogy saját érdekében mindenki azonnal írja rá a nevét és címét élelmiszerjegyére. A rendőrség elkobozta az üzéreknél talált jegyeket és azokat eljuttatta az Élelmiszerjegyközponlba. Nagyvállalat keres vidéki mun-kához állandó alkalmaztatásra vezető főgépészt | vagy hajórészt, továbbá lakor i ajánlatokat eddigi működéssel ||fj „Magas fizetés" jeligére Blockner ). hirdetőbe, Város- ||| ház-utca 10. 1959 I Negyven esztendeje törött el Biankó Pista nótáshegedűje 1903 március 29-én mély bánat ülte meg a szegedi tájat. Ezen a napon halt meg Budapesten az ötszáz magyar dal nótakirálya, Dankó Pista. A felsővárosi Bihari utca táján — ahol muzsikás-dalos élete virágba szökkent — tán még a fecskefiókák is könnyezve bújtak meg az eresz alatt. Tán még ők is hírül vették a szomorú eseményt: a 13. sz. ház egykori nótás, muzsikás lakója soha többé nem jön már aranyhegedűjével Szegedre, hogy a szivével pengesse ki a magyar búzamezők énekeit, , a drága szülőföld örömbenbánatban fogant édes dalait De bizony — jött..« Távirat érkezett a szegedi városháza uraihoz, azt megelőzte egy hivatalos beadvány. Az volt írva abban a szomorú nagy levélben, hogy „Dankó Pistát — örök büszkeségére, Szeged adta a hazának“. S az a nótafejedelem utolsó óhajtása: „Hogy ha majd a szive megszűnik dobogni, vigyék haza szülővárosába és ott temessék el a szegedi temetőben, mert annak édes anyaföldjében édesebb lesz a síri nyugalma“. Az iratot a magyar irodalmi világ kitűnőségei írták alá, közöttük: Jókai Mór, Rákosi Jenő, Herczeg Ferenc és még sokan mások a legnagyobb magyar nevek közül. Szeged városa hazahozatta nagy dalosfiát és díszsírhelyet adott neki. Nyolc fekete ló vontatta ki a pályaudvarhoz koporsóját és ahány dalt szerzett a nótára, annyi cigány vonója sírt fel a budapesti Nyugati pályaudvarhoz vezető útvonalon. * Hol és hogyan indult el ez a nótás, boldog-boldogtalan élet? ... Szegeden, — krónikásaink szerint: — a Hangászutca 178., a mai Bihari utca 13. számú házban látta meg a napvilágot. Édesapja prímás volt és fiát kilenc éves korában árván hagyta. Nagy szegénységben maradt a család. A legnagyobb örökség a nótaköltőre szállt: apja hegedűje és súlyos tüdőbaja, amely oly korán el is vitte. Iskolába is csak addig járt, amíg az édesapja élt Mindössze három elemit végzett. A negyedik „iskola“ helyett már a színházát kerülgette. Az apja utolsó akarata a gyereket a híres Erdélyi Náci prímásra bizta. De a fiú nem igen ügyeskedett a muzsikában. A hirtelenmérgű prímás egyszer nagy indulatában elzavarta a vályogvetőkhöz. A gyermek el is ment, de hamarosan kis cigánygyerekekből bandát verbuvált és ő lett— a kutyaprimás... Ez volt nagyjából az életkezdete. Pályafutása talán azon a muzsikás szegedi hajnalon indulhatott el, amikor előkelő uraknak először játszott apró bandájával Zsótér Andor földbirtokos szatymazi uritanyáján. Az „avatás“ próbájának becsülettel megfelelt. Szive, amelynek virágaiból egy ország dalos kedve elé borított ékes szőnyeget. — tizenhét éves korában szólalt meg. Akkor látta meg először Joó Ferenc akadémiai festőnek Ilonka nevű kisleányát. Ez a szerelem valóban rózsából és tövisből szövődött, mert amikor az elkeseredett úri apa kiutasította házából a muzsikás kérőt, a kisleány nagy titokban egy szál piros rózsát nyomott a sápadozó Dankó Pista kezébe. . Apai kosár és lányszív rózsája együtt — maga az élő regény. Az is lett belőle, boldog befejezéssel az oltár előtt. A sikerei?... Kötetre menne, ha valamennyiről szólanánk. De a legkedvesebb mégis az első szegedi dicsőség volt 1883 őszén nagy nemzeti ünnepre készülődött Szeged városa. Ferenc József királyunk látogatását várta. A városháza dísztermében a köszöntök után Erdélyi Náci zenekarával egy csokor magyar nótát nyújtott át a felséges vendégnek. De persze csak az előírt dalokat lehetett játszani. Gárdonyi József feljegyzése szerint, a híres prímás észrevette, hogy ő Felségének tetszik a magyar nóta, erre hirtelenül rázendített a „Hej menyecske, szép szegedi menyecske“ dallamára, de ez nem volt engedélyezve. Ferenc József mosolygott, de Dani Ferenc főispánt és a többi ex offo jelenlevő szegedi urat nem éppen a mosolygás kerülgette. Mi lehet ennek a következménye, a szegedi urak el sem tudták elképzelni . Felsége figyelmét nem kerülte el, hogy valami hiba történhetett és érdeklődött a főispánnál. Dáni elnézést kérő tekintettel adta meg a felvilágosítást: a prímás nem engedélyezett dalt játszott. „Mit játszott? ... — érdeklődött a felség. „Egy idevaló cigány szerzeményét.“ „Szép volt“ ■— válaszolta a király és most már a cigány nevét is megkérdezte. Még két gyönyörű Dankó-nótát játszott ezután a zenekar és ennek az a súlyos következménye lett, hogy pár hét múlva királyi leirat érkezett a főispánhoz, amely őfelsége legmagasabb elismerését hozta „Dankó Pista zeneszerzőnek“. A melléklete: egy brilliánsokkal kirakott kis aranyhegedű-melltű volt Ezután már felfelé ívelt a nótafejedelem csillaga. Pósa Lajos baráti szeretete fonta át segítően az életét , amikor Dankónak már nagyon nehéz lett a szive a hálától, Pósa egyik megejtő szépségű versére dallamot szerzett „Habra hab siet, hervad a liget, Nyílik a sir. Egy bús harangszót hallok örökké, Úgy sir, úgy sir! Isten veled már szép ifjúságom, Aranykorom! Puszta szivemet hulló rózsáddal Betakarom." De ez a hála bizony nem egészen úgy sikerült, mint ahogyan Dankó szerette volna. Mert ez volt az a dal, amellyel Pósa Lajos bejuttatta nótaköltőnket a híres, előkelő, szegedi Hungária-kávéházba, az első szegedi prímás helyére.A Dankó Pista 1897-ben Budapestre költözött. De amint sikere nőtt, úgy fejlődött súlyos tüdőbaja is. Elment gyógyulást keresni az olasz ég alá is, de minden hiába volt. Amikor hazajött, daltársulatot szervezett és gyönyörű új dalaival országos körútra indult. A hangversenyekkel nemcsak diadalt aratott, hanem szép pénzt is szerzett, de betegségének nehéz árnyéka mindinkább befelhőzte élete útját. Amikor már kis vagyona is volt, itt kellett hagynia a szerető asszonyt, az országos sikert, az elismerés minden boldogító sugarát. Az 1903-as tavasz elvitte a legtavaszibb hangú magyar dalszerzőt. 1903 április 1-án Szeged város egész közönségének igaz részvéte kísérte utolsó útjára a Kultúrpalota előcsarnokából az ország dalosát. A ravatalnál Tömörkény István megindító gyászbeszéde búcsúztatta el. Reéz Pál, régen elpihent régi szegedi újságíró mozgalmat indított síremléke érdekében. 1910 október 19-én előkelő színvonalú művész-estélyt is rendeztek a hírlapírók a Városi Színházban. A műsor első számaként Tóvölgyi Margit, az egykori ismert nevű művészasszony Móra Ferenc szép „Prológus“-át adta elő: „S ha jelt ki se állít, hol halva aláhull A szürke pacsirta az ég magasából, S Ha nyom nélkül elvész szellő susogása, Szilaj viharoknak dörgő muzsikája — Akinek lelkében mind együtt valának, Minek a síremlék egy szegénycigánynak, Valahol e honban zengő vigalom van, Valakinek lelkén fátylas siralom van, Valahány dal csendül holdvilágos éjen A búzamezőben, az erdőn, a réten: Róla minden szívben élő emlék támad — Minek „a síremlék egy szegény [cigánynak! A nótaköltő 1910 őszén a szegedi belvárosi temetőben új, díszes sírhe*lyet is kapott A síremléket november 1-én szentelték fel s Pósa Lajos gyászdalában a magyar mezők, a zengő búzatáblák bánata zengett •* A szegedi sajtóban a szoborgyűjtési mozgalom rögtön megindult, amint a nótafejedelem halálhírét vették s 1912-ben elkészült rózsaszínű márványból Margó Ede szép, művészi alkotása: a hegedűs szobor. Már a leleplezés időpontja is is volt tűzve — okt. 20-ra —, de az még mindig nem volt megállapítva, hogy a város mely részén fog állani a nótaköltő márványemléke. A szobor elhelyezése körül Ugyanis vita támadt Akadt olyan vélemény is, hogy Dankó Pista álomvonójával nem húzhatja holdfényes éjszakákon kedves nótáit a Tisza partján, ahová oly sok emléke fűzi, mert ott áll már az Erzsébet-szobor és nem lehet az, hogy egy fekete cigány márvány földi mása és egy fehér királyné alabástrom égi sziluettje, egymás szomszédságában merenghessen. Móra Ferenc egyik remek írásában mondja el a szegedi „cigány-szobor“ történetét és azt írja, hogy a hosszú huzavonának Pósa bácsi vetett véget. Kijelentette, hogy „annak ott kell állni a vízparton, ahol nézheti, amint hab habra siet és láthatja, hogy most van a nap lemenőbe. Ott talán holdsugáron, jázminos éjszakán még meg is zendülhet márvány hegedűja . „Nem zendült meg — fejezi be a nagy írót, nincs magyar nótaköltés, amióta Dankó hegedűje eltörött. Dankó Pista emlékezetét Szeged városában a hegedűs szobor őrzi. Pósa Lajos járta azt ki szent akarattal. De a magyar irodalom lapjaira Móra Ferenc írta be Dankó Pista nevét és a nótakirály nem is lett hálátlan. 1922 nehéz telén, a negyvenhárom esztendős Móra Ferenc, egy Dankó-tárcával jelentkezett a fővárosi sajtóban. Ez az írása volt egyike az első lépcsőknek, amelyek számára a magyar halhatatlansághoz igazították az utat És bizonyára ez volt az első eset nemcsak Magyarországon, de széles e világon is, amikor cigány fizetett az urnák. Halála után arannyal! Vásárhelyi Julia. * Rügyfakiadás írta Vajay József A tavasz elbújt már akkor a nyár elől. A barka vette ezt legelőször észre s elhányta bóbitáját. Apró, sárgás-zöld levelei előmerészkedtek s érezve a nap hizlaló melegét, nagysebesen nőni kezdtek. Akkor már látnivaló volt, hogy a tavasz rejtekhelyét jóideig nem leli meg senki sem... A nappalok meglopták az éjszakákat s igy szélesre tárt karokkal várták a nyarat, amikor majd meleg boldogságában megremeg a levegő s még az árnyékok hideg szive is felenged... Ez a tavasz Farkas Polli orra köré apró szeplőket festegetett, de Pollit én igy még szebbnek láttam , szüntelen felé futkosott a képzeletem. Polli velem egyidős lány volt, együtt jártunk a falusi elemibe. Igen szép lány volt, ezt megmondhatja akárki, de nekem mégis legjobban a szelíd nevetése tetszett. Ha rám nézett, öröm öntött el. Ha én néztem őt, úgy éreztem, Pollinak ajándékozni kellene valamit, így egyszer aztán nekiadtam szép pirosat fogó ceruzám is. —Mi, Nesze, Polli, — mondtam — ez meg legyen a tied. Polli rám nézett s a mosolyában kincsek csilingeltek.— Osztán én mit adjak cserébe érte? — kérdezte s úgy nézett rám, mint az égi nap a tavaszba bontakozó rügyekre. — Semmit, Polli — tűnődtem forrókat lihegve. — Csak úgy gondolom, hogy ha te írsz, akkor a betűid színesek legyenek. Polli nem értette, miért vagyok hozzá annyira jó. Én magam sem értettem. De Polli olyan volt, hogy nem sokat törődött az ilyesmivel. Apró kezecskéjével simított egyet a haján s mosolygott közben. Bennem eddig nem érzett érzések feszültek, mint a most pattogó rügyekben ... Egyik nap anyám Selymesre küldött egy kosár szőlőkötöző háncscsal. Örömmel indultam, mert tudtam, hogy az után Pollival találkozom, aki a nagygyepen pulykákat legeltet. Ott ült az apróka gyepen. —• Gyere, Jancsi! — kiáltott felém. — Kártyám van! Ha akarod, most kivetem a szerencséd. Nagyot bámultam, hogy lám, Polli érti a jövendölést, épp úgy, mint a cigányasszonyok. Letettem hát a kosarat s nagy izgalommal mondtam: — Vessed, no, ha értesz hozzá. Aztán, hogy a varázsos hangulat ölébe vett, tovább beszéltem: — De, ha a közeli halálom látnád a lapok közt, azt hallgasd el Polli, mert nekem most nagyon szép az élet és ha meghalnék, neked is rosszabb lenne a sorod, mint igy lesz én mellettem. Nem tudom, honnan vettem ezeket a merész szavakat. Úgy buktak ki belőlem, mint erős napsütésre a barka apró sárgászöld levelei. Lehet, hogy hallottam valahol effélét s most ezt tettem Polli fodros kötényébe, mert akkor már egymás mellett ültünk a gyepen. Benne is bujkált valami, mert ahogy rám nézett, az arca megpirult tőle s most nem is nevetett. Tenyerével végigsimított rózsás köténykéjén, mintha az én szép szavamat simogatta volna meg. De Polli olyan, hogy nála az ilyen meghatódások rövid ideig tartanak. Hamarosan felkapta a fejét, a kék égre nézett s aztán értelmetlenül nevetett, mint ahogy a kis pulyka hirtelen megugrik s csak úgy ok nélkül szalad egyet a gyepen. Királyfinak való érzések kavarogtak bennem, ahogy a nap szelíden simogatott egymás mellett kettőnket. Polli a kártyalapokat forgatta, látni való volt, hogy keres valamit köztük. — Mit keresel Polli? — kérdeztem. — A piros királyt cseppegte. — Miért azt? — Mert neked vetem s a piros király a szívkirály... No, tündér se varázsol ennél sebesebben. Mert az én tízéves fejemen egyszeribe huszárcsákó termett, sima szájszélemen pedig bajusz serkent. Táltosparipa hátára lendített a lüktető kedvem s én győzelmes sereg élén lovagoltam a nyitott várkapu felé, hol a legkisebb királylány fogad: Polli. A ruhám zöld bársony, rajta dísznek piros szivek, mint a kártyalapon vannak. Polli beszélt, mesélt a kártyákat rakosgatva, de én nem értettem, miket mond. Bódultságomban nagy merészen közelebb húzódtam Pol-Akhoz, az arcom belehajtottam kötényébe, megcsókoltam az egyik fodrocskáját, úgy, ahogy fehér gyöngyvirág kelyhét csókolja meg a tavasznak lelkendező ember. Báránybégetésre neszeltem fel. A Gugyi gyerek terelt arra vagy nyolc bogáncstól gubancos bárányt. A kormányzót ünnepelték Pápán a Nemzetvédelmi Kiutztett kiosztásakor Pápán a városháza felrobogott közgyűlési termében ünneplésen kiosztották a kitüntetteknek a Nemzetvédelmi Kereszteket. Helmuth János polgármester megemlékezett a proletárdiktatúráról. Lelkes szavakkal mutatott rá arra, hogy e súlyos időkben akadt egy férfi, a Kormányzó, aki megmentette a nemzetet a pusztulástól. A közönség percekig tartó éljenzéssel és tapssal ünnepelte a Kormányzó Urat. Az ünnepies fogadalomtétel is a Nemzetvédelmi Keresztek kiosztása után a kitüntetettek nevében dr. Szentimrey Sándor főszolgabíró mondott köszönetet A zsidó hadkötelesek behívás és jelentkezése A honvédelmi miniszter rendelete értelmében az 1906—1918. években született zsidó hadkötelesek, alakot akár sorozáson felavattak és ezidő szerint szolgálati kötelezettségük alatt állanak, akár tartósan szabadságoltak, akár tartalékosok vagy póttartalékosok, katonai (kisegítő) szolgálat teljesítése végett bevonulni tartoznak. Akiket az említett évfolyamokba tartozó zsidók közül be nem soroztak, vagy akik katonák nem voltak, jelentkezni kötelesek A rendelettel kapcsolatban kibocsátott hirdetmény szerint az I., II. és III. járadékosztályba sorolt hadirokkantak, a hivatásos állományból származó nyugállományú és szolgálatonkívüli viszonybeli tisztek és azok, akiket „minden szolgálatra alkalmatlan“ bizonyítvánnyal láttak el, az idegen állampolgárok, a bevett és elismert keresztény hitfelekezetek papjelöltjei és papnövendékei, jelentkezni nem tartoznak. Az 1907. és 1913. évi születésüeknek 1943 április 27-én, az 1908. és 1914. évben születetteknek 1943 április 30-án, az 1909. és 1915. évi születésüeknek 1943 május 3-án, az 1910 és 1916. évben születetteknek 1943 május 6-án, az 1911. és 1917. évben születetteknek 1943 május 10-én, az 1916-ban, 1912-ben és 1918-ban születetteknek 1943 május 13-án kell bevonulnak, illetve jelentkezniük. Az utazásra való képtelenséget ex előírt módon igazolni kell. A bevonulásra (jelentkezésre) kötelezett személyek részére eddig engedélyezett halasztások érvényben maradnak, az illetőknek csak a halasztás lejártával kell bevonulniuk (jelentkezniük). A hadiüzemi alkalmazottakat, akiket az üzemi személyzeti parancsnok külön igazolvánnyal látott el, nem veszik igénybe; ezeket jelentkezésük után elbocsátják. Ugyancsak elbocsátják jelentkezésük után az 1906—1908. évi születésű orvosok és gyógyszerészek közül azokat, akiket belügyminiszteri határozattal honvédelmi munkára köteleztek. Nem kell bevonulniuk (illetve jelentkezniük) az ezidő szerint honvédelmi munkára igénybevett 1909—1918. évi születésű orvosoknak és gyógyszerészeknek. A behívottak saját költségükön utaznak és vigyék magukkal összes katonai okmányaikat, a kivételezettségi igazolványt, esetleg keresztlevelüket stb. Szilustor volt Jóska kezében s pattintgatott vele. — De nagyokat szól az ostorod, Jóska! — kiáltott felé Polli barátságosan. Velem hirtelen megfordult a világ. Úgy éreztem, most kergetnek ki a mennyország kapuján. Hirtelenében betyár szerettem volna lenni, aki durván berúgja a csárda ajtaját. Felálltam Polli mellől s kegyetlen gyűlölettel megindultam Gagyi Jóska felé. — Mit pattintgatsz te erre? — kérdeztem tompán s mutató ujjammal kigombolt mellénye egyik gombjára böktem. — Mit? — sziszegte Jóska s egyet hátralépve, a szijustorral csípősen végighúzott meztelen lábam szárán, hogy a nyomában kiserkent a vér. Gombóccá gabalyodtunk aztán ott agyepen. Mikor Jóskának már annyi ereje sem volt, hogy a testem súlyát magáról lelökje, akkor felálltam és elindultam Polli felé. Nem szóltam hozzá egy szót sem, csak felmarkoltam a hánccsal teli kosarat s kihúzott derékkal megindultam Selymes felé. Jó messziről néztem csak viszsva. Polli ott ült a gyepen, rózsás kis köténykéjét az arcához szorítva. Körülötte a pulykák békésen csipegettek. Egyszeriben nagyon fáradt és szomorú lettem. Az útmenti fákat figyelgettem, merthogy rügyfakadás után már szépen zöldülgettek. Aztán Selymesig azon gondolkoztam, hogy sírt-e várjon Polli, vagy csak azért szorította köténykéjét az arcához, mert nekem is ahhoz simult a fejem... így léptem át tavaszból a nyárba.