Pesti Hírlap, 1943. május (65. évfolyam, 97-122. szám)

1943-05-11 / 105. szám

2­festt Hírlap 1943 május­a, k­edd ország, Angolország és az Egyesült államok képviselőiből alakult bi­zottság gyakorolna rendőri felügye­letet az európai béke fölött a poli­tikai újjárendezés befejezéséig. El­mondotta még Davis, hogy a ten­gely országok legyőzése után a Szovjet lesz a legnagyobb hatalom Európában. A háború végén az Egyesült Államoknak olyan száraz­földi, légi és tengeri hatalmuk lesz, amely valamennyi hadviselő orszá­got felülmúlja. A kisnemzetek nyu­godtan lemondhatnak fegyvereik­ről, mert az Egyesült Államok egye­dül is olyan erősek, hogy védőleg beavatkozhatnak. Mannerheim tábornagy visszaérkezett Finnországba Helsinki, máj. 10. (Bud. Tud.) Man­­nerheim tábornagy svájci üdüléséről visszaérkezett Finnországba. Az utat különrepülőgépen zavartalanul tette meg. Helsinkiben úgy tudják, hogy a tábornagy rövidesen visszatér a fő­hadiszállásra. Majdnem négyheti svájci üdülése alatt ugyanis vissza­nyerte teljes egészségét. Mannerheim tábornagyot útjára szárnysegéde és kezelőorvosa kísérte el. Finnország­ban nagy megelégedést keltett a tá­bornagy visszatérése A svájci ható­ságok előzékeny magatartásáért finn részről köszönetet fejeznek ki. A NST közlése szerint a tábornagy kijelentette, hogy kellemes napokat töltött Svájcban és útjával nagyon meg van elégedve. Olasz tiltakozás kórházhajók bombázása miatt Róma, máj. 10. (Német TI) Az olasz kormány a svájci kormány útján eré­lyesen tiltakozott az amerikai kor­mánynál olasz kórházhajóknak az el­múlt héten amerikai repülők által több ízben való megtámadása miatt. Itália tiltakozik a Hágában 1907-ben megállapított hajójogszabályok meg­sértése miatt, amelyek kórházhajók­nak védelmet biztosítanak. Berlin lakossága — a NST közlése szerint — felháborodással fogadta a német kórházhajók megtámadásáról érkező híreket. A német főváros mér­tékadó politikai köreiben kijelentik, hogy ezek a „védtelen sebesült kato­nák ellen intézett minősíthetetlen légi támadások“ megfelelnek annak a légi hadvezetésnek, amelynek másik je­lentkezési módja a polgári lakosság­ ellen intézett terrortámadás. Berlin­ben úgy vélik, hogy a brit és észak­amerikai repülők rendszeres vadásza­tot indítottak a tuniszi vizekben ha­józó német és olasz kórházhajókra. Az Egyesült Államokhoz hű japánok katonai szolgálatot teljesíthetnek Genf, máj. 10. (Német TI) New Yorkból jelentik. Az Egyesült Álla­mok szenátusának katonai bizottsá­gához beérkezett annak az albizott­ságnak jelentése, amely az elmúlt fél­évben a hét nyugati államban élő ja­pánok kérdésével foglalkozott A bi­zottság elfogadta a következő javas­latot: 1. Azokra a katonaköteles kor­ban lévő japánokra, akik az Egyesült Államok hű polgárai, kiterjesztik a bevonulási törvények érvényét. 2. Azok a japánok, akik az Egyesült Ál­lamoknak nem megbízható polgárai, gyűjtőtáborba kerülnek. 3. Azokat a japánokat pedig, akik az Egyesült Államok hű polgárai, de katonai szol­gálatra nem válnak be, olyan terüle­tekre terenítik át, ahol az egyes köz­ségekben kívánatosak. Sulyok robbantás történt Gibraltárban Madrid, máj. 10. (Német TT) A gib­­raltári kikötőben — la lineai jelentés szerint — hatalmas robbanás történt amelynek füstfelhőjét a spanyol ha­tárvidékről jól meg tudták figyelni. A robbanás súlyosan megrongált há­rom teherhajót, amely a kikötőben horgonyzott. A három teherhajó sé­rülése oly súlyos, hogy homokzátony­ra kellett őket vontatni, máskül­ön­ben elsüllyedtek volna. La Lineából jelentik kiegészítőleg, hogy a robba­nás után még egy 11.000 tonnás, hadi­anyaggal megrakott amerikai szállító­­hajó is elsüllyedt. A halottak pontos száma még nem ismeretes. Állítólag 19 tengerész holttestét és több mint 30 sebesültet emeltek ki a vízből. Úgy tudják, hogy a három megsérült hajó angol volt és élelmiszert hoztak Lon­donból. Róma, máj. 10. (MTI) Olaszország ünn­epélyes keretek között ülte meg az afrikai olasz birodalom, a hadsereg és a külföldi olaszok együttes ünne­pélyét. Az ünnep a harcban álló Olasz­ország új jelszavának, a „Ritorne­­remo“ (Visszatérünk) jegyében folyt le A hármas ünnep alkalmából a fő­város igen sok házát fellobogózták. Az ünnepségek csúcspontjukat a Dante Társaság díszgyűlésén érték el, melyen leleplezték az­­ Afrikában elhunyt aostai herceg mellszobrát az olasz király és császár jelenlétében. A gyű­lésen résztvettek még De Bono és Bastico tábornagyok, Scorza, a fa­­sisztapárt főtitkára, Ambrosio tábor­nok, a nagyvezérkar főnöke és a hár­mas egyezmény diplomáciai képviselői. Az ünnepi beszédet De Bono tábor­nagy, a fasiszta forradalom quadrum­­vire mondotta. Beszédében főleg azt emelte ki, hogy a „Ritorneremo“ jel­szót az aostai herceg tette Olasz­ország jelszavává. A hadsereg és a birodalom napja alkalmából — mint a Stefani közli — a vezérkar főnöke borostyánkoszorú­­kat helyezett el a haza oltárán és a fasiszta forradalom halottainak capi­­tóliumi szentélyében. Rómában a „Principe di Piemonte" - kaszárnya udvarán az uralkodó meg­ható szertartás során az elesettek hozzátartozóinak tíz arany, 13 ezüst és öt bronz katonai érdemérmet osz­tott ki „posthumus“ alapon, az élet­ben levő tiszteknek és katonáidnak pedig három ezüst és 13 bronz érdem­érmet, valamint több hadikeresztet. Az olasz hadügyi államtitkár az ünnepségek alkalmából a hadsereghez felhívást intézett, amelyben a követ­kezőket mondja: „Hagyományaink, kötelességeink teljes tudatában az Olasz néppel együtt ünnepeljük a di­csőség napját, készen arra, hogy min­den áldozatot meghozzunk a haza hal­hatatlan hivatása érdekében.“ A velencei pátriárka beszédet intézett az olasz hadsereghez Szent Katalinnak, Olaszország védő­szentjének a tiszteletére rendezett ün­nepségek alkalmával Piazza bíboros velencei pátriárka megáldotta a had­sereget és ebből az alkalomból beszé­det intézett az olasz haderőhöz, amely­ben a következőket mondotta: — Szent Katalinnak, Olaszország védőszentjének a figyelmeztetése: „Erősek legyünk!“ — ma még paran­­csolóbb, mint bármikor, és mint erő­sek ellent kell állnunk a megtorlásba vetett meggyőződéssel. Ebben a meg­győződésben tömörül az egész olasz nép a hadsereg köré, amely kész szen­vedni és meghalni. De a népek nem halnak meg és Olaszország annál ke­­vésbbé. Azért küzdött és azért szen­vedett, hogy kenyeret adjon és jó éle­tet teremtsen fiainak és még az a küldetése is van, hogy a világban el­őter­jessze a keresztény és római kultú­rát Egyedül ez a kultúra tudja bizto­sítani az igazi és teljes szabadságban és testvéri együttműködésben élő né­peknek a jövendő békés együttélését Teruzzi: „Olaszország nem fogja világtörténelmi küldetését feladni“ Milánó, máj. 10. (NST) A Birodalom Napja alkalmából a milánói Scala színházban Teruzzi tábornok, olasz miniszter nagy beszédet mondott. A miniszter beszéde elején utalt arra, hogy a Birodalom Napja ebben az év­ben összeesik a tuniszi komoly ese­ményekkel. „Ez a sötét óra — mon­dotta Teruzzi — nem képes elvenni bátorságunkat. Bármilyen súlyos meg­próbáltatásokat követel tőlünk a győ­zelem, hitünk sziklaszilárd marad. Mindazoknak, akik ma azt­ állítanák, hogy elvesztettük gyarmatbirodal­munkat, így felelünk: semmit sem vesztettünk el. A harc tovább folyik és mi vissza fogunk térni gyarma­tainkba. Eljön az a nap, amikor mos­tani áldozataink dicsőségünkre vár­nak. Olaszország nem fogja világtör­ténelmi küldetését feladni — folytatta Teruzzi —, hanem továbbra is min­den erejével igyekszik azt betölteni. Afrika ma inkább, mint valaha Olaszország terjeszkedési területe. Afrika Európához tartozik, a Föld­közi-tenger pedig a Mare Nostrum — hangsúlyozta Teruzzi. — Éppen azért léptünk hadba, hogy biztosítsuk föld­közitengeri szabadságunkat Az angol hadüzenet után, amely a lengyel kor­ridornál­ és a lengyelországi német népességnek a német hazához való visszatérése miatt történt, Olaszország sem maradhatott tovább semleges. Egyébként Németországhoz elszakít­hatatlan és egyáltalában nem ötlet­szerű szövetkezés kötött bennünket. A semlegesség dicstelenül és tisztes­ség nélkül ugyan, de mégis beleke­vert volna bennünket a háborúba. Az olasz nép jól tudja, hogy jövője forog most kockán és ezért az utolsó lehel­­letig és az utolsó csepp vérig küzdeni fog. Ez a háború elkerülhetetlen volt a.­razföldi hadsereg a háború eddigi fo­lyamán 46.193 hősi halottat vesztett és 113.736 sebesültje volt. A különböző arcvonalak szerint a veszteségek így oszlanak meg: Nyugati arcvonal (Franciaország el­len) elesett 935, megsebesült 3551. Balkáni arcvonal: elesett 22.728, megsebesült 49.826. Afrikai arcvonal: elesett 15.362, megsebesült 23.588. Szovjet arcvonal: elesett 6674, meg­sebesült 36.303. Hazai arcvonal: elesett 494, megse­besült 468 A Favignana-sziget ellen intézett légi támadás áldozatai Róma, máj. 10. A Stefani-Iroda je­lenti: A Favignana-sziget ellen inté­zett ellenséges légitámadás következ­tében 72 ember meghalt és körülbelül ugyanennyi megsebesült A Porto Empedocle és Pantelleria ellen inté­zett ellenséges légitámadások követ­keztében hét ember meghalt és tíz megsebesült, illetve kettő meghalt és kettő megsebesült A birodalom napja Olaszországban ­ Forrest Davies új­ságíró közléseket tett Roosevelt háború utáni terveiről A Jege­s-tengeren szovjet repülőgépek megtámadtak egy né­met kórházhajót Honan és Sanzi tar­­mányokban megélén­kült a harci tevé­kenység — közli a Német TI Japán új nankingi nagykövete elutazott állomáshelyére Tozso miniszterelnök a Fülöp-szigetekről visszaérkezett To­kióba Angolszász körökben Ismét felmerült az Azori és a Zöldfoki szigetek megszállásá­nak terve Burma és India ha­tárán a brit indiai és japán csapatok harc­ban állnak Burmában a japán légierő április folya­mán 143 angolszász repülőgépet lőtt le vagy rongált meg Az USA Kínában ál­lomásozó légiereje támadást intézett Kanton ellen Délkelet-Kínában to­vábbra is sikeresen haladnak előre a ja­pán hadműveletek A Pesti Hírlap beszélő térképe A nagyvilág eseményei május 9-én és 10-én. Magyarországon kizárólagos joggal Az olasz szárazföldi hadsereg eddigi veszteségei Róma, máj. 10. (NST) Az olasz had­sereg lapja, a „Le Forse Armate“ közli az olasz szárazföldi hadsereg veszteségeit a háború kitörésétől ez év április 30-ig. E szerint az olasz szá­ Az olasz hadiüzemek munkásai engedély nélkül nem hagyhatják el helyüket Róma, máj. 10. (Bud. Tud.) A hiva­talos lapban rendelet jelent meg, a­mely kimondja, hogy állami és hábo­rús gazdálkodási ipari üzemek alkal­mazottait és munkásait, akik engedély nélkül elhagyják munkahelyüket és legkésőbb az azt követő napon nem állnak ismét munkába, katonai bi­zottság elé állítják. A büntetés hat hónapig terjedhető börtön. Szófiában újabb merényletet követtek el Szófia, máj. 10. (NST) A bolgár légi­erő egyik polgári alkalmazottja, Jana­­kiev mérnök ellen merényletet követ­tek el. Janakievet, aki a nyakán köny­­nyebben megsebesült, a lépcsőházban két férfi és egy nő abban a pillanat­ban támadta meg, amikor elhagyta lakását. Négy leadott lövés közül csak egy talált. A merénylőket azonnal üldözőbe vették. Az egyik férfi és a nő a rend­őrség kezébe került. A másik férfi el­menekült Bolgár körökben rámutatnak arra, hogy ezúttal is azt a módszert alkal­mazták, mint a Lukov tábornok és a Janev képviselő ellen végrehajtott merényleteknél, feltehető tehát, hogy egy és ugyanazon terrorista csoportról van szó. Minthogy két tettes a rend­őrség foglya, azt várják, hogy most végleg fény derül a terrorcselekmé­nyek rejtélyére Szófiában félreértésből lelőtték a bolgár légügyi főparancsnok védelmére kirendelt detektívet Szófia, máj. 10. (MTI) Sajátos félre­értésből halálos kimenetelű baleset történt Szófiában. Asvanov légügyi fő­­parancsnok lakása előtt egy polgári­ruhás detektív sétált, aki a tábornok személyének védelmére volt kiren­delve. A sötétség beállta után, mielőtt még a tábornok hazatért volna, Ajza­nov leányának feltűnt a ház előtt sé­táló személy. Nyilván az utóbbi na­pok ideges hangulatának hatása alatt­­ azt hitte, hogy valami merénylet ké­szül apja ellen és azért telefonált az alattuk lakó ezredesnek, hogy nézze meg, kicsoda a ház előtt sétáló ember. Az ezredes lement és igazolásra szó­lította fel a férfit, de ez tagadó vá­laszt adott. Az ezredes ekkor maga is komoly gyanút fogott, különösen azért, mert az illető állandóan revol­verzsebében tartotta a kezét. Ezért elővette szolgálati pisztolyát és rálőtt a detektívre, aki holtan maradt a helyszínen. A sajnálatos félreértés csak utólag derült ki. Tovább folyik a nyomozás Pantov meggyilkolása ügyében A Pantov volt szófiai rendőrfőnök ellen elkövetett halálosvégű merénylet ügyében tovább folyik a nyomozás. A rendőrségen mintegy 450 személy volt letartóztatva, de irataik és elő­életük kivizsgálása után előrelátható­­­lag ezek nagy részét szabadon fogják bocsátani. A nagy razzia során elfog­tak egy már korábban halálra ítélt kommunistát, aki megszökött annak­idején és hamis okiratokkal bujkált. Az egyik mezővároskában a rendőr­ség elfogott egy pékmunkásnak el­szegődött, nemzetközileg ismert kom­munista agitátort, aki korábban a vö­rös hadseregben szolgált mint ezre­des A szófiai rendőrigazgatóságon remélik, hogy az erélyes nyomozás még további eredményekre fog ve­zetni. Bulgária és Törökország között ez egyik svájci lap szerint szü­netel a távbeszélő összeköttetés Zürich, máj. 10. (Bud. Tud.) A „TVe Tat“ ankarai értesülése szerint Tö­rökország és Bulgária között tovább­ra is szünetel a távbeszélő összeköt­tetés. Egyelőre lehetetlen Törökország­­ból Bulgárián át távbeszélő összeköt­tetésbe lépni Európával. Papén a török államelnökkel és külügyminiszterrel tanácskozott Ankara, máj. 10. (NST) Mint hiva­talosan közölték, von Papén törökor­szági német nagykövetet fogadta Inö­­nü török köztársasági elnök. Az elnök és a német nagykövet megbeszélésén jelen volt Menemencsoglu török kül­ügyminiszter is. A megbeszélések tár­gyáról semmit sem közölnek. Berlin a Moszkvában felállítandó lengyel önkéntes légióról Berlin, máj. 10. Illetékes német helyről közlik tájékoztatás végett. A lengyel-szovjetorosz viszály ala­kulásában új tényező merült fel, és , pedig Moszkva bejelentette egy len­gyel önkéntes hadosztály felállítását,­­ amely a vörös hadsereg soraiban küzd. Moszkva lengyel propaganda ügyvivője, Vaszilevszka asszony már megszerkesztette a megfelelő felhí­vást. Berlin ebben a tényben a bolsevista beszivárgás újabb eszközét látja. Az úgynevezett lengyel hadosztály nem más, mint a vörös hadsereg előőrse ebben az országban, amely felé Mosz­kva már kinyújtotta kezét. Ebben az összefüggésben Berlin po­litikai körei figyelemreméltónak talál­­­ j£k azt a körülményt is, hogy Mosz­kva éppen most rendez pánszláv érte- ■ kez­etet és ez Roosevelthez intézett táviratban fejezte ki szerencsekiván­­­natait. Berlini felfogás szerint ez a jelenség is annak tanújele, hogy Moszkva előre feltételezi Roosevelt belegyezését Európa többi részei ellen irányuló szovjet terjeszkedés törek­véseihez. Japán sikerek Burmában Tokió, máj. 10. (Német TI) A japán császári főhadiszállás közli: A japán hadsereg kötelékei május 8-án Bur­mában rohammal elfoglalták a Ma­­ju folyó felső folyása mentén lévő Buthidaungot és heves harcok után megszállták az egész várost. A tisz­togató hadműveletek folyamatban vannak. Ukrajnában bevezetik a munkaszolgálati kötelezettséget Berlin, máj. 10. (NST) Erich Koch­ körzetvezető, Ukrajna birodalmi biz­tosa elrendelte az 1922—2­6-os korosz­tályú férfiak és nők általános munka­kötelezettségének bevezetését. A mun­kaszolgálatra kötelezett ukránok vagy „ saját hazájukban, vagy bizonyos idő­re a Német Birodalomban teljesítenek munkát, hogy a német mezőgazdaság­ban vagy iparban szakmunkásokká képezzék ki őket. A munkaszolgála­tosok megfelelő munkabérben és a német munkásokkal egyenlő élelmi­szerellátásban részesülnek. Giraud szíriai megbízottját nevezte ki Tunisz helytartójává Algír. máj. 10. (Bud. Tud.) Giraud Szíriában levő katonai bizottságának­ jelenlegi vezetőjét, Masse tábornokot ér Tunisz új helytartójává, Andre La­'A­barthe tábornokot az északafrikai kor­mányzati tanácsba a tájékoztatási ügyek államtitkárává nevezte ki. La­­barthe szerkesztője a Londonban megjelenő „La France Libre“ című francia havi folyóiratnak Külpolitikai hírek in. Viktor Emánuel kihallgatáson fogadta Sinrokuro Hidaka japán nagykövetet, aki átnyújtotta meg­bízólevelét Inonü győzelmének évfordulója al­kalmából a keletanatóliai emlékműnél ünnepet rendeztek. A svájci vasúti forgalmat szénhiány miatt korlátozzák. Bizonyos útvonal­szakaszokon a mozdonyokat — ugyan­úgy, mint a múlt világháborúban — fával fűtik.­­ Izmir kikötőjében a török Vörös Félhold és a nemzetközi Vöröskereszt közreműködésével 305 brit orvos és ápoló, valamint 91 sebesült brit ka­tona ellenében kicseréltek 2012 olasz orost és ápolót, valamint 409 sebe­sült katonát. Antonescu tábornagyot az olasz uralkodó a Savoya Rend katonai nagy­keresztjével tüntette ki, melyet egy levél kíséretében Mussolini kül­dött meg Grazioli tábornokkal. A tá­bornokot viszont Mihály király a Ro­mán Csillagrend nagykeresztjével, kí­séretének tagjait pedig ugyanennek a rendnek lovag- és tisztikeresztjével tüntette ki. Clark Gable amerikai filmszínész, aki jelenleg mint repülszázados az Angliában állomásozó amerikai re- Pülóegységnél­­ teljesít szolgálatot, svájci lapok jelentése szerint május 21-én részt vet az Antwerpen ellen intézett repülőtámadásban, ötvenhárom olasz ezredes esett el 1940 júniusától 1943 márciusáig vala­mennyi fegyvernemből, közli Rómából a MTI. Közülük hetet tüntettek ki arany vitézségi éremmel. Nizzában ismeretlen tettesek me­­­­rényletet követtek el három olasz tiszt ellen. Giorgio Tubino a keleti harcokból nemrég hazatért fiatal olasz főhadnagy belehalt sérülésébe. A gyilkosság ügyében megindult a vizs­gálat. Azt hiszik, hogy a merényletet kommunista ügynökök követték el. A román belügyminisztérium 29 személyt internáltatott, mert tevé­kenységükkel veszélyeztették a köz­rendet és biztonságot. Jeanne d’Arcnak, Franciaország nemzeti szentjének ünnepségei Vichy­­ben, a hősi emlékműnél ünnepélyes keretek között megkezdődtek. A szer­tartáson Pétain tábornagy, államfő is részt vett a Vichyben tartózkodó miniszterekkel és államtitkárokkal együtt.

Next