Pesti Hírlap, 1944. október (66. évfolyam, 223-248. szám)
1944-10-20 / 239. szám
A Pesti Hírlap 1944 okt 20. péntek őfelsége intézkedik Afényárban úszó porosz királyi opera nézőterének nyüzsgő moraját egyszeriben néma csönd váltotta fel, mikor az uralkodó megjelent a proscénium küszöbén. A közönség katonás-merev mozdulatlanságban, állva köszöntötte a királyt. Frigyes könnyed fejbiccentéssel viszonozta a tiszteletadást, aztán helyet foglalt. Kényelmesen hátradőlt karosszékében. Csillogó szemmel, szomjas lélekkel készült a muzsikára. Életének egyetlen és roppant szenvedélye volt a zene gyermekkora óta. De mi az? A függöny előtt sápadt kis ember jelenik meg váratlanul s ijedten dadog valamit. Kétszer is el kell ismételnie a mondókát, amig végre megértik, hogyhát az igazgatóság legnagyobb fájdalmára — Durand kisasszony, a nagy primadonna, hirtelen támadt betegsége miatt — a mai előadás elmarad. Haragos zúgás támad a teremben. — Na tessék! Már megint! Képtelenség! Felháborító! — hangzik mindenfelől. Frigyes hirtelen előrehajol, egy kézmozdulattal helyére inti a távozni készülő közönséget, aztán hurasog valamit az első hadsegédfülébe. Egy illatos, meleg és félhomályos budoár mélyén Durand kisasszony pajkos kuncogások között meséli komomájának a történteket. — Hahaha! Csak láttad volna, milyen paff volt az egész társaság! Sopánkodtak, hogy így a király, meg úgy a király. Sokat törődöm vele! Próbáljanak meg nélkülem színházat csinálni! Majd megtáncoltatom én ezt az igazgatócskátt ii rendezővel meg a karmesterrel együtt! Ebben a pillanatban súlyos, döngő férfiléptek közelgő zaja hallatszik kividről. Riadtan figyel fel a két hölgy, de még mielőtt bármit is tehetne, kivégódik ez ajtó s egy fiatal gárdahadnagy lép be rajta négy marcona c!ruganyos kíséretében. — *Kisasszony — mondja a tiszt ünnepélyesen — engedjemeg, hogy a király megbízásából drága egészsége, iránt érdeklődjem. — Nagyon beteg vagyok — rebegi a művésznő. — Ez esetben az a kötelességem, hogy önt nyomban a katonai kórházba szállítsam. — Micsoda rossz tréfa ez!? — Ő Felsége tisztje szolgálatban sohase tréfál! — szól a hadnagy, — azzal int a drag anyosoknak, azok megmradják a közönség kedvencét s leharcolják a kapu előtt várakozó kocsiba. - Ngy.... úgy érzem, hogy már kissé jobban vagyok — mondja Durand kisasszony ájuldozva, mikor a fogai elindul. — Ő Felsége úgy kívánja, hogy az ő szeretett és nagyrabecsült művésznője tökéletesen, sőt: pompásan érezze magát! — hangzik a fagyos válasz. — Mégpedig olyan pompásan, hogy az előadást tiz percen belül meg lehessen kezdeni. — Megkísérlem ... megpróbálom ... — zokog a diva. S tényleg, néhány perc elteltével már beöltözve várja jelenését a színfalak mögött. Mellette ott áll most is a gárdatiszt merev, kifejezéstelen arccal. Mint egy szobor. — Hallja maga! — suttog a művésznő fogcsikorgatva, — hallja, én most itt fellépek halálos betegen, mert kényszerít a király. Na de majd meglátják, hogyan fogok énekelni! Majd meglátják! A hadnagy elmosolyodik és lenyűgöző kedvességgel súgja vissza: — Biztosítom kisasszony, hogy önönmagát fogja felülmúlni. Csak bátorság! Minden kijáratnál ott áll egy dragonyosom. A legelső gixernél berohanunk a színpadra és kórházba visszük önt... . Izgalmasan szép, lüktető tempójú, feledhetetlen előadás volt. ’A felvonások végén Frigyes király páholyából kihajolva, lelkesen tapsolt a szereplőknek. És Durand kisasszonya életének legnagyobb sikerét aratta akkor este. Toronyai Rigó Csaba. Belgiumban nagy az elkeseredés az élelmiszerhiány miatt Amsterdam, okt. 19. (Német TI) Belgiumban az utolsó 24 órában mind erősebben megnövekedett a lakosság elkeseredése a miatt, hogy az ellátási helyzet igen komoly és a legfontosabb élelmiszerekben, így húsban, kávéban és vajban igen nagy a hiány — jelenti az angol hírszolgálati iroda brüsszeli beültntudósítója. A tudósító rendszerint jól tájékozott körökből úgy értesül, hogy Pierrot kormánya rövidesen nagyobb válsággal fog szembenézni, bár Brüsszelben még korainak tekintik azokat a híreszteléseket, hogy Pierrot máris benyújtotta lemondását. Hivatalos körökben kiemelik, hogy a nehézségek csaknem kizárólag az élelmezési kérdés körül mozognak. Brüszszelben lépten-nyomon hallani olyan nyilatkozatokat, hogy a kormány nem volt képes élelmiszert előteremteni, bár az országban megvolt minden élelmiszer, s ezek a kijelentések egyre izgatottabb hangnemet öltenek. (MTI) Valósággal csodákat művelnek a növénynemesítés tudósai Ha egy jól képzett gazda a múlt század végéről, aki már jó ideje elpihent az örökszép mezőkön, valamiképpen felébredne és végigtekintene Európa vagy Amerika növénytakaróján, nagy meglepetéssel állapíthatná meg, hogy a régi növényektől eltérő, teljesen új növényeket termesztenek. Ezek gyakran alig hasonlítanak a régiekhez, de az is előfordul, hogy a szántóföldeken és mezőkön eddig nem ismert új növények dugják ki fejecskéiket. Ennek a nagy átalakulásnak majdnem olyan érdekes a története, mint valami új világ megszületésének. Egy szelíd pap nagy öröksége Gregor Mendel brünni tanár, a későbbi prágai apát, nagy természettudós híráben állott. Már kispap korában is nagy előszeretettel foglalkozott olyan kísérletekkel, amelyekről csak ő maga tudta, milyen és mekkora titkokat árulnak el a természet rejtélyeiből... Ő volt az, aki fehér és piros borsóvirágokat „házasított öszsze“ és tágra meredt szemmel figyelte azt az évek során állandóan megismétlődő törvényszerűséget, amely a későbbi unokák, déd- és ükunokáknál is valami csodálatos szabályszerűséggel ismétlődött meg. A szerény Mendel beszámolója a tudományos körök számára nem volt igazi tudományos siker. Lassanként úgy megfeledkeztek róla,mint szirmait hullató borsóvirágairól ... Aztán vagy 35 év telt el, amikor Carl Erich Corrers tübingeni egyetemi tanár a szelíd apát nagyszerű elméleteit újra „felfedezte“. Egy kicsit leporolta, felfrissítette, igazságait újabb kísérletekkel bizonygatta és a világ egy csapásra behódolt a „mendelizmus“ vagy magyarosabban: az átörökléstan tudományának. Aztán, bármennyire különös, sietve, újra elfelejtkeztek róla... Tizenegy év múlik el ismét, amikor a tudomány friss bajnoka, dr. Ervin Baur lép a porondra. Orvos volt, egy vidéki patikus fia, aki pontosan ismerte Mendel apát felfedezésének nagy jelentőségét. Ő volt az első, aki megsejtette, hogy a paptudós valami olyasmire bukkant, ami rövidesen nemcsak a világ növénytermesztését, hanem az állattenyésztést is megváltoztatja. Tudós, kutató és harcos egy személyben Baur professzor egészen más fából volt faragva, mint Mendel. Pompás szervező és értett hozzá, hogyan kell fölrázni az embereket veszedelmes közönyükből s megmutatni, mekkora károsodás éri őket, ha nem hallgatnak a tudomány szavára ... Legelső dolga volt egy olyan intézet felállítása, amelyben az öröklődéstan ismeretlen törvényeit tanítják. De még ez nem elég. A bebizonyított igazságokat tovább kell fejleszteni és gyakorlatilag is alkalmazni! Tudjuk, Baur nagyon lelkiismeretesen végigkísérletezte Mendel összes alapvető kísérleteit. Vagy 500.000 hajnalkavirágot tenyésztett ki. Minden egyest pontos megfigyelés alá vett és megállapította, hogy mindegyik más és más,valósággal anyakönyvezte valamennyit... Riadó — a növények védelmében Nagyon jól ismerte a gazdaember természetét és jól tudta, hogy ezek az adatok jók arra, hogy felrázzák. Ő volt az, aki kiszámította, hogyha a madarak csak 7 éven át sztrájkba lépnének, akkor a rovarok garázda milliárdjai annyira elszaporodnának, hogy kivétel nélkül mindent felfalva, éhhalál uralkodna el a földön ... Persze ezeket a „meg- és felrázó" statisztikai adatait sem rejtette véka alá. Kiszámította és közhírré is tette, hogy pl. Németország egy év alatt 3 milliárddal lenne gazdagabb, ha növénypusztítói kivesznének ... Közölte, hogy az Egyesült Államok-ban a rágcsálás percenként 3000 dollárba kerül. Szép csillagászati számot írhatunk le, ha egy esztendő perceit beszorozzuk 3000-rel! Ez volt statisztikájának leghatásosabb érve. Kapott is hamarosan néhány milliócskát, hogy általa néhány milliárdot takaríthassanak meg. így született meg a hosszúnevű, azóta világhírű „Züchtungsforschungsinstitut“ — Münchebergben. Laboratóriumok és melegágyak világában A kísérletek ezreinek leírásához vaskos könyv sem volna elegendő. Csak néhányat ismertethetünk meg tehát, amely mégis megvilágítja a legnagyobb vonalú kutató munkát. Az 19116-os tél alatt ehetetlenné vált Németország teljes burgonyaállománya. Az egész ország abban az évben kararábét evett... Vagy semmit... Ezen a télen a burgonyát új krumplibetegség pusztította el. A burgonyabokor levele egyszerűen lerothadt és az alatta növekvő termés az utolsó szálig elpusztult... E-;*",el jöttek Baurék. Hosszas kisérletezés után sikerült nekik egy olyan burgonyafajtát kitermelni, amely e rettenetes betegségnek, a burgonyaráknak tökéletesen ellenáll. Hosszas kísérletezés közben Baurék arra jöttek rá, hogy Costaricában és Guatemalában olyan vadnövények élnek, melyek szegről-végről rokonai az európai burgonyafajtáknak, csak éppen ehetetlenek. Ezzel szemben van egy nagyszerű tulajdonságuk: leveleik furcsa izétől annyira „undorodnak" a burgonyarák kórokozói, ■hogy inkább éhen pusztulnak, mintsem megkóstolják... Fejvesztve kerülik el a velük beoltott burgonyapalántákat ... mint ördög a tömjénfüstöt... Az így keresztezett burgonyának azonkívül volt még egy nagyszerű tulajdonsága — fagyálló volt. Ehetetlen gazból a legnagyszerűbb takarmányt „nemesítik“ ... Baurék sohasem zárkóztak el a mindennapi élet köznapi problémái elől. Hogyan lehetne — tették fel a kérdést — olyan nagy táperejű és olcsó takarmányfélét kitermelni, amelytől az állatok gyorsan felhíznak. A csodában ők sem hittek, de azt jól tudták, hogy egy lupine nevű növény, amelyet mi magyarok „csillagfürt" néven ismerünk, nagyszerűen felhasználható lenne, ha nem lenne olyan átkozottan keserű, akár az epe... Miként millió háromlevelű lóhere közt akad egy négy levelű is, akként a legkeserűbb csillagfürtös mezőn is akadhat egy szál, amely — nem keserű. Ezt az egyet, ezt az édes lupinét kell megkeresni — adták ki a parancsot. Tűz a szénakazalban!... Jól tudták a vegyészek, hogy a lupine hatóanyaga, amely miatt anynyira keserű, egy alkaloida okozza, a lupinin meg egy másik rokon, a lupinidin. Megkóstolni minden egyes növényt lehetetlenség ! A vegyészek kitalálták a lupinin reagensét, vagyis azt a szert, amely a lupinin jelenlétét azonnal jelzi. Most már kezeik között volt a megoldás. Kiválasztottak előbb 10, majd 20 éves csillagfürt növénykét és azt melegágyakban kitenyésztették és a lehető legnagyobb mértékben elszaporították. A nagy probléma véglegesen megoldódott. Ma az egész művelt világon nagy mennyiségben termelik az édes csillagfürtöt. Növénycsodák a melegágyban Baurék újfajta és a német viszonyokhoz alkalmazott új növényekkel lepték meg a világot, így született meg a híres „topinambur“, amely legjobban a burgonyához hasonlatos kitűnő izű és nagyon értékes táperejű gumós növény, sokkal szaporább a krumplinál Ezután egy koraérő búza kitermelésére vetették magukat. A Földközitenger mellékén termő fűfajtát összeházasították romániai búzával. Aztán „készítettek“ a münchebergi tudós laktanyában olyan rozst is, amelyet csak egyszer kellett elvetni és utána 5—6 évig akár feléje sem kellett nézni! Maga Müncheberg látványosság annak számára, aki a természettudományos kutatómunka szépségét élvezni tudja. Müncheberg egy órányira van Berlintől. Gyönyörű klinikához hasonlatos épületeivel közel 800 hold területen fekszik. Kisebbfajta egyetemhez is lehetne hasonlítani, amelyben csak kétféle ember lakik. Az egyik fajta, aki tanítja, a másik, amelyik tanulja az átöröklés tudományának titkait. Hallgatóiban a világ minden nemzete képviselve van. Baur doktor, a nagy alapító már 1934-ben meghalt ugyan, de tudományos örökségének végrehajtói tovább folytatják nagyszerű munkáját. Újabban egy másik kutatóintézetet is alapítottak, Kleinblumenauban. Aki még emlékszik Reviczky. Gyulára Kálvária utca 25. Régimódi kétemeletes ház, a vakolata penészzöld. Macskaköves udvar. Sötét és kanyargós lépcsőn megyünk az első emeletre és közben arra gondolunk, hogy bizony ez a környezet nem volt valami előnyös a beteg költő számára . . . Mert az ő nyomát kutatjuk itt, a régi kis hónapos szobát, ahol annyit nyomorgott, írt, lázongott és reménykedett . . . Sápadt, sovány fiatalember szobát keres ... Mintha megállt volna az idő a kétszobás kislakás felett, éppen olyan itt minden, mint a múlt században, csak az albérlők változtak s a bútorok koptak meg egy kicsit. Még most is Bertus Károlyné a főbérlő, csak már nem húszéves mint Reviczky idejében, hanem hetvennyolc. De kora ellenére is meglepően élénk, nagy örömmel vezet be bennünket az almaszagu, csipkefüggönyös szobába és fiatalos elevenséggel emlékszik vissza a híressé vált „költő úrra“. — Emlékszem, hogy ne emlékezném még rá — kezdi —, hiszen olyan más volt, mint az előtte és utána következő szobaurak. Vidékről jött fel Pestre, kis, elnyűtt táskával állított be hozzám, leült a konyhaszékre, a kanárikat nézte és azt mondta, egész délután lakást keresett, de most már nem megy tovább egy lépést sem, mert majd összerogy a fáradtságtól. Sápadt, nagyon sovány, nagyszemű fiatalember volt — emlékszik vissza—, és azt mondta, nem tud előleget adni, mert kevés a pénze és csak most keres majd elhelyezkedést valamelyik lapnál. Úgy megsajnáltam szegényt, hogy a kávéval meg kaláccsal kínáltam és nem törődve az uram ellenkezésével, kiadtam neki a szobát. Ezt re tipeg oda az egyik ajtóhoz és kitárja. Ahol a szebbnél-szebb versek születtek Udvarra nyiló sötétes kis szoba, a hónapos szobák minden jellegzetességével. Az egyik sarokban makett takarás díván áll, mellette fényezett diófaszekrény, bádogmosdó porcellánkancsóval, és a falon színes másolatok meg darázsderekú nők és bajuszos férfiak elsárgult arcképe. Az ablak között papirosba csomagolt felvágott, a jelenlegi lakó vacsorája... — Itt lakott Reviczky költő úr több mint egy félévig, — mondja kicsit dicsekedve és sejtjük, hogy azóta sem volt ilyen illusztris lakója. — Nappal nagy paksamétákkal járta a szerkesztőségeket, éjjel itt, — folytatja. — Néha lopva bevittem neki egy kis főtt ételt, legtöbbször töltött káposztát, mert ezt szerette legjobban. Azért csak lopva, mert szegény uram nem szívelte sehogyan sem az uj albérlőt, azt tartotta róla, hogy haszontalan dolgokkal tölti az idejét s egyszer felajánlotta neki, hogy besegíti tisztviselőnek abba a gyárba, ahol ő is dolgozott. De a költő mosolyogva utasította vissza: — „Ki ima akkor verseket?“ — kérdezte. Pedig igazán ráfért volna egy kicsit több keveset is, egy szál ruhában járt, az ingeit maga mosta a konyhaszéken és minden fillért megnézett, mielőtt kiadta. Néha napokig tejen élt, maga járt le érte a boltba s már a lépcsőn iszogatta. Hiszen ezért segítettem titokban, megfoldoztam az ingeit, szappant adtam neki meg melegvizet és semmit sem fogadtam el érte. Jó és hálás is volt érte, sokszor leült a konyhába, míg én főztem és felolvasta a legújabb költeményeit. Igen szép és szomorú verseket írt és én már akkor gondoltam róla, hogy valamikor híres ember lesz belőle . . . Akkor is meglátogatott, mikor már jól ment a sora — Bizony, abban az időben nagyon sokat nélkülözött, — bólogat sajnálkozva özvegy Bertusné —, de mindig bízott abban, hogy egyszer csak felismerik a tehetségét és megváltozik az élete. Nemhiába bízott! Egyik nap örömmel újságolta, hogy leszerződött az egyik legnagyobb napilaphoz, a Pesti Hírlaphoz. Az előlegből kifizette a lakbértartozását, ruhát csináltatott magának, aztán elköltözött tőlünk,mert ez a hely messze esett a lapjától. De még később is sokszor felkeresett bennünket és elhozta a megjelent cikkeit meg verseit. Ekkor nélkülözései múltával egy kicsit összeszedte magát és én már bíztam benne, hogy meggyógyul. De nem gyógyult meg, pár év múlva a kórházból írt, hogy nagybeteg, menjek el, ha látni akarom . . . Alig ismertem rá, csak a szeme csillogott a régi fénnyel, az arca fehér volt és beesett. Ekkor láttam utoljára — fejezi be könnyes hangon — és a temetésen. Régen, nagyon régen volt, de még most is látom őt magam előtt, a szép szomorú szemét és nem felejtem el, míg élek Reviczky /költő urat, aki nemcsak szép verseket irt, hanem nagyon jó ember is volt,,, k.. , Vegyészeti papírgyár keres azonnal belépésre vegyészmérnököt, vagy technológiát végzett vegyészt, üzemvezetőt ló javadalmazás. — Menekültek előnyben. — Ajánlatokat fizetési igény megjelölésével a főkiadóba, lenge: „Papirszakma 6388.“ II. hifi Pilné . szds. neje Tompáról (Bács mi zonnal értesítse hollétéről dr. Valácsjost. Bp., XII., Németvölgyi ut 1! Telefon: 552—907. 638 Nagyüzem 350 munkásénak közellátása Intézésére g ii rer ■ _ közellátási vezetet tart azonnali lelép® „Exisztencia" jeligére a Központi Hirdető Irodába, Budapest, VII., Erzsébet körút 23. 6385 Lönyves György menekült Csongrádból ké: »Colima iniestrion Budapest, Szondy utca 8«. alá. . S3 • . Amikor még „főtt kenyeret** ettek az emberek Ma, a modern világban, amikor a legkorszerűbb eljárással, villanyerőre berendezett malmokban és kenyérgyárakban készítik az ember mindennapi kenyerét, még mindig vannak a földön olyan primitív népek, amelyek kövek között, kézi erővel őrlik lisztté a búzát, mint hatezer évvel ezelőtt az ókori egyiptomiak. Ezek az afrikai négerek. De Palesztinában is kézimalmon őrlik még a búzát. A Hawaii-szigeteken pedig a bennszülöttek a napon, egyszerű deszkalopon gyúrják a kenyértésztát Szíriában a törökök ma is kovásztalan, lepényszerű kenyeret sütnek és a kameruni négerek most is földbeásott tűzhelyeken sütik „kenyerüket". A művelt emberiség őrlési és kenyérsütési eljárása igen kezdetleges alapokról indult. Az indulás előtt azonban évezredek teltek el, míg az ember megismerkedett a gabonafélékkel. Az ősember főtápláléka ugyanis a vadhús és a hal volt. Ehhez járult még a növényi eledel és a gyümölcs. Hogy mikor történt a gabonamagvakkal való megismerkedés, azt nem lehet megállapítani. Előbb nyersen, aztán pörkölt állapotban ropogtatta fogai között az ősember a gabonamagvakat. Nyilvánvaló azonban, hogy az őrlés módjára az újkőkorban jött rá az ember. Két lapos kő közt dörzsölte, morzsolta, őrölte a kiszárított magvakat. A durva, korpás lisztet aztán péppé főzték. Az ásatások során szerte a világon számtalan ilyen kőkorszakbeli kézi malmot találtak. Többek között Magyarországon is, az aggteleid barlangban. A rómaiak és a görögök is igen hosszú ideig csak a „főtt“ kenyeret, a pépkenyeret ismerték. Sok idő telt el addig, míg rájött az ember, hogy a durva liszt és pépkeveréket nemcsak főzni, hanem sütni is lehet. Köveket tüzesítettek át és ezen sütötték meg a pépet. Az így nyert lepény már élvezhetőbb volt valamivel, de még nagyon meszsze járt a „kenyértől“! Hogy milyen sokáig volt népszerű eledel a „főtt“ kenyér, arról az egyik történetíró, Valerius Maximus írása beszél a Krisztus utáni első századból, mely szerint: „A régi rómaiak nagyon mértékletesen éltek, mert szívesebben ették a pépet, mint a kenyeret.“ Ez azt jelenti, hogy a rómaiak már nagyon jól ismerték a „kenyeret“ az első században. A liszt és víz keverékéből készült főtt, vagy sült kenyérpép tésztája nagyon kemény volt és nehéz. Egyiptomban jöttek rá, hogy a kenyér akkor jobban élvezhető, ha a tésztát sütés előtt dagasztással és kelesztéssel meglazítják. A kelesztett tésztából készült kenyérről a zsidók történetírásában, az Egyiptomból való kivonulás után esik először szó. A kelesztés előidézéséhez az egyiptomiak erjedésnek indult mustot használtak. (Egyes magyar vidékeken még ma is szokásban van.) A kenyér készítési módja tehát kialakult, így az őrlési eljárást kellett fejleszteni. A kőkori, kézi morzsoló eljárás alapja megadta a gondolatot a zúzó kövek forgatására. Amikor pedig már forgatták is a felső (lehetőleg köralakú) kőtömböt, vagy lapot, készen állt a kézimalom őse. A kézimalom aztán hosszú évszázadok alatt nagy fejlődésen ment át. A magyarok kézimalom használatáról már az Árpád-korban is említés esik a történelemben. A kézimalmot aztán az elemi erőkkel hajtott malmok követték. Ezek voltak a romantikus vízi-, szél- és szárazmalmok. Ezek a malmok már „finom“ lisztet őröltek. Eleinte ugyan kézi szitálással választották szét a lisztet a korpától, de később a szitát is az ingyenerő mozgatta. Az Alföldön, mint vízszegény területen szélmalmokat állítottak, de mivel a szél, mint hajtóerő, nem volt állandó, inkább a lovak által hajtott száraz malmokat szerették. Nagyapáink és dédnagyapáink tehát' víz-, szél- és szárazmalmokba jártak búzát őröltetni mindaddig, míg ezeket a lassú ütemű, őrlő üzemeket felváltotta a gőzmalom. Ma azonban már a gőzmalom is bucsukorszakát éli, mert lassan a vízturbinás és a villamosüzemű malmok lépnek előtérbe. (sz. f.) Budapesti önellátással rendelkező nagyüzem keres Jól gyakorlott FÉRFI VAGY NŐI KÖNYVELŐKET Részletes ajánlatokat „Komoly munkaerő" jeligére Magyar Hirdető Irodához kérjük. Sándor utca 7. 6367 Szállít helyben és vidékre lovaskocs személyt, csomagot, árut, bútort, és tüzelőt „TÁLTOS“ FUVAROS VALLALAT, Budapest, IV., Szarkai Telefon, 186—422. ,