Pesti Hírnök, 1865. január (6. évfolyam, 5-25. szám)

1865-01-14 / 11. szám

Hatodik évfolyam 11. szám. ----------------------------------------- ---------­Előfizetési feltételek : helyben h­ázhozhordás- í sa( vagy postán mindennapi megküldéssel : egész évre 20 frt; félévre 10 frt; negyedévre 1 5 frt. — Minden hónap 1-től elfogadunk 3 hó­napos előfizetést, és­.............................. ....­­5® PESTI Szombat január 14-én, 1865. POLITIKAI HÍRNÖK. NAPILAP. Hirdetések öthasábos petit sorért egyszerű hir­detésnél fkr.,bélyegdíj 30krjával számíttatnak. Szerkesztőség és kisdó­tivstsl : a himző- és kalap-utca sarkán 1-ső sz. alatt, a 2-dik emeleten. Hazai közügyek. Past, jan. 14. Sajátságos egy helyzet. Mi, kik hazafias feladatunknak tűztük ki, a becsületes transactio érdekében gondos odaadással előtérbe állítani minden oly moz­zanatot, mely — jöjjön bár az fölülről vagy alulról — ezen, immár hála a Gondviselésnek, — a közérzülettől is támogatott óhaj sikere­­síthetésére vezethet, — ma ismét azon szo­morú helyzetben vagyunk, hogy az ország törvényszerű érzületét már hónapokon át zak­lató hírekkel, — értjük a törvénykezési oetro­­jálásokat — ma újabban szembeszállni kény­­teleníttessünk, dacára annak, hogy alig pár nappal ez­előtt, a közönség megnyugtatására, már hozhatni véltük e rémképek teljes meg­szűntét, s e mellett egyszersmind constatkroz­­hattuk újabban azt is,miszerint egyedül"Fel­­séges Urunk szilárdságának s tör­vényszerű érzelmeinek köszönhetvén a nem­zet e részbeni megnyugtatását, az Apos­toli király atyáskodva védő indulatát hazánknak jövőre is megnyerni s biztosítni törekedjünk. Ezek közben mi szándékosan kerültünk minden vitát a felett , váljon létezett-e a kormány­körökben ily roppant horderejű octrojálási szándék vagy sem ? — mi beértük azzal : feszegetés és szemre­hányás nélkül azon megnyugtató öntudatra szorítkozni, hogy e keserű pohár kiürítésétől felséges Urunk atyai indulata és providentiája által megkíméltetünk. Valjon tehát a legfelsőbb kormánynak ebben az ügyben volt-e része vagy nem , azt mi érintetlenül mellőztük. Most utokig azonban némi ostentatióval látják jónak mutogatni némely lapok, hogy a kormánynak tulajdonkép esze ágában sem volt soha oo­rogálni, s hogy e végre ilyszerű szer­vezési javaslat felterjesztve sem volt , s így tehát vissza sem utasíttathatott. Mit akar ezen indokolatlan mentegető­zés jelenteni ? Mi ezúttal sem kívánunk­ a dolog fesze­­getésébe bocsátkozni, de kötelességünknek tar­tjuk tiltakozni azon ügyetlenség ellen, melylyel e kérdés, a kormánynak, ha úgy tet­szik, előnyére akar kizsákmányoltatni, azon dynastikus felfogással szemközt, melynek érzetében, a szóban forgó octrojálá­­si hirek megszüntetését, s ez által az izgatott hangulat megnyugtatását , minden magyar ember, egyedül U­r a­ k­irályának köszönni s tulajdonítani hajlandó. Hiszen, ha nem volt a kormány szándé­kában oetrojálni, s ha tévedés, vagy tán nyomtatási hiba volt az is, hogy a f. é. budget­­javaslatban az új magyar törvénykezés költ­ségei már hozzávetőleg a Bach­ alatti rend­szer mérve szerint terveztettek, mi pedig sok­szorosan fölülmúlja a jelen tényleges magyar igazságügyi rovatot, — mindezek és egyéb lehetőségek mellett mit derogálhat ő Fel­sége kormányának, ha a hála és közelismerés közvetlen Urunk a Felsége legmagasb személye iránt nyilatk.k­ozik ? H­a pedig a kormánynak ily szándéka csakugyan létezett, ismét nem fogjuk fel, miért nem utasíthatta volna azt a Fejedelem vissza? hiszen (eltekintve attól, hogy a jelen esetben a király népe számára csak a törté­neti jogalapot védte,) a koronának ezen sza­badsága a legalkotmányosb nemzeteknél is fennáll, és szomorú dolog lenne, ha a koronát a sanctio joga bármiben is nem illetné. Ily esetekben persze a kormánynak is szabadságában áll tenni s tehetni azt, a­mit alkotmányos tekintetekből tennie, ha nem is kötelessége, de lehetősége van. De az említett ügyetlenséget még in­kább tetézi az, hogy midőn a kérdéses lapok a kormán­t minden perroválási szándék el­len védik, azonnal egyszersmind hozzá­teszik, hogy csak azon része fog életbe lép­­tettetni, a­mi az átmenetet a provizórium­ból, a katonai törvényszékek megszüntetését, a sajtót, és a t­ illetik, — némely lap pedig még ezenkívül — nagylelkű gondoskodással — a királyi táblán teendő könnyebbítést szíves helyezni ki­látásba ! Mi e conjecturáknak ezúttal csak e leg­utóbbikára szorítkozunk. E lapokban is hitelesen ki volt a múlt napokban mutatva a m. kir. Ítélő tábla, s ille­tőleg a királyi Curia lefolyt évi működésének eredménye, s minden elfogulatlan beláthatta, hogy e legfelsőbb magyar birói testület, pá­ratlan, s érdeme szerint nem is jutalmazott munkásságának eredményével, minden méltá­nyos kivánatot fölülmúlt, oly eredménynyel, melylyel a lajtántúli állapot bizonyosan nem mérkőzhetik. Számszerinti adatokkal volt kimutatva, hogy hátralékban annyi sem maradt, a­meny­nyi az utolsó évnegyedben a táblához került, tehát az ügyfolyam természete szerint még fel sem dolgoztathatott, a­hogy tehát még annyi h­átralék sem maradt ezúttal már, a mennyi a Bach­-korból örökség gyanánt r­á háramlott ki volt mutatva, hogy jelenleg a kir. Ítélő Táblának 50 előadója meggyőzte mind­azt, a­minek végzésére a Bach-rendszer alatt száznál többen voltak alkal­mazva. Igaz, hogy a kir. Táblának e vas szor­galmú jeles előadóin segíteni kellene, mert ily munka kitartására folytonosan alig lehet­nek képesek ; de a ‘könnyebítés’ ne kerestessék ott, a­hol az fel nem található. Minden oda mutat, hogy ismét szóban van némelyeknek azon kedvenc bureaucrati­­kus eszméje : ‘tefe váltatni a sep­­temvirekkel is!’ Bizonyos újkori reformerek; semmikép sem tudnak a fölülmulhatlan állambölcsességü ősi magyar intézmények nemzeti szellemével megbarátkozni. Azok előtt, kik mindent idegen biablo­­nokhoz mérnek, s az intézvények alapokait és szellemét épp oly kevéssé fürkészik mint nem tisztelik a legitimitást. — azok előtt mond­juk, a magyar királyi septemvirátus azon in­­stitutiója is, melynél fogva nem csak bölcsen, de százados gyakorlat által törvényesített rendszer szerint a septemvir nem re­ferál, hanem mint egy legfel­sőbb esküdtszéken csak ítél és szavaz, — lehet vita tárgya. De a­nélkül, hogy mi ily vitába eresz­kedni hajlandók lennénk, azt a fenforgó kö­rülmények mellett meg sem értjük, hogy mi­kép fogna a törvénykezés gyorsíthatni, ha a septemvirek referálni fognának? Magas­ (ezúttal hogy rövidek lehessünk, el nem sorolható) szempontoktól eltekintve, — nem lehet tagadni azon tényt, hogy a septem­virátus szünet nélkül és naponta tartja birói üléseit, — holott a bécsi legfőbb sem­misítő törvényszék hetenkint rendesen csak kétszer, (s ritka kivétellel háromszor) bírás­kodik hetenkint, úgy hogy a perek előadh­atására legalább 4 előkés­z­ül­eti napja lehessen kivárnak. Ezen arányból indulva az következnék, hogy ha eddig elő a magyar septemvirátus, napontai ülésezés mellett két-három tanácsra oszolva, hetenkint például 180 tárgyat elinté­zett, vagyis 6 nap alatt naponta 30 darabot,­ úgy, ha hetenkint (mint a bécsi) csak két ülést tartana, 60-nál többet nem fogna végezhetni, s így a mostani arányhoz ké­pest hetenkint 120 tárgygyal maradna hátralékban! De még ezen eredmény is felette proble­matikussá válnék, m­ert a septemvirátus or­­ganisatiójában csak a független birói képes­­ség rővén tekintetbe, de az előadás terhe fi­gyelembe nem vétetvén, d­e magas areúpág székein többen ülnek, kik mély törvénytudo­mányuk s szintoly éles itélőteh­etségük, mint független birói jellemük által bárhol minden ily testületnek hiszont szolgálnának, — de a­kik részint koruk, részint más magas te­kintetek folytán az előadás terhét el nem vál­lalhatnák. Ezek tehát, ily váratlan, s előre nem szá­mított rendszer­változás esetére vagy önkényt elmennének, vagy elküldetnének , ez utóbbi esetben megtagadtathat­­nék-e ezen nagyérdemű férfiaktól a nyug­díj, melyre igényük már csak azért is len­ne, mert oly kötelességek teljesítése kívánta­tik tőlük, a­melyek kineveztetésük idején nem léteztek. S alig csalódunk, hogy a sep­­temviratus, az előadási terhet behozva, a mos­tani létszámát legalább Ya-dal leapasztaná, vagyis a közbírák legalább y3-ba nyugdíja­zandó lenne! így van az, ha az alapból egy követ megmozdítunk, megingatás veszélyének tesz­­szük ki az egész pyramist. Az ősi normák szerint septemvirt csak halál vagy előléptetés mozdíthatott ki helyéből, — s ez a legfőbb törvényszék függetlenségének egyik legfőbb garantiája volt. — A nyugdíjazási rendszer méltán kelt aggodalmat, hogy az idővel majd a birói függetlenség rovására is foganatba vé­tethetnék. Igazat szólva, igen is szüksége van a ki­rályi Ítélő­tábla előadóinak könnyebbítésre ; de ezt úgy kell eszközleni, hogy egy törvé­nyesen alakult bölcs rendszer ne forgattassék fel, s ne vettessék azokra uj teher, kik arra eddig kötelezve nem voltak; mindenek felett pedig hogy ez a javítás ürügye alatt az igaz­ságszolgáltatás rovására s a peres felek hát­rányára ne legyen. Mert h­a­a septemvirek, az ősi bölcs és törvényes rendszer ellenére, most a személyes előadásra köteleztetnének , — meg lehet, hogy a királyi ítélő tábla , a mostani erők megfeszítése mellett, még előbbre haladna a currens felé, — de kimutattuk fentebb, hogy ily esetben ismét a septemvirátus, a legfőbb törvényszék maradna szükségkép 2/3-dal hát­ralékban. Néretünk szerint,­­ ha a ‘könnyeb­bít­é­s­i’ szándékkal egyéb (felforgató) cé­lok összekötve nincsenek, (a­mit feltenni tel­jességgel nem is akarunk,) a segélynyújtha­­tás módja igen közel fekszik, s kézzel fogha­tó, és pedig oly módon, hogy az államnak pénzbe is alig fog kerülni, vagy sokkal ke­vesebb pénzbe, mint minden más egyszer­smind nyugtalanító vagy gyűlölt expediens. Vagy neveztessék tudnillik még 8 szám­feletti kir. táblai biró, — vagy a mi még olcsóbb, szólíttassék be a munkában amúgy is szűkölködő 4 kerületi táb­lától két-két, összesen tehát 8 biró Pestre a kir. Curiához, a mint ez Bécsben is folyto­nos szokásban van, — segítő vagy póttagul, X AIICA.. M. DANIELIK JÁNOS PÜSPÖK BESZÉDE, a templom építést segélyző egylet alakuló gyűlésén, 1865. január 13-kán, Budán, a városház tanácsteremében. T.Gyűlés! Mindig nagy szerencsétlenség volt, ha vala­mely ország vagy nemzet anyagi fejlődése, nem tartott egyenlépést annak szellem-erkölcsi haladá­sával. Ez egyszerű, bölcseletileg és történetileg egyaránt igazolt tételből indulok ki, midőn főváro­saink az idők viszontagságai által megrongált, vagy újból épülő templomai érdekében, ezen 1. gyü­lekezetben felszólalok. Franciaország Orne kerületében, a solignyi utón, közel Mortagnehoz áll ‘M­i a­s­s­z­ony­unk’ nagy-trappei háza. Hajdan több mint négy száza­don át elsterelta-rendi apátság, 1685 táján közel állott az összeomláshoz. Ekkor történt, hogy L­e Bouthilier de Rancé, Ráncé földes urá­nak s Medicis Mária titoknokának fia, a fron­tiéi lovagias ifjúság legkitűnőbbike, egy tragikus esemény által lelkében felrázva, arra tökelte el magát, hogy a rommá vált apátságot megszerzi, s azt az érzéki­ Szép növekedő bálványozásával szem­közt, a nagy vezeklés nagy intézetévé avatja fel, így keletkezett a trappisták szerzete. Azóta sok minden változott a földön. A polgárisedés majd­nem két századdal haladott előre, s a szenvedések sommájának apasztására irányuló feladatát vérzi­vatarok és tozdulások közt törekedett betölteni. A nagy forradalom kitombolta magát, a császárság hatalma­s dicsősége elmúlt, s a La Trappe meg­maradt és még népesebb lett. Mert kétségkívül volt valami nagy és magasztos a képben, melyet a nagy tévedések nagy expiatiója, a földi örömök, sebesült szív, s meghiúsult remények ezen Heka­­tombéjának rideg tekintete nyújtott; és mert, a mint jól vette észre egy francia iró, XIV. Lajos százada és Franciaország nem­zeti szelleme, nem hanyagolt el semmi nagyságot. Isten úgy osztotta el köztünk az ő lelki ado­mányait, hogy a társadalomban semmi nagysághoz a tehetség ne hiányozzék. A bírni a nagyság érzé­kével és fogékonyságával , szeretni , felkarolni, ápolni, lelkesíteni azt minden téren, és minden irányban, hol az jelentkezik, — ez a nemzetek 11 a g y g­­y á növekedésének titka. Anyagi nagyság, a szellemi nélkül, lehetet­len, mert a szellem az, mely az anyagot hatalmába ejti s céljára fordítja. Azért ápolni a szellemet annyit tesz, mint azon erőt nevelni, mely a vagyont is szerzi. S a szellem élete nem csupán a számtan. Az anyagi vívmányok nem képeznek végcélt; eszkö­zök azok csak, melyek által a szellem tulaj­donké­­peni céljára törekszik. Poesis, művészet, tudomány, s mindezeknek anyja, a vallás, a szellem éltető légköre. Itt van ő tulajdonképpen borni saját elemé­ben. Itt növekedik, lelkesül s erősödik ő; kívüle természethez hasonlítana nap nélkül. Zár­játok el előre égi napja ezen sugárait s tapasztalni fogjá­tok, hogy a lankadás, mely rajta mutatkozik, csak­hamar minden irányban átalánossá lesz; minden hanyatlik és pusztul, mert a megfogyatkozott lelki erő nem képes megtartani azt, a­mit csak egy erő­sebb képes volt szerezni. Avagy merő véletlenség volna, hogy éppen a Biblia és Horn ér művei voltak azok, me­­­lyekkel kezében az emberiség műveltségi pályáján előrehaladott ? hogy a mások korszaka, minden nemzetre nézve, a halhatatlanság és dicsőség kor­szakát képezi? hogy kicsi de szellemdús és alkotó népek, első rendű hatalma­­ssággá nőtték ki magu­kat ? hogy a legnagyobb hódoltató nemzetek is csak annyiban keltenek maguk iránt részvétet, támasztanak csodálatot, mennyiben szellem-erköl­csi műveikkel hatással voltak az emberiség mive­­lődésére? hogy a tanulni vágyó vagy nemesebb élményeket kereső emberiség, zarándoklása s ke­­­gyeletének tárgyát, leginkább azon tájak teszik, melyekben a szellem nehéz harcai é­s diadalainak legtöbb nyoma látszik ? s hogy minden valamire való nép, minden tó jón és minden időben hazáját műemlékekkel a lehetőségig megrakni, a földzugot, melyben lakott, mintegy Isten dicsőségé­nek viszfényévé kiképezni, lelke hatal­mának, szépségének némi emlékét, némi tanúságát hátrahagyni törekedett ? Görögország, azon hon, melyről a régiek azt hitték, hogy a miveltségnek, szelíd erkölcsöknek, a vallásnak, tudománynak, szép­műveknek, tör­vénynek és jognak eredetet adott, s azt az egész földkerekségére kiterjesztette, — melynek városai felett szépségük miatt, egykor maguk az istenek meghasonlottak s harcba keveredtek, — melynek régiségéről azon vélemény uralkodott, hogy lakói nem bevándorolt, hanem ősi, maga e föld által önmagából nemzett ivadékok lettek volna, — a miért is azt szülőföldnek (pátriának) elsők elnevezték,*) —­e hon Cicero korában már meg volt hódítva. Athén tekintélye azonban még mindig tiszteletben állott, s miként magát e nagy szónok kifejezi, régi dicsősége bűbájával, Görögor­szág porba tiprott s már-már homályosuló nevét, egy maga tartá fenn. Azon alkalommal, midőn *) Mind­ezt csupán azon okból idézzük C­i­­cero után, hogy kitűnjék ezen nagy reputatióból is, melyben Görögország állott, mily bámulást s csodálatot szokott kelteni a szellemi felsőbbség és ennek művei. De

Next