Pesti Hírnök, 1865. január (6. évfolyam, 5-25. szám)
1865-01-14 / 11. szám
Hatodik évfolyam 11. szám. ----------------------------------------- ---------Előfizetési feltételek : helyben házhozhordás- í sa( vagy postán mindennapi megküldéssel : egész évre 20 frt; félévre 10 frt; negyedévre 1 5 frt. — Minden hónap 1-től elfogadunk 3 hónapos előfizetést, és.............................. ....5® PESTI Szombat január 14-én, 1865. POLITIKAI HÍRNÖK. NAPILAP. Hirdetések öthasábos petit sorért egyszerű hirdetésnél fkr.,bélyegdíj 30krjával számíttatnak. Szerkesztőség és kisdótivstsl : a himző- és kalap-utca sarkán 1-ső sz. alatt, a 2-dik emeleten. Hazai közügyek. Past, jan. 14. Sajátságos egy helyzet. Mi, kik hazafias feladatunknak tűztük ki, a becsületes transactio érdekében gondos odaadással előtérbe állítani minden oly mozzanatot, mely — jöjjön bár az fölülről vagy alulról — ezen, immár hála a Gondviselésnek, — a közérzülettől is támogatott óhaj sikeresíthetésére vezethet, — ma ismét azon szomorú helyzetben vagyunk, hogy az ország törvényszerű érzületét már hónapokon át zaklató hírekkel, — értjük a törvénykezési oetrojálásokat — ma újabban szembeszállni kényteleníttessünk, dacára annak, hogy alig pár nappal ezelőtt, a közönség megnyugtatására, már hozhatni véltük e rémképek teljes megszűntét, s e mellett egyszersmind constatkrozhattuk újabban azt is,miszerint egyedül"Felséges Urunk szilárdságának s törvényszerű érzelmeinek köszönhetvén a nemzet e részbeni megnyugtatását, az Apostoli király atyáskodva védő indulatát hazánknak jövőre is megnyerni s biztosítni törekedjünk. Ezek közben mi szándékosan kerültünk minden vitát a felett , váljon létezett-e a kormánykörökben ily roppant horderejű octrojálási szándék vagy sem ? — mi beértük azzal : feszegetés és szemrehányás nélkül azon megnyugtató öntudatra szorítkozni, hogy e keserű pohár kiürítésétől felséges Urunk atyai indulata és providentiája által megkíméltetünk. Valjon tehát a legfelsőbb kormánynak ebben az ügyben volt-e része vagy nem , azt mi érintetlenül mellőztük. Most utokig azonban némi ostentatióval látják jónak mutogatni némely lapok, hogy a kormánynak tulajdonkép esze ágában sem volt soha oorogálni, s hogy e végre ilyszerű szervezési javaslat felterjesztve sem volt , s így tehát vissza sem utasíttathatott. Mit akar ezen indokolatlan mentegetőzés jelenteni ? Mi ezúttal sem kívánunk a dolog feszegetésébe bocsátkozni, de kötelességünknek tartjuk tiltakozni azon ügyetlenség ellen, melylyel e kérdés, a kormánynak, ha úgy tetszik, előnyére akar kizsákmányoltatni, azon dynastikus felfogással szemközt, melynek érzetében, a szóban forgó octrojálási hirek megszüntetését, s ez által az izgatott hangulat megnyugtatását , minden magyar ember, egyedül Ur a királyának köszönni s tulajdonítani hajlandó. Hiszen, ha nem volt a kormány szándékában oetrojálni, s ha tévedés, vagy tán nyomtatási hiba volt az is, hogy a f. é. budgetjavaslatban az új magyar törvénykezés költségei már hozzávetőleg a Bach alatti rendszer mérve szerint terveztettek, mi pedig sokszorosan fölülmúlja a jelen tényleges magyar igazságügyi rovatot, — mindezek és egyéb lehetőségek mellett mit derogálhat ő Felsége kormányának, ha a hála és közelismerés közvetlen Urunk a Felsége legmagasb személye iránt nyilatk.kozik ? Ha pedig a kormánynak ily szándéka csakugyan létezett, ismét nem fogjuk fel, miért nem utasíthatta volna azt a Fejedelem vissza? hiszen (eltekintve attól, hogy a jelen esetben a király népe számára csak a történeti jogalapot védte,) a koronának ezen szabadsága a legalkotmányosb nemzeteknél is fennáll, és szomorú dolog lenne, ha a koronát a sanctio joga bármiben is nem illetné. Ily esetekben persze a kormánynak is szabadságában áll tenni s tehetni azt, amit alkotmányos tekintetekből tennie, ha nem is kötelessége, de lehetősége van. De az említett ügyetlenséget még inkább tetézi az, hogy midőn a kérdéses lapok a kormánt minden perroválási szándék ellen védik, azonnal egyszersmind hozzáteszik, hogy csak azon része fog életbe léptettetni, ami az átmenetet a provizóriumból, a katonai törvényszékek megszüntetését, a sajtót, és a t illetik, — némely lap pedig még ezenkívül — nagylelkű gondoskodással — a királyi táblán teendő könnyebbítést szíves helyezni kilátásba ! Mi e conjecturáknak ezúttal csak e legutóbbikára szorítkozunk. E lapokban is hitelesen ki volt a múlt napokban mutatva a m. kir. Ítélő tábla, s illetőleg a királyi Curia lefolyt évi működésének eredménye, s minden elfogulatlan beláthatta, hogy e legfelsőbb magyar birói testület, páratlan, s érdeme szerint nem is jutalmazott munkásságának eredményével, minden méltányos kivánatot fölülmúlt, oly eredménynyel, melylyel a lajtántúli állapot bizonyosan nem mérkőzhetik. Számszerinti adatokkal volt kimutatva, hogy hátralékban annyi sem maradt, amenynyi az utolsó évnegyedben a táblához került, tehát az ügyfolyam természete szerint még fel sem dolgoztathatott, ahogy tehát még annyi hátralék sem maradt ezúttal már, a mennyi a Bach-korból örökség gyanánt rá háramlott ki volt mutatva, hogy jelenleg a kir. Ítélő Táblának 50 előadója meggyőzte mindazt, aminek végzésére a Bach-rendszer alatt száznál többen voltak alkalmazva. Igaz, hogy a kir. Táblának e vas szorgalmú jeles előadóin segíteni kellene, mert ily munka kitartására folytonosan alig lehetnek képesek ; de a ‘könnyebítés’ ne kerestessék ott, ahol az fel nem található. Minden oda mutat, hogy ismét szóban van némelyeknek azon kedvenc bureaucratikus eszméje : ‘tefe váltatni a septemvirekkel is!’ Bizonyos újkori reformerek; semmikép sem tudnak a fölülmulhatlan állambölcsességü ősi magyar intézmények nemzeti szellemével megbarátkozni. Azok előtt, kik mindent idegen biablonokhoz mérnek, s az intézvények alapokait és szellemét épp oly kevéssé fürkészik mint nem tisztelik a legitimitást. — azok előtt mondjuk, a magyar királyi septemvirátus azon institutiója is, melynél fogva nem csak bölcsen, de százados gyakorlat által törvényesített rendszer szerint a septemvir nem referál, hanem mint egy legfelsőbb esküdtszéken csak ítél és szavaz, — lehet vita tárgya. De anélkül, hogy mi ily vitába ereszkedni hajlandók lennénk, azt a fenforgó körülmények mellett meg sem értjük, hogy mikép fogna a törvénykezés gyorsíthatni, ha a septemvirek referálni fognának? Magas (ezúttal hogy rövidek lehessünk, el nem sorolható) szempontoktól eltekintve, — nem lehet tagadni azon tényt, hogy a septemvirátus szünet nélkül és naponta tartja birói üléseit, — holott a bécsi legfőbb semmisítő törvényszék hetenkint rendesen csak kétszer, (s ritka kivétellel háromszor) bíráskodik hetenkint, úgy hogy a perek előadhatására legalább 4 előkészületi napja lehessen kivárnak. Ezen arányból indulva az következnék, hogy ha eddig elő a magyar septemvirátus, napontai ülésezés mellett két-három tanácsra oszolva, hetenkint például 180 tárgyat elintézett, vagyis 6 nap alatt naponta 30 darabot, úgy, ha hetenkint (mint a bécsi) csak két ülést tartana, 60-nál többet nem fogna végezhetni, s így a mostani arányhoz képest hetenkint 120 tárgygyal maradna hátralékban! De még ezen eredmény is felette problematikussá válnék, mert a septemvirátus organisatiójában csak a független birói képesség rővén tekintetbe, de az előadás terhe figyelembe nem vétetvén, de magas areúpág székein többen ülnek, kik mély törvénytudományuk s szintoly éles itélőtehetségük, mint független birói jellemük által bárhol minden ily testületnek hiszont szolgálnának, — de akik részint koruk, részint más magas tekintetek folytán az előadás terhét el nem vállalhatnák. Ezek tehát, ily váratlan, s előre nem számított rendszerváltozás esetére vagy önkényt elmennének, vagy elküldetnének , ez utóbbi esetben megtagadtathatnék-e ezen nagyérdemű férfiaktól a nyugdíj, melyre igényük már csak azért is lenne, mert oly kötelességek teljesítése kívántatik tőlük, amelyek kineveztetésük idején nem léteztek. S alig csalódunk, hogy a septemviratus, az előadási terhet behozva, a mostani létszámát legalább Ya-dal leapasztaná, vagyis a közbírák legalább y3-ba nyugdíjazandó lenne! így van az, ha az alapból egy követ megmozdítunk, megingatás veszélyének teszszük ki az egész pyramist. Az ősi normák szerint septemvirt csak halál vagy előléptetés mozdíthatott ki helyéből, — s ez a legfőbb törvényszék függetlenségének egyik legfőbb garantiája volt. — A nyugdíjazási rendszer méltán kelt aggodalmat, hogy az idővel majd a birói függetlenség rovására is foganatba vétethetnék. Igazat szólva, igen is szüksége van a királyi Ítélőtábla előadóinak könnyebbítésre ; de ezt úgy kell eszközleni, hogy egy törvényesen alakult bölcs rendszer ne forgattassék fel, s ne vettessék azokra uj teher, kik arra eddig kötelezve nem voltak; mindenek felett pedig hogy ez a javítás ürügye alatt az igazságszolgáltatás rovására s a peres felek hátrányára ne legyen. Mert haa septemvirek, az ősi bölcs és törvényes rendszer ellenére, most a személyes előadásra köteleztetnének , — meg lehet, hogy a királyi ítélő tábla , a mostani erők megfeszítése mellett, még előbbre haladna a currens felé, — de kimutattuk fentebb, hogy ily esetben ismét a septemvirátus, a legfőbb törvényszék maradna szükségkép 2/3-dal hátralékban. Néretünk szerint, ha a ‘könnyebbítési’ szándékkal egyéb (felforgató) célok összekötve nincsenek, (amit feltenni teljességgel nem is akarunk,) a segélynyújthatás módja igen közel fekszik, s kézzel fogható, és pedig oly módon, hogy az államnak pénzbe is alig fog kerülni, vagy sokkal kevesebb pénzbe, mint minden más egyszersmind nyugtalanító vagy gyűlölt expediens. Vagy neveztessék tudnillik még 8 számfeletti kir. táblai biró, — vagy a mi még olcsóbb, szólíttassék be a munkában amúgy is szűkölködő 4 kerületi táblától két-két, összesen tehát 8 biró Pestre a kir. Curiához, a mint ez Bécsben is folytonos szokásban van, — segítő vagy póttagul, X AIICA.. M. DANIELIK JÁNOS PÜSPÖK BESZÉDE, a templom építést segélyző egylet alakuló gyűlésén, 1865. január 13-kán, Budán, a városház tanácsteremében. T.Gyűlés! Mindig nagy szerencsétlenség volt, ha valamely ország vagy nemzet anyagi fejlődése, nem tartott egyenlépést annak szellem-erkölcsi haladásával. Ez egyszerű, bölcseletileg és történetileg egyaránt igazolt tételből indulok ki, midőn fővárosaink az idők viszontagságai által megrongált, vagy újból épülő templomai érdekében, ezen 1. gyülekezetben felszólalok. Franciaország Orne kerületében, a solignyi utón, közel Mortagnehoz áll ‘Mi asszonyunk’ nagy-trappei háza. Hajdan több mint négy századon át elsterelta-rendi apátság, 1685 táján közel állott az összeomláshoz. Ekkor történt, hogy Le Bouthilier de Rancé, Ráncé földes urának s Medicis Mária titoknokának fia, a frontiéi lovagias ifjúság legkitűnőbbike, egy tragikus esemény által lelkében felrázva, arra tökelte el magát, hogy a rommá vált apátságot megszerzi, s azt az érzéki Szép növekedő bálványozásával szemközt, a nagy vezeklés nagy intézetévé avatja fel, így keletkezett a trappisták szerzete. Azóta sok minden változott a földön. A polgárisedés majdnem két századdal haladott előre, s a szenvedések sommájának apasztására irányuló feladatát vérzivatarok és tozdulások közt törekedett betölteni. A nagy forradalom kitombolta magát, a császárság hatalmas dicsősége elmúlt, s a La Trappe megmaradt és még népesebb lett. Mert kétségkívül volt valami nagy és magasztos a képben, melyet a nagy tévedések nagy expiatiója, a földi örömök, sebesült szív, s meghiúsult remények ezen Hekatombéjának rideg tekintete nyújtott; és mert, a mint jól vette észre egy francia iró, XIV. Lajos százada és Franciaország nemzeti szelleme, nem hanyagolt el semmi nagyságot. Isten úgy osztotta el köztünk az ő lelki adományait, hogy a társadalomban semmi nagysághoz a tehetség ne hiányozzék. A bírni a nagyság érzékével és fogékonyságával , szeretni , felkarolni, ápolni, lelkesíteni azt minden téren, és minden irányban, hol az jelentkezik, — ez a nemzetek 11 a g y gy á növekedésének titka. Anyagi nagyság, a szellemi nélkül, lehetetlen, mert a szellem az, mely az anyagot hatalmába ejti s céljára fordítja. Azért ápolni a szellemet annyit tesz, mint azon erőt nevelni, mely a vagyont is szerzi. S a szellem élete nem csupán a számtan. Az anyagi vívmányok nem képeznek végcélt; eszközök azok csak, melyek által a szellem tulajdonképeni céljára törekszik. Poesis, művészet, tudomány, s mindezeknek anyja, a vallás, a szellem éltető légköre. Itt van ő tulajdonképpen borni saját elemében. Itt növekedik, lelkesül s erősödik ő; kívüle természethez hasonlítana nap nélkül. Zárjátok el előre égi napja ezen sugárait s tapasztalni fogjátok, hogy a lankadás, mely rajta mutatkozik, csakhamar minden irányban átalánossá lesz; minden hanyatlik és pusztul, mert a megfogyatkozott lelki erő nem képes megtartani azt, amit csak egy erősebb képes volt szerezni. Avagy merő véletlenség volna, hogy éppen a Biblia és Horn ér művei voltak azok, melyekkel kezében az emberiség műveltségi pályáján előrehaladott ? hogy a mások korszaka, minden nemzetre nézve, a halhatatlanság és dicsőség korszakát képezi? hogy kicsi de szellemdús és alkotó népek, első rendű hatalmassággá nőtték ki magukat ? hogy a legnagyobb hódoltató nemzetek is csak annyiban keltenek maguk iránt részvétet, támasztanak csodálatot, mennyiben szellem-erkölcsi műveikkel hatással voltak az emberiség mivelődésére? hogy a tanulni vágyó vagy nemesebb élményeket kereső emberiség, zarándoklása s kegyeletének tárgyát, leginkább azon tájak teszik, melyekben a szellem nehéz harcai és diadalainak legtöbb nyoma látszik ? s hogy minden valamire való nép, minden tó jón és minden időben hazáját műemlékekkel a lehetőségig megrakni, a földzugot, melyben lakott, mintegy Isten dicsőségének viszfényévé kiképezni, lelke hatalmának, szépségének némi emlékét, némi tanúságát hátrahagyni törekedett ? Görögország, azon hon, melyről a régiek azt hitték, hogy a miveltségnek, szelíd erkölcsöknek, a vallásnak, tudománynak, szépműveknek, törvénynek és jognak eredetet adott, s azt az egész földkerekségére kiterjesztette, — melynek városai felett szépségük miatt, egykor maguk az istenek meghasonlottak s harcba keveredtek, — melynek régiségéről azon vélemény uralkodott, hogy lakói nem bevándorolt, hanem ősi, maga e föld által önmagából nemzett ivadékok lettek volna, — a miért is azt szülőföldnek (pátriának) elsők elnevezték,*) —e hon Cicero korában már meg volt hódítva. Athén tekintélye azonban még mindig tiszteletben állott, s miként magát e nagy szónok kifejezi, régi dicsősége bűbájával, Görögország porba tiprott s már-már homályosuló nevét, egy maga tartá fenn. Azon alkalommal, midőn *) Mindezt csupán azon okból idézzük Cicero után, hogy kitűnjék ezen nagy reputatióból is, melyben Görögország állott, mily bámulást s csodálatot szokott kelteni a szellemi felsőbbség és ennek művei. De